11. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Teljesen elfehéredve, heves szívveréssel álltam a folyosón. Az üzenet ismeretlen számról érkezett, így sejtésem sem volt, hogy kitől jöhetett az sms. Nagyot nyeltem. A szobámba rohantam és levágtam magam a székembe. Azon kezdtem pörögni, hogy ki az, aki ennyire utálhat. Természetesen egyből Sehun ugrott be, de az a helyzet, hogy ki is kellett zárnom a nem létező listáról. Oké, hogy Mi a rákot csináljak? Fel-alá kezdtem járkálni, mikor kopogtattak az ajtómon és Chanyeol nyitott be.

utál, de teljesen leszarja, hogy Luhan mit csinál. Innentől kezdve, nem hittem, hogy ő lett volna. Mivel nem rég érkeztem, az emberek többségét nem ismertem még, szóval kizárásos alapon, Chanyeol, Chen és Luhan maradt. Hármójuk közül viszont, ismét ki kellett zárnom két embert, mert Luhan velem volt, mikor fotóztak, ráadásul azzal fenyegettek, hogy elárulnak Chennek, így nem hittem, hogy pont ők szívóznának velem. Egyedül Chanyeolt tudtam gyanúsítottként beállítani, hiszen nem tudtam, hogy hol volt akkor és mit csinált. Viszont miért akarná ezt tenni? Elméletileg tetszik neki Baekhyun és egyedül én tudom összehozni őket. Idegesen sóhajtottam fel és tincseim közé vezettem az ujjaim.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Haver, jól vagy? Úgy nézel ki, mint akit le akarnak gyilkolni.
- Ki tudja? - sóhajtottam fel. Chanyeol furán nézett rám.
- Mindegy! Csak azért kereslek, mert érdekel, hogy beszéltél-e Baekhyunnal? - nem akartam most ezzel foglalkozni, de mivel megígértem a colosnak, hogy segítek, csak bólintottam. - És mit mondott? - kérdezte félve.
- Azt, hogy jobban jársz, ha nem kezdesz vele. A viselkedése miatt. - magyaráztam.
- Mi? Amiatt, hogy olyan kis szerencsétlen? - kérdezte Chanyeol fölháborodva. - De hiszen, pont az a cuki benne! Nem tudnál kitalálni valamit, hogy találkozhassak vele? - kérdezte és csillogó szemekkel nézett rám.
- De, folyamatban van! - mosolyogtam rá.
- Jó, csak siess! - vigyorgott hálásan, majd elhagyta a szobát. Ebben a pillanatban húztam ki a listámról. Ez az ember a légynek sem tud ártani, nem értem, hogy lehet testőr! Akadtam ki magamban. De, ha nem Chanyeol volt és nem Chen vagy Luhan, akkor egyedül Sehun köreit zavartam. A tenyerembe temettem az arcom. Tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
- Xiumin! - hallottam, hogy ismét nyílik az ajtó és Chen meg Luhan léptek be rajta.
- Minden oké? Úgy eltűntél az előbb... - nézett rám Chen aggódva.
- Igen, csak egyedül akartalak hagyni titeket! - hazudtam. Chen még mondani akart valamit, de megszólalt a telefonja és miután beszélt a számomra ismeretlen személlyel, azt mondta, sürgős dolga van, el kell mennie. Egyedül maradtunk Luhannal.
- Jobban vagy? - kérdeztem a fiatalabbat, aki bólintott.
- Kicsit.
- De mi történt? - néztem rá. Egyre inkább éreztem, hogy mindenképpen ki kell találnom mi folyik itt, különben én is megjárom.
- Csak Sehun hülye volt! Ennyi! - vont vállat.
- Ha csak ennyi lenne, nem rohantál volna hozzám, könnyek közt. Szóval legalább erre a kérdésemre válaszolj! Mi történt múlt este? - néztem a szemeibe. Luhan felsóhajtott és becsukta maga mögött az ajtót.
- Nem tudom tudod-e, hogy mi van köztem és Sehun közt?
- Leginkább semmi, már ha elviekben vesszük a dolgot. - Luhan elhúzta a száját.
- Igen! Tényleg nincs köztünk semmi. De mégis van... Nem tudom megmagyarázni. De nem is ez a fontos. Sehun mániája, hogy minden áldott este, nőkkel tér haza. Van, hogy csak egyel, de volt, hogy többet is hozott. Ilyenkor nem lehet tőle aludni, mert rohadt hangosak. - Luhan hangja fájdalmasan csengett.

- És te, hogy pihensz? - kérdeztem.
- Vagy sehogy, vagy átmegyek a szomszédomhoz. Ő az egyik haverom. Általában ott szoktam aludni.
- Hogy hívják? - kérdeztem.
- Zhang Yi Xing. - felelte. - Szóval nála szoktam aludni. De múlt éjjel, nem volt otthon, hagyott is egy üzenetet, hogy sürgős dolga akadt, sajnálja, de nem tudok bemenni. Mikor hazaértem, a szennyesláda tele volt Sehun kurváinak a ruháival, pedig tudja, hogy mennyire utálok utánuk mosni! Aztán az egyik csaj is kijött és úgy dobta nekem a ruháit, mintha ő élne itt és nem én. Annyira kiakadtam, hogy a próbateremben kellett aludnom, mert Sehun közben döngette a nem tudom hányadik nőjét! - sírta el magát a fiatalabb.
- De nem értelek! Miért nem költözöl el és miért hagyod, hogy így bánjon veled? Ki is rúghatnád, nem? - kérdeztem értetlenül.
- Mint azt korábban említettem, a dolog nem ilyen egyszerű, viszont az már tényleg nem tartozik rád. És ezt nem azért mondom, mert nem kedvellek, hanem azért, mert magadnak csinálnád a bajt, ha belekeverednél az ügyeinkbe. - törölgette a szemét. - Tartsd távol magad ettől a témától.
- Csak annyit mondj meg, hogy hármótokon kívül mást is érint a dolog? - kérdeztem. Luhan bólintott. Összezavarodtam. Luhan hozzám bújt, én pedig átöleltem. Alig voltunk így pár percig, mikor kivágódott az ajtó és Sehun lépett be rajta. Mikor meglátott minket, vérszemet kapva ragadta meg a nála idősebbet és elrántotta tőlem.
- Mennünk kell! - közölte hidegen. Luhan bólintott, majd elindult kifelé. Sehun dühösen nézett rám.
- Hagyd békén!
- Ha nem vetted volna észre, épp vigasztaltam! - vágtam vissza dühösen. Nehogy már ő akadjon ki!
- Semmi közöd a dolgainkhoz! - sziszegte. - Jobban tennéd, ha eltűnnél innen! - Sehun dühösen hagyta el a szobát, én pedig értetlenül vágódtam le a székembe. Visszakerült a gyanúsítottak listájára, bár még mindig kételkedtem. Szükségem volt valamire, ami lenyugtat. Rögtön Chen jutott eszembe. Valamiért úgy éreztem, szükségem van rá. Méghozzá most rögtön!