25. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Körbenéztem a helyiségben. Az első tippem az volt, hogy talán valami pinceszerű helyen vagyunk. Minden poros volt, sötét és érezni lehetett az egerek miatt az ammóniaszagot. Az ajtót bezárták, így esélyünk sem volt azon kijutni, tehát másik kijáratot kellett találnunk, ha volt egyáltalán másik.
- Chen...
- Hagyj békén! - förmedt rám. Magam felé fordítottam és szigorú szemekkel meredtem rá.
- Nézd, én megértem, hogy utálsz, de össze kell fognunk. Luhanék hatalmas veszélyben vannak és segítenünk kell nekik! - Chen a fejét rázta.
- Nem érdekel! Hagyjál békén! - lökött el Chen.
- Nem mondhatod ezt! Ebben a pillanatban valami szörnyűség történik odafönn és ki tudja, velünk mi lesz? Kétlem, hogy Seneul megkegyelmez nekünk! - győzködtem tovább. Chen felém fordult és letörölte a könnyeit.
- Jó! Találjunk másik kiutat! - előszedtük a mobiljainkat és megvilágítottuk vele a térséget. A hely viszonylag nagy volt. Tele polcokkal, raklapokkal és mindenféle egyéb holmival. Körbejártuk a helyet, de kiutat nem találtunk.
- Lennie kell valaminek! - sóhajtottam fel idegesen. A telefonom ebben a pillanatban kezdett jelezni. Kérdőn vettem fel, fogalmam sem volt, hogy ki lehet az.
- Hallo? - kérdeztem.

- Xiu... Ott vagy? - a hang ismerős volt, de alig hallottam, mert rossz volt a térerő.
- Tao? Te vagy az? - kérdeztem. - Nagyon rosszul hallak!
- Figyelj rám! Rossz a vonal, de próbálj meg odafigyelni! Tőletek jobbra a falban, van egy szellőzőnyílás, amin keresztül kijuthattok! Gyertek egyenesen! Több elágazás is lesz, de ti csak a nyolcadiknál forduljatok le jobbra, majd balra és végül csak egyenesen gyertek! - többször is el kellett ismételnie az utasításait, mire teljesen megértettem mit akar. Chennel elkezdtük keresni a szellőzőnyílást, amit csak nagy nehezen, egy szekrény odébb húzása után sikerült megtalálnunk. Nagy nehezen, sikerült szabaddá tennünk a szellőzőnyílást, majd bemásztunk a járatba. Arrafelé mentünk, amerre Tao mondta és hamarosan kijutottunk egy hátsóudvar szerűségbe.
- Na csá! Hogy vagytok? - vigyorgott rán Tao. Hatalmas szemekkel fogtam meg, felém nyújtott kezét, mire a srác kirántott a szellőzőből.
- Te meg, hogy kerülsz ide? - csodálkoztam el. Tao elnevette magát.
- Látod mikre nem jó ez a kis szerkezet? - mutatott a mikrofonra, ami a ruhámra volt rögzítve. - Amióta rajtad van, mindent hallottunk és felvettük! Van bizonyítékunk Seneul ellen! Már csak az a baj, hogy nem találjuk őket! - húzta el a száját Tao. Nagyon megijedtem.
- Őket? Úgy érted...
- Bárhová is ment, Sehun és Luhan vele vannak! - elfehéredtem. Az egész az én hibám volt! Lerogytam a földre és a fejemet fogtam.
- Figyelj, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk! Leadtuk a kazettát a rendőrségnek és már keresik Seneult! - próbált vigasztalni Tao, de nem sikerült neki.
- Tudod te, mit fog velük csinálni? - meredtem a fiatalabbra. Tao bólintott.
- Tudom! De nem tudom mit tehetnénk még! Gyertek inkább! Menjünk innen! - ragadott meg Tao és elvonszolt a kocsiig, majd bevágott minket a járműbe és elhajtott velünk.
- Hová megyünk? - kérdezte Chen.
- A szerkesztőségbe! Kris már vár! - magyarázta Tao. Az út feszült csendben telt. Egyikünk sem beszélt. Én azért, mert szégyelltem a pofám, Chen haragudott, mert elárultam, Tao pedig nem mert megszólalni. Miután megérkeztünk, a vezetőségbe mentünk, ahol Kris már várt minket.

- Foglaljatok helyet! - leültünk egy-egy székre, miközben Kris teát töltött nekünk. - Chen, remélem tudod, hogy mi melletted állunk! - fordult a fiatalabb felé. - Szeretnénk segíteni! El kell mondanod, hogy mikre kényszerített téged Seneul. A rendőrségről is vannak itt, de úgy gondoltuk, hogy egy családiasabb környezetben előbb beszélsz, szóval csak felvesszük amit mondasz! - Kris mélyen Chen szemeibe meredt. - Kérlek! Mondd el, hogy mit tesz veletek! - Chenből előtörtek a könnyek. Sokáig meg sem bírt szólalni, csak potyogtak a könnyei. Egy jó fél órába került, mire csillapodott a sírása és végre beszélni kezdett. Amit mondott, az sokkolt és undorral töltött el. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy valaki mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül képes ilyet tenni! Az egészben pedig az volt a legszörnyűbb, hogy most miattam, Luhannak is szenvednie kell, arról nem is beszélve, hogy Sehunnak ezt végig kell néznie! Mindent elcsesztem! Pedig csak jót akartam. Talán Yixingnek volt igaza, mikor azt mondta, lehet többet ártok, ha szólok. Ilyeneken emésztettem magam, mikor Kris kérdése zökkentett ki az önmarcangolásból.
- És nincs ötleted, hogy hol lehet Seneul rejtekhelye? - kérdezte Kris, miután Chen befejezte a vallomást. Az énekes megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs...
- És nem ismersz valakit, aki tudhatja? Mondjuk aki közel állt Sehunhoz? - hirtelen felcsillantak a szemeim.
- Én tudok valakit! - csettintettem. Mindenki kérdőn nézett rám.
- Luhan és Sehun beszéltek egy közös jó barátjukról, aki lehet, hogy tudja! - magyaráztam.
- Hogy hívják? - kérdezte Kris.
- Kim Jong In! - feleltem.