2.14 I kill your father +18

Luhan:

Teljesen magam alatt voltam. Napokig úgy járkáltam, mint valami zombi. El akartam felejteni Sehunt. Ám ez nem jött össze. Már csak azért sem, mert egyik este bekopogott hozzám.

- Sehun? Te mi a fenét keresel itt? - kérdeztem.

- Meglátogatlak! - vont vállat. Látszott rajta, hogy kegyetlenül be van rúgva. Idegesen forgattam meg a szemeim.

- Sehun, menj haza! - be akartam csukni az ajtót, de Sehun nem engedte. Belépett a lakásba, átölelt és a fülembe súgott.

- Azt tettem!

- Sehun nem otthon vagy! - el akartam lökni, de a fiatalabb lefogta a csuklóim.

- Te vagy az otthonom! - szorosan átölelt, én meg csak álltam, nem tudtam, hogy mit is tegyek. Végül beengedtem. Amilyen részeg, tuti, hogy nem találna haza, itt legalább nem kóvályog el. Viszont az én idegeim már rohadtul nem bírták a jelenlétét, szóval lekaptam egy üveg bort és egy szuszra felhajtottam a felét. Nem kellett sok és nekem is beütött az alkohol. Végül a szobámban kötöttünk ki, egymás mellet feküdve az ágyamon, kezünkben a borosüveget szorongatva.
- Minek jöttél ide? Yeri biztos jobban örült volna! - néztem rá. Sehun felkönyökölt.
- Az apja főleg! Azt hiszi, hogy a pici lánya nem szokott inni, ahogy én sem. - vigyorgott.
- Ez az egyetlen oka, hogy itt vagy? - pislogtam rá.
- Nem. A másik ok, te vagy! Hiányzol! - hajolt közelebb. Megpróbáltam! Én tényleg megpróbáltam

ellenállni, de annyira izgatott az egész helyzetünk, hogy nem bírtam tovább. Felhajoltam és megcsókoltam a fiatalabbat, aki átölelte a derekam. Nem szakítottuk meg a csókot akkor sem, mikor visszahanyatlottam a párnára és Sehun fölém mászott. Mindenféle macera nélkül, vettem le a pólóját és túrtam a fiatalabb dús hajába. Sehun úgy falta ajkaim, mintha utoljára tehetné. Gyorsan szétszerelte a nadrágom és hideg ujjaival megragadott. Bennem rekedt a levegő. Sehun a nyakamra hajolt és azt kezdte puszilgatni. Leszedte rólam a felsőm, majd visszanyúlt a nadrágomba.
- Nem lenne egyszerűbb, ha leszednéd? - kérdeztem, bele-bele sóhajtva. Sehun elvigyorodott, majd leszedte rólam a maradék ruhákat. Nagy nehezen én is lehámoztam róla a ruhadarabokat, majd újra megcsókoltuk egymást. Sehun tágítani kezdett, közben pedig egyre lejjebb haladt ajkaival. Mikor elég tágnak talált, belém hatolt. Nagyot nyögtem és hátravetettem a fejem. Sehun úgy mart ajkaimra, mintha a következő pillanatban elpárologhatnának. Miközben egyszerre kényeztetett elöl és hátul, én átkaroltam a nyakát és hol a hátát simogattam, hol a felkarján húztam végig körmeim. Nem tudom mikor fejeztük be. De nem volt rövid az esténk. Ebből kifolyólag, reggel rohadt fáradt voltam. Mikor felkeltem, Sehun mellettem feküdt. Nagyot sóhajtottam. Lezuhanyoztam, felöltöztem és kimentem a konyhába reggelit készíteni. Nem sokkal később, hallottam, hogy Sehun is megfürdött. Mikor kijött a konyhába, már kész voltam az étellel.
- Kösz! - mosolygott rám, de nem viszonoztam. Miután megreggeliztünk, Sehunra meredtem.
- Megmagyaráznád, hogy mit keresel itt? - kérdeztem. Sehun hátradőlt a széken.
- Mert hiányoztál!
- Azt hittem, hogy neked Yeri kell! - húztam össze a szemeim.
- Ő is kell! - meglepődtem a válaszán. - Nézd! Szeretlek! De őt is! Viszont... Téged máshogy!
- Máshogy? - kezdtem kiakadni.
- Azt hiszem Yerit jobban szeretem, mert vele van jövőm.
- Velem nem lehetne? - kérdeztem.
- Én a családalapításra célzok. - bólintottam. Mintha tőrt forgattak volna a szívemben.
- Menj el Sehun! - kértem halkan. Sehun bólintott és távozott, én pedig elsírtam magam. Annyira fájt ez az egész! Mégis, éreztem, hogy valami összeköt Sehunnal így nem tudtam utálni. Valami összeragasztott minket, de ez a valami már nagyon gyenge volt, a sok civakodás miatt. Éreztem, ha így megy tovább, elveszítem. Teljesen!

Sehun:
Tudtam, hogy megbántottam, de igazat mondtam. Én tényleg szeretem, de őszinte is akartam lenni. Valamiért nem tudtam elszakadni tőle. Ám alighogy hazaértem, Kai felhívott, hogy találkozzunk. Mivel elég későn keltem, olyan dél körül-re tettük a találkozót.
- Szia! Hívtalak este! Hova tűntél? - kérdezte.
- Luhannál éjszakáztam.
- Hogy mi? - kérdezte magas hangon.
- Jól hallottad!
- Te hülye vagy? Akkor most mégiscsak Luhan kell? - kérdezte értetlenül.
- Nem. - feleltem. Kai összezavarodva meredt rám.
- Akkor miért mentél Luhanhoz? - vállat vontam.
- Mert szükségem volt rá. - Kai egy hatalmas pofont kevert le nekem.
- Jó lenne, ha nem szórakoznál az emberek érzéseivel! Most azonnal megmondod nekem, hogy kit akarsz! - kiabált velem.
- Yerit! - feleltem az arcomat fogva. Kai megragadta a csuklóm.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Na vajon? - nemsokára elértük Yeriék házát. - A szülei nincsenek itthon! Felmész és beszélsz vele! - bólintottam. Bementem, mivel a ház nem volt bezárva. Felmentem a lépcsőn és benyitottam a lány szobájába.
- Yeri... - amikor megláttuk egymást, a lány a karjaim közé rohant és megcsókolt. Bevágta az ajtót és magával húzott az ágyba. Akkor ott, éreztem valamit. Mintha elszakadt volna valami. Éreztem, hogy nekem csak Yeri kell, senki más.
- Szeretlek! - súgtam a lánynak.

Luhan:
Bementem dolgozni, ahogy szoktam. Délután körül, kicsit fáradtan ugyan, de nyomtam az ipart. Rengeteg vendég jött és nagyon terhemre volt, hogy mindet kiszolgáljam. Nem tudom hány óra lehetett, olyan három körül, mikor épp vittem egy adag tányért a kezemben, mikor valami fura, kellemetlen dolgot éreztem. Hirtelen, nagyon egyedül találtam magam. Minden kiesett a kezemből. A tányérok ripityára törtek, de nem hajoltam le, hogy feltakarítsak. Csak álltam egy helyben és meredtem magam elé.
- Luhan! Jól vagy? - rohant hozzám Xiumin. Megragadta a vállaim és megrázott kicsit, de nem reagáltam.

- Luhan! - nézett a szemeimbe. Ekkor pillantottam a fiúra.
- Valami... Történt valami... - motyogtam. Xiuminban, mintha fény gyúlt volna.
- Menj haza! Este átmegyek! - lökött be az öltözőbe. Mint valami zombi, öltöztem át és mentem haza. Nagyon elhagyatottnak éreztem magam. Mintha egyedül lennék. Valami megváltozott! Mikor hazaértem, a fájdalom felerősödött, ugyanis megtaláltam Sehun pulcsiját. Akkor már tudtam, hogy mi történt. Az a rettentő laza lánc, ami eddig összetartott minket, elszakadt. Kitört belőlem a zokogás, kilátástalannak éreztem az életem. Hirtelen felindulásból, előkaptam a konyhakésem és átszúrtam vele az ütőerem. Nagyot sikoltottam. A vérem kifolyt, szédülni kezdtem, ahogy a vérállományom jelentősen csökkenni kezdett. Meg akartam kapaszkodni a konyhapultban, de elhagyott az erőm és hanyatt vágódtam.