2.15 I kill your father

Xiumin:
Munka után, gondoltam felhívom Luhant, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e? De nem vette föl. Kezdett nagyon rossz érzésem lenni. Miközben rohantam Luhan lakásához, felhívtam Layt, hogy azonnal jöjjön ő is. Viszonylag hamar értem oda, Yixing pedig nem sokkal azután érkezett, hogy megpróbáltam betörni az ajtót.
- Nem nyílik? - kérdezte Lay.
- Szerinted? - néztem rá szikrázó szemekkel.
- Állj hátrébb! - utasított Yixing. Elléptem az ajtótól, Lay pedig egy rúgással betörte azt.
- Luhan! - kiabáltunk, de semmi válasz. Ekkor benyitottam a konyhába és egy hatalmas sikoly hagyta el az ajkaim. Luhan ott feküdt, vérbe fagyva, kezébe egy kés volt döfve. Bőre halott sápadt volt, a konyhapadlója pedig vörös a sok vértől.
- Hívd a mentőket! - rohant mellém Lay és elkezdett ügyködni valamit. Gyorsan előkaptam a mobilom és felhívtam a mentőket, akik nemsokára megjelentek. Luhant újra kellett éleszteni. Mikor már egy órája próbálkoztak, kezdtem feladni a reményt. Rettenetesen dühös voltam. Aztán, valami csoda folytán, Luhan szemei kipattantak. A kórházban a sürgősségibe került és azonnal nekiálltak kiszedni belőle a kést. Miközben a kórházi váróban ültünk, egyre dühösebb és dühösebb lettem.
- Vigyáznál Luhanra kicsit? - kérdeztem Layt.
- Sehunhoz mész? - pillantott rám.
- Igen! - bólintottam.
- Rendben. Ha Luhan felébred, beszélek vele, meg felhívom egy haverom, hogy csinálja meg az ajtót. - intettem, majd feltüzelve rohantam Sehunhoz.

Sehun:
Egy csodás napot töltöttünk együtt Yerivel. Végre minden rendbe jött! Legalábbis így hittem. Este volt már, mikor hazaértem. Nagyiék aludtak, így megpróbáltam halk lenni. Hirtelen kopogtatást hallottam. Értetlenül nyitottam ajtót. Alig fordítottam el a kulcsot, Xiumin rontott nekem. Szemei könnyben úsztak.
- Dögölj meg te rohadék! - kiabálta és gyomorszájon rúgott.
- Mi? Most megint mit tettem? - értetlenül néztem fel rá.
- Mit? Azt, hogy a te kibaszott döntésképtelenséged miatt, Luhan átszúrta a kezét egy nyomorult konyhakéssel! - kiabált tovább. Szemeimet kimeresztve meredtem rá.
- Ho... Hogy...?
- Jól hallottad! - sírta Xiumin. - Majdnem meghalt! Minden miattad van!
- Hol van most Luhan? - kérdeztem.
- Kórházban! Mit gondolsz, hol? Lay vigyáz rá. Ki kellett műteni a kezéből azt a kibaszott kést! - üvöltözte. - Idefigyelj, te utolsó paraszt! Ha meghallom, hogy meglátogatod Luhant, esküszöm megkötözlek és a sínek alá vetlek! Világos? - bólintottam. Xiumin dühösen távozott, magamra hagyva engem. A hajamba túrtam. Luhan öngyilkos akart lenni? Annak ellenére, hogy tudtam, Xiumin letépi a fejem, másnap egyenesen a kórházba rohantam. Nem sokkal azután érkeztem, hogy Luhan felébredt.
- Szia... - köszöntem bizonytalanul. Luhan gyilkos tekintettel meredt rám.
- Mit akarsz tőlem? - szemeiben könnyek csillogtak.
- Miért tetted ezt? - kérdeztem.
- Mert egyedül maradtam. - vont vállat.
- Luhan...
- Nem érdekel! - vágott közbe Luhan. - Nálam maradt a pulcsid! Elhoztam, mert tudtam, hogy eljössz! Ott van az asztalon. - bökött oda a fejével. - Vedd el és menj! Semmi közünk sincs egymáshoz! Menj vissza Yerihez, ahogy tegnap is. Engem pedig hagyj végre békén! - nézett rám komolyan.
- Honnan tudod, hogy együtt voltam Yerivel? - kérdeztem.
- Éreztem! - felelte. - Menj innen! Xiumin mindjárt ideér! Szóval, jobb ha mész! - bólintottam, de nem szívesen hagytam ott.

Luhan:
Az ablakon kinézve ültem a kórházi ágyban. Tegnap Lay megint megemlítette, hogy nem kéne maradnom. Nem sokkal azután, hogy Sehun lelépett, Xiumin érkezett a szobába.
- Hogy vagy? - ült az ágyam szélére.
- Döntöttem! - meredtem a fiúra.
- És?
- Hazamegyek! Kínába! Elegem van! Laynek igaza volt. Semmi sem köt ide. Amint kikerülök innen, veszem is a repülőjegyet és elmegyek! - mondtam. Xiumin bólintott és a tarkómra simított. Közelebb

húzott és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Tisztelem a döntésed! - elváltunk és újra kinéztem az ablakon. Esett.
Egy hétig tartottak bent. Pszichológust kértek mellém, de valahogy sikerült meggyőznöm őket, hogy véletlen baleset volt minden, szóval hazaengedtek. Xiumin és Lay segítettek a pakolásban.
- Helyesen döntöttél! Te vagy az egyetlen, aki nem baszta el a dolgokat! - mondta Lay, mikor Xiumin kiment a szobámból. Értetlenül néztem Yixingre.
- Hogy érted?
- Sehogy! - rázta meg a fejét. Mivel hárman voltunk. ráadásul később Suho is csatlakozott hozzánk, egész gyorsan ment a pakolás. Suho nagyon kedves volt és igazán összeillettek Layel. Xiumin aggódva figyelt engem. Azon az estén, nem aludtam túl sokat. Folyton az járt a fejemben, hogy már csak pár óra és végleg elhagyom ezt a helyet úgy, hogy Sehun nem fog tudni róla. De kénytelen voltam megtenni. Hiába szeretem Sehunt, ha nem lehet az enyém. El kellett engednem, ráadásul örökre. Sehunnak családja lesz, én pedig valahogy túlteszem magam a fiatalabbon és talán én is boldog lehetek valamikor. Másnap reggel a srácok, kijöttek velem a reptérre.
- Hát... Majd írj! - öleltek át. Bólogattam, hogy "Persze, majd írok!". Felszálltam a gépre és figyeltem, hogy egész Szöul milyen pici onnan fentről. Most Sehun biztos élvezi az időt! Gondoltam. Fogalma sincs, hogy elmentem! De nem érdekel! Nekünk nincs jövőnk! Sóhajtottam és hátradőltem a székemben. Indulás haza!

Sehun:
Hetekig nem kerestem Luhant. Viszont ami a legfurcsább, hogy nemhogy nem láttam. hírét sem hallottam. Annyira aggódtam, hogy elmentem a lakásához és bekopogtam.
- Jó napot! - nyitott ajtót egy idegen fiú. A döbbenettől szólni sem tudtam.
- Segíthetek? - kérdezte a fiú, mikor látta rajtam a sokkot.
- Ki vagy te? - nyögtem ki az első dolgot, ami eszembe jutott. A srác felvonta a szemöldökét.
- Byun Baek Hyun vagyok! - mutatkozott be.
- És... Hogy kerülsz ide? - kérdeztem még mindig teljes döbbenetben.
- Egy haverom ajánlotta, hogy költözzek ide a barátommal, mert olcsó a lakbér. - magyarázta. A hajamba túrtam.
- Ideköltöztél? - ismételtem.
- Igen! Miért? - kérdezte értetlenül Baekhyun.
- Te! Bacon! Jössz már, vagy mi? - egy állati magas fiú állt meg Baekhyun mellett és kérdőn nézett rám. - Szia! Te ki vagy?
- Sehun. - feleltem kimeresztett szemekkel.
- Úgy festesz, mint aki szellemet látott! Minden oké? - vigyorgott rám.
- Nincs. - motyogtam. - Azt nem tudjátok mi lett a tulajjal? - kérdeztem. Ekkor mindkettejük szeme felcsillant.
- Ó, hogy te vagy az! - végképp nem értettem. - A tulaj elköltözött! De van itt egy cím! A haverunk adta oda, ha feltűnsz, adjuk át az üzenetét! - elvettem a cetlit és a két srác becsukta az ajtót.
"Ha tudni akarod mi történt, gyere át!" A cetlin egy cím volt, így odarohantam. Becsöngettem és egy srác nyitott ajtót. Emlékeztem rá a szórakozóhelyről.
- Szia Sehun! Gyere beljebb! - mosolygott kedvesen.

- Hol van Luhan? - kérdeztem idegesen.
- Mi van? Hiányzik? - vigyorodott el Lay. Megragadta a pólóm és behúzott a házba, majd levágott a fotelba.
- Bocs, de utálok az ajtóban álldogálni!
- Hol van Luhan? - kérdeztem szinte hisztérikusan.
- Otthon! Kínában! - ledermedtem.
- Hol?
- Kínában! Miért? Mit gondoltál? Hogy itt marad? Yerit választottad! Már semmi sem köti ide! - magyarázta. Szemeiben valami ördögi csillant.
- Hogy érted? - meredtem rá.
- Úgy, hogy sorstársak vagytok! De te más utat választottál, ezzel viszont eltaszítottad Luhant! Hát nem remek? Már nem kell, hogy miatta fájjon a fejed! - a földre néztem. Én nem akarom ezt!
- Mi a baj? Csak nem megbántad? - Layre pillantottam. - Gondoltam! De már nem tehetsz semmit! Edd meg amit főztél! - kinyitotta az ajtót, jelezve, hogy távozzak. Szomorúan mentem ki a házból.
- Még egy kérdés! - állított meg Lay. Felé fordultam.
- Szereted Luhant? - bólintottam.
- Akkor hülyébb vagy, mint gondoltam! - nevetett fel. - Na tűnés! - lökött meg és bevágta az ajtót. Elindultam az úton. Először zihálni kezdtem, majd elbőgtem magam. Hisztérikusan zokogtam, felrúgtam vagy három kukát és rohanni kezdtem hazafelé. Túl sok volt ez nekem! De nem tehettem semmit! A többiek nem fognak segíteni, hogy visszakapjam Luhant! De szükségem van rá! Nagyon!