31. Sorry! I'm a jornalist.

Xiumin:
Egyszerűen képtelen voltam elérni Chent. Hónapokon keresztül, írogattam, hívtam, de semmi válasz nem érkezett. Még meg is látogattam az ügynökségen, amit azóta Sehun unokanővére vett át, aki elég normálisnak tűnt! De hiába, nem találkoztam vele. Mivel már nagyon hiányoltam a társaságot, felhívtam Baekhyunt, de ő épp Chanyeollal volt. Mivel más ember nem jutott az eszembe, felkerestem Yixinget. Bekopogtattam és mikor ajtót nyitott, kérdőn nézett rám.
- Hát te?
- Unatkozom! - húztam el a szám. Yixing beengedett és leültünk a kanapéra.
- Na? Hogy vagy? - kérdezte.
- Már jól!
- Olvastam az újságokban Seneul esetét. Durva! - meredt rám Yixing és kitöltött egy csésze teát.
- Fogalmad sincs, hogy ki lőhette le? - Yixing megrázta a fejét. Azon az éjjelen, a barátommal voltam. - magyarázta. Sokat beszélgettünk még, majd megkérdezte, mi van Chennel.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Próbáltam elérni, de semmi válasz nem jött. - húztam a szám.
- Tudtad, hogy meg akarja tartani a koncertet, ugye? - bólintottam.
- Persze! Meg is vagyok hívva! Bár nem tudom, hogy fogok bejutni, ha Chen semmi belépőt nem ad! - sóhajtottam. - Te nem akarsz jönni? - kérdeztem.
- Nem kösz! Majd Sehunékkal nézem a tévéből! - mosolyodott el.
- A tévéből? - kérdeztem.
- Ja, hát Luhannak még nem igazán szabad kijárkálnia! Maximum a jövő hónapban! Szóval nem élőben fogják nézni. Én meg gondoltam belepofátlankodom a romantikus otthoni moziba, hogy tényleg nézzék Chent! - vigyorgott.
- És a barátod?
- Ő is jön! - válaszolta Yixing, mintha ez olyan természetes lenne. Mivel a barátja hamarosan megérkezett, én is hazaindultam. Nem akartam zavarni őket. Otthon benéztem a postaládába és meglepetten vettem ki, egy gyönyörű borítékot. Mikor kinyitotta, egy VIP belépőt és egy szórólapot találtam benne. "Kim Jong Dae: I love you! Koncert!" Elmosolyodtam. A koncert holnap este lesz. Otthon már előre elterveztem, hogy mit veszek fel, majd felhívtam Baekhyunt, hátha otthon van.
- Szia! - szólt a telefonba.
- Szia! Rég beszéltünk! - mosolyodtam el.
- Tuom... Csak gondoltam biztos szeretnéd emészteni a történteket...
- Már jobban vagyok... Vagyis, fogjuk rá. Nem jössz át? Az eset óta nem láttalak! - hirtelen kopogtattak. Az ajtóhoz léptem és kinyitottam.
- De! - vigyorgott rám Barkhyun.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
- Ráéreztél mikor kell hívni! Gondoltam megleplek, meg minden, te meg felhívtál! Épp akkor érkeztem, mikor csörgött a mobilom! - vágott durcás fejet.
- Jaj, te! Na gyere! - engedtem be. Baekhyun egy tálca sütit nyomott a kezembe.
- Ezt neked hoztam! Chanyeol segített elkészíteni! - vigyorgott. A konyhában leültünk az asztalhoz és megkóstoltuk a süteményt. Ahhoz képest, hogy Baekhyun kezei közül került ki, nagyon jó lett, bár ez tuti, hogy az égimeszelő érdeme.
- Szóval... Kiderült, hogy ki lőtte le Seneult? - kérdezte.
- Fogalmunk sincs! Mintha szellem lett volna! - vontam vállat. - Chanyeol mit csinált azon az estén? - kérdeztem.
- Na, szép! Keverd gyanúba a pasim! Egyébként velem volt! El voltunk foglalva! - vörösödött el Baekhyun, mire felnevettem.
- Ezek szerint rád lőtt, nem Seneulra! - Baekhyun meglökött.
- Ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat! Ha épp tudni akarod, AZ a dolog, még nem történt meg! - puffogott. Összeborzoltam a haját és vágtunk még egy szelet süteményt. Még beszélgettünk egy kicsit, de hamarosan be is fejeztük, mert Chanyeol megérkezett a motorjával és magával vitte Baekhyunt. Mosolyogva néztem utánuk, majd lefürödtem és befeküdtem az ágyba.
Elég későn keltem, amit nem bántam, hiszen így legalább sokáig bírni fogom este. Elrendeztem az otthoni dolgaim, kicsit pakolásztam, majd bementem a szerkesztőségbe. Végül meg kellett írnom az esetet a lapoknak és sokféle visszajelzés jött. A rajongók többsége, nem hitte el. Ezért is vagyok kíváncsi a mai estére, hogy mit fognak szólni, ha Chen elmondja az igazat. Amikor beléptem az épületbe, egyből Kris irodájába siettem.
- Szia! - mosolyogtam rá.
- Szia! Ülj csak le! - intett. Elhelyezkedtem az egyik széken és kíváncsian néztem fel rá.
- Hogy érzed magad? Rég beszéltünk. - mosolygott rám.
- Kicsit nyugtalan vagyok. Még mindig nem tudjuk ki lőtt! Semmi sejtésed? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs. De talán ez nem is számít! A lényeg, hogy Seneul nem kínozza többé az idolokat! - bólintottam. - Jössz a mai koncertre? - kérdezte Kris.
- Persze! Miért? Ti is jöttök? - csodálkoztam el.
- Chen hálából meghívott minket! - mosolygott Kris. Ekkor lépett be Tao az irodába és nagyon mosolygott mikor megkérdeztem, hogy ő is jön-e? Mire hazaértem, már készülhettem is az estére. Lefürödtem, felvettem az este kikészített ruhám és belőttem a hajam. Befújtam magam egy kis kölnivel, majd elindultam a koncertre. Mikor elfoglaltam a helyem, szemeimmel Chent kezdtem keresni, de sehol sem láttam. Aztán elkezdődött a koncert.

Egy hatalmas füstfelhőben jelent meg a fiú és az összes dalt elénekelte, amit írtam neki. Mikor az utolsó dal végére ért, a színpad felemelkedett.
- Mondanom kell valamit! - szólalt meg Chen. - A koncert el lett csúsztatva, amit sajnálok, de az ok, egy borzalmas történet! Az a történet, amit megírtak az újságok! Az az eset, tényleg megtörtént! És a barátomat, Luhant bántották! - Chen elsírta magát, mire a tömeg felsikoltott. Chen elmosolyodott. Letörölte a könnyeit és ismét megszólalt.
- Egy meglepetés dallal készültem nektek! Ezzel szeretném zárni a ma estét! Egy olyan dallal, amiről a neve is van a koncertnek! I love you! Ezt egy kedves barátom írta! Fogadjátok szeretettel. - amikor Chen elkezdett énekelni, először fel sem ismertem, majd mikor a dal folytatódott, felálltam a helyemről. Ezt a dalt, én még nagyon régen írtam. Egy srácról szól, akit átvertek, de megbocsát és visszafogadja a szerelmét. De, hogy jutott ehhez a kottához? Hiszen nem tudhatta, hogy hová rejtettem! Tanakodtam döbbenten. Mikor Chen elénekelte a dalt, meghajolt, elköszönt a rajongóitól, majd eltűnt a színpadról. Mint akit puskából lőttek, úgy rohantam, hogy megtaláljam Chent. Nem tudtam, hogy hol lehet, csak tippeltem, hogy merre kell mennem. Miután, nagyjából fél tucat embert félrelöktem, szinte berontottam az öltözőjébe. Kérdőn fordult felém, mire odarohantam, a karjaimba zártam és megcsókoltam.
- Annyira sajnálom! - súgtam neki. Chen a kezei közé fogta az arcom.
- Szeretlek! Érted? Bármit is teszel, szeretni foglak! Mint a dalban! - súgta nekem.
- Apropó, azt honnan szerezted? - kérdeztem. Chen sejtelmesen elvigyorodott.

- Baekhyuntól! Őket is hívtam, de otthon maradtak, gondolom, szeretnének ezt-azt csinálni! - kuncogott.
- És ő, hogy jutott hozzá? - kérdeztem.
- Amikor egyszer nálad volt, megtalálta és elvette, mert tudta, hogy te sosem fogod megmutatni senkinek. Amikor épp rosszban voltunk, becsöngetett hozzám és odaadta. Aztán elszaladt. Igazán aranyos volt! - vigyorgott. Miután Chen átöltözött és összepakolta a cuccait, úgy döntöttünk, hogy átmegyünk hozzám. Alig értünk be az ajtón, már löktem is a szobámba az ágyamra, majd fölé másztam.
- Nagyon szeretlek! - súgtam a fülébe, mire szorosan megölelt. Azon az estén, ismét érezhettem és soha nem voltam még olyan boldog, mint akkor. Az, hogy ki lőtte le Seneult, sohasem derült ki. A rendőrség nem találta, egy idő után pedig nem is keresték, mert elévült az ügye. Arról az éjszakáról, soha többé nem esett szó köztünk. Luhan és Sehun összenőttek, konkrétan hozzá sem lehetett érni az énekeshez, mert Sehun annyira védte. Sokszor találkoztunk hatosban, így Baekhyun lassan megnyílt a többiek előtt is és egyre felszabadultabb lett. Végre minden egyenesbe jött, én pedig boldog voltam, hogy Chen az enyém lett és senki másé!

Anonymus:
Csak a célpontra koncentrálok! Mondogattam magamban és bemértem a célszemélyt. A fegyverem elhelyeztem egy ágon és vártam. Vártam a megfelelő pillanatra, ahogy tanították. A férfi kiabált, de kizártam a hangját a fejemből. Csak várakoztam. Aztán, mikor eljött a megfelelő pillanat, elsütöttem a fegyvert. Telitalálat! A férfi holtteste összerogyott. Elmosolyodtam, ahogy a kesztyűs kezemmel végigsimítottam a fegyveremen. Soha többé! Gondoltam. Még azelőtt, hogy a rendőrök megérkeztek volna, hangtalanul lecsúsztam a fáról, amin eddig ültem és elosontam. Soha többé nem fogja bántani a beteg fasz! Elégedetten léptem beljebb az erdőbe, majd magam mögött hagyva az egész kócerájt, elillantam, mintha sohasem jártam volna ott. Úgysem fogtok megtalálni! Vigyorogtam magamban. Keressetek csak! De nem fogtok rám találni! Elővettem a telefonom és megnyitottam egy új üzenetet. "Hol vagy?" Megyek már! Sietek! Sóhajtottam, majd zsebre vágtam a telefont és elégedetten mentem tovább...