10. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Kikászálódtam a kádból és a tükör elé léptem. A szívem veszettül vert. Oké, én nem ellenzem, ha két pasi együtt van, hiszen Luhannal is smároltam. De komolyan, a micsodám hozzáért!!!!! Arcom

inkább hasonlított egy tökéletesen megérett paradicsomhoz, mint egy emberi fejhez. Hideg vizet engedtem a csapból és lelocsoltam az arcom. A pír viszonylag enyhült, de még így is elég vörös voltam. Felöltöztem és kiléptem a fürdőből. Chent a konyhában találtam. A pizza nem rég érkezett, így az ott gőzölgött mellette az asztalon. Chen a bögréjébe meredt.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Szégyellem magam! - mondta rám sem nézve.
- De miért? Baleset volt! - léptem közelebb. Chen megrázta a fejét.
- Nem azért... Vagyis azért, de tudom, hogy nem az én hibám! - magyarázta.
- Akkor? - kérdeztem és leguggoltam hozzá.
- Őszinte leszek veled! - rám emelte a tekintetét. - Nagyon tetszel! - jelentette ki. Köpni-nyelni nem tudtam.
- Részben ezért is akartam, hogy sokat legyünk együtt. Nagyon megtetszettél, már az első pillanatban! Ezért szégyenlem most magam! Nem tudom te, hogy érzel és zavarba hoztalak téged is és magamat is. - mondta komolyan. Nem tudtam mit feleljek. Tetszem Chennek? Fel sem tűnt! A fiú lehajolt hozzám és megcsókolt. Nem volt akaratos, csak finom és ismerkedő. Na most sokkoltam le igazán. Mikor elvált tőlem, megsimogatta az arcom.
- Mondd! - nézett a szemeimbe. - Tetszem neked? - csak meredtem rá, de nem mondtam semmit. Rettenetesen el kellett gondolkodnom ezen. Mivel nem feleltem, Chen elmosolyodott.
- Nem kell most felelned! Ráér mikor úgy érzed, de akkor rögtön szólj! - kacsintott, majd felállt a helyéről. - Azt hiszem most én is lefürdöm. A vacsival nem kell megvárnod! Elkezdhetsz enni, csak hagyj nekem is! - nem akartam nélküle elkezdeni enni, így megvártam, hogy lefürödjön, közben pedig egyfolytában agyaltam. Tetszik nekem? Igaz, hogy mikor idekerültem teljesen máshogy vélekedtem róla. Egy nagyon más ember volt, mint amilyennek képzeltem. Hirtelen egy új dal fogalmazódott meg bennem. Who are you? Ez tökéletes cím lenne! Állapítottam meg. Elővettem a füzetem és elkezdtem leírni a szöveget. Éppen befejeztem, mikor Chen is megérkezett és kíváncsian nézte meg, mit produkáltam.
- Who are you? Megihlettelek? - kérdezte vigyorogva, majd leült és elkezdte enni az egyik szelet pizzát. Én is szedtem magamnak és belekezdtem az egyik szeletbe. Azon kezdtem tanakodni, hogy több problémám van, mint amivel érkeztem. Először is, ha megtudnám mit titkolnak, egyszerűen lehetetlen, hogy ne írjak róla, mert Kris mindent lát a gépén, tekintve, hogy a mini kamerája rajtam kell, hogy legyen. Mázli, hogy a pizsamára nem raktam fel, így nem hallotta Chen vallomását. A következő probléma, ez az egész titkolózás. Valamit elhallgatnak mind a hárman! Illetve, ott van még Chanyeol problémája és Luhané is. Soha sem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de a legegyszerűbbnek Baekhyun baja tűnt, hogy nem akar összejönni Chanyeollal! Nagyot sóhajtottam, mire Chen kérdőn nézett rám.
- Baj van? - kérdezte.
- Csak fáradt vagyok! - hazudtam.
- Akkor feküdjünk le időben. Baj, ha mellettem kellene aludnod? - kérdezte.
- Nem! Már aludtam veled és jó volt az is. - mosolyogtam rá. Chen elvörösödött.
- Kösz! - miután megvacsoráztunk, elmosogattuk azt a két tányért amit használtunk, majd befeküdtünk az énekes ágyába. Mielőtt jó éjt kívánhattam volna, Chen megszólalt.
- Ígérj meg nekem valamit! - súgta.
- Mit?
- Soha nem árulsz el! - nem tudtam, hogy miért kéri ezt, de bólintottam.
- Rendben! Nem foglak!
- Köszönöm! - súgta hálásan, majd közelebb húzódott, megcsókolt és jó éjt kívánt. Visszafeküdt a saját térfelére és hamarosan hallottam, hogy egyenletesen szuszogni kezd. Én a hátamra feküdtem, de aludni nem tudtam. Tetszik nekem Chen? Tettem fel vagy századjára is a kérdést. Annyira más ember, mint amilyennek elképzeltem, hogy az elmémben élő képhez képest, persze, tetszik! De mint az akit most ismertem meg... Itt volt a probléma, gyakorlatilag most ismertem meg. Luhannak annyi előnye volt, hogy ő eleve szimpatikus volt.
- Ahj! Faszom! - sóhajtottam idegesen. Azt mondta, nem kell most felelnem! Még szerencse! Most nem tudnék mit mondani! Az oldalamra fordultam és a fejemre húztam a takarót. Most valahol egészen máshol akartam lenni. Valahol, ahol nem találnak rám és nem kell semmivel sem foglalkoznom. Egyedül akartam lenni.
Reggel arra keltem, hogy összebújtunk Chennel. Ő a mellkasomon pihent, ami valahogy jólesett. Elmosolyodtam. Hirtelen Luhan ugrott be. Vajon mi lehet vele? Tegnap eléggé maga alatt volt és egyedül hagytuk! Rossz érzésem támadt. Vajon hová mehetett? Aggódtam érte. Nem mint valaki akibe szerelmes lennék, inkább mint valaki akivel megértjük egymást. Kicsit odébb toltam Chent,
hogy ki tudjak mászni az ágyból. A telefonomért nyúltam és az előszobába mentem. Még az egyik kávézásunk alatt cseréltünk számot, így gyorsan kikerestem a nevét és lenyomtam a hívás gombot. Kicsöngött, de nem vette fel.
- Mit csinálsz? - kérdezte Chen álmosan.
- Luhant hívom. Tegnap eléggé maga alatt volt és attól tartok, hogy valami van vele. - magyaráztam.
- Igen. én is észrevettem! Akkor menjünk és keressük meg! - gyorsan átöltöztünk, Chentől kaptam ruhákat és elindultunk. Chen azt mondta, ő bejárja azokat a helyeket, ahová engem még nem vitt, addig én keressem ott, ahol már voltunk ketten. Tűvé tettem az összes helyet, de sehol sem találtam. Végül a parkban kötöttem ki, ahol kaptam egy sms-t. "Fordulj meg!" Megpördültem a tengelyem körül és Luhan csapódott nekem, szorosan átölelve. Szemei könnyekben úsztak.
- Mi az? Mi történt? - kérdeztem ijedten. Luhan megcsóválta a fejét és megcsókolt.
- Ígérd meg, hogy mellettem maradsz!
- Luhan...
- Ígérd meg! - zokogta.
- Rendben! - bólintottam. Luhan átölelte a nyakam és mélyen megcsókolt. Mikor elváltunk, letörölte a könnyeit. Szemei megdagadtak a sírástól. Nem tudtam mi történhetett vele, de tudtam, hogy Sehunhoz van köze. Felhívtam Chent, aki pár perc múlva megérkezett. Visszamentünk az ügynökséghez. Chen és Luhan nem szóltak egymáshoz, úgy tűnt a fiatalabb anélkül is tudja mi történt, hogy Luhan megmondta volna. Egyre kevésbé értettem mi folyik itt.
- Beavatnátok? - kérdeztem. A két énekes egymásra pillantott.
- Ez bonyolult! - megint ugyanaz a magyarázat! Kezd elegem lenni! Kimentem a folyosóra, hogy kettesben hagyjam őket. Ekkor egy sms érkezett. Megnyitottam és azt hittem, elájulok. Egy kép volt rólam és Luhanról, ahogy a parkban csókolózunk, a képhez pedig ezt írták: "Láttalak! Van még képem, szállj le róla, vagy Chen megtudja, hogy ki vagy valójában!" Meg kellett támaszkodnom a falban. Ez... EZ MOST MI A HALÁL?!?!

9. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
- Mi a baj? - kérdezte Chen. Épp a büfében ültünk és ebédeltünk.

- Csak elgondolkodtam. - vontam vállat.
- Min?
- Ha össze akarnál hozni két embert, de az egyik nagyon félős lenne, mit csinálnál? - kérdeztem.
- Gondolom Baekhyunról beszélsz, ugye? - bólintottam. - Zárd össze őket. Az beválhat. - helyeseltem.
- Nem hülye ötlet! - gondolkodtam el. Ha sokáig vannak együtt, talán Baekhyun is megnyílik. Tanakodtam.
- Rendes tőled, hogy segítesz nekik. - mosolygott Chen.
- Ugyan! Ez normális! Te is segítenél a barátaidnak! - néztem mélyen a szemeibe. Chen elfordította a tekintetét.
- Ja! - bólintott, de nem volt túl meggyőző.
- Ha már itt tartunk, Luhanék kibékültek? - kérdeztem. Chen vállat vont.
- Biztos! Még nem beszéltem velük!
- Úgy hallottam nagyon közel állsz hozzájuk! - fojtattam az ingerlést. Chen az asztalra csapott.
- Ejthetnénk a témát? - meredt rám.
- Mi a baj? - kérdeztem ártatlanul.
- Semmi, csak ideges vagyok. - rázta a fejét. Nem akartam nagyon felidegesíteni, ezért bólintottam.
- Jó, hagyjuk.
- Köszönöm. - Chen felállt, majd távozott. Még egy dolog amit felírhattam a noteszomba. Chen titkol valamit! Felálltam én is, hogy kimenjek kicsit a levegőre, de beleütköztem valakibe.
- Szia! - vigyorgott rám Luhan.
- Milyen jókedvű vagy! Kibékültél Sehunnal? - kérdeztem. Luhan arcáról lefagyott a mosoly.
- Nem igazán érdekel, hogy mi van vele! - vont vállat.
- Akarsz róla beszélni? - kérdeztem. Luhan rám nézett.
- Menjünk kávézni! - ragadta meg a csuklóm és elszaladt velem. Elhaladtunk Sehun mellett, aki utánunk fordult, majd ment tovább. Beültünk Luhan kocsijába és elmentünk az egyik közeli kávézóba.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem, mikor leültünk és a kávénkat kavargattuk. Luhan kérdőn nézett rám.
- Mit?
- Mi van közted és Sehun közt? - meredtem rá. Luhan lehajtotta a fejét.
- Bonyolult. - felelte.
- Engem viszont érdekel. - Luhan a szemeimbe nézett.
- Én érdekellek, vagy csak kíváncsi vagy? - kérdezte. - Nem mindegy.
- Érdekelsz! - feleltem. Luhan szemei elkerekedtek.
- Tényleg?
- Persze! Melletted állok, bármi is legyen! - bólintottam. Luhan elmosolyodott.
- Ez kedves. Tudod mit? Elmondom, de nem most! Előbb látni akarom, hogy tényleg megbízhatok-e benned! - vigyorodott el. Miután megittuk a kávénkat, Luhan kitalálta, hogy menjünk el sétálni. Vele mentem, más választást nem hagyott. Ahogy a kihalt parkban járkáltunk, hirtelen két alak tűnt fel a távolban. Az egyik ismerős volt. Ahogy közeledtünk hozzájuk, Luhan is észrevette őket. Arcizmai megkeményedtek, a mosoly lehervadt az arcáról.
- Fogd meg a kezem! - kérte halkan, de határozottan. Nem értettem, hogy mire készül, de ujjaim az övére kulcsoltam. Luhan egy gyönyörű mosolyt varázsolt az arcára, majd határozott léptekkel, megindult előre. Ahogy közeledtünk a két alak felé, az egyiket felismertem. Sehun volt.
- Sziasztok! - biccentett nekünk.
- Nem dolgoznod kéne? - kérdezte Luhan.
- Azt teszem! Tiszteletbe tartom a főnököm kívánságát és békén hagyom! - felelte Sehun. Luhan megszorította a kezem.
- Igazán figyelmes vagy! - szűrte ki fogai közül. Sehun féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Ne siess haza! - mondta, majd tovább mentek. Luhanra pillantottam, aki egy ideig meredt maga elé, majd lehajtotta a fejét.
- Menjünk vissza Chenhez! Meguntam a sétát! - visszaültünk a kocsiba és elindultunk az ügynökség felé. Luhanra pillantottam. Arca komoly volt és szemeiben fájdalom csillogott. Miután leparkoltunk, bementünk az épületbe. Chent kezdtük keresni, aki az öltözőjében volt.
- Sziasztok! - mosolygott. - Mit csináltatok? - kérdezte.
- Ittunk egy kávét. - mondtam. - És te? Mi lesz most? - kérdeztem.
- Semmi! Hazamegyek! Egyébként, arra gondoltam, átjöhetnénk hozzám ma este! Mit szóltok? - kérdezte. Luhan megrázta a fejét.
- Dolgom van! Esetleg máskor! - Chen lebiggyesztette az ajkát.
- Kár! De rád számíthatok, ugye? - nézett rám. Elgondolkodtam, egyedül hagyjam-e Luhant, de végül arra jutottam, hogy felnőtt férfi, csak nem csinál baromságot! Különben is, elméletileg Chennel kéne lennem, mégis egyedül hagyom egy csomószor.
- Persze! - bólintottam. Chen arcára visszaült a mosoly.
- De jó! Akkor innen egyből hazamegyünk, jó? - ismét bólintottam.
- Viszont, ha nem haragszol, én mennék! - mondta Luhan. Meg sem várta a választ, távozott a helyiségből. Utána pillantottam és nagyon reméltem, hogy tényleg nem csinál semmit.
Chen összeszedte a cuccait, majd rám vigyorgott és elindultunk hozzá. Ahhoz képest, hogy egy híres énekesről beszélünk, elég kicsi lakásban lakott. Hatalmas szemekkel néztem körbe.
- Nem erre számítottál, mi? - nevetett, mikor meglátta döbbent képemet.
- Nem éppen. - vallottam be.
- Kitalálhatom? - lépett közelebb. - Hatalmas házra számítottál, szobalányokkal meg hatalmas tetőterasszal? - vigyorgott.
- Ha a szobalányokat kiszeded, eltaláltad! - bólintottam. Chen megcsóválta a fejét.
- Egyedül élek, mint a kisujjam. Ezért nem is akarok nagy lakásba lenni. Csak rosszabb lenne! - húzta el a száját.
- Rosszabb? - kérdeztem.
- Mint említettem, egyedül élek! Senkim sincs. A szüleim meghaltak, igaz barátként pedig egyedül Chanyeolt tarthattam számon, eddig. - mondta.
- És Luhanék? - pislogtam nagyokat. - Azt hittem kedveled őket.
- Persze! Nagyon szeretem őket, de a hármunk kapcsolata sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy látszik. - magyarázta.
- Mitől olyan bonyolult? - kérdeztem.
- Majd rájössz! Ha meg nem, majd elmondom! - mosolygott a fiatalabb. - De most ne beszéljünk erről! - ragadta meg a csuklóm és bevonszolt a konyhába.
- Süssünk valamit! - vigyorgott rám. El kellett mosolyodnom a lelkesedésén. Chen azt javasolta, csináljunk muffint. Elkezdtük a sütést, de az egészből nem lett semmi. Helyette csatázni kezdtünk a tojással, liszttel meg a tejjel.
- Jó! Egyezzünk ki egy döntetlenben! - vigyorgott Chen és megpróbálta levakarni magáról a lisztet és a tojást.
- Benne vagyunk! Egyébként most, hogy nem csináltunk kaját, mit eszünk? - kérdeztem.
- Rendelünk pizzát. - lépett Chen a telefonhoz. - Milyen legyen?
- Vegetáriánus! - a fiatalabb bólintott, majd megrendelte a vacsoránkat.
- Szerintem amíg várjuk a vacsit, menj el fürdeni! - mosolygott rám Chen. Bólintottam, majd megindultam a fürdő felé. Csak akkor jutott eszembe, hogy sem váltóruha, sem törülköző nincs nálam, mikor már egy órája vakargattam le a tojáshéjakat. Gondolkodtam, hogy kikiabálok, de Chen megelőzött.
- Figyi, hoztam neked pizsit meg törülközőt! Bemehetek? - kérdezte.
- Gyere! - szóltam ki neki. Chen behunyt szemmel lépett a fürdőbe. Mivel nem látott, odanavigáltam a szennyesládához, hogy annak a tetejére tehesse a cuccaimat. Épp elhaladt a kád mellett, mikor megcsúszott. Megpróbáltam elkapni, de ebből az lett, hogy konkrétan, rám esett a kádban. Nagy szemekkel meredtem rá, miközben Chen arca, egyre vörösebb lett.
- Bocsánat! Ne haragudj! Véletlen volt! - kipattant mellőlem, azaz rólam és szinte kirohant a fürdőből. Nekem még kellett egy kis idő, míg megemésztettem a történteket.

8. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Miközben Chen új klipjét forgatták, én azon kezdtem gondolkodni, hogy tudhatnék meg több információt. Sehun annyira utál, hogy nála nem is próbálkoznék. Chen folyton hárítja a kérdést, Luhan pedig lesmárol, ha rákérdezek valamire. Szóval egyedüli alternatívaként, Chanyeol maradt. Ha ő nem válaszol a kérdéseimre, akkor szívtam az egészet. Mivel jóformán semmit sem csináltam, felálltam a helyemről és elkezdtem járkálni az épületben. Minden szobába benéztem, de Chanyeolt sehol sem találtam. Nagyot sóhajtva mentem a büfébe, ahol megpillantottam a colost.

- Szia Xiumin! - intett mosolyogva. Határozott léptekkel indultam felé és ültem le hozzá.
- Szia! - nem tudtam, hogy kezdhetnék bele a kérdezősködésbe. Valahogy be kellett vezetni ezt a témát, anélkül, hogy túl egyértelmű lennék.
- Luhan és Sehun sokat veszekednek? - kérdeztem. Chanyeol furán nézett rám.
- Csak azért érdekel, mert tegnap is vitáztak és Chen azt mondta, ez normális. - magyaráztam. Chanyeol vállat vont.
- Ha ezt mondta, biztos úgy is van.
- Miért olyan komplikált a kapcsolatuk? - kérdeztem. Chanyeol rám meredt.
- Nem tudom. - éreztem hangján, hogy eltitkol valamit. Hirtelen a magasabb elhúzta a száját és szitkozódva tette az asztalra a mobilját. Rá pillantottam és Baekhyun nevét véltem felfedezni a kijelzőn.
- Nem veszi fel? - kérdeztem.
- Nem! Pedig már harmadjára hívom. - panaszkodott.
- Tegnap úgy tűnt, minden rendben. - csodálkoztam el.
- Ja, nekem is. - hirtelen beugrott egy ötlet.
- Tudod mit? Ha segítesz nekem, segítek neked! - vigyorodtam el. Chanyeol nagy szemekkel nézett rám.
- Hogy érted?
- Te elmondod nekem amit tudni akarok, én meg segítek, hogy könnyebb dolgod legyen Baekhyunnal! - Chanyeol elgondolkodott. Láttam rajta, hogy nagyon tépelődik a dolgon, de végül bólintott.
- Mit akarsz tudni?
- Mindent amit tudsz róluk! - feleltem.
- Ne reménykedj túlságosan. Chen azt mondta, ne folyjak bele a dolgaikba. - sóhajtott fel a magasabb.
- Azért próbálkozz! Mit tudsz Luhan és Sehun kapcsolatáról? - néztem rá szigorúan.
- Akkor ismerkedtek meg, mikor Luhan gyakornok volt, Sehun pedig egyetemre járt. Sehun rendőr akart lenni, de amikor megismerte Luhant, átpártolt a testőréghez.
- És Chen, hogy kerül a képbe? - kérdeztem.
- Chen és Luhan együtt voltak gyakornokok. Elég jóba lettek és Luhan sok mindent megosztott vele. Állítólag gondjaik voltak egymással. Chen segíteni akart nekik, de az egész rosszabb lett. Aztán Chen többször ottmaradt esténként, hol Luhannál, hol Sehunnál. Ennyit tudok! - fejezte be Chanyeol. Bólintottam.
- Több, mint a semmi! Köszönöm. - néztem rá hálásan.
- Jó, de most te jössz! Mit csináljak Baekhyunnal? - kérdezte kétségbeesetten.
- Egyenlőre semmit! Beszélek vele és megpróbálom rávenni, hogy vegye fel azt a nyomorék telefont! - Chanyeol hálásan nézett rám. Felállt, majd távozott, én pedig a dalszerző szobámba vonultam. Leültem és felírtam amit az előbb hallottam. Visszamentem Chenhez, akit épp akkor öltöztettek át.
- Hová tűntél? - kérdezte mikor meglátott.
- Csak levegőztem. - hazudtam. Chen elmosolyodott.
- Ha vége ennek a napnak, nem akarsz eljönni fagyizni? - kérdezte.
- Végül is, miért ne? - vigyorodtam el a képre, hogy Chen megint egy ötéves lelkesedésével fogja enni a fagyit. Újra leültem és Chent figyeltem, miközben ismét egy dalszöveg fogalmazódott meg bennem. A cím pedig lehetne Friends! Tanakodtam. Megvártam Chent és este felé elmentünk a fagyizóba.
- Ez meg milyen hely, hogy este is nyitva van? - kérdeztem.
- A kedvencem! - vigyorgott a fiatalabb. - Én egy citromosat kérek!
- Keserédes. - állapítottam meg. Chen értetlenül nézett rám. Rámosolyogtam, majd kértem én is egy vaníliás fagyit. Miközben leültünk az egyik asztalhoz, megkérdeztem, hogy ment a klipforgatás.
- Egész jól. Bár volt egy kis probléma, de megoldottuk. - mosolygott Chen. - És? Te mi jót csináltál amíg várakoztál?
- Egy új dalszövegen gondolkodtam.
- Jutottál valamire? - kérdezte.
- Igen. Azt hiszem a Friends címet adom neki.
- Már kíváncsi vagyok. - miután befejeztük a fagylaltozást, hazaindultunk. Legalábbis Chen. Én Baekhyunhoz mentem.
- Szia! Hát te? - kérdezte a fiatalabb meglepődve.

- Csak érdekelt, hogy vagy. - léptem beljebb.
- Jól! Miért?
- Mondjuk, mert Chanyeol keresett és rohadtul szartál a fejére. - néztem rá. Baekhyun a földre nézett. - Miért nem veszed fel a telefont? - kérdeztem.
- Mert... Gondolkodtam. Rájöttem, hogy az elején, még lehet, hogy cukinak találná a szerencsétlenkedésem, de ezt senki sem bírja sokáig! Akkor inkább ne is legyen köztünk semmi.
- Annyira hülye vagy! - csóváltam a fejem. - Próbáld jobban megismerni.
- Jobban jár, ha nem velem kezd. - mondta Baekhyun.
- De így sosem lesz senkid! - próbáltam érvelni.
- Lezárom a vitát! - nézett rám mérges szemekkel a fiatalabb. Sóhajtva hagytam el a lakást és a megoldáson kezdtem gondolkodni.

7. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Hatalmas szemekkel néztem a fiatalabbra.
- Nálam akarsz aludni? - Luhan bólogatott. Nem tudtam mit csináljak. Azért az elég hülyén jönne ki, hogy előbb lépünk le, mint a többiek, ráadásul Luhan nálam alszik. Gondolkodtam a megoldáson és végül megtaláltam.
- Jó, de a többieknek is jönniük kell. - azt ugyan nem tudtam, hogy fogom beszuszakolni a társaságot a lakásomba, de jobb ötletem nem volt. Luhan csalódottan meresztette rám a szemeit.
- Miért nem akarod, hogy csak én menjek? - kérdezte.
- Nem akarom, hogy olyat tegyél, amit megbánhatsz. - feleltem. Ő nem mondott semmit, beletörődött, hogy nem kettesben leszünk az este. Miután visszamentünk, közöltem a többiekkel a szituációt. Baekhyun örült, hogy nálam aludhat, Chanyeol vigyorgott Baeken, Chen megértően bólintott, Sehun pedig nem volt sehol.
- Hol van Hunie? - kérdeze Luhan kábán. Látszott rajta, hogy nagyon elfáradt. Chen és Chanyeol összenéztek, majd megvonták a vállukat.
- Nem tudjuk!
- Kegyes hazugság! - húzta el a száját Luhan. A többiek azt javasolták, hogy keressem meg Sehunt. Ennek én nem örültem túlságosan, mivel a fiatalabb elég látványosan nem bírt engem. Mégis elindultam a tömegben, hátha megtalálom valahol. A sötétben, nem láttam túl jól, de valahogy mégis sikerült rálelnem a testőrre. Épp egy csaj szájában matatott és úgy tűnt, teljesen jól elvan. Nem tudtam, hogy most odamenjek, vagy ne? Nem akartam megzavarni, de mi meg indultunk volna. Végül addig bámultam, hogy észrevette és idegesen fordult felém.
- Mit akarsz? - kicsit megijedve feleltem.
- A többiek indulnának. - Sehun bólintott. Egy utolsó csókot nyomott a lány szájára és valamit a fülébe súgott, majd elindult velem a többiekhez, akik kint vártak ránk.
- Egyébként, ma mindenki nálam alszik. - közöltem még az utolsó információkat is.
- Nekem mindegy! - vont vállat. Elindultunk és olyan egy óra utazás után, megérkeztünk a lakásomhoz. Bementünk, Luhant a kanapéra kellett dobnunk, mert idő közben elaludt.
- Beszéljük meg, hogy alszunk! - javasoltam. - Felajánlom az ágyam, azon ketten is elférnek. - Baekhyun Chanyeolra nézett.
- Mi alszunk azon! - szólalt meg félénken az alacsonyabb. Elcsodálkoztam, de mosolyognom kellett rajta.
- Oké! Menjetek! Ezen kívül van egy matracom, kanapém és egy hálózsákom. - soroltam.
- Inkább csak egy matracod és hálózsákod! Luhan befoglalta a kanapét! - nevetett Chen.
- Áruld már el, hogy minek kellett ide jönnünk, ha nem férünk el? - kérdezte Sehun. Mivel nem akartam elmondani, hogy az eredeti felállás a "csak Luhan és én" opció volt, megvontam a vállam. Sehun megforgatta a szemeit.
- Alszom a hálózsákba. - közölte. Gyorsan megágyaztam, előszedtem a matracom és a hálózsákom, majd betakartam Luhant egy pokróccal.
- És te hol fogsz aludni? - kérdezte Chen. Elgondolkodtam. Valóban, nekem már nem jutott hely.
- Majd megoldom. - mosolyodtam el. Baekhyun és Chanyeol lefürödtek, mi többiek, másnap reggelre halasztottuk ezt a cselekvést. Miután mindenki lefeküdt, én helyet csináltam magamnak a földön. Épp el akartam aludni, mikor valaki mellém lépett és megsimogatott.

- Ugye még nem alszol? - kérdezte Chen. Felnéztem rá.
- Nem. Miért? Baj van? - ültem fel. Chen nem felelt, megfogta a felkarom és magával húzott.
- Aludj mellettem! - nézett rám.
- Nem férünk el a matracon! - ráztam a fejem. Chen közelebb lépett.
- Jó, akkor alszom én is a földön! - makacskodott a fiatalabb. Felsóhajtottam. Nem hagyott választási lehetőséget.
- Hogy képzelted ezt az együtt alvást? - kérdeztem. Chen elvigyorodott.
- Csak feküdj a matracra. - lefeküdtem és arra számítottam, hogy Chen belátja, nekem van igazam, de nem ez történt. Az énekes fogta magát, bemászott mellém és átölelt.
- Jó éjt! - vigyorgott, majd lehunyta a szemeit. Én épp az ellenkezőjét csináltam. Hatalmas szemekkel bámultam a plafont. Most halál komolya  befeküdt mellém? Így volt. Ott szuszogott a mellkasomon, én meg rendesen zavarba jöttem.
Az este folyamán, alig aludtam valamit. Mikor reggel felébredtem, Chen még aludt. Ügyeskedve kászálódtam ki alóla és mentem a konyhába, hogy kávét főzhessek. Miközben csináltam a reggeli teendőimet, halk beszélgetés csapta meg a fülem.
- Jó reggelt! - Sehun álmos hangon üdvözölte Luhant, aki ugyanolyan, rekedtes hangsúllyal válaszolt.
- Neked is! Hogy aludtál?
- Jól! - felelt a magasabb.
- És álmodtál valami szépet? Mondjuk egy csinos lányról?
- Ne már! Muszáj egyből ébredés után nekem esni? Különben is, mi közöd hozzá? - kérdezte Sehun felháborodva.
- Csak annyi, hogy ha legközelebb hazahozol egy lányt, szólj neki, hogy az alsóneműit, nem mi tisztítjuk! - ezek együtt élnek? Mi a fene?
- A mosógépet ketten használjuk. Képzeld azt, hogy az enyém az alsónemű! - sóhajtott Sehun.
- Kétlem, hogy egy piros, csipkés tanga jó lenne rád, de ahogy akarod. - mocorgást hallottam, majd nyílt a konyhaajtó és egy rettenetes állapotban lévő Luhan lépett a helyiségbe. Szemeiben annyi fájdalmat láttam, hogy én is elszomorodtam. Ám mikor meglátott, elmosolyodott és úgy tett, mintha semmi baja nem lenne.
- Jó reggelt! - intett.
- Neked is! Csináltam kávét! Kérsz? - a fiatalabb bólintott. Előszedtem egy bögrét, Luhan pedig önteni akart magának kávét, de rosszul fogta meg a kávéfőzőt és majdnem kiöntötte az egészet.
- Ne haragudj! - sóhajtott ingerülten.
- Semmi baj! Előfordul.
- Feltakarítom! - Luhan elvette a szivacsot a mosogatóról és törülgetni kezdte a pultot. Mozdulatai ingerültek és gyorsak voltak.
- Luhan...?
- Hm? - nem is nézett rám.

- Jól vagy? - Luhan megdermedt a kérdés hallatán. Közelebb léptem, mire megfordult, átölelt és kitört belőle a halk zokogás. Fejét a mellkasomba temette, így csak a rázkódásaiból tudtam, hogy elsírta magát. Nem tudtam mit tehetnék. Átöleltem és simogattam a fejét, remélve, hogy ez megnyugtatja. Nem értettem mi folyik itt. Amióta Chenhez kerültem, olyasvalamibe keveredtem, ami számomra ismeretlen. Nem értettem a Luhan-Sehun kapcsolatot, a Chen-Luhan kapcsolatot és a Xiumin-Luhan-Chen kapcsolatot. Az utóbbit a legkevésbé. Akkor ott, úgy döntöttem, hogy fényt derítek mindenre, mielőtt valami olyasmi történik, ami felizgatná a kedélyeket. Már csak egy probléma volt, amiről akkor még nem tudtam. Ez a tervem, kurvára nem jött össze! Legalábbis, nem időben...

6. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Pár órával azelőtt, hogy találkoznunk kellett volna, átmentem Baekhyunhoz. Megkérdeztem, akar-e jönni. Baekhyun először nagyon ellenkezett, de sikerült meggyőznöm és megígértem, hogy nem hagyom egyedül.
- Mit vegyek fel? - kérdezte bizonytalanul. Miután segítettem neki választani, gyorsan átöltöztem. Kivételesen volt annyi eszem, hogy elhoztam a ruháim Baekhez, így nem késtünk el.
- Ma Chanyeol járt nálam! - szólalt meg hirtelen Baekhyun, miközben utaztunk a buszon. Kérdőn néztem rá.
- Tényleg? És, mi volt?
- Hát... Bocsánatot kért. Akartam neki sütit adni, de ráejtettem a fölsőjére... - magyarázta.
- Megesik az ilyen! - vontam vállat.
- Az is, hogy én ezért sírva fakadok? - meredt rám Baekhyun. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.
- Jaj Baekhyun! Te olyan kis szerencsétlen vagy! - nevettem el magam. A fiatalabb beleboxolt a vállamba. Mikor megérkeztünk, csak Chen és Chanyeol ültek az asztalnál.
- A többiek? - kérdeztem.
- Késnek, de jönnek! - mosolygott Chen. Leültünk melléjük és kértünk egy-egy rövidet. Baekhyunnak kifejezetten jót tett. Kellemesen elbeszélgetett Chanyeollal, akiről le sem lehetett vakarni a vigyort. Chen közelebb csúszott.
- Mit gondolsz? A két jómadár egymásra talál? - mosolygott rám.
- Talán. De az sem baj, ha nem. Majd segítünk nekik! - vigyorodtam el. Chen küldött felém egy huncut pillantást, majd koccintottunk. Lehúztuk az italainkat és az üres poharakat az asztalra

helyeztük.
- Nem megyünk táncolni? Már mindenki ropja és Chanyeol is kettesben maradhat Baek-el. - javasolta Chen. Épp rábólintottam volna, mikor valaki megragadta a vállam.
- Nélkülem, egy tapodtat sem! - felnéztem és egy elég részeg Luhan vigyorgott telibe. A mögötte lévő srácra pillantottam, aki az égnek emelte a tekintetét. Ledobta magát az egyik székre és ránk nézett.
- Részeg, szóval ne itassuk tovább. - húzta el a száját.
- Megint összevesztetek? - kérdezte Chen.
- Most épp melyikre gondolsz a sok közül? - nézett rá Sehun. Luhan közben szinte rám mászott.
- Xiumin! Menjünk táncolni! - nyafogott. Nekem nem lett volna ellenemre, ha Sehun nem úgy fikszíroz, mint akit meg akarnak ölni. Ezt Luhan is észrevette. Elvigyorodott és közelebb hajolt.
- Sehunnal nem kell foglalkozni! Nekem viszont szükségem van rád! - vigyorgott. Sehunra pillantott, majd megragadta a csuklóm és elvonszolt magával. Az elején, még tényleg táncoltunk, aztán egyre inkább belemászott a képembe és lesmárolt. Viszonoztam, mert miért ne? Viszont akkor is firán éreztem magam. Mikor elváltunk, Luhan egy kis tablettát szedett elő.
- Nyújtsd ki a nyelved! - szólt rám. Tettem amit mond, mire a tablettát a nyelvemre helyezte.
- Jó! Most pedig csókolj meg! - vigyorodott el. Ajkaim az övére nyomtam és hirtelen azt éreztem, hogy a tabletta eltűnik a számból. Luhan belemosolygott a csókba és mélyen a szemeimbe nézett.
- Kedvelsz engem? - kérdezte. Szemeiben kétségbeesés tükröződött, mintha azt akarta volna, hogy igennel feleljek.
- Hát... Én... - gondolkodtam mit is mondjak. Mert tény, hogy eleve kedveltem, de csak pár napja ismertem meg jobban.
- Nem tetszem, igaz? - kérdezte a fiú szomorúan és hozzám bújt.
- Nem erről van szó... Csak...
- Akkor, miről? - kérdezte. Mivel nem tudtam mit feleljek, legjobbnak találtam, ha megcsókolom. Mikor elváltam ajkaitól, Luhan mosolyogva nézett rám vissza.
- Ez a válasz is megteszi! Egyenlőre! - elmosolyodtam. Luhan oldalra pillantott. Arcvonásai megkeményedtek, a mosoly lehervadt az arcáról és gyorsan a földre pillantott.
- Mi a baj? - kérdeztem. Luhan megrázta a fejét.
- Semmi. Menjünk vissza a többiekhez! És ne feledd! Ez a mi titkunk! - kacsintott, majd elvonszolt a terem sarkából. Visszamentünk a többiekhez, legalábbis arra számítottunk, hogy a többiek is ott lesznek.
- Baekhyun? - néztem körül.
- Chanyeol kivitte levegőzni! - mondta Chen és belekortyolt az italába. Hirtelen nagyon kellemetlenül éreztem magam. Szar lehetett neki egyedül.
- És Sehun? - kérdeztem. Chen Luhanra pillantott, majd rám.
- Nem tudom. - láttam rajta, hogy hazudik. Nem kérdeztem rá, ha akarja, elmondja. Leültünk Chen mellé és néztük a táncoló tömeget.
- Ne haragudj, hogy itt hagytunk. - súgtam neki. Jongdae rám pillantott és hálás mosolyt küldött nekem.
- Semmi probléma. Visszajöttetek, nem? - kérdezte. Megkönnyebbültem. Nem akartam megint egyedül hagyni, de Luhan határozottan szarul nézett ki. Arca zöld volt, mint egy éretlen körte.
- Luhan! Minden oké? - kérdeztem.
- Hányingerem van. - felelte a fiatalabb.
- Vidd ki innen! - súgta nekem Chen. Bólintottam és kézen ragadtam a fiút. Még távolról

meghallottam Sehun és Chen hangját.
- Hová mennek?
- Luhan rosszul van. - felelte Chen.
- Miért nem szóltatok?
- Miért nem voltál mellette? - ekkor értünk az utcára. Épp időben, mert Luhannál tetőfokára hágott a hányinger.
- Jobban vagy? - kérdeztem, miután végzett. Luhan rám nézett.
- Egy kicsivel. De nem akarok itt maradni. - húzta el a száját.
- Jó! Szóljunk a többieknek, hogy hazamennél...
- Nem akarok hazamenni! - vágott közbe.
- Akkor, hol akarsz éjszakázni? - kérdeztem. Luhan egy sokatmondó pillantást küldött felém.
- Nálad!

5. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
A kávézás kifejezetten jól sikerült. Sokat beszélgettünk Luhannal és kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk. Ő is nagycsaládból származik, ugyanazokért a filmekért rajong mint én és stílusban is

passzolunk. Miután megittuk a kávénkat, visszamentünk Chenékhez. A fiú mosolyogva intett nekünk.
- Na? Jól éreztétek magatokat? - kérdezte. Bólintottunk Luhannal.
- Apropó, összefutottam Sehunnal. Nem volt túl boldog. Szerintem jobb lenne, ha megkeresnéd. - fordult Chen az énekeshez. Luhan legyintett.
- Majd lenyugszik.
- Ki az a Sehun? - kérdeztem.
- A testőröm. - vont vállat Luhan.
- Nem érdekel merre lehet? - kérdezte Chen.
- Nem! Felnőtt férfi! Azt csinál, amit akar! - felelte Luhan és egyszerűen elvonult mellettünk. Kérdőn néztem Chenre, aki legyintett.
- Mi folyik itt? - érdeklődtem.
- Majd elmondom. Viszont most mennem kell. Addig foglald el magad. - mosolygott Chen.
- Hová mész? - fordultam utána.
- Csak beszélek a menedzseremmel! Majd később összefutunk! - kacsintott, majd elfutott. Mivel nem tudtam mit csinálhatnék, gondoltam megkeresem Luhant. Útközben, véletlenül összefutottam Chanyeollal.
- Épp téged kerestelek! - mosolyodott el a magasabb.
- Igen? Mit szeretnél? - kérdeztem kissé meglepve.
- Hát... Baekhyun nagyon kivan? - elvigyorodtam.
- Kicsit kiakadt, de jobban van.
- Haragszik? - jött a következő kérdés.
- Nem. Szégyenli magát a viselkedése miatt. - feleltem. Chanyeol félve nézett rám.
- Szerinted... Ha odamegyek, hogy személyesen bocsánatot kérjek... Megijed? - kérdezte a magasabb bizonytalanul. Elnevettem magam.
- Először rád csapná az ajtót, de ha elég kitartó vagy, beengedne. - Chanyeol elvigyorodott.
- Tényleg? Köszi! - a magasabb hálásan nézett rám. - Most megyek! El akarok intézni valamit, de majd találkozunk! Szia! - fejcsóválva néztem utána, majd mentem tovább. Már kezdtem feladni, hogy megtalálom Luhant, mikor Chen öltözője felől, kiabálást hallottam. Beálltam az ajtó elé és hallgatózni kezdtem.
- Már megint kezded? Mit érdekel téged, hogy hol vagyok és kivel? - ez Luhan hangja volt.
- A testőröd vagyok! Ez a munkám! Tudnom kell, hogy merre jársz! - úgy tűnt, heves vitába keveredtek.
- Szóval neked csak egy munka vagyok?
- Ne forgasd ki a szavaimat! - nem értettem, hogy mi történt. Én azt hittem, hogy jól kijönnek.
- Nem forgatom!
- Luhan nyugodj már meg! - tudtam, hogy nem lenne szabad kihallgatnom őket, de hajtott a kíváncsiság.
- Én nyugodjak meg? Te üvöltözöl velem! Állandóan a nyakamba lihegsz, követsz! Hagyj már egy kis teret!
- Te is üvöltözöl! - felelte Sehun. - Egyébként, ha nem lennék folyton a seggedben, akkor azzal lenne problémád! Tudok én bármi olyat tenni, ami nem húz fel?
- Hagyjál békén! Nem érdekelsz! - hirtelen nyílt az ajtó és egy nagyon ideges Sehun lépett ki az öltözőből. Gyorsan elbújtam egy növény mögé és imádkoztam, hogy Sehun ne lásson meg. Mikor kilestem, Sehun már elviharzott. Az öltözőhöz osontam és bekopogtam.
- Jól vagy? - kérdeztem, miután beléptem. Luhan az asztalnál ült és a fejét fogta.
- Úgy tűnik? - pillantott rám.
- Nem éppen. - ráztam a fejem. - Egyedül hagyjalak?
- Ne! Akkor csak rosszabb lesz. - ragadta meg a kezem. Leültem mellé és kérdőn néztem rá.
- Mi történt?
- Csak a szokásos! Sehun hülye! - vont vállat Luhan.
- Csak aggódott! - próbáltam védeni a fiatalabbat. Luhan elmosolyodott.
- Aggódjon magáért! - ekkor eszembe jutott valami.
- Ha ennyire nem jöttök ki, miért van melletted? - kérdeztem. Nem értettem, hogy miért nem cseréli le egy másik testőrre, ha folyton veszekednek.
- Ez bonyolult. - jött a válasz. - Hidd el, komplikáltabb lenne az életem, ha nem ő lenne a testőröm, hanem valaki más.
- Miért? - érdeklődtem. Luhan mosolyogva nézett rám.
- Milyen kis kíváncsi vagy! Ez tetszik! - nagy szemeket meresztettem a fiúra. Szólásra nyitottam a számat, de Luhan megelőzött. Rántott rajtam egyet és ajkait az enyémekre nyomta. Úgy

meglepődtem, hogy viszonozni sem tudtam. Mikor elváltunk, Luhan elvigyorodott.
- Ugye tudsz titkot tartani? - kérdezte. Bólintottam. Luhan megütögette az arcom.
- Helyes! Akkor erről senkinek egy szót se! - vigyorgott, majd elhagyta az öltözőt. Ledermedve ültem és meredtem magam elé. Nem értettem az előbbit.
- Jut eszembe! - nyitott be Luhan. - Holnap, ugyanekkor, kávé! - intett, majd becsukta az ajtót. Döbbenten néztem utána. Ez az egész, kezdett egyre furább lenni.
Nem tudom meddig ültem a széken, mint egy retardált, de hirtelen Chen nyitott be, egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Képzeld! Jövő hónapban turné Japánban! - vigyorgott. - Ráadásul Luhanékkal megyünk együtt! Hát nem szuper? - zavartan néztem rá.
- De! Király! - mutattam fel a hüvelykujjam, pedig nagyon nem akartam, hogy mind a ketten... Sőt, hárman egy légtérben legyünk.
- Ezt ma este meg is ünnepelhetjük! Meghívhatod megint a kis barátod, hogy Chanyeol ne unatkozzon! - kacsintott Chen. Elmosolyodtam.
- Kik lesznek még rajtunk kívül? - kérdeztem.
- Sehun és Luhan természetesen! Egyébként, összefutottam Sehunnal.
- Én Luhannal. Veszekedtek. - mondtam Chennek, hátha meggondolja, elhívja-e őket.
- Tudom! De ne aggódj! Ez náluk normális.
- Milyen a kapcsolatuk? - Chen vigyora kedves mosolyra torzult.
- Bonyolult.
- De te tudsz róluk valamit? - kérdeztem.
- Olyan régóta ismerem őket, hogy ha nem mondták volna külön, akkor is tudnám, hogy mi folyik itt. Hidd el, jobb ha kimaradsz a dolgaikból. - bólintottam, de nem feleltem. Kezdtem úgy érezni, hogy valami olyasvalamibe fogok hamarosan belekeveredni, ami több embernek fog kellemetlenséget okozni.

4. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Reggel egy hatalmas sikolyra ébredtünk. Ijedten pattantak ki szemeim és ültem fel. Chenre néztem, aki hasonlóan reagált mint én. Fogalmunk sem volt, hogy ki sikított és miért. Hirtelen azonban beugrott. Baekhyunt egyedül hagytuk Chanyeollal! Kipattantam az ágyból és a szobába rohantam. Mikor kinyitottam az ajtót, egy rettentően ijedt Baekhyunt találtam a szoba egyik sarkába és egy kétségbeesett Chanyeolt, aki próbál közelebb menni hozzá. Mit is gondoltam múlt este? Baekhyun, csak piásan bátor, valójában retteg az ilyen szituációktól!
- Én... Nem tudom mi történt! - magyarázkodott Chanyeol zavartan. Kedvesen elmosolyodtam.
- Az én hibám! Most viszont menj ki! Megnyugtatom Baekhyunt! - a magasabb bólintott és szomorú pillantást küldött Baekhyun felé, aki fülig vörösödve bújt takarója mögé. Miután Chanyeol becsukta az ajtót, közelebb mentem a fiatalabbhoz.
- Nem tudtál volna kicsit jobban reagálni? - csóváltam a fejem mosolyogva. Baekhyun mérgesen nézett rám.
- Hülye! Hogy reagáltam volna? Egy idegen pasi mellett ébredtem, ráadásul a saját lakásomban! Egyáltalán, hogy kerültem haza? És ki van még itt rajtunk kívül? - elmondtam neki, hogy az este folyamán berúgott, ezért hazahoztuk és itt maradtunk, hogy ne kelljen este mászkálnunk. Baekhyun idegesen túrt a hajába.
- És nem tudtál volna mellettem aludni? Hogy hagyhattál egyedül? Tudod milyen vagyok, ha ismeretlenekkel találkozom! - Baekhyun szemeibe könnyek gyűltek. - Ráadásul mit gondolhatnak most rólam? - szipogott.
- Ezt most értsem úgy, hogy ki se jössz? - kérdeztem. Baekhyun rám meredt. Szemeitől egy hatalmas "IGEN!"-t kaptam válaszul. Felsóhajtottam és kimentem a szobából.
- Na? Hogy van? - kérdezte Chen. Megcsóváltam a fejem.
- Nem jön ki. - mondtam.
- Azt hiszem mennünk kell. Illetlenség volt idejönni az engedélye nélkül. - sóhajtott Chen.
- Nem ezzel van a probléma. Ez annál komplikáltabb. - magyaráztam. - Az én hibám volt, mert hagytam, hogy Chanyeol befeküdjön mellé. Pedig őszintén azt hitten, hogy mivel az este olyan jól elvoltatok, nem lesz probléma.
- De... Mi történt? - kérdezte Chanyeol. Mivel láttam, hogy tényleg bántja ami történt, elmondtam.
- Baekhyun rettenetesen fél az emberektől. Csak nagyon nehezen enged közel magához valakit. A barátaival persze tök közvetlen és ha elkísérjük egy ismeretlen társaságba, akkor bátrabb, de egyébként mindenkivel ilyen, ha nem ismeri annyira. - Chanyeol elszomorodott.
- Fél tőlem? - kérdezte. Elmosolyodtam.
- Ez nem azt jelenti, hogy nem is kedvel! Csak idő kell neki, hogy megszokjon. - Chanyeol kicsit megvigasztalódott, de láttam rajta, hogy bántja ami történt.
- Minden esetre, mennünk kell! Dolgunk is van és Baekhyunnak is jobb, ha nem vagyunk itt! Köszönjük az estét! - mosolygott Chen. - Ha a barátod már jobban van, gyere be. - villantott rám egy mosolyt. Elköszöntem tőlük, majd bekopogtam Baekhyun szobájának ajtaján.
- Elmentek! Kijöhetsz! - az ajtó, szép lassan kinyílt és a fiatalabb buksija tűnt elő.
- Nem hazudsz? - kérdezte.
- Így ismersz? - vontam fel a szemöldököm. Baekhyun előmerészkedett és kibaktatott a konyhába.
- Meg sem tudtam kínálni őket semmivel! Annyira gáz vagyok! - törölgette a szemeit.

- Nem vagy az! Csak félénk! - léptem közelebb.
- De! Gáz vagyok! Rajtad kívül egy barátom sincs! Azzal a sráccal is megjártam! Csak hülyített aztán otthagyott, pedig bizalmat vetettem belé! Aztán végre adódik egy lehetőség, hogy találkozhassam a kedvenc énekesemmel és mit csinálok? Elriasztom őket a viselkedésemmel! - sírta el magát. - Ez annyira ciki! Mit gondolhatnak most rólam? Chanyeol tuti, hogy látni sem akar többé! - Baekhyunra kaptam a tekintetem.
- Hogy mondtad? - Baekhyun a szája elé kapta a kezét. - Neked bejön Chanyeol? - kerekedtek ki a szemeim.
- Ne mond el neki! - nézett rám Baek riadtan.
- Miért ne? - kérdeztem. - Szerintem tetszettél neki! - mosolyogtam, de Baekhyun megrázta a fejét.
- A mai után tuti, hogy látni sem akar. Különben is, jobb lesz neki, ha nem én vagyok neki. - hajtotta le a fejét és töltött magának egy csésze teát. Felsóhajtottam. Miután sikerült nagyjából megnyugtatni, visszamentem a munkahelyemre. Idő közben kitaláltam a dalszöveget és még címet is tudtam adni neki.
- Unknown? - kérdezte Chen mosolyogva.
- Nem tetszik? - kérdeztem kicsit félve.
- Nem mondtam ilyet! - nevetett Chen és elolvasta a szöveget. Arca elkomorodott. Hirtelen megállt bennem az ütő. Nem tetszik neki!
- Ez egy remekmű! - döbbenten néztem a srácra.
- Tetszik? - kérdeztem.
- Nagyon! Ez... Ez egyszerűen remek! Köszönöm! - Chen kitörő örömmel ugrott a nyakamba és megölelt. Kissé meglepődve viszonoztam. Nem tudom meddig állhattunk így, de hirtelen valaki megszólalt.
- Zavarok? - odapillantottunk és Luhan állt az ajtóban.
- Hát te? - csodálkozott Jongdae. - Azt hittem, hogy csak később jössz ide! - Luhan elmosolyodott.
- Gondoltam beugrom egy kávéra.
- Tudod, hogy most dolgom van. - Luhan elhúzta a száját és bólintott.
- Kár! Pedig úgy vágyom egy kávéra. - ekkor rám meredt, én meg nyeltem egyet. Valami nagyon furát éreztem.
- Tudod mit? Xiumin biztos szívesen elkísér! - vigyorodott el Chen.
- Ez egy remek ötlet! - mosolygott Luhan féloldalasan.
- Hát... Én... Szóval nem hiszem, hogy... - kezdtem bele, de Chen szó szerint nekilökött Luhannak.
- Ugyan már! Menj csak! Később találkozunk! - el sem tudtam köszönni, Luhan már ki is rángatott az épületből. Valamiért olyan érzésem volt, hogy ezt az egészet, direkt csinálta. Épp ez egyik kocsi felé tartottunk, mikor egy hang megállított.

- Luhan! Te meg hová mész? - megfordultunk. Luhan testőre rohant felénk.
- Csak kávézom egyet! - vont vállat az énekes.
- És... Nélkülem mész? - kérdezte a magasabb. Láttam rajta, hogy rettentően csalódott volt. Rám pillantott és nagyon mérges szemekkel kezdett méregetni.
- Nem is szereted a kávét! - felelte Luhan. - Inkább menj vissza az épületbe, biztos találsz valami érdekesebbet! - Luhan elfordult és magával vonszolt. Hátra pillantottam. A testőr, szomorú arccal nézett utánunk, majd elfordult és vissza baktatott az épületbe. Beültünk Luhan kocsijába és elindultunk.
- Nem voltál túl... Kemény vele? - kérdeztem félénken. Luhan elmosolyodott.
- Megérdemli! - vont vállat. - Egyébként... Megbántottál! Úgy tűnt, nem akarsz velem jönni! Valami baj van? - kérdezte Luhan.
- Semmi. Csak meglepett, hogy elhoztál. - feleltem.
- Ennyire ne légy megdöbbenve! - nevetett az énekes. - Szívesen találkozom veled. - nézett rám. Zavartan bólintottam. Nem értettem, hogy mi történt!

3. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Mivel Chen szerette volna, hogy ott legyek a fotózáson, elmentem, de magammal vittem a füzetemet is, hátha jön valami ihlet és kitalálok egy dalszöveget. Ahogy ott ültem és a fiatalabbat figyeltem, egy nagyon, de tényleg nagyon magas srác lépett mellém. Kérdőn néztem fel rá. Hatalmas fülei voltak és nagyon komolyan nézte Chent. Ám mikor észrevette, hogy figyelem, elvigyorodott.
- Szia! - mosolygott. Kicsit félve intettem neki, mire felnevetett. - Nem harapok! Vagy a magasságom ijeszt meg? Ha akarod, leülhetek! - fogott meg egy széket és ráült, de még így is magasabb volt.
- Te ki vagy? - kérdeztem.
- Park Chanyeol! Chen testőre! Örvendek! - meredt rám. Elmosolyodtam.
- Én is...
- És benned, kit tisztelhetek? - kérdezte.
- Én vagyok az új dalszövegíró! - mosolyogtam. - Egyébként Xiumin a nevem.
- Az meg milyen név? - kérdezte nevetve az óriás. - Egyébként, mit csinálsz itt?
- Chen megkért, hogy legyek itt. - magyaráztam. A magasabb bólintott, majd mindketten csöndben figyeltük Chent. Sokáig tartott, mire befejeződött a fotózás, majd az énekes kitalálta, hogy menjünk el vásárolni és magával rángatott engem is. Igazából, kezdett egyre szimpatikusabb lenni, viszont még mindig éreztem rajta valami furcsát, amit nem tudtam hova tenni.
- Na? Hogy festek? - kérdezte Jongdae, mikor kilépett a próbafülkéből. Többször is megpördült és vigyorogva nézett rám. Végigmértem. Most esett csak le, hogy tulajdonképpen, Chen kifejezetten jól néz ki. Elismerően bólintottam.
- Tetszem, mi? - nevetett.
- Ja, nagyon bejössz! - hülyültem. Chanyeol eközben eltűnt és vett magának kaját.
- Mit hoztál? - fordultam felé, mikor visszaérkezett. Chanyeol megmutatta a zacskó tartalmát, mire elmosolyodtam.
- Mi az? - kérdezte a nagyfülű.
- Semmi. Csak van egy haverom, aki pontosan ugyanezeket szokta venni, ha éhes. - ráztam a fejem. Miután Chen bevásárolt, kitalálta, hogy este majd vacsorázzunk együtt.
- Ha akarod, elhozhatod a haverod is! - mosolygott Chen. - Szívesen megismerném a barátaidat. Luhant is hívtam, de sajnos nem lesz itthon. - kicsit elhúztam a szám, hiszen a kedvenc énekesemmel mindig szívesen találkozom. Miután kiléptünk az üzletből, Chen konkrétan hazarugdosott, hogy pihenjek, majd este találkozunk. Otthon felhívtam Baekhyunt, aki öt percen keresztül sikongatott, majd közölte, hogy most azonnal menjek át. Fejcsóválva indultam barátom lakásához, ahová konkrétan nem lehetett bemenni, mivel fél óra leforgása alatt, háborús övezetté nyilvánították.
- Bombát robbantottál a szekrényben, vagy mi a rák? - kérdeztem totál ledöbbenve. Mivel senki sem válaszolt, kezdtem félni.
- Baekhyun! Itt vagy? - néztem körbe. Beléptem a szobájába, ahol egy hatalmas ruhakupacot találtam.
- Baekhyun! - kiáltottam ismét. Erre a ruhakupac megmozdult és Baekhyun dugta ki a fejét a ruhák alól. Annyira cuki volt a kép, hogy felnevettem.
- Ne röhögj! Inkább segíts! Kétségbe vagyok esve! - meredt rám mérgesen a fiatalabb. - Mit vegyek fel? Laza legyek vagy elegáns? - kétségbeesetten nézett rám. Leguggoltam hozzá és kiszedtem a ruhák alól.
- Chen azt mondta, hogy a kedvenc helyére akar elvinni minket és nem kell túlzásba vinni a kiöltözést.
- Ezzel nem segítettél túl sokat! - fújta fel az arcát.
- Ez azt jelenti, hogy farmer, zakóval. - magyaráztam. Baekhyun bólintott, de nem engedett el addig,

amíg meg nem találja a megfelelő darabokat. Ebből pedig az következett, hogy majdnem elkéstünk a vacsoráról. Majdnem átöltözni sem volt időm. Szerencsére, nagyjából ugyanaz a méretünk Baekhyunnal, így adott kölcsön pár ruhát.
- El fogunk késni! - néztem mérgesen barátomra, miközben utaztunk az étterem felé.
- Nem az én hibám! - védekezett.
- Akkor kié? - meresztettem rá a szemeim.
- A tiéd! Már akkor szólnod kellett volna, mikor elindultál hazafelé. - pffff! Na kösz! Futva érkeztünk az étteremhez. Nagyjából időben voltunk és kezdtem fellélegezni, hogy szerencsésen megérkeztünk, mikor Baekhyun megbotlott és majdnem egy hatalmasat taknyolt az egyik pocsolyába. A helyzetet az mentette meg, hogy Chanyeolnak sikerült időben elkapnia.
- Köszi! - motyogta Baekhyun zavartan. Az óriás villantott rá egy vigyort, majd elengedte Baekhyunt, aki mellém állt.
- Szia! - mosolygott rá Chen. - Te Xiumin barátja vagy, igaz? Örülök a találkozásnak! - hajolt meg. Baekhyun félénken viszonozta az üdvözlést, majd bementünk az étterembe. Leültünk az egyik asztalhoz és megnéztük az étlapot. Baekhyun fülig vörösödve bújt meg mögötte. Először nem értettem, hogy miért, majd rájöttem az okára. Chanyeol egyfolytában bámulta Baekhyunt, aki nagyon zavarba jött. A fiatalabb, eleve félénkebb típus, ha idegenekkel találkozik, hát még, ha valaki elég egyértelműen kifejezi a tetszését iránta. Chenre pillantottam, aki viszont engem nézett. Elmosolyodtam, amit viszonzott. Az énekes ragaszkodott hozzá, hogy rendeljünk közösen valamit. Beleegyeztünk és az étel mellé, kértünk rizsbort is, hogy oldjuk a kicsit feszes hangulatot. Amint a pincér kihozta az italokat, Baekhyun lecsapott az üvegre és teletöltötte a poharát. Hatalmas szemekkel figyeltem, mit művel, ahogy Chen is elcsodálkozott rajta, de nem tette szóvá, csak elmosolyodott.
- Végül is, igaza van! Mire várunk? - nevetett, majd ő is töltött magának és lehúzta. Ezután, sokkal jobb lett a hangulat. Baekhyun sem volt zavarban és egész jól elbeszélgetett a magasabbal.
- Megszállt már az ihlet? - kérdezte Chen, közelebb húzódva hozzám. Elmosolyodtam.
- Igazából, már van némi ötletem, de még nem jutottam el odáig, hogy leírjam. Előbb biztosra megyek. Ha holnap is emlékezni fogok a szövegre, akkor az az igazi. - Chen felnevetett.
- Már kíváncsi vagyok! - miközben mi beszélgettünk, észre sem vettük, hogy elrepült az idő. A vacsora után, még ittunk egy kicsit. Négyünk közül, Baekhyun volt a legrészegebb.
- Szerintem ideje hazamenni. - állapítottam meg.
- Én is úgy gondolom. Chanyeol! Tudod hozni Baeket? - nézett Chen a magasabbra, aki a vállára kapta a kisebbet. Mivel egyikünk sem volt teljesen tiszta, azt javasoltam, hogy aludjunk Baekhyunnél. Chen először udvariasan elutasította, de sikerült meggyőznöm, hogy Baekhyun nem fog haragudni. Nagy nehezen beszuszakoltuk magunkat Baek lakásába, ahol még mindig hatalmas rumli uralkodott.
- Izgatott volt, hogy találkozhat veled, ezért kirámolta a szekrényt! - magyaráztam. Chen felnevetett.
- Ez kedves! - Chanyeol rádobta Baekhyunt az ágyára, aki összegömbölyödött és bevágta a szunyát.
- Na? Hogy aludjunk? - kérdezte Chanyeol.
- Valaki aludjon Baekhyunnal. - javasoltam. - A kanapéja meg kihúzható, szóval ott is elférnek ketten.
- Én alszom Baekhyunnal. - mondta Chanyeol. Bólintottam és nem tudtam nem elereszteni egy mosolyt. Megágyaztunk a kanapén és elfeküdtünk rajta Chennel.
- Jó éjt! - köszönt el a fiatalabb.
- Neked is! - feleltem, majd behunytam a szemeim.

2. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Az, hogy én időbe odaérek Jongdae-hoz, akkor megdőlt, mikor kinyitottam a szemem és láttam, hogy már rég el kellett volna indulnom. Minden reggeli teendőt mellőzve, rohantam a céghez, ami Jongdaet foglalkoztatja. Teljesen kifulladva nyitottam abba a szobába, ahol találkoznunk kellett volna, az óra szerint, már másfél órája.
- Elnézést a késésért! - rontottam be lihegve. A térdemre támaszkodtam, majd felpillantottam. Legnagyobb meglepetésemre, Jongdae sehol sem volt. Egyvalaki ült az asztalnál, méghozzá Luhan és meglehetősen meglepődött arcot vágott.
- Chenhez jöttél, ugye? - kérdezte mosolyogva, miután feldolgozta, hogy mindenféle előzetes nélkül rontottam rá.
- Igen. - bólintottam.
- Ülj le nyugodtan. Mindjárt visszajön. - intett nekem. Leültem mellé egy székre és kíváncsian néztem rá.
- Ismerős az arcod! - meredt rám Luhan. - Találkoztunk már?
- Nem hiszem! - ráztam meg a fejem. Még csak az kéne, hogy kiderüljön, újságíró vagyok! Luhan tovább gondolkodott, de végül feladta. Ekkor nyitott be Jongdae.
- Oh! Helló! - köszönt mosolyogva. - Te vagy az új dalszövegíróm? - mosolygott rám. Bólintottam.
- Másfél órát késtél. - jegyezte meg.
- Tudom! Sajnálom! - kértem elnézést.

- Semmi probléma! Én is nehezen kelek reggel! - legyintett mosolyogva. - Látom összeismerkedtél Luhannal!
- Igen. - bólintottam.
- Helyes! Sokszor fogtok még találkozni, szóval jó, ha jóban vagytok! - Chen intett, hogy kövessem. Felálltam a székből és Luhanra pillantottam, aki engem figyelt. Elvörösödve fordultam el, majd követtem Chent.
- Itt szoktuk felvenni a dalokat! - nyitott be az egyik szobába, majd miután kigyönyörködtem magam, becsukta és továbbindult. - Itt van az öltözőm! - mutatta be a másik szobát. Bejártuk az egész épületet és elmondta, mit hol találok.
- Szeretném, ha folyton mellettem maradnál! - nézett a szemeimbe. - Szeretném, ha látnád, hogy mennek itt a dolgok. Ha jól tudom, még nem dolgoztál ilyen helyen. - bólintottam, hogy jól tudja. Miután nagyjából körbejártunk, bevezetett egy szépen berendezett szobába.
- Ez pedig a te helyed lesz napközben, ha épp nem velem vagy. Itt nyugodtan dolgozhatsz! - mosolygott rám. - Nyugodtan rendezkedj be. Egyébként, most csináljuk az egyik klipet az új dalomhoz, majd gyere le és mond el a véleményed! - bólintottam. Chen mosolyogva hagyta el a helyiséget, engem egyedül hagyva. Körbenéztem. Mindennel fel volt szerelve a szoba. Leültem egy székre és arcomat a tenyereimbe temettem. Hirtelen kopogtattak.
- Tessék? - kiáltottam ki.
- Bejöhetek? - kérdezte Luhan. Döbbenten meredtem rá. Mindenkire számítottam, csak Luhanra nem. Zavarba jöttem a látogatásától. Ezt ő is észrevehette, mert elvigyorodott.
- Minden rendben veled? - kérdezte közelebb sétálva. - Olyan megilletődöttnek tűntél.
- Jól vagyok! - mosolyogtam. - Csak még szoknom kell a környezetet.
- Megértem! Ez normális, de ne aggódj! Hamarosan megszokod! Ráadásul Chen is jó fej, segíteni fog! - jött egyre közelebb. - De ha nagyon nehéznek éreznéd, szólj nekem! - hajolt a képembe. Elvörösödve bámultam hatalmas szemeibe. Hirtelen kopogtatást hallottunk, majd valaki benyitott. Luhan olyan hirtelen hajolt el tőlem, hogy csak lestem.
- Mindenhol kerestelek! Mennünk kell! - egy nálam magasabb srác nyitott ajtót, meglehetősen rideg tekintettel illetve engem. Nyeltem egy hatalmasat.
- Így elment az idő? - kérdezte Luhan sóhajtva. - Hát jó! Akkor menjünk! Szia...
- Xiumin! - néztem Luhanra, aki mosolyogva intett, majd távozott a magasabbal, aki nagyon csúnyán nézett rám. Felismertem a srácot. Folyton Luhan nyakában csüngött. A nevét nem tudtam, csak azt, hogy Luhan testőre volt. Valamiért folyton úgy nézett rám, mintha legalább gyilkoltam volna. Nem tudom, hogy másokkal is ilyen-e, vagy csak velem, de elég kellemetlen légkört varázsolt maga körül. Egyedül akkor láttam mosolyogni, mikor Luhan beszélt hozzá. Na de akkor levakarhatatlan volt a vigyora. Még egy ideig üldögéltem magamban, aztán felszereltem magamra egy alig látható kis kamerát, amit Kris adott. Azt mondta, vegyek fel mindent. Elmentem oda, ahol Chen klipjét vették föl. A koncepció az volt, hogy Chen bele van zúgva egy pincérlányba és folyton udvarolnia kell. Ez a száma nem tetszett túlságosan, nem értettem Baekhyun miért rajong érte annyira. Megpróbáltam elvonatkoztatni az érzéseimet, mivel attól függetlenül, hogy nem bírom a fazont, megpróbálhatok neki jó dalokat írni. Azért csődbe nem akarom vinni. Egy egész napot eltöltöttem azzal, hogy Chent bámultam. Mikor végzett, mosolyogva lépett hozzám.
- Na? Hogy tetszett? - kérdezte. Nem akartam megmondani az igazat, így azt hazudtam, hogy tetszett. Chen felnevetett.
- Látom rajtad, hogy nem tetszett! Nem kell hazudnod! Ha nem tetszik, csak mond meg! Nem mindenkinek nyeri el az ízlését! Többek közt, az enyémet sem. - csodálkozva néztem rá.
- Tényleg? - Chen ismét nevetett.
- Tényleg! Szerinted, miért cseréltem le a fél stábot? Ha nem vagyunk egy hullámhosszon, felesleges együtt lennünk. - ezzel jó pontot szerzett nálam, viszont így is ellenszenves volt. Nem tudom miért, egyszerűen csak antipatikusnak találtam.
Másnap első dolgom volt, hogy behurcoltam minden régi kottám és a gitárom a szobába, amit Chen mutatott. Szegény hangszerem már poros volt, de mikor megpengettem, hűségesen szólalt meg. Kicsit hangoltam, majd elkezdtem lejátszani néhány dallamot, hogy kicsit visszazökkenjek a zenélésbe. Épp nagyban gitároztam, mikor kopogtattak.
- Tessék? - szóltam ki.
- Szia! - üdvözölt Luhan. Majdnem kiesett a kezemből a gitár. Mit keres itt? A fiú egy bögre kávét tartott a kezében.
- Hoztam neked egy kis energiát! - vigyorgott és felmutatta a bögrét.
- Öhm... Köszönöm! De miért kapom? - kérdeztem.
- Miért ne? - kacsintott. Hirtelen kiabálást hallottunk a folyosó felől.
- Luhan! - felismertem a hangot. Luhan testőre volt az. Épp ki akartam szólni, mikor Luhan a számra nyomta a kezét.
- Ne! Ne szólj neki! - kérdőn néztem rá.
- Nem kedveled? - kérdeztem, mikor elhaltak a kiabálások.
- De! Kedvelem! Csak folyton a nyakamba liheg és szeretnék kicsit elszabadulni. - magyarázta a fiatalabb.
- Értem. - bólintottam.
- Viszont tuti, hogy be fog jönni ide! Lehetne, hogy azt mondod nem láttál? - hajolt közel. Bólintottam és éreztem, hogy elvörösödöm. Luhan elmosolyodott, majd kiment a szobából. Értetlenül néztem utána. Újra belefogtam a pengetésbe, de ismét megzavartak. Azt sem tudtam mondani, hogy "Gyere!" már rám is törték az ajtót.
- Luhan itt van? - kérdezte a testőr. Megráztam a fejem. A srác tekintete ekkor megakadt a bögrén.
- Ne hazudj! Itt volt! Tudom, ez az ő bögréje! - fenyegetett meg. Nagyot nyeltem.
- Hol van? - kérdezte idegesen a magasabb. Összehúztam magam.
- Nem tudom! Bejött, ideadta a kávét és kiment. - vallottam be. A srác mérgesen nézett rám, majd elhagyta a szobát. Percekig csak meredtem magam elé és emésztettem a dolgokat. Agyam kattogni kezdett. Vajon miért csinálta ezt Luhan? Talán szándékosan tette? De miért akarta felhúzni a fiút? Nem jöttem rá. Nagyot sóhajtva fogtam ismét a gitáromra, majd elkezdtem egy dallamot játszani, ám minő meglepő, ismét kopogtattak. Olyan ideges lettem, hogy felkiáltottam.
- Hát sosem fogom tudni befejezni ezt a nyüves dalt?! - mérgesen csaptam az asztalra és kitártam az ajtót. - Mi van? - kérdeztem mérgesen, ám mikor megláttam, hogy Chen áll az ajtó előtt, megdöbbentem.
- Ne haragudj! Nem akartam illetlen lenni! - Chen elmosolyodott.
- Nem vagy koránkelő típus igaz? - kérdezte. Gondolom arra gondolt, hogy ha kialvatlan vagyok, akkor könnyen fellehet húzni. Mondjuk, ezt eltalálta.
- Nem éppen. De nem azért mérgelődöm. - feleltem.
- Akkor? - pislogott nagyokat a fiatalabb.
- Semmi. Csak már többször is meg lettem zavarva. Ennyi! - vontam vállat.
- Azt én is utálom! - mosolygott Chen. - Ilyenkor tudod mivel hűtöm le magam? - kérdezte. Megráztam a fejem.
- Fagyizom! És ha már itt tartunk, még van egy pár órám fotózásig, mi lenne, ha ennénk egy fagyit, aztán elkísérnél? - kérdezte. Bólintottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
- Na? Jobban vagy? - kérdezte Chen, miközben az egyik asztalnál ültünk és a fagyijainkat ettük.
- Igen. - bólintottam.
- Megmondtam! - vigyorgott. Ráadásul ez a legjobb fagyizó, szóval duplán jó. - elnevettem magam.

Az a Chen akit a TV-ben láttam és az a Chen akivel itt ülök, két külön fickó volt. Az egyik egy meglehetősen nagyképű, hideg személyiség, míg a másik egy fagyit habzsoló, ötéves. Nem tudtam összerakni a kettőt, de viccesnek találtam. Kezdett egyre emberibb formát ölteni az a kép, amit eddig kialakítottam az énekesről. Meg akartam kérdezni, hogy igaz-e a pletyka róla és Luhanról, de nem mertem. Nem volt itt az ideje. Majd, ha jobban megbízik bennem, akkor rákérdezhetek, de most semmiképpen sem. Miután megettük a fagyijainkat, elindultunk visszafelé.
- Neked milyen a családod? - kérdezte Chen, ezzel megtörve a csendet.
- Van egy bátyám és egy nővérem. - feleltem. - A nővérem Amerikában van a férjével és a három gyerekével, a bátyám pedig most készül az esküvőjére. - magyaráztam.
- Hű! Jó sokan vagytok! - bólintott elismerően az énekes.
- Annyira azért nem. - ráztam a fejem. - Csak hárman.
- Én egyke vagyok, szóval nekem már a kettő is megdöbbentő szám! - mosolygott Chen.
- Nem rossz így? - kérdeztem. - Mármint, hogy nincs testvéred.
- Nem. - vont vállat a fiatalabb. - Én így nőttem fel, így természetes. - bólintottam, de nagyon furcsa volt számomra. Nem tudtam elképzelni az életem testvérek nélkül. Mikor visszaértünk a céghez, Chent rögtön letámadták a stylistok, én pedig egyedül maradtam.

1. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Reggel korán keltem, magamba döntöttem három liter kávét, majd bementem a szerkesztőségbe dolgozni. Újságíró voltam, amit nagyon szerettem csinálni. Azt leszámítva, hogy minden riportalanyom ki nem állhatott, élveztem a munkám. Leültem a gépemhez és dolgozni kezdtem.
- Jó reggelt! Hogy vagy ma? - felnéztem a gépemből és munkatársam, Tao támaszkodott asztalomra.
- Fáradtan! - feleltem.
- Akkor felrázlak kicsit! - vigyorgott. - Hallottam valami érdekeset! - felvontam a szemöldököm.
- A hangokról beszélsz a fejedben? Tao, hányszor mondtam, hogy menj vele orvoshoz? - vicceltem, mire a fiatalabb fejbe vágott.
- Ne viccelődj, erre te is kíváncsi leszel! - megforgattam a szemeim.
- Na mesélj!
- Luhanról van szó! - szemeim felcsillantak. Kedvenc idolomról ugyanis, mindig szívesen csevegek. Többször is készítettem vele interjút és nagyon megtetszett a személyisége, a hangjáért pedig már évek óta rajongok.
- Tudtam, hogy ez lesz a varázsszó! - kuncogott Tao.
- Inkább mond, mit hallottál? - nyaggattam.
- Jó, jó! Szóval, megint rajtakapták, hogy randizgat Jongdaeval. - lebiggyesztettem az ajkaim. Jongdae, nem az a típus volt, aki igazán vonzott, sőt, taszított a személyisége. A dalait szerettem, de valahogy nem volt szimpatikus az illető. Sokszor csinált botrányt és volt is, hogy nekem kellett vele interjút készíteni, de mindig sikerült lepasszolnom a munkát és végül sosem beszéltem vele személyesen. Nekem valahogy, túl felkapottnak tűnt.
- Ugye tudod, hogy elbasztad a reggelem? - kérdeztem fintorogva, ugyanis tény volt, hogy a két énekes össze-összejár. Bár tagadják, hogy együtt lennének, sokat látják őket együtt.
- Csak gondoltam szólok, mielőtt az újságban látnád! - elhúztam a szám.
- Legközelebb, ne korán reggel értesíts!
- Korán reggel? Tíz óra! - háborodott fel Tao, aki reggel hétre járt dolgozni.
- Szubjektív! Nekem korán van! - vontam vállat. Tao épp elfordult, hogy menjen dolgára, mikor eszébe jutott valami és visszafordult.
- Apropó! Kris megkért, hogy szóljak, menj be hozzá az irodába! Fontos megbeszélnivalója van veled!
- Oké! Kösz! - bólintottam, majd fölálltam a székemből, hogy elinduljak főnököm irodája felé. Mikor odaértem, egy kopogással jeleztem, hogy be akarok menni.
- Gyere! - hallottam a hangját, majd benyitottam és beléptem. - Ülj csak le! Pár percet kérek még! - bólintottam és leültem az egyik székre, ami az íróasztala elé volt helyezve. Kris még leütött pár billentyűt, majd felém fordult.
- Én egy jó újságírónak tartalak! - kezdett bele. - Éppen ezért kérem, hogy készíts interjút Jongdaeval! - meglepődtem.
- De nem akarok! - ráztam a fejem. - A többiek miért nem jók? - kérdeztem.
- Mert Jondae nem szereti az újságírókat! Mindet elküldte. - magyarázta Kris.
- Akkor én miért lennék különb, mint a többiek? - értetlenkedtem.
- Mert te álcázod magad, mint dalszövegíró! - kikerekedtek a szemeim. - Ne nézz így rám! Tudom, hogy értesz a zeneszerzéshez és tinikorodban bandád is volt! - nézett rám Kris összehúzott szemekkel.
- Évekkel ezelőtt volt! Már arra sem emlékszem, hogy kell tartani a gitárt! - akadtam ki.
- Nem érdekel a nyafogásod! Mész és kész! Csak annyi a dolgod, hogy összebarátkozol vele és érdekes információkat tudsz meg róla, amit végül megírsz és hatalmasat kaszálunk! - nagyot sóhajtva dőltem hátra.
- Van rá esély, hogy elkerüljem ezt a feladatot? - kérdeztem.
- Nincs. - felelte Kris.
- Jó! - álltam fel. - Akkor megcsinálom! De nem ígérek semmit! - elhagytam az irodát és visszaültem az asztalomhoz.
Délután kaptam egy sms-t Baekhyuntól, hogy ha van időm, ugorjak fel hozzá. Mivel viszonylag hamar végeztem, becsöngettem a fiatalabbhoz.
- Szia! De jó, hogy jöttél! - üdvözölt vidáman. - Sütni akartam, de nem tudom megcsinálni ezt a nyomi sütit! Segíts! - nyafogott. Elmosolyodtam. Baekhyun tipikusan az a fajta ember volt, akiből a férfiasság minden formája hiányzik és pont úgy viselkedik, mint egy csaj. Miközben segítettem neki... Vagyis én csináltam a sütit, ő meg nézte, elmeséltem neki, mi történt ma az irodában. Baekhyun azon nyomban visítozni kezdett.
- Hadd menjek veled! Találkozni akarok Jongdae-val! Kérlek! Légyszíííí! Jó leszek! - könyörgött.

Baekhyunnak Jongdae, olyan volt, mint nekem Luhan. Imádta.
- Rendben, egyszer magammal viszlek! Megígérem! - sóhajtottam fel, majd beraktam a süteményt a sütőbe. Baekhyun a nyakamba ugrott.
- Köszííí! - visítozott.
- És veled mi van? - kérdeztem. Baekhyun vállat vont.
- Semmi különös! Képzeld tegnap randiztam egy sráccal!
- És? - néztem rá érdeklődve.
- Egy fasz volt. Szóval otthagytam. Minseok, én sosem fogok találni magamnak senkit! - dőlt el a kanapén.
- Ne mondj ilyet! - próbáltam vigasztalni. - Biztos, hogy előbb-utóbb, jön majd valaki, akivel nagyon hasonlítotok és összejöttök.
- Jó, de mikor? - nézett rám lebiggyesztett ajakkal.
- Nem tudom! - vontam vállat. Megpróbáltam lelket önteni haveromba, majd hazaindultam, ugyanis nekem korán kellett kelnem. Hogy őszinte legyek, nem vártam a másnapot. Nem akartam Jongdaenak dolgozni, de muszáj volt elvállalnom a feladatot, mert a szerkesztőségből, tényleg én vagyok az egyetlen, aki kicsit is konyít a zenéléshez. Nagy sóhajokkal tértem nyugovóra és reménykedtem, hogy sikerül felkelnem reggel.

2.17 I kill your father (Extra)

Suho:
Layt egy szórakozóhelyen ismertem meg. Már elsőre nagyon tetszett a stílusa. Olyan független volt, egyedi és nagyon elképesztő. Sokszor várt meg munka után és együtt mentünk haza. Lay annyira más volt mint én. Olyan rossz fiú alkat, míg nekem az az egyetlen "bűnöm", hogy egy esti szórakozóhelyen dolgozom, de egyébként mindig én voltam a család büszkesége. Jól tanultam, kedves voltam, elkerültem a balhékat. Ám, mikor megismertem Layt, sokszor belevitt a rosszba és el kellett mondanom, megtetszett. Az elején még jónak találtam, hogy ilyen, de később rá kellett jönnöm, hogy nagyon veszélyes dolgokat tud művelni. Ezek közé tartozott a lopás, dílerkedés, kábítószer birtoklás, annak a csempészése, illegális fegyvertartás, közterület rongálás. Nagyon féltem, hogy egyszer lecsukják.Sokszor ígérte, hogy abbahagyja, de aztán mindig visszatért a hülyeségeihez. Nem tudtam meddig bírom így. Minden nap attól rettegtem, mikor viszik Layt a rendőrségre. A helyzetet az is nehezítette, hogy a szüleim nem vették jó néven a kapcsolatunk. Nem csak azt kellett feldolgozniuk, hogy a fiúkat szeretem, hanem azt is, hogy Yixing nem volt az a jó kisfiú alkat. Sőt az első találkozásukkor, már fintorogtak a szüleim. A probléma az volt, hogy senki sem látta Laynek azt az oldalát, amibe beleszerettem. Mindenki egy beképzelt fasznak hitte, pedig nagyon odaadó volt, védelmező és rettentően kedves. Épp a közös fotóinkat nézegettem, amik a falára voltak kirakva. Reggel hat volt és nem volt otthon. Rettegtem, hogy mi lehet vele. Hirtelen kulcscsörgést hallottam. Nyílt az ajtó és Yixing lépett a házba, totál összeverve. Ijedten szaladtam oda.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem.
- Látnád a többieket! - vigyorgott.
- Megint pénzért verekedtél? - kérdeztem.

- Valamiből meg kell élni! - vont vállat és a fürdőbe vonult. Aggódva néztem utána és követtem. Leápoltam a sebeit, majd Yixing lefeküdt aludni. Mellette voltam és megsimogattam az arcát.
- Bárcsak leállnál! - súgtam. - Annyival nyugodtabb lennék! - nem egyszer vesztünk össze, pontosan ez miatt. Én mindig azzal érveltem, hogy sokkal jobb lenne, ha leállna az illegális dolgokkal, csak veszélyes helyzetekbe kerül és halálra aggódom magam, mire mindig azzal jön, hogy ha tényleg szeretem, így fogadom el. Nem tudtam, hogy mit csináljak vele. Annyira szerettem, hogy képtelen voltam elhagyni. Közben meg ott volt bennem a félsz. Ledőltem a kanapéra és a plafont bámultam. Miután lement a HunHan ügy, Lay végre száz százalékig nekem szentelte a figyelmét. Kivéve persze, ha épp nem feketén dolgozott, de azt mindig este csinálta, miután én elaludtam. Minden reggelem egy rémálom volt. Ha nem ért haza időben, már ijedten járkáltam fel-alá. Aztán jött a megkönnyebbülés, mikor kinyílt az ajtó. Könnyek gyűltek a szemeimbe. Vajon meddig fogom ezt bírni?

- Jó reggelt! - mikor kinyitottam a szemeim, Lay hajolt fölém mosolyogva. Csókot nyomott az ajkaimra.
- Hány óra? - kérdeztem.
- Délután három. Keveset aludtál este? - kérdezte. Bólintottam.
- Féltem, hogy nem jössz haza. - simítottam arcára.
- Akármi történhet, én mindig veled fogok maradni. - guggolt le hozzám. A szemeibe néztem, amik vadul csillogtak. Megöleltem, ő pedig fölemelt és mély csókot adott. Kimentünk a konyhába és főztünk magunknak valami ennivalót. Estefelé aztán mondtam Yixingnek, hogy ideje lenne indulnom.
- Késő van! - felelte.
- Annyira nincs! - mondtam és elindultam a kabátomért. Lay elkapta a csuklóm, visszarántott és megölelt.
- Nem mehetsz haza ilyenkor! Az utca veszélyes, főleg most! Vigyázni akarok rád! - súgta a fülembe. Értetlenül néztem a szemeibe.
- Hogy érted, hogy különösen most? - Lay felsóhajtott.
- Valamit nem mondtam. A múlt éjjel, nem akárkiket kellett megvernünk. - mondta komolyan. - Az egyik góré problémázott valamit, bár azt nem tudom, hogy mit. Nekünk nem mondták, csak fizettek, hogy verjük meg. Viszont mint kiderült, ez az ember erős háttérrel rendelkezik és kinyomoztatták, hogy kik verték össze a srácot. Megtaláltak engem is.
- És... Bántani fognak? - kérdeztem lesokkolva. Nem akartam, hogy baja legyen.
- Ők kegyetlenebbek. Kinyomozzák, hogy mi a gyengéjük az illetőnek, akit keresnek és ott rúgnak bele. Ezért féltelek. Biztos vagyok benne, hogy tudnak rólad. Félek, hogy te innád meg a levét a dolgoknak! - puszilta meg a homlokom. - Ígérd meg, hogy bármi történjék is, nélkülem nem mész sehova! - komolyan a szemembe nézett. Bólintottam. Mást nem tehettem, féltettem Layt. Azon az estén nem mentem haza, viszont mikor reggel fölébredtem, Yixing megint nem volt mellettem. Összeszorult gyomorral öltöztem föl, majd ide-oda mászkáltam a lakásban. Mit tehettem volna?
Megígértem Laynek, hogy nélküle egy tapodtat sem mozdulok. Már tíz is elmúlt, mikor végre hazaért.
- Hol voltál? - szaladtam elé és megöleltem.
- Dolgozni! - nyomott puszit az ajkaimra. - Most hazaviszlek! - fogta meg a kezem és kihúzott a házból. - Délután jönnek hozzám és nem akarom, hogy galiba legyen.
- Valaki olyan jön, aki rosszat akar? - kérdeztem.
- Csak nem akarom, hogy olyanba keveredj, ami veszélyes. Elég neked annyi, amilyen én vagyok. - felelte.
- Te nem vagy veszélyes! - ráztam a fejem.
- Az vagyok. Csak neked nem mutatom. - mosolygott rám. Nem feleltem. Lay hazavitt, majd elbúcsúzott tőlem.
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! - rántottam vissza egy csókra. Lay elmosolyodott.
- Megígérem! - puszit nyomott az ajkaimra, majd elment.
- Hol jártál ilyen sokáig? - kérdezte anya.
- Yixingnél voltam.
- Nem unod még azt a fiút? - csóválta a fejét. - És mi lesz az egyetemmel? Voltál bent?
- Nem. - mentem a szobámba. Lehet nem ez volt a legmegfelelőbb válasz, mert apa mérgesen rontott nekem.
- Mi az, hogy nem? Miből fogsz megélni, ha nem tanulsz? - pofozott fel. - Vagy Layel akarsz maradni? Hadd ábrándítsalak ki! Azt a gyereket rövid időn belül lecsukják és aztán nézhetsz!
- Nem megy börtönbe! - kiabáltam.
- Egyszer kell lebuknia és viszlát! - apám egyedül hagyott, én pedig lekuporodtam a sarokba és elsírtam magam. Nem akarom, hogy baja essen! Nem csináltam mást, csak bámultam ki az ablakon. Elképzelésem sem volt, hogy mi lehet most vele.
Napokig nem hallottam Lay felől. Annyira féltem, hogy folyamatosan hívogattam, de nem vette föl. Az üzeneteimre sem válaszolt. Végül összeszedtem magam és egyenesen Lay házához siettem. Bekopogtam, ám ahelyett, hogy valaki kinyitotta volna, az ajtó nyikorogva mozdult meg. Valaki betört a házba? Vagy Lay hagyta nyitva az ajtót? De miért? Tanakodtam, miközben a lehető leghalkabban bementem.
- Lay! Itt vagy? - kérdeztem hangosan. Nem jött válasz.
- Lay? Hallasz? - kérdeztem. Hirtelen bevágódott mögöttem az ajtó. Amikor megfordultam, egy csomó idegen srác állt velem szemben. Az egyik, hátulról lefogott, míg a másik belém rúgott és megütött, amitől a földre zuhantam.
- A pasid most nem ér rá! De mi majd rávesszük, hogy idejöjjön. - vigyorogtak és egy akkorát ütöttek a fejemre, hogy minden elsötétült.

Mikor újból magamhoz tértem, Lay pincéjében találtam magam, megkötözve. Körbepillantottam. Minden tele volt illegális növényekkel. Az egyik srác közelebb lépett.
- Ha jól sejtem, Lay hamarosan itt lesz! - hajolt le. - Kezdem érteni miért kedvel téged annyira! Nem nézel ki rosszul. A ruháidból ítélve, még jómódú is vagy. Jó fogás! - röhögött.
- Mit akarnak Yixingtől? - kérdeztem.
- Nézd már! Amiatt nem aggódsz, hogy veled mit teszünk? - kérdezték, mivel a pincében többen is vigyáztak rám. Hirtelen zajt hallottunk.
- Úgy hallom, megérkezett. - Layt, két férfi kísérte a pincébe. A fiú feldúlt volt és mikor meglátott, szinte nekiment az őrzőmnek.
- Minek kellett őt is belekeverni? - kiabálta Lay. Alig bírták lefogni.
Mi van? Félted a pasidat? - röhögtek.
- Mit akartok? - kérdezte Yixing. Erre az egyik pasi úgy belerúgott, hogy Lay a földön találta magát.
- Ha megvered a társunk, mi kicsinálunk téged! Most szépen végignézed, ahogy a drága szerelmedet cafatokra szedjük! - hozzám léptek és belém szúrtak egy kést. Hangosan kiáltottam fel. Mindenki röhögött, Layt kivéve, aki kétségbeesetten próbált szabadulni. Most Yixinghez fordultak, engem pedig, addig őrizetlenül hagytak. Szenvedve próbáltam keresni valamit, ami levágja a kötelet a kezemről. Nem találtam semmit, mígnem Layt neki nem dobták egy üvegvitrinnek, ami ripityára tört.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva. Lay rám pillantott, de nem tudott felelni, mert megragadták és ütni, rúgni kezdték. Sírva fakadtam és kétségbeesetten kerestem egy nagy üvegdarabot, majd elkezdtem leszedni a kezemről a kötelet. Nagy nehezen sikerült leoldanom, majd kiszedtem magamból a kést. Rettenetesen fájt. Az egyik fickó mögé léptem és kirántottam a pisztolyát. Mindenki felém fordult.
- Nem figyeltetek rá? - kérdezték egymástól.
- Engedjétek el Layt! - kiabáltam rájuk. A többiek elkezdtek felém közeledni.
- Add vissza! - kiabáltak velem.
- Nem!
- Add vissza! - ekkor lőttem. Az egyik pasinak, eltaláltam a karját. A többiek nekem ugrottak. Most én lettem a céltábla. Hirtelen fütty hallatszott. Layre pillantottunk, aki egy kancsó benzint öntött a földre, majd felmutatta az öngyújtóját, ami égett.
- Nem mered! - néztek Layre a srácok. A benzin, egyenesen felénk folyt. Lay rám pillantott. Tudtam mit akar. Kihasználva a döbbent pillanatot, kiszabadítottam magam és míg én Lay felé rohantam, ő eldobta az öngyújtóját. Megragadta a kezem és kihúzott a pincéből, majd bezárta az ajtót. Épp sikerült kiérnünk a házból. Nem sokkal később ugyanis, az hatalmas lángokkal kezdett el égni. Mindketten véresek voltunk. Lay zokogva borult a nyakamba.
- Annyira sajnálom!
- Hol voltál? - kérdeztem sírva.
- Kiléptem a bandából. - mondta a szemét törülgetve. - Kiléptem, mert annyira féltettelek, hogy otthagytam őket. - Layhez bújtam.
- Szeretlek! - csókoltam meg. A rendőrség és a tűzoltóság is kijött a helyszínre. A drogokból, az illegális növényekből, semmi sem maradt. A rendőrség ártatlannak nyilvánított minket. A kórházban ellátták a sérüléseinket, majd hazavittem Layt. A szüleim továbbra sem örültek, ám az eset után, Lay jelentős változásokon ment keresztül. Nem csinált veszélyes dolgokat. Persze, volt, hogy néha szívott egy kis füvet, de ennyi. Nagyon boldog voltam és nyugodt. Végre úgy hajtottam álomra a fejem, hogy tudtam, Lay ott lesz mellettem. Yixinget végül elfogadták a szüleim és Lay keresett magának állást, majd beköltözött egy kis lakásba a városba. Én természetesen mentem vele.
- Te vagy az életem értelme, ugye tudod? - kérdezte mosolyogva.
- Tudom! Szeretlek! - adtam csókot az ajkaira. Végre minden olyan volt, mint amilyennek régen elképzeltem!

2.16 I kill your father (Vége)

Sehun:
Fél év! Ennyi idő telt el ezóta, hogy Luhan elment. Azóta én sokat betegeskedtem, nem voltam önmagam. Rémálmok gyötörtek. Ami viszont fura volt, hogy Lay egy csomószor meglátogatott. Sok mindent mondott, főleg azt, hogy Luhan tartja vele a kapcsolatot. Mindig kérdezem, hogy van, erre csak annyit felel, hogy remekül. Rettenetesen fájt ez az egész. Ahogy a parkban sétáltam, összefutottam Kai-al.
- Hogy vagy? - kérdezte. Vállat vontam. Elhúzta a száját.
- Sajnálom! - felsóhajtott. - Tudsz valamit Luhanról? - megráztam a fejem. Sajnálkozó pillantást vetett rám. Mivel nem tudtunk miről beszélgetni, elköszönt és továbbment. Én nekidőltem annak a fának, ahol először csókoltam meg Luhant. Leültem és az eget kezdtem kémlelni. Valamelyik nap, Lay adott nekem pár tablettát. Valószínűnek tartottam, hogy drog volt. Kivettem a zsebemből és benyeltem az összeset.

"- Sehun? - hajolt le hozzám Luhan. Kérdőn néztem fel rá. Nagy fehér ködben álltunk, rajta kívül, nem láttam senkit és semmit..
- Mit csinálsz itt? - kérdezte. Nem feleltem. Szinte nekiestem a fiúnak. Karjaimba zártam és könnyekben törtem ki.
- Jól van! Semmi baj! - simogatta a fejem. Elváltunk egymástól és Luhan letörölte a könnyeim.

- Nem haragszol? - szipogtam.
- Rád nem tudok haragudni! Szeretlek te lökött! - fogta kezei közé az arcom. - Gyere! - ujjait az enyémekre fonta és odébb akart húzni, de valami csörgés követte minden lépésünk.
- Mi ez a hang? - kérdeztem. Luhan megfordult és kissé szomorú lett. Lenyúlt a ködbe és egy láncot mutatott. Azért volt érdekes, mert el volt szakadva és a szakadás helye véres volt.
- Mi ez? - kérdeztem.
- Nyúlj lefelé! - tettem amit mond és én is lenyúltam. Megéreztem a láncot és felemeltem. Ugyanolyan volt, mint Luhané.
- Ez a mi láncunk. Ez tartott össze bennünket! De elszakadt. - magyarázta Luhan.
- És... Meg lehet javítani valahogy? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem tudom. - rázta a fejét Luhan. - Te Yerit választottad, nem engem. Ez volt a szakadás oka.
- Csak lehet csinálni valamit! - ragadtam meg és megpróbáltam összeilleszteni a két láncot.
- Nem fog menni! - szólt rám Luhan.
- Miért nem?
- Ezt csak képzeled! Ez itt minden, csak a fejedben létezik! - magyarázta az idősebb. - Lay adott neked tablettákat, ugye? - kérdezte.
- Igen. - bólintottam.
- Gondoltam! Szegény Lay, díler lett belőle! - csóválta a fejét Luhan.
- Hol talállak meg? - kérdeztem. Luhan megcsókolt.
- Kérdezd a dílerünket! Ő az egyetlen, aki melletted áll! Akármennyire nem látszik!"

Mikor kinyitottam a szemeimet, egy kórházi szobában feküdtem. Yeri aggódva meredt rám.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Mi történt? - néztem rá.
- Gyomormosást kellett végrehajtani, mert annyi drogot vettél magadhoz! - fogta meg a kezem. Hirtelen rendőrök törtek ránk.
- Felébredt? Remek! Szeretnénk pár kérdést feltenni! - felsóhajtottam, mivel sejtettem, hogy miért jöttek. - Honnan szedted a kábítószert?
- Kaptam. - vontam vállat.
- Ez nem válasz! Le is tartóztathatnánk, kábítószer birtoklásért! Viszont hajlandóak vagyunk eltekinteni ettől, ha megmondod, ki a terjesztő! - nem akartam Layt felnyomni, ezért beköptem valaki mást. Még régebben találkoztam vele. Igaz, nem vettem tőle drogot, de legalább tudtam valakit mondani, Lay helyett.
- Kim Hyo Jin. - a rendőrök még feltettek pár kérdést, majd távoztak. Ismét kettesben maradtunk Yerivel. A lány megsimogatta a vállam, majd komoly arccal felém fordult.
- Azt hiszem, hogy beszélnünk kell! - kérdő pillantásokat küldtem felé. - Tudod... Ez az eset ráébresztett, hogy nem tartozunk össze!
- Miért mondod ezt? - kérdeztem értetlenül.
- Tudod... Míg nem voltál magadnál, folyamatosan Luhan nevét mondogattad! Tudom, hogy hiányzik, azt is tudom, hogy szereted! - Yeri felsóhajtott. - Azt próbálom elmondani, hogy szakítsunk! - nyögte ki. - Keresd meg Luhant!
- De... Mi lesz velünk? - kérdeztem. Meglepődtem, hogy ő mondta ezt, pedig nekem kellett volna megtennem.
- Mi lenne? Semmi! Vagy szerinted ez normális? Tudom, hogy többször is megcsaltál! Most neked jobb velem lenni és folyton azon agyalni, hogy vajon mi lehet Luhannal? - kérdezte.
- Nem! - ráztam meg a fejem.
- Látod?
- De mit mondjak neki, ha megtalálom? - kérdeztem?
- Az igazat! Hogy szereted! - mosolygott rám Yeri. Puszit adott, majd elhagyta a szobát. Alig ment ki az ajtón, Lay jelent meg a helyiségben.
- Na? Indulhatunk? - kérdezte vigyorogva és egy repülőjeggyel kezdte legyezni magát.
- Hát te? - kérdeztem.
- Rád vártam, te szerencsétlen! Komolyan fél évedbe telt beismerni, hogy szereted Luhant? - kérdezte. - Holnapután kiengednek! Akkor repülünk is!
- Repülünk? - kérdeztem.
- Te, én és Suho! Egyedül én tudom, hogy jutsz el Luhanhoz! Suho pedig a pasim! Természetesen jön velem! - vigyorgott.

Amíg én a kórházban feküdtem, Lay engedélyt kapott, hogy összepakoljon nekem. Mikor letelt az a pár nap, hárman indultunk neki, hogy megkeressük a gépünket.
- Te Lay, minek tettél nekem télikabátot? Tavasz van! - értetlenkedtem, mikor a repülőn megnéztem a bőröndöm.
- Ki tudja meddig kell maradnunk? Bár ahogy téged ismerlek, el fog húzódni ez a látogatás! - kiöltöttem a nyelvem, majd leültem a székemre. Pár óra volt az út. Mikor megérkeztünk, Lay elvitt minket a szüleihez, hogy lakjunk ott, míg itt vagyunk.
- És most? - kérdeztem.
- Megmutatom, hol van az étterem, ahol dolgozik és, hogy hol laknak a szülei! A többit intézd el te! - nem laktak messze Laytől, az étterem sem volt messze. Mikor azonban otthagytak, nagyom megijedtem. Mit tegyek?

Luhan:
Fél év telt el azóta, hogy eljöttem. Egyáltalán nem lettem jobban. Sőt! Annyiszor voltam beteg, hogy ki akartak vizsgálni, de tudtam, hogy semmit sem találtak volna bennem. Ahogy teltek a napok, csak rosszabb lett. Hiányzott az az idióta, pedig tudtam, hogy Sehun most valahol Kóreában enyeleg Yerivel. Egy tavaszi napon, főnököm megkért, hogy maradjak bent este is. Bólintottam, hogy persze, bent maradok. Aztán újabb vendég érkezett és én ledermedtem. Mit keres itt Sehun? Kihátráltam a konyhába és odaszóltam az egyik munkatársamnak.
- Megkérhetnélek, hogy szolgáld ki azt a fiút a hetes asztalnál? - kérdeztem.
- Neked miért nem megy? - pislogott rám.
- Mert ismerem! Kérlek! - könyörögtem. A srác bólintott. Nagy levegőt vettem és egész nap kerültem Sehun asztalát. Miután elhagyta az éttermet, észrevettem, hogy ottmaradt a pulcsija. Fasza! Most tehetem el én! Csóváltam a fejem. Bevittem magammal az öltözőbe, majd folytattam a munkát.
Este nekem kellett zárni, mert mindenki más elhúzott. Lehet hülye vagyok, de szerettem, ha estig benn kellett maradnom. Ilyenkor egyedül lehettem. Elképzelhettem, hogy együtt vagyunk Sehunnal, miközben a zene bömbölt a fülemben. Épp törölgettem az asztalokat és szokás szerint tánclépésekben lejtettem egyik helyről a másikra. Fülem be volt dugva, így nem hallottam, hogy valaki bejött. Akkor vettem észre, mikor véletlenül megfordultam. Ijedten vettem ki a fülest és hátráltam az egyik asztalig. Nagyot nyeltem. Sehun állt velem szemben és mosolyogva figyelt.
- Nem is mondtad, hogy ilyen jól táncolsz!
- Mit keresel itt? - kérdeztem. A fiú egyre közelebb jött, végül nem is maradt hely kettőnk között.
- Szeretlek! - nézett a szemeimbe. Nagyon nehezemre esett, hogy ne marjak ajkaira, szerintem látszott is, hogy szenvedtem. Na, nem mintha Sehun nem akart volna megcsókolni. Úgy zihált, hogy azt hittem, letámad.
- Ezt már mondtad! - húztam össze a szemeim. Ne higgye, hogy egyből a karjaiba omlok, csak mert elutazott értem Kínáig.
- Szakítottunk Yerivel. Vagyis, ő dobott ki, de csak azért, mert rájöttem, hogy téged szeretlek igazán. Mindig is téged szerettelek! Csak haragudtam, mert elmentél! És igen, tudom, hogy ez hülyeség és én

is tudtam, hogy nem kéne haragudnom, de itt hagytál! Szükségem lett volna rád és elmentél!
- És most? Mit vársz? Hogy bocsássak meg azok után, hogy kibasztál velem? Ugye azt tudod, hogy nem tudok neked gyereket szülni? Nem tudok családot nyújtani! - meredtem rá.
- Nem érdekel! Nekem te vagy a család! Ha nem vagy mellettem, inkább meghalok, de nélküled nem akarok élni! Nem tudok élni! - szemeiben kis könnycsepp csillant. Kész! Megtört a mécses! Hol ajkait, hol szemét bámultam, majd kezeim közé fogtam az arcát és megcsókoltam. Sehun megragadott és felültetett az asztalra.
- Szeretlek Luhan! - súgta nekem. - Gyere vissza velem!
- Visszamegyek! - pusziltam a nyakára, majd visszatértem ajkaihoz. Sehun elmélyítette a csókot és elfektetett az asztalon. Akkor ott, végre visszakaptam. Pár napot még együtt töltöttünk, majd fogtuk a cuccokat és mind a négyen visszamentünk Koreába. A többiek nagyon örültek nekünk. Xiumin inkább nekem, ő szíve szerint megölte volna Sehunt, de ezt mellőzte.

Hónapok teltek el, majd Sehun izgatottan állt elém.
- Mi az drága? - pislogtam kérdőn.
- Emlékszel, hogy adtál nekem egy kaktuszt? - bólintottam.
- Igen. Miért?

- Virágzik!
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Meg akarod nézni? - bólintottam. Sehun megragadta a kezem és átrohant velem hozzájuk. A szobájába érve, megpillantottam a kis növényt, ami valóban virágba borult.
- Tudod min gondolkodom? - kérdeztem. Sehun kérdőn pillantott rám.
- Szerintem a pulcsid Kínában maradt. - tanakodtam. Sehun felnevetett.
- Nem! Láttam Lay-en! Szerintem szimplán benyúlta! - vigyorgott.
- És nem kellene? - nevettem én is.
- Nem! Tartsa csak meg! Nekem itt vagy te! Ha fázom, csak ölelj át! - adott csókot.
- Nem kell fáznod ahhoz, hogy megtegyem. - bújtam hozzá.
- És? Mit csináljunk most? Még van pár óra szabadidőm, aztán mennem kell előadásra. - pillantotta az órájára.
- Hát... - adtam mély csókot. - Nekem van egy-két ötletem! - vigyorogtam. Sehun ördögien mosolyodott el, majd rálökött az ágyára.
- Szeretlek! - mondta, miután fölém mászott.
- Én is! - szorítottam magamhoz és puszit nyomtam a szájára. Örökké szeretni foglak!