12. Marriage or love?

Kris:
A gólyatábor után, minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Luhan tanult mint az őrült, én szenvedtem és bejártam az előadásokra, de csak mert rokonom, folyton ezzel baszogatott. Annyiban jobb volt ez az időszak, hogy Taoval különösen jóban lettünk. Nem tudom hogyan, de nagyon megkedveltük egymást. Sokszor beszélgettünk a szünetekben, míg Sehunék egymással veszekedtek. Délutánonként, sokszor átjöttek a többiek, hogy együtt magoljunk a vizsgákra. Épp egy ilyen alkalom volt, mikor nagyban ültem a kanapén és a telefonom nyomkodtam.
- Nem akarunk bulizni menni? - a csöndbe, Lay hangja hasított bele. Egyszerre néztünk fel, majd rá.
- Én benne vagyok! - mosolyodott el Suho.
- Én is! - lelkesedett Xiumin is. Csak Luhan ült fapofával a székén és a könyvét lapozgatta.
- Mikor? - kérdezte.
- A hétvégén! - vont vállat Lay.
- Akkor jó. Menjünk! - bólintott rá Luhan. A többiek rám néztek, mire vágtam egy "Ugyan kérlek, már, hogy ne mennék?" fejet. Xiumin kitalálta, hogy mi lenne, ha hoznánk még pár embert és nekem egyből Tao jutott eszembe. Másnap első dolgom volt, hogy megkérdeztem. Akkor még nem volt biztos, hogy jön, de mikor pár napra rá, ismét rákérdeztem, már heves bólogatással válaszolt, sőt, kitalálta, hogy hozza Sehunékat is. Persze, mint mindig, Luhan megint összekapott vele.
- Miért nem tudok meglenni anélkül, hogy ki ne kaparnátok egymás szemét? - kérdeztem, mikor leültünk az asztalunkhoz.
- Arról, hogy ő egy seggfej, nem tehetek. - vont vállat Luhan.
- Lásd be, hogy te is elég provokatív vagy! - nézett rá Lay, mire Luhan felvonta a szemöldökét.
- Hogy Én?
- Igen! Minek állsz meg mellette, ha tudod, hogy baszogatni fog? - Luhan nem felelt, csak szikrákat szóró tekintettel meredt a fiatalabbra. - Ráadásul! - tette hozzá. - Most te kezdted! - rokonom, dühösen csapta össze a könyveit és vonult ki az étkezőből. Szem forgatva néztem utána.
- Mostanában idegesebb mint amilyen alapjáraton. - állapította meg Xiumin.
- A menyasszonya miatt van? - kérdezte Suho.
- Igen. Teljesen ki van készülve miatta! - magyaráztam.
- Szerintem csak a fasz hiányzik belőle. - vont vállat Lay, mire kikerekedett szemekkel néztünk rá. - Most mi van? Talán nincs igazam? Ha lenne egy normális szexpartnere, feleennyire lenne harapós.
- Te már csak tudod, mi? - kérdezte Xiumin, mire Lay lesajnálóan nézett rá.
- Hát, többet tudok mint te! - erre Minseok száj húzva fordult el.
- Miért is vagyunk mi jóban? - kérdeztem Layt, mire a fiú vállat vont.
- Mert én menő vagyok, ti meg segítségre szorultok! - Laynek van egy sajátságos humora.
Lassan telt el a hét és minden nap, keserves volt. El sem hittem, mikor már ott álltam a többiekkel a tömegben és körülbelül a második pohár koktélomat húztam le. Lay és Suho eltűntek valamerre, Luhan szintén fogott magának valakit, Sehun Irenevel volt, Xiumin... Valahol a tömegben, én pedig Taoval beszélgettem.
- Az angol akkor is egy szar nyelv! - közölte hevesen.
- Tévedés! - mentem bele a vitába. Természetesen, ismét azon veszekedtünk, hogy vajon melyik nyelv rosszabb. A japán vagy az angol?
- Tudod mit? Kössünk egyezséget! - kíváncsian nézett rám. - Korrepetállak angolból és megszerettetem veled a nyelvet, ha te segítesz nekem japánból. Na? - Tao elgondolkodott kicsit, majd szélesen elmosolyodott.
- Benne vagyok! - csapott a tenyerembe. Épp beleittam volna a poharamba, mikor hirtelen minden elsötétült. Édes illat kerített hatalmába. Ő az!
- Szia! - levettem kezeit a szemem elől és megfordultam. Nem akartam hinni a szememnek. Ott állt előttem, teljes életnagyságban, rohadt szexin és a szám is tátva maradt.
- Mi az? Meg sem csókolsz? - nevetett. Észbe kaptam és felálltam a székről, hogy rendesen üdvözölni tudjam. Hosszasan megcsókoltam, majd amikor elváltunk, a szemeibe nézve kérdeztem.
- Hogy kerülsz ide?

- Hiányoztál! - válaszolta mosolyogva. - Szóval kivettem egy kis szabit és gondoltam hazajövök hozzád! - szorosan átöleltem és beszívtam magamba az illatát. Szinte beleszédültem. Annyira hiányzott! Hirtelen Taora tévedt a tekintetem és észbe kaptam.
- Elnézést! Be sem mutattalak! Tao, ő itt a barátnőm Jessica! Jessica, ő itt egy barátom, Tao! - mosolyogva üdvözöltél egymást, majd hirtelen Jessica felém fordult.
- Majd elfelejtettem mondani! Van egy kis bibi! - kérdőn néztem rá. - A helyzet az, hogy nem egyedül jöttem! - még furábban néztem rá. - A reptéren összefutottam...
- Sziasztok! - köszönt ránk egy másik női hang. Megfordultam és alig hittem a szememnek. Jiali állt előttem és szélesen mosolygott ránk.
- Nem tudjátok hol van Luhan?
- NE! - a lány maga mögé nézett. Luhan állt velünk szemben és döbbenten nézett Jiali-ra. A lány integetni kezdett, majd a nyakába ugrott.
- Örülök, hogy újra láthatlak!
- Én kevésbé! - fintorgott Luhan.
- Lehetnél kedvesebb is!
- Minek? Jobb ha most hozzászoksz a stílusomhoz! - Luhan csak úgy borította magába a piát. Épp Jialivel veszekedett, mikor megjelentek Sehunék is. Irene rögtön odajött hozzánk és ismerkedni kezdett Jessicával. Eközben Luhanék annyira egymásnak estek, hogy Lay elküldte őket a mosdóba, lehűteni magukat. Nem mondom, jó sokáig benn voltak. Már azon gondolkodtam, utánuk megyek, amikor végre visszatértek. Ruhájuk megtépve, hajuk kócos volt.
- Jézus, veletek meg mi történt? - kérdeztem döbbenten.
- Verekedtünk. - közölte Luhan.
- Hogy mi? - néztem rájuk.
- Jól hallottad! De nyugi! Már vége! - rendelt magának egy italt, majd egy kortyra megitta az egészet. Közben Sehun Irenevel ment táncolni és eltűntek a tömegben.
- Hol van Xiumin? - nézett körbe Luhan.
- Jialivel táncol! - válaszolta Jessica. Luhan csak bólintott.
- Jól sejtem, hogy ma este nálunk alszol? - pillantott a lányra Luhan, mire ő bólintott.
- Jó, akkor nem veletek megyek haza! Nem leszek a romantikus estétek útjába! - mosolyodott el. Az este további része, incidensek nélkül telt el. Tao és Jessica remekül kijöttek egymással. Remekül elbeszélgettünk hármasban és szinte észre sem vettük, hogy lassan menni kéne, mert a többiek kezdtek kidőlni. Azt már nem tudom, hogy Luhan hogy oldotta meg az ott alvást, mert Xiumin és Jiali eltűntek, ahogy Lay és Suho is. Csak Sehun és Irene maradtak. Meg Tao, de nem hiszem, hogy hármuk közül Luhan bárkivel is hazamenne.
- Biztos, hogy nem jössz haza velünk? - kérdeztem.
- Tuti! Ne aggódj miattam! - ráhagytam, de reméltem, hogy nem fog miattam kint aludni.
Alighogy beléptünk a lakásba, nekiestem Jessicának. A szobámig nem jutottunk el, de nem is baj. Olyan régen láttuk egymást, hogy az is csoda, a bulin visszafogtam magam.
- Nagyon hiányoztál! - suttogtam a lány fülébe.
- Te is nekem! - mosolygott rám és megcsókolt.

11. Marriage or love? +18

- Bocs a késésért! Miattam van! - kértem elnézést a többiektől, akik már jócskán benne voltak a partyzásban.
- Semmi gond! Vegyetek valamit inni és csatlakozzatok! - vigyorgott Kris. Valami csajjal volt, de nem ismertem. Még sosem láttam az egyetemen. Nem tudom honnan szedte, de hihetetlenül szép volt. Leültünk Irenevel és vettünk két italt. Épp nagyban ittam a koktélom, mikor a tömegben megpillantottam Luhant táncolni. Majd leesett az állam. Hihetetlen mozgással van megáldva! Eddig ezt észre sem vettem. Hirtelen kilépett a tömegből és leült mellénk.
- Mi van? - kérdezte, mikor nem szóltam semmit.
- Semmi. - ráztam a fejem. Luhan kért egy kis vizet, mivel csorgott róla az izzadság. Szabadulnom kellett a látványtól, ezért megragadtam Irenet és behúztam táncolni. Sokáig nem tudtam mi van a többiekkel. Csak Irene volt és a tánc. Közben megittam még egy-két koktélt is és, bár éreztem, hogy lassan sok lesz, nem hagytam abba, lehúztam az utolsó poharat is.
- Nem akarunk kicsit pihenni? - kérdezte Irene. Bólintottam és kimentünk a tánctérről. A pultnál már nem csak Luhan, hanem Kris a vele lévő lány is ott voltak, meg egy ribanc, aki épp Luhan nyakában lógott.
- Menj már innen! - kiabált Luhan a lánnyal.
- Most miért vagy ilyen? Nem tetszem?
- Őszintén? Nem! Keress olyan farkat akinek feláll rád! - lökte el magától.
- Nekem mindegy! De remélem tudod, hogy az esküvő alól nincs kibúvó! - fenyegette meg a lány.
- Épp elég baj nekem, hogy a hátralévő életem veled kell leélnem! Nem akarok még előtte is veled foglalkozni! - a csaj vállat vont, majd eltűnt a tömegben.
- Öhm... Ez ki volt? - kérdeztem meglepetten.
- Csak a menyasszonyom. - vont vállat Luhan.
- Hm. Jó fogás. - állapítottam meg gúnyosan, mire dühösen rám nézett.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre! Most különösen nem!
- Milyen szép vagy! - szólalt meg hirtelen Irene és a lányhoz lépett, aki Kris mellett állt. Remek. Ők beszélgetni kezdtek, nekem meg maradt Luhan. Az idősebb viszont nem nézett rám. A poharát bámulta és némi szomorúságot is véltem fölfedezni az arcán.
- Mi a baj? - nem hiszem el, hogy megkérdeztem! Luhan is furán nézett rám.
- Közöd?
- Bocs, hogy érdeklődöm. - feleltem gúnyosan.
- Semmi közöd hozzá.
- Jó, nem érdekelsz! - vontam vállat. Azért rosszul esett, hogy így reagált.
- Ugye azért nem kezdesz el sírni? - kérdezte Luhan gunyorosan.
- Menj a fenébe! Épp érdeklődtem a hogyléted felől, nehogy már neked álljon feljebb! - förmedtem rá.
- Nem kértelek, hogy velem foglalkozz! - kezdtem nagyon mérges lenni és a türelmem a végét járta.
- Bunkó vagy!
- A legjobbtól tanultam! - itt szakadt el a cérna és a poharam tartalmát, a képébe öntöttem. Először nem is tudott mit reagálni, majd éreztem, hogy valami nedvesség éri a fölsőm. Na, ez volt Luhan itala.
- Ebből elég! - lépett hozzánk Lay és mindkettőnket lerángatott a székről. - Jó lenne, ha befejeznétek végre! Menjetek a wc-re és szedjétek ki a dzsuvát a fölsőtökből! - egymást lökdösve indultunk abba az irányba amerre Lay mutatott. Kinyitottam az ajtót és előre engedtem Luhant.
- Hölgyek előre! - mielőtt bement volna, még jól a hasamba ütött. Görnyedve mentem utána. Luhan rögtön megeresztette a csapot és hideg vízzel kezdte mosni az arcát. Én egy percig sem gondolkodtam, levettem a pólóm és elkezdtem kimosni a fölsőmből az italt.
- Te mit csinálsz? - nézett rám Luhan döbbenten.
- Minek tűnik?
- Közösségi helyen vagy! - szólt rám.
- És? - fogd már be!
- Csak annyi, hogy ilyet nem szokás! De persze ez nem érdekel téged! Mert, miért is érdekelne!? Te mindig mindent leszarsz! Borzasztó vagy! - idegesen fordultam felé. Szemei szikráztak a dühtől és csak mondta-mondta a legkülönfélébb sértéseket. Kezdett nagyon elegem lenni!
- Csöndben maradnál kicsit? - szóltam rá. Zúgott a fejem és kicsit szédültem is.
- Nem! Nem fogok! Minek kellett jönnöd? Így is van elég bajom! Nem vagyok kíváncsi a ké... - nem engedtem, hogy befejezze. Közelebb léptem és határozottan megcsókoltam. Ha szóval nem tudtam rábírni arra, hogy elhallgasson, egy lehetőségem maradt. Irene-nél mindig bevált ez a módszer. A probléma ott kezdődött, hogy nem hittem, hogy ennyire élvezni fogom. Rendesen meglepődött, de visszacsókolt. Azt hittem ellök, de nem így tette. Kezeimet a nyakára vezettem és úgy döntöttem, ha már így alakult, megnézem meddig enged. Ez volt az a döntés, ami később elég nagy zűrt kavart, de ezt akkor, ott nem tudtam. Ujjakat éreztem a tincseim között, melyek erősen, de nem fájóan húzták hajamat. Luhan egyre erősebben húzott magához, én pedig kezdtem érezni, ha most nem állok le, annak csúnya vége lesz.
Nem löktem el magamtól. Egyrészt olyan erősen szorított magához, hogy ha akartam volna, sem tudtam volna szabadulni. Másrészt... Nem is akartam. Túl jó volt, túl édes. Feltüzelt, izgatott, függővé tett. Szinte nekilapultunk a falnak, de a csókolózást egy pillanatra sem hagytuk abba. Mivel attól féltem, hogy ránk nyitnak, fél szemmel megkerestem azt a helyet, ahová elvonulhatunk. A legmegfelelőbb helynek a takarítóraktárt találtam, így elkezdtem arra tolni Luhant is. Miután valahogy sikerült kinyitnom az ajtót, szó szerint belöktem az idősebbet a helyiségbe és miután én is beléptem, bezártam magam mögött az ajtót. Ismét Luhan ajkaira hajoltam és nyelvem újabb táncba kezdhetett az övével. Megragadtam a combjait, felemeltem és felraktam arra a kis asztalra, ami a kis raktárba volt elhelyezve. Nem érdekelt, hogy ezzel együtt az összes tisztítószert ledöntöttük, sokkal fontosabb dolgom volt. Ajkai után, nyakát vettem célba. Miközben érzékeny bőrét szívogattam,

elkezdtem kigombolni az ingét és miután végeztem, leszedtem róla a fölsőjét. A bőre szinte égette ujjaimat, ahogy végighúztam kezem, meztelen felsőtestén. A szemeibe néztem. Íriszeiben veszettül égett a vágy, éreztem, hogy akar és én sem voltam másként vele. Ismét ajkaira kaptam. Kezeimmel a nadrágját kezdtem babrálni és ő is ugyanezt tette az enyémmel. Neki előbb sikerült kicsatolnia az övemet, így hamarabb éreztem, hogy hideg ujjai, merevedésem köré fonódnak és masszírozni kezd. Nehezen, de sikerült lerángatnom róla az alsóját is, majd elkezdtem egyre lejjebb puszilgatni, míg el nem értem legnemesebb testrészéhez. Hatalmas sóhajok szöktek föl tüdejéből, ami nekem nagyon tetszett. Nem akartam, hogy hamar elmenjen, ezért eleresztettem ajkaim fogságából és hanyatt döntöttem. Össze-vissza puszilgattam a mellkasát, miközben tágítani kezdtem. Az elejét jól viselte, de a vége felé már nehezebben fogadta be ujjaimat. Mikor úgy éreztem, hogy már nagyjából megszokott, lábai közé léptem és lassan belé nyomtam magam. Láttam rajta, hogy fájt neki, de jól viselte, egy hang nem jött ki a torkán. Nem úgy, mikor mozogni kezdtem.
- Basszus Luhan, meg fognak hallani! - szóltam rá, de mint aki meg sem hallotta. Hangosan követelte a magáét, ami egyrészt kurva izgató volt, másrészt viszont be kellett valahogy fognom a száját. Nem akartam, hogy megtudják. Ajkaira hajoltam, hogy nyögéseit valamilyen szinten tompítani tudjam. Ráfogtam merevedésére és ütemesen mozgatni kezdtem a kezemet. Luhan a hátamba vájta körmeit, ami egyszerre volt fájdalmas és vadító. Lassan éreztem, hogy nem bírom tovább.
- Sehun! - nyögte és lábait derekam köré fonta. Tudtam mit akart. Egyre gyorsabban mozogtam benne, míg mindketten el nem értük a gyönyört.
Lihegve húzódtam ki belőle. Puszit nyomtam a homlokára és felültettem. Átöleltem meztelen testét megvártam, míg kifújja magát. Nem kérdés, ez volt életem legjobb dugása. Még Irene-t is lepipálta, pedig vele nem egyszer feküdtem már össze. Irene! Ekkor tudatosul bennem, mit is tettem. Megcsaltam a lányt, akit elvileg szeretek. Luhan kicsit eltolt magától, majd elkezdett öltözködni.
- Ugye tudod, hogy ez soha, de soha nem ismétlődhet meg? - kérdezte, miközben az inge gombjaival bajlódott.
- Tudom. - bólintottam. Fölrángattam a nadrágom és bekapcsoltam az övemet. Valamiért nem tudtam uralkodni magamon és Luhan mögé léptem. Belecsókoltam a nyakába, mire megremegett. Szinte biztos voltam benne, hogy ellök magától, de nem ez történt. Vadul csókolt meg és a nyakamba kapaszkodott. Miközben ismét lehámoztuk egymásról a ruhákat, egyetlen dolog járt a fejemben. Nem vagyok normális!

10. Marriage or love?

- Hazajöttem! - kiáltottam az otthoniaknak.
- Kis unokám! - csoszogott ki nagyi az előszobába. Nagyon megijedtem.
- Mami! Ezt nem szabad! Tudod, hogy pihenned kell!

- Ugyan! Csak üdvözöllek! Különben is, egész nap fekszem! Mozognom is kell néha, különben megőrülök! - hozzám lépett és megölelt. - Hogy érezted magad?
- Nagyon jól. Vicces volt! - mosolyogtam.
- Gyere! Vedd le a kabátod! Főzök egy teát és mesélhetsz is! - kiabálta, miközben kiment a konyhába.
- Nagyapa? - kérdeztem, mert sehol sem láttam.
- Horgászik! Tudod ő rossz fiú és most bandázik a többiekkel. - felnevettem. Imádtam a nagymamámat. Éppen ezért féltettem is nagyon. Mostanában nagyon beteges szegény és az orvosok azt tanácsolták, hogy maradjon az ágyban, de persze nagyi önfejű és sosem hallgat senkire. Legelső nagy rosszulléte, még akkor volt, amikor nyolcadikos voltam. Szívrohama volt és kórházba kellett vinni. Ott ismerkedtem meg Irenevel. Az anyukája ápolta, majd mikor hazahozhattuk, Irene volt, aki folyton segített neki mindenben. Akkor jöttünk össze. Nagyon hálás voltam neki és megkedveltem, ahogy a nagyim is. Kimentem utána a konyhába és leültem az asztalhoz, amin már ott gőzölgött a tea. Belefogtam a mesélésbe és mondtam és mondtam. Nagyi mindent meghallgatott, bólogatott és mosolygott.
- Ezek szerint jól érezted magad. - hevesen bólogatni kezdtem.
- Igen! Nagyon jó volt.
- És ez a Luhan fiú is nagyon érdekes. - gondolkodott el.
- Hogy érted?
- Hát... Ahogyan mesélsz róla az vicces. Nagyon hevesen gesztikulálsz ilyenkor.
- Igen, mert rettentően idegesítő! Nagyon nem bírjuk egymást! - mondtam és a teámba ittam.
- Ugye tudod, hogy a szerelem és az utálat között csak egy hajszál van? - kérdezte, én meg majdnem félrenyeltem a teámat.
- Ezt, hogy érted? - köhögtem.
- Tudod te! Na, visszafekszem abba a nyavalyás ágyba, hogy az orvosom is meg legyen elégedve! - visszacsoszogott a szobába, én pedig megittam a teám és elmostam a bögrém. Hogy érthette? Tanakodtam, de semmi nem jutott eszembe.
Az elkövetkezendő hetek, zűrösen teltek. Tárgyfelvétel, egyik előadás a másik után, ZH-k hegyén hátán. Más szóval, nem kíméltek minket.
- Jössz a hétvégén?
- Hm? Hova? - pillantottam Taora.
- Bulizni.
- Hova? - kérdeztem megint.
- Nem tudom! Krissék szervezik és meg vagyok hívva. - mosolygott.
- Te nagyon jóban vagy ezzel a sráccal. - vigyorogtam.
- Nem Luhan vagyok, nekem ne szólj be légyszíves! Ha annyira hiányzik, ülj be az előadásukra.
- Miért hiszi azt mindenki, hogy odavagyok érte? - fakadtam ki.
- Ezt egy szóval sem mondtam. - lapozott Tao a könyvében. - Egyébként azért, mert úgy viselkedsz.
- Hogy?
- Ha annyira nem bírnád, nem mennél minden előadás után oda és nem idegesítenéd halálra.

- Jaj, de azt csak szórakozásból csinálom! Olyan vicces mikor pattog! - nevettem.
- Mert bejön. - bólintott.
- Nem is!
- De!
- Nem!
- Min veszekedtek? - kérdezte Irene és leült hozzánk.
- Semmin. - feleltük egyszerre, mire barátnőm, furcsán ránk nézett. Épp beszélgetésbe kezdtünk volna, mikor az ebédlőbe léptek Luhanék is. Pontosabban Luhan és a haverjai.
- Akkor jössz hétvégén? - kérdezte Kris és az asztalunkhoz lépett.
- Persze! Nem baj, ha hozom Sehunt is? - kérdezte Tao.
- Dehogy! Minél többen vagyunk, annál jobb!
- Ja, hurrá. - Luhan hangja kicsit sem volt boldog, sőt, olyan fapofával "lelkesedett", hogy az már engem zavart.
- Bajod van?
- Eltaláltad! Te! - közölte és szikrázó szemekkel nézett rám.
- Mert veled olyan könnyű!
- Engem el lehet viselni!
- Srácok, senki se gyújtson rá amíg ezek egy légtérben vannak! - szólt a veszekedésünkbe Lay.
- Mert? - pislogtunk rá.
- Mert akkor leég az egyetem. - távozott köreinkből és leült az egyik üres asztalhoz. Suhoék követték, csak Kris és Luhan maradtak még.
- Milyen buliról beszéltek? - kérdezte Irene.
- Én is nemrég tudtam meg. Hétvégén lesz valami. Szeretnél jönni? - a lány bólintott, majd Krissékre néztem.
- Plusz egy fő. - mondtam, mire a magasabbik bólintott.
- Listára vesszük a neveteket. - forgatta Luhan a szemét, majd menni akart, de nem engedtem.
- Ne legyél már ekkora bunkó!
- A te szintedig nem fogok felérni! Szóval nyugi! - rántotta ki a karját a kezemből és csatlakozott a többiekhez. Megőrülök! Komolyan! Így utólag visszagondolva, nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy elmentem erre a bulira. Vajon ugyanúgy alakultak volna a dolgok, ha nem megyek, vagy egészen máshogy? Ezt már nem tudom meg, de tény, hogy jól összekavartunk mindenfélét. Talán hálásnak kellene lennem miatta. Nem tudom miként alakult volna az életem, ha nem megyek és ezt már sosem tudom meg. De tény, hogy miért történt ami történt azon az ominózus éjszakán, máig nem tudom elmagyarázni.

9. Marriage or love?

Sehun:
Hatalmas késéssel indultam el otthonról. Nem mintha annyira érdekelt volna a gólyatábor. Csak azért voltam hajlandó eljönni, mert vigyázni akartam Irene-re. Persze, nem siettem el a dolgokat, beugrottam sörözni a kedvenc kocsmámba, majd folytattam utamat. Alig érkeztem meg, máris jött az egyik tutor, aki szó szerint nekem ugrott. Hogy lehet valaki ennyire merev? Annyira idegesített a gyerek, hogy elhatároztam, kikészítem ebben a négy napban annyira, amennyire csak lehet. Egy ideig felhúztam magam minden visszabeszélésén, de egy kis idő után, már csak mosolyogni tudtam rajta. Viccesnek találtam, hogy ennyire harcias. A gólyatábor egyébként, elég jóra sikeredett. Bár volt egy pillanat, amikor majdnem káromkodva mentem haza. Valamelyik este épp kint gitározgattam, mert nem tudtam aludni. Mikor megelégeltem a zenélgetést, visszamentem a szobámba. Valószínűleg ekkor esett ki a zsebemből a pengetőm, mert amikor reggel felkeltem, nem találtam sehol, pedig ha épp nem gitározom vele, akkor a nyakamba akasztom. Tudom fura, hogy ennyire ragaszkodom egy ilyen kis vacakhoz, de az igazság az, hogy ez az egyetlen dolog ami a szüleimből maradt. Apu és anyu is nagyon muzikálisak voltak és sokszor gitároztak együtt. Ez a pengető az anyukámé volt. Körülbelül hat éves lehettem, mikor a házunk leégett. Anya kimentett, de magát már nem tudta és apával együtt a házban maradtak. Rettenetes volt. Mikor a tűzoltók kint jártak, hogy megtalálják a holttesteket, helyettük csak ez a kis pengető maradt meg. Azóta sem tudom, hogy lehetséges, de végül ez vészelte át a tüzet és a tűzoltó odaadta nekem. Ekkor kerültem a nagyszüleimhez és azóta is velük élek. Ők a családom. Ezért olyan fontos nekem, hogy meglegyen. Ez az egyetlen emlékem a szüleimtől. A srácok már kimentek a szobából, de én még mindig idegbeteg állapotban voltam. Hol lehet? Nem veszhet el! Hirtelen kopogtattak az ajtómon. Ki az épp most?
- Mi van? - kérdeztem idegesen.
- Ennél bunkóbban nem megy? - kérdezte Luhan. Épp ő hiányzott most az életemből!
- Mit akarsz?
- Némi tiszteletet. - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Figyelj! Most nem érek rá veszekedni! Mi lenne, ha később jönnél vissza és cseszegetnél? - kérdeztem, mire megforgatta a szemeit.
- Azt hiszed, hogy magamtól felkeresnélek? Ez igazán aranyos gondolat, de ne reménykedj! - a zsebébe nyúlt és előhorgászta a pengetőmet. Hatalmas szemekkel néztem rá.
- Ez, hogy került hozzád?
- Tegnap este láttam, hogy kiesett a zsebedből. Mármint, azt láttam, hogy bemész és mikor én is visszajöttem, megtaláltam a földön. - átnyújtotta, én pedig elvettem a kis tárgyat. Ő is kint volt? Nem is láttam. Lehet, hogy egy másik padon ült?

- Köszönöm. - néztem rá hálásan, mire megcsóválta a fejét.
- Nincs mit! - épp indulni akart, de nem bírtam ki, hogy legalább egy kicsit ne húzzam fel.
- És, tetszett ahogy játszottam? - vigyorodtam el.
- Kissé hamiskás volt, de végre találtunk valamit, amiben jó vagy! - fonta össze a karjait.
- Ezt csak azért mondod, mert nem tudod mi az, ami igazán jól megy! - hajoltam közelebb hozzá és szinte a fülébe suttogtam. Imádom kikészíteni. Olyan vicces!
- Nem is akarom tudni hülye gyerek! - lökött el vörös fejjel. - Inkább készülődj, mert hamarosan reggeli. - vágott a hasamba egy kicsit, majd otthagyott. Kivételesen örültem, hogy Luhan bekopogott hozzám. Aznap este, úgy éreztem, hogy muszáj valahogy meghálálnom neki és jobb ötlet híján, vettem egy koktélt és odavittem neki. Meglepődött, mikor elé álltam az itallal, de elfogyasztotta és nekem ez éppen elég volt. Persze ez nem jelentette azt, hogy szent a béke. Sőt. Konkrétan lebuziztam szerencsétlent, de komolyan kinézem belőle, hogy a másik csapatban játszik.
A gólyatábor alatt, sokat voltunk a tengernél, amit nagyon élveztem. Imádtam úszni, a fagyit még inkább. Ezért is találtuk ki, hogy szabad ég alatt akarunk aludni. A többiek persze, nem tudom milyen megfontolásból, de azt akarták, hogy ezt én közöljem Luhanékkal. Előre elkönyveltem, hogy nem fogja engedni, de legnagyobb meglepetésemre, igent mondott. Mikor mindennel elkészültünk, sétálni vittem Irenet. A parton maradtunk, de a késői órák miatt, senki sem volt a közelben.
- Gyönyörű! Bárcsak itt maradhatnék! - sóhajtotta. Megöleltem és belepusziltam a nyakába.
- Egyszer ideköltözöm veled. - mosolyogtam rá, majd visszahajoltam a nyakához és puszilgatni kezdtem. Nem kellett nagyon biztatni, értette, hogy mit akarok. Gyönyörű órák voltak ezek. Mindig szerettem Irenevel lenni, de ha teljesen őszinte akarok lenni, sosem szerettem úgy, mint ő engem. Mármint, tényleg kedvelem, de inkább hálából vagyok vele és nem azért, mert tényleg annyira szerettem. Sokat köszönhetek neki és nem vagyok képes elhagyni. Mikor visszamentünk a táborhoz, már mindenki az igazak álmát aludta, vagy egyszerűen csak az eget kémlelték. Ahogy körbepillantottam, láttam, hogy valaki a parázsnál ügyködik. Távolról nézve, nagyon Luhan alakja volt, így miután elköszöntem Irenetől, Odamentem az idősebbhez.
- Ne segítsek? - kérdeztem, mikor láttam, hogy egy vödör vizet próbál a parázsra önteni.
- Megy egyedül is, de kösz! - hárította el a javaslatom.
- Jaj, ne izélj már! - elvettem tőle a vödröt és leöntöttem a tűzrakóhelyet.
- Ez nekem is ment volna! Ha annyira locsolni akartál, lepisilhetted volna.
- Ennyire látni akarod mekkora? - vigyorogtam rá.
- Így látszik? Kívánlak! Gyere, feküdj le velem! - forgatta a szemeit. Hangja merő gúny volt. Megragadta az egyik üveg bort ami a lábánál hevert. Felnyitotta és jól meghúzta.
- Menjél aludni! - szólt rám.
- Nem vagyok álmos!
- Nekem mindegy! - vont vállat és a part felé indult. Követtem őt, bár nem egyszer próbált elküldeni.
- Muszáj állandóan a nyakamon lógnod? - kérdezte mérgesen. Leült a homokba és a hullámzó vizet kezdte bámulni. Leültem mellé és ránéztem. Felém nyújtotta az üveget, amit elfogadtam és én is belekortyoltam.
- Most nem zavar a nyálam? - kérdeztem. Rám nézett.
- Kezdem feladni, hogy valaha is leszállsz rólam, ezért inkább megpróbálom magam immunissá tenni. - felelte, majd elvette az üveget és ivott egy kis bort. Hanyatt dőlt a homokban és az eget kezdte kémlelni. Én a kezemen támaszkodtam és hol a csillagokat, hol Luhant bámultam.
- Tudod, lebuziztál engem azon a bulin. De amilyen szemeket meresztesz rám, kezdem azt hinni, hogy Irene csak alibi. - valószínűleg a bor hatása is volt, hogy nem lettem dühös, hanem felnevettem.
- Persze! Mert nekem pont az esetem vagy!
- Ahogy én sem tagadhatom le erős vonzalmamat, amit irántad érzek! - vigyorgott. Átnyújtotta az üveget. Miután beleittam, nem tudom milyen megfontolásból, de ahelyett, hogy odaadtam volna neki, a szájához tartottam az üveget és megitattam. Végig engem bámult, miközben nagyokat kortyolt. Egy kis része, mellé folyt és halvány csíkot hagyott a szájánál. A sötétben, szinte alig láttam. Kedvem támadt valami olyat tenni, amit tudtam, hogy nem szabadna, illetve ha mégis megtörténne, soha többet nem beszélnénk róla. Végighúztam hüvelykujjam Luhan ajkain és lenyaltam róla a bort. Szemei csillogva figyelték a mozdulataimat. Tuti be voltam rúgva, mert ilyet józanon sosem csinálnék. Lefeküdtem mellé a homokba és miközben az eget bámultuk, felváltva ittunk az üvegből.
- Buzi! - szólalt meg Luhan hirtelen.
- Kicsit késett a reakció! - vigyorogtam rá.
- Le se tagadod? - kérdezte.
- Mit tagadjak? Barátnőm van, aki gyönyörű, kedves és okos. Aki ezek után azt állítja, hogy meleg vagyok, az hülye.
- Sok buzinak van barátnője alibiből. Nálad is ez lehet. Nem hiszem el, hogy egy ekkora taplónak, mint te, ilyen barátnője van.
- Nem vagyok mindenkivel bunkó. - válaszoltam.
- Ó, szóval csak engem tisztelsz meg ezzel? Milyen kedves! Kérhetem, hogy többet ne tedd? - egymásra néztünk. A szemei, vadul villogtak. Erősebb fényük volt, mint a csillagoknak. Nem tudtam egyszerre befogadni a látványt. Hol a szemeit néztem, hol az ajkait, a haját... Tekintetemmel minden kis zugot bejártam az arcán.

- Még, hogy nem vagy buzi! Ezt akkor mond, ha képes vagy leszedni rólam a tekinteted.
- Mondja az, aki folyton stíröli a hasam úszás után.
- Én nem szoktalak bámulni.
- Dehogynem! - vigyorodtam el.
- Annak nyoma lenne! Kiégtek volna a szemeim.
- A farkad meg állna. - dühében megpöckölte a homlokom.
- Ne pofázz úgy, hogy mindjárt merevedésed lesz csak attól, hogy engem bámulsz! - a legidegesítőbb az volt, hogy volt benne igazság.
- Szerintem én lefekszem aludni! - közölte ásítva.
- Kivel? - kérdeztem, mire csak megforgatta a szemeit.
- Veled!
- Teljesült az álmom!
- Gondoltam. - felálltunk és a többiek felé vettük az irányt.
- Jó éjt! - köszöntem el tőle.
- Neked is! - Irene mellé feküdtem és magamhoz vontam a lányt.
Másnap egy lég laza délelőttünk volt, bár Luhan szokás szerint nem bírt megülni a seggén. Mivel én motorral mentem haza, elköszöntem a többiektől. Még gyorsan megnéztem nem hagytam-e valamit a szobában, majd a terveim szerint, indultam volna haza.
- Gondolom mondanom sem kell, hogy a tegnapi tabu téma! - jelent meg Luhan a hátam mögött.
- Szerinted nem tudom? Nem fogom felemlegetni, hogy miket mondtunk ittas állapotban!
- Vagy amit csináltál. - motyogta az orra alatt.
- Tessék? - kérdeztem és odapillantottam. Luhan épp az ajkain simított végig az ujjával, de mikor látta, hogy nézem, úgy kapta el a kezét, mintha ott sem lett volna.
- Semmi. Mi megyünk! Gyere te is!
- Oké! - követtem lefelé, majd szétváltak útjaink és miután felültem a motoromra, elindultam haza.

8. Marriage or love?

Hatalmas szatyrokkal a kezünkben értünk vissza a térre és legnagyobb meglepetésünkre, a gólyák már ott gyülekeztek és türelmetlenül vártak minket.
- Mi történik? - kérdezte Suho, bár ez inkább a kisebb tömegnek szólt.
- Arra gondoltunk... - kezdett bele Sehun.
- Na ez már jól kezdődik! - súgta nekem Luhan és megforgatta a szemeit.
- Szóval, mi lenne, ha a tengerparton vernénk tábort és az utolsó éjszakát, ott töltenénk? - kérdezte végül. Szinte biztosra vettem, hogy rokonom egy "Felejtsd el!" felkiáltással lerendezi, de legnagyobb döbbenetemre, elgondolkodott.
- Nem rossz gondolat! Szerintem ez életed csúcspontja! - húzta el a száját, mire Sehun vágott egy grimaszt. - Nem hiszem, hogy megoldhatatlan lenne, szóval áldásom rá. - a gólyák, hihetetlen tapsviharral köszönték meg Luhannak és mi is összenéztünk, hogy kivételesen nem volt egy diktátor.
- De! - tette hozzá hangosan, mire mindenki elcsendesedett. - Mivel a ti ötletetek volt, szervezzétek meg ti is! Mi veszünk még valami piát, de mire visszaérünk, már legyetek kész! Világos? - a többiek bólogattak és elvették tőlünk a szatyrokat. Ezért hálás voltam rokonomnak, mivel nem volt túl kellemes, huszonöt kiló húst cipelni a kezemben. Úgy tűnt tényleg nagyon szerették volna ezt a kint alvást, mert mire a megadott helyre értünk, már minden fel volt állítva. Pokrócok, tábortűz, nyársak.
- Ezek, milyen kis buzgók! - állapította meg Luhan is, miközben letettük a táskáinkat.
- Vagy csak félnek tőled! - közölte Lay, mire Luhan nyakon vágta. Épp napnyugta volt, mikor leültünk, hogy a tengert szemlélhessük. Ez a pároknak nagyon tetszett, mert tipikusan randiidő volt. Sehun és Irene el is vonultak kicsit. Na jó, nem kicsit, már sötétedés után voltunk, mikor visszaértek. A fura az volt, hogy Luhant nem érdekelte, hogy merre lehetnek.
- Nem akarod felhívni őket? - kérdezte Xiumin.
- Minek? Van némi sejtésem, hogy mit csinálhatnak. Majd jönnek amikor jönnek. Ha mázlim van, csak Irene ér vissza és Sehunt elhagyja valahol. - legyintett.
- Valld be, hogy buksz a pasijára! - viccelődött Lay, mire Luhan dühös pillantásokat vetett rá.
- Ó, hogyne! Minden vágyam, hogy seggbe dugjon és együtt motorozhassak vele a naplementében! - felelte. Hangja csöpögött a gúnytól. Felnevettem, hiszen tudtam, hogy mennyire nem bírják egymást és elég furán venné ki magát, ha valamilyen úzon-módon összejönnének. Olyan... Elképzelhetetlennek tűnt. A gólyák még sokáig fenn voltak. Csillagszóróztak, táncoltak és voltak akik gitároztak. Más szóval, jól érezték magukat. Éjfél után volt jócskán, hogy mindenki lefeküdt. Valaki azért, hogy aludjon, valaki azért, hogy a csillagokat bámulja.
- Segítsek? - kérdeztem Luhant, mikor láttam, hogy egy kanna vizet próbál a már félig kialudt tűzre borítani.
- Megoldom, de kösz. Majd megyek én is mindjárt. - legyintett. Vállat vontam és a pokrócom felé indultam. Mielőtt lefeküdtem volna aludni, még láttam, hogy valaki odalép Luhanhoz és beszélgetni kezdenek. Így távolról és félhomályban Sehunra tippeltem volna, de nem láttam sem ideges gesztikulálásokat, sem nagy hadonászást, így elvetettem, hogy ő lett volna, bár alkatilag is és magasságban is olyan volt mint Sehun. Az ég felé néztem és a csillagokat kezdtem bámulni. Hirtelen a telefonom csörgésére lettem figyelmes. A kijelzőre pillantottam és nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam, ki hív.

- Szia! Épp rád gondoltam! - köszöntem. Éreztem, hogy elmosolyodik a vonal túlsó végén.
- Én is! Ezért hívtalak! Rettentően hiányzol!
- Nekem is!
- Milyen a gólyatábor? - kérdezte.
- A vége felé, egészen megtetszett. Most itt vagyunk a tenger mellett és épp a csillagokat bámuljuk!
- Akkor nem csoda, hogy én jártam a fejedben Galaxy! - nevetett.
- Mondták már, hogy rettentően szerény vagy?
- Naná! Az a legfőbb erényem! Nem tudat? - elmolyodtam.
- Mikor jössz haza?
- Hamarosan!
- A múltkor is ezt mondtad! - váltotta hangom szomorkássá.
- Tudom! De mit tehetnék? Ide vagyok kötve! Nem járkálhatok csak úgy össze-vissza Korea és Amerika között! Nekem is van egy menetrendem és a repülőknek is! - én megértem, de ha egyszer annyira szeretném látni!
- Jó, akkor várok! - puffogtam.
- Türelem rózsát terem! - hangja mosolygós volt.
- Vagy téged. - hirtelen beszélgetést hallottam a háttérben.
- Mennem kell! Holnap este felhívlak! - elköszöntünk egymástól, majd leraktam a telefonom. Ismét az eget kezdtem bámulni. Bár ne lenne olyan messze! Sóhajtottam. Rettentően hiányzott. Hirtelen két alakot vettem észre, ahogy egyre közelebb jöttek. Úgy tűnt elköszönnek egymástól, majd az egyik balra, a másik felém veszi az irányt.
- Szia! Te még nem alszol?
- Nem. Telefonáltam. - válaszoltam, mire Luhan bólintott. - És te? Kivel voltál?
- Az egyik gólyával.
- Melyikkel? - kérdeztem és arrébb csúsztam, hogy beférjen mellém.
- Nem fontos. Na, jó éjt! - mosolygott rám, majd elfordult és viszonylag hamar el is aludt. Nem sok kellett hozzá, hogy én is álomba merüljek, így az oldalamra fordultam és lehunytam a szemeimet.

A másnapi napra, nem terveztünk semmit. A gólyák a tengerbe özönlöttek és egész nap lubickoltak a langyos vízben. Közben én hol a többi tutorral, hol egyedül voltam. Vagy a parton olvastam, vagy Luhanékkal fürödtem. Olyan dél körül, mindketten kijöttünk a vízből. Pár srác és lány is követett minket, de a nagy részük még benn maradt.
- Maradt kaja tegnapról? - kérdezte Luhan felém fordulva, mire bólintottam.
- Ha jól tudom, igen.
- Jó, akkor nem gondolkodom, hogy mit adjak enni a gólyáknak. - dőlt hátra.
- Adj nekik békát! - szólt közbe Suho, mire felnevettem.
- Max, ha szeretik a francia konyhát!
- Egyébként, mit beszéltetek tegnap Sehunnal? - szólt közbe Lay. Luhan értetlenül nézett a fiatalabbra, én meg meglepődötten pislogtam.
- Akkor nem láttam rosszul! Az tényleg Sehun volt! - döbbentem meg.
- Jaj, akadjatok már le rólam! - fintorgott Luhan, de Lay nem hagyta annyiban.
- Ha nem nagy szám, akkor elmondhatod.
- Jó! Miközben épp a tábortüzet próbáltam eloltani, megjelent mellettem és közölte, hogy segíteni akar. Aztán veszekedni kezdtünk, mert nem akartam, hogy ott legyen. Addig makacskodott, míg meg nem engedtem és végül megittunk egy üveg bort és közben agyon oltogattuk egymást!
- Ennyi? - kérdezte Lay, mire Luhan szúrósan ránézett.
- Mi lett volna még? Sehun egy gyökér!
- Aki bejön! - bólintott Lay.
- Maximum neked! - grimaszolt Luhan. - Hidd el, én nem fogok küzdeni érte! - Lay megforgatta a szemeit és egy "Idióta vagy." közléssel, odébb állt.
- Néha nem értem Yixinget! - csóválta a fejét Luhan. - Olyan marhaságokat képes benyögni, közben meg állati jó esze van.
- Nem baj, ha csatlakozom a beszélgetéshez? - jelent meg Sehun a hátunk mögött és leült Luhan mellé.
- Nekik biztos nem! - vont vállat az idősebb. - Miért is nem a többiekkel vagy?

- Mert vagy fürdenek, vagy zabálnak.
- Zabálnak? Adok én nekik! Egy csomó kaja van még nálunk! Azt egyék, ne az itteni szart! - rokonom, épp készült fölállni, de Sehun elkapta a csuklóját és visszarántotta.
- Ne pattogjál már ennyit! Pasiból van mind! Addig esznek, amíg látnak!
- Ez hülyeség! Én is fiú vagyok és nincs fekete lyuk a gyomrom helyén!
- Emlékezz, kettőből kétszer hitték, hogy csaj vagy, ez azért jelent valamit! - Sehun akkora tockost kapott, hogy az már nekem fájt.
- Pöcs vagy!
- Nekem legalább van!
- Nekem is!
- Mikroszkóppal is látható?
- Menj a picsába!
- Öhm... Srácok! - szólt rájuk Suho. - Nem fejeznétek be?
- Bocs! - kértek elnézést, de olyan egyszerre, hogy majdnem ezen is összevesztek. A szemkaparástól az mentett meg minket, hogy Irene is megjelent és elcipelte Sehunt fagyizni. Luhan utánuk pillantott, majd visszafordult hozzánk.
Délután jöttünk el a tengertől és visszamentünk a szállásra összepakolni és kicsit kitakarítani magunk után. Miközben utaztunk hazafele, több dicséretet is kaptunk, hogy milyen jó volt a gólyatábor. Mi csak megköszöntük ezeket és fáradtan dőltünk hátra. Hát... Vége van!

7. Marriage or love?

Kivételesen, sikerült nagyjából tiszta állapotba megmaradni. Már csak egy probléma volt, a gólyák, konkrétan egymásnak estek. A helységben, el volt helyezve pár fotel és oda dőltek le.
- Nem hiszem el! Miért hiszik, hogy orgiát tarthatnak? - Luhan teljesen kiakadt, így megkért minket, hogy segítsünk szétszedni a párokat és közölte, hogy hazamegyünk.
- Holnap első dolgom lesz, hogy beszélek velük! - puffogott Luhan.
- Miért nem most?
- Ittas állapotban, miközben a fiúk nagy részének áll, a lányok meg olyanok mint a Niagara? Nem hiszem, hogy komolyan vennének! - legyintett. Odalépett a legközelebb fetrengő párhoz és szétrángatta őket. Méltatlankodva vették tudomásul, hogy itt a vége, ebből ma már nem lesz semmi. Luhan a következő páros felé indult, akik nem mások voltak, mint Sehun és Irene.

- Ennyi! Megyünk haza!
- Most mi van? - kérdezte Sehun, nem kicsit idegesen.
- Már mondtam! A gólyatábor után dughattok, de alatta nem! - közölte Luhan a tényeket.
- Látszik, hogy neked sincs nemi életed! - húzta a száját Sehun.
- Hogy mi?
- Nincs igazam? Miért? Talán van? Én nem úgy látom! A feszültséged egy része is azért van, mert hiányzik belőled a fasz! - hajolt Luhan képébe. Ezzel elvágta magát, ezt tudtam.
- MENJ A PICSÁBA! Nem vagyok meleg és semmi közöd ahhoz, hogy van-e valakim, vagy sem! - kiabálta, majd akkorát húzott be a fiatalabbnak, hogy az hátrált pár lépést. - Szedd össze magad és gyertek a kijárathoz! - rokonom, füstölögve állt odébb. Taoval mi csak bámultunk, hol egymásra, hol Sehunra.
- Lásd be édesem, hogy megérdemelted! - próbálta összekaparni a barátját Irene.
- Hagyjuk őket! Majd jönnek! - javasolta Tao, én pedig követtem. Negyed órán belül mindenki kint sorakozott az udvaron és elindulhattunk végre. Luhan sík ideg volt, mikor lefeküdtünk aludni.
- Nyugodj már meg! - szóltam rá.
- Hogy nyugodhatnék, mikor Sehun lebuzizott! - förmedt rám.
- Szerintem nem ez a probléma! - szólalt meg Lay. Odakaptuk a fejünket.
- Akkor?
- Az, hogy igaza van! - Luhan megütközve bámult a fiatalabbra.
- Hogy mondod?
- Ugyan! Mindenki tudja, hogy a szex a legjobb feszültség oldó és az sem titok, hogy neked, nem igazán jut ki belőle. - közölte álmosan.
- Én sem tagadom, hogy jó lenne nemi kapcsolatot létesíteni, de te is pontosan tudod, hogy rengeteg dolgom van, ráadásul nem is az zavar, hogy igaza van, hanem, hogy azt állította, buzi vagyok!
- Amiben szintén igaza volt! - bólintott Lay.
- Hogy?
- Jaj, hagyjuk már! Homokos vagy, mint a sivatag! - Luhan olyan ideges lett, hogy hozzávágta a párnáját és kirobogott a szobából. Fejcsóválva dőltem hanyatt és aludtam el.

Másnap Luhan mindenkit kioktatott és meg is lett a hatása, a csoport nagy része, magába szállt. A mai napi program, inkább sétálgatós volt, várost néztünk, meg a gólyák vásároltak ezt azt. Az egyik üzletbe én is bementem, hogy körülnézzek kicsit.
- Bocsánat! - kértem elnézést, mikor véletlenül nekimentem valakinek.
- Semmi baj! Ó, te vagy az Kris? - az illetőre pillantottam.
- Szia Tao! Mit csinálsz te itt? Azt hittem Sehunékkal vagy! - lepődtem meg.
- Nem akartam gyertyatartó lenni. - vont vállat a fiatalabb, majd leemelt egy kulcstartót a polcról és nézegetni kezdte.
- Irenevel van? - kérdeztem, bár utólag rájöttem, hogy hülye kérdés volt.
- Nem Luhannal! - mivel furán néztem rá, elnevette magát és folytatta. - Csak vicceltem. Tényleg Irenevel van. Épp sétálgatnak valahol!

- Mióta vannak együtt?
- Régóta. Sehunt gimis korom óta ismerem és akkor már megvolt neki. - vont vállat Tao.
- Érdekes... - gondolkodtam el.
- Mi?
- Semmi. Csak ez szerintem nagyon aranyos dolog. Mármint, hogy ennyi ideje. - mosolyodtam el.
- Hát igen! - bólintott Tao. Végül semmit sem vettünk, így kimentünk az üzletből.
- Sajnálom, hogy holnap már vége lesz a tábornak! - sóhajtott fel a fiatalabb.
- Én is! Bár, hogy őszinte legyek, az elején nem élveztem. - vallottam be.
- Tényleg? De miért?
- Nem tudom! Nem vagyok az a társasági ember, de végül örülök, hogy eljöttem.
- Hogy érted, hogy nem vagy társasági ember? - pislogott Tao.
- Nem vagyok az az ismerkedős típus.
- De, velem tudtál beszélni! - lepődött meg.
- Te más voltál!
- Miben? - elgondolkodtam, hogy mit is adhatnék neki válaszul.
- A te kisugárzásod, más volt! Az kellemes volt.
- Hát... Köszönöm! - mosolygott. Nem tudom, hogy ezt miért mondtam el, de láttam rajta, hogy jól esett neki. Mivel nem tudtam, hogy a többiek merre lehetnek, inkább Taoval maradtam. Sokat beszélgettünk és kiderült, hogy titokban át akar majd jelentkezni egy másik szakra.
- Utálom az anglisztikát. - közölte fintorogva.
- Pedig az érdekes. Én is átjelentkeznék, csak a szüleim megölnének, szóval nem kockáztatok.
- Szigorúak lehetnek. - állapította meg, mire megráztam a fejem.
- Pedig nem azok. Legalábbis Luhannak rosszabb. - így visszagondolva, az én szüleim, tuti nem telefonon értesítenének, ha találtak volna nekem valakit. Legalábbis nagyon remélten, hogy nem. Dél körül, Luhan összeszedte a csapatot és beültünk valahova enni, és tekintve, hogy másnap este utaztunk volna haza, evés közben felállt az asztalnál és felszólította a társaságot.
- Választhattok, mit csináljunk ma este? Az első opció, hogy a szálláson maradunk és tüzet rakunk, a második, hogy megint bulizni megyünk! Kézfeltartással kérem a választásokat és nem beüvöltözéssel. Ki az aki az első verziót választja? - majdnem mindenki erre szavazott, így a tábortűz lett a ma esti program. Ennek már csak azért is örültünk, mert Lay tudja mesélni a legjobb horror sztorikat és már előre vigyorogtunk, hogy be fogja fosatni a társaságot. Miután megebédeltünk, ismét inkább egy szabad program következett, a többiek mehettek amerre láttak, a tutorok meg elmentek bevásárolni az estéhez.

6. Marriage or love?

Napnyugtáig voltunk a tengerparton. A vége felé, már csak kevesen fürödtek, de volt aki nem tudott megválni a tengertől. Körbeültünk és a pizzánkat majszoltuk. Sehun és Irene aranyosan osztozkodtak egy szeleten, Tao pedig valahogy mellém keveredett, amit őszintén nem bántam, mert kezdtem megkedvelni.

- Jézus! Nem lesz ez kicsit sok? - kérdeztem, mikor azt láttam, hogy konkrétan egy egész dobozzal benyomott.
- Ugyan! Lemegy ez! Edzésen leadom! - vont vállat ráhagytam, bár nem voltam képes felfogni, hogy bír ennyit enni valaki. Luhan Xiuminnal beszélgetett, Lay pedig Suhoval. Mindenki elvolt a maga társaságában és jól érezték magukat a gólyák is. Ez kellemes érzéssel töltött el belülről. Nem tudtam megmagyarázni az okát, hiszen az elején, én voltam az, aki kézzel-lábbal tiltakozott, most meg Luhan egy idegroncs. Még hazafele is összezördültek Sehunnal és megint nekem jutott az a nemes feladat, hogy szétszedjem őket. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert Tao is jócskán hozzájárult, hogy ne kaparják ki egymás szemét, de ahhoz képest Luhan milyen kis gyengének tűnik, van benne erő. Ma este, nem terveztünk iszogatni, elég volt a múlt este, meg másnapra is szerveztünk programokat, szóval jobb, ha nem úgy jönnek el, hogy közben olyanok, mint a mosott rongy. Megpróbáltunk hamar lefeküdni. Személy szerint, nekem ez könnyen ment, de Luhan csak forgolódott. Kapott egy sms-t a szüleitől és kissé nyugtalan lett tőle. Az utolsó, amire emlékszem, hogy kimászott mellőlem és a folyosó felé tartott.
Másnap viszonylag hamar kellett kelnünk, hogy előkészítsük az akadálypályát. Természetesen, ez is a tenger közelében volt, így tudtuk, hogy sikert fogunk aratni vele. A gólyáknak traktorgumin kellett átbújniuk, meg voltak kisebb mászófalak is. Nem tudom Luhan honnan szedte össze ezeket a cuccokat, de tény, hogy marha jól nézett ki mind a két akadálypálya. Mivel ez egy elég hosszú útvonal volt, Luhan és én mentünk vissza, a többiek pedig beálltak a saját állomásukra.
- Figyelem! Mindenki! - kiáltott Luhan és felállt egy székre, hogy jobban hallják. - Felállítottuk a pályát! Nem tudom, ti mennyire emlékeztek abból, hogy mi volt az eredeti terv, de ha semmire, akkor elmondom most! Az ötlet úgy nézett ki, hogy két csoportra bontunk benneteket és egy akadálysoron kell végigmennetek, innotok egy pohár narancslikőrt, majd visszafutni a sor végére. Mivel ez elég unalmasnak tűnt, megváltoztattuk ez a részt és a végeredmény biztos, hogy tetszeni fog. Két akadálypálya van és két csapat. Nagyon hosszúak, így állomásokból építettük fel. Bizonyos időközönként indulhat majd el két-két ember, és az utolsónak beérkező csapat, fizet este egy italt a nyerteseknek! - a gólyák izgatottan morajlottak föl, majd Luhan kivezényelte őket és a terep felé vettük az irányt. Lay és Suho már várták a többieket, így mi tovább rohantunk a saját helyünk felé, hogy hamarabb ott legyünk, mint ők. Körülbelül egy órába telt, mire az első négy ember megérkezett. Adtunk nekik egy kis innivalót, majd tovább indítottuk őket. Nem sokkal később, Tao és Sehun is megérkezett. Luhan egy üveg vizet nyújtott Sehun felé, aki belekortyolt, majd leöntötte magát az egész flakonnal.
- Ezt, most muszáj volt? - kérdezte rokonom.
- Miért? Én így frissülök! Talán nem tetszik? - vigyorodott el Sehun, mire Luhan ráförmedt.
- Még jó, hogy nem! Pazarlod a vizet!
- Pedig szerintem bejött a látvány! Különben nem lennél ennyire vörös! - komolyan muszáj ezeknek, állandóan összeveszni?
- Ha nem tudnád, az a nap miatt van, nem miattad! Mint már korábban is mondtam, nem vagy valami nagy szám! - fintorgott Luhan.
- Öhm... Bocs, hogy közbevágok, de be fognak érni a többiek! - avatkozott a vitába Tao, mire Sehun elfordult Luhantól és tovább futottak. Nem számítottunk rá, hogy az egész délelőtt ezzel a játékkal fog elmenni, de jól jött ki, mivel dél körül értünk vissza a szállásra és ebédelni készültünk. Újabb program vette kezdetét, főzőverseny és amíg a gólyák a konyhában tevékenykedtek, mi megnéztük, melyik csapat nyert.
- Ne már, hogy Sehunék! - kiáltott fel a rokonom. - Pedig annyira ellenük drukkoltam!
- Nyugi, még van egy verseny! - ütögette Lay Luhan vállát. Persze, a zsűritagok a tutorok közül került ki, így Xiumin, Suho, Luhan és én lettünk leültetve az asztalfőhöz és díjaztuk a két csapat főztjét. Az első csoporté finom volt, igazán ízletes shabu shabu-t készített, így a maximum negyven pontból, harmincnégyet kaptak. Mikor eltakarították, jöhetett a következő csapat. Sehun hozta ki a tálat, így Luhan már oda is súgta, hogy tíz pontot, tuti nem ad. Megforgattam a szemeimet, majd elkezdtem enni. A másik csapat, red bean udont csinált, ami nekem személyes kedvencem, ráadásul rohadt jó lett, így ha csak egy ponttal is, de megint Sehunék győztek. Luhan ezen teljesen kiakadt, bár nem mutatta, csak este fakadt ki nekem a szobánkban.
- Miért? Miért van állandóan ott ahol én is? Olyan idegesítő! - puffogott. Nem feleltem, tudtam, bármit mondanék, semmi sem lenne jó neki. Miután mindenki elkészült, ismét elmentünk, hogy egy jót bulizzunk. Leültünk a helyiség egyik asztalához és a vesztes csapat, állta az első kört. Miután nagyjából feloldódtunk, mindenki keresett magának egy párt. Mi páran ott maradtunk még beszélgetni, így inkább csak a tömeget figyeltem. Luhan mellettem ült és a lábával dobolt, mikor Sehun jelent meg és levágta magát mellé.
- Direkt idegesítesz? - horkant fel rokonom, mire Sehun elmosolyodott.
- Nem idegesíteni jöttem.
- Akkor?
- Hoztam neked valamit! - Sehun egy poharat nyújtott át Luhannak, amiben egy koktél volt, történetesen, a kedvence. Kétszeresen is megdöbbentem. Először is, mert nem tudtam, hogy tudja mi Luhan kedvence. Másodszor, miért ilyen kedves hirtelen?
- Mit tettél bele? - fintorgott Luhan.

- Semmit! Ha akarod, beleiszom bizonyításként.
- Még mit nem! Elrontani a koktélom a te nyáladdal! Fujj! Nem kösz! Inkább megmérgezem magam vele! - vette el a poharat és beleivott. Sehun mosolyogva figyelte az idősebb minden mozdulatát.
- Egyébként, miért is kapta? - kérdeztem, mert már furdalt a kíváncsiság.
- Mert visszahozta a pengetőmet. - vont vállat a fiatalabb, majd megkereste Irene-t, hogy táncolhasson vele.
- Beavatnál? - kérdeztem az idősebb felé fordulva, aki letolta az egész poharat.
- Mibe?
- Milyen pengetőről beszélt?
- Jaa, tényleg, neked nem mondtam! Este anyáék küldtek egy sms-t, hogy az a ribanc hamarosan meglátogat és megbeszélhetjük az esküvő időpontját, amit egyébként ők már eldöntöttek, de a formalitás kedvéért, úgy tesznek, mintha érdekelné őket a véleményem. - vont vállat.
- És? - vártam a folytatást. Luhan csak meredt maga elé, kezében a már üres poharat forgatta.
- Nem tudtam aludni, mert annyira mérges voltam, ezért kimentem kicsit, hogy kiszellőztethessem a fejem. Ekkor hallottam meg, hogy Sehun odakint gitározik.
- Tud gitározni? - döbbentem meg.
- Én is meglepődtem, de ezek szerint, tud. Szóval én is kiültem, hogy lenyugodhassak. Nem sokkal később, Sehun befejezte és bement, de kiesett a zsebéből a pengetője, ezért reggel odaadtam neki. - vont vállat Luhan. - Gondolom ezzel köszönte meg. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem tett semmit az italomba! - bólintottam és hátradőltem a széken. Ezek szerint, Sehun kedves is tud lenni olykor. Luhan hamarosan felállt és elment, nem tudom hová, így majdnem egyedül maradtam, ám hirtelen Tao jelent meg és levágta magát mellém.
- Ezt neked hoztam! - nyomott az orrom alá egy pohár koktélt.
- Miért kapom?
- Csak úgy! Mert láttam, hogy egyedül vagy. Nem baj, ha ismét itt maradok? - vigyorgott.
- Nem! Csak most próbáljunk kevésbé részegek lenni, mint a múltkor! - nevettem el magam. Koccintottunk, majd lehúztuk az italainkat.

5. Marriage or love?

- Itt van még egy! - adtam Tao kezébe az üres poharat. Miután leült hozzám beszélgetni, folyamatosan vedeltünk és részeg kreativitásunknak köszönhetően, kiagyaltuk, ha a poharakat és az üvegeket egymásra helyezzük, egy gyönyörű üvegtornyot kapunk végeredménynek. Taonak, már székre kellett állnia, hogy elérje a torony tetejét.

- Na! Kész is! - röhögött.
- Igazán gyönyörű lett! - feküdtem a pultra és előhúztam a telefonom, hogy lefotózhassam őket, de véletlenül magamat kaptam le, mire Tao ismét felnevetett. Igen. Azt hiszem tényleg részegek voltunk.
- Anyám! Kris! Te mennyit ittál? - hallottam rokonom hangját a hátam mögött.
- Nem sokat! - legyintettem.
- Nem? Jó. Gyere ide! - megfordultam és láttam, hogy Luhan hátrébb lép. Elindultam felé, de a második lépésnél, majdnem eltaknyoltam.
- Jól van! Ügyes vagy! Ülj le de azonnal! - tettem amit mond, felesleges lett volna vitába szállni vele. Leültem, ő pedig egy pogácsát nyomott a kezembe.
- Megenni! Most! Te is! - szólt Taora és leültette mellém. - Innentől, pia nincs, zabáltok! - közölte és otthagyta nekünk a zacskót, majd távozott.
- Azt hiszem, sarokba vagyunk állítva. - nevettem.
- Én is! Mindig ilyen? - kérdezte Tao, mire megráztam a fejem.
- Nem. Csak mostanság nincs túl jó passzban. - megettük az egész zacsi pogácsát, aminek meg lett a hatása, kicsit kijózanodtunk. Luhan hamarosan visszatért egy liter vízzel, amit megitatott velünk, majd ismét letesztelt minket, hogy jól vagyunk-e. Ám, amint eltűnt a látókörünkből, ismét iszogatni kezdünk és ott folytattuk, ahol tartottunk. Mikor már harmadjára is visszajött, Luhan olyan dühös lett ránk, hogy visszacipelt minket a szállásra.
- Tekintettel arra, hogy alig tudtok járni, holnap fürödtök! Világos? - bólogattunk, de amint Luhan kiment, elröhögtük magunkat.
- Mi ő? Diktátor? - kérdezte Tao.
- Ja, olyasmi! - vontam vállat. Egyik pillanatról a másikra álmosodtam el. Hátradőltem az ágyon és behunytam a szemeim.
- Mi van? Most alszol? - hallottam Tao hangját.
- Igen! - válaszoltam. Arra már nem emlékszem, hogy mondott-e valamit, mert elnyomott az álom.

- Kris! Hahó! Kris! - arra keltem, hogy valaki bökdös. Félig felnyitottam az egyik szemem és a félhomályban, Xiumin alakját véltem kirajzolódni.
- Mi van? - kérdeztem. Minek keltett fel? Fájt a fejem, hányingerem volt, szédültem. Tipikus másnaposság.
- Hol van Luhan? - kérdezte.
- Honnan tudjam? - feleltem nyűgösen.
- Talán mert a rokona vagy és együtt jöttetek el.
- Fogalmam sincs! Különben is, miért érdekel?
- Mert ő kezdi a mai programot és ahhoz fel kéne kelni. - magyarázta.
- Amint látod, itt nincs. És mint már mondtam, foga... - nem tudtam befejezni, mert egy éles sikoly hasított a mondandómba. Mivel én egy kissé le voltam lassulva, Xiumin előbb ért a folyosóra mint én, de megpróbáltam én is a hang irányába sietni.
- Mit képzelsz, mit csinálsz? - Luhan állt a folyosón, Sehunék szobájával szemben és a változatosság kedvéért, ismét veszekedtek.
- Hogy én? Te mit kerestél az ágyamban?
- Este hazahoztam Kris-éket és fáradt voltam! Talán bűn?
- De miért az én ágyamban?
- Minek másztál mellém, ha láttad, hogy ott vagyok? - kiabált vissza rokonom.
- Mert az az én helyem.
- De egyszemélyes te utolsó barom! Nem találtál másik helyet?
- Ahogy te sem? Ez a gólyák szobája! - veszekedett tovább Sehun.
- Bocs de sötétben elég nehéz volt megállapítani, különösen, hogy amíg egyedül voltam, elment az áram. Szóval ne akard már bemagyarázni, hogy az én hibám!
- Közbelépjek, vagy intézed? - súgta nekem Minseok, mire rápillantottam. - Oké, intézem én! - gondolom rájött, hogy nem vagyok csúcsformában, így ő lépett Luhanhoz helyettem és megpróbálta elrángatni a fiútól. Nagy nehezen sikerült leszedni egymásról a két veszekedőt, majd bevonszoltuk Luhant a szobába.
- Kellemes volt az ébresztés! - lépett hozzánk Suho.
- Az egész a te hibád! - fordult felém Luhan.
- Az enyém? Miért? - döbbentem meg.
- Ha nem ittátok volna le egymást Taoval, nem kellett volna visszahurcolnom titeket és nem vaktában kerestem volna kulcsot, ami ahhoz vezetett, hogy Sehunon kellett aludnom! - szidott le. Remek! Ő mászik más ágyába és én vagyok lebaszva. Kellemesen indul a nap.
- Ne már, hogy engem cseszegetsz! Ha jól tudom, te kezded a mai napot egy ismerkedéssel meg, mit tudom én... Szóval mi lenne, ha azzal foglalkoznál? - kérdeztem.
- Azt is fogom tenni! Öt percet kapsz, hogy összevakard magad meg a haverod és legyertek reggelizni. - parancsolt rám, majd otthagyott. A többiek felé fordultam, akik csak vállat vontak és elhagyták a szobát. Sóhajtva fürödtem le gyorsan, majd megpróbáltam Tao-t is felébreszteni.
- Héé! Tao! - szólongattam, mire pislogva nézett fel rám. - Fel kell kelni!
- Nee! Nem akarook!
- Tudom mit érzel! De ha nem készülünk el, Luhan letépi a fejünket. - Tao nem felelt, csak bólintott és kimászott az ágyból. Gyorsan letusolt, de ahogy láttam, nem frissült fel annyira. Mondjuk, megértem. A tegnap este után, rajtam sem segített, hogy lezuhanyoztam. Annyi a látható külömbség, hogy már nem vagyok alkohol szagú, de ennyi. Ettől függetlenül, ugyanolyan mosott szarnak érzem magam, mint előtte. Lebattyogtunk a konyhába reggelizni és körülbelül a második bögre kávémnál éreztem azt, hogy kezdek helyrejönni. Miközben reggeliztünk, Luhan elmondta a napi programot.
- A meleg időre való tekintettel, a mai program a tengerparton lesz, illetve benne! Mindenki hozzon magával váltóruhát és törülközőt, kaját ott kaptok! - kitörő örömmel fogadták a többiek ezt a tervet, így viszonylag gyorsan belapátolták a reggelit és mindenki rohant, hogy átöltözzön, meg elkészüljön. Miközben mi is nyomultunk a tömeggel, Taohoz léptem.
- Jobban vagy? - kérdőn pillantott rám.
- Igen. Köszi. De, honnan tudtad, hogy szarul voltam? - lepődött meg.
- Láttam rajtad. - vigyorodtam el. Ő is küldött felénk egy mosolyt, majd eltűnt a szobájában.
- Alig várom, hogy vége legyen! - fogadott ez a mondat, amint bezártam az ajtót. Furcsa pillantásokkal illettem rokonom, akitől a megjegyzés érkezett.
- Én most kezdem élvezni! Neked, mi bajod? - kérdeztem.
- Csak az az idióta Sehun! Egyszerűen nem bírom elviselni! Borzalmas!
- Higgadj le! Nem veszed észre, hogy ezzel az ő kezére játszol? Éppen azt akarja elérni, hogy idegbeteg legyél a közelében. - magyaráztam.
- Tudom, de nem megy! Annyira nem egy hullámhosszon mozgunk, hogy az valami rettenetes. - fintorgott.
- Vagy éppen az ellenkezője! - szólalt meg Lay a szoba túlsó végében.
- Tessék? - fordult felé az idősebb. Nem hitt a fülének.
- Csak azt mondom, hogy talán éppen az a rettentő hasonlóság ami bennetek van, az taszít titeket.
- Hasonlóság? Ugyan! Semmi közös nincs bennünk.
- Dehogynem! Figyeld csak meg!
- Egy példát mondj! - szikráztak Luhan szemei.
- A temperamentumotok például elég hasonló! - vont vállat Lay, majd elhagyta a szobát.
- Szerintem szívott valamit. - csóválta a fejét Luhan, majd lecseszett, hogy miért nem készültem már el, és követte Layt.
Kellemesen meleg szél fújdogált, a nap sütött, a víz langyos volt. Tipikus strandidő. Kiszemeltünk egy félárnyékos helyet és lepakoltuk a cókmókjainkat. Amíg a lányokra vártunk, hogy elkészüljenek, mi fiúk, csak lekaptuk a felsőinket és a törülközőkre hevertünk. Ahogy végignéztem a többieken, döbbenten pislogtam jobbra balra. Először is, nem tudtam, hogy Xiumin, ennyire ki van gyúrva. Taora számítottam, hiszen wushuzik, de teljesen ledöbbentem. Hm. Lehet, hogy többet kellett volna gyúrnom?
- Min agyalsz? - kérdezte Luhan mellém lépve.
- Hogy edzenem kellett volna.
- Hagyjuk már! Semmi baj nincs veled! Nézz oda! Az a csaj is téged bámul! - mutatott az egyik irányba. Odapillantottam és meg kellett állapítanom, hogy Luhannak bizony igaza van. Miután a lányok végeztek, beszélgettünk kicsit, majd következhetett a játék. A feladat egyszerű volt, kis csoportokra bomlottak a gólyák és minden lány, választott magának egy fiútt, akinek a nyakába ült és le kellett löknie a másik fél egyik tagját. Luhan volt a játékvezető, így neki nem kellet beszállnia, nem úgy, mint nekem. Annyit emelgettem, hogy megfájdult a vállam. Ez volt délelőtt, meg sorversenyek, a délután többi része pedig szabad foglalkozás. Sokat úsztam, de miután meguntam, kifeküdtem a napra és olvasgatni kezdtem az egyik könyvem, amit magammal hoztam. Hamarosan Luhan is csatlakozott hozzám, ám ő a telefonját bütykölte.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Pizzát rendelek.
- Minek? Itt egy csomó kajálda!
- Igen. Amik direkt arra mennek rá, hogy az itt tartózkodóknak, a lehető legdrágábban adjanak mindent, mivel tudják, hogy a többség, nem hozott magával semmit. Olcsóbb, ha rendelek. - logikus válasznak tűnt, így ráhagytam. Luhan lebonyolította a telefont, majd hanyatt dőlt a törülközőn.
- Eltakarod a napot! - odafordultam és ahogy sejtettem, Sehun állt Luhan felett és feltételezem, szándékában állt, kikészíteni az idősebbet.
- Te is itt vagy? Nem vettelek észre! - vigyorodott el.
- Egy sima "bocsánat, arrébb állok" is megteszi! - fintorgott Luhan. - Bunkó. - vetette még oda.
- Ja, és ennek a bunkónak a felsőtestét stírölted egész nap, szóval a helyedben én nem szólnék.
- Álmodik a nyomor! Max a barátnőd nézegethetett. Bár nem vagy valami nagy szám, szóval lehet, hogy ő is megunt! - vágott vissza Luhan.

- Én megunhatatlan vagyok! - húzta féloldalas mosolyra a száját Sehun, amitől olyan döglesztően festett így vizesen, hogy ha lány lettem volna, a látványtól, tuti elélvezek.
- Ezt ki mondja?
- Sokan!
- Szegények! Biztos nem volt jobb társaságuk! - fordult el Luhan, majd a naptejért nyúlt.
- Ne segítsek? - jött a következő kérdés Sehuntól. Luhan már annyira ideges volt, hogy mérgében, a flakon egész tartalmát, a kezébe nyomta.
- Megoldom egyedül is!
- Biztos?
- Te még mindig itt vagy? Hányszor mondjam még, hogy menj innen? - kérdezte Luhan mérgesen, majd felállt a fiúval szemben.
- Most mit izélsz? Tök kedves voltam! - láttam Sehun szemében, hogy most marha büszke magára.
- Tudod mit? Mégiscsak segíthetsz! Tessék! Kend el a barátnődön és ne rajtam lógj! - Luhan a kezében lévő krém egy nagy részét, Sehunhoz vágta, így a naptej, fröcsögve ütközött a fiú hasának. Sehun egy szó nélkül fordult meg és hagyott ott minket.
- Végre! - sóhajtotta az idősebb és elkezdte bekenni magát. Megforgattam a szemeimet és visszamélyedtem a könyvembe, amit magammal hoztam.

4. Marriage or love?

Luhannak végül igaza lett, majdnem nem adták oda a szobákat, de rokonom határozott fellépésének hála, sikerült megszerezni a kulcsokat.
- Ugye tudják, hogy több mint másfél órát késtek? - kérdezte a recepciós.
- Igen! Elnézést! Csak tudja, volt egy kis probléma! - magyarázta Luhan. Meglepődtem, hogy nem köpte be Sehunt, de valószínűleg azt gondolta, hogy a pontos ok, senkit sem érdekel.
- És? Annyian vannak! Miért nem küldtek ide valakit?
- Ismétlem magam, elnézést! Azért nem küldtünk senkit, mert szerettünk volna együtt mozogni és senkit sem elveszíteni! Volna olyan kedves és átadná a kulcsokat? - kérdezte Luhan.
- Nézze kislány, megegyeztünk egy időpontban! Késtek! Nem is keveset! Mi van, ha én is késlekednék a kulcs átadásával? - Luhan erre olyan ideges lett, hogy dühösen támaszkodott a pultra és e recepciós képébe hajolt.

- Ide figyeljen! Körülbelül negyvenen vagyunk ezen a kurva helyen, mind fizető vendégként! Szóval, ha nem akarja, hogy hívjam a főnökét azzal a szöveggel, hogy nem engednek be és másik helyet keresünk, befogja szépen és átadja a kulcsokat! Világos? - a srác ijedten nézett Luhanra, majd egy hang nélkül adta át a kulcsokat.
- Kösz! Lekötelezel! - döbbenten meredtünk Luhanra.
- Szép! - bólogattam elismerően.
- Most mi van? Igazam van, nem?
- Ahogy nekem is! - lépett közénk Sehun.
- Hogy neked? Majdnem nem adták oda a kulcsokat miattad! - förmedt rá Luhan.
- Lehet, de az én érvemmel jutottunk be! Neked eszedbe sem jutott volna, ha nem mondom!
- Most ugye, nem azt akarod beadni nekem, hogy az egész a te érdemed? - az egész folyosó tőlük zengett. Megint Taonak és nekem kellett közbelépnünk, hogy  ne essenek egymásnak. Bevonszoltuk őket a szobáikba és megpróbáltuk megnyugtatni őket.
- Annyira utálom ezt a gyereket! - fakadt ki Luhan dühösen.
- Én értem, de nem kéne folyton nekimenni!
- Ő kezdi!
- Mind a ketten hülyék vagytok! - szóltam rá. Luhan duzzogva fordult el. Mivel elég késő volt már, nem tudtuk a mai napi programot elkezdeni. A szálláson megvacsoráztunk és mindenki visszament a szobájába, hogy elkészülhessen az esti bulira. Természetesen inni azért elmegyünk esténként, függetlenül attól, hogy a program nem a tervek szerint alakult. Kilenc körül indultunk el és olyan negyed órát sétáltunk, mire odaértünk. Eleve nem voltak kevesen, de velünk együtt, kész tömeg lett odabent. A csoport szétszóródott a helyiségben. Luhannal a pulthoz mentünk és egy koktélt szorongatva ültünk és a táncoló tömeget figyeltük.
- Jaj ne! - nyögött fel Luhan, mikor észrevette, hogy Sehun felénk tart.
- Nyugi! Csak egy italt kérek és már itt sem vagyok! - pillantott ránk a fiatalabb, majd kikért két koktélt.
- Minek veszel ennyit? Egy túl kevés abba a nagy pofádba? - kérdezte Luhan grimaszolva.
- Nem. A másikat a barátnőmnek viszem. - közölte semleges arckifejezéssel.
- Neked van barátnőd? - döbbent meg a rokonom.
- Ja. Miért? Féltékeny vagy rá?
- Rá? Mert ilyen seggfej a pasija? Nem! - fonta össze Luhan a karjait.
- Valld be, hogy megveszel értem! - vigyorgott döglesztően Sehun, de unokatesómat ez nem hatotta meg.
- Ha az utolsó ember lennél a Földön, akkor sem kellenél!
- Nem tudod mit hagysz ki! - vigyorgott Sehun.
- Nem is akarom! - Sehun épp visszavágott volna, mikor egy lány jelent meg mögötte és megölelte. Luhan döbbenten nézett rá. Nem csodálom. Ilyen szép lányt, még életemben nem láttam.

- Már kezdtem aggódni hol vagy! - mosolygott és egy csókot nyomott a fiú szájára.
- Nem kellet volna! Épp menni készült! - szólt közbe Luhan. A lány lánk pillantott.
- Jaj! Bunkónak érzem magam! Be sem mutatkoztam, elnézést! Irene vagyok! Azt hiszem a vonaton már beszéltünk. Luhan, ugye? - rokonom bólintott, majd Irene rám pillantott.
- Kris vagyok! Luhan rokona.
- Nagyon örülök! - mosolyodott el. Végül Sehun és Irene távoztak és Luhannal ketten maradtunk.
- Hogy lehet egy ilyen bunkó embernek, ennyire jól nevelt és szép barátnője? Ezt mond meg!
- Honnan tudjam? Nem érdekel. - Luhan felsóhajtott, majd egy kortyra lehúzta a koktélját és a táncoló tömegbe vetette magát. Már kezdtem azt hinni, hogy egyedül maradok, amikor Tao ült mellém.
- Szia! Csatlakozhatok? - kérdezte, mire bólintottam. - Kösz. - ült le mellém és kért egy italt. - Hogyhogy így egyedül?
- Itt hagytak. - vontam vállat.
- Pedig felkérhetnél valakit táncolni. Történetesen tudom, hogy nem egy lánynak jössz be! - vigyorgott.
- Nem vagyok az az ismerkedős fajta, de örülök, hogy ilyen népszerű vagyok! - nevettem el magam. - Egyébként, ha már itt tartunk, te nem akarsz bulizni?
- Az előbb táncoltam ki a lelkem is! Most inkább kifújom magam! - mosolygott rám. - Szóval, ha nem bánod, megint boldogítalak a társaságommal!
- Csak nyugodtan! Nem zavarsz! - ittam a koktélomba és ismét beszélgetésbe kezdtem a fiatalabbal.

3. Marriage or love?

A gólyatábor szervezése, rengeteg időt vett igénybe, de nem bántam. Legalább Luhan is lehiggadt kicsit. Átjöttek a többiek és segítettek a szervezkedésben. Xiumin lefoglalta a helyszínt, Suho a piákkal foglalkozott, Lay próbálta meggyőzni Luhant, hogy hadd vigyen egy kis füvet, Luhan pedig kioktatta Layt a drog mellékhatásairól és arról, hogy ő az alkoholon kívül, másért nem vállal felelősséget. Végül abban egyeztünk meg, hogy mivel mi vagyunk a fő szervezők, minden más végzősnek, adunk egy-egy állomást. Mi lettünk Luhannal a harmadik helyen, Xiumin az utolsón és Lay meg Suho az elsőn. A többieket is beosztottuk valahova, majd megbeszéltük a programokat. A mi állomásunkon akadálypályák lesznek felállítva egymás mellett párhuzamosan és azon kell két csapatnak átkelnie. Ha ez megvan, lehúznak egy pohár narancsos, alkoholos italt, majd tovább mennek a következő részhez. Mivel az egész tábor másnap kezdődött, nálunk aludtak a többiek és megbeszéltük, hogy másnap reggel, a vonatállomáson találkozunk a többi tutorral és a gólyákkal.
Reggel sokkal többen várakoztak ránk, mint amire számítottunk. Luhan népszámlálást tartott, majd felszálltunk a vonatra és elindultunk. Luhan, elvolt a maga társaságában, de én inkább csak az ablakon bámultam kifelé.
- Figyu, körbejárunk a gólyák közt. Nem akarsz jönni? - kérdezte rokonom. Megráztam a fejem.
- Nem, kösz. Lesz még alkalmam megismerni őket. - Luhan megvonta a vállait és a többiekkel együtt, eltűnt a vonat folyosóján. Bedugtam a fülesemet és elkezdtem zenét hallgatni. Kezdtem nagyon elfáradni és már azon voltam, hogy aludni fogok, amikor kinyílt a fülke ajtaja és egy srác lépett be hozzám.

- Fene! Rossz fülke! - fintorgott.
- Segíthetek? - kérdeztem és kihúztam a fülest.
- A többieket keresem. Én később szálltam fel, mert dolgom volt és most nem találom sem a gólyákat, sem a tutorokat. - panaszkodott.
- Egyet már találtál. Én vagyok az egyik.
- Tutor? - bólintottam. A srác, megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Hála az égnek! Már kezdtem azt hinni, hogy rossz vonatra szálltam. Nem baj, ha leülök? Meguntam a mászkálást és elfáradtam. - nézett rám, mire bólintottam.
- Csak nyugodtan.
- Köszi! - a srác belépett és becsukta a fülke ajtaját maga mögött. Feltette a cuccait a csomagtartóra, majd leült velem szemben. Mivel nem akartam, hogy kínos csönd telepedjen ránk, úgy gondoltam, hogy megpróbálok ismerkedni, ha már így hozta a sors.
- Hogy hívnak?
- Huang Zi Tao!
- Te vagy az a srác, aki beült hozzánk előadásra? - ismertem fel. A srác bólintott, majd kitört belőlem a nevetés.
- Te szegény! Pont a legszarabb tanárt sikerült kifognod az egyetemen.
- Ja, vettem észre! - fintorgott. - Szerencsére engem nem fog tanítani.
- Miért? Te melyik szakon vagy? - érdeklődtem.
- Anglisztikán. - válaszolta. - Bár utálom. Gyűlölöm az angol nyelvet. Semmi logika nincs benne. - vágott egy grimaszt.
- Mert annyira egyszerű, hogy semmi agy nem kell hozzá. A japán már más tészta. Az bonyolult.
- Max neked. Én szeretem a japánt. - vont vállat. - Egyébként, hogy is hívnak?
- Kris.
- Nem szokványos koreai név. - állapította meg.
- Mert nem az. Kínai vagyok, csak a szüleim Amerikában éltek még, mikor születtek és ez lett a becenevem. A valódi nevem a Wu Yi Fan. - magyaráztam.
- Így már értem. - bólintott. - Én is kínai vagyok. Te, melyik városból jöttél?
- Guangzhou-ból. Legalábbis egy ideig ott éltem. Aztán felköltöztem Pekingbe Luhanhoz. Ő az unokatesóm. Most is vele élek. - mondtam. Tao figyelmesen pislogott.
- Az jó messze van! - állapította meg.
- Nincs közel! És te? Honnan jöttél?
- Qingdao-ból. - bólintottam. - Igazából nem az anglisztika volt az elsődleges célom.
- Hát?
- Sportiskolába akartam járni. Amióta az eszemet tudom, wushu-zom és mindenképpen ezzel akartam foglalkozni, de a szüleim addig nyomatták, hogy abból nem tudok megélni és keressek rendes munkát, ami mellett nyugodtan folytathatom, hogy beadtam a derekam és itt kötöttem ki. - magyarázta. Épp válaszolni akartam volna, mikor ismét kinyílt a fülke ajtaja és rokonom lépett be.
- Oh, itt vagy? Már féltem, hogy lekésted a vonatot. - mosolyodott el Luhan.
- Először én is azt hittem, hogy rosszra szálltam. - vigyorgott Tao. - Aztán találkoztam Krissel és gondoltam beülök hozzá.
- Ugye nem volt modortalan? - kérdezte Luhan, mire kiöltöttem a nyelvem.
- Nem! Nagyon jót beszélgettünk!
- Ez fura! Biztos jó napja van! - állapította meg. - De ez mellékes! Csak szólni akartam, hogy a következő megállónál leszállunk és egy gólya még mindig nincs meg!
- Az Sehun lesz! - mondta Tao. - Az előbb küldött sms-t, hogy ő motorral jön utánunk!
- Remek! - sóhajtott Luhan. Miután leszálltunk, várakozni kezdtünk Sehunra. Vártunk és vártunk, de nem jött. Körülbelül másfél óra telt el, mire egy motor tűnt fel a távolban.
- Szerintem ez ő lesz! - meredt Tao a távolba.
- Azt ajánlom is! - füstölgött Luhan. Ajjaj! Ez rossz lesz! Ha Sehun nem egy határozott személyiség,

neki vége! Hamarosan egy fekete motor parkolt le mellénk és Sehun levette a sisakját. Mondanom sem kell, a lányok elolvadtak a látványtól. Sehun villantott egy döglesztő mosolyt és intett. Szerintem ez volt az a pillanat, amikor még a fiúknak is felállt. Hihetetlen összképet mutatott. Egyetlen ember volt, akit nem hatott meg a dolog. Luhant. Dühös fejjel nyargalt oda és idegesen veszekedni kezdett a sráccal.
- Nálad a délután három óra, miért jelent délután fél ötöt? - förmedt rá.
- Útközben megálltam sört inni. - vont vállat Sehun. Rossz válasz!
- Hogy mi?
- Megálltam sört inni! Mit nem értesz ezen?
- Te... Te komolyan azért késtél, mert megálltál piálni? Hogy lehetsz ennyire bunkó? - ordította le a fejét Luhan.
- Nyugi van! Itt vagyok nem? - kérdezte Sehun és Luhan kezébe dobta a sisakját, amit Luhan, dühösen visszaszolgáltatott neki.
- Másfél órás késéssel! Már a szállásunkon kellene lennünk, de miattad késni fogunk és lehet, hogy ki sem adják a szobákat! - dühöngött tovább az idősebb.
- Fizető vendégek vagyunk! Hülyék lennének nem kiadni! Amúgy is, mit pattogsz? Menstruálsz, vagy mi van? - kérdezte Sehun. Éreztem, hogy hamarosan közbe kell lépnem, különben Luhan leszedi a srác fejét.
- Mi van? Én fiú vagyok, te nagyon hülye! - kiabálta el magát a rokonom, mire Sehun szemei, döbbenten tágultak ki.
- Komolyan? Én azt hittem csaj vagy!
- Most fojtalak meg, te utolsó pöcs! - Luhan majdnem neki ugrott, de szerencsére pont odaértem és megragadtam a derekát. Fölemeltem és elkezdtem elvonszolni onnan, miközben ő rúgkapált és hangosan mondta a magáét. Közben Tao is ott termett és Sehunt fogta le, hogy ő se verje össze a rokonom. Közben Xiuminék átvették a vezetést és e csoport elindult a szállás felé.
- Engedj vissza! Meg akarom ölni! - fújtatott Luhan dühösen.
- Nem hiszem, hogy jó pontot szereznél vele az egyetemen. Inkább nyugodj meg!
- Hogy nyugodjak meg? Azt hitte, lány vagyok!
- Azért lásd be, hogy van benne némi igazság! - Luhan a mellkasomra csapott.
- Menj a picsába! - előrébb vonult és otthagyott. Tudtam, hogy nem esett neki a legjobban, de azt is, hogy hamarosan megnyugszik. Ilyenkor szeret egyedül lenni és elmélyülni a gondolataiban. Gondolom ez az az idő, amikor elméjében vagy százféle módon végzi ki Sehunt. Sóhajtottam és követtem őt, de csak tisztes távolságból.

2. Marriage or love?

Mivel reggel Luhan jól megszívatott, úgy döntöttem, visszaadom neki az elmúlt három nap ébresztéseit. Szokás szerint, ő ment először fürdeni. Tudtam, ha a konyhában megengedem a vizet, az lefagyasztja Luhant, feltéve, ha a meleg vizet kezdem el folyatni. Kiballagtam a konyhába és feszülésig tekertem a meleg vizet. Pár másodperc múlva pedig, élvezhettem Luhan eget zengető sikítását.
- ÁÁÁÁÁÁ! Kris! Te utolsó köcsög! - röhögve néztem az ajtóra, ahol egy csurom vizes, rendkívül dühös Luhan állt, törülközővel a dereka körül. Végem volt, jól tudtam, de legalább kiegyenlítettem.
- Mi az? Nem tetszett a hideg zuhany? - vigyorogtam telibe, mire még jobban dühbe jött.
- Megfojtalak! Eskü megöllek! Normális vagy? Mi lesz, ha megfázom és tüdőgyulladást kapok?
- Látod, ezért nem orvos lesz belőled! Ennyitől nem leszel beteg, te nagyon hülye! - nevettem tovább, mire közelebb jött és a hasamba boxolt.
- Annyira utálom, ha ilyen vagy!
- Mi van? Megjött, hogy ennyire hisztis vagy ma? - zártam el a csapot. Luhan szikrázó szemekkel meredt rám.
- Menj a francba! - kiabálta sértetten, majd kivonult a konyhából. Mosolyogva néztem utána. Valószínűleg, ha nem a rokonom lenne, már rég kilakoltattam volna, de így inkább elviselem. Vagy magamat kötöm fel előbb-utóbb. Az sem kizárt! Luhan sokszor hisztisebb mint egy lány. Különösen ma reggel óta. Csak tudnám mi baja! Végül én is lezuhanyoztam és bebújtam a takaróm alá.
Reggel senki sem csörömpölt, nem kiabált, nem öntöttek le hideg vízzel. Olyan tíz körül keltem és álmosan mentem ki a szobám ajtaján. Meglepődve tapasztaltam, hogy Luhan is itthon volt. Az asztalnál ült és épp nagyon gépelt valamit.
- Jó reggelt! - intettem neki.
- Neked is! Csináltam reggelit! Ott van az asztalon! - már kezdtem örülni, de nem kellett volna. Amint a számba tettem a falatot, már köptem is ki.
- Jézus! Ez nagyon csíp! - a csap fölé hajoltam és vedelni kezdtem a hideg vizet, közben Luhan hangos nevetése hallatszott a háttérben.
- Köcsög! - néztem rá mérgesen, mikor már éreztem a számat.
- Ugyan, csak visszakaptad az estit! - legyintett. Grimaszolva ültem le mellé egy tányér müzlivel és reggelizni kezdtem.
- Van valami ötleted, hogy mi legyen a program? - sóhajtotta és felém pillantott.
- Nem akarok részt venni benne. - fintorogtam.
- Pedig fogsz, szóval ajánlom, hogy találj ki valamit! - förmedt rám.
- Jó, jó! Lehetne egy másik városban. - javasoltam.
- Ez nem hülye ötlet. Egyéb?
- Tarthatna négy napig a kettő helyett.
- Ezt, hogy kiviteleznéd? - nézett rám érdeklődve.
- Alapból csütörtök, péntek lenne nem? Maradjunk vasárnapig és kész. Két nap az semmi. - Luhan bólintott, majd ismét pötyögött a gépen.
- Megírom Xiuminnak a javaslatokat. Ő lesz a felelős a helyszínért, Lay pedig a programért. Mi pedig a tutorok leszünk és a különböző állomásoknál a játékvezetők. - magyarázta Luhan. Ráhagytam, mivel nem igazán tudott feltüzelni a téma. Vártam a pillanatot, hogy vége legyen, pedig el sem kezdtük.
- Mindenképpen itatnunk kell őket, de nem durván. - szólalt meg ismét. Bólintottam.
- Ennél azért nagyobb lelkesedést szeretnék látni!
- Nem érdekel! - vágtam egy grimaszt.
- Legalább próbálkozz!
- Nem érdekel! - ismételtem magam, ám most az unott hangnem helyett, úgy mondtam, mintha megnyertem volna a lottót.
- Na, látod? Megy ez! - vigyorgott. Megforgattam a szemeim.
- Szóval? Elmondod végre, hogy mi bajod? - néztem rá. Felsóhajtott és felém fordult.
- Menyasszonyom van. - tágra nyíltak a szemeim.

- Micsoda?
- Igen! Tegnap reggel hívtak anyáék, hogy találtak nekem egy lányt és már le van beszélve a szülőkkel is. - fintorgott. Sokkot kaptam. Bár félig számíthattam rá, hiszen ez gyakori volt a mi családunkban. Az én szüleim is így házasodtak meg és Luhan szülei is. Sőt, a nagyiék is. Szóval szinte az egész családunkban érdekházasságok kötődtek. Régimódi gondolkodás ez, de nem tehetünk ellene semmit. A szülők szava szent.
- Hogy hívják? - kérdeztem, mire grimaszolt.
- Jiali!
- Ismerős a neve. - gondolkodtam el.
- Mivel ismerjük is. Ő az az elkényeztetett, hülye picsa, akivel osztálytársak voltunk. - emlékeztetett.
- Nem irigyellek. - veregettem hátba az idősebbet, mire az keserves sóhajt hallatott.
- Nem is feltétlenül azzal van bajom, hogy megházasítanak. Tudom mi a kötelességem és elvégzem, de bosszant, hogy telefonon jelentették be, ráadásul pont Jiali-t kellet megtalálniuk? Annyi lehetőség közül, miért pont azt a ribancot kellet kiszúrniuk? - panaszolta. Átkaroltam a vállát. Nem tudtam mit mondhatnék. Ismertem Jiali-t. Utálatos egy lány és tényleg nem értettem, nagynénémék miért nem találtak jobbat? A másik ami bennem kavargott, hogy ha Luhannak már találtak valakit, az azt jelentette, hogy lassan az én szüleim is aktivizálni fogják magukat, amitől rettentően féltem.
- Elegem van! Muszáj elterelnem a gondolataimat! - fordult vissza a gépéhez és tovább írogatott a többieknek. Elment az étvágyam. Ültem az asztalnál és csöndben meredtem magam elé. Nekem ez nem fog menni! Kezdtem idegeskedni. Én nem vagyok Luhan, én nem tudom ennyire könnyen megemészteni, hogy el kell vennem valakit, akit alig ismerek jobb esetben, rosszabban pedig egyáltalán nem.
- Hé! Kris! Mi van? - integetett Luhan az orrom előtt.
- Semmi. Csak le vagyok sokkolódva.
- Pedig jobb lesz, ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy hamarosan neked is találnak valakit. Inkább imádkozz, hogy a te szüleid ne legyenek olyan szerencsétlenek mint az enyémek. - közölte nyersen. Hát, legalább tudom, hogy miért volt annyira magánkívül az elmúlt két napban. Felálltam az asztaltól, gyorsan elmosogattam, nehogy Luhan a szememre vesse, hogy rendetlen vagyok. Bementem a szobámba és előhorgásztam a telefonom az ágyam alól. Bepötyögtem a telefonszámot, majd a fülemhez tartottam a készüléket, amely halk búgásokkal jelezte, hogy tárcsázta a számot. Pár perc beletelt, mire végre megszólalt valaki a vonal túlsó végén.
- Szia Kris! - szólt a kedves hang a telefonba.
- Szia! - köszöntem én is.
- Hogy-hogy felhívtál? - érdeklődött a vonal túlsó végén álló személy.
- Szoktalak!
- Igen, csak nem ilyen korán. Mármint magunkhoz viszonyítva.
- Csak, hiányzol! - mosolyodtam el.
- Te is nekem!
- Mikor akarsz hazajönni? - kérdeztem rögtön.
- Hamarosan! - éreztem, hogy elmosolyodik a telefon másik végén. - Pár hét és Koreában leszek. Addig meg bírd ki! - hátradőltem az ágyamon és felsóhajtottam. Bárcsak itt lenne! Most kivételesen, jobban hiányzik, mint eddig bármikor!

1. Marriage or love?

Kris:

- MI EZ A ZAJ? - kérdeztem dühösen, ahogy kirobbantam a szobámból. Luhan vigyorogva nézett rám.

- Ó, felébresztettelek? Ne haragudj! Nem szándékos volt! - pislogott ártatlanul, de tudtam, hogy kamuzott. Akkor vág ilyen fejet, mikor szándékosan tesz ellenem valamit és örül magának.

- Most éppen, miért kellett felkeltened? - kérdeztem mérgesen, utalva arra, hogy a héten már harmadjára "ébreszt fel" a legkreatívabb módokon. Hétfőn, jeges vizet öntött a nyakamba, kedden berongyolt és ugrált az ágyamon, most meg valami hülye dudát nyomott meg, de olyan erővel, hogy ijedtemben kiestem az ágyamból.

- Először is, mert ha nem teszem, megint nem jössz be előadásra, pedig tudod, hogy muszáj bejárni. A másik, hogy azt ígérted, hogy elmosogatsz este, de nem tetted és reggel nekem kellett eltakarítanom a mocskodat. Tudod, hogy utálom, ha nagy a kupi. - fonta össze maga előtt a karjait. Ja, valahogy mindig megfeledkezem róla, hogy unokatesóm a rendet szereti. Azelőtt, nem volt ennyire rendmániás, de mióta Koreába költöztünk és együtt élünk, egyszerűen kibírhatatlanná vált.

- Jaj, ne már! Elmosogattam volna ma reggel! - forgattam meg a szemeimet.

- Persze! Eddig folyton én takarítottam utánad! Légy már egy kicsit igényesebb az ég szerelmére! - korholt. Megforgattam a szemeimet.

- Jó, legközelebb odafigyelek!

- Ajánlom is! Most pedig készülődj! Megyünk órára!

- Azt már nem! Ezt szeretem a legjobban az egyetemben, hogy nem kötelező előadásokra járni! - ellenkeztem. Nem elég, hogy felkelt, még követeli is, hogy tanuljak!

- Kris, kérlek! Ne légy ilyen lehetetlen! - csóválta a fejét.

- Nem érdekel!

- Kapsz öt percet, hogy elkészülj! - fenyegetett meg.

- És, mi lesz, ha azt mondom leszarom? - Luhan olyan gyilkos pillantást vetett rám, hogy megborzongtam és fülem-farkam behúzva siettem a szobámba, hogy elkészüljek.

- Most nagyon utállak, ugye tudod? - kérdeztem dühösen, miközben az egyetem felé tartottunk. Luhan arcán, győzedelmes mosoly uralkodott.

- Miért? Mert elérem, hogy tanulj is és nem engedem, hogy csak a seggedet mereszd egész nap? Tényleg gonosz vagyok! - forgatta a szemeit. Utálom mikor ilyen kis kioktató.

- Mi van veled? Megjött, vagy mi? - kötekedtem, mire dühösen a vállaimba ütött.

- Gyökér!

- De tényleg! Miért vagy ilyen agresszív? Ennyire sosem szoktál flegma lenni. - meredtem rá.

- Nem lényeg. - legyintett.

- Luhan!

- Hagyjuk! Majd elmondom! De ez nem a megfelelő pillanat ehhez! - magyarázta. Ráhagytam a dolgot, de ki fogom kérdezni. Beléptünk az épületbe és elindultunk a terem felé, ahol óránk lesz. Épp benyitottunk volna, mikor az egyik professzor megállított minket.

- Várjanak! Maguk végzősök, ugye? - pislogott kérdőn. Luhan bólintott.

- Remek! Csak azért kerestem magukat, mert a gólyatábort meg kellene szervezni, de eddig egyik végzős sem vállalta, hogy megcsinálja.

- Gondolom azt szeretné, hogy szervezzük meg mi, igaz? - fintorodtam el.

- Hálás lennék érte, igen. De nekem az is megfelel, ha maguk hoznak össze egy csoportot, akik ezzel foglalkoznak. Nekem mindegy, csak legyenek meg vele!

- Rendben! - sóhajtott Luhan grimaszolva. - Megoldjuk!

- Hálás vagyok! - mosolyodott el a prof, majd tovább sietett az órájára.

- Remek! Nem elég, hogy tanulnom kell, még ezt is szervezhetem. - fújtattam idegesen.

- Hagyjuk már! Egy betűt sem lehet beléd verni. Szóval ez remek alkalom, hogy megcsillogtathasd szervezői képességeidet! - veregetett hátba Luhan.

- Most gúnyolódsz velem?

- Ugyan! Már miért tennék ilyet? - nézett rám ártatlanul. Mielőtt nekiugorhattam volna, beslisszolt a terembe és otthagyott. Én is benyitottam és naná, hogy a lehető legmesszebb ült tőlem. Amint láttam, jól elvolt a haverjaival, így én is kerestem magamnak egy helyet. Én nem voltam az a barátkozó típus. Mindenki azt hitte rólam, hogy egy "jégherceg" vagyok, ezért messziről elkerültek. Nem bántott a dolog, nem igazán érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Ehhez képest, Luhan a szöges ellentétem volt. Igényelte a társaságot és sok baráttal vette körbe magát. Haverjaim egy részét is neki köszönhetem, mivel folyton elrángatott mindenféle eseményre, hogy ismerkedhessünk. Ebben az egész gólyabuli dologban is csak az ismerkedést látja. Unottan ültem végig az előadásokat. Utáltam a japánológiát. Csak azért jártam erre a szakra, mert a szüleimnek, nem volt elég az angol és koreai nyelvvizsgám, illetve hogy kínai létemből kifolyólag, ezt a nyelvet is beszélem. Nem, nekik a japán is kell! Hát, remek! Mondhatom király! Nem szerettem ezt a nyelvet. Valahogy, nem állt rá a szám. Délután, hullafáradtan indultam haza és szinte beestem az ajtón.
- Elegem van! - nyafogtam mérgesen.
- Hány éves vagy? Öt? - forgatta Luhan a szemeit.
- Te meg bunkó! - öltöttem rá nyelvet, mire kaptam egy tockost. - Egyébként, ha már itt tartunk, elárulnád, hogy mi bajod volt egész nap?
- Nem akarok beszélni róla! - legyintett és levágta magát mellém.
- Ne már Luhan! Most, miért nem mondod meg? - kérdeztem.
- Mert nincs hozzá hangulatom. - néha olyan mint egy csaj. Nem az a baj, hogy mit mondunk neki, hanem az, ahogyan.
- Jó, akkor nem érdekelsz! - fordultam el.
- Egyébként, elkezdtem szervezni a gólyatábort! - jelentette be, én meg döbbenten meredtem rá.
- Máris?
- Ja!
- És, mire jutottál? - kérdeztem.
- Bevontam a többieket is, szóval a munka megoszlik. Baozi csinál egy csoportot a facebook-on,

amibe bevesszük a gólyákat és kiírjuk a programokat. - magyarázta Luhan. - Apropó, nagyon vicces volt ma az előadás...
- Elég szomorú az életed, ha viccesnek találtad Kang professzort. - vágtam a szavába.
- Veled élni szomorú! - ütötte meg a vállam. - Egyébként, ha nem vágtál volna bele, akkor elmondtam volna, hogy ma az egyik gólya betévedt az előadásunkra.
- Micsoda? Hogy? - néztem rá kérdőn.
- Azt mondta, hogy késett a sajátjáról és most járt itt először. Mivel minden ugyanolyan volt neki, megunta a mászkálást és nemes egyszerűséggel, beült az első előadásra, ami az útjába esett. - vigyorodott az idősebb. Felnevettem.
- Szegény, akkor jól megszívta Kang-al!
- Látnod kellett volna, hogy szenvedett. Láttam rajta, hogy már dögrováson van. - röhögött Luhan is. - Szóval ő volt ez első, akit meghívtam.
- Hogy hívják? - kérdeztem rokonom, aki elgondolkodott, majd válaszolt.
- Azt hiszem Tao-nak.