22. Szövetség - Megvan az időpont!

Sehun:
Nem tudom mit beszéltek odabent, nem hallgatóztam, de mikor Luhan kijött az irodából, arca hófehér volt, mint aki a következő percben összeesik.
- Luhan, jól vagy? - kérdeztem ijedten. A fiú bólintott.
- Most visszahívjuk a falkákat, aztán beszélünk! - mondta kissé hűvösen, majd Chunghoval az oldalán elviharzottak. Én követtem őket, végig a nyomukban voltam. Felrohantak a tetőre, majd Chungho és Luhan farkassá változtak. Chungho hirtelen őrült vonyításba kezdett. Luhan egy ideig figyelte, majd becsatlakozott. Először nem értettem, de aztán rájöttem. Visszahívták a seregeiket. Csak hallgattam őket és a kapukat figyeltem. Hamarosan meg is jelentek az értetlen katonák, akik egyszerre voltak összezavarodva és megkönnyebbülve. Chungho és Luhan befejezték a vonyítást, majd emberré váltak és egymásra néztek. A falkavezér elmosolyodott, majd távozott. Luhanhoz szaladtam.

- Luhan, minden rendben? - kérdeztem, mire a fiú, fejét rázva válaszolt.
- Megegyeztünk Chunghoval. Volt egy feltétele annak, hogy visszahívja a csapatokat. - magyarázta elhaló hangon.
- És mi volt a feltétele? - kérdeztem félve. Luhan nyelt egyet, majd a szemeimbe meredt.
- Meg kell szakítanunk a szövetséget! - úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek.
- Ezt... Nem mondod komolyan... Ugye? - kérdeztem. Luhan lehajtotta a fejét.
- Annyira sajnálom! - sírta el magát. Nem akartam elhinni. Lerogytam a földre, úgy éreztem forog velem a világ.
A napok lassan vonszolták magukat. Luhannal jóformán alig találkoztam, mert folyamatosan Chunghoval tárgyalt. Bár szerencsére a két falka éppen elkerülte az összecsapást, halálesetek így is voltak. Luhan bizalmasa, Xiumin akkor vesztette életét, mikor Luhan apja megkínozta. Dyot, Jongin barátját pedig meggyilkolták, mikor minket segített át a falon. Jongin viszonylag gyorsan felépült testileg, de azóta nem önmaga, hogy elveszítette Dyo-t. Fel-alá járkál, nem beszél, olykor nyüszít. Miután eltemettük Kyungsoo-t, Jongin egy szó nélkül tűnt el és azóta nem találni. Valószínűleg már nem is fogjuk. Én teljesen befordultam emiatt. Jongin volt a legjobb barátom és elveszítettem. Chanyeol és Baekhyun ugyan nem békültek ki, de együtt próbáltak vigasztalni, ami nem ment nekik. Mivel a saját problémáikkal is alig bírtak el, nem tudtak teljesen rám összpontosítani, na nem mintha annyira akartam volna bárki társaságát is Luhanén kívül. Úgy éreztem, hogy egyedül ő tudná elfeledtetni velem a sok szörnyűséget, de ő annyira el volt foglalva, hogy hetekig nem láttam. Visszaadta Tao erejét, megpróbált beletanulni a falka irányításába, béketárgyalásokra járt Chunghoval... És viadalt szerveztek. Az utolsót, melynek keretei között meg kell ölnünk egymást. Én rettenetesen dühös és tehetetlen voltam emiatt. Bár az őrmester elmagyarázta, hogy erre azért van szükség, mert Luhan ezzel kell, hogy bizonyítsa, még erre is hajlandó, hogy a falkáját megvédje. Őket helyezi előtérbe, nem pedig engem. Ezt megértettem valahol, de fájt. Sokkal könnyebb lenne, ha nem lenne nemesi származású.
- Sehun! - lépett anya a szobámba, kezében egy tálcával. Elhúztam a szám. Az utóbbi időben semmi étvágyam sem volt és hiába raktak elém finomabbnál finomabb ételeket, csak fintorogtam és eltoltam a tányért.
- Nem kérek vacsorát! - jelentettem ki.
- Sehun enned kell valamit!
- Nem vagyok éhes! - nyögtem és a fejemre húztam a takarót. Hallottam, hogy anya mély lélegzetet vesz.
- Kisfiam, én megértem, hogy hiányzik Jongin és Luhan. Azt is megértem, hogy félsz a viadaltól, megértem, hogy borzalmas dolgokon mentél keresztül! Normális, ha most magad alatt vagy. De ha nem eszel, csak rosszabb lesz. Nem fognak javulni a dolgok ha koplalsz! - hallottam, hogy leteszi a tálcát az éjjeliszekrényre és leül az ágyam szélére. Apám nem tudja, hogy viselkedjen velem, így leginkább elvonul, ha én hazajövök. Szinte nem is beszélünk. Anya ellenben megpróbál javítani a kapcsolatunkon és ezért hálás vagyok neki, de akkor is fáj ami történt.
- Addig úgysem megyek el, míg legalább pár falatot nem ettél! - nagyot sóhajtottam és felültem az ágyban. Belekanalaztam a levesbe és kemény négy falat után arrébb toltam a tányért. A második fogásra rá sem néztem. Anya lemondóan sóhajtott, majd magamra hagyott a szobámban. A tálcát nem vitte ki, mondván, hátha megjön az étvágyam. A házra hamarosan síri csend telepedett. A tücskök zenéltek odakint, a csillagok fényesen világítottak. Összegömbölyödtem a takaróm alatt és próbáltam álmot erőltetni a szemeimre, de nem ment. Hirtelen, mintha motoszkálást hallottam volna. Felültem az ágyamban és a zaj irányába fordultam.
- Luhan? - nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, ő volt.

Egy szó nélkül lépett közelebb, majd a nyakamba csimpaszkodott és hevesen megcsókolt. Dereka köré fontam a karjaim és viszonoztam. Úgy éreztem, mintha évek óta nem találkoztunk volna. Hiányzott az ölelése, a csókjai, a hangja, mindene. Egy szó nélkül toltam az ágyhoz és döntöttem le rá, majd fölé másztam és puszikkal halmoztam el az arcát.
- Hiányoztál. - súgtam neki. A fiú elmosolyodott és a hajamba túrva csókolt meg. Úgy éreztem magam, mint mikor először voltunk együtt. Hiába éreztük, hogy veszély közeleg, az most nem számított. Csak mi voltunk és a vágyaink. Luhan ködös tekintettel meredt a szemeimbe, miközben lehúztam róla a ruháit. Szeretkezésünk lassú volt, mintha ezzel le lehetne lassítani az időt.
- Szeretlek! - mondta halkan, mikor mellé bújtam és betakartam magunkat.
- Én is! - súgta nekem. Szorosan öleltem magamhoz és az illatát beszívva aludtam el.
Másnap mikor felkeltem, Luhant nem találtam magam mellett. Először azt hittem, hogy csak álom volt a látogatása, de éreztem az illatát a párnámon. Talán visszament a falkájához? Tanakodtam, ám hirtelen beszélgetés szűrődött fel a szobámba. Gyorsan felöltöztem, majd halkan lépkedve mentem le a konyhába, majd benyitottam. Luhan és anya a tűzhelynél álltak és beszélgettek, míg apa csendben ült az asztalnál és figyelte őket.
- Felkeltél? - kérdezte anya mikor meglátott. - Épp reggelit készítünk. - nem feleltem, csak álltam az ajtóban és Luhant figyeltem, aki rám pillantott.
- Most magatokra hagyunk titeket! Remélem Luhan rá tud venni az evésre! - meredt rám anya, majd megragadta apa karját és kimentek a konyhából. Egy ideig szótlanul álltunk Luhannal a konyhában, majd a fiú egy tányérra tette a rántottát és hozzám lépett. Villát vett elő, melyre egy falat tojást helyezett, majd a szám felé nyújtotta. Bekaptam a falatot és a fiú szemeibe nézve nyeltem le. Luhan az egész tányér reggelit belém tukmálta, majd elkezdett mosogatni.
- Mi a baj? - kérdeztem. Luhan nem felelt.
- Úgysem tudod örökké titkolni! Látom, hogy agyalsz valamin! Mondd el! Ennél úgysem lehetünk rosszabb helyzetben! - Luhan továbbra sem felelt, csak felsóhajtott. Eltörölgette a tányérokat majd az evőeszközöket és a helyükre rakta őket.
- Megvan az időpont! - szólalt meg hirtelen. Nagyot nyeltem, a gyomrom görcsbe rándult.
- Minek az időpontja?
- Az utolsó viadalé!

21. Szövetség - Szakítsd meg a szövetséget!

Sehun:
Tehetetlennek éreztem magam. Segíteni akartam, neki akartam ugrani a férfinak, de tudtam, hogy azzal csak olajat öntenék a tűzre. Ha megteszem, akár meg is ölheti Luhant, azt pedig képtelen lennék elviselni. A fiúra néztem. Luhan szemeiből könnyek folytak. Kétségbeesetten nézett rám, mégis, mintha azt üzente volna szemeivel: Menekülj! Ne maradj itt! De maradtam. Nélküle nem megyek sehová!
- Ne bántsd! - szólaltam meg végül. Luhan apja kérdőn nézett rám.
- Könyörgöm, hagyd békén! - próbálkoztam tovább.
- Mit adsz cserébe? - kérdezte a férfi. Szemeiből gyűlölet sütött rám.
- Bármit megteszek, csak hagyd őt! - könyörögtem tovább. A férfi úgy tűnt elgondolkodott a dolgon.
- Bármit? - éreztem, hogy ezzel csak magam alatt vágtam a fát. Éreztem, hogy valami nagyon rossz fog következni. A férfi gondolkodott pár percig, majd elvigyorodott.
- Tudod mit? Gyere ide! - már épp indultam volna, mikor Lay elkapta a csuklóm.
- Ne menj! - súgta, de nem hallgattam rá. Odaléptem a férfi elé, aki felpofozott, majd megragadta a csuklómat.
- Tudod mi a baj veled? Hogy tapasztalatlen vagy! Képtelen vagy arra, hogy megvédd! Ha rád bíznám a fiamat, egy nap se telne el és már halott lenne! - meredt a szemeimbe. Összeszorult a gyomrom. Borzasztó volt ezt hallani. Különösen, hogy minden szava igaz volt. Luhan szövetségese lettem és képtelen voltam megóvni őt. Egyedül hagytam és nem érkeztem időben a segítségére.
- Sehun, egy szavát se hidd el! - kiáltotta nekem Lay, mire Luhan apja rá kapta a tekintetét.
- Te inkább maradj csöndben! - mutatott Layre a férfi, mire a fiú fájdalmasan esett össze és keserves kiáltások szakadtak föl tüdejéből, miközben ide-oda vergődött. Luhan felsírt.

- Hagyd abba! - kiáltottam el magam, mire a férfi lökött rajtam egyet, én pedig hanyatt estem.
- Velem ilyen hangnemben, te nem beszélhetsz! - meredt rám idegesen, majd behúzott egyet. - Mit képzeltél? Hogy idejössz, megöltök és minden el van rendezve? Had világosítsalak fel! Nem olyan könnyű békét teremteni, mint azt hiszed! Luhan is álmokat kerget! Olyan mint az anyja! Nem jó semmire! - hirtelen a férfi, a kezei közé fogta az arcomat. Először nem értettem miért, aztán átkoztam a percet, mikor hagytam magam megérinteni...

Luhan:
Xiumin a szemem láttára halt meg. Hiába próbáltam segíteni rajtam, apám addig kínozta, míg meg nem halt. Ennél kegyetlenebb halált el sem tudnék képzelni. Miután Minseok kilehelte a lelkét, Apa hozzáfogott az én kínzásomnak is. Rettenetes volt. Nem hiába félnek tőle. Egyszerre éreztem fizikai és lelki fájdalmat, ide-oda vergődtem, kiabáltam, sikoltottam... Aztán megjelentek Sehunék... Figyelmeztetni akartam őket, hogy meneküljenek, de egy hang sem jött ki a torkomon. Sehun próbált közelebb férkőzni, de apa őt is a földre küldte. Aztán mondott valamit, amit nem hagyhattam reakció nélkül. Anyáról kezdett beszélni, hogy hasonlítok rá és, hogy semmire sem volt jó. Hirtelen, mintha új erőre kaptam volna. Apa épp Sehunt kezdte pofozni, így nem vette észre, hogy nagy nehezen felültem. Annyira lüktetett a fejem, hogy képtelen voltam az erőmet használni. Nagy nehezen sikerült elérnem Xiuminhoz és kihorgásztam a kabátja alól a bicskáját. Hirtelen meghallottam, hogy Sehun felkiált. Odakaptam a tekintetem. Hirtelen éreztem, hogy gyűlölet szökik a szívembe. Soha, de soha nem akartam gyűlöletet érezni senki iránt, még akkor sem, ha az a valaki rossz ember. Mégis, túl messzire ment az apám. Szájára veszi az édesanyám és bántja a barátaim. Ezt nem engedhettem. Az apám mögé álltam és a nyakába szúrtam a kést. Ettől abbahagyta a kínzást, de a következő pillanatban felém fordult és nekem esett. Pontosabban a nyakamnak. Alig kaptam levegőt. Még az utolsó mozdulatait is arra használta fel, hogy engem megöljön! Állapítottam meg fuldokolva. Azt hittem, hogy tényleg megöl, ám hirtelen a szemei kitágultak, keze elernyedt, majd eldőlt oldalra. Sehun állt mögötte. Kitörte a nyakát.
- Uramisten! Jól vagy? - rogyott össze és szorosan átölelt. Hirtelen erős fény villant valahonnan Xiumin teste felől. Az aranyfarkas volt. Hamarosan füst kezdett szivárogni a farkasból, mely kiszállt a faluba. Szóval így jelzi, hogy átvettem a vezetést? Tanakodtam, majd Yixingre pillantottam.
- Én igen, de Lay kevésbé! - Sehun segített felállni és odarohantunk a fiúhoz, aki zihálva feküdt a földön.
- Lay... Lay... - szólongattuk.
- Jól vagyok! - felelte elhaló hangon. - Csak vigyetek ki! - kérte. Sehun és én nagy nehezen felpakoltuk magunkra a fiút és elindultunk vele kifelé. Út közben összefutottunk Krissel és Taoval, akiknek sikerült ártalmatlanná tenniük apám követőit.
- Mi történt? - kérdezte a magasabb, majd átvette tőlünk Layt.
- Apa megkínozta. - feleltem.
- És Xiumin? - kérdezte Tao. Lehajtottam a fejem.
- Ő nem élte túl. - mondtam nagyon halkan. Tao megfeszült.
- Luhan! Sehunnal menjetek át és beszéljetek Chunghoval! - Krisre néztem. - Ne aggódj Lay miatt! Vigyázunk rá! - bólintottam, majd kirohantunk az épületből. Csettintettem az ujjammal, mire két kőszikla suhant felénk. Sehunnal rájuk ugrottunk és villámgyorsan szeltük át a völgyet. Miközben repültünk, borzalmas látvány tárult a szemünk elé. A két falka megkezdte a vonulást. Előbb mint amire számítottunk. Szinte már elérték egymást. Két, veszett falkasfalka rohan egymással szembe és még csak az indítékot sem tudják. Csak parancsot teljesítenek. Ezt nem hagyhattuk. Szélsebesen szálltam le Sehunék területén és rohantunk megkeresni a falkavezért. Gyanítottuk, hogy táborban lehet, csakhogy oda Sehun nem mehetett.
- Srácok! - halk, de határozott hang hallatszott a hátunk mögül. Megfordultunk és egy alacsony srácot vettük észre, amint az egyik ház mögül, nekünk int.
- Baekhyun? - kérdezte Sehun, mikor odarohantunk hozzá. - Nem mentél a többiekkel?
- Nem! - rázta meg a fejét. - Két blokkban támadunk és én a későbbiben vagyok, de Chanyeol már elment! Meg kell állítanotok őket! - sírta. - Beviszlek titeket a táborba! - meredt ránk kisírt szemekkel, majd karon ragadott és elkezdett maga után húzni. Mivel az első csoport már kiment harcolni, kevésbé figyeltek ránk, mert azzal voltak elfoglalva, milyen híreket szállítanak a harcmezőről.
- Utoljára az őrmesterrel láttam! Innen már nem mehetek veletek! Sok szerencsét! - pillantott ránk Bakehyun, mikor megálltunk az egyik épület előtt. Benyitottunk. Odabent síri csönd uralkodott. Sehun előre ment, én pedig követtem. Még sosem jártam náluk, legalábbis nem ennyire bent a táborban, így meglepett, hogy ahhoz képest, hogy itt kiképzik őket, tulajdonképpen egészen otthonos. Tudom, sietnünk kellett volna, én mégis volt, hogy elbámészkodtam és nem vettem észre, hogy Sehun hirtelen megállt, így sikerült nagyon ügyesen belemennem.
- Bocs! - súgtam neki, mire rám nézett és a szája elé húzta az ujját. Beszélgetés hallatszott az egyik ajtó mögül.
- Mikor indítsuk a második csapatot? - kérdezte egy idősebb, rekedt férfi hang.
- Az őrmester! - tátogta Sehun.
- Majd, ha úgy látom eljött az ideje. - felelte feltehetően Chungho.
- Most mit tegyünk? - kérdezte Sehun és szemeiben félelem csillant.
- Bemegyünk! - közöltem határozottan.
- Azt nem teheted! Luhan, ha bemész, megölnek! - Sehun kétségbeesésében még az utamat is elállta, nehogy a végén tényleg be tudjak nyitni, de éreztem, hogy ez lesz a helyes döntés.
- Bízol bennem? - kérdeztem. Sehun bólintott.
- Akkor engedj bemennem! - a fiú tétovázott, de végül ellépett az ajtó elől, én pedig benyitottam. Az őrmester és Chungho egyszerre kapták fel a fejüket. Rögtön felismertem a falkavezért. Magas volt és határozott kiállású. Szemeiben bölcsesség és szigor tükröződött és egyből elnyerte a tetszésem a férfi.
- Mit keresel itt te korcs? - üvöltött rám az őrmester. Már épp készült volna rám ugrani, mikor a falkavezér ráparancsolt.
- Maradj! Hadd beszéljen a fiú!
- Na de... - Chungho az őrmesterre meredt.
- Látszik, hogy kezdesz kiöregedni. A szaglásod sem a régi már. Különben érezted volna, hogy ott ácsorognak az ajtó mögött! - az őrmester és én, kissé meglepetten néztünk a vezérre.
- Maga tudta, hogy itt vagyunk?
- Persze, hogy tudtam! Éreztem! - felelte rám pillantva Chungho és mintha egy apró mosolyfélét is elejtett volna, amivel azt üzente: "Sokat kell még tanulnod!" - Őrmester, legyen szíves megnézni a második csapatot, mi addig elbeszélgetünk Luhannal! - az őrmester vonakodott. - Talán nem hallott, őrmester? - az idős férfi kényszeredetten, de megindult az ajtó irányába. Hallottam, hogy beleütközik valakibe, gondolom Sehunba. Chungho ekkor a mögöttem álló fiúra nézett.
- Sehun, hagyj kérlek magunkra Luhannal! Szeretnék négyszemközt tárgyalni vele! - Sehun rám pillantott, mire bólintottam. A fiú aggódva nézett a szemeimbe, de becsukta az ajtót és kettesben maradtam a falkavezérrel.
- Szóval? Mi szél hozott? - kérdezte Chungho és nekidőlt az íróasztalnak. Kicsit furcsa volt így beszélni vele. Mintha lazán kezelné az egészet, pedig ez nem játék.
- Én... Sajnálom! - Chongho először meglepődött, majd elmosolyodott. Kezeit összefonta maga előtt.
- Nem tettél semmi rosszat. Miért kérsz bocsánatot? - kérdezte.
- Uram... Nem tudom mi történt a falkáink között a múltban, de minden rosszért amit mi tettünk, minden gyalázatos mocsokért, szeretném a bocsánatát kérni! - hajoltam meg a vezér előtt. Hallottam, hogy közelebb lép, megfogja az államat és gyengéden felhúz.
- Megbocsátok Luhan! - mosolygott. - És ezennel megragadom az alkalmat, hogy én is bocsánatot kérjek mindenért! - bólintottam. Éreztem, hogy innentől már könnyű dolgom lesz. A múltat mintha eltörölték volna, egyenrangú felek lettünk és tiszta lappal kezdhettünk.
- Uram... Kérem, állítsa meg a falkáját! - fogtam könyörgőre. - Én még fiatal vagyok, nem tudom elérni, hogy az enyémek visszavonuljanak, de magának sikerülhet! - Chungho elmosolyodott és még közelebb lépett.
- Te vagy a falkavezér! Miért hiszed, hogy nem sikerülne? - elgondolkodtam.
- Azt hiszem még szoknom kell ezt az új helyzetet. - feleltem. A falkavezér bólintott, majd eltávolodott és ismét az asztalnak dőlt.
- Visszavonom a csapatokat és segítek, hogy te is meg tudd tenni, de lenne egy feltételem! - kicsit megijedtem.
- Mi lenne az?
- Ha mindenki visszavonult, meg kell szakítanod a szövetséget Sehunnal! - görcsbe rándult a gyomrom. Tudtam mit jelent ez. Hirtelen tétováztam. Választanom kellett Sehun és több száz ember között. Nagyot nyeltem mielőtt kimondtam.
- Rendben!

Első díj! Köszönöm!

Sziasztok! :)
Egy díjjal érkeztem, amit nagyon-nagyon köszönök Nita-nak a Szétszakított nemzet írójának! ^^ Hogy őszinte legyek, nem számítottam rá, hogy bármelyik történetemre is díjat kapok, szóval meg vagyok illetődve rendesen, de jó érzés és még egyszer köszönöm! ^^

Szabályok:

1. Ismertesd a szabályokat!
2. Nevezd meg, és linkeld be, kitől kaptad a díjat és köszönd meg neki! (alapvető!)
3. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre!
4. Tegyél fel 10 kérdést!
5. Jelöld meg azokat a blogokat (10db), akiknek továbbadod a díjat!

Nita kérdései:

1. Sírtál már könyv/film/blog szereplő halálakor?
Nem, alapvetően nem vagyok az a sírós alkat és ha meghal egy szereplő akkor kíváncsi leszek és várom, hogy végezzek a könyvvel/filmmel/bloggal, hogy kiderüljön miért, ki ölte meg, vagy, hogy halt meg sbt. Ha a kedvenc szereplőm hal meg, akkor az inkább felbosszant.

2. Mit gondolsz, kik a valódi hősök?
Szerintem azok az egyének, akik nem a hírnévért, vagy a pénzért tesznek jót másokért, hanem azért, mert ez nekik öröm és itt nemcsak arra gondolok, hogy pl. a tűzoltós életét kockáztatja az áldozatokért, nekem az is hősnek számít, aki felsegíti egy idős hölgy nehéz táskáit a buszra.

3.Amerika Kapitány vagy Vasember?
Nem vagyok oda az akciófilmekért és egyik filmet sem láttam, így erre a kérdésre sajnos nem tudok választ adni.

4. Ha visszamehetnél az időben, hová szeretnél ellátogatni?
Egyértelműen az 1800-as évek közepe és vége felé! Hatalmas Erzsébet királyné rajongó vagyok, így bárhová megyek ahová ő is és szívesen beszélgetnék vele természetesen magyarul! Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetett valójában, bár meg vagyok róla győződve, hogy gyönyörű!

5. A történelem melyik negatív személyiségét utálod a legjobban?
Nem igazán tudom. Körülbelül ugyanannyira nem szeretem őket, mert a maguk korában, akkor ők tették a leggonoszabb/ocsmányabb/borzalmasabb dolgot és ez kihatott a civil lakosságra is, így azt felelem, nem tudom, körülbelül ugyanannyira utálom őket. Bár közben van bennem egy sajnálat is irántuk, hogy minden nap azoknak kellett lenniük, akik (még amikor éltek).

6. Mióta írsz?
Attól függ. Csak úgy történeteket, olyan 11 éves korom óta írok és yaoit 16 éves korom óta. Blogolni, ha jól tudom, 2015 decemberében kezdtem.

7. Romantikus történetek vagy az akció szerelmese vagy?
Egyik se. Horror, pszichothriller és vígjáték szerelmes vagyok! A romantikus történeteket nem szeretem, inkább írom őket de, hogy őszinte legyek a két kategória közül egyik sincs a szívemben.

8. Az okos éltanuló vagy a vakmerő rossz fiú?
Mármint, hogy melyik jön be? Attól függ, hogy milyen a kisugárzásuk és mennyire vagyunk egy hullámhosszon. Eddig mind a két kategóriával találkoztam már és az előbbivel nem tudtam mit kezdeni, mert más volt az érdeklődésünk, az utóbbival meg jó barátok vagyunk, de semmi több. Én inkább a sportolókat kedvelem, illetve a művészlelkeket.

9. Voltál már szerelmes egy-egy karakterbe?
Nem, bár mikor írni kezdtem akkor (és most) nagy HunHan megszállott voltam/vagyok és bár már nem vagyok szerelmes, ők a szívem csücskei és nagy rajongó vagyok. Egyéb karakterekbe (pl. könyv, film) nem voltam szerelmes.

10. Ha egy szereplőnek meg kell halnia, akkor kiírjátok a történetből, vagy inkább a szálakat változtatjátok meg?
Én kegyetlenül kigyilkolom a szereplőimet! Jó, ez furin hangozhatott, de ha egy szereplőt meg akarok ölni a sztorimban, akkor szeretem a lehető legfájdalmasabban megtenni, hogy a történetben hozzá közel állók szenvedjenek, mert szerintem ez is ad egy hangulatot a történetnek. (Bár eddigi ficijeimben eddig csak egy fő karaktert csináltam ki, de ami késik, nem múlik)

Hát remélem senkire sem ijesztettem rá a válaszaimmal, azért még normális vagyok, csak megvan a sajátos stílusom! :)

Az én kérdéseim:

1. Mikor/hol/hogyan ismerkedtetek meg a yaoival és mi fogott meg benne?
2. Miért kezdtetek el írni?
3. Mi volt az első blog/fici amit olvastatok és kitől?
4. Lánybandák közül, melyikek azok akik igazán megfogtak titeket a kpop-ban?
5. Melyiket szeretitek jobban írni? A romantikus, iskola témát, vagy inkább ennél sötétebb témát választotok?
6. Melyiket szeretitek jobban olvasni? Krimisebb, kicsit horrorisztikusabb, vagy a könnyed, romantikus vígjátékot?
7. Hogy vagytok a szomorú befejezéssel? Élvezitek írni/olvasni? (sejtem a választ) Ha igen miért, ha nem, miért?
8. Írtatok/olvastatok valaha yuri történetet?
9. Mit gondoltok, mi az igaz barátság?
10. Mit szeretsz meg legelőször egy emberben?

És akiknek küldöm: (Bocsánat, de szinte egyáltalán nem szoktam ficit olvasni, vagy csak nagyon ritkán, ezért nem tudok tíz történetet megjelölni!)

Nika Chan: Promises, music, you (Hát csak sikerült kitenni a részeket és látod, milyen jól is tetted! Így tovább! ^^)

Neshi: Mesés áldozat (Nagyon imádtam ezt a történetet! Sajnáltam, hogy csak két részből állt, de legalább azok jó hosszúak voltak!)

Vienetta: Run Away! (Rettenetesen sajnálom, hogy nincs folytatva, pedig egy baromi jó történetről beszélünk és egy rettenetesen jó íróról!)

20. Szövetség - Mit tegyek?

Luhan:
Lay ismertette a tervet.
- Könnyű lesz bejutni az otthonotokba. Az őrök beengednek, de apád szobája más tészta. Ott az ő emberei vigyáznak rá és amint észrevesznek, széttépnek!
- Remek kilátások! - húztam el a szám.
- Ha én megyek, nem fognak gyanakodni. Azt mondom, hogy orvosi vizit. - kérdőn néztem Layre.
- Hogy érted? Apának soha semmi baja nem volt! - ráncoltam a szemöldököm. Lay kinézett az ablakon, mire úgy éreztem, összeszűkül a gyomrom.
- Yixing... Mi baja apámnak? - a fiú nem felelt. A csészéjébe bámult, meglötykölte kicsit a teát, majd kiitta a maradékot. Az apró porcelán, csilingelve koccant a tányérral, mikor Lay visszahelyezte rá a csészét.
- Apád beteg Luhan! Még nem fajult el a dolog, de terjed.
- Mi? Mi terjed? - kérdeztem idegesen.
- A méreg! - úgy éreztem rosszul leszek.
- Mi... Milyen méreg? - csuklott el a hangom.
- Apád mérgezi magát. Annyira félt attól, hogy valamit az ételébe vagy az italába kevernek, hogy tőlem kért receptet és mérgezni kezdte magát, hogy immúnissá váljon. Ez viszont egy nagyon lassú halált eredményez. Apád nincs olyan jó állapotban, mint ahogyan azt mutatja. - magyarázta az orvos.
- Miért adtál neki receptet? - kérdeztem könnyekben kitörve. - Miért hagytad, hogy mérgezze magát?
- Mit tehettem volna? Ő a falkavezér! Én elmondtam neki a következményeket, orvosként ez alap, de nem érdekelte. Kénytelen voltam azt tenni amit mond! - szédelegve ültem a helyemre. Mérgemben felpattantam, de úgy éreztem, egy pillanat alatt szívták le az energiám.
- És... És akkor most mi lesz? Csak úgy besétálsz oda és megölöd, vagy mi? - kérdeztem.
- Igen! - felelte Yixing úgy, mintha ez egyértelmű lenne. Elállt a szavam.
- Hogy mi? - meredtem rá.
- Nézd! Neked át kell venned a helyét. Ha bemegyek, megölöm és megállapítom, hogy meghalt, utána utat kapsz. Itt vagy, élsz, te vagy a törvény szerint az örökös. Ezt nem lehet megvétózni. Csak gyorsan kell cselekedni, különben kettészednek! Érted? - rázott meg.
- De, mi van, ha elkapnak téged? Mi van, ha nem sikerül? - kérdeztem. Aggódtam. Féltem, hogy valami baj lesz.
- Biztos nincs más megoldás? - kérdeztem. - Muszáj, hogy így legyen? - Lay bólintott.
- Muszáj! - elkeseredetten néztem a padlóra. Nagyot sóhajtottam. Még egy utolsó kérlelő pillantást vetettem Yixingre, aki megrázta a fejét.
- Jó. Azt teszem amit mondasz! - adtam meg magam.
Egy alagútrendszeren keresztül mentünk végig. Xiumin velem jött, míg Lay Krissel ment. Tudtam mit kell keresnünk. Ha a falkavezér meghal, akkor a fia, vagy a legközelebbi rokona örökli a vezér posztot. Ez viszont nem megy egyik pillanatról a másikra, így egy elbűvölt, aranyból készült farkasszobor jelzi az egész falkának, hogy ki vette át a vezetést. Hogy hogyan, arról csak hallottam, de sosem láttam igaziból. A probléma az volt, hogy ezt a szobrot el akarják majd tüntetni, hogy senki se tudja, én vagyok az örökös.
- Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem. - szólalt meg Xiumin. - Hogy lehet, hogy te még nem vésődtél be Sehunba? - kérdőn néztem a fiúra. Nem éreztem alkalmasnak ezt megvitatni.
- Tényleg most kell erről beszélnünk? - kérdeztem.
- Te akartál vele szövetséget és nekem úgy tűnik, hogy igazán kedveled. Akkor meg, hogy-hogy nem? - felsóhajtottam.
- Honnan tudjam? Nem én irányítom ezt! - feleltem. Hangomba ingerültség keveredett.
- Tudom. Ne haragudj! - kért bocsánatot Xiumin. Utunkat szótlanul folytattuk tovább. Agyam kattogni kezdett. Tulajdonképpen, Sehun nagyon gyorsan bevésődött. Vajon nekem miért nem sikerül? Lehet nem ő a lelki társam? Ahogy ez végigfutott az agyamon, kellemetlen görcsbe rándult a gyomrom. Felsóhajtottam. Reménykedtem benne, hogy minden simán megy majd.

Lay:
Ahogy azt gondoltam, simán beengedtek minket a kastélyszerű épületbe. Folyosók hada szelte át az egészet. Emlékszem, egyszer Luhan szóvá is tette.
- Utálom! Annyira nagy! Jobban egyedül érzem magam benne, mintha csak egy kis házunk lenne. - mondta. Sajnáltam szegényt, ám volt bennem csodálat is iránta. Az apja gyűlölte őt, mégis képes volt tisztelni, megtalálni benne a jó tulajdonságokat és szeretni. Luhanból remek vezető lesz, semmi kétség. Viszont ez addig nem fog működni, míg nem talál maga mellé valakit, aki segít neki. Részben ezért is örültem, hogy Sehun bevésődött az őzszeműbe. Így Luhan nem marad teljesen egyedül.
- Mit akartok? - kérdezte egy őr, mikor Krissel megérkeztünk Luhan apjának ajtaja elé.
- Orvosi vizit! - feleltem közönyösen. Ekkor az őr Krissre pillantott.
- És ő?
- Betegjogi képviselő! Probléma? - vontam vállat. Az őr kénytelen-kelletlen eresztett be minket a szobába, bár úgy tűnt, gyanús neki a dolog.
- És most? - suttogta nekem Kris.
- Ti meg mit akartok itt? - kérdezte hirtelen egy éles hang. Luhan apja volt. Úgy tűnt, hogy nem szedi az altatókat amiket felírtam neki.
- Orvosi vizit! - feleltem nyugodtan.
- Tűnjetek el! Én nem kértem ilyesmit! - kiabált ránk.
- Sajnálom, de meg kell vizsgálnom! - feleltem.
- Minek? Jól vagyok! Hagyjatok békén! - közelebb léptem.
- Uram, meg kell vizsgálnom!
- Aludni akarok! - betelt a pohár. Megragadtam egy párnát és Luhan apjának az arcába nyomtam. A férfi kiabált, kapálózott.
- Kris, segíts már az ég szerelmére! - a fiú észbe kapott végre és megpróbálta lenyomni az idősebbet, de a kiabálásra hirtelen benyitottak.
- Hé! Mit műveltek? - kiáltotta két őr és felénk indultak, majd megragadtak minket és a földre taszítottak.
- Végezzétek ki őket! - kiabálta a falkavezér. Az egyik őr felemelte a kardját, hogy lecsapjon ránk, ám hirtelen egy erős fuvallat odébb taszította őket. Az ajtó felé néztünk. Sehun és Tao álltak ott, izzadságtól vizesen. Kapva az alkalmon, Tao egy ugrással mellettünk termett és rátámadt a két őrre. Az egyik pillanatokon belül fej nélkül maradt, míg a másiknak kitépte a szívét. Körbepillantottam.
- Várjatok! Hol van Luhan apja? - eltűnt. Hirtelen rájöttem merre mehetett.
- Kövessetek! - rohantam ki az ajtón. Nagyon reméltem, hogy nem azt tervezi az a férfi amire gondoltam. Ha esetleg még valaki nem tudná, Luhan apja kínozni tud. Méghozzá nagyon. Viszont csak akkor használja az erejét, ha nagyon muszáj. Ha a megérzésem nem csal, akkor rájött mit tervezünk és a fia nyomába eredt, hogy megölhesse, méghozzá a lehető legrosszabb módon. Farkassá változtam, hogy gyorsabb tempót vehessek föl, ám hirtelen több őr is utunkat állta. Lefékeztem. Most mi legyen? Pillantottam a többiekre. Tao felmordult és nekiugrott az egyik férfinak, utat nyitva nekünk. Nem foglalkoztam a többiekkel, így is tudtam, hogy Kris és Tao fedezni fognak, míg Sehun szorosan a nyomomba maradt. Szedtük a lépcsőfokokat lefelé, rohantunk, hiszen az életünk múlott rajta. Hamarosan keserves kiáltás hallatszott. Sehunra pillantottam, aki vérben forgó szemekkel gyorsított az amúgy is veszett tempón és lehagyott. Elértük azt az ajtót, amely mögül a kiáltás hallatszott. Lefékeztünk. Rémülten néztem először Xiuminra, aki eszméletlenül feküdt a padlón.
- Megállj! - kiáltotta a falkavezér. - Különben őt is megölöm! - Luhan a padlón feküdt, zihált és verejtékezett, miközben az apja gonoszul vicsorogva meredt ránk. Sehun kétségbeesetten pillantott a fiúra. A szívem hevesebben kezdett verni. Megijedtem.

- Uram! Hagyja abba! - változtam emberré és próbáltam megállítani a férfit.
- Meg akartatok ölni, igaz? - kiabálta. - Hogy a fiam vegye át a helyem, de közlöm, veszítettetek! - meredt ránk őrült szemekkel, majd Luhanra nézett, aki velőtrázóan sikoltott fel. Sehun teljesen bepánikolt. Nem tudta mit tehetne és láttam, hogy szinte ő is kínlódik. Elvesztette a józan eszét. Igen. Luhan apja kegyetlen. Rendkívül erős, és ki tudja nincs-e még rejtett ereje? Nem tudtam mit tehetnék. Csak néztem Luhant, aki a földön vergődött, kiabált, sírt és Sehunt, aki megőrült és akárhányszor közelebb akart menni, Luhan apja őt vette célba. Mit tegyek? Estem kétségbe...