22.fejezet

- 22 -

Baekhyun:
- Hogy mi? - annyira egyszerre kiáltottak fel, hogy azt sem tudtam, hova nézzek.
- Nem mondod komolyan? - Luhan szemei vakítóan csillogtak.
- De... Mit csináltatok? - kérdezte Sehun is. Kicsit furcsálltam a reakciójukat. Azért a megcsalás nem szép dolog, erre úgy csinálnak, mintha valami csodát tettem volna.
- Hát, csókolóztunk. - néztem zavartan. Feltört bennem az emlék.
- Mikor? Hol? Egyáltalán, hogyan? - Luhan sorra röpítette felém a kérdéseit, én meg próbáltam felfogni őket.
- Most már beszélned kell. - közölte velem Sehun. Két oldalról meredtek rám, én pedig egy nagy sóhajtás után belekezdtem a mesélésbe. Elmondtam mindent onnantól, hogy fura érzésem van Chanyeol közelében egészen a csókig. Semmit sem hagytam ki. HunHanék figyelmesen hallgatták végig a történetet, egyszer sem szóltak közbe. Mikor befejeztem, hagytam hadd emésszék a hallottakat. Viszont mikor, már percek teltek el, meguntam a hallgatásukat.
- Szóval? Mit gondoltok? - kérdeztem rá. A srácok összenéztek, majd Sehun szólalt meg először.
- Taeyeon tud róla?
- Dehogy! Még csak az kéne. Különben is megegyeztünk Chanyeollal, hogy elfelejtjük a dolgot. Csak el akartam mondani nektek és kikérni a véleményeteket. - A srácok megint összenéztek, Sehun bólintott picit, majd Luhan rám nézett.
- Figyelj! Ne akadj ki, de őszintén. Nem gondolod, hogy azért érzed azt amit és azért történt ami, mert lehetséges, hogy akár egy icipicit, de bejön neked Chanyeol? - döbbenten meredtem rá. Az nem lehet! Kizárt dolog! Nekem, nem jöhet be! Ő egy fiú! Mégsem találok más magyarázatot. Lehetséges? Nekem tényleg bejön?
- Baekhyun! Hahó! - csak a hangjukat hallottam, de lelkileg nem velük voltam.
- Szerinted él még? - kérdezte Luhan.
- Hagyd. Transzban van. - válaszolta neki Sehun.
- Fiúk! - hangom még nekem is halkan csengett. A két jómadár kérdőn nézett rám.

- Most, hagyjatok egyedül légyszi. - bólintottak és megtették amit kértem. Megveregették a vállam és elhagyták a parkot. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Nekem... Tényleg tetszene? Ne már! Viszont ez mindent megmagyarázna. Az álmot, a csókot és az érzéseimet is. Kezdtem fázni, így gondoltam sétálok egyet a városban. A nyüzsgés sokat segített a múltkor is. Ahogy sétáltam a kivilágított utcán, kezdtem visszanyerni érzelmeim fölött az irányítást. A hó is eleredt és a hideg ellenére mégis szép látványt nyújtottak a világos kirakatok. Hirtelen ismerős alakot vettem észre. Chanyeol volt az. Kicsit meglepett, hogy itt találtam, de nem érdekelt túlságosan. Oda akartam menni hozzá, de megláttam még valakit. Csak hátulról láttam, mégis biztos voltam benne, hogy lány volt. Chanyeol egy lánnyal van. Kellemetlen érzés kerített hatalmába. Egy kávézóig követtem őket, ahova aztán bementek. Ketten. Mi a...? Szinte rátapadtam az ablaküvegre, pedig távolról is jól láttam volna. Chanyeol leült a lánnyal szemben és kértek egy italt. Aztán a colos előre nyújtja a kezét és megsimogatta az arcát. Mi? Most ez az a lány aki miatt szenvedett, vagy valaki más? De miért? És nekem miért nem mondta? Mi folyik itt? Maró, szinte már égető érzés volt figyelni őket. A szívem majd kiesett bordáim közül, a sírás kerülgetett. Ezek szerint... Nekem tényleg, halál komolyan tetszik Chanyeol! A felismerés és a látottak együttesen hatottak rám. Sarkon fordultam és elrohantam. A kolit vettem célba. Nem érdekelt, hogy közben nekimegyek valakinek, csak futottam tovább. Tényleg elegem volt. Könnyeim megeredtek, a hó az arcomba csapott, de nem tettem semmit. Aztán, mikor már eléggé kimerültem, lerogytam a hóba és elbőgtem magam. Megint. Mostanság, mintha minden férfiasság kiveszett volna belőlem. Az utcán, nem egy ember bámult meg, de persze senki sem jött oda megkérdezni, mégis mi bajom. Nem mintha bántott volna. Végül feltápászkodtam és hazabaktattam. Kilencre értem a koliba. Rögtön a fürdőbe mentem, hogy lezuhanyozhassam. Ám mikor a tükörbe pillantottam, szinte felsikoltottam. Nem nyújtottam túl szép látványt. Szemeim vörösek és duzzadtak voltak, arcom megviselt. A zuhanyzás után arra számítottam, Chanyeol otthon lesz, de nem. Megtörten másztam az ágyamba és próbálkoztam az alvással. Annyira jó lenne, ha ez az egész csak egy álom lenne és másnap otthon kelnék fel. Az oldalamra fordultam és lehunytam a szemeimet. Talán holnap jobb lesz.
De nem lett. Reggel nem akartam rákérdezni, hogy kivel találkozott, így csak annyit kérdeztem, hol járt. Yeol vállat vont és azt mondta, hogy a parkban sétálgatott. A lányról egy szót sem említett. Szóval nem akarja, hogy tudjak róla. A suliban megpróbáltam többet foglalkozni Taeyeonnal, de nem kerülte el a figyelmem, hogy Chanyeol mostanság sokat van lányok körében. Vagyis, igazság szerint főleg egyvalakivel szokott beszélgetni. Az osztálytársnőnket Sullit szórakoztatja egész nap. Velem nem is foglalkozik. Sokszor vonulnak el kettesben és ez zavar.
- Baekhyun! Itt vagy? - csettintett Taeyeon az orrom előtt. Délután beültünk valahova, de nem igazán tudtam teljes mértékben rá összpontosítani.
- Igen? - néztem a szemeibe. Enyhe dühöt véltem felfedezni íriszeiben.
- Te nem is figyelsz rám! - már nem csak szemeiben, hangján is éreztem, hogy baja van. - Jó, elég! Nem érdekelsz! - Taeyeon felállt az asztaltól és már készült, hogy elmegy, de elkaptam a csuklóját.
- Most itt hagysz? - kérdeztem.
- Igen. Majd visszajövök, ha tudsz figyelni rám! - kirántotta magát a szorításomból és lelépett. Király! Mérgesen álltam fel én is az asztaltól és fizetés után távoztam. Otthon persze megint egyedül voltam, mert Chanyeol lelépett Sullival, HunHanék együtt vannak valahol és Taeyeon nem akar látni. Annyira király az életem! Elegem van!

Yeol csak este ért haza. Én az étkezőasztalnál ültem és eszegettem a nemrég rendelt pizzám.
- Szia! Hogy telt a napod? - kérdezte Chan és leült velem szemben.
- Remekül! Teáztam Taeyeonnal majd miután összevesztünk, hazajöttem. - néztem rá szúrósan. Meglepettnek tűnt.
- Egész délután egyedül voltál?
- Szerinted? Mint látod hatalmas bulit tartottam és csak azért nem látod a romokat és a vendégeket, mert mind elrepült egy pegazussal és a takarítónőm elrámolt utánuk. - hangom csöpögött a gúnytól.
- Mostanában idegesnek tűnsz. - nézett rám szomorkásan.
- Úgy gondolod? - csattantam fel. Még a szék is hátraesett miközben felálltam.
- Pedig jól vagyok! Nézz rám! Úgy nézek ki, mint aki ideges? - Chanyeol úgy meglepődött, hogy csak dermedten nézett a szemeimbe.
- Baek...
- Teljesen jól vagyok! - üvöltöttem rá. Yeol úgy megijedt, hogy majdnem hanyatt vágódott. Duzzogva vonultam a szobánkba. Bebújtam a takaró alá és a fejemre húztam a dunyhát. Hülye, hülye Chanyeol! Ráadásul még be is jön az az idióta feje! Nem jött utánam, gondolom őt is váratlanul érintette a reakcióm. Nem csodálom. Nem szoktam ilyen lenni. Mással sem, nemhogy vele. Beharaptam az alsó ajkam és megpróbáltam álmot erőszakolni a szemeimre.