18. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
- Basszus, basszus, basszus! - úgy ugrottam ki az ágyból, mintha tüzes vassal fenyegetnének. - Chen! Kellj fel! El fogsz késni! - próbáltam felébreszteni, de a fejére húzta a takarót. - Chen! Nem viccelek! - mivel erre sem reagált, lerántottam róla a takarót.
- Naaa! Nem akarok bemenni! Fáradt vagyok! - nyafogott Chen.
- Muszáj! Ne akard, hogy én rángassalak ki! - fenyegettem meg. Chen huncutul rám nézett.
- Nem kelek ki! - megragadtam a fiatalabbat, hogy kirángassam az ágyból, de valahogy sikerült bevonszolnia az ágyba és a hasamra ült.
- Na? Most mi a terved? - vigyorgott. - Tudod... Tegnap elég sokat vártam rád! Nem gondolod, hogy ki kéne engesztelned? - hajolt a képembe.
- Nem hiszem, hogy ez lenne a legmegfelelőbb alkalom... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Chen szó szerint lesmárolt.
- Te csak ne akard megmondani nekem, hogy mikor akarjalak! - súgta a fülembe, majd mélyen a szemeimbe nézett.
- De le fognak cseszni téged!
- Megéri! - mosolygott. Ismét meg akart csókolni, ám megszólalt a mobilja.
- Hjaj! Mi van már? - sóhajtott. Felvette és kihangosította.
- Chen! Hol vagy? Már bent kéne lenned! - Chanyeol hangja volt.
- Késem!
- Azt látom! Oké, beszélek a tánctanárral, de siess! - Chen letette és leszállt rólam.
- Nyertél! De legközelebb kikapsz! - kacsintott rám. Gyorsan összeszedtük magunkat és elrohantunk az ügynökséghez. Chent rögtön letámadták, hogy most azonnal menjen próbálni, az új dalaihoz be kell tanulni a táncokat. Mivel nem volt jobb dolgom, beültem a szobámba és egy újabb dalt vetettem papírra.
- Ez mi? Új dal? Hadd nézzem! - nem is vettem észre, Luhan mikor lépett mögém. Elvette tőlem a füzetem és elolvasta.
- I want to know? Mit akarsz ennyire tudni? - vigyorgott rám a fiatalabb.
- Jól érzékelem, hogy jókedvedben vagy? - mosolyodtam el.
- Nem. Olyan vagyok, mint máskor is. Csak hozzászoktam, hogy általában nem vagyok jól. - vont vállat.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Inkább hagyjuk. - legyintett. Elgondolkodtam. Meg akartam beszélni vele ezt az egész édes-hármast, de féltem. Vajon, hogy reagálna? Elvileg nekem erről nem szabadna tudnom!
- Xiumin! Minden oké? - csettintett az orrom előtt.
- Mi? Ja, persze! - bólintottam. - Csak elgondolkodtam...
- Azt láttam! Min agyaltál? - kérdezte. A szemeibe néztem. Megkérdezzem, vagy...?
- Hát.. Csak azt szeretném tudni, hogy... - motyogtam, de közbevágtak.
- Nem hiszem el! Miért kell neked állandóan eltűnni? - Sehun állt az ajtóban, tekintetével szinte felnyársalt. Nagyot nyeltem. Tartottam a sráctól, pedig fiatalabb volt mint én.
- Minek kell neked állandóan elveszteni? - vágott vissza Luhan. Sehun megforgatta a szemeit.
- Inkább menj! Keres a stylistod. - Luhan elhúzta a száját. El is indult, de az ajtóban megfordult, elszántan elém lépett és lesmárolt.

- Később beszélünk! - mosolygott rám, majd kiment a szobából. Éreztem, hogy ezt nem úszom meg szárazon. Sehun szó szerint bevágta az ajtót és dühösen lépett elém.
- Te hülye vagy, vagy ennyire meg akarsz dögleni? - kérdezte.
- Sehun figyelj... - próbáltam védekezni, de hiába.
- Nem! Te figyelj! Tartsd magad távol tőle! Többször nem figyelmeztetlek! - fenyegetett, majd gyomron vágott és otthagyott. Összegörnyedve feküdtem a földön, majd előhorgásztam a mobilom, ami újabb üzenetet rejtett. "Számolom a napjaid!" Annyira ideges lettem, hogy a mobilom a szoba túlsó végébe hajítottam.
- Elegem van! - nyöszörögtem. Nagy nehezen felálltam a padlóról és a székemhez vonszoltam magam. Minél előbb ki kell derítenem, hogy mi folyik itt! Nem érdekel, hogy fog reagálni Luhan, egyszerűen rá kell kérdeznem, hogy mi történt hármuk között! Határoztam el. Nagy nehezen felálltam az asztalomtól és elindultam kifelé, hogy megkeressem a fiatalabbat, viszont Luhan helyett, egy nagyon vigyorgó Chanyeolt találtam.
- Szia Xiumin! - integetett.
- Szia! Hogy ment a tegnap? - kérdeztem. Chanyeol egy sokatmondó pillantást küldött felém.
- Nagyon jól! - villantotta rám hófehér fogait.
- Csak nem? - lepődtem meg. Chanyeol felnevetett.
- Nem! Az még nem történt meg. Csak újraismerkedünk! - pirult el.
- Újra? - pislogtam. Ismerték egymást? Baekhyun sosem említette. Chanyeol bólintott.
- Hosszú sztori! Majd Baek elmondja, ha akarja. Egyébként, kit keresel? - pillantott rám Chanyeol. - Olyan elveszett fejed van, ezért kérdezem.
- Luhant! A stylistjánál van, de ezen kívül fogalmam sincs, hol lehet. - magyaráztam.
- Miért keresed? - kérdezte a magasabb.
- Kérdezni akarok valamit. - vontam vállat. Chanyeol a szemeimbe meredt.
- Mit? - elakadtam. Nem akartam megmondani neki, hogy tudok a ChenHunHan trióról. Két eshetőség állt fenn. Vagy nem tudja és meglepődik, ami azért gáz, mert nem hiszem, hogy a srácok örülnének, ha többen is tudják, vagy már tudja, de akkor megint én vagyok lebaszva, hogy mit avatkozom bele mások dolgába? Ez pár pillanat alatt futott át az agyamon. Csak tátogtam, mint valami hal és vártam, hogy valami csoda folytán Chanyeol köddé váljon.
- Xiumin! Itt vagy köztünk? - kérdezte a fiatalabb.
- Igen... - bólintottam.
- Szóval? Mi a kérdésed? - meredt rám. Kezdtem úgy érezni, valami vallatáson vagyok.
- Hát... Én... Az nem tartozik rád... - feleltem. Chanyeol meglepődött. Ki akartam kerülni, de elkapta a karom és maga felé fordított.
- Azért vigyázz magadra! - nézett rám komolyan. Hangja nem volt fenyegető, sőt, mintha aggódott volna. Nem értettem ezt a reakciót. Bólintottam, majd elhagytam a helyiséget, hogy megkeressem az énekest.