13.fejezet

- 13 -

Baekhyun:

Álmosan tapogatóztam a telefonom után, amit nem találtam az éjjeliszekrényen. Résnyire nyitottam a szemeimet, hogy tovább keressem a készüléket. Mivel akkor sem éreztem, hogy ott lenne, megdörzsöltem a szemeim és megpróbáltam felülni, de valami visszatartott. Oldalra fordultam és ekkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen, hol is vagyok. Mivel nem bírtam mozdulni és Chanyeolt sem akartam felkelteni, nem tehettem mást, mint várni, hogy Yoda felébredjen. Nem mondom, jó sokáig durmolt!

- Jó reggelt! - köszöntem, mikor láttam, hogy ébredezni kezd. Nagyokat pislogott és a fejét fogva ült fel.

- Neked is. - hangja rekedtes volt. Fáj a fejem! - hanyatlott vissza.

- Mivel tegnap, nem kis mennyiségben vittél alkoholt a szervezetedbe. - kikeltem mellőle és elvettem az asztalról a mobilom. Egy üzenetem érkezett. Chanyeolnak jobbulást, te meg maradj vele és ápold kicsit ; ) . A tanároknak szólunk, hogy ma nem mentek. További szép napot! HunHan. Elvigyorodtam. A kacsintós smile-t nem igazán tudtam mire vélni, de nem foglalkoztam vele sokat. Yeolhoz léptem és megbökdöstem az arcát.

- Chanyeol! Lemegyek a boltba. Fürödj meg mire visszajövök, jó? - mosolyogtam rá. Álmosan bólintott, de szerintem nem fogta mit mondtam. A konyhába mentem, hogy összeírjam mit kell vennem. Hosszú lista lett belőle. Konkrétan semmi ehető nem volt a hűtőben. Azért arra kíváncsi lennék, hogy akkor mégis mit ettünk az elmúlt napokban. Lehet képesek vagyunk fotoszintetizálni! Nagyot sóhajtva indultam vásárolni. Úgy gondoltam, ha már egy egész nap adatott nekünk, főzök egy adag kaját, hogy az elkövetkezendő két-három napban, ne műanyaggal tömjük magunkat. Hazaérve, ugyan az a csönd fogadott, mint amivel elmentem. Letettem a szatyrokat és lehúztam a cipőm. A fürdő felé vettem az irányt, hogy kezet mossak. Nem néztem be a szobába, úgy gondoltam, Chanyeol biztos visszaaludt. De tévedtem. Chanyeol nem a takaró alatt durmolt. De még mennyire, hogy nem. A fürdőbe lépve ugyanis, egy tök meztelen Chanyeol fogadott. Teljes életnagyságban állt előttem és tágra nyílt szemekkel meredt rám. Köpni-nyelni nem tudtam. Tekintetem megakadt nemesebbik testrészén, amire őszintén büszke lehet. Jézus, mikre gondolok! A vér a fejembe szökött és éreztem, hogy lassan kezdek egy paradicsomra hasonlítani.

- Te... Mi a fenét keresel itt? - akadt ki. Ekkor az arcára néztem, ami szinte lángolt. Végre felfogta, hogy bent vagyok és a törülközőjével próbálta takargatni magát. Na, ezért nem hallottam, hogy bent van. Mert törülközött.

- Sajnálom... Én... Nem akartam. Azt hittem alszol és... - takartam el a szemeimet. - Megyek! - ezzel a lendülettel, kirohantam a fürdőből. Leültem egy székre és vörös arcomat fogdostam. Vért pumpáló szervem, hihetetlen gyorsan dolgozott. Miért ver ilyen hevesen a szívem? Megpróbáltam megnyugodni. Szerencsére Chanyeol jó sokáig szöszmötölt a fürdőben, így volt időm lehiggadni. Nagyjából. Elkészítettem a reggelit és visszaültem a helyemre. Amikor Yoda kijött a fürdőből, hirtelen furcsán feszélyezve éreztem magamat. Nagyon zavarban voltam. Arcom ismét lángba borult, a szívem majd kiugrott a helyéről.
- Minden rendben? - kérdezte Yeol, mikor leült velem szemben.
- Persze. Jól vagyok. - nagy nehezen letuszkoltam a torkomon a reggelim és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a kollégiumot. Legalábbis ez volt a terv.
- Hova mész? - jött utánam Yoda, mikor már az ajtóban álltam.
- Futni. - ki akartam menni, de Yeol elkapta a csuklóm és megállított. Mint akit áram ütött, úgy éreztem magam. Nagy szemekkel fordultam felé.
- Nem is futócucc van rajtad. - végignéztem magamon. Na ja. Előbb kellett volna átgondolni a kifogást, mivel a csőfarmer nem kifejezetten az a viselet, ami edzéshez alkalmas.
- Akkor sétálni. - válaszoltam. - Te feküdj vissza. Pihenned kell. Na szia! - intettem és vissza se nézve rohantam el. Egyenesen a parkba mentem, hogy kiszellőztessem a fejem. Nem értettem mi van velem. Fura, hogy így reagáltam Chanyeolra. Gondolataimba mélyedve jártam végig a parkot. Elvesztettem az időérzékemet. A park, mint általában, teljesen kihalt volt. Ahogy ott sétáltam, szembetalálkoztam Luhanékkal. Épp nagyban smároltak, de megérezhették, hogy ott vagyok, mert felém fordultak.
- Szia! - mosolyogtak rám. - Chanyeol jól van? - ahogy meghallottam a nevét, zavartan néztem össze vissza.
- Igen, teljesen. Ne aggódjatok miatta. Jó nagy... Akarom mondani, jól van. - az arcom ismét vörösbe borult. Komolyan nem értem, hogy nem kaptam még agyvérzést. Sehunék értetlen fejjel néztek rám.
- Mi van? Baekhyun, van esetleg valami, amiről tudnunk kéne? - pislogtak vigyorogva.

- Nem, dehogy. - vágtam rá. - Megyek is, hogy segédkezet nyújtsak neki... Illetve segítséget. - kezdtem nagyon kiakadni. Luhanék, ha lehet, még furább arcot vágtak. Nem vártam meg, hogy rákérdezzenek, visszarohantam a koliba. A szobába lépve láttam, hogy Yeol visszafeküdt. Remek. Akkor nem kell beszélnem vele. Másnap kivételesen korán mentem suliba. Chanyeolt egész nap, jó messziről elkerültem. Próbált velem beszélni, de egyszavas válaszokkal lerendeztem. Tudtam, hogy ez nem mehet így örökké, de nem tudtam mit tenni ellene. Chanyeol megunhatta, hogy nem beszélek vele, mert a nap végére, a szüneteket HunHanékkal töltötte. Viszont, én így egyedül maradtam, mert Taeyeon meg volt sértődve és egész nap nem szólt hozzám. Az utolsó óra után a könyvtárba mentem, hogy ott tanuljak. Töviről-hegyire megtanultam az anyagot, majd hazaindultam. A szívem majd kiesett a helyéről, mikor az ajtóhoz értem. A lehető leglassabban nyomtam le a kilincset és léptem be a szobába. Chanyeol az ágyán ült és a gitárja húrjait pengette. Mostanában egyre többször játszik. Úgy tett, mint aki észre sem vett. Ledobtam a cuccaimat a földre és előkerestem a pizsamám. A fürdő felé vettem az irányt. Alig indultam el, mikor egy hang utánam szólt.
- Meddig akarod még ezt csinálni? - félve fordítottam Chanyeol felé a fejem. Barátom rám sem nézett.
- Mit? - kérdeztem sokkal halkabban, mint akartam.
- Hogy kerülsz. - nézett rám. A szívem kihagyott egy ütemet.
- Nem kerüllek. - nyeltem egy nagyot. Yoda felsóhajtott és félre rakta a hangszerét.
- Ja, vettem észre. Egész nap rám se nézel. Ha beszélni akarok veled, te odébb állsz. Szobatársak vagyunk. Akár tetszik, akár nem, akaratlanul is összefutunk. - lesütöttem a szemeimet. Igaza volt. De ez nem változtatott az érzéseimen.
- A tegnap történtek miatt vagy ilyen velem? - kérdezte. Bólintottam.
- Csak felejtsd el. Ne csinálj belőle ekkora ügyet. Előbb-utóbb úgyis megtörtént volna. - mosolyodott el.
- Reménykedtem benne, hogy inkább utóbb. - szólaltam meg végre. Yeol felnevetett, majd közelebb lépett hozzám. Kinyújtotta hatalmas karjait és átölelt.
Éreztem, hogy ismét felgyorsul a szívverésem.
- Olyan hülye vagy! - simogatott meg. - Ha tőlem így kiakadsz, el sem képzelem mi volt Taeyeonnal. - kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemeibe nézhessek.
- Ezt, hogy érted?
- Miért? Még nem feküdtetek le? - kérdezte meglepetten. A szám is tátva maradt a kérdésre. Lefeküdni? Tizenhat vagyok!
- Dehogy! - hárítottam hevesen. Ekkor valami megcsillant a szemeiben. Talán... Megkönnyebbült? Nem tudom. Minden esetre igaza volt. Túlreagáltam az egészet.
- Jól van Bacon! Megnyugodtál végre? - mosolygott rám.
- Meg! - eresztettem meg én is egy vigyort.
- Helyes! Szóval, mi újság Taeyeonnal? - ült az ágyára.
- Hogy érted? - néztem rá értetlenül.
- Egész nap nem beszéltünk, ti pedig szintén nem kommunikáltatok. - felsóhajtottam.
- Mérges rám, mert megfeledkeztem róla. Próbáltam beszélni vele,de keresztül nézett rajtam. Figyelmen kívül hagy.
- Majd megbékél. - legyintett óriási barátom. - Egy-két nap, és minden rendbe jön. Hidd el. - mosolygott kedvesen.
- Úgy legyen. - adtam neki igazat.
Hetek teltek el azóta, hogy összevesztem Taeyeonnal. Az elmúlt időszakban, esélyünk sem volt beszélni. Dolgozat-dolgozat hátán, felelések és rengeteg új anyagok adtak le. Mire végre megbékéltünk, jó idő eltelt. Lassacskán beköszöntött a tél és az idő hidegre fordult. Péntek délután, mint általában, Chanyeollal az utcán sétáltunk.
- Mit csinálsz a hétvégén? - kérdeztem Dumbot. Elgondolkodott.
- Azt hiszem bent maradok a koliban. - vont vállat.
- Nem mész haza? - csodálkoztam.
- A szüleim nem lesznek otthon. Akkor meg mi értelme?
- Hogy-hogy?
- Elutaztak pár hétre a munkájuk miatt. - magyarázta.
- Ja, értem. - bólintottam. - Akkor a téli szüneted is egyedül töltöd? - néztem rá.
- Igen. De nem gond. Majd feltalálom magam. - vigyorgott. Kicsit megsajnáltam. Az ünnepeket egyedül tölteni nem valami kellemes.
- Te, figyi! Mi lenne, ha átjönnél és velünk töltenéd a karácsonyt is? - kérdeztem. Erre még a szokottnál is szélesebb lett a mosolya.
- Komolyan mondod? - bólintottam. Yeol a nyakamba ugrott.
- Az király lenne! - nevetett. - De várj! Taeyeon mit fog szólni?
- Biztos megérti. - legyintettem. Az utóbbi időben, kevesebb megjegyzést tett rá, aminek örültem, bár ennek lehet az az oka, hogy állandóan hármas programokat szervezek. Szeretem, ha a szeretteim szeretik egymást. Ahogy észrevettem, viszonylag jól kijöttek. Yeollal beültünk egy kávézóba és megvártuk, hogy HunHanék is megjöjjenek végre. Nem késtek sokat, így hamar nekieshettünk a kikért sütiknek és innivalóknak.
- Nektek mi a terv hétvégén? - kérdeztük Yeollal.
- Hát... Luhant bemutatom a szüleimnek. - mosolyodott el a fiatalabb. Elismerően néztünk rájuk.
- Az nem semmi. Tényleg komoly a dolog. - vigyorogtam. A két fiú elpirulva bólintott.
- Mióta is vagytok együtt? - kortyolt a kávéjába Chanyeol.
- Olyan négy hónapja. - számolgatott Luhan.
- Sok sikert gyerekek! - Yeol vállon veregette Sehunt aki bólintott. Az egész napot négyesben töltöttük. HunHanék az ilyet, "dupla randinak" hívták, amit én csak egy legyintéssel intéztem el. Már hozzászoktam, hogy ezek állandóan össze akarnak hozni a nagyfülűvel. Igazából... Ha "szakmai" szemmel vesszük, akármelyik szögből nézem, helyes volt. Tényleg nem értettem miért nincs senkije. "Akit én akarok, azt sosem fogom megkapni." Emlékeztem vissza egy régebbi párbeszédre. "Mert van valakije." Visszhangoztak szavai a fejemben. Ki lehet az? Chanyeol semmi jelét nem mutatta, hogy érdeklődne valaki iránt. Akkor meg? Ki csavarta el a fejét? Merengésemből egy visítás rázott fel.
- Esik a hó! - sipította Yeol. Az égre emeltem a tekintetem. Végre leesett az első hó. Chanyeol mosolygós arcára néztem és én magam is elvigyorodtam.
- Gyere, ne zavarjuk a romantikus pillanatot. - ragadta meg a karom és pár méterrel odébb húzott. Nem értettem mire gondol, de mikor hátrafordultam, egyből megértettem. HunHanék csókolóztak a hóesésben. Romantikus! Channal méterekre lehagytuk a gerlepárt. A nap maradéka így telt. Mi elöl, Luhanék hátul. Estefelé, visszamentünk a koliba. Amíg Chanyeol fürdött, én felhívtam anyut, hogy szóljak neki a hétvégéről.
- Hallo! - szólt a telefonba.
- Szia anya! - köszöntem mosolyogva.
- Kisfiam! - kiáltott fel örömteli hangon. - Mi van veled?
- Semmi különös...
- Jössz a hétvégén, ugye? - vágott a szavamba.
- Persze! Pont ezzel kapcsolatban hívlak. Szeretném Chanyeolt is elhozni. Ugye nem baj? - kérdeztem.
- Szeretettel várjuk! - megörültem a válasznak.
- Igazából, lenne még valami. Szeretném, ha a téli szünetet is velünk tölthetné. A szülei nincsenek itthon és velünk tölthetné az ünnepeket...
- Persze, hogy jöhet! - egyezett bele. - Minél többen vagyunk, annál jobb. Majd alszik a szobádban. - elmosolyodtam.
- Kösz anya! Akkor holnap találkozunk.
- Rendben! - pont akkor jött i Yoda a fürdőből, amikor leraktam a telefonom.
- Kit hívtál? Taeyeont? - kérdezte a haját törülgetve.
- Nem. Anyát. Csak szóltam neki, hogy te is jössz. - tekintetem elkalandozott, még vizes, felsőtestén. Jah, merthogy egy törülközőn kívül, semmi se volt rajta. Csodás! Úgy tűnik őt nem érdekli, hogy engem lesokkolt a múltkori eset. Csak bámultam rá és feltérképeztem a vízcseppek útját lefelé. Chanyeol teste ugyanis, egyszerűen be kellett ismernem, baromi jó volt. Nem túl izmos, de szépen kidolgozott. A vízcseppek lassan gördültek lefelé a hajáról és a padlóra hullottak. Nagyot nyeltem. Ismét egy ismeretlen érzés kerített hatalmába. Akkor éreztem utoljára ezt, amikor megláttam a fürdőben.
- Nem akarsz esetleg felvenni valamit? - kérdeztem és elfordítottam a tekintetem.
- Miért? Nem tetszik a látvány? - vigyorgott.
- De... Vagyis nem... Izé... - motyogtam össze vissza. - Aish! Csak vegyél fel egy pólót! Mi olyan nehéz ebben?
- Miért? Úgy jobban tetszem? - nevetett fel, mire elvörösödtem.
- Nem! Csak zavar, hogy nincs rajtad ruha. - néztem rá idegesen.
- Ahha! Szóval így jobban tetszem, de zavarban vagy! - direkt csinálta! Száz százalék.
- Idióta! - nyújtottam rá a nyelvem. - Inkább megyek fürdeni. - mire végeztem, Chanyeol már húzta is a lóbőrt. Póló nélkül. Odasétáltam az ágyához, hogy betakarjam. Nem akartam, hogy megfázzon, ha már volt olyan hülye, hogy ádámkosztümben feküdt le. Leültem az ágy szélére és már nyúltam volna a takaróért, amikor az arcára tévedt a tekintetem. Kisöpörtem pár tincset a szeméből, majd kezem lejjebb csúszott az arcára, amit megsimogattam. Nem tudtam miért teszem. Minden mozdulatom ösztönös volt. Tenyerem tovább haladt. Először mellkasán simítottam végig, majd a hasán időztem el. Érintésemre nyöszörögni kezdett. Jézus! Mit csinálok? Kaptam észbe. Gyorsan elengedtem és ráhúztam a takarót. Ismét arcát kezdtem bámulni. Ajkait látva, furcsán ismerős érzés kerített hatalmába. Szinte szólongatott. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Közelebb hajoltam és az arcára nyomtam egy puszit.
- Jó éjt! - súgtam neki és a saját ágyamba másztam.
Finom illatokra ébredtem. Kikászálódtam az ágyamból és a konyhába botorkáltam.
- Azt a mindenit! - nyíltak tágra a szemeim. Chanyeol konkrétan lakomát készített.
- Áh, felébredtél? Jó reggelt! - vigyorgott a képembe. - Jól aludtál?
- Igen. Várunk valakiket, hogy ilyen sok kaját csináltál? - ültem asztalhoz.
- Nem.
- Akkor? - pislogtam fel rá.
- Neked csináltam. - mosolygott. Meglepődtem.
- Nekem? Miért?
- Mert nem hagytál egyedül. - válaszolta a szemeimbe nézve. Csak pislogni tudtam. Chanyeol közben visszafordulta a tűzhelyhez és tovább gyártotta a palacsintákat. Hirtelen felálltam az asztaltól és Yeollie mögé léptem.
- Sosem foglak egyedül hagyni! - karoltam át hátulról. Egy pillanatra, mindent abbahagyott és ledermedt. Gondolom meglepődött. De nem csak ő. Még én is meglepődtem magamon. Egyszerűen meghatódtam. Kezemre simította az övét és megfogta. Egy darabig még álldogáltunk így egy darabig, majd elengedtük egymást és visszaültem a helyemre, amíg Chanyeol folytatta a munkát. A bőséges reggeli után, elmosogattunk és összepakoltunk a hétvégére. Már a buszon ültünk, amikor megszólalt a telefonom. "Taeyeon".
- Szia! - köszöntem neki. Nem számítottam rá, hogy felhív. Amikor megemlítettem neki, hogy most Chanyeolt viszem haza, nem volt túl boldog.
- Szia! Merre jársz?
- A buszon ülök. Miért?
- Gondoltam átmegyek gyorsan elköszönni. De ezek szerint már leléptetek. - hangja csalódott volt.
- Igen. Ne haragudj.
- Hagyjuk. Jó hétvégét. - meg se várta, hogy válaszoljak, egyszerűen lecsapta a telefont.
Nagyot sóhajtva tettem el a készüléket.
- Na, mi van? - kérdezte Yeol.
- Semmi. - ráztam meg a fejem. Végigbeszélgettük az utat. Mivel otthon, már hamarabb leesett a hó, konkrétan térdig ért nekem.
- Vigyázz a végén még eltűnsz a hó alatt. - röhögött Chanyeol.
- Ne már! Muszáj még most is a magasságommal szekálni? - puffogtam. Erre hatalmas tenyerével, megsimogatta a fejem.
- Bocs, de megunhatatlan vagy! - vigyorgott.
- Öhm... Kösz. - néztem rá furán. Most megdicsért, vagy megsértett? A kapunkhoz érve előszedtem a kulcsom és benyitottam. Átmentünk a kis kerten, majd beléptünk a házba.
- Megjöttünk! - kiáltottam el magam.
- Kisfiam! - anyu lépett ki a konyhából és szorosan ölelt magához.
- Jó napot! - mosolygott Yeol, mire anya őt is megszorongatta.
- Rég láttalak Chanyeol. Nagyot nőttél azóta. - simogatta meg a hátát. Mivel az egész családunk elég alacsony növésű, anyunak lábujjhegyre kellett állnia, hogy valamennyire elérje a colost. Éppen ekkor robogott le a húgom is, hogy üdvözöljön minket.
- Baekhyun! - ugrott a nyakamba. - Jé, elhoztad Chanyeolt is! Szia! - integetett hevesen.
- Szia Sohyun. Mi újság? Jól megy a suli? - húgom vállat vonva válaszolt.
- Jobb lenne, ha nem lenne. De úgy is mindjárt szünet. Ja, amúgy apa csak este jön. - fordult hozzám. Bólintottam. Felkísértem Chanyeolt a szobámba.
- Szóval... Úgy tűnik, együtt kell aludnunk. - mondtam neki zavartan. Furán éreztem magam. Pedig nem ez lett volna az első alkalom.
- Nem probléma. Amúgy is szeretek veled aludni. - kijelentésén kicsit megilletődtem. Hogy érti, hogy szeret velem aludni?
- Hát, köszi. - mondtam bizonytalanul. Úgy tűnt, Chanyeol a legkevésbé sem érezte zavarban magát zavarban. Leült az ágyamra, hanyatt dőlt és kifújta magát.
- Köszönöm, hogy itt lehetek. Igazán hálás vagyok. - leültem mellé és rámosolyogtam.
- Ez természetes. Erre valók a barátok, nem? - bólintott.
Az egész napot végigröhögtük. Hógolyóztunk, csináltunk egy hóembert, Chanyeol persze ismét szekálni kezdett azzal, hogy nem hiszi el, hogy még e hóember is nagyobb lett mint én, Yeol megfürdetett a hóban, cserébe kapott egy adagot a nyakába. Átfagyva és csurom vizesen mentünk vissza a házba, ahol anya épp a vacsit főzte.
- Finom illat van. Mit csinálsz? - kérdeztem anyát és áthajoltam a válla felett.
- Tojásos rizst és halat. - erre a gyomrom nagyot morgott. Szülőm, mosolyogva nézett rám.
- Siess és öltözz át. Mindjárt kész a vacsi. - a szobámba siettem, de arra nem számítottam, hogy Chanyeol épp öltözködik. Furcsa, hogy mostanság sokszor futunk így össze.
- Elnézést. - fordultam el.
- Csak nyugodtan. Már végeztem. - ült le az ágyra. Le akartam venni a felsőm, de Chanyeol jelenléte frusztrált.
- Nem akarsz kimenni? - kérdeztem.
- Miért? - nézett rám ártatlanul.
- Öltözködni szeretnék.
- Csináld csak. - mosolygott. - Vagy ennyire szégyenlős vagy? - nevetett.
- Dehogy... - hát ez nem lett túl hiteles, főleg, hogy ismét eszembe jutott, ahogy ott áll előttem teljes ádámkosztümben.
- Jó, kimegyek. Megkeresem a húgod. - vigyorgott és kiment a szobából. Alig kezdtem el öltözködni, amikor hangos visításra lettem figyelmes. Igen. Ez kétségtelenül Sohyun hangja volt. Ezek szerint, Chanyeol nyúzza a tíz éves húgom. Ez jó jel. Legalább kijönnek egymással. Gyorsan átvettem a ruháim és kimentem a szobából. Ekkor apa hangja ütötte meg a fülem.
- Itt van apu! - ugrált örömében Sohyun és lerohant a lépcsőn. Én is utánamentem.
- Szia apa! - köszöntem neki, mikor leértem.
- Fiam! Te is itthon vagy? De jó újra látni! Egy centit sem nőttél. - vigyorgott és összeborzolta a hajam. De kedves!
- Itt van Chanyeol is. - nevetett Sohyun és felült egy székre. Az említett is lejött az emeletről és üdvözölte apumat.
- Téged meg mivel etetnek? - nézett a colosra, mire Yeol felnevetett.
- Jó látni uram. - leültünk az étkezőasztalhoz és anya feltálalta a vacsit. Sokat beszélgettünk, de hirtelen elterelődött a téma.
- Mi van Taeyeonnal? - kérdezte anyum. - Mostanság alig hallok róla valamit. Történt valami? - nézett rám aggódó tekintettel.
- Dehogy. Csak mostanság nincs sok időnk egymásra. Itt a gimi, tanulni kell és nem akarom hanyagolni a barátaimat sem. - magyaráztam. Nem akartam kitérni arra, hogy mostanában voltak köztünk kisebb-nagyobb összezördülések.
- Sajnálom. De legalább nem szakítottatok. - mosolygott anyu.
- És veled mi a helyzet Chanyeol? - fordult apám Yeolhoz, aki meglepődve nézett vissza.
- Velem?
- Igen. Magas vagy, jóképű, vicces és izmos. Biztos minden lány csorgatja utánad a nyálát. Neked tetszik valaki? - húzogatta a szemöldökét. Feszülten fogtam a kanalam. Chanyeol elgondolkodott egy pillanatra. Elgondolkodott? Mit agyal? Nekem mindig is azt mondta, hogy nincs senkije. Talán összeszedett valakit ez alatt az idő alatt, vagy mi? Már egy egész történetet lebonyolítottam magamban, mire végre benyögte a választ.
- Nem. Nincs olyan lány aki érdekelne. - rázta meg a fejét. Úgy éreztem, megkönnyebbülök. Csak tudnám miért.
- Te meleg vagy? - szólalt meg Sohyun, mire csúnyán ránéztem. A kislány, nagy szemekkel nézett ránk.
- Most mi van?
- Sohyun, ilyet nem szokás kérdezni! - szólt rá anya. Chanyeol azonban nem zavartatta magát. Bár, nem mintha bármikor is zavarba jött volna.
- Vicces vagy. - mosolygott a húgomra. - Érdekes, nem te vagy az egyetlen aki így gondolja. Van két haverom akik melegek és ők szoktak azzal szívatni, hogy egy pár vagyunk Baekhyunnal. - vigyorgott. Erre rajtam kívül, mindenki nevetni kezdett.
- Ezt most muszáj volt elmondanod? - akadtam ki vörös fejjel.
- Miért? Baj? - nevetett rám Yoda.
- Az! Nem kéne kikiabálni!
- Nem kiabáltam. Normális hangon mondtam. - csodálkozott.
- Te olyan hülye vagy! - vágtam tarkón.
- Miért? - láttam, hogy nem érti miért csesztem le. A családom jót szórakozott rajtunk. Legalább ők élvezik.
- Na jó. Befejeztem. Inkább megyek aludni. - húztam a szám. Mérgesen trappolva mentem föl a fürdőbe és egy gyors zuhany után, már be is bújtam az ágyba. Aludni persze nem sikerült. Hülye Chanyeol! Minek jár ennyit a szája? Hallottam, hogy a szobám ajtaja kinyílik, majd csukódik. Valaki bejött a szobába.
- Baekhyun. - ez Chanyeol. - Baekhyun. - éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. - Nézd, én tudom, hogy most haragszol rám. Értem én. Túl sokat beszéltem. - hangjában éreztem a megbánást. Mérgesen ültem fel az ágyban. Az sem zavart, hogy így gyakorlatilag milliméterek választottak el Dumbotól.
- Nem, nem érted! Téged soha semmi nem zavar. Nem érdekel ha beszólnak, vagy buzinak titulálnak mert tudod, hogy húzd ki magad belőle. Nekem viszont kényelmetlen ez a helyzet. Zavar, ha a családom ilyeneken viccelődik. Egyrészt, barátnőm van így, ha ez valahogy a fülébe jutna, neki is rosszul esne. Másrészt, nem vagyok meleg, nem értem miért hiszik ezt. Ráadásul te is rátettél egy lapáttal. Tudod mi volt mikor először hazahoztam Taeyeont? Döbbenet! Érted? A szüleim ledöbbentek, mert azt hitték buzi vagyok. Harmadrészt, a húgom yaoi fan. Most komolyan. Azt akarod, hogy rólunk írjon fanfictiont? - néztem rá komolyan. Elgondolkodott.
- Hm... Nem tudom. Jól ír? - kérdezte, mire a vállába ütöttem. Fájdalmasan szisszent fel.
- Chanyeol!
- Jól van, jól van! Ne haragudj. Nem akartam rosszat. Csak olyan furcsa nekem, hogy te ezt ilyen komolyan veszed. De csak mert sosem meséltél erről. - arca és hangja is szomorú volt. Felsóhajtottam és halványan mosolyogtam rá.
- Sajnálom, hogy így neked estem, csak ez egy ideje örlődik bennem. Nem akartam kiabálni veled. - hajtottam le a fejem. Chanyeol az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy ránézzek.
- Semmi gond. Megértem. Örülök, hogy elmondtad nekem. - elmosolyodtam. - Na, akkor, hogy aludjunk? - kérdőn néztem rá. Kicsit gyorsan vált témát.
- Gondolom nem akarsz velem aludni szóval, ha akarod, lemegyek a kanapéra.
- Ne! - ellenkeztem, talán túl hevesen is. - Vagyis izé... Maradj csak.
- De nem akarlak zavarni. - meredt rám.
- Nem zavarsz. Végül is, én is szeretek veled aludni. - nyögtem ki. Nem teljesen vagyok normális, sz biztos. Chanyeol pislogott párat, majd hevesen átölelt. Nem tudtam mire vélni a reakciót, de jól esett. Átöleltem a nyakát és hozzábújtam. Orromat megcsapta az a finom tusfürdő illata, amit a koliban is használ.
- Te mikor fürödtél meg? - csodálkoztam el, miután eltávolodott.
- Amíg anyuddal beszéltél a konyhában, gyorsan lezuhanyoztam. Miért?
- Csak nem vettem észre. Most viszont aludjunk. Totál kimerültem. - ásítottam. Odébb csúsztam és Chanyeol befeküdt mellém. Ahhoz képest, hogy elméletileg én voltam a fáradtabb, Yeol irdatlan gyorsan bekómált és úgy aludt, mint akit kupán vágtak. Egy ideig figyeltem az arcát, majd az én pilláim is lecsukódtak és elnyomott az álom.