9. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
- Mi a baj? - kérdezte Chen. Épp a büfében ültünk és ebédeltünk.

- Csak elgondolkodtam. - vontam vállat.
- Min?
- Ha össze akarnál hozni két embert, de az egyik nagyon félős lenne, mit csinálnál? - kérdeztem.
- Gondolom Baekhyunról beszélsz, ugye? - bólintottam. - Zárd össze őket. Az beválhat. - helyeseltem.
- Nem hülye ötlet! - gondolkodtam el. Ha sokáig vannak együtt, talán Baekhyun is megnyílik. Tanakodtam.
- Rendes tőled, hogy segítesz nekik. - mosolygott Chen.
- Ugyan! Ez normális! Te is segítenél a barátaidnak! - néztem mélyen a szemeibe. Chen elfordította a tekintetét.
- Ja! - bólintott, de nem volt túl meggyőző.
- Ha már itt tartunk, Luhanék kibékültek? - kérdeztem. Chen vállat vont.
- Biztos! Még nem beszéltem velük!
- Úgy hallottam nagyon közel állsz hozzájuk! - fojtattam az ingerlést. Chen az asztalra csapott.
- Ejthetnénk a témát? - meredt rám.
- Mi a baj? - kérdeztem ártatlanul.
- Semmi, csak ideges vagyok. - rázta a fejét. Nem akartam nagyon felidegesíteni, ezért bólintottam.
- Jó, hagyjuk.
- Köszönöm. - Chen felállt, majd távozott. Még egy dolog amit felírhattam a noteszomba. Chen titkol valamit! Felálltam én is, hogy kimenjek kicsit a levegőre, de beleütköztem valakibe.
- Szia! - vigyorgott rám Luhan.
- Milyen jókedvű vagy! Kibékültél Sehunnal? - kérdeztem. Luhan arcáról lefagyott a mosoly.
- Nem igazán érdekel, hogy mi van vele! - vont vállat.
- Akarsz róla beszélni? - kérdeztem. Luhan rám nézett.
- Menjünk kávézni! - ragadta meg a csuklóm és elszaladt velem. Elhaladtunk Sehun mellett, aki utánunk fordult, majd ment tovább. Beültünk Luhan kocsijába és elmentünk az egyik közeli kávézóba.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem, mikor leültünk és a kávénkat kavargattuk. Luhan kérdőn nézett rám.
- Mit?
- Mi van közted és Sehun közt? - meredtem rá. Luhan lehajtotta a fejét.
- Bonyolult. - felelte.
- Engem viszont érdekel. - Luhan a szemeimbe nézett.
- Én érdekellek, vagy csak kíváncsi vagy? - kérdezte. - Nem mindegy.
- Érdekelsz! - feleltem. Luhan szemei elkerekedtek.
- Tényleg?
- Persze! Melletted állok, bármi is legyen! - bólintottam. Luhan elmosolyodott.
- Ez kedves. Tudod mit? Elmondom, de nem most! Előbb látni akarom, hogy tényleg megbízhatok-e benned! - vigyorodott el. Miután megittuk a kávénkat, Luhan kitalálta, hogy menjünk el sétálni. Vele mentem, más választást nem hagyott. Ahogy a kihalt parkban járkáltunk, hirtelen két alak tűnt fel a távolban. Az egyik ismerős volt. Ahogy közeledtünk hozzájuk, Luhan is észrevette őket. Arcizmai megkeményedtek, a mosoly lehervadt az arcáról.
- Fogd meg a kezem! - kérte halkan, de határozottan. Nem értettem, hogy mire készül, de ujjaim az övére kulcsoltam. Luhan egy gyönyörű mosolyt varázsolt az arcára, majd határozott léptekkel, megindult előre. Ahogy közeledtünk a két alak felé, az egyiket felismertem. Sehun volt.
- Sziasztok! - biccentett nekünk.
- Nem dolgoznod kéne? - kérdezte Luhan.
- Azt teszem! Tiszteletbe tartom a főnököm kívánságát és békén hagyom! - felelte Sehun. Luhan megszorította a kezem.
- Igazán figyelmes vagy! - szűrte ki fogai közül. Sehun féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Ne siess haza! - mondta, majd tovább mentek. Luhanra pillantottam, aki egy ideig meredt maga elé, majd lehajtotta a fejét.
- Menjünk vissza Chenhez! Meguntam a sétát! - visszaültünk a kocsiba és elindultunk az ügynökség felé. Luhanra pillantottam. Arca komoly volt és szemeiben fájdalom csillogott. Miután leparkoltunk, bementünk az épületbe. Chent kezdtük keresni, aki az öltözőjében volt.
- Sziasztok! - mosolygott. - Mit csináltatok? - kérdezte.
- Ittunk egy kávét. - mondtam. - És te? Mi lesz most? - kérdeztem.
- Semmi! Hazamegyek! Egyébként, arra gondoltam, átjöhetnénk hozzám ma este! Mit szóltok? - kérdezte. Luhan megrázta a fejét.
- Dolgom van! Esetleg máskor! - Chen lebiggyesztette az ajkát.
- Kár! De rád számíthatok, ugye? - nézett rám. Elgondolkodtam, egyedül hagyjam-e Luhant, de végül arra jutottam, hogy felnőtt férfi, csak nem csinál baromságot! Különben is, elméletileg Chennel kéne lennem, mégis egyedül hagyom egy csomószor.
- Persze! - bólintottam. Chen arcára visszaült a mosoly.
- De jó! Akkor innen egyből hazamegyünk, jó? - ismét bólintottam.
- Viszont, ha nem haragszol, én mennék! - mondta Luhan. Meg sem várta a választ, távozott a helyiségből. Utána pillantottam és nagyon reméltem, hogy tényleg nem csinál semmit.
Chen összeszedte a cuccait, majd rám vigyorgott és elindultunk hozzá. Ahhoz képest, hogy egy híres énekesről beszélünk, elég kicsi lakásban lakott. Hatalmas szemekkel néztem körbe.
- Nem erre számítottál, mi? - nevetett, mikor meglátta döbbent képemet.
- Nem éppen. - vallottam be.
- Kitalálhatom? - lépett közelebb. - Hatalmas házra számítottál, szobalányokkal meg hatalmas tetőterasszal? - vigyorgott.
- Ha a szobalányokat kiszeded, eltaláltad! - bólintottam. Chen megcsóválta a fejét.
- Egyedül élek, mint a kisujjam. Ezért nem is akarok nagy lakásba lenni. Csak rosszabb lenne! - húzta el a száját.
- Rosszabb? - kérdeztem.
- Mint említettem, egyedül élek! Senkim sincs. A szüleim meghaltak, igaz barátként pedig egyedül Chanyeolt tarthattam számon, eddig. - mondta.
- És Luhanék? - pislogtam nagyokat. - Azt hittem kedveled őket.
- Persze! Nagyon szeretem őket, de a hármunk kapcsolata sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy látszik. - magyarázta.
- Mitől olyan bonyolult? - kérdeztem.
- Majd rájössz! Ha meg nem, majd elmondom! - mosolygott a fiatalabb. - De most ne beszéljünk erről! - ragadta meg a csuklóm és bevonszolt a konyhába.
- Süssünk valamit! - vigyorgott rám. El kellett mosolyodnom a lelkesedésén. Chen azt javasolta, csináljunk muffint. Elkezdtük a sütést, de az egészből nem lett semmi. Helyette csatázni kezdtünk a tojással, liszttel meg a tejjel.
- Jó! Egyezzünk ki egy döntetlenben! - vigyorgott Chen és megpróbálta levakarni magáról a lisztet és a tojást.
- Benne vagyunk! Egyébként most, hogy nem csináltunk kaját, mit eszünk? - kérdeztem.
- Rendelünk pizzát. - lépett Chen a telefonhoz. - Milyen legyen?
- Vegetáriánus! - a fiatalabb bólintott, majd megrendelte a vacsoránkat.
- Szerintem amíg várjuk a vacsit, menj el fürdeni! - mosolygott rám Chen. Bólintottam, majd megindultam a fürdő felé. Csak akkor jutott eszembe, hogy sem váltóruha, sem törülköző nincs nálam, mikor már egy órája vakargattam le a tojáshéjakat. Gondolkodtam, hogy kikiabálok, de Chen megelőzött.
- Figyi, hoztam neked pizsit meg törülközőt! Bemehetek? - kérdezte.
- Gyere! - szóltam ki neki. Chen behunyt szemmel lépett a fürdőbe. Mivel nem látott, odanavigáltam a szennyesládához, hogy annak a tetejére tehesse a cuccaimat. Épp elhaladt a kád mellett, mikor megcsúszott. Megpróbáltam elkapni, de ebből az lett, hogy konkrétan, rám esett a kádban. Nagy szemekkel meredtem rá, miközben Chen arca, egyre vörösebb lett.
- Bocsánat! Ne haragudj! Véletlen volt! - kipattant mellőlem, azaz rólam és szinte kirohant a fürdőből. Nekem még kellett egy kis idő, míg megemésztettem a történteket.