15. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Reggel korán keltünk, mert Luhannak táncpróbája volt. Gyorsan lezuhanyoztam, majd mentem volna a konyhába, de csendes beszélgetés szűrődött ki.
- Köszönöm! - Luhan hangja kedvesen halk volt.
- Mit? - kérdezte Sehun.
- Hogy bevittél a szobámba, este. - belestem az ajtón. Sehun a tűzhelynél állt és reggelit csinált, míg Luhan az egyik széken ült és mosolyogva nézett maga elé.
- Ja? Honnan tudod, hogy én voltam? - Sehun meg sem fordult.
- Onnan, hogy nem ébredtem fel. Csak te tudod, hogy kell hozzám érni. - nézett a fiúra Luhan. Sehun megdermedt egy pillanatra, de aztán főzött tovább.
- Ne kezd el! - szólt rá Sehun. Hangja inkább volt szomorú, mint ideges. Luhan felállt a székéről és közelebb lépett Sehunhoz.
- Miért löksz el mindig? - kérdezte. Az idősebb kinyújtotta a kezét és hozzá akart érni Sehunhoz, aki

elhúzódott.
- Ne érj hozzám! - még mindig szomorú...
- Sehun... - lépett közelebb Luhan. Sehun ekkor jött ki a sodrából és elcsapta Luhan kezét, aki hátrált pár lépést.
- Nem értesz a szép szóból? - kérdezte Sehun mérgesen. Az idősebb lehajtotta a fejét.
- Sajnálom...
- Menj innen! - förmedt rá Sehun. Luhan elindult kifelé. Gyorsan a fürdőbe mentem. Nem tudtam összerakni Sehunt. Tegnap láttam, milyen gyengéden bánik az énekessel, erre ma ellöki. Kiléptem a fürdőből és Luhan szobájába mentem. A fiú az ágyán ült, háttal nekem és vállai rázkódtak.
- Luhan... - súgtam neki, mikor beléptem. - Mi a baj? - kérdeztem. A fiú rám nézett. Szemeiből patakokban folytak a könnyek.
- Luhan? - az énekes a nyakamba ugrott és szorosan ölelt át. Fejét a nyakamba fúrta és zokogni kezdett. Magamhoz vontam, mást nem tudtam csinálni. Megvártam míg megnyugodott, majd kimentünk a szobájából. Megreggeliztünk és lementünk a kocsihoz. Sehun előbb végzett, így ő már benn ült az autóban. Beültünk és bementünk az ügynökségbe. Luhan és Sehun eltűntek a folyosó végén, én pedig gyorsan leadtam a dalszövegeket. Miután végeztem, első dolgom volt, hogy felkeresem Yixinget. Volt egy csomó időm, így visszabuszoztam Luhanék lakásához. Megnéztem a kapucsengőt és keresni kezdtem a Zhang Yi Xing nevet. Hol lehet? Tanakodtam. Hirtelen megpillantottam így megnyomtam a csengőt. Nem tudtam otthon van-e, csak reménykedtem benne.
- Igen? - szólt egy hang.
- Zhang Yi Xing? - kérdeztem.
- Ez a nevem! Ki vagy?
- Xiumin! Luhan egy barátja! Beengednél? - kérdeztem. Egy ideig csönd volt a vonal túlsó végén, majd Yixing beengedett. Felmentem a lépcsőn és bekopogtattam az ajtón.
- Nyitva! - hallottam egy kiáltást. Benyitottam. A lakás hatalmas volt. Nagynak tartottam egyetlen embernek, igaz, nem tudtam, hogy Yixing egyedül él-e.
- Miben segíthetek? - kérdezte a kanapén ülve. Közelebb léptem.
- Információkra van szükségem. - mondtam.
- Milyenekre?
- Mi van Luhan és Sehun közt? - kérdeztem.
- Miért kéne azt megmondanom neked?
- Mert Luhan barátja vagyok és segíteni akarok neki. - magyaráztam.
- Mit is mondtál? - kérdezte. - Hogy hívnak?
- Xiumin! - feleltem.
- Azt hiszem Luhan már mesélt rólad egyszer! - gondolkodott el Yixing. - Rendben Xiumin! Először is, ülj le, hozok teát! - mutatott a fotelra. Miután elhelyezkedtem a bútordarabon, kiment a konyhába és nem sokkal később egy tálcával tért vissza, amin két csésze, egy kanna és néhány sütemény feküdt. Letette őket a dohányzóasztalra, majd töltött mindkettőnknek teát és átnyújtotta nekem az egyik csészét.
- Szóval... Mit akarsz tudni Luhanról és Sehunról? - kérdezte.
- Mindent amit te is! - feleltem.
- Nem gondolod, hogy oka van annak, hogy nem mondanak neked semmit? Mondjuk az, hogy nem rád tartozik? - kérdezte és szúrósan meredt rám.
- Megértem, hogy ezt mondod! De hallgass meg! Valami nagyon rossz dolog folyik itt és segíteni akarok nekik! - mondtam.
- Miért? - kérdezte Yixing.
- Mert a barátjuk vagyok! - feleltem.
- Miből gondolod, hogy tudsz nekik segíteni? - meredt rám.
- Nem tudom! De megpróbálhatom!
- És ha csak rosszabb lesz minden? - kérdezte. Nem feleltem. Igaza volt. Egyáltalán nem volt biztos, hogy nem ártok azzal, ha beleavatkozom. Mivel egy jó ideig nem szóltam, ismét Yixing kérdezett.
- Miért gondolod, hogy Luhan és Sehun kapcsolatában rejlik a megoldás? - a fiúra néztem.
- Úgy érzem, Sehun többet tud annál, mint amennyit elárul. - feleltem. Yixing megfújta a teáját és beleivott.
- Nem tudom mit tehetnék érted! - nézett rám. - Nem tudok semmit! Luhan nem beszélt a kapcsolatukról. Csak annyit mondott nekem, hogy itt akar aludni, mert Sehun egy pöcs! - gondolkodtam mit kérdezzek, majd eszembe jutott valami.
- Ismered Jongdaet?
- Chent? Hogyne! Miért? - kérdezte Yixing.
- Luhan nem mondta milyen kapcsolatban voltak? - kérdezte.
- Ha mondta is, nem tartozik rád! - felelte Yixing. Felsóhajtottam. Így nem jutok előbbre!
- Rendben! Megértem, ha bizalmatlan vagy! - álltam fel. - De szeretném, ha megértenéd, hogy segíteni akarok és ha tényleg olyan jó barátja vagy Luhannak, mint amilyennek ő mondja, nem akarhatod, hogy rossz legyen neki! - elővettem egy cetlit és felírtam a számom. - Itt a mobilszámom, ha meggondoltad magad, kérlek keress fel! - átnyújtottam a cetlit és távoztam az épületből. Visszamentem az ügynökséghez és bementem. Nagyon reméltem, hogy Yixing előbb-utóbb felkeres. Hirtelen pittyegett a mobilom. Megnyitottam az sms-t és majdnem lehidaltam. "Hagyd abba a nyomozást! Figyellek és nem tetszik amit csinálsz!" Le kellett ülnöm. Ez már nagyon para!