- 12 -
Baekhyun:
Egy hét telt el a gólyatábor óta. Sikerült kiengesztelnem Taeyeont és megbocsátott amiért otthagytam a buliban. Az órák alatt természetesen egymás mellett ülünk, a Yoda fülű, meg valahol előttünk. Sajnos Sehun ismét csak az évfolyamtársunk lett, de gyakran jártunk át hozzá. Már, ha épp nem Luhannal van elfoglalva. Igazából, rajtunk kívül, nem hiszem, hogy másnak is feltűnt, hogy együtt vannak. Az iskolában, elég diszkrétek. Nem csókolóznak, nem fogják meg egymás kezét, nagy ritkán átkarolják egymás vállait, de semmi több. Mégis, olyan aranyos párt alkotnak, hogy már-már irigylem őket. Mivel Luhannak az értettségire kell készülnie, Sehun hagyja tanulni és mellette ülve olvas vagy tanul ő is. Ha nem ért valamit, akkor odafordul az idősebbhez, aki szívesen segít neki. Délutánonként általában, Luhan lemegy Sehunék szobájába, vagy a könyvtárban időznek.
- Hé! Baekhyun! Figyelsz rám? - csettintett valaki az orrom előtt. Kilépve gondolataimból, Chanyeolra néztem.
- Hm? - kérdő pillantásokat vetettem rá.
- Azt kérdeztem, hogy jössz-e már? Elkésünk! - türelmetlenkedett.
- Ja, persze. Mi az utolsó óránk? - kérdeztem.
- Kínai. - magam mellé pillantottam, de Taeyeon már nem volt ott. Biztos angolra ment. Gyorsan kipakoltam a cuccom és elindultunk órára. A folyosón összefutottunk Sehunnal is, aki úgy tűnt szintén későn indult el. A kínai volt az egyetlen óra, amire közösen jártunk. A tanár már az első órán kiszúrta magának és azóta ő lett a kedvence. Nem csoda, hiszen Sehun nagyon jól beszéli a nyelvet. Pfff, könnyű neki. Csettint egyet és Luhan már rohan is, hogy a segítségére legyen. Pont becsöngetésre értünk a terembe, így a tanár nem írta be a késést. Elfoglaltam a helyem Chanyeol mellett és kezdődhetett az óra. A tanárnő egy kellemes szódolgozattal indított, házi ellenőrzéssel folytatódott, majd leüvöltötte Chanyeol és az én fejemet, mert beszélgetni kezdünk, leadta az új anyagot és elmondta mi lesz a házi. Vagyis csak a szokásos. Chanyeol közben lelépett, mert beszélni akart HunHanéllak. A sapkáját, meg itt hagyta. Jellemző! Épp nagyban pakoltam a cuccom, amikor valaki körém fonta a karjait.
- Van kedved délután elmenni valahova? - kérdezte. Mosolyogva válaszoltam neki.
- Van! Mit szeretnél csinálni? - fordultam meg, így szembe kerültem vele. Már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, amikor Chanyeol lépett a terembe. Rákaptam a tekintetem. Egy ideig szótlanul kémleltük egymás íriszeit, miközben próbáltam rájönni, hogy mi az a furcsa csillogás ami a szemeiben fénylik.
- Bocs, itt hagytam a sapkám. - szólalt meg végül. A padhoz sétált és elvette onnan a keresett tárgyat. Miután a fejére tette, intett jelezve, hogy távozni fog. Még utoljára ránk nézett, majd elhagyta a termet. Visszafordultam Taeyeon felé, aki megpuszilta az ajkaimat.
- Szóval elmehetnénk enni valahova. Mit gondolsz? - kérdezte. Bólintottam, bár valamiért alig akartam meghallani, mit mond. Jobban izgatott, mi lehet Chanyeol baja. Hazakísértem Taeyeont, majd én is elindultam a kolesz felé.
- Szia! - köszöntem szobatársamnak, aki az ágyon ült és gitározott.
- Szia! - rám sem nézve üdvözölt.
- Valami baj van? - kérdeztem az ágyamra ülve és egyenesen rá meredtem.
- Nincs semmi. - vont vállat és folytatta a húrok pengetését. Éreztem, hogy nem mond igazat.
- Ne már Yeol! Ismerlek és látom, hogy nem vagy jól. - közöltem vele a tényeket. - Legalább nekem ne hazudj! - felsóhajtott és abbahagyta a zenélést. Felnézett a szemembe, így ismét megpillanthattam azt a szokatlan fényt a szemeiben.
- Ha tudni akarod az a bajom, hogy HunHanék elhívtak magukkal egy kávézóba. - kicsit furán néztem rá.
- Ez a baj? Ha nincs kedved menni, szerintem nyugodtan lemondhatod. - javasoltam. Chanyeol megrázta a fejét.
- Az a bajom, hogy gyertyatartó vagyok. - nyögte ki. - Egyedül vagyok!
- Akkor miért nem szedsz fel valakit? - kérdeztem értetlenül. - Taeyeon szerint, egy csomó lány odavan érted. - féloldalas mosolyra húzta az ajkait.
- Ez nem ilyen egyszerű. Akit én akarok, azt sosem dogom megkapni. - valamiért kellemetlen érzésem támadt a kijelentésre, hogy Yeolnak tetszik valaki.
- Miért? - kérdeztem rá.
- Mert van valakije. - elgondolkodtam ki lehet, de nem jutott eszembe senki. Valahogy éreztem, hogy nem akarja elmondani ki a választottja és ez némiképp rosszul esett. Mégsem kérdeztem rá ki az. Biztos van valami oka amiért nem mondta, hogy tetszik neki valaki. Beállt közénk a csönd.
- Sajnálom. - mondtam neki halkan, mire legyintett.
- Meg akarsz tanulni gitározni? - kérdezte. Felcsillantak a szemeim.
- Gyere ide. - nyújtotta felém a kezét, mire lábaim maguktól indultak meg. Odanyújtottam neki a kezem, amit ő megfogott és maga mellé húzott.
- Tessék! De vigyázz rá! - figyelmeztetett és a kezembe nyomta a hangszert. Először megpróbálta elmagyarázni, hogy melyik ujjam hova tegyem, de annyit bénáztam, hogy végül röhögve kezeimre tette a sajátját. Zavarba jöttem a helyzettől. Mintha hirtelen, ezer fokra csavarták volna a fűtést a szobában. Chanyeol kezei, jóval nagyobbak voltak mint az enyéim és szinte ki sem látszottak a nagyfülű mancsai alól. Nehezen, de valahogy sikerült eljátszanunk egy dallamot. Vidáman néztünk egymásra és folytattuk a zenélésnek nem mondható hangzavar képzést. Csodálom, hogy nem jöttek át szólni. Nem figyeltük az időt, ami szinte repült. Arra kaptuk fel a fejünket, hogy telefonjaink, szinte másodperc pontossággal, egyszerre szólaltak meg.
- Hallo? - szóltam a készülékbe.
- Baekhyun, hol vagy? - Taeyeon hangja idegesen csengett a vonal túlsó végén. Bassza meg! Kiment a fejemből! Lefagytam.
- Öhm... Izé. Itthon. - vallottam be.
- Miért vagy otthon? Már egy órája várlak. Ugye nem felejtetted el a randink? - nem válaszoltam. Féltem a reakciójától. Egyben biztos voltam. Ebből sehogy sem jövök ki jól.
- Szóval elfelejtetted. - Taeyeon hangja hasított a köztünk beállt, feszült csendbe.
- Ne haragudj. - kértem bocsánatot. - Azonnal odamegyek. Maradj ott.
- Ne fáradj! Hazamegyek. - közölte ridegen.
- Taeyeon... - próbáltam volna mondani valamit, de hiába. Kinyomott.
- Ez remek! - dühösen az ágyamra hajítottam a telefont. Nagyon ideges lettem. Közben Chanyeol is befejezte a telefonálást és kérdőn felém fordult.
- Mi történt?
- Taeyeon dühös amiért megfeledkeztem róla. - válaszoltam.
- Ne haragudj. - nézett rám szomorúan.
- Nem a te hibád. - legyintettem. - Na és HunHanék? Kiakadtak?
- Dehogy. - rázta meg a fejét. - Ők nem olyan sértődékenyek. - bennem pedig felment a pumpa. Nem először tesz megjegyzést Taeyeonra. Máskor is volt, hogy beszólt vagy olyan hangsúllyal beszélt róla, amit nem értettem. Ez pedig nem tetszik.
- Oké, ki vele, mi bajod? - néztem rá dühösen.
- Semmi. - vont vállat.
- Ne hazudj! Tudom, hogy nem bírod Taeyeont és nem értem miért. - Chanyeol megpróbált kikerülni és odébb menni, de nem hagytam. - Válaszolj! Miért nem kedveled? Nem is ismered!
- Igazad van! Nem ismerem. És igazad van, nem kedvelem őt. Nem tudom miért! Egyszerűen antipatikus a nő! - kiáltott rám. Összerezzentem. Még sosem hallottam kiabálni, főleg nem velem és nem tudtam mivel húztam föl ennyire.
- Most meg mi a baj? - kérdeztem megszeppenten. Valószínűleg rájött, hogy mennyire megdöbbentett a viselkedése, mert a következő pillanatban kifújta magát és szomorúan rám nézett.
- Semmi. Nem akartam neked ugrani. Sétálok kicsit. Szia! - válaszolni sem tudtam, olyan gyorsan elrobogott mellettem. Percekig álltam és emésztettem a történteket. Azon kezdtem gondolkodni, hogy utánamenjek-e. Végül nem mentem. Úgy döntöttem, hagyom, hogy kicsit kiszellőzzön a feje. Vacsoráztam, tanultam, de amikor már elmúlt tizenegy, kezdtem aggódni.Hol lehet? Ugye nincs baja? Fel-alá járkáltam a szobában. Nem bírtam tovább és átkopogtam Sehunhoz. Hátha ő tud segíteni. Kis idő múlva meg is jelent az ajtóban... Egy félmeztelen, álmos Luhan. Kicsit meglepődtem.
- Hát te? - kérdeztem nagy szemekkel.
- Ezt én is kérdezhetném. Mi történt? - érdeklődött ásítva.
- Chanyeolt keresem. Nem tudjátok merre van? - nem tartottam valószínűnek, hogy meg tudják mondani, de reménykedtem.
- Nem. Miután fél órát vártunk rá, elmentünk Hunieval a kávézóba és felhívtuk, hogy szóljunk ott várunk rá. Erre csak annyit mondott, hogy ne haragudjunk, de mégsem jön. - fejezte be a történetet Luhan. - De miért keresed?
- Kicsit összevesztünk. Furán kezdett viselkedni és elment. Azóta nem jött vissza. - panaszkodtam.
- Próbáltad hívni? - kérdezte az idősebb.
- Nem. Egy pillanat. - kikerestem Chanyeol számát a telefonomban, majd a fülemhez emeltem. Kicsörgött.
- Nem veszi fel. - néztem Luhanra rémülten.
- Lehet, hogy itt hagyta a mobilját. Szólok Sehunnak és segítünk megkeresni Chanyeolt.
- Nem kösz. Azt hiszem van egy tippem hol lehet. - mosolyogtam rá.
- Oké, ha van valami, nyugodtan csörgess meg, rendben? - bólintottam, majd kirohantam a kollégiumból. Amikor Luhan megemlítette, hogy Yeol esetleg otthagyta a mobilját, rögtön eszembe jutott hol lehet keresni. Szomorúnak tűnt, idegesnek és tanácstalannak. Ezekre az érzésekre pedig csak egy gyógyír létezik. Az alkohol. El akarta felejteni a rossz dolgokat, így elindult inni. Végre elértem azt a helyet, ahová a végzősök hoztak bulizni. Amint beléptem, levettem a kabátom. Az izzasztó hőségben, semmi értelme nem lett volna, hogy magamon hagyjam. Nem tévedtem. Chanyeol egy asztalnál ült és ivott.
- Szia! - mellé léptem és vállára helyeztem a kezem. Felnézett rám. Totál be volt állva.
- Né' már, egy Bacon! Mi szél hozott? - kérdezte hülyén vigyorogva. Bele akart inni az üvegébe, de én gyorsabb voltam. Kikaptam a kezéből és eltartottam tőle.
- Szerintem már eleget ittál. - mondtam neki.
- Naaa! Add vissza. - próbált utánanyúlni, de annyira szédülhetett, hogy a földre rogyott. Az üveget visszatettem az asztalra és felsegítettem Yeolt.
- Gyere! Most hazamegyünk szépen. - átvetettem egyik kezét a vállamon és nagy nehezen az utcára húztam. Elővettem a mobilom és egyből Luhant tárcsáztam.
- Szia! Kéne egy kis segítség. - beletelt némi időbe, mire mindketten megérkeztek, de hárman már könnyebben haza tudtuk szállítani Chant!
- Kösz a segítséget srácok! - néztem a két fiúra hálásan, miután befektettük Yeolt az ágyba. - És bocsi, hogy ilyenkor nem hagytalak titeket aludni.
- Ugyan! Bármikor, hiszen barátok vagyunk. Ez a minimum. - mosolyogtak rám. Elköszöntünk egymástól és HunHanék visszamentek a szobájukba. Idő közben, Chanyeol is bealudt és halkan szuszogott a takaró alatt. Leültem az ágya szélére. Ki vehette el így az eszét? Töprengtem és megsimogattam az arcát.
- Baekhyun! - szólongatott.
- Mondjad. - válaszoltam. Hirtelen elkapta a csuklóm és berántott maga mellé. Megmozdulni sem tudtam, olyan szorosan fonta körém karjait.
- Chanyeol! - próbáltam rászólni, de nem reagált. Ismét hihetetlen meleget éreztem a szobában. Nem értettem miért.
- Maradj itt! - kérlelt Chanyeol. Feladtam a küzdelmet. Mellkasára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.
- Rendben. - súgtam vissza, mire Chan engedett a szorításból. Beállt a csönd. Az egyetlen amit hallani véltem, az Chanyeol heves szívverése volt. Heves? Mi a...? Bizonyára az alkohol egy mellékhatása lehet. Csóváltam e fejem. Kicsit csalódott lettem, de nem tudtam miért. Megráztam a fejem és megpróbáltam elaludni.
- Hé! Baekhyun! Figyelsz rám? - csettintett valaki az orrom előtt. Kilépve gondolataimból, Chanyeolra néztem.
- Hm? - kérdő pillantásokat vetettem rá.
- Azt kérdeztem, hogy jössz-e már? Elkésünk! - türelmetlenkedett.
- Ja, persze. Mi az utolsó óránk? - kérdeztem.
- Kínai. - magam mellé pillantottam, de Taeyeon már nem volt ott. Biztos angolra ment. Gyorsan kipakoltam a cuccom és elindultunk órára. A folyosón összefutottunk Sehunnal is, aki úgy tűnt szintén későn indult el. A kínai volt az egyetlen óra, amire közösen jártunk. A tanár már az első órán kiszúrta magának és azóta ő lett a kedvence. Nem csoda, hiszen Sehun nagyon jól beszéli a nyelvet. Pfff, könnyű neki. Csettint egyet és Luhan már rohan is, hogy a segítségére legyen. Pont becsöngetésre értünk a terembe, így a tanár nem írta be a késést. Elfoglaltam a helyem Chanyeol mellett és kezdődhetett az óra. A tanárnő egy kellemes szódolgozattal indított, házi ellenőrzéssel folytatódott, majd leüvöltötte Chanyeol és az én fejemet, mert beszélgetni kezdünk, leadta az új anyagot és elmondta mi lesz a házi. Vagyis csak a szokásos. Chanyeol közben lelépett, mert beszélni akart HunHanéllak. A sapkáját, meg itt hagyta. Jellemző! Épp nagyban pakoltam a cuccom, amikor valaki körém fonta a karjait.
- Van kedved délután elmenni valahova? - kérdezte. Mosolyogva válaszoltam neki.
- Van! Mit szeretnél csinálni? - fordultam meg, így szembe kerültem vele. Már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, amikor Chanyeol lépett a terembe. Rákaptam a tekintetem. Egy ideig szótlanul kémleltük egymás íriszeit, miközben próbáltam rájönni, hogy mi az a furcsa csillogás ami a szemeiben fénylik.
- Bocs, itt hagytam a sapkám. - szólalt meg végül. A padhoz sétált és elvette onnan a keresett tárgyat. Miután a fejére tette, intett jelezve, hogy távozni fog. Még utoljára ránk nézett, majd elhagyta a termet. Visszafordultam Taeyeon felé, aki megpuszilta az ajkaimat.
- Szóval elmehetnénk enni valahova. Mit gondolsz? - kérdezte. Bólintottam, bár valamiért alig akartam meghallani, mit mond. Jobban izgatott, mi lehet Chanyeol baja. Hazakísértem Taeyeont, majd én is elindultam a kolesz felé.
- Szia! - köszöntem szobatársamnak, aki az ágyon ült és gitározott.
- Szia! - rám sem nézve üdvözölt.
- Valami baj van? - kérdeztem az ágyamra ülve és egyenesen rá meredtem.
- Nincs semmi. - vont vállat és folytatta a húrok pengetését. Éreztem, hogy nem mond igazat.
- Ne már Yeol! Ismerlek és látom, hogy nem vagy jól. - közöltem vele a tényeket. - Legalább nekem ne hazudj! - felsóhajtott és abbahagyta a zenélést. Felnézett a szemembe, így ismét megpillanthattam azt a szokatlan fényt a szemeiben.
- Ha tudni akarod az a bajom, hogy HunHanék elhívtak magukkal egy kávézóba. - kicsit furán néztem rá.
- Ez a baj? Ha nincs kedved menni, szerintem nyugodtan lemondhatod. - javasoltam. Chanyeol megrázta a fejét.
- Az a bajom, hogy gyertyatartó vagyok. - nyögte ki. - Egyedül vagyok!
- Akkor miért nem szedsz fel valakit? - kérdeztem értetlenül. - Taeyeon szerint, egy csomó lány odavan érted. - féloldalas mosolyra húzta az ajkait.
- Ez nem ilyen egyszerű. Akit én akarok, azt sosem dogom megkapni. - valamiért kellemetlen érzésem támadt a kijelentésre, hogy Yeolnak tetszik valaki.
- Miért? - kérdeztem rá.
- Mert van valakije. - elgondolkodtam ki lehet, de nem jutott eszembe senki. Valahogy éreztem, hogy nem akarja elmondani ki a választottja és ez némiképp rosszul esett. Mégsem kérdeztem rá ki az. Biztos van valami oka amiért nem mondta, hogy tetszik neki valaki. Beállt közénk a csönd.
- Sajnálom. - mondtam neki halkan, mire legyintett.
- Meg akarsz tanulni gitározni? - kérdezte. Felcsillantak a szemeim.
- Gyere ide. - nyújtotta felém a kezét, mire lábaim maguktól indultak meg. Odanyújtottam neki a kezem, amit ő megfogott és maga mellé húzott.
- Hallo? - szóltam a készülékbe.
- Baekhyun, hol vagy? - Taeyeon hangja idegesen csengett a vonal túlsó végén. Bassza meg! Kiment a fejemből! Lefagytam.
- Öhm... Izé. Itthon. - vallottam be.
- Miért vagy otthon? Már egy órája várlak. Ugye nem felejtetted el a randink? - nem válaszoltam. Féltem a reakciójától. Egyben biztos voltam. Ebből sehogy sem jövök ki jól.
- Szóval elfelejtetted. - Taeyeon hangja hasított a köztünk beállt, feszült csendbe.
- Ne haragudj. - kértem bocsánatot. - Azonnal odamegyek. Maradj ott.
- Ne fáradj! Hazamegyek. - közölte ridegen.
- Taeyeon... - próbáltam volna mondani valamit, de hiába. Kinyomott.
- Ez remek! - dühösen az ágyamra hajítottam a telefont. Nagyon ideges lettem. Közben Chanyeol is befejezte a telefonálást és kérdőn felém fordult.
- Mi történt?
- Taeyeon dühös amiért megfeledkeztem róla. - válaszoltam.
- Ne haragudj. - nézett rám szomorúan.
- Nem a te hibád. - legyintettem. - Na és HunHanék? Kiakadtak?
- Dehogy. - rázta meg a fejét. - Ők nem olyan sértődékenyek. - bennem pedig felment a pumpa. Nem először tesz megjegyzést Taeyeonra. Máskor is volt, hogy beszólt vagy olyan hangsúllyal beszélt róla, amit nem értettem. Ez pedig nem tetszik.
- Oké, ki vele, mi bajod? - néztem rá dühösen.
- Semmi. - vont vállat.
- Ne hazudj! Tudom, hogy nem bírod Taeyeont és nem értem miért. - Chanyeol megpróbált kikerülni és odébb menni, de nem hagytam. - Válaszolj! Miért nem kedveled? Nem is ismered!
- Igazad van! Nem ismerem. És igazad van, nem kedvelem őt. Nem tudom miért! Egyszerűen antipatikus a nő! - kiáltott rám. Összerezzentem. Még sosem hallottam kiabálni, főleg nem velem és nem tudtam mivel húztam föl ennyire.
- Most meg mi a baj? - kérdeztem megszeppenten. Valószínűleg rájött, hogy mennyire megdöbbentett a viselkedése, mert a következő pillanatban kifújta magát és szomorúan rám nézett.
- Semmi. Nem akartam neked ugrani. Sétálok kicsit. Szia! - válaszolni sem tudtam, olyan gyorsan elrobogott mellettem. Percekig álltam és emésztettem a történteket. Azon kezdtem gondolkodni, hogy utánamenjek-e. Végül nem mentem. Úgy döntöttem, hagyom, hogy kicsit kiszellőzzön a feje. Vacsoráztam, tanultam, de amikor már elmúlt tizenegy, kezdtem aggódni.Hol lehet? Ugye nincs baja? Fel-alá járkáltam a szobában. Nem bírtam tovább és átkopogtam Sehunhoz. Hátha ő tud segíteni. Kis idő múlva meg is jelent az ajtóban... Egy félmeztelen, álmos Luhan. Kicsit meglepődtem.
- Hát te? - kérdeztem nagy szemekkel.
- Ezt én is kérdezhetném. Mi történt? - érdeklődött ásítva.
- Chanyeolt keresem. Nem tudjátok merre van? - nem tartottam valószínűnek, hogy meg tudják mondani, de reménykedtem.
- Nem. Miután fél órát vártunk rá, elmentünk Hunieval a kávézóba és felhívtuk, hogy szóljunk ott várunk rá. Erre csak annyit mondott, hogy ne haragudjunk, de mégsem jön. - fejezte be a történetet Luhan. - De miért keresed?
- Kicsit összevesztünk. Furán kezdett viselkedni és elment. Azóta nem jött vissza. - panaszkodtam.
- Próbáltad hívni? - kérdezte az idősebb.
- Nem. Egy pillanat. - kikerestem Chanyeol számát a telefonomban, majd a fülemhez emeltem. Kicsörgött.
- Nem veszi fel. - néztem Luhanra rémülten.
- Lehet, hogy itt hagyta a mobilját. Szólok Sehunnak és segítünk megkeresni Chanyeolt.
- Nem kösz. Azt hiszem van egy tippem hol lehet. - mosolyogtam rá.
- Oké, ha van valami, nyugodtan csörgess meg, rendben? - bólintottam, majd kirohantam a kollégiumból. Amikor Luhan megemlítette, hogy Yeol esetleg otthagyta a mobilját, rögtön eszembe jutott hol lehet keresni. Szomorúnak tűnt, idegesnek és tanácstalannak. Ezekre az érzésekre pedig csak egy gyógyír létezik. Az alkohol. El akarta felejteni a rossz dolgokat, így elindult inni. Végre elértem azt a helyet, ahová a végzősök hoztak bulizni. Amint beléptem, levettem a kabátom. Az izzasztó hőségben, semmi értelme nem lett volna, hogy magamon hagyjam. Nem tévedtem. Chanyeol egy asztalnál ült és ivott.
- Szia! - mellé léptem és vállára helyeztem a kezem. Felnézett rám. Totál be volt állva.
- Né' már, egy Bacon! Mi szél hozott? - kérdezte hülyén vigyorogva. Bele akart inni az üvegébe, de én gyorsabb voltam. Kikaptam a kezéből és eltartottam tőle.
- Szerintem már eleget ittál. - mondtam neki.
- Naaa! Add vissza. - próbált utánanyúlni, de annyira szédülhetett, hogy a földre rogyott. Az üveget visszatettem az asztalra és felsegítettem Yeolt.
- Gyere! Most hazamegyünk szépen. - átvetettem egyik kezét a vállamon és nagy nehezen az utcára húztam. Elővettem a mobilom és egyből Luhant tárcsáztam.
- Szia! Kéne egy kis segítség. - beletelt némi időbe, mire mindketten megérkeztek, de hárman már könnyebben haza tudtuk szállítani Chant!
- Kösz a segítséget srácok! - néztem a két fiúra hálásan, miután befektettük Yeolt az ágyba. - És bocsi, hogy ilyenkor nem hagytalak titeket aludni.
- Ugyan! Bármikor, hiszen barátok vagyunk. Ez a minimum. - mosolyogtak rám. Elköszöntünk egymástól és HunHanék visszamentek a szobájukba. Idő közben, Chanyeol is bealudt és halkan szuszogott a takaró alatt. Leültem az ágya szélére. Ki vehette el így az eszét? Töprengtem és megsimogattam az arcát.
- Baekhyun! - szólongatott.
- Mondjad. - válaszoltam. Hirtelen elkapta a csuklóm és berántott maga mellé. Megmozdulni sem tudtam, olyan szorosan fonta körém karjait.
- Chanyeol! - próbáltam rászólni, de nem reagált. Ismét hihetetlen meleget éreztem a szobában. Nem értettem miért.
- Maradj itt! - kérlelt Chanyeol. Feladtam a küzdelmet. Mellkasára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.
- Rendben. - súgtam vissza, mire Chan engedett a szorításból. Beállt a csönd. Az egyetlen amit hallani véltem, az Chanyeol heves szívverése volt. Heves? Mi a...? Bizonyára az alkohol egy mellékhatása lehet. Csóváltam e fejem. Kicsit csalódott lettem, de nem tudtam miért. Megráztam a fejem és megpróbáltam elaludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése