6. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Pár órával azelőtt, hogy találkoznunk kellett volna, átmentem Baekhyunhoz. Megkérdeztem, akar-e jönni. Baekhyun először nagyon ellenkezett, de sikerült meggyőznöm és megígértem, hogy nem hagyom egyedül.
- Mit vegyek fel? - kérdezte bizonytalanul. Miután segítettem neki választani, gyorsan átöltöztem. Kivételesen volt annyi eszem, hogy elhoztam a ruháim Baekhez, így nem késtünk el.
- Ma Chanyeol járt nálam! - szólalt meg hirtelen Baekhyun, miközben utaztunk a buszon. Kérdőn néztem rá.
- Tényleg? És, mi volt?
- Hát... Bocsánatot kért. Akartam neki sütit adni, de ráejtettem a fölsőjére... - magyarázta.
- Megesik az ilyen! - vontam vállat.
- Az is, hogy én ezért sírva fakadok? - meredt rám Baekhyun. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.
- Jaj Baekhyun! Te olyan kis szerencsétlen vagy! - nevettem el magam. A fiatalabb beleboxolt a vállamba. Mikor megérkeztünk, csak Chen és Chanyeol ültek az asztalnál.
- A többiek? - kérdeztem.
- Késnek, de jönnek! - mosolygott Chen. Leültünk melléjük és kértünk egy-egy rövidet. Baekhyunnak kifejezetten jót tett. Kellemesen elbeszélgetett Chanyeollal, akiről le sem lehetett vakarni a vigyort. Chen közelebb csúszott.
- Mit gondolsz? A két jómadár egymásra talál? - mosolygott rám.
- Talán. De az sem baj, ha nem. Majd segítünk nekik! - vigyorodtam el. Chen küldött felém egy huncut pillantást, majd koccintottunk. Lehúztuk az italainkat és az üres poharakat az asztalra

helyeztük.
- Nem megyünk táncolni? Már mindenki ropja és Chanyeol is kettesben maradhat Baek-el. - javasolta Chen. Épp rábólintottam volna, mikor valaki megragadta a vállam.
- Nélkülem, egy tapodtat sem! - felnéztem és egy elég részeg Luhan vigyorgott telibe. A mögötte lévő srácra pillantottam, aki az égnek emelte a tekintetét. Ledobta magát az egyik székre és ránk nézett.
- Részeg, szóval ne itassuk tovább. - húzta el a száját.
- Megint összevesztetek? - kérdezte Chen.
- Most épp melyikre gondolsz a sok közül? - nézett rá Sehun. Luhan közben szinte rám mászott.
- Xiumin! Menjünk táncolni! - nyafogott. Nekem nem lett volna ellenemre, ha Sehun nem úgy fikszíroz, mint akit meg akarnak ölni. Ezt Luhan is észrevette. Elvigyorodott és közelebb hajolt.
- Sehunnal nem kell foglalkozni! Nekem viszont szükségem van rád! - vigyorgott. Sehunra pillantott, majd megragadta a csuklóm és elvonszolt magával. Az elején, még tényleg táncoltunk, aztán egyre inkább belemászott a képembe és lesmárolt. Viszonoztam, mert miért ne? Viszont akkor is firán éreztem magam. Mikor elváltunk, Luhan egy kis tablettát szedett elő.
- Nyújtsd ki a nyelved! - szólt rám. Tettem amit mond, mire a tablettát a nyelvemre helyezte.
- Jó! Most pedig csókolj meg! - vigyorodott el. Ajkaim az övére nyomtam és hirtelen azt éreztem, hogy a tabletta eltűnik a számból. Luhan belemosolygott a csókba és mélyen a szemeimbe nézett.
- Kedvelsz engem? - kérdezte. Szemeiben kétségbeesés tükröződött, mintha azt akarta volna, hogy igennel feleljek.
- Hát... Én... - gondolkodtam mit is mondjak. Mert tény, hogy eleve kedveltem, de csak pár napja ismertem meg jobban.
- Nem tetszem, igaz? - kérdezte a fiú szomorúan és hozzám bújt.
- Nem erről van szó... Csak...
- Akkor, miről? - kérdezte. Mivel nem tudtam mit feleljek, legjobbnak találtam, ha megcsókolom. Mikor elváltam ajkaitól, Luhan mosolyogva nézett rám vissza.
- Ez a válasz is megteszi! Egyenlőre! - elmosolyodtam. Luhan oldalra pillantott. Arcvonásai megkeményedtek, a mosoly lehervadt az arcáról és gyorsan a földre pillantott.
- Mi a baj? - kérdeztem. Luhan megrázta a fejét.
- Semmi. Menjünk vissza a többiekhez! És ne feledd! Ez a mi titkunk! - kacsintott, majd elvonszolt a terem sarkából. Visszamentünk a többiekhez, legalábbis arra számítottunk, hogy a többiek is ott lesznek.
- Baekhyun? - néztem körül.
- Chanyeol kivitte levegőzni! - mondta Chen és belekortyolt az italába. Hirtelen nagyon kellemetlenül éreztem magam. Szar lehetett neki egyedül.
- És Sehun? - kérdeztem. Chen Luhanra pillantott, majd rám.
- Nem tudom. - láttam rajta, hogy hazudik. Nem kérdeztem rá, ha akarja, elmondja. Leültünk Chen mellé és néztük a táncoló tömeget.
- Ne haragudj, hogy itt hagytunk. - súgtam neki. Jongdae rám pillantott és hálás mosolyt küldött nekem.
- Semmi probléma. Visszajöttetek, nem? - kérdezte. Megkönnyebbültem. Nem akartam megint egyedül hagyni, de Luhan határozottan szarul nézett ki. Arca zöld volt, mint egy éretlen körte.
- Luhan! Minden oké? - kérdeztem.
- Hányingerem van. - felelte a fiatalabb.
- Vidd ki innen! - súgta nekem Chen. Bólintottam és kézen ragadtam a fiút. Még távolról

meghallottam Sehun és Chen hangját.
- Hová mennek?
- Luhan rosszul van. - felelte Chen.
- Miért nem szóltatok?
- Miért nem voltál mellette? - ekkor értünk az utcára. Épp időben, mert Luhannál tetőfokára hágott a hányinger.
- Jobban vagy? - kérdeztem, miután végzett. Luhan rám nézett.
- Egy kicsivel. De nem akarok itt maradni. - húzta el a száját.
- Jó! Szóljunk a többieknek, hogy hazamennél...
- Nem akarok hazamenni! - vágott közbe.
- Akkor, hol akarsz éjszakázni? - kérdeztem. Luhan egy sokatmondó pillantást küldött felém.
- Nálad!