23.fejezet

- 23 -

Baekhyun:
Másnap Taeyeon került, ahogy gondoltam. Chanyeol Sullival volt, ahogy gondoltam és a változatosság kedvéért, HunHanék együtt voltak, ahogy gondoltam. Egész héten, sőt mi több, az egész hónap így ment el. Taeyeon nem szólt hozzám, pedig többször is próbáltam beszélni vele, de Nekem is megvan a magam problémája, kezdve azzal, hogy Yeol nem foglalkozik velem! Bár, ha jobban meggondolom, a helyzetem eléggé hasonlít Taeyeonéhoz. Legalább, már tudom mit érez. Délután a könyvtárba mentem tanulni. Jó ideje rászoktam erre, mert nem akartam otthon egyedül lenni. Márpedig az lett volna, ha most egyenesen a koliba megyek. Azért az elég szarul esik, hogy Chan rá sem kérdez, mi bajom. Pedig tudom, hogy látja rajtam, nem vagyok jól. Órákat ültem a könyvem fölött, de a fejembe persze semmi nem ment. Sóhajtva pakoltam össze a dolgaim és indultam haza. Kezdett sötétedni, bár nem tudom mire számítottam. Még javában tél volt és elmúlt hat óra. Elmentem a boltba, vettem ezt-azt, majd visszasiettem a koliba. A szobánkhoz siettem, előhalásztam a kulcsom és benyitottam a szobánkba. A villany égett ugyan, de senkit sem láttam. Hirtelen zaj szűrődött ki a fürdőből. Ezek szerint csak zuhanyzik! Konstatáltam magamban. Hm, ritka alkalmak egyike mostanság. Lepakoltam az étkezőasztalra és a szobába mentem. Ahogy elhaladtam Yeol cuccai mellett, lábam beleakadt a táskája fülébe és felborítottam a hátizsákot. A tartalma a szőnyegre ömlött, mivel a colos, nem húzta el a cipzárt.
hidegen hagyta. Egy idő után pedig már nem tudott érdekelni és feladtam. Eddig is állandóan én voltam az aki fejet hajtott. Mindig én voltam az, aki a veszekedéseink után odament, hogy bocsánatot kérjen. Hát most nem!
- Francba már! - kezdtem nagyon kijönni a sodromból. Mostanában semmi sem jön össze. Lehajoltam, hogy összeszedjem a Yoda dolgait és visszategyem a táskájába. Ahogy nagyban rámoltam, egy kis, fekete doboz akadt a kezem ügyébe. Ékszertartónak tűnt. De miért volt Chanyeol táskájában? Vagy ő vette? De kinek? Szinte rögtön megkaptam magamtól a választ, amint feltettem. Tuti, hogy Sullié. Felálltam és kinyitottam a dobozkát. Egy ezüst láncot rejtett, amin egy aranyos kis szívmedál függött. A düh mellé egy viszonylag új érzés költözött. Annyira nem volt ismeretlen számomra, hiszen sokszor éreztem mostanában, főleg mikor Chan Sullival volt. Már épp készültem visszadobni a táskájába, amikor kilépett a fürdőből és döbbenten meredt rám.
- Te mit csinálsz? - kérdezte. Szemei hol engem, hol a dobozt figyelték.
- Semmit. Ne aggódj! Úgy teszek majd, mintha nem tudnám, hogy a barátnődnek vettél ajándékot. Ne aggódj. Biztos tetszeni fog neki.
- Mi? Te meg mirő...
- Miről beszélek? Nem inkább kiről? Tudom, hogy találkozgatsz Sullival. Mindig is ő volt a kiszemelted, vagy csak marha gyorsan túltetted magad a régin? - olyan értelmes fejet vágott, hogy csak még dühösebb lettem. Nem igaz, hogy nem érti!
- Ma is találkozol vele, nem? Úgy, mint eddig minden nap. Viszont erre szükséged lesz! - vágtam hozzá az ajándékot, ami eltalálta a mellkasát. Fájdalmasan szisszent fel és értetlen tekintettel meredt rám. Őszintén, én sem értettem magam. Nem szoktam ilyen lenni! Ráadásul a hangom merő gúny és megvetés volt. Komolyan nem értettem mi bajom.
- Baek, elmondanád végre mi bajod? - kérdezte.
- Elmondom! Te! - Yeol hirtelen azt sem tudta mi van.
- Én?
- Igen! - kiabáltam. - De ne is törődj velem! Menj csak, találkozz a drága kis Sullival, nem érdekel!
- Baek...
- Nem hallottad? Menj és hagyj egyedül! Eddig sem érdekeltelek! - ellöktem az ajtóból és a konyhába mentem. Mostanában sokat sírok. Állapítottam meg, mikor dühösen letöröltem egy eltévedt könnycseppet. Arra számítottam, hogy Yeol itt hagy, de nem tette. Utánam jött a konyhába.
- Mi van veled? - kérdezte mögém lépve.
- Semmi bajom! Hagyj békén! - nem fordultam meg.
- Baekhyun!
- Nem! Eressz el! - szóltam rá, mikor megpróbált maga felé fordítani. Nem hallgatott rám. A szemeimbe nézett, én pedig fogságba estem tekintetében.
- Addig nem, amíg nem mondod el, mi bajod.
- Nem tudom! - kicsit furcsán nézett rám. Nem tudtam mit feleljek. Remegve túrtam a hajamba.
- Egyszerűen zavar, hogy szarsz a fejemre, mióta visszajöttünk szünetről! Egy kicsit sem érdekellek!
- De ez nem igaz! - próbált védekezni, de én csak idegesen válaszoltam.
- Nem? Akkor bizonyítsd be, mert nekem eddig nagyon úgy tűnt! - néztem vele farkasszemet. Íriszei megvillantak.
- Bizonyítsam? - bólintottam. - Akárhogy? - kérdezte. Fura érzésem támadt.
- Ahogy érzed. De ne hidd, hogy engem olyan könny... - sokkoltan álltam és nem tudtam mi van. Yeol ugyanis, megunhatta, hogy beszélek, mert megragadta a csípőm és egy rántással magához húzott. Lehajolt és egy csókkal zárta le ajkaimat. Nem mozdultam csak miután még közelebb vont magához. Kellemes, bizsergető érzés járta át a testemet. Lehunytam a szemeimet és visszacsókoltam. Kezeimet felcsúsztattam a colos felkarjára. Azta... Gyúrt, vagy mi? Most már nem tagadhattam.

Nekem tényleg bejön Chanyeol. A csókjai még inkább. Egyre hevesebbé váltunk. Chan nekitolt a pultnak, majd megragadta a combjaimat és felhelyezett a bútorra. Így viszonylag mindkettőnknek kényelmesebb volt, hiszen nagyjából egy szintre kerültünk. Szívem őrölt ritmusban pumpálta a vért ereimbe, agyam kikapcsolt, minden olyan... Tökéletes volt. Gyomrom nem egyszer bucskázott, de ez nem volt rossz érzés. Átkaroltam nyakát, majd egyik kezemmel a hajába túrtam. Chanyeol nyelve bebocsátást kért, amit meg is kapott, hiszen egyszer már tapasztalhattam, milyen varázslatosan tud bánni ezzel a szervével. Nem csalódtam, szinte megbabonázott. Többet kívántam belőle, mint valaha. Yeol akaratosan szívogatta párnáim, szinte cincálta a szám, néha még rá is harapott. Nem durván, de éppen annyira, hogy akarjam még. Elváltunk egymástól és levegőért kapkodtunk. Fejemet a vállára hajtottam. Nem is vettem észre, hogy csók közben a lábammal, magamhoz kulcsoltam Yeolt. Zihálva néztünk egymás szemeibe. Chan egy puszit hintett a számra és homlokát az enyémnek támasztotta.
- Nagyon hülye vagy. - mosolyodott el.
- Igen? - kérdeztem.
- Igen. És ráadásképp még vak is. - mélyen a szemeimbe nézett. Kővé dermedtem. Üveges tekintettel meredtem magam elé.
"- Hát, ha az a valaki nem veszi észre milyen főnyeremény vagy, akkor vak is és hülye is.
- Igen. Tényleg az. Nem is tudja mennyire."
Lejátszódott előttem az egész jelenet. Mintha nem lehetne kikapcsolni, pergett le a szemem előtt újra és újra. Hülye és vak! A húgom szerint az vagyok. Chanyeol szerint is az vagyok! Chanyeol pedig valaki olyat szeret, aki hülye is és vak is. Ezek szerint akit Chanyeol szeret az... Az... ÉN VAGYOK?! Chan szemeibe meredtem. Egyszerre voltam riadt és járt át egy kellemes érzés. Yeol féloldalas mosolyra húzta ajkait.
- Chanye... - nem tudtam befejezni, mert Chan mobilja keresztbe vágta a mondanivalóm. A csörgése, élesebbnek tűnt mint általában és legszívesebben ketté törtem volna a készüléket. Chanyeol kérlelően nézett rám. Tudtam mit akar. Elengedtem a szorításból hagytam, hogy felvegye. Szarul esett. Ültem a pulton, bár tudtam, hogy már nem jön vissza. Jól sejtettem. Amint letette, villámsebességgel pakolta össze a cuccait és még rám nézett az ajtóból.
- Baekhyun...
- Hagyjuk! Menj csak.  - végül is én mondtam neki, hogy keressen mást. Igazán nem panaszkodhatom.
- Várj meg itt! - mondta, majd elviharzott. Már másodjára csaltam meg Taeyeont és nem volt érte bűntudatom. Nem vártam meg Chanyeolt. Muszáj voltam kiszellőztetni a fejem. Felkaptam a kabátom és inkább sétálni mentem. Először úgy gondoltam, majd a városban jobb lesz a kedvem, de meggondoltam magam. A parkba vonszoltam magam, leültem egy padra és felhívtam azt a személyt, akire most a legnagyobb szükségem volt.
- Szia Baekhyun! - szólt egy csilingelő hang a telefonba.
- Szia Sohyun! Beszélnünk kellene.
- Miért? Mi történt? - elmondtam neki mindent. Ő is, mint HunHanék, figyelmesen hallgatott végig.
- Sok időbe telt mire rájöttél. - közölte, mikor befejeztem a mondandóm. - De nem tudom mit parázol. Hiszen kedveled nem?
- Nem tudom...
- Ne legyél már töketlen! - szólt rám. Kösz!
- Tetszik neked nem?
- Végül is, de. - motyogtam.
- Élvezed, ha megcsókol?
- Igen.
- Zavar, ha mással van? - ismét igennel feleltem. - Akkor mit agyalsz? Egyértelmű, hogy több neked mint barát! - sokkoltan ültem a padon. Ezt. Nem. Hiszem. El! Percekig nem szóltam a telefonba, csak Sohyun próbálkozott néha, hátha ott vagyok még.
- Bocs Sohyun! Most, muszáj letennem. - elköszönt én meg folytattam az agyalást. Tényleg szeretném a nagyfülűt? Az sok mindent megmagyarázna, de akkor is! Gondolataimból egy kiáltás ébresztett fel.
- Baekhyun! - felkaptam a fejem. Chanyeol alakja rajzolódott ki a lámpafényben.
- Itt vagyok! - szóltam neki. Odarohant és megállt előttem.
- Mit csinálsz? Mondtam, hogy várj meg!
- Minek? Hogy aztán közöld inkább Sullival lennél?
- Mi? Hagyd már szerencsétlent! Engem nem érdekel! - akadt ki.
- Nem hiszem el! Állandóan vele vagy! A kávézóban is veled volt. - fontam össze a karjaimat magam előtt.
- Oké, figyelj! Először is! Engem nem érdekel Sulli. Igen szép lány, meg aranyos de csak egy barátom semmi több. Egyébként, ha kéne akkor sem lehetnék vele, mert barátja van. Choiza-nak hívják. A kávézóban pedig azért láthattál vele, mert miután elhúztál, hogy beszélj Taeyeonnal, gondoltam elmegyek sétálni. A parkban ült és sírt, én meg odamentem, hogy megvigasztaljam.
- Mi baja volt? - vágtam közbe.
- Mondjuk az, hogy a barátja körülbelül tizennégy évvel idősebb és tele van feszültséggel amiatt, hogy nem egy ember ítélte már el. - magyarázta.
- És a nyaklánc?
- Miután meghallgattam, sokszor jött hozzám beszélgetni, mert megértettük egymást. A nyakláncot pedig nem én vettem neki, hanem Choiza. Csak elromlott rajta a kapocs és elvitte az ékszerészhez, hogy megjavíttassa.
- Akkor, hogy került hozzád? - kezdtem meggyőződni, de tartottam magam.
- Az ékszerész azt mondta, hogy mára tudja megcsinálni, de ő csak este ért volna rá, hogy elmenjen érte, amikor az üzlet már be van zárva. Ezért megkért engem, hogy hozzam el és vigyem át neki, mielőtt a barátja átmegy. - egyszerre éreztem magam állati hülyének és megkönnyebbültnek.
- Akkor nincs köztetek semmi? - néztem rá, mire elmosolyodott.
- Nincs.
- De... Én tetszem neked. Igaz? - kérdeztem nagyot nyelve. Yeol felsóhajtott.
- Igen. Téged szeretlek. -  hatalmasat dobbant a szívem. Kellemes melegség járta át a testem. Elmosolyodtam. Azt nem tudtam még pontosan, hogy én mit érzek, de jól esett amit mondott. Hirtelen zajt hallottunk oldalról. A hang irányába kaptuk a tekintetünket és Sehunt véltük ott látni. Nem nézett ki túl jól. Odasiettünk és megdöbbenve láttuk, hogy sírt. Leültettük az egyik padra és kérdőre vontuk.
- Mi történt? - nem válaszolt. - Sehun! - a fiú csak meredt maga elé és kifejezéstelen arccal bámulta a havat. Percek teltek el, mire hajlandó volt megszólalni.
- Mi... Szakítottunk Luhannal!

22.fejezet

- 22 -

Baekhyun:
- Hogy mi? - annyira egyszerre kiáltottak fel, hogy azt sem tudtam, hova nézzek.
- Nem mondod komolyan? - Luhan szemei vakítóan csillogtak.
- De... Mit csináltatok? - kérdezte Sehun is. Kicsit furcsálltam a reakciójukat. Azért a megcsalás nem szép dolog, erre úgy csinálnak, mintha valami csodát tettem volna.
- Hát, csókolóztunk. - néztem zavartan. Feltört bennem az emlék.
- Mikor? Hol? Egyáltalán, hogyan? - Luhan sorra röpítette felém a kérdéseit, én meg próbáltam felfogni őket.
- Most már beszélned kell. - közölte velem Sehun. Két oldalról meredtek rám, én pedig egy nagy sóhajtás után belekezdtem a mesélésbe. Elmondtam mindent onnantól, hogy fura érzésem van Chanyeol közelében egészen a csókig. Semmit sem hagytam ki. HunHanék figyelmesen hallgatták végig a történetet, egyszer sem szóltak közbe. Mikor befejeztem, hagytam hadd emésszék a hallottakat. Viszont mikor, már percek teltek el, meguntam a hallgatásukat.
- Szóval? Mit gondoltok? - kérdeztem rá. A srácok összenéztek, majd Sehun szólalt meg először.
- Taeyeon tud róla?
- Dehogy! Még csak az kéne. Különben is megegyeztünk Chanyeollal, hogy elfelejtjük a dolgot. Csak el akartam mondani nektek és kikérni a véleményeteket. - A srácok megint összenéztek, Sehun bólintott picit, majd Luhan rám nézett.
- Figyelj! Ne akadj ki, de őszintén. Nem gondolod, hogy azért érzed azt amit és azért történt ami, mert lehetséges, hogy akár egy icipicit, de bejön neked Chanyeol? - döbbenten meredtem rá. Az nem lehet! Kizárt dolog! Nekem, nem jöhet be! Ő egy fiú! Mégsem találok más magyarázatot. Lehetséges? Nekem tényleg bejön?
- Baekhyun! Hahó! - csak a hangjukat hallottam, de lelkileg nem velük voltam.
- Szerinted él még? - kérdezte Luhan.
- Hagyd. Transzban van. - válaszolta neki Sehun.
- Fiúk! - hangom még nekem is halkan csengett. A két jómadár kérdőn nézett rám.

- Most, hagyjatok egyedül légyszi. - bólintottak és megtették amit kértem. Megveregették a vállam és elhagyták a parkot. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Nekem... Tényleg tetszene? Ne már! Viszont ez mindent megmagyarázna. Az álmot, a csókot és az érzéseimet is. Kezdtem fázni, így gondoltam sétálok egyet a városban. A nyüzsgés sokat segített a múltkor is. Ahogy sétáltam a kivilágított utcán, kezdtem visszanyerni érzelmeim fölött az irányítást. A hó is eleredt és a hideg ellenére mégis szép látványt nyújtottak a világos kirakatok. Hirtelen ismerős alakot vettem észre. Chanyeol volt az. Kicsit meglepett, hogy itt találtam, de nem érdekelt túlságosan. Oda akartam menni hozzá, de megláttam még valakit. Csak hátulról láttam, mégis biztos voltam benne, hogy lány volt. Chanyeol egy lánnyal van. Kellemetlen érzés kerített hatalmába. Egy kávézóig követtem őket, ahova aztán bementek. Ketten. Mi a...? Szinte rátapadtam az ablaküvegre, pedig távolról is jól láttam volna. Chanyeol leült a lánnyal szemben és kértek egy italt. Aztán a colos előre nyújtja a kezét és megsimogatta az arcát. Mi? Most ez az a lány aki miatt szenvedett, vagy valaki más? De miért? És nekem miért nem mondta? Mi folyik itt? Maró, szinte már égető érzés volt figyelni őket. A szívem majd kiesett bordáim közül, a sírás kerülgetett. Ezek szerint... Nekem tényleg, halál komolyan tetszik Chanyeol! A felismerés és a látottak együttesen hatottak rám. Sarkon fordultam és elrohantam. A kolit vettem célba. Nem érdekelt, hogy közben nekimegyek valakinek, csak futottam tovább. Tényleg elegem volt. Könnyeim megeredtek, a hó az arcomba csapott, de nem tettem semmit. Aztán, mikor már eléggé kimerültem, lerogytam a hóba és elbőgtem magam. Megint. Mostanság, mintha minden férfiasság kiveszett volna belőlem. Az utcán, nem egy ember bámult meg, de persze senki sem jött oda megkérdezni, mégis mi bajom. Nem mintha bántott volna. Végül feltápászkodtam és hazabaktattam. Kilencre értem a koliba. Rögtön a fürdőbe mentem, hogy lezuhanyozhassam. Ám mikor a tükörbe pillantottam, szinte felsikoltottam. Nem nyújtottam túl szép látványt. Szemeim vörösek és duzzadtak voltak, arcom megviselt. A zuhanyzás után arra számítottam, Chanyeol otthon lesz, de nem. Megtörten másztam az ágyamba és próbálkoztam az alvással. Annyira jó lenne, ha ez az egész csak egy álom lenne és másnap otthon kelnék fel. Az oldalamra fordultam és lehunytam a szemeimet. Talán holnap jobb lesz.
De nem lett. Reggel nem akartam rákérdezni, hogy kivel találkozott, így csak annyit kérdeztem, hol járt. Yeol vállat vont és azt mondta, hogy a parkban sétálgatott. A lányról egy szót sem említett. Szóval nem akarja, hogy tudjak róla. A suliban megpróbáltam többet foglalkozni Taeyeonnal, de nem kerülte el a figyelmem, hogy Chanyeol mostanság sokat van lányok körében. Vagyis, igazság szerint főleg egyvalakivel szokott beszélgetni. Az osztálytársnőnket Sullit szórakoztatja egész nap. Velem nem is foglalkozik. Sokszor vonulnak el kettesben és ez zavar.
- Baekhyun! Itt vagy? - csettintett Taeyeon az orrom előtt. Délután beültünk valahova, de nem igazán tudtam teljes mértékben rá összpontosítani.
- Igen? - néztem a szemeibe. Enyhe dühöt véltem felfedezni íriszeiben.
- Te nem is figyelsz rám! - már nem csak szemeiben, hangján is éreztem, hogy baja van. - Jó, elég! Nem érdekelsz! - Taeyeon felállt az asztaltól és már készült, hogy elmegy, de elkaptam a csuklóját.
- Most itt hagysz? - kérdeztem.
- Igen. Majd visszajövök, ha tudsz figyelni rám! - kirántotta magát a szorításomból és lelépett. Király! Mérgesen álltam fel én is az asztaltól és fizetés után távoztam. Otthon persze megint egyedül voltam, mert Chanyeol lelépett Sullival, HunHanék együtt vannak valahol és Taeyeon nem akar látni. Annyira király az életem! Elegem van!

Yeol csak este ért haza. Én az étkezőasztalnál ültem és eszegettem a nemrég rendelt pizzám.
- Szia! Hogy telt a napod? - kérdezte Chan és leült velem szemben.
- Remekül! Teáztam Taeyeonnal majd miután összevesztünk, hazajöttem. - néztem rá szúrósan. Meglepettnek tűnt.
- Egész délután egyedül voltál?
- Szerinted? Mint látod hatalmas bulit tartottam és csak azért nem látod a romokat és a vendégeket, mert mind elrepült egy pegazussal és a takarítónőm elrámolt utánuk. - hangom csöpögött a gúnytól.
- Mostanában idegesnek tűnsz. - nézett rám szomorkásan.
- Úgy gondolod? - csattantam fel. Még a szék is hátraesett miközben felálltam.
- Pedig jól vagyok! Nézz rám! Úgy nézek ki, mint aki ideges? - Chanyeol úgy meglepődött, hogy csak dermedten nézett a szemeimbe.
- Baek...
- Teljesen jól vagyok! - üvöltöttem rá. Yeol úgy megijedt, hogy majdnem hanyatt vágódott. Duzzogva vonultam a szobánkba. Bebújtam a takaró alá és a fejemre húztam a dunyhát. Hülye, hülye Chanyeol! Ráadásul még be is jön az az idióta feje! Nem jött utánam, gondolom őt is váratlanul érintette a reakcióm. Nem csodálom. Nem szoktam ilyen lenni. Mással sem, nemhogy vele. Beharaptam az alsó ajkam és megpróbáltam álmot erőszakolni a szemeimre.

21.fejezet

- 21 -

Baekhyun:
A következő napok, rendkívül furcsán teltek. Csak keveset beszéltünk Channal. Ő gitározott, én zongoráztam. Anyáék is ráéreztek, hogy valami nincs rendben, mert rákérdeztek.
- Fiúk, mi történt? Összevesztetek?
- Nem, dehogy. Csak... - fogalmam sem volt mit feleljek. Azt mégsem mondhattam, hogy

lesmároltam Chanyeolt. Anya nagyot sóhajtva ment a konyhába, hogy nekiálljon vacsorát készíteni. Folytattam a gyakorlást.
- Hallgathatlak? - ült mellém Sohyun. Bólintottam. Szegényt eléggé elhanyagoltam mióta az a kis incidens történt.
- Elmondod mi nyomaszt? - csicsergett a fülembe. Mivel nem válaszoltam, folytatta.
- Talán a csók jár a fejedben, amit Chanie-től kaptál? - meglepetésemben rossz billentyűre nyomtam és az egész dalt hamisan zártam le. Először is. Chanie? Mióta becézgeti? Rámeredtem.
- Honnan tudsz róla?
- Szerinted? Itt lakom. Ha titokban akarsz tartani valamit, ne a kanapén csináld.
- Jó, figyelj! Egyszer történt meg. Egyetlen egyszer. Szeretném elfelejteni, oké? - hatalmas szemekkel nézett rám.
- Miért? Olyan rossz volt? - kicsit zavarba jöttem. Igazából, nem volt rossz. Sőt. Élveztem. És talán ez a legijesztőbb az egészben.
- Szóval jó volt. - vigyorodott el perverzen.
- És akkor mi van? - fordultam el mérgesen.
- Jobb volt, mint Taeyeoné? - akármennyire nem akartam válaszolni, elgondolkodtam a kérdésen. Taeyeon jól csókol, ez tény. Az egész olyan édes és finom. Mintha epres nyalóka lenne a számban. Az első csóknál, majd kiugrott a szívem a helyéről. Chanyeolé viszont más. Sokkal szenvedélyesebb és komolyabb. De nehogy már összehasonlítsuk a kettőt! Taeyeon egy lány, az égimeszelő meg mégiscsak egy szerszámmal a lábai közt született!
- Teljesen mindegy. Chanyeolnak tetszik valaki és totál le van törve miatta. - Sohyun pislogott kettőt, majd lesajnáló pillantásokat vetett rám.
- Te, most... Nem mondod komolyan? - nem értettem a reakciót.
- De. Mi van?
- Hülye vagy, az van! - csattant fel.
- Most miért mondasz rám ilyeneket?
- Ha valaki ilyen vak, akkor azon nem segítek! - felállt a székről és dühösen elvonult. Érdekes, hogy Yeol is ugyanezeket a jelzőket mondta. Tényleg hasonlítanak. Felsóhajtottam és folytattam a zongorázást. A szünet további része, hasonló hangulatban telt. Legalábbis nekem. Sohyun és Chanyeol elvoltak mint a befőtt. A szilveszter viszont már kellemesebb volt. Anyáék közölték, hogy elmennének valamerre és mi azt csinálunk amit szeretnénk feltéve, ha nem ég le a ház. Sohyun persze rögtön szervezkedett. Áthívta egy rakat osztálytársát, mi meg pesztrálhattuk őket. Valójában, jót tett ez a nyüzsi. Elfeledkeztem a depimről és ismét elhülyéskedtünk Yeollal. Olyan volt, mint régen. Éjfél után, Sohyun közelebbi barátnőit leszámítva, mindenkit hazavittek. Lefektettük a húgomékat, majd Chan zuhanyozni ment. Én a konyhában ültem egy bögre teával a kezemben.
- Te itt vagy? - csodálkozott rám Yeol, miután kijött a fürdőből.
- Miért?
- Azt hittem az egyik szülő a gyerekének nézett és hazavitt. - röhögött a képembe.
- Pff! Beszél az, aki elmehetne fenyőfának. - öltöttem rá nyelvet. Chan felnevetett és mellém ült. Beszélgettünk még egy kicsit, majd mi is aludni mentünk. Kifárasztottak a kicsik! Az utolsó napok, hamar elteltek. Sohyun nem örült, hogy ismét elmegyünk, így szinte egész nap duzzogott. Már az ajtóban álltunk és búcsúzkodtunk, amikor végre megenyhült és a nyakunkba vetette magát. Mindkettőnknek nyomott egy puszit és elengedett bennünket. Aranyos. Mintha az anyám lenne.
- A húgod imádnivaló. - vigyorgott rám Yoda, mikor már a buszon ültünk. Félig tudtam csak figyelni rá, mivel vagy ezredjére próbáltam elérni Taeyeont.
- Ezt addig hiszed, amíg nem neked kell vele élni. - válaszoltam a mobilom nyomkodva.
- Írt már? - kérdezte Yeol és a telefonomra pillantott.
- Nem. De már nem is érdekel. Majd beszélek vele, ha hazaértünk. - tettem el a készüléket.
- Szakítotok?
- Nem tudom. - vontam vállat. - Remélem nem. - hazafele, szinte végig beszélgettünk Yeollal. A csókról nem esett szó. Megegyeztünk és ehhez szeretném tartani magam. Ennek ellenére, mindenképpen beszélni akartam HunHanékkal. A koliban leraktuk a cuccokat és elkezdtünk kipakolni. Rakodás közben egy kép akadt a kezeim közé. Az a bekeretezett fotó, amit Chanyeoltól kaptam ajándékba. A Yodafülűre néztem, aki nagyban rámolta a dolgait.
- Mi az? - kérdezte, mikor látta, hogy bámulom.

- Semmi. - mosolyogtam rá. Felraktam az éjjeliszekrényemre a képet és folytattam a rakodást. A délutánt úgy terveztem, hogy beszélek Taeyeonnal. Kicsíptem magam kicsit és beültem az egyik kávézóba. Pár perc késéssel, de megérkezett. Morcos tekintettel nézett rám.
- Szia. - köszöntem neki.
- Szia. - leült és kért magának egy kávét. - Szóval?
- Csak szeretném megbeszélni veled a dolgokat.
- Jó. Kezdheted is. - nézett rám olyan rideg tekintettel, hogy komolyan libabőrös lettem.
- Nézd, sajnálom! Ne haragudj, hogy nem vettem fel a telefont, de a húgomra vigyáztam és nem hallottam. Amikor meg végre elértél, beteg voltam.
- A problémám az, hogy mostanság hanyagolsz engem. Vagy Chanyeollal lógsz, vagy Sehunnal és Luhannal. Elég szarul esik. Elvileg a barátnőd vagyok.
- Tudom és sajnálom. Megpróbálok több időt veled tölteni, jó? - felsóhajtott és halvány mosollyal ajándékozott meg.
- Rendben. - nem győzött meg. A kávézó után hazakísértem. Megálltunk a kapuban és adtam neki egy búcsúcsókot. Furcsa érzés volt Chanyeol után. Annyira más a kettő. A legijesztőbb pedig még mindig az, hogy Chanét jobban élveztem. Beszélnem kell HunHanékkal! Ez így nem állapot! Gyorsan írtam nekik egy sms-t és buszra szálltam. Utazás közben kaptam választ. A parkba hívtak, így odasiettem. Az egyik padhoz mentünk és leültünk rá. Engem beengedtek maguk közé mondván, így jobban tudnak rám figyelni. Egy darabig csöndben ültem, míg Luhan a vállamra nem tette a kezét.
- Baekhyun! Talán történt valami? - kérdezte és kereste velem a szemkontaktust.
- Öhm... Mondjuk. - válaszoltam halkan. - Én... Megcsaltam Taeyeont. - a két fiú felvont szemöldökkel nézett rám. - Chanyeollal. - nyögtem ki. Luhannak leesett az álla, Sehunnak meg akkorára nyíltak a szemei, hogy attól féltem, kiesnek a helyükről.

20.fejezet

- 20 -

Baekhyun:

Reggel viszonylag kipihenten ébredtem. Az orvos kilencre jött, hogy megnézzen, mivel tegnap nem rendelt. Azt mondta, hogy nincs nagy bajom, csak megfáztam és a testem hevesen reagált, de a nehezén már túl vagyok. Felírt pár gyógyszert, majd távozott. Anyáék elmentek a patikába, hogy kiváltsák őket, de addig is a lelkemre kötötték, nehogy kimenjek, a végén csak jobban megfázom. Ezért leültem a TV elé és unatkoztam a kanapén, míg Chanyeol és a húgom odakint játszottak. Hallottam, hogy csörög a mobilom. Azt is tudtam, hogy Taeyeon az. De pillanatnyilag annyira össze voltam zavarodva, hogy sem erőm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy beszéljek vele. Körülbelül a századik hívás befejeztekor, Sohyun és Chanyeol léptek a házba. A kislány rögtön a szobájába rohant, hogy átöltözzön, de Yeol egy hatalmas vigyorral a fején, leült mellém.

- Szarul nézel ki. - nézett rám. Pff, kedves!

- Kösz. Örülök, hogy elnyertem a tetszésed. - vágtam egy fintort és tovább kapcsoltam a TV-ben. Chan felnevetett és közelebb hajolt.

- Naaa! Baek! Ne legyél már ilyen! - unott pofával néztem vissza rá. - Hát jó! Te akartad. - megragadott és maga alá tuszkolt. A meglepetéstől, még védekezni is elfelejtettem. A pólóm alá nyúlt és jéghideg kezeit az oldalamra nyomta. Ennyit arról, hogy nem megyek hidegbe. Akkorát sikoltottam, hogy még egy lány is elszégyellte volna magát. Yeol felnevetett és ott csikizett, ahol ért. Én már úgy röhögtem, hogy fájt a hasam és kicsordult a könnyem is.

- Elég! - nyögtem ki nagy nehezen. Chan abbahagyta a kínzásom és megtámaszkodott kezeivel a fejem mellett. Hatalmas, csillogó szemekkel nézett rám, ami engem még nagyobb mosolyra késztetett.

- Most már jobb a kedved, ugye? - pirulva bólintottam, mivel idő közben felfogtam, hogy milyen pózban is vagyunk. Szólhattam volna, hogy szálljon le rólam, de nem tettem. Csak bámultam az íriszeibe, amelyekben olyan tüzet véltem felfedezni, amilyet még sosem láttam. Hirtelen lehajolt hozzám és homlokát az enyémnek döntötte, de a szemkontaktus nem szűnt meg. A szoba, mintha pillanatokon belül vált volna katlanná. Szívverésem felgyorsult, mégsem volt kellemetlen. Ellenkezőleg. Kellemes érzés járta át a testem minden egyes porcikáját.
- Chanyeol... - súgtam halkan, félig lehunyt szemekkel. Ajkai milliméterekre voltak az enyémtől, szinte súrolták egymást. Fura, vágyakozó érzés kerített hatalmába. Nem bírtam tovább idegekkel. Chanyeol kitalálhatta gondolataim, mert a következő másodpercben megszűnt köztünk a távolság és megéreztem Yeol puha párnáit az enyémeken. Sokkal jobb volt mint az álmomban. Lágyan, mégis szenvedélyesen szívta meg ajkaim. Volt benne egyfajta akaratosság. Mintha mondani akart volna valamit. Kóstolgatott egy ideig, majd nyelve végigsiklott ajkamon, én pedig leejtettem az állam, hogy jobban hozzám férjen. Csókunk egyre hevesebbé vált. Belemarkoltam a colos hajába és erőteljesebben húztam magamhoz, közben másik kezemmel átkaroltam a nyakát. Hirten választ kaptam egy kérdésemre a sok közül. Miért? Mert jó érzés. Kellemes, üdítő, édes és... Nem is tudom. Olyan tüzet éreztem magamban, amilyet azelőtt soha. Ám alig merültünk bele egymás szájának feltérképezésébe, ismét megszólalt a mobilom. Ebben a pillanatban, ezer és ezer érzés futott át magamon. Legszívesebben a sarokba hajítottam volna a készüléket, hadd törjön ripityára. Közben feltettem magamban a kérdést. Normális vagyok én? Kilendültem az eddigi extázisból és úgy löktem el magamtól Chanyeolt, mintha tűzből lenne. Riadtan néztem rá. Most... Most mi van? A telefonom kijelzőjére pillantottam., ahol ott virított Taeyeon neve. Tekintetem visszavezettem Yeolra. Most tényleg fogalmam sem volt mit kéne tennem. Chan szemeiben mérhetetlen fájdalmat véltem felfedezni.
- Nem veszed fel? - kérdezte halkan, miközben egyenesen a szemeimbe bámult. Nem tudtam mit feleljek. Vegyem fel? Automatikusan emeltem fülemhez a telefonom, de közben végig Yeolt figyeltem.
- Hallo? - szóltam a mobilomba, bár alig hallottam a saját hangom.
- Csak, hogy felvetted végre! Egész héten próbáltalak elérni! Miért nem vetted fel? Van fogalmad róla, hogy... - innentől ignoráltam Taeyeon hangját. Chanyeol felállt és felment a lépcsőn. Éreztem, hogy rosszul esett neki, hogy fölvettem a telefont. Nem érdekelt, hogy Taeyeon miről csacsog. A lépcsőt bámultam és azt vártam, hogy Chan jöjjön le rajta, de nem tette. Egyáltalán. Mi volt az az előbb? Agyam kezdett besokallni, nem értettem semmit.
- Baekhyun! Baekhyun! Figyelsz? - Taeyeon éles hangja zökkentett vissza a valóságba.
- Igen, persze. - hangom egy kicsit sem volt meggyőző. Pár pillanatig csönd volt a vonalban, majd Taeyeon dühösen belekiabált.
- Tudod mit? Menj a fenébe! - és lerakta. Valamiért nem hatott meg a dolog. Teljes letargiában ültem a helyemen. Összegezzünk. Megcsókoltam Chanyeolt. A legjobb barátomat. És élveztem. Reggel miatta volt erekcióm. Nem vagyok normális! Úgy éreztem, beszélnem kell vele. Felbaktattam a lépcsőn és bekopogtam a szobám ajtaján.
- Bemehetek? - kérdeztem.
- Gyere! - hallottam a választ. Lenyomtam a kilincset és bementem a helységbe. Chanyeol az ágyon ült, gitározott. Helyet foglaltam mellette, de egy darabig nem szólaltam meg csak hallgattam, hogy zenél.
- Meg kéne beszélnünk az előbbit. - kezdtem bele. Yeol abbahagyta a gitárja húrjainak pengetését, de nem nézett rám. Maga elé nézett az ajtóra és mintha nem is itt lenne.
- Kéne? - kérdezte monoton hangon.
- Kéne. Nézd, nem tudom mi volt ez az előbb, de... - nem folytattam. Chan kérdőn pillantott rám.
- De?
- Talán az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk. - fájdalmas volt kimondani a szavakat.

Szinte égetett belülről. Yeol egyszerre tűnt megdöbbentnek és lesújtottnak.
- Elfelejteni? - tette fel kérdést, mintha nem értené.
- Figyelj! Nekem jelenleg barátnőm van, akit épp most csaltam meg. Ráadásul neked is tetszik valaki és furán néz ki, hogy közben csókolóztunk, nem? Ez duplán rossz. - magyaráztam. Láttam, hogy Chanyeol megfeszül mellettem.
- Baekhyun, aki tetszik az...
- Tudom, tudom. Van valakije. - vágtam a szavába. - De mi van, ha szakítanak? Próbálkozz nála, hátha megjön az esze.
- Ezt teszem mióta ismerem! - sziszegte a fogai közt.
- Tessék?
- Semmi. - sóhajtott hatalmasat. - Úgysem fog összejönni. - ismét melankolikus állapotba került és elvette rólam a tekintetét.
- Ugyan Chanyeol! Bárkit megkaphatnál! Tudod hányan csorgatják utánad a nyálukat?
- Csak épp az nem akit szeretnék. - Yeol idegei a végét járták. Egyszerűen lesütött róla, hogy legszívesebben robbanna.
- Hát, ha az a valaki nem veszi észre milyen főnyeremény vagy, akkor vak is és hülye is. - Chan mélyen a szemeimbe nézett és fájdalmasan elmosolyodott.
- Igen. Tényleg az. Nem is tudja mennyire.
- Nézz más után, ha ennyire reménytelen. - összerándult a gyomrom, amint kimondtam. Rossz érzés volt. Nagyon rossz.
- Szerinted ezt kéne tennem? Feladni és más után nézni? - kérdezte. Szemeiben keserűség csillant. Komolyan! Kit szeretsz ennyire? Lassan bólintottam, szinte alig észrevehetően, de tudtam, hogy Chanyeol látta.
- A csókot meg felejtsük el. Hiba volt. - ismét egy hatalmasat bucskázott a gyomrom. Mi van? Rosszat ettem? Vagy más az oka?
- Az. Hiba volt. - motyogta maga elé. Hirtelen megfagyott a levegő. Csak ültünk egymás mellett és néztünk magunk elé, mintha valami érdekes lenne az ajtó előtt. Egyre kellemetlenebb érzések törtek rám. Most, mi van?

19.fejetet

- 19 -

Baekhyun:

"Chanyeol forró csókba vont. Én magamhoz öleltem és hagytam, hogy nyelvét átdugja a számba. Keze testem minden kis zugát bejárta, ami engem állatira izgatott.

- Szeretlek! - súgta a fülembe, mire elmosolyodtam."

Verejtékezve és lihegve ültem fel az ágyban. Lesokkolódtam és összezavarodtam. Miért? Miért álmodtam ilyet? Agyam zakatolt, csak meredtem magam elé és értetlenül álltam a dolgok előtt. A legdurvább pedig az, hogy ez szó szerint is igaz volt. Ugyanis, tényleg álltam. Konkrétan erekcióm volt Chanyeolra. Mi bajom? Teljes letargiában ültem az ágyon. Pechemre Yeol is ébredezni kezdett és naná, hogy meglátta élettel teli szervem.

- Wow, Baekhyun! - kezdtem kiakadni. - Kivel álmodtál ilyen szépet? - vigyorgott, én meg legszívesebben leütöttem volna.

- Mi közöd hozzá? - kiáltottam rá hisztérikusan. Chan hangosan felröhögött. Kimásztam mellőle és a fürdőbe indultam.

- Ne siess nagyon. Jó munkához idő kell! - vörös fejjel néztem rá és legszívesebben legyilkoltam volna a tekintetemmel. Elegem van! Beálltam a zuhany alá és jéghideg vizet engedtem magamra. Ez némiképp segített, ettől függetlenül a problémát nem oldotta meg. Miért álmodtam azt amit és miért állt fel pont Chanyeolra? A legjobb barátomra. Egy fiúra. Lementem reggelizni. Nem vártam meg a többieket. Bekaptam pár falatot és kimentem sétálni. Mi van velem? Tettem fel magamnak vagy századjára a kérdést, de választ nem kaptam.

- Baekhyun! - hallottam egy kiáltást magam mögül. Megfordultam. Chanyeol rohant felém, kabáttal a kezében.

- Te teljesen hülye vagy? Meg akarsz fázni? - terítette rám. Ekkor vettem csak észre, hogy én hülye nem vettem fel, mikor leléptem. Chanyeol biztos észrevette és utánam hozta. Kipirultan néztem fel rá.

- Kösz. - motyogtam, de minduntalan az álmom járt a fejemben.

- Minden oké? Nem nézel ki valami jól. - Chan megtapogatta az arcom. - Te lángolsz! Ne menjünk inkább haza?

- Ne! - löktem el a kezeit. A sírás határán álltam.

- Baekhyun...

- Ne haragudj. Csak szeretnék egyedül lenni kicsit. - éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Most meg miért sírok?

- De...

- Kérlek Chanyeol! - néztem rá könyörgőn, de ekkorra már nem tudtam tartani magam. Könnyeim szabad utat törtek maguknak és végigfolytak arcomon. Chanyeol letörölte őket.

- Nem karlak ilyen állapotban egyedül hagyni. Ráadásul lehet, hogy lázad is van.

- De egyedül akarok lenni! - ismételtem magam makacsul.

- Rendben. - bólintott sóhajtva. Megfordultam és folytattam a sétát. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, Yeol ott jön mögöttem. Összehúztam magamon a kabátom. Lehet, hogy tényleg beteg vagyok. Gondolataim ezerfelé cikáztak. Ismét elmentem a játszótérre. Beültem az egyik hintába és kitört belőlem a zokogás. Chanyeol beült mellém, de nem szólt. Jól esett volna, ha most átölel, de nem tette ahogy én sem nyújtottam felé a karjaimat. Egyszerűen túl sok minden gyűlt bennem, amit most elégeltem meg. A legtöbb bajom, pedig Yeol miatt volt. Vagyis... Ez így nem igaz. Nem miatta, hiszen ő nem tett semmit. Viszont hozzá fűződik. Hirtelen egy kéz, zsebkendőt tartott elém. Elvettem, de nem néztem Chanyeolra. Kifújtam az orrom és az égre néztem. Miért? Mostanában rengetgszer teszem fel ezt a kérdést. Fáztam és nehéznek éreztem magam. Egyértelmű. Nem vagyok a legjobb formámban. Megpróbáltam felállni, de megszédültem. Majdnem hanyatt vágódtam, de valaki mögém lépett és elkapott. Felnéztem rá. Chanyeol aggodalmas szemeit láttam viszont.

A hó ismét hullani kezdett. A pelyhek ide-oda szálltak a levegőben. Összehúztam magamon a kabátom.

- Most már mehetünk haza? - kérdezte. Bólintottam. Felsegített és hazatámogatott. Otthon anya nagyon megijedt, mikor megmérte a lázam.

- Harminckilenc fok! Baekhyun! Mi a baj? Fáj valamid? - kérdezte.

- A fejem egy kicsit.

- De mitől lettél beteg? - kérdezte apum is. Nekem ekkor ugrott be. Reggel hideg zuhanyt kaptam és nem vettem kabátot sem. Befeküdtem az ágyamba és próbáltam elaludni.

- Baekhyun! Hoztam teát. - nyitott a szobába Chanyeol. Odajött az ágyhoz és a kezembe adta a bögrét.

- Jobban vagy? - kérdezte.

- Nem. - a colosra néztem. Féloldalasan elmosolyodott.

- Nyisd ki a szád! - felemelte a kezét és egy fehér tablettát tartott elém.

- Mi ez? - kérdeztem.

- Méreg. - furán pillantottam rá, mire felnevetett. - Lázcsillapító. Vedd be. - szétnyitottam ajkaimat és Chaenyol a nyelvem hegyére tette a gyógyszert. Közben ujjaival hozzáért a számhoz. Ismét zavarba jöttem és a teámba kortyoltam.

- Elmondod mi a baj? - kérdezte Chanyeol és közelebb hajolt.

- Egyszer el. - válaszoltam. Tudtam, hogy megértette. Ugyanazt a választ adtam neki, amit ő nekem, mikor rákérdeztem, hogy kit szeret. Ebből értette meg, hogy nem állok készen arra, hogy megosszam vele. Pont úgy, ahogy ő sem tette. Yeol csak bólintott. Felállt az ágyamról és magamra hagyott. Hanyatt dőltem és magamra húztam a takaróm. Kérdések sorozata zakatolt a fejemben. Megpróbáltam elaludni, de nem nagyon sikerült. Fel-felriadtam, forgolódtam vagy a plafont bámultam. Egyik felriadós pillanatomban, Sohyunnal találtam szemben magam.

- Jobban vagy? - nézett rám aggódó szemekkel.

- Nem igazán. - válaszoltam nyűgösen.

- De mitől lettél beteg? Tegnap semmi bajod sem volt. - vállat vontam. Sohyun bebújt mellém az ágyba.

- Chanyeol, hol van? - kérdeztem.

- Ja, játszottunk és lefárasztottam. Most a szobámban alszik. - végre egyszer ezen a napon, őszintén elmosolyodtam.

- Jézus! Sohyun! Mit csináltál vele? - sejtelmes mosolyt kaptam válaszul.

- Jobb, ha nem tudod. - felnevettem. Megragadtam Sohyunt, magam alá gyűrtem és csikizni kezdtem. Húgom hatalmas sikítozásba kezdett. Anya valószínűleg meghallotta, mert a szobámba rontott.

- Sohyun! Hagyd a bátyád! Pihennie kell. - szólt a kislányra.

- Ne szidd le! Nem tudok aludni és csak unatkoznék. - vettem védelmembe a húgom. Anya megforgatta a szemeit.

- Jó, maradhat. De csak egy kicsit. - Sohyun megbökte a hasam, mire leugrottam róla.

- Szóval? Mi a helyzet? - kérdezte és velem szemben ült az ágyon. Vállat vontam.

- Sok minden van a fejemben mostanság.

- Miért nem osztod meg ezeket Chanyeollal? - pislogott.

- Mert... Ez nem olyan. De úgysem érted. - legyintettem.

- Ha nem mondod el, nem is fogom. Viszont látom, hogy nem is akarod.

- Nem miattad, csak ez olyan dolog, amit senkivel sem akarok megosztani. - hajtottam le a fejem.

- A te dolgod. Viszont igazán kitalálhatnánk valamit. Unatkozom. - ezért szedtünk le a polcról egy rakat társast és játszottunk velük egész délután. Végül anya sem jött be még egyszer, hogy megnézze, hogy vagyok. Igen. Talán Sohyun fura, akaratos és idegesítő is tud lenni. De a húgom. Szeretem és tudja, hogy kell felvidítani az embereket. Ebből a szempontból olyan, mint Chanyeol. A vége az lett a sok társasnak, hogy Sohyun kimerült és elaludt az ágyamban. Én lementem a konyhába, hogy csináljak egy bögre teát. Amikor az órára néztem, tátva maradt a szám. Már kilenc óra? Jó ég! Elment az idő! Anyáék a TV előtt ültek és valami filmet néztek. Bementem a konyhába és feltettem a vizet forrni. Benéztem a hűtőbe, hátha találok valamit. Tekintve, hogy reggel óta nem ettem, meglehetősen éhes voltam. Előhalásztam pár dolgot, majd becsuktam a hűtőajtót. Hát, kár volt. Chanyeol ott állt mögötte, én meg majdnem szívrohamot kaptam.

- Jézusom, Chanyeol! A frászt hozod az emberre!

- Ne haragudj. - kért bocsánatot. - Jobban vagy? - fürkészett a szemeivel.

- Fogjuk rá. Hallom Sohyun lefárasztott. - váltottam témát. - Mit csináltatok?

- Jobb, ha nem tudod. - legyintett. Oké, ez ijesztő! A pulthoz léptem és levettem a tűzhelyről a vizet. Előszedtem két bögrét és teletöltöttem őket forróvízzel. Amikor a filteres doboz felé nyúltam, kezem valami másba ütközött. Egy puha, selymes valamibe. Félve pillantottam abba az irányba. A filteres doboz sehol, helyette Chayneol kezét markolásztam. A Yoda ugyanis felém nyújtotta a keresett tárgyat, ám másik kezével a pultot támasztotta.

- Köszi. - motyogtam, elengedtem a kezét és kivettem két filtert a tartóból. Mindkettőt a vízbe mártottam. A bögrékre meredtem és magamban ismét feltettem a kérdést. Miért? Miért Chanyeol?

A szoba ismét forogni kezdett velem. Most nem volt olyan erős, mint a játszótéren, de éreztem, hogy le kell ülnöm.

- Baekhyun, minden oké? - Chan hangjában tömény aggodalom érződött.

- Igen, csak szédülök kicsit. - leültem az egyik székre és fejemet a kezemmel támasztottam. Yeol mellettem foglalt helyet és letette mellém a bögrémet. Ezen az estén nem szóltunk egymáshoz. Csendben iszogattuk meg a teánkat, majd felmentem a szobámba, befeküdtem Sohyun mellé és megpróbáltam elaludni.

18.fejezet +18

- 18 -

Sehun:

Arra keltem, hogy valaki simogatja az arcom. Kinyitottam a szemeim és a félhomályban Luhan alakja rajzolódott ki. Hány óra?

- Szia Sehunie! Felébredtél? - mosolygott. Felültem az ágyamban. Kómás voltam még, Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.

- Mennyi az idő?

- Éjfél körül. - hajolt közelebb. Ledöbbentem. Komolyan éjfélig hatott az altató? Megölöm Layt!

- Jézusom! Ne haragudj. Nem akartam elaludni...

- Tudom. - simította kezét az arcomra. - Találkoztam Layel, mikor idefele jöttem. Tájékoztatott, hogy mi történt. - kuncogott.

- Mi? Azt ígérte legalább kiírja valahova. - csodálkoztam. Remek! Még erre sem vette a fáradtságot! Luhan felnevetett és megcsókolt.

- Szeretlek, ugye tudod? - néztem rá.

- Tudom. Én is szeretlek. - mire észbe kaptam, már az ölemben ült és szenvedélyes csókokat váltottunk. Már nem küzdöttem azért, hogy elnyomjam a vágyaimat. Hagytam, hogy az érzés eluralkodjon rajtam. Ez Luhannál is így lehetett, mert megragadta az ingem és nemes egyszerűséggel letépte rólam. A gombok szanaszét repültek a szobában. No lám!! Laynek igaza volt!

- De kis vad vagy te! - vigyorogtam szerelmemre, aki perverzen mosolygott.

- Csodálkozol? Tudod mióta várok erre? - csókolt meg ismét. Én sem szöszmötöltem. Lehúztam róla a pólóját és magam alá fordítottam. Ajkaitól lefelé haladtam és apró puszikkal halmoztam el. Mellbimbóira külön figyelmet szenteltem, amit ő kis nyögésekkel díjazott. Miközben a felsőtestén tevékenykedtem, kezemet levezettem a nadrágjához. Kikapcsoltam az övét és leügyeskedtem róla a gatyát. Alsójába nyúlva éreztem meg, nem éppen nyugalomban lévő szervét. Luhanra néztem. Szemei megcsillantak. Kigombolta a nadrágom és lerántotta rólam a ruhadarabot. Hű, jó gyors! Ismét megcsókoltam. Teljesen elvette az eszemet. Egyetlen gondolat zakatolt a fejemben. Én most Luhanban leszek! Leszenvedtem magunkról az alsót is, és ajkaimmal ismét lefelé haladtam. Végignyaltam merevedésén és a számba vettem. A kis drága erre akkorát nyögött, hogy már attól féltem, átjönnek a szomszédból. Mozgatni kezdtem a fejem és meg-megszívtam a makkját. Éreztem, hogy Luhan beletúr a hajamba, ezzel is többért könyörögve.

- Sehun! - mondta ki, pontosabban sóhajtozta a nevem, már sokadszorra.

Komolyan mondom, ha nem fogja be én menten elmegyek!

- Én... Mindjárt... - mielőtt átlépte volna az orgazmus kapuját, kiengedtem ajkaim közül. Arcára néztem, ami élvezettől torzult volt. Gyönyörű! Adtam ajkára egy puszit.

- Szólj, ha fáj és abbahagyom. - súgtam neki.

- Ha most le mersz állni, esküszöm megfojtalak. - lihegte kéjjel teli hangon. Vigyorogva csókoltam a nyakába. Előhalásztam a síkosítóm a fiókból és nyomtam az ujjaimra. Tettem magamra és Luhanra is, majd elhelyezkedtem a lábai közt. Először csak ujjaimmal tágítottam, hogy ne legyen annyira kellemetlen. Mikor ezt már megszokta, én következtem. Lassan hatoltam belé, de még így is láttam rajta, hogy fáj neki. Kicsit megijedtem.

- Jól vagy? - kérdeztem. Luhan bólintott.

- Jöhetsz beljebb. - biztatott. Félve, de megtettem. Vártam, hogy megszokja kicsit, majd elkezdtem mozogni benne. Először fájdalmasan vájta körmeit a hátamba, de egy idő után megszokta és szenvedő arckifejezése is eltűnt. Helyét az élvezet vette át.

- Gyorsíts. - nyögte Luhan és a fenekembe markolt. Vigyorogva tettem eleget a kérésnek. Szerelmem kéjes nyögéseket hallatott magából, ami nekem nagyon is tetszett. Csípőjével ő is mozgott, én pedig egyre mélyebbeket és mélyebbeket döftem. Hirtelen eltalálhattam benne egy érzékeny pontot, mert a következő pillanatban egy hatalmasat sikoltott.

- Megvagy. - villantottam rá egy mosolyt. Ezek után, megpróbáltam ugyanoda lökni, ami sikerült, mert Luhan ajkát egyre több sikítás hagyta el. Komolyan féltem, hogy ránk szólnak a szomszédok.

- Sehun... - nyögte. Éreztem hangján, hogy nincs sok hátra. Teste élvezettől vonaglott alattam.

- Várj egy kicsit. - kértem, majd rámarkoltam merevedésére és megpróbáltam hasonló üzemben mozgatni a kezem, mint amilyen tempóban lököm. Ráhajoltam ajkára, megcsókoltam, majd a nyakára nyomtam a szám és megszívtam az érzékeny bőrfelületet. Ez volt az a pillanat, amikor már végképp nem bírta tovább. Sikított egy utolsót és a kezeim közé élvezett. Nekem még kellett pár lökés, hogy elérjem a gyönyört. Kihúzódtam belőle és mellé gördültem. Az ágy csatakos volt az izzadságtól. Egymásra néztünk és nevetésben törtünk ki. Nem tudom miért. Talán a helyzet miatt. Hiszen erre álmunkban sem számítottunk és tessék. Itt fekszünk egymás mellett. Luhan hozzám bújt, én pedig átöleltem.

- Sehunie! - Luhan hangja szelíden csengett az üres szobában.

- Igen?

- Bocs, hogy eltéptem az új inged. Pedig jól állt. - a földön heverő ruhadarabra néztem.

- Ne sajnáld. A célom elértem vele, más funkciója meg úgysem volt. Vigyorogtam Luhan szemeibe nézve. A fiú megpuszilt és visszatette a fejét a mellkasomra.

- Szeretem hallgatni a szívverésed. - megsimogattam a haját és a plafonra meredtem.

- Én téged szeretlek. - beszélgettünk még egy kicsit, majd egymást ölelve aludtunk el.

Baekhyunék viszonylag korán kopogtattak be hozzánk. Mivel olyan negyed órával azelőtt keltünk, hogy ők lejöttek volna, csak egy gyors zuhany fért bele az időbe. Gyorsan magunkra kaptunk valami göncöt, az ingemet az ágy alá gyűrtük, de a fiúk persze kiszúrták. Szokás szerint zavarba hoztak minket. Komolyan fárasztóak sokszor! Gyorsan összepakoltunk és hazaindultunk. Anya ebéddel várt minket. Gondoltam, megmutatom Luhannak a lakóhelyem, ezért sétálni mentünk a környéken. Épp egy beszélgetés közepén jártunk, amikor ismerős alakot vettem észre.

- Kai? - kiáltottam meglepetten, mire a fiú vigyorogva felénk fordult.

- Szia Sehun! Rég láttalak. - jött közelebb. - Hogy vagy?

- Jól, sőt!

- És mi van Luhannal? Még mindig bele vagy zúgva? - kicsit pirulva öleltem át az említettet.

- Az igazság az, hogy ő az. - Luhan kedvesen intett Kainak, aki pislogott kettőt, majd a fiú nyakába ugrott.

- Örülök, hogy megismerhetlek. Ne tudd meg, mit éltem át, amíg nem jöttetek össze. Állandóan rólad beszélt. Totál meg volt őrülve! - Jongin karjába ütöttem.

- Szerintem már megértette. - sziszegtem neki.

- Jól van! Csak szívatlak. De igaz, ezt ismerd el. - vigyorgott. - Bocs, hogy nem maradok sokáig, de találkozom valakivel. Még beszélünk, jó? - elköszöntünk egymástól és Kai már rohant is tovább.

- Bocs, ha kényelmetlen helyzetbe hozott. Tudod, ő egy kicsit hiperaktív. - pillantottam Luhanra, aki elmosolyodott.

- Mindig megdöbbenek, hogy mennyire szerelmes voltál. - adott puszit az ajkaimra.

- Tévedsz. Nem voltam. Most is az vagyok. - Luhan meghatottan nézett rám. Szeretem! Szeretem mindennél jobban!

Az ezt követő napok, hihetetlenül jól teltek. Segítettünk anyáéknak, együtt ünnepeltük a karácsonyt, majd elutaztunk a wellness hétvégére is, amit Baekhyunéktól kaptunk. Egy hotelban szálltunk meg, ahol az emberek hihetetlenül kedvesek voltak.

- Mit csinálsz? - kérdeztem Luhant egyik este. Tíz múlhatott már és láttam, hogy a laptopja előtt ül.

- Xiuminnal skype-olok. Köszönj neki! - vigyorgott. A képernyőre néztem, ahol Minseok feje virított.

- Szia Sehun. Milyenek a mézes hetek? - kérdezte vigyorogva. Felnevettem.

- Kösz. Jól telik az idő. Nálatok?

- Én is élvezem. Csak fura így Luhan nélkül. Elloptad tőlem. - mosolygott.

- Ennyire ne legyél féltékeny. - vigyorgott Luhan. Beszélgettünk kicsit, majd elköszöntünk a fiútól. Azért, sajnáltam szegényt. Tudtam, hogy sokat jelentenek egymásnak Luhannal és nem esik jó neki, hogy a Bambiszemű minden idejét velem tölti.

- Min gondolkodsz? - bújt hozzám Luhan.

- Xiumin jár a fejemben.

- Minseok? Miért? - lepődött meg.

- Csak... Rossz lehet neki nélküled. Végül is, együtt nőttetek fel, én meg csak úgy elloptalak... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert megcsókolt.

- Tudod, hogy nincs még egy olyan kedves teremtés mint te? - súgta a fülembe.

- Egyről tudok.

- Ki az? - ránéztem.

- Te! - féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Hidd el. Nem vagyok az. - hangja furcsa volt. Olyan... Túl komoly. Nem tudom megmagyarázni. Nem válaszoltam neki, viszont fura, kellemetlen érzés járta át a testem belülről. Valami... Valami nincs rendben. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam.

17.fejezet

- 17 -

Sehun:

Reggel korán keltem, mivel össze kellett pakolnom a hétvégére. Épp végeztem a rakodással, amikor kopogtattak az ajtón. Kinyitottam és Luhant találtam magam előtt egy hátizsákkal a kezében.

- Jó reggelt Sehunie! - vigyorgott rám. Adtam egy puszit az ajkaira és megöleltem.

- Neked is. Izgulsz? - kérdeztem, miközben bezártam az ajtót.

- Eléggé. De biztos kedvesek a szüleid. Akiknek ilyen fiúk van, biztos rendesek. - meghatódtam. Rákulcsoltam ujjaim az övéire és elindultunk. Olyan két óra múlva érkeztünk meg. Anya és apa kitörő örömmel fogadtak minket.

- Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk. - ölelte át anyu Luhant. - Sehun már rengeteget mesélt rólad.

- Ja, sokszor le se lehetett lőni. - szúrta közbe apu. Luhan felnevetett, nekem meg égett a fejem.

- Pont olyan vagy, mint amilyennek Hunie leírt. Gyönyörű szemeid vannak. - Luhan zavartan köszönte meg a bókokat. Nagy nehezen, de elengedtek minket. Benyitottam a szobámba és előre engedtem Luhant.

- Hűha! Szép a szobád. - nézett körül ámulva.

- Ugyan. - legyintettem. - Annyira nem nagy szám.

- Nem tudom. Nincs összehasonlítási alapom, ezért tetszik ennyire.

- Ezt, hogy érted? - csodálkoztam el.

- Gondolj bele. Tizenkét éve nem voltam otthon. - teljesen ledöbbentem.

- De... Akkor... Hol laktál eddig? - azt még úgy értem, hogy gimiben koleszos volt, de előtte?

- Elsőtől kezdve Xiuminnal élek. Konkréten, az ő családja nevelt. - közelebb léptem és szorosan magamhoz vontam. Percekig álltunk így, mikor anya hangja törte meg a romantikus pillanatot. Sokat beszélgettünk négyesben. A szüleim kikérdezték a családjáról és a suliról. Luhan egész jól elcsevegett velük, ám amikor a továbbtanulásról volt szó, bezárkózott. Igazából... Én nem is tudom, hogy hová akar menni. Sosem került szóba.

- Szóval? Gondolom egyetem a cél, nem? - pislogott anya kíváncsian.

- Igen. Bár még nem tudom, hogy hová.

- Majd eldől. Ne aggódj. - vigyorogtak a szüleim. Este Luhan fürödni ment, én pedig kíváncsian kértem anyáék véleményét.

- Na, mi a véleményetek? - vigyorogtam.

- Igazán jó ízlésed van fiam. - veregetett vállon anyu. - Tényleg gyönyörű szemei vannak. - höh, ezek szerint anyámtól örököltem, hogy a szemekre bukom. Érdekes.

- És te apu? - fordultam felé.

- Egy biztos. Odáig van érted.

- Úgy gondolod? - pirultam el.

- Látnod kéne, hogy csorgatja utánad a nyálát. - nevetett fel.

- Erről jut eszembe! Megtörtént már a dolog? - néztek rám, én meg ledermedtem.

- mármint? - pislogtam, holott pontosan tudtam, hogy mire gondolnak.

- Tudod te! - nevetett anya. - Lefeküdtetek már?

- Jó ég, anya! Hogy kérdezhetsz ilyesmit? - keltem ki magamból lángoló fejjel.

- Csak gondoltam jó lenne tudni, hogy mire számítsunk ma este. - értetlen arccal állt előttem. Hm, milyen kellemes és könnyed beszélgetést folytatunk.

- Nyugi anya, csöndben leszünk. - hátat fordítottam és a szobámba vonultam. Felkaptam a cuccom az ágyról és nem törődve azzal, hogy Luhan végzett-e már, benyitottam a fürdőbe. A pára miatt, először csak a körvonalait tudtam kivenni, de ahogy közelebb értem, kiélesedett az alakja. A pizsamanadrágja volt rajta, haja még itt-ott nedves és kérdőn pillantott rám fogkefével a szájában.

- Bocs, hogy rád törtem. - jöttem zavarba, mikor realizáltam, hogy konkrétan kérdés nélkül törtem rá.

- Hemmi hovlema. - legyintett.

- Mi? - vágtam értelmes fejet. Fogkefével a szádban, nem foglak érteni drága.

- Azt mondtam, hogy semmi probléma. - mosolygott, miután kivette a szájából a fogmosót.

- Ah, akkor jó. - mosolyodtam el, majd elkezdtem vetkőzni. Láttam, hogy nagyon stíröl a tükörből.

- Mi az Bambi? Tetszem? - kérdeztem. Luhan elfordította a tekintetét.

- Ne reménykedj. - vigyorgott. Chöh! Még, hogy nem!

- Nem? Akkor miért nézel úgy, mint akinek mindjárt kiesik a szeme? - Luhan kiöblítette a száját, majd az ajtóhoz lépett.

- Csak azon gondolkodtam, hogy szánom a szerencsétlent akivel összejössz. - rám kacsintott, majd elhagyta a fürdőt. Hogy mi? Ezt tuti nem hagyom annyiban! Utána siettem a szobámba. Mosolyogva fordult felém, gondolom számított rá, hogy ezért kapni fog. Megragadtam a vállainál és hevesen az ajkaira martam. Nem ellenkezett. Sőt. Az ágyam felé kezdett húzni, én pedig követtem őt. Amikor a bútor széléhez értünk, rálöktem Luhant, majd fölé másztam. Basszus! Ez így nem lesz jó! Tudtam, hogy nem fogok tudni leállni, viszont nem akartam, hogy így történjen meg először.

- Luhan! - szólítottam meg két csók között. Ő ködös tekintettel nézett rám. Akarta. Nem is kicsit. Láttam a szemeiben.

- A szüleim egy szobával odébb vannak. - böktem fejemmel az adott irányba. Bólintott, bár tudtam, hogy nem tetszik neki a dolog. Megértem. Én sem örülök neki. Puszit adtam az arcára.

- Bocs Sehunie. Csak már, hogy is mondjam... Szeretnék már úgy is veled lenni. - mosolygott rám.

- Én is, de nem akarom, hogy ennek a szüleim is fültanúi legyenek. - megcsókoltam és visszamentem a fürdőbe, hogy befejezzem a fürdést. Legyek őszinte? Hosszú tusolás volt. Mire visszamentem a szobámba, Luhan már nagyban aludt. Mosolyogva bújtam mellé és öleltem át. A hétvége hihetetlenül gyorsan elrepült. Kettőt pislogtam és már a buszon ültünk, a koli felé tartva. Az épületben összefutottunk Beakhyunékkal is és beszélgettünk kicsit. Hát, egy biztos. Nekik is érdekesen telt a szünet. De komolyan. Sohyun mekkora forma már. Akkorát röhögtünk Baekhyun történetén, hogy kifolyt a könnyem is. Leköszöntünk egymástól és mindenki a saját szobájába ment.
- Hát te? - kérdeztem csodálkozva, mikor megláttam Layt.
- Én. Mi van? - pillantott rám.
- Csak fura, hogy itthon vagy. Ma nem mész Suhohoz? - tettem le a csomagjaim. Lay az ágyán feküdt és a gitárját hangolta.
- Dehogynem. Talán volt olyan, hogy nem mentem? - végül is, logikus.
- Jó, de értsd meg, hogy tőled általában azt szoktam meg, hogy vagy nagyban készülődsz, vagy itt sem vagy.
- Ennyire el akarsz küldeni? - kérdezte unott hangon.
- Nem, dehogy!
- Akkor ne hisztizz! Egyébként, milyen volt a hétvége?
- Csodás. A szüleim imádják Luhant. - vigyorodtam el.
- Nem erre voltam kíváncsi. Azt tudom, hogy Luhan jó arc. Egyértelmű, hogy megkedvelték. Engem az érdekelt, hogy megfektetted-e? - anyám! Lay nem kicsit szex orientált!
- Nem! Még nem! Amúgy, honnan a fenéből tudnád, hogy bírják a szüleim? Egyszer láttad Luhant.
- Még mindig nem? Egek ura! Mit szarakodtok annyit? - döbbent le.
- Én is kérdeztem valamit. Arra nem válaszolsz? - lerogytam az ágyamra. A Layel való kommunikáció lemeríti az idegrendszerem.
- Nem olyan gyereknek tűnik, akit nem lehet megszeretni. - vont vállat. - Visszatérve a szexre. Mikor óhajtod lehegeszteni? - a fejemre húztam a párnám. Miért? Miért? Miért ilyen perverz?
- Anyám Lay! Majd, ha úgy adódik!
- Látom ismét nekem kell megmondanom, hogy mit csinálj! - sóhajtott fel. Kösz. Körülbelül, mintha életképtelen lennék!
- Szünet előtt vegyél magadnak egy új inget.
- Minek? Van egy csomó. - vágtam a szavába.
- Ja, de egyiket sem lehet könnyen tépni. Bízz bennem. Profi vagyok. Én viszonylag hamar el fogok húzni, szóval a szoba a tiétek. Egyszóval, mikor ismét találkozunk szünet után, melegen ajánlom, hogy legyen megfektetve. Vili? - fenyegetőzött a mutatóujjával. Bólintottam. Azt az önelégült fejet amit vágott, le kellett volna fotózni. Miért van az, hogy bármikor kezdek el Layel beszélgetni, annak mindig az a vége, hogy a szex témánál lyukadunk és én vagyok az, akit kiosztanak? A szünetig Cöh! Önfejű! Épp nagyban bóklásztam az üzletben, amikor megjelent a Baekyeol páros. Naná, hogy egyből levágták, mi a helyzet. Hazaérve, megmutattam Laynek a szerzeményem, aki jól megnézte a ruhadarabot.

hátralévő pár hétben viszont levegőt venni sem volt időm. A tanárok szinte megőrültek és mindegyiknek volt valami nyűgje. Azért annyi lélekjelenlétünk még volt Luhannal, hogy gyorsan elmentünk ajándékokat vásárolni. Viszont, otthon sem volt nyugtom, mert Lay folyton azzal cseszegetett, hogy menjek már ruhát vásárolni. Így kerültem az egyik ruhaüzletbe délután. Szobatársam konkrétan kirúgott otthonról és közölte, hogy addig nem mehetek haza, amíg nem vettem magamnak minimum egy inget.
- Nem rossz. Viszont legközelebb velem jössz vásárolni. - közölte. Hogyne! Hogy egész végig azt hallgassam, mennyire nincs ízlésem és ismét a szexről beszélgessünk. Alig tettem el a cuccom, Lay már ment is. A következő napon, megbeszéltük Baekhyunékkal, hogy még szünet előtt ajándékozunk egymásnak. Ám ahogy közeledett a hétvége, úgy estem pánikba is. Az úgy oké, hogy megbeszéltük Luhannal, hogy többet szeretnénk, de nekem ebben marhára nincs tapasztalatom. Fogalmam sincs, hogy ezt, hogy kéne csinálni.
- Nyughass már maknae! - szólt rám Lay. Épp a szokásos pénteki randink előtt álltunk... Mármint ő a sajátja előtt és én is az enyém előtt. Én és Lay. Isten ments! Nem! Fel alá járkáltam a szobában és mindenféle gondolat cikázott az agyamban. Mivel elengedtem a fülem mellett amit mondott, sóhajtva vonult a konyhába és hozott nekem egy pohár vizet.
- Ülj az ágyra és idd meg. - gondolkodás nélkül tettem amit mondott és csak miután lenyeltem az utolsó korty vizet, tűnt fel, hogy fura íze van.
- Te Lay! Mit raktál ebbe? - fintorogtam.
- Egy kis altatót. Nyugi, csak pár órára fog kiütni.
- Mi van? Megőrültél? Luhan mindjárt itt lesz! - keltem ki magamból.
- Majd kiírom egy cetlire. Ne megyek! - komolyan kikészít ez az ember. Hirtelen éreztem, hogy egyre álmosabb leszek és lecsukódtak a pilláim. Hanyatt dőltem az ágyamon és hagytam, hogy a gyógyszer tegye amit kell.

16.fejezet +17

- 16 -

Sehun:

A gólyatábor után eltelt pár hét viszonylag eseménytelenül zajlott. Az osztályom jó, sok barátot szereztem. Természetesen ismét megtaláltam a legidiótább személyt, aki nem más mint Kim Jongdae, azaz Chen. Hülyeségben vetekszik a Baekyeol párossal. Luhannal úgy gondoltuk, hogy a kapcsolatunk nem kell nagy dobra verni. Azta! Hihetetlen, hogy ezt mondom! Kapcsolatom van Luhannal! Elég diszkréten viselkedünk, de sulin kívül már nem vagyunk olyan visszafogottak. Sajnos az érettségi miatt nem mindig jut ideje, hogy velem foglalkozzon, de ilyenkor is ott vagyok a közelében, szóval nem olyan rossz ez. Imádok Luhannal tanulni, mert mindig segít, ha nem értek valamit. Sokat lógunk Baekhyunékkal is, mert nagyon jól elvagyunk négyen. Még szerencse, hogy egy koliban lakunk, mert a suliban csak egy közös óránk van, még pedig a kínai. Na, ja. A tanár az első alkalommal kinézett magának és azóta nem hagy békén. Szerintem Chanyeolékon kívül, már mindenki utál a csoportban. Az iskola egyébként tök normális. A tanárok imádnak papirusztekercs hosszúságú házikat feladni és több oldalas esszéket íratni. Nincs valami sok időm, de Luhan könnyít a dolgon. Sokszor jön át hozzám, mivel Lay szinte sosincs otthon. Nem tudom milyen suliba jár, de elég lazán kezeli. Este megy és nem alszik a szobában. Sokszor csak délután jön haza. Bár ez még a jobbik eset. Akkor legalább hinni tudom, hogy Suhotól egyenesen suliba megy. Viszont nem egyszer előfordult. hogy ő már rég otthon volt mikor én hazaértem. Olyan két hét telhetett el, amikor fura dolog történt. Chanyeol rosszkedvűen panaszolta, hogy négyünk közül egyedül neki nincs senkije. Luhannal arra gondoltunk, hogy elhívjuk Chanyeolt teázni, hátha meglát valakit aki tetszik neki. Megbeszéltük a találka helyszínét és időpontját, de a nagyfülű sehol sem volt. Egy óra várakozás után felhívtuk, mire közölte, hogy sajnálja, de Baekyhunnal volt és elrepült az idő. Végül lemondta a programot, ezért Luhannal kettesben ültünk be a teázóba. Luhan fekete, én gyümölcsteát kértem. Mikor kihozták, Luhan csak  csészét bámulta. Ez az agyalós feje! Ismertem fel.
- Hyung! - szólítottam meg, mire rám emelte hatalmas, őzbarna szemeit. - Mi a baj?
- Nincs semmi. Csak elgondolkodtam. - mosolyodott el.
- Min?
- Baekhyunékon. Nem gondolod, hogy furán viselkednek? - szemöldököm felemelve néztem rá.
- Ezt, hogy érted?
- Hát... Például Chanyeol. Ha hülyeségből arról beszélünk, hogy duplarandizunk, egyedül Baekhyun akad ki. Chanyeol nem. - elgondolkodtam.
- Már Baekhyunt sem érdekli.
- De az elején mérges volt. - emlékeztetett.
- Értem amit mondasz. Én is, nem egyszer gondolkodtam, hogy vajon együtt vannak-e. Ha a Yodáról van szó, szerintem nem csak barátilag kedveli Baekhyunt. - válaszoltam. - Baek hyung már más tészta. Elméletileg neki ott van Taeyeon, nem? - Luhan fura arckifejezést vágott.
- Ja, kérdés, hogy meddig. - erre nem válaszoltam. Igaza volt. Viszont tényleg érdekelt, hogy akkor mi is van köztük. A tea elfogyasztása után, visszaballagtunk a koliba. Felkísértem a szobájához, ahol hosszasan megcsókoltam. Imádom ezt az érzést. Nem akartam elengedni. Minden nélküle töltött perc fájdalmas.
- Luhan! - néztem a szemeibe. Kíváncsian pislogott rám.
- Aludj nálam! - néztem rá könyörgőn. Kicsit meglepődött, de boldog mosoly kúszott ajkaira.
- Összepakolom pár cuccom. Addig gyere be. - invitált a szobába. Nagy vigyorral a fejemen léptem a már jól ismert területre. Xiumin, Luhan szobatársa, épp a konyhában kotyvasztott valamit.

- Szia... sztok! - üdvözölt, mikor látta, hogy én is a szobába lépek.
- Szia! Mit főzöl? Finom illata van. - ment a barátjához Luhan.
- Kimchit csináltam rizzsel meg hússal. - sorolta Xiumin a menüt.
- Ó, az finom. - mosolyodott el Luhan. - Akkor maradunk vacsira.
- Miért? Utána hova mentek? - lepődött meg a legidősebb.
- Sehunnál alszom. - Xiumin egy mindent sejtető mosollyal reagált.
- Óóó! Csak nem? - húzogatta a szemöldökét.
- Dehogy! - védekeztünk hevesen Luhannal. - Semmi ilyesmire nem gondoltunk. - éreztem, hogy elvörösödöm. Xiumin röhögött rajtunk egy sort, majd befejezte a főzést. Tényleg finoman megcsinálta. Hozzá képest, az én kajáim íztelenek. A vacsora után Luhan összepakolta a holmiját másnapra és a szobám felé vettük az irányt. Nem tudtam hány óra lehet, de viszonylag "korán", mivel Lay még alig kezdett neki a készülődésnek. Az ágyán ült és gitározott. Meglepetten néztem rá. Amióta szobatársak lettünk, nemhogy gitározni nem hallottam, de szinte alig láttam.
- Ó, sziasztok! - intett nekünk.
- Nagyon jól gitározol. - mosolygott Luhan a fiúra.
- Tudom. - vont vállat. - Azért köszi. - Luhan felnevetett. Na igen. Laynek van egy stílusa. Egy ideig még pengette a húrokat, majd az órára nézett. Letette a gitárját és fénysebességgel készülődni kezdett.
- Nyugi. Pár perc és elhúzok. Utána tiétek a szoba. - mondta, mire én ismét zavarba jöttem. Miért hiszi azt mindenki, hogy le fogunk feküdni? Gondolataimból az zökkentett ki, hogy egy kéz rákulcsolta ujjait az enyémre. Felnéztem Luhanra, aki kipirosodott arcal nézett rám. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Az apró kis pusziból egy elég heves nyelvcsata kerekedett, amibe Lay rondított bele.
- Már így belejöttetek? Akkor nem is zavarok. Holnap jövök. Ügyesen. - intett és már rohant is. Jó gyorsan elkészült, mit ne mondjak. Kettesben maradtunk Luhannal. És most mi legyen? Tanakodtam.
- Sehun! - hallottam magam mellől egy halk, rekedtes hangot. Odafordítottam a fejem. Luhan vágytól csillogó tekintettel meredt rám. Nagyot nyeltem. Féltem, ha most megcsókolom, talán nem leszek képes leállni és még korainak éreztem, hogy úgy legyek vele. Bár lehet, hogy ezt csak a félelem mondatta velem. Ám miközben az agyam ide-oda cikázott gondolataim között, testem önállóan cselekedett. Ismét Luhan ajkaira kaptam, de ezúttal egy szenvedélyes csókban fonódtunk össze. Luhan karjait a nyakam köré fonta és hanyatt dőlt az ágyamon, ezzel engem is magával rántva. A dolgok maguktól történtek. Mire feleszméltem, már sem rajta, sem rajtam nem volt póló és azon kaptam magam, hogy a nyakát szívogatom, amit ő kisebb nyögésekkel és sóhajokkal díjazott. Bevallom, tetszett ez a felállás. Elváltam kulcscsontjától, hogy az arcára nézhessek. Mivel Lay lekapcsolta a nagy villanyt, a szobában élhomály uralkodott. Úgy éreztem végem van. Luhan vágyakozó tekintettel nézett rám és várta mit fogok tenni. Elvesztettem az eszem. Ismét ajkaira martam és heves nyálcserébe invitáltam a párom aki, természetesen, belement a dologba. Ismét lejjebb kezdtem haladni a testén. Nyelvem mindkét mellbimbójánál elidőzött kicsit. Luhan megpróbált halkan nyöszörögni, de nem jött össze neki. Simogattam az oldalát, majd elértem a farmerjét. Se perc alatt kigomboltam és megszabadítottam a ruhadarabtól, majd alsóján keresztül megmarkoltam. Luhanba benne akadt a levegő. Kényeztetni kezdtem, mire az ő kezei is megindultak. Az övemmel kezdett bíbelődni. Segítettem neki kicsit, tekintve, hogy annyi ereje sincs, hogy értelmesen beszéljen. Megelégeltem, hogy rajta van még az alsója, ezért egy rántással lehúztam először róla, majd magamról. Döntöttem. Nem akartam még megfektetni, így elengedtem ágaskodó szervét és kezem a számra cseréltem. Luhanból az eddigieknél is hatalmasabb nyögés szakadt fel.
- Jé...zuhs! - sóhajtotta, mikor végignyaltam rajta és a számba vettem egész hosszát. Fejem lassú mozdulatokkal járt le és fel. Kicsit kínoztam szegényt, amit elég nehezen viselt a drága. Fel-fellökte a csípőjét, jelezve, hogy gyorsítsak. Ezen elmosolyodtam, de nem adtam meg amit kért. Még nem. Had szenvedjen kicsit.
- Se...Sehun! - vinnyogta. - Kérlekh! - ekkor már beadtam a derekam és megszabadítottam szenvedéseitől. Gyorsítottam a tempón és a végsőkig hajszoltam.
- Sehun... én mindjárt... - eddig bírta. Erősen megszívtam a makkját és és ekkor elérte a csúcsot. Vigyorogva néztem fel rá. Kipirultan lihegett és próbálta egyenletesen venni a levegőt.
- Na, mi van? Kimerültél? - kúszott ajkaimra egy perverz mosoly. Rám nézett.
- Muszáj volt így kínozni?
- Most mond, hogy nem tetszett. - nevettem rá. Erre az volt a válasza, hogy lerántott magához és megcsókolt. Keze nemesebbik részemhez vándorolt és ráfogott. Belenyögtem a csókunkba. Lassú mozdulatokkal kezdett kényeztetni, majd egyre gyorsabb tempót diktált. Már csókolni sem tudtam őt, csak nyögni. Hajszolt a gyönyörhöz, majd mikor a nyakamhoz hajolt és megszívta, nem bírtam tovább és a kezei közé élveztem. Lehajoltam ajkaihoz és adtam rá egy puszit. Hát... ez lett abból, hogy nem leszek vele úgy együtt. Mellé feküdtem és átkaroltam. Luhan a mellkasomon pihentette a fejét. Percekig nem szólaltunk meg, majd Bambi mosolyogva nézett rám.
- Gyorsan ver a szíved.
- Csak is miattad.
- Igen? - hajolt közelebb. Bólintottam.
- Igen. Mivel őrölten beléd estem. - mélyen a szemeibe néztem. Luhan megcsókolt, majd megfogta a kezem és a szívéhez vezette. Éreztem, hogy vért pumpáló szerve majd kiugrik a helyéről.
- Nagyon-nagyon szeretlek Sehunie. - olyan komolysággal mondta nekem, hogy szinte már ijesztő volt, de jólesett.
- Én is Luhan. El sem tudod képzelni mennyire. - suttogtam neki. Fejét visszatette a mellkasomra, én pedig szorosan magamhoz öleltem.

Arra keltem, hogy Luhan kikászálódik mellőlem. Álmosan nyitottam ki a szemeim. A félhomályban láttam, hogy magára vesz egy gatyát.
- Mit csinálsz? - kérdeztem rekedtes hangon.
- Valaki kopog. Megnézem ki az. - válaszolt álmos hangon.
- Jó. - ásítottam, majd visszahunytam a szemeimet. Hallottam, hogy Luhan az ajtóhoz csoszog és kinyitja.
- Hát te? - Baekhyun hangja meglepettnek tűnt.
- Ezt én is kérdezhetném. Mi történt? - kérdezte Luhan. Váltottak pár szót, majd hyung visszajött és leült az ágyra.
- Mi történt? - néztem rá és felültem én is.
- Chanyeol eltűnt. Összevesztek Baekhyunnal, aztán lelépett. - magyarázta. Tágra nyíltak a szemeim.
- Micsoda? Nem segítünk megkeresni? - pislogtam nagyokat. Luhan a fejét rázta.
- Úgy tűnt Baekhyun rájött hol lehet. - mosolyodott el. Hirtelen rám nézett és megcsókolt.
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem vigyorogva.
- Ígérd meg, ha össze is kapunk valamin, nem rohansz el. - Bambi az enyémnek döntötte a homlokát.
- Megígérem. Ha mégis megtenném, viszlek magammal. - vigyorodtam el. Luhan felnevetett. A történtek után, már nem aludtunk. Nem voltunk álmosak, így csak feküdzünk az ágyban és beszélgettünk. Chanyeolékról volt szó. Egyértelmű, legalábbis szerintünk, hogy a Yodafülű odáig van Baekhyunért. Csak az idősebbik hyung hülye és nem veszi észre.
Pedig ő is vonzódik Yeolhoz, ez nem kérdés. Nem tudom hány óra lehetett, amikor hívást kaptunk Baekhyuntól, hogy megtalálta Chanyeolt és segítsünk hazacipelni. Megadta a címet, mi pedig siettünk ahogy tudtunk. Még sosem láttam Chanyeolt részegen, de elég érdekesen festett. Folyton piálni akart, alig tudott menni és... Volt benne valami. Az elkeseredettséghez tudnám hasonlítani. Valószínűleg Baekhyun miatt. Visszavittük a koliba és elköszöntünk tőlük. A szobába érve, Luhannal egymásra néztünk. Tudtam mire gondolt. Valahogy segítenünk kellett Chanyeolnak. Csak azt nem tudtuk, hogy hogyan. Visszafeküdtünk aludni, de csak nagyon későn jött álom a szemünkre. Ennek pedig az lett a következménye, hogy reggel nem bírtunk felkelni. Álmosan csoszogtunk a konyhába és reggelizni kezdtünk.
- Lay még nem ért haza? - Luhan csodálkozva pillantott rám. Csak legyintettem.
- Az lenne a meglepő, ha itthon lenne.
- És ilyenkor hol van? - kanalazott a műzlijébe az idősebb.
- Gőzöm sincs. Azt tudom, hogy este hova megy. - néztem szerelmemre. Luhan szemei kíváncsian megcsillantak.
- Hova?
- Suhohoz.
- Ő a barátja?
- Inkább szerető. De fogalmam sincs. Lay fura. - vontam vállat. Luhan felnevetett. Megpróbáltunk minél hamarabb elkészülni, hogy időben elindulhassunk az iskolába. Út közben, Luhan írt egy sms-t Baekhyunnak, hogy maradjon Chanyeollal, mi majd szólunk a tanároknak, hogy egyikük sem lesz ma. Az osztályban a szokásos nyüzsgés fogadott.
- Szia Sehun! - vigyorgott rám Chen. Akar valamit! Akkor szokott ilyen fejet vágni.
- Mi kéne? - kérdeztem. Erre eltorzult a feje és hisztizni kezdett, mint egy csaj.
- Ki vagyok éhezve! - vinnyogott és rángatni kezdte a vállaimat. - Mindegy ki, nekem szükségem van valakire!
- Chen, nyugodj már le! - nagy nehezen kiszabadultam a szorításból és ellöktem magamtól. Keserves pillantásokat vetett rám.
- Komolyan! Miért hozzám jössz, ha szexhiányos vagy? - forgattam a szemeim.
- Te vagy az utolsó esélyem Sehun! - ragadott meg ismét.
- Nagyon remélem, hogy most egyáltalán nem ugyanarra gondolunk! - emeltem fel fenyegetően a mutatóujjam. Pislogott párat, majd perverz vigyor ült ki az arcára.
- Az attól függ! Te mennyire szenvedsz? - ez beteg!
- Semennyire Chen! Komolyan ijesztő vagy!
- Neked van valakid? - meredt rám meglepetten. Na, ezt honnan vágta le?
- Izé... - tanakodtam mit mondhatnék, mikor megszólalt a csengő és belépett a tanár.
- Nem úszod meg! - fenyegetett Jongdae, majd elfoglalta a helyét. Pedig megpróbáltam. Kicsöngetés után, első dolgom volt, hogy elrohanjak, de Chen beelőzött.
- Szóval? Ki a szerencsés? - kérdezte miután bevonszolt a wc-be. Nem tudtam mit feleljek. Nem akartam letagadni Luhant, de nem hiszem, hogy örülne, ha kiderülne a kapcsolatunk. Végül úgy döntöttem, előbb magam buktatom le.
- Meleg vagyok. - közöltem Chennel. A fiú pislogott kettőt, majd értetlenül rám nézett.
- És?
- Hát, nem tudom. Téged nem zavar? - csodálkoztam el.
- Miért zavarna? Ettől még nem lettél más ember! - mosolyodott el és vállon veregetett. - Szóval, ki a fiúd?
- Luhan. Végzős.
- A mázlista mindenedet. - boxolt a felkaromba. - Mióta jársz vele?

- Olyan... Négy hónapja? - gondolkodtam el.
- Hát, hajrá! - vigyorgott. Ezek után nem kérdezte, hogy ismerek-e jó nőket. Délután együtt mentünk haza Luhannal és úgy gondoltuk, mehetnénk a parkon keresztül. Jó érzés volt a kezét fogni és a fák árnyékában sétálni.
- Elmondtam Chennek, hogy járunk. - vallottam be.
- Jól tetted. Mit szólt? - pislogott.
- Gratulált. - emlékeztem vissza. Luhan elmosolyodott.
- Akkor egy jó baráttal állsz szemben. - a szemeimbe nézett. Annyi szeretet tükröződött íriszeiből, hogy nem bírtam megállni. Megcsókoltam. Luhan nyakam köré fonta karjait. Nem tudom mit csinálnék, ha ő nem lenne. Csókja mámorító volt. Teljesen elvesztem benne. Akkor váltunk el egymástól amikor éreztük, hogy valaki figyel. Baekhyun volt. Zaklatottnak tűnt.
- Szia! Chanyeol jól van? - érdeklődött Luhan. Zavarba jött. Össze-vissza beszélt, mi meg nem értettük. Próbáltuk megfejteni mi baja lehet, de egy idő után feladtuk. Végül sietősen elrohant, mi meg csak álltunk és értetlenül néztünk utána.
- Most... Mi van? - előzött meg Luhan a kérdésfeltevésben.
- Tudom is én! - néztem rá.
- Nem kéne csinálnunk valamit? - tanakodott Luhan és megcsillantak a szemei. - Mármint. Segíthetnénk nekik nem?
- Lehet. Várjunk szünet utánig. Ha akkor is reménytelen, közbeavatkozhatunk. - javasoltam. Luhan bólintott. Várakozó üzemmódba kapcsoltunk. Ez alatt az idő alatt, a magunk dolgával foglalkoztunk. Luhan tanult az érettségire, én meg megpróbáltam az összes beadandót leadni. Sokat meséltem a szüleimnek Luhanról, akik már nagyon akarták látni. Tél eleje volt már, mikor elhatároztam, hogy hazaviszem bemutatni. Ezt a tervem Luhannal is megosztottam, aki lelkesen fogadta.
- Nagyon kíváncsi vagyok a szüleidre. - vigyorgott.
- Ők is rád. - pusziltam meg.
- Remélem tetszeni fogok nekik. - sóhajtotta és a vállamra hajtotta a fejét.
- Ez nem kérdés. - a szobámban ültünk az ágyon. Még volt egy kis időnk. Chanyeolékkal akartunk beülni egy kávézóba, de kicsit elkéstünk. Végül is érthető, nem? Luhan és én, kettesben egy üres szobában. Elhúzódott az idő, na. Valahogy azért sikerült megérkeznünk. Beszélgettünk kicsit és plusz pont nekik, amiért együtt töltik az ünnepeket. Sétálni indultunk és ahogy az úton ballagtunk, hullani kezdett a hó. Luhanra néztem aki először az eget bámulta, majd rám pillantott. Tenyerem az arcára siklott és egy csókba vontam. Nem tehettem róla. Vele nem lehet betelni. Chanyeolék tekintettel voltak ránk és kettesben hagytak minket. A koliban elbúcsúztunk egymástól és mindenki ment a saját szobájába. Lay szokás szerint a tükör előtt ácsorgott.
- Milyen napod volt? - kérdezte rám sem nézve.
- Jó. Luhannal voltam. - vigyorogtam.
- Akkor nincs több kérdésem. - zselézte a haját.
- Na és te? Hogy tervezed az ünnepeket? - ültem az ágymra.
- Suhoval leszek.
- Mint mindig. - forgattam a szemeim.
- Ne kezd megint. Inkább mesélj. Mikor tervezed bemutatni Luhant a szüleidnek? - Lay összegombolta az ingét és többször is körbefordult, hogy minden szögből láthassa magát.
- A hétvégén.
- Sok sikert. Én megyek. Jó szórakozást. - intett. Én is elköszöntem... Elköszöntem? Azta! Ez egy elő karácsonyi csoda! Izgatott lettem a gondolatra, hogy Luhan találkozik a szüleimmel. Gyors zuhanyzás után, bebújtam az ágyba és megpróbáltam elaludni.

15.fejezet

- 15 -

Baekhyun:

- Megjöttünk! - kiáltottam amint a házba léptem.

- Baekhyun! - ugrott elsőként Sohyun a nyakamba. - Itt van Chanyeol is! Örülök! - vigyorgott Yodára, aki egy puszit nyomott a kislány fejére. Hamarosan anya és apa is üdvözölt minket. Felmentünk a szobámba és lepakoltunk.
- Most mit csináljunk? - kérdezte Chanyeol. Elgondolkodtam.
- Szerintem menjünk sétálni. A múltkor nem is néztünk körül. - javasoltam.
- Oké, menjünk! - vigyorgott. Ismét kabátot húztunk és kimentünk a hidegre.
- Jé, ez a játszótér még megvan? - csodálkozott el Yeol, ahogy elhaladtunk a kerítés mellett. Még ovis korunkban rengeteget jártunk ide, de ahogy idősödtünk, elhanyagoltuk a helyet és megfeledkeztünk róla. Úgy tűnt, hogy mások is hasonlóan cselekedtek, mivel a játszóteret benőtte a gaz, a homokozó használhatatlanná vált, a hinta rozsdásan nyikorgott. Látszott, hogy senki sem jár ide. Chanyeol kinyitotta a kaput és berohant.
- Milyen kár érte. Pedig olyan jó volt! - nézett körbe.
- Igazad van. - értettem egyet. Odasétáltunk a hintákhoz és beleültünk. Kis csönd telepedett közénk, amit Yeol tört meg.
- Kösz a meghívást. - kérdőn néztem rá.
- Ezt, hogy érted? Természetes, hogy nem hagylak egyedül. - értetlenkedtem.
- Ettől függetlenül hálás vagyok. - nézett a szemeimbe. Elmosolyodtam. Sokáig ültünk még a hintákban. Szinte az egész délutánt a játszótéren töltöttük. Már sötétedett, mikor elindultunk haza. Otthon az egész Byun család sürgött-forgott. A húgom az asztalt terítette, anyu főzött, apám meg... Takarított?
- Jól látom? - döbbentem meg. Apa felnevetett.
- Nem rossz a látásod. Tényleg felmosó van nálam. Ha már megjöttetek, beszállhattok ti is. Karácsonyra ki kell takarítani a házat. - nyomott a kezembe egy porolót. Összenéztünk Chanyeollal. Hát, oké.
- Hol kezdjük? - kérdezte Yeol.
- Itt nagyjából megvagyok, szóval menjetek az emeletre. - javasolta apa. Bólintottunk és felmentünk a lépcsőn. A szobámmal kezdtünk és úgy döntöttünk, hogy a többit holnapra hagyjuk. Felszedtük a szőnyegem, felporszívóztunk, felmostunk és leporoltuk a polcokat. Nagyjából végeztünk a szobámmal, mikor anyu vacsorához hívott. Lerobogtunk az étkezőbe és helyet foglaltunk.
- Lenne egy javaslatom. - kezdett bele, mikor leültünk. Kérdőn pillantottunk rá.
- Ha kitakarítjátok a fürdőt és felmossátok a folyosókat, nem kell Sohyun szobájával foglalkoznotok. - magyarázta anya.
- Megegyeztünk. - vágtuk rá Chanyeollal. Bármit csak ne Sohyun szobáját kelljen takarítani. Ki tudja mit találnánk? A vacsora után felajánlottuk, hogy elmosogatunk, aminek anya hálás volt. Miután rendbe tettük a konyhát, lefürödtünk és aludni tértünk. Yeol gyorsan bevágta a szunyát, de nekem nem ment. Chan ugyanis az egész ágyon elterült és alig hagyott helyet maga mellett. Még szerencse, hogy én feküdtem fal felől. Komolyan vennem kell egy matracot. Határoztam el. Jobban belegondolva azonban, nem tetszett az ötlet. Lehet, hogy Yoda kitúr a helyemről, de ha átölelne, kényelmesen elférnénk és tudnék aludni. Különben is, szeretek mellette aludni! Ekkor támadt egy ötletem. Ahelyett, hogy elhúzódtam volna, hozzábújtam. Ennek az lett a következménye, hogy Chanyeol körém fonta hosszú karjait és a hátára fordult. Mivel szorosan tartott, a mellkasára kerültem. Ezek után, nekem Chanyeol lesz a matracom! Gondolkodtam el. Innentől villámgyorsan merültem álomba. Este nem forgolódhattunk sokat, mert reggel ugyan abban a pozícióban találtam magunkat, mint ahogyan elaludtunk.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - vigyorgott rám Yoda, mikor kinyitottam a szemeim. Őszintén? Ilyen jól még soha.
- Jól. - mosolyogtam vissza.
- Csak jól? Nem vagyok kényelmes? - nézett rám perverzen. Chanyeol felült, aminek az lett a következménye, hogy arcunk közt csupán milliméterek voltak. Vörös fejjel néztem vissza rá.
- Jó ég Baek! Ha ennyitől zavarba jössz, mi lesz Taeyeonnál? - nevetett fel. Ha nem említi, eszembe sem jut, hogy nekem van Taeyeon. Nem értettem magam. Egyre furcsábban viselkedtem és nem értettem az okát. Nem mertem elmondani Chanyeolnak, hogy idegen érzések támadnak rám a közelében. Viszont szerettem volna beszélni valakivel ezekről a dolgokról. Ekkor ugrottak be HunHanék. Igen. Nekik kell elmondanom.
- Baekhyun! - gondolataimból Yeol hangja zökkentett ki.
- Hm?
- Elhiszem, hogy kényelmes neked, de wc-re kell mennem. - mosolygott.
- Öhm... Bocs. - lemásztam Chanról és amíg ő a fürdőben tartózkodott, én beágyaztam magunk után. Átvettem a pizsamám egy otthoni göncre, majd lementem a konyhába. Anyuék még nem keltek fel, így nekiláttam reggelit készíteni. Chanyeol épp akkor ért le, mikor kinyitottam a szekrényt, hogy tányérokat vehessek elő.
- Segítsek? Vagy van sámlid? - röhögött.
- Ha ilyen vagy, nem kapsz reggelit. - vágtam vissza.
- Ha te készíted, jobb is. - vigyorgott az arcomba. Tátva maradt a szám.
- Most mit izélsz? Tudok főzni! - keltem ki magamból.
- Persze, csak az ehetetlen. - veregetett vállon és nézte ahogy próbálom leszenvedni a tányérokat. Fene már, hogy ilyen kicsi vagyok! 
- Eddig nem volt gond a főztömmel. - fújtam fel az arcom.
- Csak szívatlak! De ha őszinte akarok lenni, rád fér a gyakorlás. - erre nem válaszoltam, hanem ököllel a vállába vágtam. Fájdalmasan nyögött fel.
- Megérdemled. - öltöttem rá a nyelvem.
- Jól van. Nyugi Bacon. - arrébb tolt és levette a tányérokat a polcról.
- Pff! Colos! - fordultam a reggeli felé és tovább kavargattam a... Azt a valamit amit csináltam. Hallottam, hogy Chanyeol felkuncog. A család akkor kelt, amikor kész lettem a reggelivel. Anya nagyon örült, hogy végre nem neki kellett vele szenvedni és megdicsért, hogy milyen finom lett. A reggeli után nekiláttunk a takarításnak. Mivel Karácsony holnap után lesz, felajánlottuk Chanyeollal, hogy elmegyünk fáért. A takarítás után havat lapátoltunk a ház előtt, amiből rövid időn belül hógolyózás kerekedett. Az idő rettenetesen gyorsan repült és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy holnap már karácsony napja. Chanyeollal délutánra tettük a favásárlást, ami nem volt a legjobb ötlet, tekintve, hogy hamar sötétedik. Amíg anyu és Sohyun a lakást díszítették, apu felment a padlásra, hogy lehozza a fadíszeket.
- Hideg van! - panaszkodtam Yeolnak, miközben a karácsonyfák sorai közt sétálgattunk.
- Attól, hogy sokat mondogatod, nem lesz melegebb. - veregetett vállon óriás barátom. - Nézd! Ez jó lesz? - mutatott az egyik fára. Közelebbről is szemügyre vettem.
- Jé! Találtunk valamit ami túlnőtt téged! - mértem össze Yeolt a fával.
- Látod? Én is törpe vagyok! - vigyorgott.
- Ja. Óriástörpe. - nevettem. - Egyébként, szerintem jó lesz.
- Oké, vegyük és vigyük! - Yeol odahívta az eladót, majd a fizetés után kézbe vettük és hazaindultunk. Nem voltunk messze, mégis egy örökkévalóságnak tűnt a menetelés.
- Vááá! Mikor érkezünk már meg? - nyavajogtam. Esküszöm sokszor rosszabb vagyok mint egy lány!
- Nyugi, már nincs sok hátra. - nyugtatott Chanyeol.
- Elfáradtam! Álljunk meg kicsit. - kértem Yeolt és ledobtam a fa végét.
- Most ne álljunk meg! Majd otthon pihensz. Vagy meg akarsz fázni? Én nem szeretem a fagyasztott Bacont! - vigyorgott. Felnevettem.
- Jobban tetszene, ha meleg lennék? - Chanyeol közelebb lépett hozzám. Fura volt a tekintete, nem értettem mit akar. Lehajolt a fülemhez és belesúgott.
- Te mindenhogyan tetszel. - fülig vörösödve, dermedten álltam előtte. A szívem úgy kalapált, hogy azt hittem kiszakad a helyéről. Chanyeol eltávolodott tőlem és a szemeimbe nézett.

Most... Mi van?
- Mi... Mi az, hogy tetszem? - dadogtam zavartan. Chan hirtelen elvigyorodott.
- Ez kész! Látnod kéne magad! - nevetett hangosan. Már végképp nem értettem semmit.
- Mit nevetsz? - néztem rá értetlenül. Mi a rák van már?
- Olyan könnyű téged zavarba hozni. Hogy lehet valaki ilyen? - nevetett tovább. Aha, szóval csak viccelt. Ahelyett, hogy megkönnyebbültem volna, némi csalódottságot éreztem.
- Ne röhögj! Perverz vagy! - dühösen fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Bocs Baekhyun, de ezt nem hagyhattam ki. - megvártam, hogy kiröhögje magát, majd megtörölte a szemét és vállon veregetett.
- Jobb ha hozzászoksz. Én ilyen vagyok. Na, gyere! Megvolt a pihenőd, menjünk haza. - szó nélkül tettem amit mond. Ismét kézbe kaptuk a karácsonyfát és hazamentünk.
- Na végre! Már azt hittem történt valami! - jött ki anya az előszobába.
- Nem történt semmi, csak nehéz. - mutattam a fára. Miután levettük a kabátunkat és a cipőnket, apa is megjelent és segített helyre rakni a fenyőt. Ezek után anya Sohyun segítségével feldíszítette a fát. Kimerülten dobtam magam az ágyamra.
- Baekhyun! - hallottam Chanyeol hangját.
- Hm? - nem voltam képes értelmes mondatot kinyögni.
- Mehetek fürdeni, vagy te akarsz előbb? - kérdezte.
- Menj csak. - legyintettem. Hallottam, hogy Yeol összeszedi a cuccait és átballag a fürdőbe. Lehunytam a szemeimet és azon nyomban el is aludtam.

- Baekhyun! Baekhyun! Ébredj! - bökdösött meg valaki. Kérdőn pillantottam az illetőre.
- He? - tettem fel az értelmes kérdést Chanyeolnak.
- Kész vagyok.
- Remek. - fordultam volna a másik oldalamra, de Yeol nem hagyta.
- Mehetsz fürdeni.
- Nem megyek! Alszom. Menjenek a többiek! - nyöszörögtem.
- Már mindenki végzett. Még a vacsorát is letudták.
- Mi? - néztem Yeol sötét körvonalait.
- Nem akartak felkelteni. De ha te nem mész a saját lábadon, majd én viszlek! - megragadott és felhúzott az ágyról. Kivonult a szobából és átvitt a fürdőbe.
- Le tudsz vetkőzni magadtól, vagy csináljam én? - vigyorgott. Állati fáradt voltam. Válasz helyett felemeltem a karjaim, ezzel a tudtára adva, hogy az utóbbi lehetőséget választottam. Kicsit mintha meglepődött volna, de egy szó nélkül nekilátott lehámozni rólam a ruhákat. Lehúzta a pulcsim és a pólóm. Furcsa, de nem éreztem magam zavarban. Sőt. Izgatott az egész szituáció. Elszállt belőlem a fáradtság és a helyét egy különös, bizsergető érzés vette át. De mikor már a gatyám cipzárjával bajlódott, ráeszméltem mi is történik.
- Öhm... Innen már megy egyedül is. - motyogtam zavartan. Chanyeol elmosolyodott, majd összeborzolta a hajam és távozott a fürdőből. A lassú és vontatott zuhanyzás után visszabaktattam a szobámba. Amint a párnára helyeztem a fejem, minden kiesett és mint akit kupán vágtak, úgy aludtam el.
- Karácsony van! Karácsony van! - egy éles visításra ébredtem. Kivágódott a szobám ajtaja és Sohyun rohant be rajta. Felugrott az ágyra, pontosabban rám és pattogni kezdett.
- Ébredjetek! Karácsony van! - kiabálta ismét.
- Jó, jó. Kelünk már! - hallottam Chanyeol hangját magam mellől. Kikászálódtunk az ágyból és lementünk a konyhába, ahol anya már készítette a gofrit, apa pedig az újságot olvasta.
- Szép jó reggelt! - mosolygott ránk. Mi is üdvözöltük, majd leültünk reggelizni. Evés után elmosogattunk, átöltöztünk és meglátogattunk pár szomszédot. Nálunk ez hagyomány volt, mivel sok idős élt a környéken akiknek nincs családjuk. Ilyenkor örülnek a látogatóknak. Sohyunt az egész utcában imádják a lakók. Végül is érthető. Aki nem ismeri a fura oldalát, csak a cuki énjét naná, hogy szereti. Meglepődtek mikor meglátták Chanyeolt, de rögtön megkedvelték. Az egyik nénike konkrétan kisszékre állt, hogy felérje és puszit adhasson neki. Dél körül végeztünk és az ebéd után mézeskalácsokat készítettünk. Anya kitalálta, hogy csinál egy házikót, így segítettünk neki kivágni a falakat a tésztából. Egész jó lett a végeredmény. Az idő hamar elrepült és besötétedett. Az ajándékok már a fa alatt várták, hogy kibontsák őket. Sohyun megunta a tétlenkedést és közölte, hogy ajándékbontás lesz. Höh, kicsit akaratos. Körbeültünk és mindenki átadta a csomagjait. Nagyon meghatódtam, mikor láttam, hogy az egész család készült Chanyeolnak egy ajándékkal, aki szintén mindenkinek készült valamivel. Még Sohyun is meglepte valamivel a Yoda fülűt. Én is átadtam az inget, amit Chanyeol rögtön fel is próbált és jól gondoltam, hogy jó lesz rá. Sőt mi több. Észvesztően nézett ki. Ha ebben nem hódít a lányoknál, akkor semmiben. Ő is átadott nekem egy kis csomagot. Lassan fejtettem le a papírt és amikor megláttam mit rejt, a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Egy kép volt rólunk, amit még a koliban csináltunk hülyeségből, de olyan jól sikerült, hogy megtartottuk. Szép és egyszerű keretbe volt foglalva, amire hatalmas betűkkel rá volt írva: BaekYeol azaz hülyeség felsőfokon.

 Meghatottam ugrottam a colos nyakába, aki viszonozta és átölelt. Az este további része társassal ment el. Későn kerültünk ágyba, de én nem tudtam aludni. Kimentem a konyhába, hogy csinálhassak magamnak egy kis teát. Legnagyobb meglepetésemre alig készült el, Chanyeol kómás feje bukkant fel a konyhában.
- Jézus! Szívrohamot kapok tőled! - annyira megijedtem Chanyeoltól, hogy felsikoltottam. Nem vettem észre mikor lépett mögém.
- Bocs. Amúgy mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezte rekedtes hangon, ami fura de valahogy tetszett.
- Ezt én is kérdezhetném. - kortyoltam az italomba. - Nem tudtam aludni. Kérsz teát? - néztem rá. Válasz helyett csak bólintott. Töltöttem neki is egy bögrét és átnyújtottam.
- Szóval? Te miért nem alszol? - kérdeztem. Chanyeol vállat vont.
- Szerintem éreztem, hogy kikelsz mellőlem. Amikor felébredtem, nem voltál mellettem. Azt hittem történt valami. - magyarázta. Elmosolyodtam.
- Nem történt. - egy kis csönd telepedett ránk, majd megszólalt.
- Szerinted HunHanék mit csinálnak most? - kérdezte perverz mosollyal az arcán.
- Hát van egy-két tippem. - nevettem fel. Eszembe jutott a múltkori eset. Akárhogy is, a kép nem csak vicces, hanem rettentően aranyos volt. Olyan könnyen egymásra találtak, hogy az már irigylésre méltó. Őszintén szólva illettek egymáshoz. Engem mindig is érdekelt, vajon én mennyire illek Taeyeonhoz. Jó ideje együtt voltunk már ez igaz, de tényleg ő az akit a sors nekem szánt? Nem hittem az ilyen dolgokban, de most mégis elgondolkodtam.
- Hé Baekhyun! Figyelsz? - merengése,ből Chanyeol hangja zökkentett ki.
- Igen? - néztem sötéten csillogó szemeibe.
- Semmi. Csak úgy elbambultál, hogy már attól féltem megkövültél. - vigyorgott.
- Csak elgondolkodtam pár dolgon. - ráztam meg a fejem.
- Min? - kíváncsiskodott.
- Szerinted mennyire illek Taeyeonhoz? - kérdeztem. Yeol meglepetten nézett rám.
- Ez most, hogy jön ide?
- Érdekel a véleményed. - vontam vállat.
- Ezt neked kell tudnod. Te ismered őt nem én. - bólintottam. - Miért?
- Csak az jutott eszembe, hogy HunHanék mennyire passzolnak. Egyszerűen érdekelt vajon mi is így nézünk-e ki Taeyeonnal. - ittam a teámba.
- Szerintem addig örülj, amíg nem úgy néztek ki mint ők. - röhögte el magát. - HunHanékból elég egy is.
- Hülye. Nem úgy gondoltam. - nevettem fel én is. Megittuk a teát és elmostuk a bögréket. Nem voltam fáradt, de visszamentem Chanyeollal a szobámba és befeküdtem mellé. Yeol gyorsan bekómált, de én egy ideig csak forgolódtam az ágyban. Félóránként néztem az órámra és valószínűleg hajnali háromkor aludhattam el, mert ez volt az utolsó időpont amire emlékeztem. Chanyeol ekkor mozdult úgy álmában, hogy karjait átvetette a derekamon és szorosan magához húzott. Nem ellenkeztem, inkább hagytam, hogy lassan minden elsötétüljön és álomba merüljek.