20.fejezet

- 20 -

Baekhyun:

Reggel viszonylag kipihenten ébredtem. Az orvos kilencre jött, hogy megnézzen, mivel tegnap nem rendelt. Azt mondta, hogy nincs nagy bajom, csak megfáztam és a testem hevesen reagált, de a nehezén már túl vagyok. Felírt pár gyógyszert, majd távozott. Anyáék elmentek a patikába, hogy kiváltsák őket, de addig is a lelkemre kötötték, nehogy kimenjek, a végén csak jobban megfázom. Ezért leültem a TV elé és unatkoztam a kanapén, míg Chanyeol és a húgom odakint játszottak. Hallottam, hogy csörög a mobilom. Azt is tudtam, hogy Taeyeon az. De pillanatnyilag annyira össze voltam zavarodva, hogy sem erőm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy beszéljek vele. Körülbelül a századik hívás befejeztekor, Sohyun és Chanyeol léptek a házba. A kislány rögtön a szobájába rohant, hogy átöltözzön, de Yeol egy hatalmas vigyorral a fején, leült mellém.

- Szarul nézel ki. - nézett rám. Pff, kedves!

- Kösz. Örülök, hogy elnyertem a tetszésed. - vágtam egy fintort és tovább kapcsoltam a TV-ben. Chan felnevetett és közelebb hajolt.

- Naaa! Baek! Ne legyél már ilyen! - unott pofával néztem vissza rá. - Hát jó! Te akartad. - megragadott és maga alá tuszkolt. A meglepetéstől, még védekezni is elfelejtettem. A pólóm alá nyúlt és jéghideg kezeit az oldalamra nyomta. Ennyit arról, hogy nem megyek hidegbe. Akkorát sikoltottam, hogy még egy lány is elszégyellte volna magát. Yeol felnevetett és ott csikizett, ahol ért. Én már úgy röhögtem, hogy fájt a hasam és kicsordult a könnyem is.

- Elég! - nyögtem ki nagy nehezen. Chan abbahagyta a kínzásom és megtámaszkodott kezeivel a fejem mellett. Hatalmas, csillogó szemekkel nézett rám, ami engem még nagyobb mosolyra késztetett.

- Most már jobb a kedved, ugye? - pirulva bólintottam, mivel idő közben felfogtam, hogy milyen pózban is vagyunk. Szólhattam volna, hogy szálljon le rólam, de nem tettem. Csak bámultam az íriszeibe, amelyekben olyan tüzet véltem felfedezni, amilyet még sosem láttam. Hirtelen lehajolt hozzám és homlokát az enyémnek döntötte, de a szemkontaktus nem szűnt meg. A szoba, mintha pillanatokon belül vált volna katlanná. Szívverésem felgyorsult, mégsem volt kellemetlen. Ellenkezőleg. Kellemes érzés járta át a testem minden egyes porcikáját.
- Chanyeol... - súgtam halkan, félig lehunyt szemekkel. Ajkai milliméterekre voltak az enyémtől, szinte súrolták egymást. Fura, vágyakozó érzés kerített hatalmába. Nem bírtam tovább idegekkel. Chanyeol kitalálhatta gondolataim, mert a következő másodpercben megszűnt köztünk a távolság és megéreztem Yeol puha párnáit az enyémeken. Sokkal jobb volt mint az álmomban. Lágyan, mégis szenvedélyesen szívta meg ajkaim. Volt benne egyfajta akaratosság. Mintha mondani akart volna valamit. Kóstolgatott egy ideig, majd nyelve végigsiklott ajkamon, én pedig leejtettem az állam, hogy jobban hozzám férjen. Csókunk egyre hevesebbé vált. Belemarkoltam a colos hajába és erőteljesebben húztam magamhoz, közben másik kezemmel átkaroltam a nyakát. Hirten választ kaptam egy kérdésemre a sok közül. Miért? Mert jó érzés. Kellemes, üdítő, édes és... Nem is tudom. Olyan tüzet éreztem magamban, amilyet azelőtt soha. Ám alig merültünk bele egymás szájának feltérképezésébe, ismét megszólalt a mobilom. Ebben a pillanatban, ezer és ezer érzés futott át magamon. Legszívesebben a sarokba hajítottam volna a készüléket, hadd törjön ripityára. Közben feltettem magamban a kérdést. Normális vagyok én? Kilendültem az eddigi extázisból és úgy löktem el magamtól Chanyeolt, mintha tűzből lenne. Riadtan néztem rá. Most... Most mi van? A telefonom kijelzőjére pillantottam., ahol ott virított Taeyeon neve. Tekintetem visszavezettem Yeolra. Most tényleg fogalmam sem volt mit kéne tennem. Chan szemeiben mérhetetlen fájdalmat véltem felfedezni.
- Nem veszed fel? - kérdezte halkan, miközben egyenesen a szemeimbe bámult. Nem tudtam mit feleljek. Vegyem fel? Automatikusan emeltem fülemhez a telefonom, de közben végig Yeolt figyeltem.
- Hallo? - szóltam a mobilomba, bár alig hallottam a saját hangom.
- Csak, hogy felvetted végre! Egész héten próbáltalak elérni! Miért nem vetted fel? Van fogalmad róla, hogy... - innentől ignoráltam Taeyeon hangját. Chanyeol felállt és felment a lépcsőn. Éreztem, hogy rosszul esett neki, hogy fölvettem a telefont. Nem érdekelt, hogy Taeyeon miről csacsog. A lépcsőt bámultam és azt vártam, hogy Chan jöjjön le rajta, de nem tette. Egyáltalán. Mi volt az az előbb? Agyam kezdett besokallni, nem értettem semmit.
- Baekhyun! Baekhyun! Figyelsz? - Taeyeon éles hangja zökkentett vissza a valóságba.
- Igen, persze. - hangom egy kicsit sem volt meggyőző. Pár pillanatig csönd volt a vonalban, majd Taeyeon dühösen belekiabált.
- Tudod mit? Menj a fenébe! - és lerakta. Valamiért nem hatott meg a dolog. Teljes letargiában ültem a helyemen. Összegezzünk. Megcsókoltam Chanyeolt. A legjobb barátomat. És élveztem. Reggel miatta volt erekcióm. Nem vagyok normális! Úgy éreztem, beszélnem kell vele. Felbaktattam a lépcsőn és bekopogtam a szobám ajtaján.
- Bemehetek? - kérdeztem.
- Gyere! - hallottam a választ. Lenyomtam a kilincset és bementem a helységbe. Chanyeol az ágyon ült, gitározott. Helyet foglaltam mellette, de egy darabig nem szólaltam meg csak hallgattam, hogy zenél.
- Meg kéne beszélnünk az előbbit. - kezdtem bele. Yeol abbahagyta a gitárja húrjainak pengetését, de nem nézett rám. Maga elé nézett az ajtóra és mintha nem is itt lenne.
- Kéne? - kérdezte monoton hangon.
- Kéne. Nézd, nem tudom mi volt ez az előbb, de... - nem folytattam. Chan kérdőn pillantott rám.
- De?
- Talán az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk. - fájdalmas volt kimondani a szavakat.

Szinte égetett belülről. Yeol egyszerre tűnt megdöbbentnek és lesújtottnak.
- Elfelejteni? - tette fel kérdést, mintha nem értené.
- Figyelj! Nekem jelenleg barátnőm van, akit épp most csaltam meg. Ráadásul neked is tetszik valaki és furán néz ki, hogy közben csókolóztunk, nem? Ez duplán rossz. - magyaráztam. Láttam, hogy Chanyeol megfeszül mellettem.
- Baekhyun, aki tetszik az...
- Tudom, tudom. Van valakije. - vágtam a szavába. - De mi van, ha szakítanak? Próbálkozz nála, hátha megjön az esze.
- Ezt teszem mióta ismerem! - sziszegte a fogai közt.
- Tessék?
- Semmi. - sóhajtott hatalmasat. - Úgysem fog összejönni. - ismét melankolikus állapotba került és elvette rólam a tekintetét.
- Ugyan Chanyeol! Bárkit megkaphatnál! Tudod hányan csorgatják utánad a nyálukat?
- Csak épp az nem akit szeretnék. - Yeol idegei a végét járták. Egyszerűen lesütött róla, hogy legszívesebben robbanna.
- Hát, ha az a valaki nem veszi észre milyen főnyeremény vagy, akkor vak is és hülye is. - Chan mélyen a szemeimbe nézett és fájdalmasan elmosolyodott.
- Igen. Tényleg az. Nem is tudja mennyire.
- Nézz más után, ha ennyire reménytelen. - összerándult a gyomrom, amint kimondtam. Rossz érzés volt. Nagyon rossz.
- Szerinted ezt kéne tennem? Feladni és más után nézni? - kérdezte. Szemeiben keserűség csillant. Komolyan! Kit szeretsz ennyire? Lassan bólintottam, szinte alig észrevehetően, de tudtam, hogy Chanyeol látta.
- A csókot meg felejtsük el. Hiba volt. - ismét egy hatalmasat bucskázott a gyomrom. Mi van? Rosszat ettem? Vagy más az oka?
- Az. Hiba volt. - motyogta maga elé. Hirtelen megfagyott a levegő. Csak ültünk egymás mellett és néztünk magunk elé, mintha valami érdekes lenne az ajtó előtt. Egyre kellemetlenebb érzések törtek rám. Most, mi van?