My psychiatrist 12

Suho:
Tudtam, hogy nem fognak este hazajönni, csodálkoztam volna, ha a bátyám hazaengedte volna őket. Viszont az elég váratlanul ért, mikor másnap este, egy idegtől tajtékzó Sehun állít be és minden

előzetes nélkül bever egyet Laynek. Döbbenten néztem rájuk, nem tudtam mit is kéne reagálni.
- Te utolsó pöcs! - kiabálta Sehun. Erős alkohol szaga volt, szóval valószínűleg ivott mielőtt idejött. Megint neki akart menni Yixingnek, de a fiú egy gyors mozdulattal félreugrott és hasba rúgta Sehunt, aki összegörnyedt a fájdalomtól. Lay rám nézett.
- Nem mondtam? Fekete öves vagyok. - mosolygott. Csak pislogni tudtam. Lay felsegítette Sehunt és mélyen a szemeibe nézett.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy nem én kellek neki? - Sehun arcán könnyek csorogtak végig. - Idehallgass! Menj haza és beszélj vele! - Lay kitessékelte Sehunt az ajtón. Mikor visszajött, mintha misem történt volna, tovább akart olvasgatni, de én kivettem a kezéből a könyvét.
- Megmagyaráznád? - kérdőn nézett fel rám. Úgy festett, mint aki nem érti mire célzok.
- Lay, ne kelljen könyörögnöm! Magyarázd el, mi volt ez a jelenet! - Yixing nagyot sóhajtott.
- Az igazság az, hogy történt egyes más a bátyádnál. - bizonytalanul néztem rá.
- Mire gondolsz?
- Lefeküdtem Luhannal! - vont vállat. Az állam is leesett. Hogy... HOGY MI?! Döbbenten álltam Lay előtt, aki nem foglalkozva velem, a konyhába ment, majd egy adag fagyasztott zöldséggel tért vissza, amit a szemére nyomott.
- És... Te ezt csak így jelented be?! - akadtam ki.
- Miért? Hogy kéne? - nézett rám értetlenül. - Talán akarsz hozzá gitáros aláfestést is? - nézett rám fintorogva.
- Nem, de ezt nem úgy kéne mondanod, mintha az időjárásról beszélnél! - tettem csípőre a kezem. Lay felsóhajtott.
- Óhajtasz hozzá magyarázatot?
- Még szép! - bólogattam. Megpaskolta maga mellett a kanapét, jelezve, hogy üljek le.
- Azt már megbeszéltük, hogy Sehun bele van zúgva Luhanba. Az érzéseit viszonozzák, csak mindketten gyökerek, ezért gondoltam felhergelem Sehunt, hogy lépjen valamit! - magyarázta. Össze voltam zavarodva, de hála fogott el. Lay tényleg rendes srác! Akaratlanul is, de a nyakába ugrottam.

Lay megpróbált eltolni, de nem hagytam.
- Te vagy a legnagylelkűbb ember! - vigyorogtam rá. Lay csak a száját húzta.
- Az Gandhi! Én csak egy pszichiáter vagyok! - vont vállat. Elengedtem és megcsóváltam a fejem.
- Nem igaz! Egyébként csak, hogy tudd, szerintem változtál. - mosolyogtam. Lay értetlenül nézett rám, így magyarázni kezdtem.
- Feltűnt, hogy mostanában többször is az érzéseidre hallgatsz?
- Lehetetlen! - tiltakozott, de belé fojtottam a szót.
- Pedig de! Luhannak is azért segítettél, mert kedveled! Ha nem így lenne, nem vitted volna magaddal, hanem egyedül végeznéd a munkát és napi huszonnégy órában velem foglalkoznál! - szerintem életemben először láttam Yixinget megdöbbenni.
- Lásd be, hogy nem  vagy robot! - nevettem. Lay unottan nézett rám.
- Szar életed lehet, ha téged ez a felismerés ennyire boldoggá tesz! - játékosan a karjába ütöttem.
- Ugyan! Ismerd be, hogy jó érzés szeretve lenni. - Yixing nem válaszolt, csak oldalra pillantott.
- Akkor békülj ki a bátyáddal! - megütköztem a kérésén.
- Tessék? - néztem rá döbbenten.
- Mindent elmondott! Bunkó dolgot tett, ez igaz, de régen volt már. Tedd túl magad rajta és békülj ki a bátyáddal! Elolvastad egyáltalán a levelet, amit küldött? - megráztam a fejem.
- Akkor ajánlom figyelmedbe! - Lay felállt a kanapéról és bevonult a fürdőbe. Elgondolkodtam. Felbaktattam a szobámba és elővettem a levelet a fiókomból. Felbontottam a borítékot és elolvastam.

"Kedves Joonmyun!

Tudom, rettenetesen haragszol rám, de kérlek, bocsáss meg! Tudod, hogy sosem akartalak megbántani! Egyszerűen csak így alakult, de a bűntudat azóta is mardos! Hiányzol, nagyon hiányzol és szeretnélek újra látni! Kérlek, keress fel, ha elolvastad a levelem és úgy érzed, meg tudsz bocsátani!

Szeretettel: bátyád!"

Elfogott a bűntudat. Laynek igaza van. Régen volt már ami történt, mégis haragudtam még. Gondterhelten ültem az ágyamra. Nem tudtam mit is kéne tennem. Hirtelen Yixing jelent meg az ajtómban.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Nincs. - ráztam meg a fejem. - Most mit csináljak? - pillantottam rá. - Hívjam fel, vagy mi? - Lay megcsóválta a fejét. Elvette a levelet és elolvasta.
- Nem azt kérte, hogy rögtön keresd fel! Ha gondolkodni akarsz, hát tedd meg! Nem sürget senki! Viszont, tényleg csak akkor keresd fel, ha teljesen meg tudtál békélni a múlttal! - magyarázta. Halvány mosoly jelent meg ajkaimon. Lay mindig tudja mit kell mondani. Igaz, sokszor tapintatlan, de hihetetlenül őszinte, amit csak csodálni tudok. Bólintottam és a levelet az asztalra helyeztem.
- Egyébként, felkerestem a hipnotizőrt és holnap találkozunk vele! - közölte Lay. Bólintottam. Mikor Yixing hazajött, elmondta, hogy mi történt velem anno és azt javasolta, mindenekelőtt a hipnotizőrrel kell találkoznunk. Lay épp indult volna kifelé, mikor utánakiabáltam.
- Yixing! - kérdőn nézett rám.
- Kérdezhetek valamit? - Lay nekidőlt az ajtónak jelezve, hogy mondhatom.
- Nem bántad meg, hogy lefeküdtél Luhannal? - kérdeztem. Lay elgondolkodott.
- Nem! Segítettem neki és Sehunnak, ráadásul még jó is volt, szóval mindenki jól járt! - vont vállat. - Miért kérded? - nézett rám. Megráztam a fejem.
- Csak érdekelt! Jó éjt! - ő is elbúcsúzott, majd kiment a szobából. Nagyot sóhajtottam. Az igazság az, hogy kicsit zavart ez a Luhanos dolog. Tudtam, hogy Luhan Sehunt szereti, Lay pedig... Fogalmam sincs, hogy kit, de nem hyungot, mégis kellemetlen volt rágondolni, hogy ezek ketten összefeküdtek. Sokáig agyaltam ezen, de sikerült elaludnom és másnap kipihenten ébrednem. Leültem az asztalhoz és nekikezdtem a reggelimnek, amit Lay rakott le elém. Csendben eszegettem, mígnem Yixing hirtelen megszólalt.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Csak gondolkodom. - vontam vállat.
- Te jó ég! - tettetett döbbenettel nézett rám, mire megforgattam a szemeim. - Na, mond, mi a baj? - érdeklődött.
- Azon tanakodtam... Te akarsz majd valamikor családot? - meglepődött kérdésemen.
- Fura dolgokon gondolkodsz! Egyébként, ilyenekre nem gondolok!
- Fura, hogy nem gondolkodsz ilyeneken! - kissé megütköztem. Tudtam, hogy Lay egy hideg egyéniség, de akkor is fura, hogy a család kérdése, fel sem merült benne.
- Karrierista vagyok! Minek kéne család?
- Na jó, de egy társat sem szeretnél? Aki mindig ott van melletted? - kérdeztem.
- Nem zárkózom el, egy esetleges kapcsolat lehetőségétől. De amíg nincs meg a megfelelő személy, nem gondolkodom a családépítésen sem. - vont vállat. Bólintottam. Akaratlanul is izgatott lettem. Szóval, nem veti el a lehetőséget! Reggeli után, összepakoltunk és elindultunk a hipnotizőrhöz. Miközben kifelé bámultam a busz ablakán, elgondolkodtam, vajon, hogy is hívhatják az illetőt, akihez mentünk.
- Te Lay! Mi a fickó neve? - kérdeztem. Yixing rám pillantva válaszolt.
- Kim Dong Yul. Állítólag a tesód már beszélt vele, de szeretném, ha megint látna téged! - bólintással válaszoltam, majd ismét az ablak felé fordultam. Sokat utaztunk, majdnem két órát, majd legalább egy fél órát kereséssel töltöttünk. Nagy nehezen, megtaláltuk azt a házat, ahol a hipnotizőr is lakott. Felcsengettünk, mire beengedett, majd felmentünk a lakásához.
- Üdvözöllek titeket! Kim Dong Yul vagyok! Fáradjatok be! - nyitotta ki az ajtaját, hogy beléphessünk rajta. A nappaliba vezetett minket, hogy aztán beszélgethessünk.
- Szeretném, ha újra megnézné Suho-t! - közölte Lay, mikor helyet foglalt. Dongyul sóhajtott.
- Nem hiszem, hogy változott a helyzet, de megpróbálhatok kitalálni valamit! Megtennéd, hogy rohamot idézel elő? - nézett Yixingre aki bólintott, majd közelebb húzódott hozzám...

Lay:
Nem értettem magam mostanában. Olyan... Másnak éreztem magam. Azelőtt, semmi problémát nem okozott volna, hogy a cél érdekében, bármit megtegyek, most mégis egy kissé zavarba jöttem attól, hogy fel kell izgatnom Suhot. Mivel nem tehettem mást, közelebb hajoltam Suhohoz és belenyaltam a fülébe. A fiú megdermedt. Mivel tudtam, hogy ennél neki jóval több kell, ráhajoltam a nyakára és megszívtam. Ezek után, nem csoda, hogy a következő másodpercben, már ő volt az, aki rám mászott. Alig bírtuk bezárni Dongyullal a szobába. Kifújtuk magunkat, majd ránéztem az orvosra.
- Nos? Mit gondol? - kérdeztem.
- Az a baj, hogy szerintem a betegsége nem javult. Megpróbálhatom megint hipnotizálni, de nem ígérek semmit!
- Kérem! - a hipnotizőr bólintott, majd bement a szobába, de elég csapzottan tért vissza. - Nos? - kérdeztem. Megrázta a fejét.
- Ahogy sejtettem, semmi változást nem észlelek. Viszont... - nyújtotta meg a végét. Kíváncsian néztem rá.
- Viszont?
- Talán lenne egy mód! - tanakodott. Egyre jobban érdekelt, mit akar mondani.
- Csak az jutott eszembe, mi van, ha szerelmes lenne? - nézett rám.
- Tessék? - ugrottam fel a helyemről.

- Nézd! Ez az énje, egy tizenhat éves kislány. Az ilyen korú lányok, egyetlen dologra vágynak az életben, méghozzá a szerelemre. Talán, ha az igazi énje és a lány énje is ugyanabba a személybe lenne szerelmes, valahogy egybeolvadnának és végül eltűnne a lányka. De persze, ez is csak feltételezés! - magyarázta. Bólintottam, miközben végigpörgettem agyamban az információkat.
- Van benne logika! Már csak meg kell találnunk a megfelelő személyt! - gondolkodtam el. A hipnotizőr rám meredt.
- De mi lenne, ha... Ha te lennél az a valaki...? - kérdezte bizonytalanul. Elkerekedett szemekkel álltam. Hitetlenül meredtem Dongyulra, akinek a tekintetéből szinte ki lehetett olvasni, hogy ezt bizony jó ötletnek tartja.
- Miért pont én? - kérdeztem hátrálva.
- Mert te ismered Suhot. Ráadásul az orvosa vagy...
- Pontosan ezért nem! - vágtam közbe. - Nem jöhetek össze a betegeimmel! - fontam össze a karjaim dacosan. A hipnotizőr nem felelt. Éreztem, hogy magában, még mindig jó ötletnek tartja a dolgot, de nem folytatta az érvelést. Hamarosan csend szállta meg a lakást. Suho minden bizonnyal elaludt. Halkan léptem be hozzá és leguggoltam az ágy széléhez.
- Suho! - ébresztgetni kezdtem. Lassan kezdte nyitogatni a szempilláit.
- Mi az? - kérdezte álmosan. Hangja kissé rekedt volt.
- Megyünk haza. - bólintott és feltápászkodott az ágyról. Elköszöntünk a hipnotizőrtől és hazafelé vettük az irányt. Az út alatt, végig Dongyul szavai cikáztak az agyamban. Mi lenne, ha én lennék az a valaki...?

My psychiatrist 11 +18

Megállt bennem az ütő. Hogy... Vele? MIIII? Összezavarodva meredtem a plafonra és gondolataim ide-oda cikáztak.
- Luhan! Luhan! - szólongatott. Lassan emeltem rá a tekintetem. Szemei csillogtak, mikor ránéztem.
- Nem értem! - mondtam neki. Sehun felsóhajtott és ha lehet, még közelebb kúszott hozzám.
- Ezen, mit nem lehet érteni? - kérdezte.
- Hát... Én azt hittem... - makogtam.
- Mit? Mit hittél? - mosolyodott el.
- Nem tudom... Én... Tetszem neked? - néztem rá teljes döbbenettel. - De... - elakadtam. Nem értettem semmit. Most akkor, komolyan tetszem neki? Kérdőn néztem a szemeibe, melyek mélyen megcsillantak. Vágyakozva nézte hol íriszeimet, hol a számat.

- Miért vagy úgy meglepve? - kérdezte halkan.
- Mert nem hittem, hogy úgy kedvelnél. Azt hittem barátnőd van. - Sehun meglepetten nézett rám.
- Miért gondoltál ilyesmit? - ráncolta a homlokát.
- Nem is tudom! Talán mert folyton lányokat hoztál föl! Vagy ez nálad a tetszés kifejeződése? - fújtam föl az arcom. Nehogy már neki álljon feljebb!
- Kíváncsi vagy miért tettem? - kérdezte. Bólintottam, mire sóhajtott.
- Folyton megpróbáltam a tudtodra adni, hogy tetszel, de le se szartad a jeleimet és azt gondoltam, hogy talán azért, mert nem viszonozod az érzéseimet. Ezért megpróbáltalak kizárni a fejemből, de nem ment. Aztán mikor megtudtam, hogy lefeküdtél Layel, kiakadtam. - döbbenten meredtem a fiatalabbra. Szo... Szóval ő is kedvelt?
- Mióta? - kérdeztem.
- Mit mióta?
- Mióta tudod, hogy tetszem neked? - ismételtem magam. Sehun elgondolkodott.
- Azt hiszem, mikor nálatok laktam. Sosem felejtem el. Épp hazaértem a suliból és nagyon ki voltam, mert egyes lett a történelem dogám, amire egy csomót készültem. Te rögtön észrevetted, hogy valami nincs rendben és mosolyogva léptél hozzám, hogy átölelj. Segítettél tanulni és ki tudtam javítani a kapámat. Azt hiszem akkor jöttem rá, hogy nélküled semmire sem megyek. - mosolygott a szemeimbe. Nem tudtam mit mondani. Ennyi év kellett, hogy kimondja? Kicsit dühös lettem. Fordultam egyet és lerúgtam az ágyról.
- Most mi bajod? - kérdezte döbbenten.
- Az hat éve volt te gyökér! - kiabáltam vele. - Hat nyomorék év kellett, hogy kimond nekem?! - teljesen kiakadtam. Sehun fújtatott egyet.
- Pfff! Mintha csak az én hibám lenne! Te voltál aki nem vette a jeleim! - kérte ki magának.
- Milyen jelekről beszélsz!? Amint bekerültél a gimibe, a csajokat figyelted! - Sehun a szemeimbe nézett.
- Nem is emlékszel? - kérdezte.
- Mire? - pislogtam.
- Arra, mikor randira hívtalak, de nem jöttél el! - összezavarodva néztem rá.
- Ilyen nem is történt! - csóváltam a fejem. Sehun féloldalas mosolyra húzta az ajkait.
- Biztos? Kutass kicsit az emlékeidben. - agyaltam, de semmi ilyesmire nem emlékeztem. Folyamatosan Sehunt bámultam, mintha szemeiben lenne a válasz, de semmi. Ám hirtelen, beugrott valami.

"A tavaszi nap, melegen sütött le az égből. Sugarai megvilágították az utakat, a faleveleket. Minden olyan szép volt. Egyetlen probléma volt csupán, hogy nekem iskolában kellet ülnöm. Vágyakozva bámultam ki az ablakon. Nagyot sóhajtva néztem, ahogy a madarak egymással járnak táncot a levegőben. Bárcsak...
- Luhan! Megismételnéd az előbbi mondatot? - hallottam a tanárnő hangját. Basszus! Fogalmam sincs, hogy miről volt szó. Sőt, hirtelen azt sem tudtam, milyen órán ülök.
- He? - fordultam meg ijedten.
- Nem "he", hanem "tessék"! - szólt rám dühösen.
- Bocsánat! Tessék? - néztem rá kérdőn. Az osztály felröhögött, a tanárnő pedig felsóhajtott.
- Legalább azt tudod, hogy hányadik oldalon vagyunk? - kérdezte a fejét fogva.
- A munkafüzetben? - kérdeztem.
- A tankönyvben! - javított ki. Körbenéztem. Rajtam kívül, mindenkinek a tankönyve volt nyitva, füzeteik pedig jegyzetekkel telve, feküdtek a padon. Kicsit elszégyellve magam, néztem a tanárnőre, aki megforgatta a szemeit.
- Hagyjuk! Látom már elvesztettünk! Nem érdekel, ha nem jegyzetelsz, de legalább tégy úgy, mintha érdekelne az irodalom. - nézett rám.
- Bocsánat! - kértem elnézést. A tanárnő legyintett, majd folytatta az órát. Alig vártam, hogy kicsöngessenek. Épp elkezdtem volna írni, mikor Xiumin hajolt a fülemhez.
- Mi van veled? Úgy festesz, mint aki be van szívva. - súgta.
- Nem. Csak jobban szeretnék inkább odakinn lenni, mint idebenn. - vontam vállat. Xiumin helyeslően bólintott, majd folytatta az irkálást. Óra végén, lerobogtunk a lépcsőn. Kiültünk kajálni a többiekkel. Szemeimmel Sehunt kerestem, aki hamarosan meg is jelent és csatlakozott hozzánk. Leült és nekilátott az ebédnek.
- Mit csinálsz délután? - kérdezte halkan a fiatalabb. Kérdőn néztem rá. A többiek elbeszélgettek együtt, így észre sem vették, hogy én Sehun felé fordultam. A fiú kissé kipirosodva nézte a kajáját.
- Semmit. Miért? - pillantottam a szemeibe, mikor rám nézett.
- Hát... Mi lenne, ha megnéznénk azt a filmet, amit annyira reklámoztak a múltkor? - szívem kihagyott egy ütemet. Most randira hív? Tanakodtam, ám amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy valószínűleg megint túlzásokba estem. Ez csak egy mozi. Bólintottam, de szívem kissé

csalódott volt, mikor rájöttem, hogy nincs mögöttes tartalma a meghívásnak. Sehun azonban vigyorgott. Hamarosan becsöngettek és folytattuk a tanulást. Délután épp indultam volna haza, mikor Xiumin megállított.
- Luhan! Segítened kell! - kapta el a csuklóm lihegve. Döbbenten meredtem rá.
- Mi történt? - kérdeztem kissé ijedten.
- Az évfolyam doga! Ami angolból lesz jövő héten, tudod! Én nem értem! Segíts! - ennyi? Ezért a nagy felhajtás?
- Jó, akkor megbeszélünk egy időpontot, hogy mikor gyakoroljunk! - mondtam kissé idegesen, mivel már haza akartam menni.
- De az nem elég! Most kell segítened, mert holnap is lesz egy dolgozat és tényleg semmit nem tudok! - panaszkodott. - Totál bukásra állok, ha ez nem lesz jó, meghúznak! - felsóhajtottam.
- Jó, menjünk a könyvtárba. - húztam a szám."

Döbbenten meredtem Sehunra.
- Még csak fel sem hívtál, hogy nem tudsz jönni és azon a héten, csak Minseokkal foglalkoztál! Tudod mennyit vártam rád? Három órát! Zárásig ott rohadtam a moziban. - fonta össze a karjait. Nagyon rossz érzésem támadt.
- De... Azt hittem, csak egy baráti meghívásról van szó! - védekeztem.
- Rohadtul nem! Azt terveztem, hogy végre bevallom az érzéseim, de te szartál a fejemre! - szemeiben fájdalom csillant. Lesokkoltan ültem az ágyon. Ha ezt tudom, az sem érdekelt volna, ha én állok bukásra! Lemásztam az ágyról és Sehun elé ültem. Kezeim közé fogtam arcát és megcsókoltam.
- Sajnálom! - néztem rá bűnbánóan, mikor elváltunk.
- Már mindegy! A lényeg, hogy most itt vagy! Szeretlek. - mosolygott. A szívem majd kiesett a helyéről, úgy vert.
- Én is! - vigyorogtam boldogan. Sehun átölelt és ismét csókba vont. Kétség sem fért hozzá, bár Lay és Suho is remekül csókol, Sehunt nem lehet überelni. Hanyatt dőltem a padlón, így Sehun fölém került. Folyamatosan ajkaimat falta, miközben nyelve a számban tangózott az enyémmel. Kezei bebarangolták testem minden kis zugát. Érintéseit gyakran sóhajjal és nyögéssel díjaztam. Számról leszakadva, nyakam kezdte kényeztetni, miközben lassan a nadrágomba csúsztatta kezét. Finom érintéseire, megint csak hangos nyögésekkel tudtam felelni. Mikor kezét mozgatni kezdte, hátam ívbe feszült, azt hittem ott megyek el a gyönyörtől és a tudattól, hogy Sehun teszi ezt velem. A fiú ajkai ismét lejjebb vándoroltak. Pizsamámon szinte egyetlen gomb sem maradt a helyén, Sehun folyton kikapcsolta a felsőm és ajkaival követte az útvonalat. Hangosan élvezkedve, vonaglottam meg érintései alatt. Már nem tudom, hogy került le rólam a nadrág, de éreztem, hogy valami nedves ér nemesebbik testrészemhez. Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy tudjam, Sehun ajkai azok. Birtokba vettek. Hajamba túrtam, miközben kéjes hangokat hallattam. Ismét ívbe feszült a hátam és azt hittem végem, különösen, mikor kezei a mellbimbóimnál kezdtek matatni.
- Sehun... - hangom alig lehetett hallani. Hirtelen mindent abbahagyott és felültetett. Hm... Róla mikor kerültek le a ruhák? Tanakodtam. Mikor megláttam meredező testrészét, nyeltem egyet. Hogy a fenébe fog ez belém férni? Lehajoltam Sehunhoz és megcsókoltam. Ő továbbra is ült, én pedig bevadultam. Mindenfajta előkészítés nélkül ültem rá. Fájdalmasan szisszentem föl.
- Nem egészen vagy normális! - nyögte Sehun, mikor lihegve a vállára hajtottam a fejem.
- Mert megőrjítesz! - vigyorogtam rá. Szép lassan megszoktam méreteit és elkezdtem mozogni. Sehun is rásegített a saját csípőjének a mozgásával, ezzel hatalmas nyögéseket kicsalva belőlem. Átöleltem a nyakát és magamhoz húztam a fiatalabbat. Sehun remegő kézzel nyúlt lüktető férfiasságomra és ráfogott. A szoba forróvá vált. Nyögések, sóhajok, nem túl kulturált kiabálások töltötték be a helyiséget. Ahogy a fiatalabb ölében fészkelődtem, eltalált bennem egy olyan pontot, amitől kisebb sikkantás bukott föl tüdőmből.
- Most véged! - vigyorgott rám Sehun. Fordított helyzetünkön, én kerültem alulra és veszettmód diktálta a tempót, arról nem is beszélve, hogy folyton eltalálta azt a bizonyos helyet, ráadásul a keze is tevékenykedett rajtam. Nem bírtam sokáig. Sehunt, ajkaimra húzva élveztem el, aki nem sokkal később, követett engem. Pihegve feküdtünk egymás mellett.
- Sehun... - ziháltam. Kérdőn nézett rám.
- Mond!
- Mi most járunk? - kérdeztem. A fiatalabb felnevetett. Megölelt és puszit nyomott a fejemre.
- Mit hittél? Hogy megfektetlek és otthagylak? - kérdezte. - Szeretlek te idióta! - szorított magához.
- Én is! - sóhajtottam. Szemeimmel az ablak felé pillantottam. A vihar nem állt el, bár enyhült. Én sem voltam oda az ilyen időjárásért, de kivételesen örültem, hogy aznap este esett.
Akkor jöttem rá, hogy ezt kell megköszönnöm Laynek! Hiszen direkt erre játszott! Fel akarta idegesíteni Sehunt, hogy végre lépjen! Magamban elmotyogtam egy "köszönöm"-öt és elhatároztam, hogy holnap személyesen is a nyakába borulok!

My psychiatrist 10

Reggel mikor keltem, Lay nem volt mellettem. Kimásztam az ágyból és lecammogtam a lépcsőn. Yixing már a konyhában ült és kávét kortyolgatott.

- Jó reggelt! - vigyorgott rám. Nagyon megijedtem.

- Mi bajod? - kérdezte értetlenül.

- Soha nem láttalak mosolyogni! - közöltem vele a tényeket. Lay vállat vont. Hirtelen, egy harmadik alak lépett a konyhába és mosolyogva köszönt nekünk.

- Szép a nyakad! - tette hozzá Joonyoung, majd leült az asztalhoz. Égő fejjel telepedtem le én is és kitöltöttem egy bögre kávét. Mit fog szólni Sehun, ha ezt meglátja? Így is ideges! Nagyot sóhajtottam, mire Lay rám nézett.

- Min agyalsz? - kérdezte.

- Sehunon. Tegnap felhívott.

- És? Mi volt? - kérdezte Lay érdeklődve. Elmeséltem neki, hogy kicsit összevesztünk, mire elmosolyodott picit.

- Érdekes. - mondott csak ennyit. Nem értettem.

- Mi?

- Majd meglátod! - itta meg a kávéját. Összezavarodva reggeliztem tovább és miután befejeztük, összepakoltunk és elköszöntünk a házigazdától. Mielőtt tényleg elindultunk volna, még utánunk kiáltott.

- Várjatok kicsit! - rohant hozzánk. Egy borítékot tartott a kezében, amit átadott Yixingnek.

- Kérlek, add oda Suhonak! - Lay bólintott, majd elrakta a levelet és végleg elindultunk haza. Az út alatt, nem sokat beszéltünk. Nem tudtam mit mondhatnék. Mikor megérkeztünk, elköszöntünk egymástól és hazamentem. A lakásban csend fogadott. Sóhajtva mentem a nappaliba, de megbántam. Sehun ott ült a fotelban és engem bámult. Viszont olyan ijesztően meredt rám, hogy még a cuccom is elejtettem.
- Szi... Szia! - köszöntem akadozva. Sehun nem válaszolt, csak közelebb jött. Szemügyre vett, majd gúnyos hangon megszólalt.
- Tudod hyung, azért ezt nem gondoltam volna! Ágyba bújni Yixingel... Nem semmi! - még tapsolt is hozzá. Engem eleve felbasz, ha ilyen hangsúlyt vesz fel velem szemben, de hogy ezt még meg is tapsolja... Betelt a pohár.
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem dühösen. Sehun elcsodálkozott a reakción.
- Nekem semmi! Azt csinálsz, amit akarsz! - vont vállat.

- Akkor kérlek, ne kommentáld minden húzásom! Tegnap is veszekedtünk, az nem volt elég? Semmi közöd hozzá, hogy kivel fekszem össze és mikor! Én talán faggattalak, mikor végigmentél a fél gimin? - láttam Sehunon, hogy kezd dühbe gurulni.
- De itt most nem rólam van szó, hanem rólad! Szerinted mit fog szólni Suho, ha megtudja? - emelte meg a hangját.
- Nem kell tudnia róla! Különben is, Lay az orvosa, aki azt csinál szabadidejében, amit akar! - kiabáltam én is.
- Hogy... Lay? Már becézed is? - azt hiszem, itt szakadt el nála a cérna. - Tudod mit? Menj a picsába! Csinálj amit akarsz! Leszarom! - kiviharzott a házból és dühösen bevágta az ajtót. Lerogytam a földre és elkezdtem sírni. Most mi baja volt?

A nap további részében, nem találkoztam Sehunnal. Sőt, még este sem. Csak éjszaka, akkor is részeg volt.
- Jó ég, Sehun! Veled meg mi történt? - kérdeztem döbbenten. - Úgy festesz, mint akit agyonvertek. - Sehun betámolygott a nappaliba és ledobta magát a kanapéba.
- Ugyan hyung! Gyere igyál te is! - legyintett és felém nyújtotta az üveget. Fintorogva vettem el tőle és tettem a dohányzóasztalra.
- Miért csinálod ezt? - sóhajtottam. Sehun rám nézett.
- Mert hülye vagy!
- Hogy mi? - kezdtem megint dühös lenni, de tartottam magam.
- Hülye vagy, mert nem veszed észre...
- Mit? - kérdezte, mikor megakadt a mondandóban.
- Hát, hogy...
- Hogy? - hajoltam közelebb.
- Hogy szeretlek! - vigyorodott el. Elkapta a tarkóm és lehúzott magához. Száját az enyémnek nyomta és hevesen falni kezdte ajkaim. Ledermedtem. Ez... Most... MI A HALÁL!?!?!?! Mikor elváltunk, Sehun lehunyta a szemeit és bealudt, de bennem vert az ütő, majd kiszakadt bordáim közül. Lerogytam a földre és percekig meredtem magam elé. Nem értettem semmit. Bementem a hálóba és lefeküdtem aludni. Bár a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy agyaltam, valamennyit sikerült aludnom is. Mikor másnap felkeltem, Sehun még a kanapén feküdt, de már nem aludt.
- Jó reggelt! - köszönt rám.
- Neked is! Jobban vagy? - kérdeztem.
- Hogy érted?
- Hát... Tegnap nagyon be voltál rúgva. - magyaráztam.
- Miért? Mit csináltam? - döbbent meg. Elvörösödtem az emlékképre.
- Semmit. - lehajtottam a fejem és a konyhába vonultam. Elkezdtem reggelit készíteni.
- Mit csináltam? - Sehun utánam jött és kétségbeesetten nézett rám.
- Nem lényeges! - legyintettem.

- Hyung, látom, hogy van valami! Mi az? - kérdezte, nekipasszírozva a falnak. Már éppen elmondtam volna, mikor megszólalt a mobilom. Sehun elvette a pultról és megnézte.
- Lay az! - arcvonásai megkeményedtek.
- Akkor talán add ide! - Sehun a kezembe nyomta a mobilt és a szobájába robogott. Értetlenül néztem utána, majd felvettem a telefonom.
- Szia! Csak azért hívlak, hogy szóljak, én vertem meg Sehunt! - leesett az állam.
- Mi? De miért? - kérdeztem döbbenten.
- Mert rohadt későn, felverve az egész házat, érkezett meg és nekem esett. Gondoltam, megvédem magam.
- Jó, ezt még megbeszéljük! - tettem le a mobilt, majd Sehun után rohantam. Kopogás nélkül rongyoltam a szobájába.
- Neked elment az eszed? - kiabáltam rá. Sehun meglepetten pillantott fel rám.
- Miért mentél neki Laynek?
- Mert egy pöcs! - válaszolta.
- Miért? Mert lefeküdt velem? - nagyon dühös voltam. Olyannyira, hogy nem figyeltem mit mondok.
- Tudod mit Sehun? Akkor Suhoval se beszélj többet!
- Miért?
- Mert vele is lefeküdtem! - kiabáltam. Sehun döbbenten meredt rám.
- Hogy, mi? - kérdezte halkan, totál lesokkolva.
- Igen! Lefeküdtem vele! - mikor a szemeibe néztem, megbántam, hogy elmondtam neki. Annyi fájdalom és keserűség tükröződött íriszeiből, hogy azt hittem, elsírja magát.
- Menj ki Luhan! - kérte halkan. Nem szóltam, de elhagytam a szobáját. Ezt nem kellett volna! Állapítottam meg. Szomorúan mentem a szobámba és magamra csuktam az ajtót.
Még az időjárás is a hangulatunkhoz változott. Estefelé ugyanis, elkezdett szakadni az eső. Dörgött, villámlott. A szél süvített odakint. Bebújtam a takaróm alá és kinéztem az ablakon. Az üveget, meg-meg ütötte a ház mellett álló fa ága, amely halk koccanást hallatott. Felsóhajtottam. Ahogy az ágyban feküdtem, lassan elbóbiskoltam. Pilláim nehézzé váltak és lecsukódtak a szemeim.

Mi van már? Álmosan pislogtam. Valaki kopogtatott az ajtómon, ezzel felébresztve álmomból.
- Mi az? - kérdeztem nyűgösen. Hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja és valaki belép.
- Luhan! - halk suttogás hasított a levegőbe. Nem emeltem föl a fejem. Tudtam, hogy ki az.
- Hm?
- Félek! - rég hallottam már ezt! - Aludhatok veled? - ekkor már ránéztem és ugyanazt az ijedt kisfiú tekintetet láttam, mint amikor még nagyon kicsik voltunk. Bólintottam és arrébb csúsztam az ágyban. Sehun bemászott mellém és magára húzta a takarót. Nem fordultam felé, tovább néztem a kopogó esőcseppeket, melyeket a szél sodort az ablakomra.
- Régen mindig átöleltél! - súgta nekem Sehun.
- Régen kicsi voltál! Már nem vagy az! - mondtam monoton hangon. Éreztem, hogy Sehun közelebb kúszik.
- Attól még szükségem van az érintésedre! - búgta fülembe. Fejét az enyémre hajtotta és átölelt. Mintha én lettem volna, aki fél a viharoktól és meg kell nyugtatni.
- Ne haragudj! - szólalt meg hirtelen. - Csak annyira mérges voltam.
- Miért? - tettem fel, a számomra legfontosabb kérdést.
- Nem tudom. Egyszerűen csak idegesít a tudat, hogy mással vagy együtt, nem pedig... - elhallgatott. Ez volt az a pont, mikor megfordultam, hogy szembe lehessek vele. Íriszeibe bámultam és megkérdeztem.
- Kivel? - egy ideig hallgatott, majd megadta a választ.
- Velem!

My psychiatrist 9 +18

Luhan:
Délután fele járhatott az idő, mikor Yixing felhívott.

- Gyere velem, ma délután! - közölte, mindenféle bevezető nélkül.
- Hova? - kérdeztem.
- Suho bátyjához!
- Miért nem vele mész? - csaptam össze a könyvem, mire hallottam, hogy felsóhajt a vonal másik végén.
- Mert nincsenek túl jóban.
- És nem tudsz egyedül menni? - kérdeztem újra, de már kezdtem elővenni a ruháimat.
- Nem akarok! Akkor ötkor találkozunk a buszpályaudvaron és úgy készülj, hogy nem jövünk haza, vagy csak későn! - közölte és letette a telefont. Megcsóváltam a fejem és elkezdtem készülődni. Összecsomagoltam a hátizsákomba, majd eltettem a fogkefém.
- Te hová indulsz? - kérdezte Sehun meglepetten.
- Én... Csak találkozom valakivel. - válaszoltam bizonytalanul.
- Seohyunnal? - kérdezte, mire bólintottam. Sehun nem szólt, csak furán méregetett.
- És mikor jössz haza?
- Egyszer csak, nem tudom. - vontam vállat. Elköszöntem tőle és elindultam, hogy találkozzam Layel. Amikor elértem a buszpályaudvarhoz, körbepillantottam, de nem láttam sehol.
- Itt vagyok mögötted! - ijedten fordultam meg és valóban. Ott feszített előttem, üdítőt tartva a kezében.
- Kérsz? - nyújtotta felém. Beleittam az italába, majd megkerestük a buszunkat, amire fel is szálltunk. Miután elfoglaltuk a helyünket, Yixingre néztem, aki viszont inkább kifelé bámult az ablakon.
- Lay...
- Nem így hívnak! - szólt rám, mire elhúztam a számat.
- Nem érdekel! Nekem már Lay maradsz! - puffogtam.
- Engem meg az nem érdekel, hogy neked mi maradok! - nézett rám és szemei megcsillantak. Beharaptam az alsó ajkam.
- Kérdezhetek valamit? - Lay közelebb hajolt.
- Legfeljebb nem válaszolok! - vont vállat. - Szóval? Mit akarsz tudni?
- Miért hívtál el? - Lay ismét kinézett az ablakon.
- Nem tudom. - meglepett amit mondott, de kezdtem gyanakodni, hogy valamit elhallgat.
- Ne hazudj! - féloldalas mosollyal nézett rám.
- Tényleg nem tudom mi volt az oka. - vont vállat. Ekkor esett le, hogy miért is tette. Elvigyorodtam. Lay sosem volt az az érzelmes fajta, de mióta Suhoval él, Joonmyunnak, sikerült hatnia az orvosra. Bár nem sok ideje vannak egy tető alatt, mégis úgy tűnik, Lay kezd szocializálódni.
- Mit vigyorogsz? - zökkentett ki gondolataimból.
- Semmit. Csak rájöttem valamire.
- Éspedig? - hajolt ismét közelebb.
- Kedvelsz! - Lay megütközve nézett rám.

- Tessék? - kérdezte, mint aki nem hallott jól.
- Kedvelsz engem és azért hívtál el, mert bírsz! - vigyorogtam telibe. Lay megforgatta a szemeit.
- Ugyan! Alig ismerlek! Hogy kedvelhetnélek? - kérdezte.
- Nem tudom. Ez egy érzés. Lehet, hogy legbelül szimpatizálsz velem! Valld be, hogy bírod a burám. - vigyorogtam. Lay felsóhajtott.
- Jó, nem talállak antipatikusnak, de ne bízd el magad! - elfordította a fejét és kibámult az ablakon. Diadalittas mosollyal dőltem hátra és élveztem az út további részét.
Sokáig buszoztunk, több mint két órát. Miután leszálltunk, elindultunk, de ki kellett nyitni az esernyőinket, mert az ég, szinte leszakadt.
- Ugye, szóltál Suho bátyjának, hogy jövünk? - kérdeztem Layt, mikor megálltunk az egyik házkapu előtt.
- Természetesen. - bólintott. - Felhívtam, míg rád vártam. - becsöngetett és hamarosan meg is jelent, egy magas, helyes férfi, aki nagyon hasonlított Suhora.
- Sziasztok! Gyertek be! - mosolygott ránk és beengedett. A házban lepakoltunk és Suho testvére, bevezetett minket a nappaliba.
- Legelőször, szeretnék bemutatkozni. Kim Joon Young vagyok! Foglaljatok helyet! - leültünk a fotelokba, majd kaptunk egy-egy csészét, teli forró teával.
- Szóval? Mire vagytok kíváncsiak? - kérdezte és leült a kanapéba.
- Legelőször Suho betegségére. Azt már tudom, hogy tudathasadásos, azt is, hogy mitől lesz rohama és milyen olyankor. A kérdésem az lenne, hogy mitől lett ilyen? - dőlt hátra Lay a fotelban. Teljesen más lett a kisugárzása. Tipikusan komoly, férfias és... Megtetszett. Egyszerűen megkívántam. Na, nem úgy mint Sehuniet, azt tegyük hozzá! Hozzá nem ér fel senki! De... Lay valahogy vonzóvá vált a szememben. Megráztam a fejem és megpróbáltam a párbeszédre koncentrálni.

- Még nagyon régen történt. - sóhajtott fel Joonyoung. - Anyuék nem tudnak erről, sőt még Suho sem. Joonmyun körülbelül öt éves lehetett. Anyáék lefeküdtek aludni, de mi még TV-t néztünk. Sajnos én elbóbiskoltam az egyik film alatt, így nem vettem észre, hogy Suho kapcsolgatni kezdi a TV-t. Akkor ébredtem fel, mikor már megtörtént a baj. - magyarázta.
- Mi? - kérdeztük Layel egyszerre.
- Suho egy hipnotizőrt nézett és attól vált ilyenné. - leesett az állam.
- Szóval... Suhot hipnotizálták? - döbbentem le. Joonyoung bólintott.
- Ez is csak vele történhet meg! - rázta a fejét Lay, mire rákaptam a tekintetem.
- Hogy érted? - Lay a szemeimbe meredt.
- A hipnózis csak akkor hatásos, ha az alany hisz benne. Rám nem lenne hatással. Viszont az ötéves Suho elhitte, hogy hipnotizálták, ezért máig kihatott rá. - Yixing visszafordult Joonyoung felé. - Nem kerestétek meg a hipnotizőrt?
- De. - bólintott a férfi. - Viszont nem tudott segíteni rajta.
- Nem baj! Azért mond meg, hogy mi volt a pasi neve. Beszélek vele! - Joonyoung bólintott, majd lediktálta a férfi nevét, amit Lay felírt a jegyzetfüzetébe.
- Egyébként... Megtudhatnám miért utál az öcséd? - kérdezte Yixing. Joonyoung meglepődött a kérdésen, de válaszolt.
- Ez nem ilyen régi történet, de nem is kéthetes. Akkor történt, mikor Suho egyetemista lett. Volt egy srác, aki nagyon tetszett az öcsémnek. Össze is jöttek, de elkövettem egy csúnya hibát. Én is beleszerettem a srácba és Suho háta mögött kavartam vele. Viszont egyszer Joonmyun rajtakapott minket és nagyon kiborult. Azóta nem láttam azt a fiút. - ismét sokk ért.
- Suho meleg? - döbbentem le. Joonyoung bólintott.
- És te? - kérdezte Lay.
- Én biszex vagyok. Menyasszonyom is van. - a férfi felsóhajtott. - Annyiszor próbáltam bocsánatot kérni, de meg sem hallgat. - én együttérzésem jeléül bólintottam, Yixing azonban, megint nem volt tapintatos.
- Ne csodálkozz. Más Suho helyében, különböző módszerekkel megkínzott volna és megöl. - kicsit hátborzongató volt ezt hallani, de Laytől nem vártam mást. Joonyoung bólintott.
- Tudom. - a férfi az órára nézett. - Elég későre jár. - sóhajtott fel. - Gondolom nem fogtok egyből hazamenni. - nézett ránk, mire bólintottunk. - Azt javaslom, hogy maradjatok itt éjszakára. Van egy vendégszobám.
- Köszönjük. - mosolyogtam rá.
- Nem vagytok éhesek? - kérdezte. Megráztuk a fejünket. Felkísért minket a szobánkba, ahol lepakoltunk, majd gyorsan lestoppoltam a fürdőt és lezuhanyoztam. Miután váltottuk egymást Layel, leültem az ágyra és előkotortam a mobilom. Húsz nem fogadott hívás Sehuntól. Meglepetten tárcsáztam.
- Szia! Kerestél! - szóltam a telefonba.
- Tudom, hogy Yixingel vagy! - köszönés nuku, viszont hangja dühöt árult el. Kicsit megijedtem.
- Hogy?
- Ne is tagadd! Tudom, hogy vele vagy! Suho mondta. Miért hazudtál? Miért vagy vele? Hol vagy? - sorba tette fel a kérdéseket. Megpróbáltam megnyugtatni, de nem sikerült. Egyre dühösebb lett és veszekedéssel zárult a beszélgetés is.
- Most mi bajod? Holnap megyek haza! Nem bírod ki?
- Nem az a bajom! Hanem, hogy hazudtál! Menj a fenébe hyung! - lecsapta a kagylót, én pedig dühösen vágtam a táskámba a mobilom. Olyan hülye! Most mi baja van? Oldalamra fordultam és letöröltem egy könnycseppet. Minden egyszerűbb lenne, ha nem lennék belezúgva.
- Téged meg mi lelt? - hallottam egy hangot.
- Semmi. - motyogtam.
- Úgysem hiszem el! - éreztem, hogy besüpped az ágy. Odafordultam és szomorúságom, mély döbbenet váltotta fel. Lay nem viselt mást, csak egy törülközőt a dereka körül.
- Öhm... Nem akarsz felvenni egy alsót? - kérdeztem totál vörös fejjel, az ágy széléhez araszolva. Lay furán mosolyogva jött utánam.
- Miért? Zavar? - kérdezte. Sikerült valahogy fölém kerekednie és leszorította a kezeimet.
- Há... Hát, egy kicsit... - motyogtam zavartan.
- Azt hiszed nem láttam, hogy nézel rám? Mi van Sehunnal? Nem ő kell? - kérdezte vigyorogva.

- Dehogynem. Csak neki nem kellek! - fújtattam. Lay a fülemhez hajolt és belesúgott.
- Mi van, ha azt mondom, hogy nekem kellesz? - kérdezte. Totál kész voltam. Nagyot nyeltem, válaszolni sem tudtam. De, mit mondhattam volna? Férfiasságom állapota, válaszolt hangszálaim helyett is. Lay lehajolt hozzám és erőteljesen megszívta a nyakam. Nem tehettem mást, hagytam, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Lay a nyakam után, ajkaimat vette célba. Hihetetlenül csókolt, alig bírtam elengedni, de muszáj volt, hogy nyelvét, ne csak a számra pazarolja. Végigpuszilt a mellkasomon, le a hasamig, majd még lejjebb.
- Te jó ég! - kiáltottam föl, mikor elérte ágaskodó részemet és a szájába vette. Már rég lekerült rólam az alsó, bár azt nem tudom hogyan és mikor. Éreztem magam körül az őrjítő forróságot és az ütemes mozgást.
- Lay... Mindjárt... - elengedett ajkai közül és a számra hajolt. Basszus! Rohadtul nem lesz ez így jó! Nyakam és mellkasom össze-vissza szívogatta, közben pedig nekilátott a tágításomnak. Hamar megvolt velem, így szép lassan ő is belém érkezett. Hamar megszoktam méreteit és elkezdett mozogni. Kéjesen nyögdécseltem alatta és hátába vájtam körmeimet. Elvesztettem az eszem. Nem tudom Lay honnan tanulta ezeket, de Suho után, hihetetlen volt. Ajkaimat kezdte falni, majd szinte cincálta párnáimat.
- Mi a nevem? - kérdezte, mikor elvált tőlem.
- Yi... Yixing!
- Helyes! Ezt nyögd! - vigyorgott rám döglesztően. Egyre gyorsabban mozgott, én pedig tettem amit mond. A vége felé, már kiabáltam. Nem kellett sok és elértem a beteljesülést. Lay körülbelül akkor ment el, amikor én is. Kicsit még támaszkodott felettem és lihegve nézett a szemeimbe, majd kihúzódott belőlem és mellém gördült.
- Szívesen! - mondta zihálva. Kérdőn néztem rá.
- He? - kérdeztem értelmesen. Lay megrázta a fejét.
- Gondolom, össze akarsz bújni. - nézett rám.
- Nem kell, ha nem akarsz. Csak szokás! - vontam vállat. Éreztem, hogy Lay közelebb kúszik és átölel. Hihetetlen volt! Mindenre számítottam, csak erre nem. Yixing lassan elszundikált, de nekem zakatolt az agyam. Először is, mi a fasz volt ez? Másodszor, vajon mit kellett volna megköszönnöm? Tanakodtam. Választ persze nem kaptam, de nagyon érdekelt, mi járhatott Lay fejében, mikor megtette velem azt amit...

My psychiatrist 8

Suho:
Arra emlékszem utoljára, hogy Luhan is hazajött, majd teljes képszakadás. Mikor újra magamnál voltam, az ágyon feküdtem, de nem a sajátomon, hanem Yixingén. Csodálkozva pillantottam körbe a szobában, majd szemem megakadt, a mellettem alvó Yixingen. Már végképp nem értettem semmit. Hogy kerültem a szobájába? Ráadásul, az ágyába! Fura, de tényleg semmire sem emlékeztem. Illetve... Egy dologra mégis. Lay! Az meg, ki a rák? Tanakodtam. Hirtelen Yixing mocorogni kezdett és álmosan pislogott párat. Ám, mikor meglátott, szemei ijedten kerekedtek el és leesett még az

ágyról is. A falig mászott és riadtan nézett rám. Nem értettem a reakciót.
- Yixing? Minden rendben? - kérdeztem.
- Minden rendben? Minden rendben?! - kiáltott rám. - Neked fogalmad sincs, hogy mit éltem át, az elmúlt pár órában!
- Igaz. Esetleg, ha elmesélnéd...
- El is fogom! - förmedt rám. - Kiderült, hogy a másik éned, egy tizenéves, tinilány, aki rám mászott! Arról nem is beszélve, hogy becézgettél! - ekkor ugrott be.
- Lay! - kiáltottam föl.
- Pontosan! De, még nem mondtam a lényeget! Miután Luhan elment, tudod mit tettél? - megráztam a fejem, jelezve, hogy fogalmam sincs. - Leszorítottál és kiszívtad a nyakam! - mutatott az említett testrészre. Valamiért viccesnek találtam, főleg, hogy Yixing közbe állati vörös lett. Halkan kuncogva bámultam rá.
- Ne röhögj, nem vicces!
- De, de az! - röhögtem el magam. Yixing összefonta a karjait és szúrós tekintettel meredt rám.
- Lay! - mosolyogtam rá.
- Ne kezd el! - szólt rám, de nem zavartattam magam. Újra és újra ismételtem neki a becenevét, mire kirongyolt a szobából, de én követtem.
- Hagyjál! - szólt rám a folyosón, de nem hallgattam rá. Tovább mondogattam a becenevét, mire dühösen megfordult és nekipasszírozott a falnak. Nagyot nyelve, pislogtam fel rá. Egyik kezével, megtámasztotta a falat a fejem mellett. A szívem kihagyott egy ütemet.
- Utoljára kérlek, hogy hagyd abba, különben...
- Különben, mi lesz? Megbüntetsz? - vigyorogtam rá.
- Olyat kapsz, amit sosem felejtesz el. - nem hiszem, hogy ő úgy értette, ahogy én. Kezdtem kétség kívül felizgulni ebben a szituációban.
- Hogy? - pislogtam. Lay gondolom ekkor jött rá, hogy mennyire félreértettem a fenyegetését és megforgatta a szemeit.
- Ne már, hogy képes vagy felizgulni rám!
- Nem rád! A szituációra! - helyesbítettem. - Ha az utolsó ember lennél a Földön, akkor sem lennék veled! - öltöttem rá nyelvet. Lay meghökkent.
- Miért? - kérdezte.
- Zavar? - pislogtam.
- Pff! Ugyan! - lökte el magát tőlem és lement a konyhába. Követtem őt, majd leültem az asztalhoz. Lay szembefordult velem és egy fényképet tartott elém.
- Ezt, honnan szerezted? - kérdeztem döbbenten.
- A fiókodból. - vont vállat. Nagyon dühös lettem. Miért turkál a cuccaimban?
- És azt megkérdezhetem, hogy miért mentél be a szobámba? Egyáltalán, hogy jössz ahhoz, hogy nyúlkálj a holmim közt és elvedd, ami neked tetszik? - kérdeztem ingerülten.
- Különben egy életre veled élnék, mert meg kellene ismerjelek ahhoz, hogy megszólalj! - vágott vissza.
- Mikor nem válaszoltam neked, mikor megkérdeztél valamiről? Egy példát sem tudok! Az, hogy a pszichiáterem vagy, nem hatalmaz föl arra, hogy bármit megtegyél! - Lay nem válaszolt. Dühösen hagytam ott és elhagytam a házat. Kirohantam a parkba és lerogytam az egyik padra. Miért ilyen pofátlan? Hogy fogom én ezt kibírni? Temettem kezeimbe az arcomat. Jó ideig üldögéltem egymagamba, mikor valaki megállt előttem. Felnéztem és láttam, hogy Lay áll előttem.
- Mit akarsz? - kérdeztem. Leült mellém, majd rám nézett.
- Szeretnél... Bo... Bocsánatot kérni. - szinte öklendezte a szavakat, de nem érdekelt. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Belátom, egy kissé messzire mentem.
- Kissé? Olyan messzire, hogy a határvonalat nem is látni! - helyesbítettem, mire bólintott. - Figyelj, nincs ellenemre, hogy kutatsz utánam, mivel ez a munkád, de sokkal egyszerűbb lenne, ha egyenesen tőlem kérdeznéd a dolgokat. - magyaráztam. Nem válaszolt, csak gondolkodóba esett. Felsóhajtottam.
- Figyelj! Van egy ajánlatom! Én válaszolok a kérdéseidre, te pedig nem nyúlkálsz a cuccaimban! Oké? - kérdeztem.
- Legyen! - legyintett Lay, mire elmosolyodtam. - Szóval, mit akartál azzal a képpel?
- Hol a bátyád? - kérdezte. Lehajtottam a fejem. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy szóba kerül a testvérem. Lay kereste velem a szemkontaktust.
- Azt ígérted, válaszolsz! - emlékeztetett. Nem szóltam semmit.
- Hallgatásodból azt szűröm le, nem vagytok valami jóban! Mi történt?
- Majd ő elmondja. - közöltem hidegen. - Ha meg nem, akkor majd én.
- És elárulod, hogy hol találom, vagy fogalmad sincs? - kérdezte Lay. Előszedtem egy cetlit és leírtam a címet. Lay kezébe nyomtam, majd elkezdtem teát főzni.
- Kérdés! Honnan tudod hol él, ha nem beszéltek? - kérdezte.
- Onnan, hogy annyi levelet írt már, hogy megjegyeztem a címet. - magyaráztam. Lay vállat vont.
- Gondolkodtál már azon, hogy ő ki akar békülni? - idegesen sóhajtottam föl.
- Nem érdekel, hogy mit akar! Felőlem fel is fordulhat, a legkevésbé fog érdekelni! - Lay megütközve nézett rám.
- Azért mert...?
- Mondom! Majd ő elmondja, ha akarja! - csaptam az asztalra. Lay kérdőn nézett a szemembe. Nem tudta hová tenni a hirtelen hangulatváltásom.
- Akkor már meg sem kérdezem, akarsz-e jönni! - húzta el a száját. - Jó mindegy, akkor megyek Luhannal. Legalább őt rángassuk ki a depijéből! - vont vállat és elviharzott a szobájába. Megcsóváltam a fejem. Nem akartam újra a bátyámról hallani. Layt ismerve, még ma elindul, szóval mikor láttam, hogy ez így is van, felhívtam Sehunt és megbeszéltem vele egy találkozót. Szépen el is készültem és elindultam a megbeszélt helyre.
- Szia! Hogy vagy? - kérdezte, mikor meglátott. Vállat vontam.
- Semmi rohamom volt, de persze az egészből csak az maradt meg, hogy Luhan ott volt és Laynek becéztem Yixinget. - magyaráztam. Sehun döbbenten meredt rám.
- Hogy mi? - pislogott. - Luhan... Nálatok volt? - bólintottam.
- Igen. Miért?
- Mert nekem azt mondta, egy csajjal találkozott. - nem tudtam mit mondhatnék. - Most hol van? - kérdezte.
- Layel van. A bátyámhoz mentek. - Sehun maga elé meredt. Vonásai megkeményedtek. Nem igazán értettem a reakcióját.
- Neked, meg mi bajod? - pislogtam rá. Megrázta a fejét.
- Semmi. Hagyjuk! Csak el kell beszélgetnem hyunggal, ha hazaér! - meredt a távolba. Tudtam, hogy ez maximum holnap következik be, mivel a bátyám nem lakott éppen közel és Layék elég későn indultak útnak.

- Azt ugye tudod, hogy maximum holnap reggel érnek haza? - Sehun még döbbentebb lett. Nem tudtam, mit szólni. Mi baja van? Csak túléli, hogy Luhan nem lesz itthon egy napig, nem?
- Akarsz nálunk aludni? Mármint... Nálam! - helyesbítettem. Miért is beszéltem többesszámban? Sehun bólintott és elindultunk hozzám. Nem igazán szólalt meg, gondolataiba mélyülve ballagott mellettem.
- Minden oké? - kérdeztem, mikor hazaértünk. Sehun megrázta a fejét.
- Luhan olyan furcsa mostanában. - panaszkodott. - Nem mondta el, hogy kivel van, ma is hazudott, mikor elment, ráadásul, ott sem voltam, mikor elmondta Yixingnek a betegséged. - sóhajtotta.
- Biztos van rá magyarázat! - veregettem meg a vállát, bár tudtam, hogy mi az oka.
- Mindegy. Majd megbeszélem vele. Egyébként, te már tudod, hogy mi van, mikor rohamod van? - kérdezte, mire bólintottam.
- Egy feltüzelt, tinilány vagyok! - vigyorogtam. Sehun felnevetett, mikor elmeséltem, hogy mit mesélt nekem Lay.
- És mikor változol... Ilyenné? - jött a kérdés, amire a lehető legrosszabb választ adtam.
- Elméletileg szexuálisan izgatott állapotban... - elhallgattam, mikor megláttam Sehun arckifejezését.
- És Luhan mikor izgatott föl téged? - szinte kérdőre vont és szigorúan rám meredt. Kicsit megijedtem.
- Nem emlékszem... Sehun fura lettél! Biztos minden rendben? - kérdeztem. Sehun csak meredt maga elé, majd megszólalt.
- Azt hiszem... Inkább hazamegyek! - közölte. Felvette a kabátját és elrobogott. Tanácstalanul álltam a történtek előtt. Ez, most mi a fene volt? Értetlenül mentem el fürdeni és feküdtem le aludni, de nem jött álom a szememre. Nem értettem, mitől lett Sehun ilyen... Ideges. Ráadásul, arra is kíváncsi voltam, milyen információkkal fognak hazajönni Yixingék. Sokáig forgolódtam, de mivel továbbra sem tudtam aludni, lebaktattam az ebédlőbe és nekiálltam megírni a cikkemet.

My psychiatrist 7

Luhan:
Nem hiszem el! Nem hiszem el! Hogy a francba jött rá? Akadtam ki teljesen.  Pedig tényleg minden erőmmel azon voltam, hogy ne derüljön ki a titkom...

Amióta csak az eszemet tudom, Sehun mindig ott volt mellettem. Rengetegszer aludt nálunk, főleg mikor még Sehun ovis volt. Rettentően félt a viharoktól és amikor nagyon dörgött és villámlott, mindig átjött az én szobámba. Sosem felejtem el, mikor először kopogtatott át hozzám. Én tíz voltam, ő pedig hat.
"Az ég fekete volt, a Hold sem világított. A szél vadul süvített át a fák lombjain, megtépázva az ágakat. Dörgött és kósza villámok tűntek fel az égen. Nem tudtam aludni, csak forogtam az ágyban. "Elállhatna már ez a vihar! Reggel ki akarok menni játszani a kertbe!" puffogtam. Hirtelen halk kopogtatást hallottam az ajtóm felől. Kíváncsian néztem abba az irányba. Hirtelen kinyílt az ajtóm és Sehun lépett a szobámba. Akkor még alacsonyabb volt, mint én. A plüssmackója mancsát fogva, hatalmas szemekkel nézett rám.
- Hát te? Mit csinálsz itt? - kérdeztem csodálkozva.
- Aludhatok veled? - kérdezte félénk hangon. Hatalmas dörej hallatszott, Sehun pedig összerezzent. Akkor tudtam meg, hogy fél a viharoktól. Elmosolyodtam.
- Gyere! - csillogó szemekkel rohant hozzám és bemászott mellém az ágyba. Betakargattam őt is és megöleltem. Pillanatok alatt aludtunk el, mind a ketten. Onnantól kezdve, bármikor nálunk aludt és vihar tombolt, az én szobámban töltötte az éjszakát. Persze, mikor idősebbek lettünk, már nem mentünk át a másikhoz, de nem bántam volna. Amikor elkezdte a gimit, Sehun szülei, egy évre külföldre utaztak a munkájuk miatt és addig, nálunk lakott. Azt hiszem, ez volt az az időszak, mikor rájöttem, hogy szeretem. Természetesen, tudtam, hogy az érzéseimet, sosem fogja viszonozni, éppen ezért, titkoltam."
Nem tudom, hogy Yixing, hogy jött rá, de elhatároztam, hogy beszélek vele erről. Nem hagyhattam, hogy kiderüljön.
- Minden rendben? - gondolataimból, Sehun hangja zökkentett ki. Kérdőn fordultam felé. A buszon ültünk és a lakásunk felé tartottunk. Suho előbb lelépett és vitte magával Yixinget is.
- Igen. Csak kicsit szédülök. - mosolyodtam el.
- Azt elhiszem! Azután a rengeteg pia után, amit a végén nyomtál le, csodálom, hogy nem hánytál. - elhúztam a számat.
- Ja. - bólintottam.
- Valami baj van? - kérdezte Sehun.
- Mi lenne? - vontam vállat. Csak szerelmes vagyok beléd, de te egy csajjal smároltál, az orrom előtt, de tök jól vagyok! Sehun nem kérdezgetett tovább. Miután hazamentünk, letusoltam és aludni mentem. Nem akartam arra gondolni, hogy ma este Sehun, bárki mással is lehetne.
Mikor reggel fölkeltem, Sehun még aludt. Gyorsan összeszedtem magam és felhívtam Yixinget.
- Igen? - szólt a telefonba.
- Találkozzunk! - ha ő nem fárad köszönéssel, akkor én sem!
- Mikor és hol? - megadtam neki a helyszínt és az időpontot, majd gyorsan csináltam egy kis reggelit Sehunnak is. Miután elkészültem, felvettem a cipőm és elindultam. Előbb értem a teázóba, mint Yixing, de nem zavart. Legalább lelkileg felkészülhettem. Hamarosan csilingelés jelezte, hogy újabb vendég érkezett, aki nem más volt, mint a pszichiáter. Mikor meglátott, leült hozzám és kérdő pillantásokkal mért végig.
- Miért hívtál? - fonta össze a karjait. Nagy levegőt vettem, majd egyenesen a szemeibe néztem.
- Honnan tudtad, hogy kedvelem Sehunt? - az orvos, egy ideig hallgatott, majd válaszolt a kérdésemre.
- Látszik rajtad. Majd megveszel, hogy a közelébe lehess. - leesett az állam. Tényleg ennyire látszik? Vajon Sehun is észrevette? Kezdtem el ismét agyalni.
- Üzletet ajánlok! - szólalt meg hirtelen. Rákaptam a tekintetem és kérdőn néztem a fiúra.
- Elmondod Suhoról amit tudni akarok, én pedig nem szólok Sehunnak, hogy bele vagy zúgva! - mosolyodott el ördögien. Teljesen lefagytam.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - riadtam meg. A szívem, a torkomban dobogott.
- Vedd aminek akarod, az magánügy! - vont vállat. Nagyon elgondolkodtam, hogy mit is kéne tennem. Ha elmondom Yixingek Suho betegségét, újabb titkom derül ki. Nagyot nyelve bólintottam egy aprót.
- Rendben! Elmondom! - Yixing arcán, elégedett mosoly terült szét és hátra dőlt a székén. Összeszedtem a gondolataim és belefogtam a mesélésbe.
- Amikor Suhonak rohama van, egy tizenhat éves lány lesz belőle, aki belezúg abba, akit meglát. Akkor jön rá ez a dolog, mikor szexuálisan felizgul. - magyaráztam.
- És erre, hogy jöttél rá? - kérdezte Yixing, mire elvörösödtem.
- Azt már tudod, hogy szeretem Sehunt. Nagyon magam alatt voltam, mert folyton lányokat hozott haza, ezért átmentem Suhohoz, hogy elpanaszoljam neki, mi a baj, de ebből az lett, hogy összefeküdtünk. Ráadásul, nem is emlékezett utána semmire...
- Ezért, gondolom, többször is kihasználtad a lehetőséget. - vágott közbe. Bólintottam.
- Ezért nem akartam Sehun előtt elmondani! - hajtottam le a fejem.
- Már csak egy kérésem lenne! - felemeltem a tekintetem, ami találkozott Yixingével.
- Látni akarom, hogy Suho rohamot kap! - döbbenten meredtem a fiúra. Ő most komolyan azt várja tőlem, hogy kezdjem el Suhot ingerelni? Mivel arca komolyságot tükrözött és nem olyan embernek ismerem, mint akinek humora lenne, nyeltem egy nagyot. Ezek szerint, tényleg fel kell izgatnom Suhot!
Hevesen dobogó szívvel indultam Yixingel Suho lakására. Mikor beléptünk, a fiú mosolyogva üdvözölt minket.
- Sziasztok! Nahát, nem is tudtam, hogy te is jössz Luhan! - Yixingre néztem, aki bólintott. Egy szó nélkül léptem Suhohoz és a fülébe suttogtam. Dermedten nézett maga elé, gondolom meglepődött, majd az ajkaira hajoltam és megcsókoltam. Mikor elváltunk, elvigyorodott és idétlen hangon kezdett beszélni.
- Hol voltál egész nap? Hiányoztál! - toporzékolt és felfújta az arcát. Yixing közelebb lépett.
- Érdekes! - állapította meg. Suho tekintete az orvosára tévedt és szemei, hatalmasat villantak.

- Lay! - kiáltott fel.
- Mi?
- A neved. Lay! - Yixingel egymásra néztünk.
- Miért is? - pislogott az orvos. Suho közelebb lépett és a nyakába csimpaszkodott.
- Mart én azt mondtam! - suttogta a fülébe. Suho, rányomta ajkait orvosa szájára és heves csókcsatába invitálta. Yixing döbbenten meredt rám. El akarta lökni Suhot, de ő olyan erősen szorította magához az orvost, hogy az nem tudott menekülni.
- Nem segítenél? - kérdezte idegesen, mikor Suho rátévedt a nyakára. Én hangosan nevetve ráztam a fejem.
- Nem! Szerintem egyedül is boldogul! - vigyorogtam.
- Nem abban, te gyök! - még vártam egy idegi, hadd szenvedjen, majd valahogy sikerült leoperálnom Suhot Yixingről.
- Mennyi ideig tart egy ilyen roham? - kérdezte teljes sokkban. Vállat vontam.
- Fogalmam sincs. Reggelre elfelejti, de nem tudnám megmondani. Yixing javaslatára, bezártuk Suhot a fenti szobába, hogy meg tudjuk beszélni a látottakat. Jegyzetelt, mindent felírt amit mondtam, majd a noteszéből, előhorgászott egy képet.
- Tudod, hogy ki ő? - elvettem, hogy megnézhessem. Ismerősnek tűnt a fiú. Elgondolkodtam és beugrott, hogy beszéltem is vele anno.
- Ő a bátyja! - mondtam. - Miért?
- Szerinted, ő tud Suho betegségéről? - kérdezte Yixing.
- Talán. Elég közel álltak egymáshoz. - vontam vállat.
- Nem tudod, hogy hol tartózkodik? - megráztam a fejem.
- Nem. Suhot kérdezd, ő biztos tudja. - Yixing bólintott. Megkérdeztem, hogy segítsek-e még valamiben, de azt mondta, megpróbálja egyedül megoldani, így hazamentem. Otthon, Sehun fogadott. Épp főzött valamit... Főzött? Hány óra? Pillantottam a telefonomra. Lassan dél felé járt az idő. Így elment volna a nap?
- Hazajöttél? - hallottam egy kiáltást a konyhából.
- Nem! - válaszoltam és beléptem a helyiségbe.
- Ja, látom! - vigyorgott Sehun, mikor meglátott. - Egyébként, köszi a reggelit. Finom volt. - neked bármit!
- Szívesen. - mondtam inkább és leültem az egyik székre. Időben érkeztem, mert hamarosan elkészült az ebéd és elkezdhettünk enni.
- Mit csináltál ma? - nézett rám érdeklődve. Félrenyeltem és köhögni kezdtem. Nem akartam Suhoról beszélni, így kénytelen voltam kitalálni valamit.
- Randim volt. - vontam vállat. Sehun rám meredt, majd bólintott.
- Tényleg? Milyen volt? Kivel volt? - árasztott el újabb kérdésekkel.
- Öhm... Jó volt. - bólintottam.
- És, hogy hívják? - kérdezte Sehun.
- Khm... Seohyun. - ez volt az első név, ami beugrott. Sehun bólintott, de nem kérdezett többet, aminek örültem, mert nem szerettem hazudni neki. Az ebéd után, Sehun elvonult kicsit, így nekem kellett elmosogatni. Miután végeztem, bekopogtattam a szobájába és bementem, bár nem kaptam engedélyt. Sehun az ágyon feküdt és zenét hallgatott. Kérdőn nézett rám, mikor odaültem mellé.
- Mi az? - mosolyodott el.
- Semmi. Csak kíváncsi voltam mit csinálsz. - Sehun felült és kihúzta a füleseit.
- Zenét hallgattam. Kíváncsi vagy? - bólintottam. Sehun a fülembe tette a fülhallgatókat, de a kezét nem vette el az arcomról, így kissé zavarban voltam. Nem néztem Sehunra, hanem a lepedőt Bárcsak... Egy ideig szemeztünk egymással, mint aki mély letargiából zökken vissza a valóságba, úgy vette le rólam tekintetét Sehun is. Én kihúztam a füleseket, majd az ajtó irányába néztem.
pásztáztam, de egy idő után, éreztem magamon a tekintetét. Sehunra pillantottam és összeakadt a tekintetünk. Nagyot nyeltem, ahogy szemeimmel arcát fürkésztem.
- Tetszik. - Sehun rám kapta a tekintetét. - A szám. - tettem hozzá.
- Ja, igen. Nekem is. - nagyon zavarban voltam az előbbitől, így felálltam és elhagytam a szobát.
 Hevesen dobogó szívvel léptem a sajátomba és becsuktam az ajtót. Miért kell, pont őt szeretnem?

My psychiatrist 6

- Nyugton maradnál? - kérdezte Yixing. Végre eljött a várva várt hétvége és épp az Incognito felé tartottunk, ami az egyik kedvenc szórakozóhelyünk volt a srácokkal. Egész nap pörögtem és Yixing nem győzött rám szólni, hogy ne legyek ennyire élénk.
- Jaj, ne csináld már! Te kicsit sem vagy izgatott? - kérdeztem ugrálva. Nagyon vártam ezt az estét.
- Úgy látszik, mintha lelkesednék? - nézett rám fapofával.
- Jó, nem érdekel a véleményed! - legyintettem és inkább magamban dúdolgattam tovább. Hamarosan megérkeztünk a helyszínre. A cuccainkat leadtuk a ruhatárba, majd a pult felé mentünk, ahol Sehun már ott állt és keverte ki az italokat.
- Sziasztok! - vigyorgott ránk, mikor meglátott.
- Szia! Mikor végzel? - kérdeztem, mert arra számítottam, hogy mire megérkezünk, már nem fog dolgozni,
- Mindjárt! Csak az egyik srác késik és beugrottam helyette! - magyarázta és kitöltötte egy pohár koktélt. Nem csodálkoztam azon, hogy Sehunt dolgoztatták a legtöbbet. Ha ő volt a pult mögött, minden lány odacsődült és sorra vették az italokat. Én is kikértem két koktélt, majd kérdőn a fiatalabbra néztem.
- Egyébként, Luhan hol van? - pislogtam körbe. Sehun is elkezdte keresni a szemeivel, majd megvonta a vállait.
- Nem tudom! Pedig az előbb még itt volt.
- Úgy előbb, mielőtt megérkezett a nősténycsorda? - kérdezte Yixing. Sehun bólintott, mire az orvosom csak megrázta a fejét.
- Akkor ne csodálkozz, hogy eltűnt!
- Ezt, hogy érted? - kérdezte Sehun értetlenül, mire Yixing legyintett.
- Mindegy! - Sehun tovább akarta faggatni az orvosom, de épp ekkor jelent meg Luhan is. Kimelegedve, totál leizzadva és egy lány társaságában.
- Sziasztok! - köszönt nekünk. - Mikor jöttetek?
- Épp az előbb! Igaz, Sehun? - Yixing a fiatalabbra pillantott, aki csak bólintott és elfordult, mikor Luhan átölelte a mellette álló lányt. Miután megkaptuk az italainkat, Yixinghez fordultam.
- Igyunk! - vigyorogtam rá.
- Ez, mi? - pislogott az italára és forgatni kezdte a poharát.
- Innivaló! - mosolyodott el Luhan is. Yixing belekóstolt, majd lehúzta az egész poharat. Összenéztem Luhannal és már előre örültem, mert tudtam, hamarosan hatni kezd az alkohol. Én addig, szépen iszogattam a saját italom, Luhan pedig beszélgetni kezdett a lánnyal, aki mellette volt. Nem sokkal később, Sehun is csatlakozott hozzánk, Yixingnek pedig beütött az alkohol. Én ilyet még nem láttam! Felpörgött, folyamatosan beszélt, meg táncolt! Én csak lestem.
- Azt hiszem, a részeg Yixinget jobban bírom, mint a józant! - súgta oda Luhan. Elővettem a telefonom és elkezdtem megörökíteni a pillanatot. Biztos voltam benne, ha elmesélném neki, nem hinné el!
- Azt a büdös! - kerekedtek ki a szemeink. Yixing ugyanis, felállt az egyik asztalra és táncolni

kezdett. Ráadásul, ha ez még nem lett volna elég, a pólóját is ledobta magáról, ami pont az én ölembe esett.
- Szerintetek, mikor szedjük le onnan? - kérdezte Sehun.
- Hagyjuk még egy kicsit! Érdekel, hogy mit csinál még! - nevettem. Miközben Yixingen szórakoztam, Sehun fogott magának egy lányt és elvitte táncolni, így Luhan egyedül maradt, mivel az ő csaja eltűnt.
- Mi a baj? - kérdeztem, mivel láttam rajta, hogy bántja valami. Luhan vállat vont.
- Semmi. - szemeivel Sehunék felé sandított.
- Jaj, ne már! Barátok vagyunk! - löktem meg kicsit. - Látom, hogy van valami! Mond el!
- Tényleg semmi, majd elmúlik! - legyintett Luhan.
- Az a baja, hogy Sehun nem vele foglalkozik! - hallottunk egy hangot magunk mellől.
- Tessék? - Luhannan egyszerre néztünk a hang irányába. Yixing tehénkedett a pultra és minket bámult.
- Ezt... Honnan veszed? - pislogott Luhan zavartan.
- Ugyan... Annyira látszik, hogy megveszel érte! - Yixing közben szinte az ölembe feküdt.
- Ez baromság! - fonta össze a karjait Luhan.
- Ahogy, gondolod! Gondolj erre, mikor eszedbe jut felhívni, hogy elmond, mi baja Suhonak! - pislogott rá. Luhan elfordult, én pedig úgy döntöttem, ideje hazamenni. Nagy nehezen, összekapartam Yixinget és hazaindultunk. Még utoljára Luhanra pillantottam, aki lehúzott még két felest, majd rádőlt a pultra. A buszút alatt, Lay bealudt és a vállamra dőlt. Csak akkor eszmélt fel, mikor szóltam neki, hogy ideje leszállni.
- Gyere! Ülj le! - dobtam a kanapéra Yixinget. Ő elterült és rám meredt.
- Vagy feküdj, az is jó! - sóhajtottam. Épp elindultam a fürdő felé, mikor Yixing utánam szólt.
- Hé! Várj csak! - megfordultam, orvosom pedig intett, hogy menjek vissza. Tettem amit mond és leguggoltam elé.
- Ha akarsz valamit, most kérdezz, mert később lehet, hogy nem válaszolok! - meglepődtem az ajánlaton, de tudtam, hogy igaza van. Elgondolkodtam, majd feltettem a kérdésem.
- Mi bajod az emberekkel? Mármint, sosem volt barátod? - Yixing felsóhajtott.
- Sosem.
- És a szüleidet ez nem zavarta? - tettem fel az újabb kérdést és leültem a földre. Yixing megrázta a fejét.
- Nem ismerem a szüleimet. - nagyon meglepődtem.
- Ezt, hogy érted? - pislogtam.
- Árva voltam. - vont vállat a fiatalabb. - Gondolom, nem kellettem a szüleimnek és beadtak egy árvaházba. - magyarázta. Hangjában nem éreztem keserűséget az emlékre, de nekem nagyon is fájt ezt hallani.
- És... Ott senkivel sem voltál jóban? - Yixing ismét megrázta a fejét.
- Mivel jobb voltam, mint ők, folyton gúnyolódtak, meg bántottak. Ezért kitaláltam, ha ignorálom őket, nem érhet baj.
- Ezért vagy ilyen... "Leszarom" az emberekkel szemben? - kérdeztem totál döbbenten. - Mert kiskorodban bántottak? - felforrt az agyvizem. Tudtam, hogy ez Yixingnek nem fájó emlék, hiszen akkor nem így mesélte volna, de belőlem egy gondoskodó énemet hozta elő. Csak néztem a srác arcát és nem tudtam elhinni, hogy a szüleik azt mondták rá, hogy nem kell.
- Látom, lesokkolt az információ. - húzódott féloldalas mosolyra Yixing szája.
- De ez annyira borzasztó! - akadtam ki.
- Akarsz beszélni róla? - és ekkor láttam olyat amit még soha. Yixing mosolygott! Őszintén mosolygott! Jó, volt benne vagy két koktél, de végre mosolygott! Ráadásul, amikor azt hittem, ezt a pillanatot, már semmi sem tetézheti, Yixing kitárta a karjait. Döbbenten meredtem a fiúra.
- Kivételes alkalom, szóval becsüld meg! - szép lassan odahajoltam és átöleltem Yixinget. Nem voltunk sokáig ilyen pózban, de nekem nagyon sokat jelentett.
- Tudod mi a vicces? - nézett rám Yixing, miután elváltunk. Megráztam a fejem.
- Téged kell pátyolgatni, mert velem történtek rossz dolgok! - elmosolyodtam. Yixing fura, de az az igazság, hogy kezdem megkedvelni a fejét. Hiába, ő is megmondta. Nekem lételemem a barátkozás. Miközben ezen gondolkodtam, az orvosom bevágta a szunyát, így ráterítettem egy pokrócot és egy gyors zuhany után, én is aludni mentem.

Reggel, kissé kómásan mentem le a lépcsőn. Át akartam menni a nappalin, de teljesen elfelejtettem, hogy Yixing is ott van, így mikor hirtelen felült, egy hatalmas sikítással fogadtam tetteit.
- Halkabban, az ég szerelmére! Széthasad a fejem! - fogta a fájó részt.
- Bocsánat, de elfelejtettem, hogy itt vagy! - kértem elnézést. - Kérsz reggelit? - pislogtam az orvosomra, aki megrázta a fejét.
- Csak egy kávét! Jelenleg, mindjárt idehányok! - bólintottam és elkészítettem a kért italt, majd bevittem neki a nappaliba. Vigyorogva ültem mellé, amit ő fura pillantásokkal díjazott.
- Mi van? - kérdezte egy idő után.
- Nem emlékszel semmire? - hajoltam közelebb.
- Csak foszlányok vannak a fejemben. - rázta a fejét.
- És akarod látni, mit tettél? - kérdeztem. Yixingnek tágra nyíltak a szemei és félve ugyan, de bólintott. Elővettem a mobilom és megmutattam neki a videókat.
- Ez a te hibád! - szólt rám.
- De olyan jól érezted magad! - mosolyogtam rá.
- Ez akkor is... Soha többé nem megyek veled sehova! - közölte mérgesen. Szomorkásan néztem rá. Válaszolni azonban nem tudtam, mert megszólalt Yixing mobilja.
- Ki az? - kérdeztem, mire felmutatta a kijelzőt. "Luhan"! Vajon, mit akarhat?