5.fejezet

- 5 -

Baekhyun:

- Felkelni! Gyerünk! - arra keltem, hogy valaki kiabál és lerántja rólam a takarót. Mi a halál?!
- Mi van már? - nyögtem álmosan.
- Azt mondtam, felkelni! - ismételte magát az idegen hang. Erősen megragadott és felráncigát az ágyból.
- Ki vagy te? - hallottam Chanyeol álmos hangját. Nagy nehezen a bejárathoz csoszogtunk. Vagyis inkább lökődtünk, mivel mindkettőnket folyamatosan tologattak hátulról. A folyosón nem égett lámpa, ennek ellenére bekötözték a szemeinket. Amúgy sem láttunk volna, nem értettem minek még jobban elvakítani. Teljesen ledöbbentem. Hirtelen megragadták a kezeim és szó szerint ráncigálni kezdtek egy irányba.
- Vigyázz, lépcső! - szólt rám a hang. Későn fogtam fel mit is mondott, ennek pedig az lett a következménye, hogy majdnem eltaknyoltam, de szerencsére valaki elkapott.
- Mondtam, hogy lépcső. - szólt rám kedvesebben az ismeretlen. Nem tudtam merre megyünk, de hirtelen megéreztem a kinti, hideg levegőt.
- Fejet le. - szóltak rám. Lehajtottam a fejemet és beültem egy szűk helyre. Miután elhelyezkedtem, felbőgött a motor és elhajtottunk... Valahova.Levettem a szemeimről a kötést, de a kocsiban ugyanolyan sötétség fogadott. Elsötétítették körülöttünk az ablakokat és előre sem láttam.
- Baekhyun! - hallottam Chanyeol hangját magam mellől. - Itt vagy? - kérdezte.
- Igen. Itt vagyok. - válaszoltam neki. Hirtelen éreztem, hogy tapogatózni kezd felém. Hatalmas kezét az enyémre simította és rászorított. Egész kocsiút alatt így ültünk. Chanyeol úgy fogta a kezem, mint aki attól fél, hogy a következő pillanatban eltűnök. Jó sokáig utaztunk, mire megálltunk és kitettek valahol. Az ég, még szinte fekete volt. Hány óra lehet? A fiú, aki a kocsit vezette és, gondolom aki az ágyból rángatott ki minket, egy-egy zacskót nyomott a kezeinkbe.
- A feladat, találjatok vissza Szöulba úgy, hogy érintitek ezeket a városokat. - egy lapot vett elő és odaadta. Ennyi. Ezzel fogta magát, visszaült a kocsiba és úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.
- Mi van? - akadtam ki. Chanyeolra néztem és ekkor vettem csak észre, hogy még mindig egymás kezét fogjuk. Ő is rám pillantott.
- Chanyeol... Most már elengedheted a kezem. - gondolom rájött, hogy zavarba jöttem, mert villámgyorsan eleresztett.
- Bocs. - mondta, én pedig megráztam a fejem. Még szerencse, hogy sötét van és csak kevés ember mászkál.
- Na, nézzük mit kaptunk. - nyitotta ki a zacskót Chanyeol. Én is megnéztem a sajátom. Meglepődve vettem észre, hogy a ruháim, az irataim, a telefonom és a pénztárcám lapult benne. Gondolom azt már nem akarták a végzősök, hogy pizsamában nyomuljunk végig a városon.
- Fél egy van. - közölte Chanyeol, miután megnézte a telefonján az időt.
- Remek. Ásítottam egy hatalmasat. - Szerintem keressünk valami helyet ahol át tudunk öltözni, aztán nézzük meg mi is pontosan a feladat. - javasoltam. Chanyeol bólintott... Azt hiszem. Nem igazán láttam a sötétben. Végül elindultunk és megkerestük a legközelebbi benzinkutat. Amikor beléptünk, az eladók meglehetősen furcsán méregettek minket. Nem csodálom. Végül is, pizsamában voltunk, ráadásul nemrég múlt fél egy. Nem zavartattuk magunkat. Kedvesen mosolyogtunk és odaköszöntünk nekik. Amikor beléptünk a mosdó ajtaján, kitört belőlünk a nevetés.
- Láttad a fejüket? - törölgettem a szemeim.
- Naná! Kár, hogy nem fotóztuk le őket! - fogta a hasát ő is. Gyorsan átöltöztünk, majd megnéztük a feladatlapot.
- "Kedves kilencedikesek! A mostani feladatotok, hogy rájöjjetek, melyik városban vagytok és visszataláljatok Szöulba. Taxit hívni TILOS! Ám, kötelező, hogy a következő városokat érintsétek: Changwon, Taegu, Chongju és Suwon. Minden városban kell képet készítenetek az ottani látnivalóról és magatokról. Sok sikert!" - olvasta a Happy Vírus.
- Csodás! - mondtam kissé gúnyosan. - Azt sem tudjuk, hol vagyunk. És mi van, ha semmi látnivaló sincs a városban? - akadtam ki.
- Nyugi Bacon. Megoldjuk. - legyintett mosolyogva a nagyfülű.
- Minek neveztél? - felfújtam az arcom.
- Baconnek. Miért? Nem az vagy? - vigyorgott rám.
- Naná, hogy nem! Baekhyun vagyok! - rivalltam rá.
- Én is ezt mondom! Bacon. - röhögött.
- Igen? Mondod te, Dumbo! - veszekedhetünk, de nem hagyom magam! Arra ne is számítson.
- Te beszóltál a füleimre? - nézett a szemeimbe "komolyan", én meg vigyorogva bólintottam. Megindult felém, én meg egy sikoltás kíséretében, összehúztam magam és egészen a falig hátráltam. Innen már nem tudtam menekülni. Chanyeol csikizni kezdett, én meg röhögtem, amíg a könnyem kicsordult.

- Még mindig bajod van a fülemmel? - vigyorgott. Válaszolni nem tudtam, csak bólogatni, mire ismét nekem esett.
- Naaa! Elég lesz! - kérleltem. Végül megkegyelmezett, én meg a földre roskadva ültem. Chanyeol felém nyújtotta a kezét.
- Na, gyere. Keressük meg, hol is vagyunk. - mosolyogva felhúzott a földről, majd elindultunk. Mivel a benzinkutasok így is hülyének néztek, nem akartuk még tetézni azzal is, hogy megkérdezzük, ez melyik város. Helyette inkább egy bárba vezetett utunk, hogy ott érdeklődjünk, legalább Koreában vagyunk-e még. Odamentünk a csaposhoz, gondoltuk, ő az egyetlen aki biztos józan.
- Hello! - intett - Mit adhatok? - kérdezte mosolyogva.
- Információt. - ült Chanyeol a bárszékbe.
- Milyen fajtát? - kérdezte és furcsán nézett minket.
- Melyik városban vagyunk? - kérdeztem.
- Busan legdélibb csücske. - válaszolta. Gondolom azt hitte úgy benyomtunk, hogy még magunkról is alig tudunk. Megköszöntük a segítséget, majd kiléptünk a bárból.
- Szóval Busan. - gondolkodtam el. - Milyen látnivalóhoz menjünk? - néztem fel Chanyeolra. Elgondolkodott, majd megszólalt.
- A Gwangan hídhoz. Az elég jellegzetes, nem? - bólintottam. Már csak egy probléma volt. Hogy jutunk oda? Ismét elindultunk valamerre. Szerencsére út közben, belebotlottunk két lányba. Csinosan voltak felöltözve, így arra gondoltam, talán buliba készülnek.
- Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül, hogy jutunk el a Gwangan hídhoz? - kérdezte Yoda kedvesen mosolyogva. A lányok összenéztek, majd elküldtek az ellenkező irányba, mint amerre indultunk. Más szóval, kóvályogtunk a városban. Jó időbe telt, mire megtaláltuk a hidat, ami már csak azért is vicces, mert ki van világítva és eszméletlen nagy.

- Végre! - nyögtem föl hangosan. Yeol háta mögé léptem és nekidőltem a colosnak. Lehunytam a szemeimet és mélyen magamba szívtam a levegőt. Chanyeol illata volt. Lehet furcsa, de mindig is szerettem az illatát. Fáradtan lehunytam a szemeimet. Nem bírtam megmozdulni. Olyan fáradtság vett rajtam erőt, hogy csodáltam, egyáltalán képes vagyok talpon maradni. Ezt gondolom Chanyeol is érzékelte, mert nem lépett el. Ez nagy szó volt, mivel ha megmozdul én belefejelek a földbe. Ő meg természetesen röhögne rajtam. Megvárta míg kifújom magam, majd kiegyenesedtem és mellé léptem.
- Na, csináljuk azt a képet! - vettem elő a telefonom.
- De legyünk rajta mindketten. - Yeol kivette a kezemből a mobilom és úgy állította, hogy mi is és a híd is benne legyünk. Fáradtan mosolyogtam a kamerába. A kép után, tovább mentünk. A következő város, Changwon volt. Az éjszakai buszok, vonatok és metró segítségével eljutottunk a városba, bár az éjszakai sötét miatt, alig láttunk valamit.
- Nézd csak! - mutattam a Jinhae múzeumra. - Ez elég nagy látnivaló? - néztem Chanyeolra.
- Gondolom. Na gyere! - Yoda az épület elé vonszolt és csinált egy képet. Yoda már ment volna tovább, de én megállítottam.
- Várj egy kicsit! - kértem. - Fáradt vagyok. - Yeol felém fordult.
- Minél előbb végzünk, annál előbb tudunk pihenni. - álmosan és kérlelően néztem a szemeibe. Chan kedvesen elmosolyodott és közelebb lépett.
- Jól van. Gyere. - megfordult és kicsit lejjebb guggolt.
- Mi? Mit csináljak? - kérdeztem.
- Mássz a hátamra. - úgy mondta, mintha tök egyértelmű lenne, hogy most cipelni fog.
- De... Nem akarom magam vitetni. - próbáltam hárítani a javaslatot.
- Választhatsz. Vagy felmászol, vagy ölben viszlek. - ezek szerint nincs választásom.
- Rendben. - adtam meg magam és felmásztam a colos hátára. Átkaroltam a nyakát és belefúrtam a fejem. Megnyugtató volt. Mélyen magamba szívtam Yeol illatát és lehunytam a szemeimet. Fejemet az övének döntöttem.

- Azért ne szokd meg ennyire. A következő városnál cserélünk. - viccelődött.
- Ch, na persze! Álmodik a nyomor. - vágtam vissza.
- Ledobjalak? - tudtam, hogy csak hülyéskedett, mégis kicsit megijedtem. Ez az idióta képes rá és elejt. Nem válaszoltam. Nem gondoltam volna, de Chanyeol tényleg egészen a következő városig cipelt. Nagyon hálás voltam, hiszen kicsit kipihentem magam.
- Hová hoztál? - kérdeztem, miután lemásztam a hátáról.
- Taegu-ba. - vigyorgott.
- És melyik "látványosához"? - néztem a szoborra, ami előtt letett.
- Gatbawi szobrához, azt hiszem. Na gyere. - Chanyeol átkarolta a vállam, közelebb húzott magához és lefotózott minket. Sokkal élénkebbnek éreztem magam. Városról városra mentünk. Taegu után jött Chongju, ahol fotózkodtunk az ottani vár falánál, majd átmentünk Suwonba is. Itt megörökítettük a Hwaseong-ot. Reggel hét körül értünk vissza Szöulba, gyorsan lefotóztuk a Kyongbokkung palotát. A képeket elküldtük Luhannak és kifáradva dőltünk be az ágyunkba, miután visszaértünk kollégiumi szobánkba. Egyből elnyomott minket az álom, még fürdeni sem mentünk el.
"A fáradtság csukva tartotta a pilláim. Fejemet előre hajtva pihentem. Ekkor éreztem meg azt a bizonyos illatot. Megnyugtató volt és kellemes. Szorosabban fontam karjaimat Yeol nyaka köré. Biztonságban éreztem magam mellette. Irigylésre méltó lesz az a lány, aki a barátnője lesz. Erre a gondolatra, valami keserű érzés öntött el. De miért? Nem tudtam megmondani az okát. Egyszerűen képtelen voltam arra gondolni, hogy Channak barátnője lesz. Érdekes érzés volt. Még sosem tapasztaltam ilyet. Megpróbáltam elfojtani magamban, de nem ment. Sóhajtva döntöttem felemet Chanyeoléhoz."
Arra keltem, hogy hívást jelez a telefonom. Kómásan tapogatóztam, amíg el nem értem a készüléket.
- Hallo? - szóltam bele álmosan.
- Szia Baekhyun! Luhan vagyok! - hangja szokásosan kedvesen csengett a telefonban.
- Szia! - köszöntem vissza. - Miért hívtál? - kérdeztem.
- Szeretném ha Chanyeollal lejönnétek az aulába, mondjuk egy óra múlva.
- Oké. Vigyünk valamit magunkkal? - ásítottam nagyot.
- Pénzt, iratokat, mobilt és magatokat. - sorolta.
- Rendben. Akkor majd megyünk. Szia! - köszöntem el.
- Szia! - leraktuk a telefont, én pedig hunyorogva néztem a kijelzőt. Délután négy óra volt. Átnéztem Chanyeolra. Ő még mélyen aludt, nem ébredt fel Luhan hívására. Úgy gondoltam, mindketten el tudunk készülni fél óra alatt, ezért beállítottam az ébresztőm 16:30-ra. Amint visszatettem a fejem a párnára, elaludtam. Még fél órát hagytam magunkat szunyókálni, majd a szokásos éneklős keltéssel ébresztettem Chanyeolt. Nagy nehezen kiszedtem az ágyból, lezuhanyoztunk és magunkra kaptunk valami ruhát. Mivel rosszul ítéltem meg a képességeinket, rohantunk az aulába a többiekhez.
- Megérkeztetek? - mosolygott ránk Luhan. Kezében egy üdítő italt szorongatott és néha belekortyolt. Sehun ott ült mellette és ugyanolyan italt tartott kezeiben, mint Luhan. Kicsit gyanússá vált a dolog, de gondoltam, majd később kifaggatom Sehunt.
- Mi lesz a program? - kérdezte Yeol és hyungra nézett.
- Mivel alig aludtatok az este, gondoltam ma nem hajszollak titeket. Inkább elmehetnénk a városba kajálni, vagy valami ilyesmi. - javasolta. Ezt mindannyian kitörő örömmel fogadtuk. A demokrácia jegyében, megszavaztuk a kávézás lehetőségét. Elindultunk a városba. Mi Chanyeollal Sehun és Luhan mögött battyogtunk. Ahogy hallottam, jól elvoltak. Bementünk egy nagyobb kávézóba. Hangulatos kis hely volt. A falak kávébarnák és kellemes illat terjengett. Négyes asztalok álltak körös-körül. Mindenki keresett magának helyet és leültünk.
- Nem tudok dönteni. - nézegette Luhan az itallapot. - Túl nagy a választék.
- Igen. Döbbenetes mennyi kávét csinálnak itt. - helyeselt Chanyeol.
- Te nem iszol? - kérdeztem Sehunt, mikor láttam, hogy ő csak az ujjait piszkálja, de az ajánlatra rá sem néz.
- Nem szeretem a kávét. - közölte, ám egyből Luhanra kapta a tekintetét, mikor az idősebb ugyanakkor szólalt meg, mint ő.
- Nem szereti a kávét. - hyung lapozott egyet, majd szinte kővé dermedt. Meredten bámulta az oldalt, majd zavartan Sehunra nézett, aki meglepődve nézett vissza rá. Éreztem, hogy szinte megfagy a levegő.

- Komolyan? Miért? - kérdezte Chanyeol pár pillanat múlva, hogy oldja a feszültséget. Luhan elkapta Sehunról a tekintetét és úgy belebújt az itallapba, hogy szinte ki sem látott belőle.
- Mert nekem túl keserű. Jobban szeretem az édes dolgokat. - utolsó mondatánál, végig Luhant szuggerálta.
- Akkor rendelj forrócsokit. - ajánlottam. Sehun nagy nehezen rám emelte a tekintetét és bólintott. Hamarosan megérkezett a pincér és felvette a rendelésünket. Luhan jegeskávét, Sehun forrócsokit kért, mi Chanyeollal pedig a capuchino mellett döntöttünk. Békésen iszogattunk, meg beszélgettünk és nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy Sehun milyen intenzíven figyeli a mellette ülő fiút. Miután mindenki befejezte a kávézást, sétálgattunk kicsit és nézelődtünk a városban. Így ment el a délután, jól éreztük magunkat. A nap végén külön váltunk a többiektől és négyesben indultunk vissza a koliba.
- Te melyik szobában laksz? - kérdeztem Luhant, mikor beszálltunk a liftbe.
- A harmadikon a 310-esben. - mosolygott ránk. Elgondolkodtam. Ha jól tudom, az a szoba, pont Sehuné felett van. Ezen elmosolyodtam. Sok körülöttük a véletlen egybeesés. Kiszálltunk a liftből és kicsit meglepődtem, hogy Luhan is jött velünk.
- Luhan. - szólt rá Chanyeol. A fiú kérdőn pillantott rá.
- Igen?
- Ez a második emelet. - mutatott barátom a falon lévő kettes számra. Luhan a fal felé pillantott.
- Ja, igen. Öhm... Akkor én megyek. - mosolygott zavartan, majd visszahátrált a liftbe. Na ja. Nem csodálom, hogy kiszáll velünk, ha közben folyamatosan Sehunt bámulja. A fiatalabbra néztem, aki vágyakozó tekintettel követte az idősebb mozdulatait.
- Hát, jó éjt. Holnap találkozunk. - intett Luhan. Épp megnyomta volna a gombot, de Sehun odakiáltott.
- Hyung! - Luhan kérdőn rápillantott. - Csak... Mi lesz a holnapi program? - az idősebb, kedvesen elmosolyodott.
- Sportnap. Szóval olyan ruhába öltözzetek, aminek nem baj, ha koszos lesz. - mindhárman bólintottunk, majd elköszöntünk tőle. Miután becsukódott a lift ajtaja, a szobáink felé indultunk.
- Szóval Sehun! Úgy tűnik van itt valami, nem? - kérdeztem. A fiú lehajtotta a fejét és elpirult.
- Nem tudom. Vagyis, én mindent megteszek, hogy legyen valami. Azt viszont nem tudom, hogy ő, hogy  áll ehhez. Igazán kedves velem és olyan... Gondoskodó. - mosolygott. Csak úgy csillogtak a szemei.
- Hát, mi szorítunk. - mosolygott rá Chanyeol.
- Kösz srácok. Hálás vagyok. Na, megyek. Jó éjt! - intett, majd a saját szobája felé sietett. Gyors zuhany után, beestünk az ágyunkba. Ahogy próbáltam elaludni, hatalmába kerített, valami furcsa érzés. Gondolataim visszatértek az álmomra. Ahogy Chanyeol nyakát karolom és mélyen magamba szívom az illatát. A keserű érzés is előjött, amikor arra gondoltam, hogy Chanyeolnak esetleg lesz valakije. Megráztam a fejem. Miért is zavar ez engem? Átfordultam a másik oldalamra és megpróbáltam elaludni.