2.17 I kill your father (Extra)

Suho:
Layt egy szórakozóhelyen ismertem meg. Már elsőre nagyon tetszett a stílusa. Olyan független volt, egyedi és nagyon elképesztő. Sokszor várt meg munka után és együtt mentünk haza. Lay annyira más volt mint én. Olyan rossz fiú alkat, míg nekem az az egyetlen "bűnöm", hogy egy esti szórakozóhelyen dolgozom, de egyébként mindig én voltam a család büszkesége. Jól tanultam, kedves voltam, elkerültem a balhékat. Ám, mikor megismertem Layt, sokszor belevitt a rosszba és el kellett mondanom, megtetszett. Az elején még jónak találtam, hogy ilyen, de később rá kellett jönnöm, hogy nagyon veszélyes dolgokat tud művelni. Ezek közé tartozott a lopás, dílerkedés, kábítószer birtoklás, annak a csempészése, illegális fegyvertartás, közterület rongálás. Nagyon féltem, hogy egyszer lecsukják.Sokszor ígérte, hogy abbahagyja, de aztán mindig visszatért a hülyeségeihez. Nem tudtam meddig bírom így. Minden nap attól rettegtem, mikor viszik Layt a rendőrségre. A helyzetet az is nehezítette, hogy a szüleim nem vették jó néven a kapcsolatunk. Nem csak azt kellett feldolgozniuk, hogy a fiúkat szeretem, hanem azt is, hogy Yixing nem volt az a jó kisfiú alkat. Sőt az első találkozásukkor, már fintorogtak a szüleim. A probléma az volt, hogy senki sem látta Laynek azt az oldalát, amibe beleszerettem. Mindenki egy beképzelt fasznak hitte, pedig nagyon odaadó volt, védelmező és rettentően kedves. Épp a közös fotóinkat nézegettem, amik a falára voltak kirakva. Reggel hat volt és nem volt otthon. Rettegtem, hogy mi lehet vele. Hirtelen kulcscsörgést hallottam. Nyílt az ajtó és Yixing lépett a házba, totál összeverve. Ijedten szaladtam oda.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem.
- Látnád a többieket! - vigyorgott.
- Megint pénzért verekedtél? - kérdeztem.

- Valamiből meg kell élni! - vont vállat és a fürdőbe vonult. Aggódva néztem utána és követtem. Leápoltam a sebeit, majd Yixing lefeküdt aludni. Mellette voltam és megsimogattam az arcát.
- Bárcsak leállnál! - súgtam. - Annyival nyugodtabb lennék! - nem egyszer vesztünk össze, pontosan ez miatt. Én mindig azzal érveltem, hogy sokkal jobb lenne, ha leállna az illegális dolgokkal, csak veszélyes helyzetekbe kerül és halálra aggódom magam, mire mindig azzal jön, hogy ha tényleg szeretem, így fogadom el. Nem tudtam, hogy mit csináljak vele. Annyira szerettem, hogy képtelen voltam elhagyni. Közben meg ott volt bennem a félsz. Ledőltem a kanapéra és a plafont bámultam. Miután lement a HunHan ügy, Lay végre száz százalékig nekem szentelte a figyelmét. Kivéve persze, ha épp nem feketén dolgozott, de azt mindig este csinálta, miután én elaludtam. Minden reggelem egy rémálom volt. Ha nem ért haza időben, már ijedten járkáltam fel-alá. Aztán jött a megkönnyebbülés, mikor kinyílt az ajtó. Könnyek gyűltek a szemeimbe. Vajon meddig fogom ezt bírni?

- Jó reggelt! - mikor kinyitottam a szemeim, Lay hajolt fölém mosolyogva. Csókot nyomott az ajkaimra.
- Hány óra? - kérdeztem.
- Délután három. Keveset aludtál este? - kérdezte. Bólintottam.
- Féltem, hogy nem jössz haza. - simítottam arcára.
- Akármi történhet, én mindig veled fogok maradni. - guggolt le hozzám. A szemeibe néztem, amik vadul csillogtak. Megöleltem, ő pedig fölemelt és mély csókot adott. Kimentünk a konyhába és főztünk magunknak valami ennivalót. Estefelé aztán mondtam Yixingnek, hogy ideje lenne indulnom.
- Késő van! - felelte.
- Annyira nincs! - mondtam és elindultam a kabátomért. Lay elkapta a csuklóm, visszarántott és megölelt.
- Nem mehetsz haza ilyenkor! Az utca veszélyes, főleg most! Vigyázni akarok rád! - súgta a fülembe. Értetlenül néztem a szemeibe.
- Hogy érted, hogy különösen most? - Lay felsóhajtott.
- Valamit nem mondtam. A múlt éjjel, nem akárkiket kellett megvernünk. - mondta komolyan. - Az egyik góré problémázott valamit, bár azt nem tudom, hogy mit. Nekünk nem mondták, csak fizettek, hogy verjük meg. Viszont mint kiderült, ez az ember erős háttérrel rendelkezik és kinyomoztatták, hogy kik verték össze a srácot. Megtaláltak engem is.
- És... Bántani fognak? - kérdeztem lesokkolva. Nem akartam, hogy baja legyen.
- Ők kegyetlenebbek. Kinyomozzák, hogy mi a gyengéjük az illetőnek, akit keresnek és ott rúgnak bele. Ezért féltelek. Biztos vagyok benne, hogy tudnak rólad. Félek, hogy te innád meg a levét a dolgoknak! - puszilta meg a homlokom. - Ígérd meg, hogy bármi történjék is, nélkülem nem mész sehova! - komolyan a szemembe nézett. Bólintottam. Mást nem tehettem, féltettem Layt. Azon az estén nem mentem haza, viszont mikor reggel fölébredtem, Yixing megint nem volt mellettem. Összeszorult gyomorral öltöztem föl, majd ide-oda mászkáltam a lakásban. Mit tehettem volna?
Megígértem Laynek, hogy nélküle egy tapodtat sem mozdulok. Már tíz is elmúlt, mikor végre hazaért.
- Hol voltál? - szaladtam elé és megöleltem.
- Dolgozni! - nyomott puszit az ajkaimra. - Most hazaviszlek! - fogta meg a kezem és kihúzott a házból. - Délután jönnek hozzám és nem akarom, hogy galiba legyen.
- Valaki olyan jön, aki rosszat akar? - kérdeztem.
- Csak nem akarom, hogy olyanba keveredj, ami veszélyes. Elég neked annyi, amilyen én vagyok. - felelte.
- Te nem vagy veszélyes! - ráztam a fejem.
- Az vagyok. Csak neked nem mutatom. - mosolygott rám. Nem feleltem. Lay hazavitt, majd elbúcsúzott tőlem.
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! - rántottam vissza egy csókra. Lay elmosolyodott.
- Megígérem! - puszit nyomott az ajkaimra, majd elment.
- Hol jártál ilyen sokáig? - kérdezte anya.
- Yixingnél voltam.
- Nem unod még azt a fiút? - csóválta a fejét. - És mi lesz az egyetemmel? Voltál bent?
- Nem. - mentem a szobámba. Lehet nem ez volt a legmegfelelőbb válasz, mert apa mérgesen rontott nekem.
- Mi az, hogy nem? Miből fogsz megélni, ha nem tanulsz? - pofozott fel. - Vagy Layel akarsz maradni? Hadd ábrándítsalak ki! Azt a gyereket rövid időn belül lecsukják és aztán nézhetsz!
- Nem megy börtönbe! - kiabáltam.
- Egyszer kell lebuknia és viszlát! - apám egyedül hagyott, én pedig lekuporodtam a sarokba és elsírtam magam. Nem akarom, hogy baja essen! Nem csináltam mást, csak bámultam ki az ablakon. Elképzelésem sem volt, hogy mi lehet most vele.
Napokig nem hallottam Lay felől. Annyira féltem, hogy folyamatosan hívogattam, de nem vette föl. Az üzeneteimre sem válaszolt. Végül összeszedtem magam és egyenesen Lay házához siettem. Bekopogtam, ám ahelyett, hogy valaki kinyitotta volna, az ajtó nyikorogva mozdult meg. Valaki betört a házba? Vagy Lay hagyta nyitva az ajtót? De miért? Tanakodtam, miközben a lehető leghalkabban bementem.
- Lay! Itt vagy? - kérdeztem hangosan. Nem jött válasz.
- Lay? Hallasz? - kérdeztem. Hirtelen bevágódott mögöttem az ajtó. Amikor megfordultam, egy csomó idegen srác állt velem szemben. Az egyik, hátulról lefogott, míg a másik belém rúgott és megütött, amitől a földre zuhantam.
- A pasid most nem ér rá! De mi majd rávesszük, hogy idejöjjön. - vigyorogtak és egy akkorát ütöttek a fejemre, hogy minden elsötétült.

Mikor újból magamhoz tértem, Lay pincéjében találtam magam, megkötözve. Körbepillantottam. Minden tele volt illegális növényekkel. Az egyik srác közelebb lépett.
- Ha jól sejtem, Lay hamarosan itt lesz! - hajolt le. - Kezdem érteni miért kedvel téged annyira! Nem nézel ki rosszul. A ruháidból ítélve, még jómódú is vagy. Jó fogás! - röhögött.
- Mit akarnak Yixingtől? - kérdeztem.
- Nézd már! Amiatt nem aggódsz, hogy veled mit teszünk? - kérdezték, mivel a pincében többen is vigyáztak rám. Hirtelen zajt hallottunk.
- Úgy hallom, megérkezett. - Layt, két férfi kísérte a pincébe. A fiú feldúlt volt és mikor meglátott, szinte nekiment az őrzőmnek.
- Minek kellett őt is belekeverni? - kiabálta Lay. Alig bírták lefogni.
Mi van? Félted a pasidat? - röhögtek.
- Mit akartok? - kérdezte Yixing. Erre az egyik pasi úgy belerúgott, hogy Lay a földön találta magát.
- Ha megvered a társunk, mi kicsinálunk téged! Most szépen végignézed, ahogy a drága szerelmedet cafatokra szedjük! - hozzám léptek és belém szúrtak egy kést. Hangosan kiáltottam fel. Mindenki röhögött, Layt kivéve, aki kétségbeesetten próbált szabadulni. Most Yixinghez fordultak, engem pedig, addig őrizetlenül hagytak. Szenvedve próbáltam keresni valamit, ami levágja a kötelet a kezemről. Nem találtam semmit, mígnem Layt neki nem dobták egy üvegvitrinnek, ami ripityára tört.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva. Lay rám pillantott, de nem tudott felelni, mert megragadták és ütni, rúgni kezdték. Sírva fakadtam és kétségbeesetten kerestem egy nagy üvegdarabot, majd elkezdtem leszedni a kezemről a kötelet. Nagy nehezen sikerült leoldanom, majd kiszedtem magamból a kést. Rettenetesen fájt. Az egyik fickó mögé léptem és kirántottam a pisztolyát. Mindenki felém fordult.
- Nem figyeltetek rá? - kérdezték egymástól.
- Engedjétek el Layt! - kiabáltam rájuk. A többiek elkezdtek felém közeledni.
- Add vissza! - kiabáltak velem.
- Nem!
- Add vissza! - ekkor lőttem. Az egyik pasinak, eltaláltam a karját. A többiek nekem ugrottak. Most én lettem a céltábla. Hirtelen fütty hallatszott. Layre pillantottunk, aki egy kancsó benzint öntött a földre, majd felmutatta az öngyújtóját, ami égett.
- Nem mered! - néztek Layre a srácok. A benzin, egyenesen felénk folyt. Lay rám pillantott. Tudtam mit akar. Kihasználva a döbbent pillanatot, kiszabadítottam magam és míg én Lay felé rohantam, ő eldobta az öngyújtóját. Megragadta a kezem és kihúzott a pincéből, majd bezárta az ajtót. Épp sikerült kiérnünk a házból. Nem sokkal később ugyanis, az hatalmas lángokkal kezdett el égni. Mindketten véresek voltunk. Lay zokogva borult a nyakamba.
- Annyira sajnálom!
- Hol voltál? - kérdeztem sírva.
- Kiléptem a bandából. - mondta a szemét törülgetve. - Kiléptem, mert annyira féltettelek, hogy otthagytam őket. - Layhez bújtam.
- Szeretlek! - csókoltam meg. A rendőrség és a tűzoltóság is kijött a helyszínre. A drogokból, az illegális növényekből, semmi sem maradt. A rendőrség ártatlannak nyilvánított minket. A kórházban ellátták a sérüléseinket, majd hazavittem Layt. A szüleim továbbra sem örültek, ám az eset után, Lay jelentős változásokon ment keresztül. Nem csinált veszélyes dolgokat. Persze, volt, hogy néha szívott egy kis füvet, de ennyi. Nagyon boldog voltam és nyugodt. Végre úgy hajtottam álomra a fejem, hogy tudtam, Lay ott lesz mellettem. Yixinget végül elfogadták a szüleim és Lay keresett magának állást, majd beköltözött egy kis lakásba a városba. Én természetesen mentem vele.
- Te vagy az életem értelme, ugye tudod? - kérdezte mosolyogva.
- Tudom! Szeretlek! - adtam csókot az ajkaira. Végre minden olyan volt, mint amilyennek régen elképzeltem!