Mikor reggel fölkeltem, Luhan még javában aludt. Gyorsan csináltam reggelit, majd felébresztettem a fiatalabbat. Reggeli közben, Luhan a mobiljára nézett, megforgatta a szemeit, majd a mobilját az asztal túlsó végébe tette.
- Mi az? - kérdeztem.
- Nem mi, hanem ki! - javított ki Luhan. - Csak Sehun! Egész este hívogatott! Ezt nézd! - megmutatta a mobilját és valóban. Harminc sms és negyven nem fogadott hívás.
- Még szerencse, hogy le volt némítva a mobilom! Annyira elegem van! - sóhajtott a fiatalabb. Nem kérdeztem rá, hogy miért nem rúgja ki Sehunt. Többször kifejtette, hogy azt nem lehet, így nem tettem szóvá a dolgot. Gyorsan elkészültünk és elindultunk, ám már a ház előtt megtorpantunk.
- Sehun? - Luhan döbbenten meredt a fiúra, aki napszemüvegben állt a kocsijának dőlve és összefonta a karjait maga előtt. - Mit keresel itt? - kérdezte Luhan.
- Ezt én is kérdezhetném! - felelte a fiatalabb. - Nem veszed fel a telefonod, egy rohadt sms-t sem tudsz küldeni, hogy mi van? - akadt ki teljesen a testőr.
- Tegnap megmondtam, hogy nem megyek haza! Ez nem elég? - Sehunban felment a pumpa.
- NEM! Kurvára nem elég! Egész este téged kerestelek, mire rájöttem, hogy hol vagy! Tudod te milyen érzés volt? - toporzékolt.- Fogalmam sincs! Milyen? - kérdezte Luhan. Ezzel betett Sehunnak. A fiatalabb megragadta Luhant és a kocsi felé kezdte vonszolni, majd szó szerint, bevágta a járműbe és elhajtottak, engem otthagyva a ház előtt. Pislogni is elfelejtettem. Sehunt sokszor láttam idegesnek, de ennyire még sosem akadt ki. Legalábbis én nem láttam. Talán ennyire féltette Luhant? Agyaltam, de nem tudtam rájönni, hogy mi van. Egyedül folytattam utamat az ügynökséghez. Amint megérkeztem, Chen már ugrott is a nyakamba és egy gyors ölelés után megnézte az új dalt.
- Nagyon bejönnek a dalszövegeid! - vigyorgott. - Jól döntöttek, mikor téged választottak! - kacsintott. - Most mennem kell, de ma kivételesen hamarabb végzem. Elmegyünk fagyizni? - elnevettem magam.
- Rendben! Menjünk! - Chen vigyorogva rohant el, én meg bementem a szobámba. Lepakoltam a cuccom, de szinte levegőt venni sem volt időm, Sehun törte rám az ajtót és egy hatalmasat kevert le nekem. Kibillentem az egyensúlyomból és a földre estem.
- Neked meg mi bajod van? - förmedt rám.
- Nekem? Te ütöttél le egy szó nélkül! - fogtam az arcom.
- Mert okom van rá! Mi az, hogy Luhan nálad alszik?
- Mit érdekel téged? Ha jól tudom, minden este Yixinggel van, akkor én miért zavarlak? - kérdeztem értetlenül.
- Mintha nem tudnád! Idehallgass! Utoljára mondom el! Még egyszer meglátom, hogy Luhannak teszed a szépet, megfojtalak! - fenyegetett meg, majd elhagyta a helyiséget. Döbbenten ültem a földön. Kezdett elegem lenni, hogy Sehun ennyire hirtelen haragú, főleg, ha Luhanról van szó. Igazán eldönthetné végre, hogy mit akar! Nagyon dühös lettem. Össze voltam zavarodva, feszült voltam és beszélnem kellett valakivel. Hirtelen ötlettől vezérelve, előhorgásztam a mobilom és felhívtam Chanyeolt.
- Hallo? - szólt a készülékbe.
- Szia! Ráérsz ma? Beszélnünk kell! - szinte láttam Chanyeol arcát magam előtt, ahogy elmosolyodik.
- Rá! Hol vagy most?
- Az ügynökségben, de találkozzunk a parkolóba! Nincs hangulatom ehhez a helyhez! - Chanyeol beleegyezett. Kimentem az épületből és megpróbáltam lenyugodni, hogy mire Chanyeollal találkozom, ne essek neki szegénynek. Nem sokat kellett várnom a colosra, pár percen belül, meg is érkezett.
- Veled, meg mi történt? - kérdezte döbbenten, mikor meglátott. Gondoltam az arcomon lévő, piros tenyérnyomra gondol, így megvontam a vállam.
- Csak Sehun.
- Ja, értem! - bólintott. Beültünk Chanyeol kocsijába, hogy bemehessünk a városba. Az út alatt, nem is beszélgettünk. Én néztem kifelé az ablakon. Az elsuhanó táj valamelyest lenyugtatott. Nem tudom hová mentünk, de egy elég eldugott helyre érkeztünk.
- Ez a kedvenc teázóm. - magyarázta Chanyeol. - Régen sokat jártam ide. - mosolyodott el. Beültünk a hangulatos kis helyiségbe és kértünk egy-egy teát.
- Szóval? Mik ezek az üzenetek? - kérdezte Chanyeol. Nagy levegőt vettem és belefogtam a mesélésbe.
- Az egész nem sokkal azután kezdődött, hogy Chen mellé kerültem. Egyik nap, Luhan rettentően szar passzban volt és csókolóztunk a parkban. Valaki lefotózott minket és elkezdett fenyegető üzeneteket küldeni nekem.
- Mikor volt ez? - kérdezte Chan.
- Úgy egy hónapja? - tanakodtam.
- Van gyanúsítottad? - meredt rám a magasabb.
- Sehun! - vágtam rá egyből, de Chanyeol elhúzta a száját.
- Nem is tudom... Sehun hülye, de sosem nézném ki belőle, hogy ilyeneket csináljon!- Hát én igen! Nem egyszer előfordult, hogy megütött. - érveltem az álláspontom mellett. Yeol végül vállat vont.
- Tegyük fel, hogy igazad van! Nincs bizonyítékod! - grimaszoltam egyet.
- Sajnos...
- Nem igazán tudom, hogy mi folyik itt, hiszen anno kijelentették, hogy ne keveredjek az ügyeikbe. De azt megígérem, hogy itt leszek melletted és támogatlak! - mosolygott rám bátorítóan.
- Köszönöm! - nekem ennyi is elég volt. Végre nem voltam olyan elveszett ebben az egész ügyben. Bár még mindig féltem, örültem, hogy Chanyeol mellettem állt abban a szörnyű időszakban.
A teázás nagyon jól sikerült. Sokkal jobb hangulatban tértem vissza az ügynökség épületébe, mint ahogyan kijöttem onnan. Azt terveztem, a lehető legóvatosabb leszek, hogy a zaklatóm ne akarjon kinyírni, de persze ez nem jött össze és eléggé elbasztam a dolgokat... Szó szerint!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése