- 10 -
Sehun:
Hajnalok hajnalán cipeltek ki minket Busanba. Szörnyű volt. A feladat még rosszabb. Yoona volt a csapattársam, aki egyébként kedves lány, csak kicsit hisztis kedvében volt így hajnali egy körül. Mondjuk, megértem. Közölte is, hogy ő tesz a fényképekre, egyenesen hazamegy. Az egyik éjjel-nappali boltban, vett magának egy kávét és keresett egy vonatállomást.
- Te nem kérsz? - nyújtotta felém az italt. Fintorogva utasítottam el. Világéletemben utáltam a kávét. Amikor megérkezett a vonat, Yoona felszállt és otthagyott engem egyedül. Hirtelen sms-t jelzett a mobilom. "Kellemesen alszol? :)". A feladója Luhan volt. Most tuti röhög magában. Állapítottam meg és visszaírtam neki. "Nem alszom, hála nektek. Ráadásul Yoona lelépett, úgyhogy egyedül kell csinálnom a feladatot." Nem kellett sokat várnom, szinte azonnal érkezett a válasz. "Ha megcsinálod, reggel kapsz tőlem egy külön meglepetést!" Erre elmosolyodtam. "Megpróbálkozom vele." Írtam neki vissza, majd megkaptam az utolsó sms-m. "Fighting!" Elmosolyodtam és megkezdtem utamat vissza Szöulba. Életem leghosszabb éjszakája volt. Körülbelül hétre értem haza. A legfurcsább az volt, hogy még Lay is előbb ért vissza a koliba, mint én. Bedőltem az ágyba és elnyomott az álom.
Álmosan keresgéltem a telefonom, amit magam mellett találtam meg.
- Hallo? - szóltam álmosan a készülékbe.
- Szép délutánt Sehunie! - válaszolt egy csilingelő hang a vonal túlsó végén. Elmosolyodtam.
- Szia Luhan! Miért hívsz?
- Arra gondoltam, hogy a csoporttal elmehetnénk valahova délután. - mondta kedvesen. - Gyere az aulába negyed ötre.
- Oké! Akkor ott találkozunk hyung! - ő is elbúcsúzott, majd letettük a telefont. Rögtön kiparrant az álom a szememből. A fürdőbe siettem és lezuhanyoztam. Gyorsan felöltöztem és belőttem a hajam. Már indultam volna, mikor egy hang megállított.
- Az úgy nem lesz jó. - Lay szemei csukva voltak, csak a mutatóujjával fenyegetőzött.
- Tessék? - értetlenül néztem rá. Először azt hittem, hogy álmában beszél, de tévedtem.
- Szűkebb gatyát vegyél fel. Meg egy kék inget! - fordult a másik oldalára. Oké, az egy dolog, hogy tudja mit kell felvenni egy randira. De honnan tudja milyen ruháim vannak? Lay ijesztő! Zavartan léptem a szekrényemhez és átöltöztem. Még egyszer a tükörbe néztem és el kellett ismernem, hogy jól néztem ki. Ahogy Lay mondaná: "Döglesztően!"
- Kösz Lay. - néztem rá hálásan, de választ már nem kaptam, mivel visszaaludt. Felhúztam a cipőm és kiléptem a szobából. Legnagyobb meglepetésemre Luhan állt a falnak dőlve és mosolyogva nézett rám. Ledermedtem.
- Ennyire azért nem vagyok ijesztő. - nevetett.
- Bocsánat, csak nem számítottam rád. Mit csinálsz itt? - kérdeztem. - Azt hittem az aulában találkozunk.
- Igen, ez igaz. - mosolygott. - De gondoltam, hozom az ajándékodat. - ekkor az orrom alá nyomott egy csokis-tejes bubble teát!!!! Te jó ég! Hol a teát, hol pedig őt néztem.
- Ez komoly? - csillantak fel a szemeim, mire bólintott.
- Nem ezt beszéltük meg? - kérdezte, miközben a sajátjába kortyolt. Közben a lifthez sétáltunk és vártuk, hogy kinyíljon az ajtó.
- De, de nem gondoltam, hogy bubble teával fogsz meglepni. - vigyorogtam és az italomba ittam. Beszálltunk a liftbe és Luhan megnyomta a gombot. Az idősebb megvonta a vállait.
- Ízlett. Szeretnék még elmenni. - nézett a szemeimbe. Nagyot nyeltem.
- Örülök, hogy örülsz. - tette hozzá. Kijelentésére, nem bírtam türtőztetni magam. Odaléptem és szorosan átöleltem.
- Köszönöm hyung! - nyakába temettem az arcom és magamba szívtam az illatát. Kellemes volt és bódító. Kezei megindultak és átkaroltak engem. Lehunytam a szemeimet. Mielőtt a lift ajtaja kinyílt volna, elengedtük egymást. Előre engedtem Luhant, így ő lépett ki először a felvonóból.
- Egyébként, jól nézel ki. - jegyezte meg mosolyogva, mire félrenyeltem.
- Kösz. - mondtam két köhögés között. Ő csak nevetett és megütögette a hátamat. Beült a kanapéba, én pedig mellette foglaltam helyet. Kérdőn ránéztem.
- A többiek?
- Őket ötre hívtam. - nézett rám. Akartam egy kis időt tölteni veled. Remélem nem baj. - arca piroskás színben festett. Hogy nem baj-e? Ez életem legszebb napja! Ujjongtam magamban. Beszélgettünk kicsit, közben meg vártuk a többieket. Naná, hogy Baekhyunék voltak az utolsók. A program végül egy közös kávézás lett. Én erre nem mondtam semmit. Már a kávé szagát is utálom. Út közben, beszélgettünk, majd a kávézóban, mindenki keresett magának helyet. Amint leültünk, azon kezdték törni a fejüket, hogy mit rendeljenek.
- Te nem iszol? - kérdezte tőlem Baekhyun.
- Nem szeretem a kávét. - fintorogtam, de egyből Luhanra kaptam a tekintetem, ugyanis velem együtt ő is megszólalt.
- Nem szereti a kávét. - szinte kővé dermedt mikor ráeszmélt, hogy mit is mondott. Mind a hárman őt bámultuk. Honnan tudja? Ez volt az első gondolatom. Kipirulva nézett fel rám.
- Komolyan? Miért? - Chanyeol kérdése mentette meg a helyzetet. Luhan elkapta rólam a tekintetét és elbújt az itallap mögé.
- Mert nekem túl keserű. - válaszoltam. - Jobban szeretem az édes dolgokat. - szemeimet le sem vettem a mellettem ülőről, akin látszott, hogy rendesen zavarba jött. Amikor megjött a pincér, mindenki leadta a rendelését. Én forrócsokit kértem, ha már itt vagyok, igyak is valamit.
Hazafele úton, megcsappant a létszám. Valaki hazament, valakinek még volt dolga délután, így azt intézte el.
- Te melyik szobában laksz? - kérdezte Baekhyun Luhantól, mikor már a lifte szálltunk.
- A harmadikon a 310-esben. - mosolyodott el. A másodikon mind a hárman kiszálltunk és fura mód Luhan is kilépett a felvonóból. Chanyeol szóvá is tette a dolgot, mire Luhan ismét zavarba jött. Végül visszaszállt a liftbe, de én még nem akartam, hogy elmenjen.
- Hyung! - kiáltottam oda, ezzel megakadályozva Luhan kezét abban, hogy megnyomja a gombot.
Kérdő pillantást küldött felém. Igazából, nem volt mondanivalóm, egyszerűen csak nem akartam, hogy elmenjen.
- Csak... Mi lesz a holnapi program?
- Sportnap. Szóval olyan ruhába öltözzetek, aminek nem baj, ha koszos lesz. - intett, majd megnyomta a liftgombot és bezáródott az ajtó. Alig tűnt el a szemünk elől, a két fiú rögtön kikérdezett, hogy van-e már valami. Nem tudtam mit felelni. Hiszen azt nem tudhatom, hogy mi jár Luhan fejében. Annyira vágyom arra az emberre, mint szomjazó a vízre. Egyszerűen fáj, hogy vissza kell fognom magam a közelében. Természetesen mire hazaértem, Lay már elkészült és már csak az utolsó simításokat végezte a haján.
- Felszedted már? - azt hiszem ez nála a "Szia!"- nak felel meg.
- Nem. Csak beszélgettünk.
- Komolyan? Jó lassúak vagytok. Mi Suhoval ilyenkor már rég túl voltunk mindenen. - csodálkozott.
- Azok ti vagytok. - legyintettem. - Amúgy dögös vagy.
- Kösz. Leléptem. Holnap jövök. - intett és elment. Sóhajtottam, majd lezuhanyoztam és elfeküdtem az ágyamon. Hirtelen üzenetem érkezett a mobilomra. "Hogy érezted magad? Kipihent voltál?" Luhantól jött. A szívem majd kiugrott a helyéről. "Az voltam. Kétségtelen, hogy a bubble tea dobott a hangulatomon!" Pár percen belül érkezett a válasz. "Örülök. Egyébként, holnap után este bulizni megyünk." Az üzenete után, nagy levegőt vettem, hogy le tudjam írni a következő sorokat. "A délelőtt szabad lesz?" L:"Igen. Miért?" Az ujjaim szinte remegtek, mikor leírtam kérdésem okát. "Esetleg elmehetnénk együtt teázni." Izgatottan vártam a választ. "Benne vagyok!" Erre a válaszra, boldogan felkiáltottam és énekelni meg táncolni kezdtem. Nagyban ugráltam az ágyamon, amikor kaptam még egy sms-t. "Sehun, a falak nem hangszigeteltek!" Vörös fejjel írtam vissza. Jó, azt tudtam, hogy felettem van a szobája, de nem gondoltam, hogymeg is hall. "Nem tudom miről beszélsz!" Pötyögtem vörös fejjel. "Ahha, na jó éjt!" Elnevettem magam. Hát, ciki. Mindegy. Másnap felvettem egy könnyű, sportos ruhát, majd a sportpályán találkoztunk a többiekkel. Luhan hozott nekünk egy-egy mezt, amire a csapatszámunk volt nyomva. Felosztottuk ki hol versenyzik és a maradék időben beszélgettünk.
- Te nem versenyzel? - kérdezte Baekhyun, Luhan felé fordulva.
- Dehogy! - vágott egy fintort az idősebb. - Szerencsére a csapatvezetőknek, nem kell versenyezniük. Csak dísznek vagyunk. Meg szurkolunk nektek. - mosolyodott el.
- Miért mondod ezt? Nem szeretsz sportolni? - szólalt meg most a Yodafülű.
- Nem ez a probléma. Én csak, jobb szeretem a labdajátékokat. Ilyen például a foci és a kosár. Régen tag voltam a focicsapatban. Ezekben jó is voltam. - mesélte. Ó, igen. Mind a mai napig, szemem előtt lebeg a kép, ahogy Luhan a labda után fut, közben izzadságcseppek jelennek meg a homlokán, melyek végiggördülnek az arcán. El bírnám viselni a látványt. Annyira elméláztam, hogy nem igazán figyeltem, ki miről beszél. Esküszöm, még a nyálam is kicsordult az izzadt Luhan látványára. Reflexszerűen vágtam rá az első mondatot, ami az eszembe jutott, Luhan kijelentésére.
- Kár. Pedig nagyon jó voltál. - mindenki rám meredt.
- Hogy? - Luhan meglepetten pillantott rám. Állati zavarba jöttem.
- Hát... szóval, láttalak párszor, még általánosban. - makogtam.
- Komolyan? - döbbent meg még jobban. Bólintottam és reménykedtem, hogy valamelyik fiú kiment.
- Szóval, mikor kezdődik a verseny? - kérdezte Chanyeol. Magamban hálát adtam neki és megkönnyebbülten vettem levegőt. Luhan az órájára nézett és közölte, hogy van fél óránk. Váltottunk egy utolsó pillantást, majd elment. A két fiú, konkrétan nekem esett. Vallatni próbáltak, de én sem tudtam nekik konkrét tényekkel szolgálni. A nap egész jól eltelt. Luhan az eredményhirdetés után, elvitt minket egy cukrászdába. Miután mindenki evett, visszamentünk a kollégiumba, ahol Chanyeolék elköszöntek tőlünk. Ketten maradtunk Luhannal a csendes folyosón.
- Ami a holnapi napot illeti... - kedte halkan, de közbevágtam.
- Dél körül az aulában? - mosolyogtam rá. Csillogó szemekkel nézett rám.
- Megbeszéltük. - elköszöntünk és mindketten a saját szobánk felé indultunk.
- Nem, még nem szedtem fel. - előztem meg Layt a "köszönésben".
- Béna vagy. - közölte. Köszi, ez jól esik!
- Te meg nem akarod beismerni, hogy szerelmes vagy Suhoba. - vontam vállat.
- Nem is! - nézett rám szúrósan.
- Ezért nyalod így ki magad? Tetszeni akarsz neki, ismerd be.
- Jó, lehet, hogy táplálok iránta némi... Gyengédséget. De ez nem jelent semmit. Most pedig megyek. Most pedig megyek. És mielőtt megszólalnál, tudom, hogy dögös vagyok! - ezzel elviharzott.Lay vicces. Gyors zuhany után, befeküdtem az ágyamba és elaludtam.
Csak nevetni tudtam rajta.
Reggel, megpróbáltam halk lenni és nem felébreszteni a szobatársam. Felvettem egy szűk farmert, meg a kedvenc pólóm és belőttem a hajam. Épp a fogamat mostam, amikor valaki kopogtatott. Nem tudtam ki lehet az. Kinyitottam az ajtót és meglepetésemre, Luhannal találtam magam szemben. Majdnem még a fogkefe is kiesett a számból. Lefagyva meredtem rá, mire ő elnevette magát.
- Jó reggelt. Remélem nem baj, hogy csak úgy beállítok, de kíváncsi voltam a szobádra. Kényelmesen berendezkedtél? - percekig csak álltam, majd végre tudtam reagálni is. Beengedtem Luhant és a fürdőbe siettem, hogy gyorsan befejezzem a fogmosást.
- Ki a szobatársad? - kérdezte halkan, miután visszamentem hozzá az előszobába.
- Lay. Nem a mi sulinkba jár. - válaszoltam neki és felhúztam a cipőmet. Bólintott.
- Mehetünk? - mosolyogtam rá. Viszonozta a vigyorom, majd elindultunk. Őszintén, annyira zavarban voltam, hogy eleinte elég semleges dolgokról beszélgettünk. Elmentünk teázni, majd sétálgattunk kicsit. Már-már kezdtem feloldódni, amikor hangos veszekedésre lettünk figyelmesek.
- Hát ti? - pislogtunk Baekyhunékra. Elég furán reagáltak, amiből egyből levágtam, hogy minket követtek. Persze, élve a lehetőséggel, rögtön zavarba hoztak minket. Ezt még tuti visszakapják! Szerencsére viszonylag gyorsan leléptek és nem terrorizáltak tovább.
- Ők most komolyan követtek minket? - bámulta a két siető fiút Luhan.
- Úgy néz ki. - bólintottam.
- És együtt vannak? - meglepődtem a kérdésén. Nem értettem, hogy miért kérdezi.
- Állítólag nem. Baekhyun Taeyeonnal jár.
- Pff! Na persze. - legyintett. Leültünk egy padra, majd folytattuk a beszélgetést.
- Neked van barátnőd? - tette fel a kérdést. Nem tudtam mit reagálni a kérdésre.
- Nincs. - mondtam végül. - Van valaki akit kedvelek, de még nem tudom, hogy viszonozza-e. - néztem egyenesen a szemeibe. Arca pirosas színt vett fel.
- Szerintem nem kell tartanod. Biztosan tetszel neki. - nem kérdezte ki az, én pedig nem mondtam többet róla. A délelőttöm hamar elrepült, így vissza kellett sietnünk a koliba, hogy elkészüljünk estére. Lay akkor kezdett reggelizni, mikor én kijöttem a fürdőből.
- Jó étvágyat! - intettem neki, majd tanácstalanul nyitottam ki a szekrényem.
- Fehér ing, bőrdzseki és szűk farmer. - azt hiszem neki ez volt a reggeli üdvözlés. Azaz, délutáni. Nem tudom nála, hogy szokás számolni az időt.
- Mi vagy te? Stylist? - néztem rá furán, de megfogadva a tanácsát, öltözködni kezdtem azokba a ruhákba, amelyeket javasolt.
- Már meg ne haragudj, de hozzád az kéne. - döbbenten néztem rá, de nem igazán érdekelte a dolog. Ugyan úgy ette tovább a kis zabkásáját, mintha misem történt volna.
- Na köszi! - vágtam be a sértődöttet.
- Nincs mit. - vont vállat. Tátott szájjal bámultam rá. Hihetetlen ez az ember. Komolyan! Szép lassan elkészültem, elrendeztem a dolgaimat, majd lementem a többiekhez. Körülbelül egy órát utaztunk, mire elértük a keresett helyet. Bementünk a zajos helyre, ahol mindenki megkereste a maga baráti társaságát. Annak viszont örültem, hogy Luhan mellettem maradt.
- Iszunk valamit? - mutatott a pultra. Csillogó szemekkel nézett rám. Mosolyogva bólintottam és leültünk egy-egy bárszékbe egymás mellé. Nem kevés italt döntöttünk magunkba, aminek az lett a következménye, hogy nagyon felbátorodtam.
- Tudod Luhan, nagyon jól nézel ki! - mosolyogtam rá.
- Igen? Úgy gondolod? Te sem nézel ki rosszul, azt meg kell hagyni. - mért végig. Szinte perzselt a tekintete.
- Csak is miattad csíptem így ki magam. - súgtam a fülébe, mire felkuncogott. A szemeibe néztem. Nem ismertem ezt a pillantását, de ösztönösen ragadtam meg a kezét és húztam magammal a hátsó kijárathoz. Nem tudtam hova megyünk, csak azt akartam, hogy ne legyen körülöttünk több ember. Amint kiléptünk az ajtón, még tettünk pár métert, majd a szó szoros értelmében, lesmároltam. Úgy nekinyomtam őt az épület falának, hogy még a levegő sem fért be közénk. A felhők fölött éreztem magam, hiszen első csókom volt és olyan valakitől kaptam, aki után évek óta epekedtem. Egy ideig nem mélyítettük el a csókot, csak ízlelgettük egymást. Hm. Azt hiszem, ha rajtam múlik, akár másnapig úgy maradunk. Mikor már eléggé szétszedtük egymás ajkait, végignyaltam alsó ajkán, jelezve, hogy bebocsátást kérek. Luhan pedig megadta az engedélyt. Átdugtam a nyelvem és vad táncba hívtam az övét. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Az eszem nem tudott megálljt parancsolni. Néha elváltunk egymástól, hogy némi levegőt juttassunk a tüdőnkbe, de szinte azon nyomban kaptunk egymás ajkai után. Annyira lefoglaltuk egymást, hogy Luhan meg sem nézte az üzenetet amit kapott. Végül kimerülten döntöttem homlokom az övének és úgy szemeztünk egymással. Luhan végigsimított az arcomon és egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra, mielőtt visszamentünk a többiekhez. Késő lehetett már, mivel viszonylag sokan leléptek. Mi is szedelőzködni kezdünk. Már a bejáratnál jártunk, amikor Taeyeon jött oda hozzánk. Állati idegesen magyarázott nekünk valamit, hogy Baekhyun ilyen meg olyan bunkó, mégis, hogy képzeli, hogy egy szó nélkül lelép. Nem igazán figyeltünk rá, de megpróbáltunk megértően bólogatni.
Nemsokára továbbment, mi pedig kiléphettünk az utcára. Luhan közben megnézte az üzenetei, majd felém fordult.
- Baekhyun rosszul lett, ezért hamarabb leléptek. - mondta, majd elrakta a mobilját. A kollégiumban, síri csönd fogadott minket. Úgy döntöttem, most én kísérem föl Luhant a harmadikra.
- Köszönöm az estét. - álltunk meg az ajtaja előtt.
- Ezt én is mondhatnám. - vigyorodott el. - Pihend ki magad. Holnap kincsvadászat lesz az erdőben.
- Akkor én nem megyek. - kijelentésemre meglepetten pislogott.
- Már, hogy ne jönnél? - erre a szemébe néztem és kezeimmel közre fogtam az arcát.
- Mi értelme lenne? Hiszen én már megtaláltam a Világ legcsodálatosabb kincsét. - elvörösödve nézett vissza.
- Na ne mond. - elmosolyogtam. - Na, és hol van most? - kérdezte.
- Itt előttem. - válaszoltam. Luhan erősen ragadta meg az ingem és rántott le magához. Nyakam köré fonta karjait és vadul megcsókolt. Én az ajtónak passzírozva csókoltam vissza. Vagy negyed órát is eltöltöttünk ott, mire elszakadtunk egymástól.
- Aludj jól. - súgtam a fülébe. Váltottunk egy búcsúpuszit, majd végleg elváltunk egymástól. Ő a szobájába ment, én pedig a lift felé vettem az irányt.
- Tessék? - értetlenül néztem rá. Először azt hittem, hogy álmában beszél, de tévedtem.
- Szűkebb gatyát vegyél fel. Meg egy kék inget! - fordult a másik oldalára. Oké, az egy dolog, hogy tudja mit kell felvenni egy randira. De honnan tudja milyen ruháim vannak? Lay ijesztő! Zavartan léptem a szekrényemhez és átöltöztem. Még egyszer a tükörbe néztem és el kellett ismernem, hogy jól néztem ki. Ahogy Lay mondaná: "Döglesztően!"
- Kösz Lay. - néztem rá hálásan, de választ már nem kaptam, mivel visszaaludt. Felhúztam a cipőm és kiléptem a szobából. Legnagyobb meglepetésemre Luhan állt a falnak dőlve és mosolyogva nézett rám. Ledermedtem.- Ennyire azért nem vagyok ijesztő. - nevetett.
- Bocsánat, csak nem számítottam rád. Mit csinálsz itt? - kérdeztem. - Azt hittem az aulában találkozunk.
- Igen, ez igaz. - mosolygott. - De gondoltam, hozom az ajándékodat. - ekkor az orrom alá nyomott egy csokis-tejes bubble teát!!!! Te jó ég! Hol a teát, hol pedig őt néztem.
- Ez komoly? - csillantak fel a szemeim, mire bólintott.
- Nem ezt beszéltük meg? - kérdezte, miközben a sajátjába kortyolt. Közben a lifthez sétáltunk és vártuk, hogy kinyíljon az ajtó.
- De, de nem gondoltam, hogy bubble teával fogsz meglepni. - vigyorogtam és az italomba ittam. Beszálltunk a liftbe és Luhan megnyomta a gombot. Az idősebb megvonta a vállait.
- Ízlett. Szeretnék még elmenni. - nézett a szemeimbe. Nagyot nyeltem.
- Örülök, hogy örülsz. - tette hozzá. Kijelentésére, nem bírtam türtőztetni magam. Odaléptem és szorosan átöleltem.
- Köszönöm hyung! - nyakába temettem az arcom és magamba szívtam az illatát. Kellemes volt és bódító. Kezei megindultak és átkaroltak engem. Lehunytam a szemeimet. Mielőtt a lift ajtaja kinyílt volna, elengedtük egymást. Előre engedtem Luhant, így ő lépett ki először a felvonóból.
- Egyébként, jól nézel ki. - jegyezte meg mosolyogva, mire félrenyeltem.
- Kösz. - mondtam két köhögés között. Ő csak nevetett és megütögette a hátamat. Beült a kanapéba, én pedig mellette foglaltam helyet. Kérdőn ránéztem.
- A többiek?
- Őket ötre hívtam. - nézett rám. Akartam egy kis időt tölteni veled. Remélem nem baj. - arca piroskás színben festett. Hogy nem baj-e? Ez életem legszebb napja! Ujjongtam magamban. Beszélgettünk kicsit, közben meg vártuk a többieket. Naná, hogy Baekhyunék voltak az utolsók. A program végül egy közös kávézás lett. Én erre nem mondtam semmit. Már a kávé szagát is utálom. Út közben, beszélgettünk, majd a kávézóban, mindenki keresett magának helyet. Amint leültünk, azon kezdték törni a fejüket, hogy mit rendeljenek.
- Te nem iszol? - kérdezte tőlem Baekhyun.
- Nem szeretem a kávét. - fintorogtam, de egyből Luhanra kaptam a tekintetem, ugyanis velem együtt ő is megszólalt.
- Nem szereti a kávét. - szinte kővé dermedt mikor ráeszmélt, hogy mit is mondott. Mind a hárman őt bámultuk. Honnan tudja? Ez volt az első gondolatom. Kipirulva nézett fel rám.
- Komolyan? Miért? - Chanyeol kérdése mentette meg a helyzetet. Luhan elkapta rólam a tekintetét és elbújt az itallap mögé.
- Mert nekem túl keserű. - válaszoltam. - Jobban szeretem az édes dolgokat. - szemeimet le sem vettem a mellettem ülőről, akin látszott, hogy rendesen zavarba jött. Amikor megjött a pincér, mindenki leadta a rendelését. Én forrócsokit kértem, ha már itt vagyok, igyak is valamit.
Hazafele úton, megcsappant a létszám. Valaki hazament, valakinek még volt dolga délután, így azt intézte el.
- Te melyik szobában laksz? - kérdezte Baekhyun Luhantól, mikor már a lifte szálltunk.
- A harmadikon a 310-esben. - mosolyodott el. A másodikon mind a hárman kiszálltunk és fura mód Luhan is kilépett a felvonóból. Chanyeol szóvá is tette a dolgot, mire Luhan ismét zavarba jött. Végül visszaszállt a liftbe, de én még nem akartam, hogy elmenjen.
- Hyung! - kiáltottam oda, ezzel megakadályozva Luhan kezét abban, hogy megnyomja a gombot.
- Csak... Mi lesz a holnapi program?
- Sportnap. Szóval olyan ruhába öltözzetek, aminek nem baj, ha koszos lesz. - intett, majd megnyomta a liftgombot és bezáródott az ajtó. Alig tűnt el a szemünk elől, a két fiú rögtön kikérdezett, hogy van-e már valami. Nem tudtam mit felelni. Hiszen azt nem tudhatom, hogy mi jár Luhan fejében. Annyira vágyom arra az emberre, mint szomjazó a vízre. Egyszerűen fáj, hogy vissza kell fognom magam a közelében. Természetesen mire hazaértem, Lay már elkészült és már csak az utolsó simításokat végezte a haján.
- Felszedted már? - azt hiszem ez nála a "Szia!"- nak felel meg.
- Nem. Csak beszélgettünk.
- Komolyan? Jó lassúak vagytok. Mi Suhoval ilyenkor már rég túl voltunk mindenen. - csodálkozott.
- Azok ti vagytok. - legyintettem. - Amúgy dögös vagy.
- Kösz. Leléptem. Holnap jövök. - intett és elment. Sóhajtottam, majd lezuhanyoztam és elfeküdtem az ágyamon. Hirtelen üzenetem érkezett a mobilomra. "Hogy érezted magad? Kipihent voltál?" Luhantól jött. A szívem majd kiugrott a helyéről. "Az voltam. Kétségtelen, hogy a bubble tea dobott a hangulatomon!" Pár percen belül érkezett a válasz. "Örülök. Egyébként, holnap után este bulizni megyünk." Az üzenete után, nagy levegőt vettem, hogy le tudjam írni a következő sorokat. "A délelőtt szabad lesz?" L:"Igen. Miért?" Az ujjaim szinte remegtek, mikor leírtam kérdésem okát. "Esetleg elmehetnénk együtt teázni." Izgatottan vártam a választ. "Benne vagyok!" Erre a válaszra, boldogan felkiáltottam és énekelni meg táncolni kezdtem. Nagyban ugráltam az ágyamon, amikor kaptam még egy sms-t. "Sehun, a falak nem hangszigeteltek!" Vörös fejjel írtam vissza. Jó, azt tudtam, hogy felettem van a szobája, de nem gondoltam, hogymeg is hall. "Nem tudom miről beszélsz!" Pötyögtem vörös fejjel. "Ahha, na jó éjt!" Elnevettem magam. Hát, ciki. Mindegy. Másnap felvettem egy könnyű, sportos ruhát, majd a sportpályán találkoztunk a többiekkel. Luhan hozott nekünk egy-egy mezt, amire a csapatszámunk volt nyomva. Felosztottuk ki hol versenyzik és a maradék időben beszélgettünk.
- Te nem versenyzel? - kérdezte Baekhyun, Luhan felé fordulva.
- Dehogy! - vágott egy fintort az idősebb. - Szerencsére a csapatvezetőknek, nem kell versenyezniük. Csak dísznek vagyunk. Meg szurkolunk nektek. - mosolyodott el.
- Miért mondod ezt? Nem szeretsz sportolni? - szólalt meg most a Yodafülű.
- Nem ez a probléma. Én csak, jobb szeretem a labdajátékokat. Ilyen például a foci és a kosár. Régen tag voltam a focicsapatban. Ezekben jó is voltam. - mesélte. Ó, igen. Mind a mai napig, szemem előtt lebeg a kép, ahogy Luhan a labda után fut, közben izzadságcseppek jelennek meg a homlokán, melyek végiggördülnek az arcán. El bírnám viselni a látványt. Annyira elméláztam, hogy nem igazán figyeltem, ki miről beszél. Esküszöm, még a nyálam is kicsordult az izzadt Luhan látványára. Reflexszerűen vágtam rá az első mondatot, ami az eszembe jutott, Luhan kijelentésére.
- Kár. Pedig nagyon jó voltál. - mindenki rám meredt.
- Hogy? - Luhan meglepetten pillantott rám. Állati zavarba jöttem.
- Hát... szóval, láttalak párszor, még általánosban. - makogtam.
- Komolyan? - döbbent meg még jobban. Bólintottam és reménykedtem, hogy valamelyik fiú kiment.
- Szóval, mikor kezdődik a verseny? - kérdezte Chanyeol. Magamban hálát adtam neki és megkönnyebbülten vettem levegőt. Luhan az órájára nézett és közölte, hogy van fél óránk. Váltottunk egy utolsó pillantást, majd elment. A két fiú, konkrétan nekem esett. Vallatni próbáltak, de én sem tudtam nekik konkrét tényekkel szolgálni. A nap egész jól eltelt. Luhan az eredményhirdetés után, elvitt minket egy cukrászdába. Miután mindenki evett, visszamentünk a kollégiumba, ahol Chanyeolék elköszöntek tőlünk. Ketten maradtunk Luhannal a csendes folyosón.
- Ami a holnapi napot illeti... - kedte halkan, de közbevágtam.
- Dél körül az aulában? - mosolyogtam rá. Csillogó szemekkel nézett rám.
- Megbeszéltük. - elköszöntünk és mindketten a saját szobánk felé indultunk.
- Nem, még nem szedtem fel. - előztem meg Layt a "köszönésben".
- Béna vagy. - közölte. Köszi, ez jól esik!
- Te meg nem akarod beismerni, hogy szerelmes vagy Suhoba. - vontam vállat.
- Nem is! - nézett rám szúrósan.
- Ezért nyalod így ki magad? Tetszeni akarsz neki, ismerd be.
- Jó, lehet, hogy táplálok iránta némi... Gyengédséget. De ez nem jelent semmit. Most pedig megyek. Most pedig megyek. És mielőtt megszólalnál, tudom, hogy dögös vagyok! - ezzel elviharzott.Lay vicces. Gyors zuhany után, befeküdtem az ágyamba és elaludtam.
Reggel, megpróbáltam halk lenni és nem felébreszteni a szobatársam. Felvettem egy szűk farmert, meg a kedvenc pólóm és belőttem a hajam. Épp a fogamat mostam, amikor valaki kopogtatott. Nem tudtam ki lehet az. Kinyitottam az ajtót és meglepetésemre, Luhannal találtam magam szemben. Majdnem még a fogkefe is kiesett a számból. Lefagyva meredtem rá, mire ő elnevette magát.
- Jó reggelt. Remélem nem baj, hogy csak úgy beállítok, de kíváncsi voltam a szobádra. Kényelmesen berendezkedtél? - percekig csak álltam, majd végre tudtam reagálni is. Beengedtem Luhant és a fürdőbe siettem, hogy gyorsan befejezzem a fogmosást.
- Ki a szobatársad? - kérdezte halkan, miután visszamentem hozzá az előszobába.
- Lay. Nem a mi sulinkba jár. - válaszoltam neki és felhúztam a cipőmet. Bólintott.
- Mehetünk? - mosolyogtam rá. Viszonozta a vigyorom, majd elindultunk. Őszintén, annyira zavarban voltam, hogy eleinte elég semleges dolgokról beszélgettünk. Elmentünk teázni, majd sétálgattunk kicsit. Már-már kezdtem feloldódni, amikor hangos veszekedésre lettünk figyelmesek.
- Hát ti? - pislogtunk Baekyhunékra. Elég furán reagáltak, amiből egyből levágtam, hogy minket követtek. Persze, élve a lehetőséggel, rögtön zavarba hoztak minket. Ezt még tuti visszakapják! Szerencsére viszonylag gyorsan leléptek és nem terrorizáltak tovább.
- Ők most komolyan követtek minket? - bámulta a két siető fiút Luhan.
- Úgy néz ki. - bólintottam.
- És együtt vannak? - meglepődtem a kérdésén. Nem értettem, hogy miért kérdezi.
- Állítólag nem. Baekhyun Taeyeonnal jár.
- Pff! Na persze. - legyintett. Leültünk egy padra, majd folytattuk a beszélgetést.
- Neked van barátnőd? - tette fel a kérdést. Nem tudtam mit reagálni a kérdésre.
- Nincs. - mondtam végül. - Van valaki akit kedvelek, de még nem tudom, hogy viszonozza-e. - néztem egyenesen a szemeibe. Arca pirosas színt vett fel.
- Szerintem nem kell tartanod. Biztosan tetszel neki. - nem kérdezte ki az, én pedig nem mondtam többet róla. A délelőttöm hamar elrepült, így vissza kellett sietnünk a koliba, hogy elkészüljünk estére. Lay akkor kezdett reggelizni, mikor én kijöttem a fürdőből.
- Jó étvágyat! - intettem neki, majd tanácstalanul nyitottam ki a szekrényem.
- Fehér ing, bőrdzseki és szűk farmer. - azt hiszem neki ez volt a reggeli üdvözlés. Azaz, délutáni. Nem tudom nála, hogy szokás számolni az időt.
- Mi vagy te? Stylist? - néztem rá furán, de megfogadva a tanácsát, öltözködni kezdtem azokba a ruhákba, amelyeket javasolt.
- Már meg ne haragudj, de hozzád az kéne. - döbbenten néztem rá, de nem igazán érdekelte a dolog. Ugyan úgy ette tovább a kis zabkásáját, mintha misem történt volna.
- Na köszi! - vágtam be a sértődöttet.
- Nincs mit. - vont vállat. Tátott szájjal bámultam rá. Hihetetlen ez az ember. Komolyan! Szép lassan elkészültem, elrendeztem a dolgaimat, majd lementem a többiekhez. Körülbelül egy órát utaztunk, mire elértük a keresett helyet. Bementünk a zajos helyre, ahol mindenki megkereste a maga baráti társaságát. Annak viszont örültem, hogy Luhan mellettem maradt.
- Iszunk valamit? - mutatott a pultra. Csillogó szemekkel nézett rám. Mosolyogva bólintottam és leültünk egy-egy bárszékbe egymás mellé. Nem kevés italt döntöttünk magunkba, aminek az lett a következménye, hogy nagyon felbátorodtam.
- Tudod Luhan, nagyon jól nézel ki! - mosolyogtam rá.
- Igen? Úgy gondolod? Te sem nézel ki rosszul, azt meg kell hagyni. - mért végig. Szinte perzselt a tekintete.
- Baekhyun rosszul lett, ezért hamarabb leléptek. - mondta, majd elrakta a mobilját. A kollégiumban, síri csönd fogadott minket. Úgy döntöttem, most én kísérem föl Luhant a harmadikra.
- Köszönöm az estét. - álltunk meg az ajtaja előtt.
- Ezt én is mondhatnám. - vigyorodott el. - Pihend ki magad. Holnap kincsvadászat lesz az erdőben.
- Akkor én nem megyek. - kijelentésemre meglepetten pislogott.
- Már, hogy ne jönnél? - erre a szemébe néztem és kezeimmel közre fogtam az arcát.
- Mi értelme lenne? Hiszen én már megtaláltam a Világ legcsodálatosabb kincsét. - elvörösödve nézett vissza.
- Na ne mond. - elmosolyogtam. - Na, és hol van most? - kérdezte.
- Itt előttem. - válaszoltam. Luhan erősen ragadta meg az ingem és rántott le magához. Nyakam köré fonta karjait és vadul megcsókolt. Én az ajtónak passzírozva csókoltam vissza. Vagy negyed órát is eltöltöttünk ott, mire elszakadtunk egymástól.
- Aludj jól. - súgtam a fülébe. Váltottunk egy búcsúpuszit, majd végleg elváltunk egymástól. Ő a szobájába ment, én pedig a lift felé vettem az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése