7. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Hatalmas szemekkel néztem a fiatalabbra.
- Nálam akarsz aludni? - Luhan bólogatott. Nem tudtam mit csináljak. Azért az elég hülyén jönne ki, hogy előbb lépünk le, mint a többiek, ráadásul Luhan nálam alszik. Gondolkodtam a megoldáson és végül megtaláltam.
- Jó, de a többieknek is jönniük kell. - azt ugyan nem tudtam, hogy fogom beszuszakolni a társaságot a lakásomba, de jobb ötletem nem volt. Luhan csalódottan meresztette rám a szemeit.
- Miért nem akarod, hogy csak én menjek? - kérdezte.
- Nem akarom, hogy olyat tegyél, amit megbánhatsz. - feleltem. Ő nem mondott semmit, beletörődött, hogy nem kettesben leszünk az este. Miután visszamentünk, közöltem a többiekkel a szituációt. Baekhyun örült, hogy nálam aludhat, Chanyeol vigyorgott Baeken, Chen megértően bólintott, Sehun pedig nem volt sehol.
- Hol van Hunie? - kérdeze Luhan kábán. Látszott rajta, hogy nagyon elfáradt. Chen és Chanyeol összenéztek, majd megvonták a vállukat.
- Nem tudjuk!
- Kegyes hazugság! - húzta el a száját Luhan. A többiek azt javasolták, hogy keressem meg Sehunt. Ennek én nem örültem túlságosan, mivel a fiatalabb elég látványosan nem bírt engem. Mégis elindultam a tömegben, hátha megtalálom valahol. A sötétben, nem láttam túl jól, de valahogy mégis sikerült rálelnem a testőrre. Épp egy csaj szájában matatott és úgy tűnt, teljesen jól elvan. Nem tudtam, hogy most odamenjek, vagy ne? Nem akartam megzavarni, de mi meg indultunk volna. Végül addig bámultam, hogy észrevette és idegesen fordult felém.
- Mit akarsz? - kicsit megijedve feleltem.
- A többiek indulnának. - Sehun bólintott. Egy utolsó csókot nyomott a lány szájára és valamit a fülébe súgott, majd elindult velem a többiekhez, akik kint vártak ránk.
- Egyébként, ma mindenki nálam alszik. - közöltem még az utolsó információkat is.
- Nekem mindegy! - vont vállat. Elindultunk és olyan egy óra utazás után, megérkeztünk a lakásomhoz. Bementünk, Luhant a kanapéra kellett dobnunk, mert idő közben elaludt.
- Beszéljük meg, hogy alszunk! - javasoltam. - Felajánlom az ágyam, azon ketten is elférnek. - Baekhyun Chanyeolra nézett.
- Mi alszunk azon! - szólalt meg félénken az alacsonyabb. Elcsodálkoztam, de mosolyognom kellett rajta.
- Oké! Menjetek! Ezen kívül van egy matracom, kanapém és egy hálózsákom. - soroltam.
- Inkább csak egy matracod és hálózsákod! Luhan befoglalta a kanapét! - nevetett Chen.
- Áruld már el, hogy minek kellett ide jönnünk, ha nem férünk el? - kérdezte Sehun. Mivel nem akartam elmondani, hogy az eredeti felállás a "csak Luhan és én" opció volt, megvontam a vállam. Sehun megforgatta a szemeit.
- Alszom a hálózsákba. - közölte. Gyorsan megágyaztam, előszedtem a matracom és a hálózsákom, majd betakartam Luhant egy pokróccal.
- És te hol fogsz aludni? - kérdezte Chen. Elgondolkodtam. Valóban, nekem már nem jutott hely.
- Majd megoldom. - mosolyodtam el. Baekhyun és Chanyeol lefürödtek, mi többiek, másnap reggelre halasztottuk ezt a cselekvést. Miután mindenki lefeküdt, én helyet csináltam magamnak a földön. Épp el akartam aludni, mikor valaki mellém lépett és megsimogatott.

- Ugye még nem alszol? - kérdezte Chen. Felnéztem rá.
- Nem. Miért? Baj van? - ültem fel. Chen nem felelt, megfogta a felkarom és magával húzott.
- Aludj mellettem! - nézett rám.
- Nem férünk el a matracon! - ráztam a fejem. Chen közelebb lépett.
- Jó, akkor alszom én is a földön! - makacskodott a fiatalabb. Felsóhajtottam. Nem hagyott választási lehetőséget.
- Hogy képzelted ezt az együtt alvást? - kérdeztem. Chen elvigyorodott.
- Csak feküdj a matracra. - lefeküdtem és arra számítottam, hogy Chen belátja, nekem van igazam, de nem ez történt. Az énekes fogta magát, bemászott mellém és átölelt.
- Jó éjt! - vigyorgott, majd lehunyta a szemeit. Én épp az ellenkezőjét csináltam. Hatalmas szemekkel bámultam a plafont. Most halál komolya  befeküdt mellém? Így volt. Ott szuszogott a mellkasomon, én meg rendesen zavarba jöttem.
Az este folyamán, alig aludtam valamit. Mikor reggel felébredtem, Chen még aludt. Ügyeskedve kászálódtam ki alóla és mentem a konyhába, hogy kávét főzhessek. Miközben csináltam a reggeli teendőimet, halk beszélgetés csapta meg a fülem.
- Jó reggelt! - Sehun álmos hangon üdvözölte Luhant, aki ugyanolyan, rekedtes hangsúllyal válaszolt.
- Neked is! Hogy aludtál?
- Jól! - felelt a magasabb.
- És álmodtál valami szépet? Mondjuk egy csinos lányról?
- Ne már! Muszáj egyből ébredés után nekem esni? Különben is, mi közöd hozzá? - kérdezte Sehun felháborodva.
- Csak annyi, hogy ha legközelebb hazahozol egy lányt, szólj neki, hogy az alsóneműit, nem mi tisztítjuk! - ezek együtt élnek? Mi a fene?
- A mosógépet ketten használjuk. Képzeld azt, hogy az enyém az alsónemű! - sóhajtott Sehun.
- Kétlem, hogy egy piros, csipkés tanga jó lenne rád, de ahogy akarod. - mocorgást hallottam, majd nyílt a konyhaajtó és egy rettenetes állapotban lévő Luhan lépett a helyiségbe. Szemeiben annyi fájdalmat láttam, hogy én is elszomorodtam. Ám mikor meglátott, elmosolyodott és úgy tett, mintha semmi baja nem lenne.
- Jó reggelt! - intett.
- Neked is! Csináltam kávét! Kérsz? - a fiatalabb bólintott. Előszedtem egy bögrét, Luhan pedig önteni akart magának kávét, de rosszul fogta meg a kávéfőzőt és majdnem kiöntötte az egészet.
- Ne haragudj! - sóhajtott ingerülten.
- Semmi baj! Előfordul.
- Feltakarítom! - Luhan elvette a szivacsot a mosogatóról és törülgetni kezdte a pultot. Mozdulatai ingerültek és gyorsak voltak.
- Luhan...?
- Hm? - nem is nézett rám.

- Jól vagy? - Luhan megdermedt a kérdés hallatán. Közelebb léptem, mire megfordult, átölelt és kitört belőle a halk zokogás. Fejét a mellkasomba temette, így csak a rázkódásaiból tudtam, hogy elsírta magát. Nem tudtam mit tehetnék. Átöleltem és simogattam a fejét, remélve, hogy ez megnyugtatja. Nem értettem mi folyik itt. Amióta Chenhez kerültem, olyasvalamibe keveredtem, ami számomra ismeretlen. Nem értettem a Luhan-Sehun kapcsolatot, a Chen-Luhan kapcsolatot és a Xiumin-Luhan-Chen kapcsolatot. Az utóbbit a legkevésbé. Akkor ott, úgy döntöttem, hogy fényt derítek mindenre, mielőtt valami olyasmi történik, ami felizgatná a kedélyeket. Már csak egy probléma volt, amiről akkor még nem tudtam. Ez a tervem, kurvára nem jött össze! Legalábbis, nem időben...