Hatalmas szemekkel néztem Luhanra. Hogy... Hogy én most menjek át? Persze, kecsegtető volt az
- Rendben! - bólintottam. Luhan elmosolyodott és fejét a vállamnak döntötte.
- Köszönöm! - sóhajtotta megkönnyebbülten. Még egy darabig üldögéltünk így, majd Luhan felállt és elment. Nem tudtam mit tegyek most. Mondjam-e el Chennek, vagy ne? Mivel nem tudtam mást kitalálni, felhívtam Baekhyunt.
- Szia! Rég láttalak! - szólt a telefonba.
- Szia! Mit szólnál, ha holnap este elmennénk valahova? Csak te meg én. - kérdeztem.
- De jó! Úgyis ráérek! Rendben! Mit csináljunk? - kérdezte izgatottan.
- Gyere át mondjuk nyolcra és majd kitaláljuk!
- Megbeszéltük! Már nagyon várom! - visongott, majd letette. Úgy döntöttem, ha már a többiek baját nem tudom megoldani, legalább Chanyeolnak szerzek egy szép estét. Felálltam az asztaltól, hogy megkeressem a colost. Sokáig kóvályogtam, mire megtaláltam a táncterem előtt.
- Épp téged kerestelek! Van programod holnap estére? - kérdeztem.
- Nincs. Miért? - nézett rám értetlenül.
- Mert áthívtam magamhoz Baekhyunt. - mosolyogtam a colosra. Chanyeol csillogó szemekkel pattant fel és ölelt át.
- Köszönöm! Annyira izgatott vagyok! - vigyorgott telibe.
- Gondoltam. Figyelj, nyolcra hívtam Baeket, te gyere oda mondjuk háromnegyed nyolcra és egyedül hagylak vele.
- És te addig, hol leszel? - kérdezte.
- Azt gondoltam Chennel. - feleltem kissé szégyenlősen. Chanyeol hunyorított.
- Történt valami? - kérdezte. Nem tudtam mit feleljek. Lehet nem volt jó ötlet, hogy ennyire bensőséges viszonyt alakítottam ki Chennel.
- Nem semmi. - ráztam a fejem. Chanyeol hunyorgott még, de végül csak vállat vont. Hamarosan Chen lépett ki a teremből.
- Na? Hogy ment? - kérdeztem.
- Jól, köszi! - mosolygott. - Hát te? - kérdezte Chanyeolt.
- A menedzser küldött, hogy látni akar. Meg akarja beszélni veled a koncert menetrendjét. - Chen bólintott. Chanyeol kettesben hagyott minket, így elmondhattam Jondae-nak is a tervem.
- Ez egy jó ötlet! Én meg szívesen látlak! Majd kitalálunk valamit, hogy mit csináljunk! - kacsintott rám. Bólintottam.
- Egyébként, van terved mára? - kérdezte. Hezitáltam mit is mondjak, de végül bevallottam.
- Luhanéknál leszek! Megkért, hogy menjek át.
- Jól van! Érezd jól magad! - mosolygott.
- Öhm... Ennyi? - csodálkoztam el. Azt hittem, hogy nem fog jólesni neki. Na nem mintha nem könnyebbültem volna meg a reakciótól. Nem akartam megbántani!
- Miért? Mi van? - kérdezte értetlenül. A szemeibe néztem. Chen felnevetett, mikor megértette mi zajlik bennem.
- Jaj, hogy te azt hitted ezzel megbántasz? Aranyos vagy! - vigyorgott. - De nem járunk és amíg szabad vagy, azt csinálsz a szabadidődben, amit akarsz! Ezen kívül, bízom bennetek! - mosolygott.
- Bennünk? - kérdeztem.
- Luhanban és benned! Velem feküdtél le, nem vele! Ez pedig jelent valamit! Luhant pedig ismerem. Illetve valószínűleg Sehun is ott lesz, szóval inkább azért aggódom, hogy egy darabban megmaradj! - nevetett. Bólintottam és mosolyogtam, bár az utóbbit nem találtam olyan viccesnek. Sehun képes és letépi az arcom!
- Nyugi! Nem lesz baj! - tette a vállamra a kezét. Chenre néztem. Ő közelebb hajolt és puszit nyomott a számra.
- Akkor holnap este találkozunk! - mosolygott, majd egyedül hagyott a folyosón. Elindultam én is, mivel Luhannal mentem haza.
- Xiumin! Téged kerestelek! Gyere! - mosolygott rám a fiatalabb és megragadta a csuklóm. Kivonszolt a kocsihoz, ahol már Sehun is ott volt.
- Ezt nem mondhatod komolyan! - háborodott fel a testőr.
- Most mi bajod? Te hozhatsz fel nőket, de én nem hozhatok fel haverokat? - kérdezte Luhan.
- Haverokat hozhatsz, csak őt nem! - hm... Nos, legalább az "őt" jelzőt megkaptam! Könyveltem el magamban. Beültünk a kocsiba. Sehun a volán mögé, Luhan az anyósülésre, én pedig hátra. Az út feszülten telt, a levegő megfagyott a kocsiban. Szinte láttam a párát az ablakon. Szerencsémre még világos volt, így megjegyeztem az utat. Egy hatalmas társasházhoz érkeztünk. Felmentünk a harmadik emeletre és benyitottunk. A lakás nagyobb volt mint Chené. Tipikusan két embernek tervezték.
- Persze! Még etessük is!
- Én mosok a ribancaidra, a helyedben nem pofáznék! - förmedt a nála fiatalabbra Luhan. Sehun duzzogva vonult a szobájába. Luhan kifújta a levegőt.
- Tényleg örülök, hogy itt vagy! - mosolygott rám.
- Hát... Én is! - feleltem neki.
- Gyere! Együnk valami vacsorát! - leültünk az asztalhoz és megvacsoráztunk. Rizs volt kimchivel.
- Ez a kimchi nagyon finom! - bólintottam elismerően.
- Sehun anyuja csinálta! - mosolygott Luhan. Miután megvacsoráztunk, Luhan tett egy tálcára még egy adag rizst és bevitte Sehunnak, majd kijött a szobából.
- Bealudt. Majd, ha felkel megeszi! - mosolygott rám. - Mi lenne, ha néznénk egy filmet? - kérdezte.
- Oké! Milyenre gondoltál? - kérdeztem. Luhan elvigyorodott.
- Horrorra! - meglepetten pislogtam rá.
- Szereted a horrorokat?
- Nem! De te itt vagy, hogy megvédj, ráadásul más nincs itthon, mert Sehun veszi a filmeket és ő odáig van a horrorfilmekért! - magyarázta Luhan.
- Ja, értem! Oké, nézzük! - leültünk a kanapéra és választottunk egy filmet a sok közül. Luhan betette és elindította. Alig kezdődött el, Luhan ijedten bújt közelebb. A film közepére sikoltozott, de mire vége lett, már az ölemben aludt. Fáradtan döntöttem hátra a fejem. Nem mertem megmozdulni, féltem, hogy Luhan felébred, viszont szerettem volna aludni is, mert rettenetesen fáradt voltam. Hirtelen nyílt a szobaajtó és Sehun álmos feje bukkant elő. Megdörzsölte a szemeit és ránk nézett. Halkan lépett közelebb és óvatosan felemelte Luhant, majd bevitte a szobába. Utána lopóztam és meglestem mit csinál. Sehun finoman lerakta az idősebbet az ágyra, majd leguggolt mellé és megsimogatta az énekes fejét. Odahajolt és adott neki egy puszit. Mikor megindult kifelé, gyorsan visszamentem a helyemre.
- Adok takarót és párnát. - mondta Sehun, majd bement a szobájába és az említett tárgyakkal tért vissza.
- Kösz! - Sehun hozzám vágta a párnát.
- Nem miattad! Legszívesebben kidobnálak, csak Luhan hisztizne! - vont vállat. Milyen kedves...
- Kedveled Luhant? - kérdeztem.
- Mi közöd hozzá?
- Semmi! - vontam vállat. - Csak úgy vettem észre, hogy...
- Ne vegyél észre semmit! Holnap beviszünk dolgozni, de ennyi! Nem akarlak még egyszer itt látni! Világos? - bólintottam. Sehun a szobájába vonult és becsapta az ajtót. Elhelyezkedtem a kanapén és megpróbáltam elaludni, de nem ment. Forgolódtam a kanapén, de nem jött álom a szememre. Hirtelen meghallottam, hogy csörög a mobilom. Felvettem és a hátamra fordultam.
- Szia! - szóltam mosolyogva a készülékbe.
- Nem tudok aludni! - Chen hangja halk volt és kedves.
- Én sem! - sóhajtottam.
- Most Luhanéknál vagy? - kérdezte Chen.
- Igen! Itt is aludtam! Mármint aludnék, ha tudnék! Pedig nagyon fáradt vagyok, de valahogy az alvás nem megy! - mondtam.
- Akarod, hogy énekeljek neked? - meglepődtem a kérdés hallatán.
- Igen! - Chen belekezdett egy altatóba. Nem ismertem, annak idején nekem nem énekeltek altatót. Éreztem, hogy egyre nehezebbek a pilláim és szép lassan lecsukódnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése