2.10 I kill your father

Sehun:
Nagyon szarul éreztem magam. Egy fasz voltam, ez tény! Azt is tudtam, hogy beszélnem kell Yerivel, el kell mondanom neki, hogy megcsaltam. Viszont az mégis jobban izgatott, hogy Luhan rám sem bírt nézni. Nagyobb szükségem volt Luhanra, mint a levegőre. Ő az életem része volt és nem akartam megválni tőle. Elsétáltam a parkba és felhívtam Kait.
- Csá! Mizu? - kérdezte.
- Lefeküdtem Luhannal! - mondtam neki. Egy ideig csönd volt a telefonba, majd Kai szinte belekiabált.
- MIIII? - eltartottam a fülemtől a telefont, nehogy megsüketüljek. - Mikor? Miért? Hogyhogy, csak most szólsz? - tette fel folyamatosan a kérdéseit.
- Tegnap este voltunk együtt! - feleltem.
- De... Miért fektetted meg?
- Nem tudom!- túrtam a hajamba. - Csak... Megkívántam! Azt mondta, hogy szeret és nem bírtam visszafogni magam! - magyaráztam. Kai sóhajtott.
- Mennyi baj van veled! Na jó, hol vagy most?
- A parkban. - feleltem.
- Jó, gyere a kocsmába! Jobb ha személyesen beszélünk! - elköszöntünk egymástól, majd elindultam. Mikor megérkeztem a kocsmához, leültem a pulthoz és kértem egy rövidet. Hamarosan Kai is megérkezett és helyet foglalt mellettem.
- Na mesélj! - meredt rám.
- Az, hogy Luhan visszatért, nagyon felkavart! Úgy érzem, hogy érzelmileg nem vagyok stabil! Nem értem! - magyaráztam. - Amikor együtt voltunk, olyan volt, mint régen! Nem érdekelt semmi más! Viszont reggel, eszembe jutott Yeri és bűntudatom lett, ezért eljöttem. Viszont... Ha visszatekerhetném az időt, ugyanúgy Luhan után rohannék.
- Most azt mondod, ha tehetnéd, megcsalnád Yerit még egyszer? - nézett rám Kai csodálkozva.

Bólintottam.
- Egy pöcs vagyok!
- Az nem kifejezés! - fogta a fejét Kai.
- Mit tegyek? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Döntsd el, hogy mit akarsz! - kérdőn néztem Kaira. - Válassz! Vagy Luhan, vagy Yeri, de nem lehet egyszerre a kettőt!
- Jó, de... Mi van Yerivel? Elmondjam, hogy megcsaltam? - kérdeztem.
- Megőrültél? Amíg magaddal nem vagy tisztában, verd ki a fejedből! - adott egy taslit az idősebb. - Jobb ha nem tud róla! Feleslegesen izgatnád fel!
- És Luhan? Bocsánatot akartam kérni, de hallani sem akart rólam! - biggyesztettem le ajkaimat.
- Várd meg, míg csillapodnak a kedélyek! - bólintottam. Már csak egy kérdésem maradt. Meddig várjak?
Délután Yeri átjött és leápolta a sebeim. Mardosott a bűntudat, de nem mondtam meg neki, hogy megcsaltam. Estefelé hazakísértem a lányt, majd sétálni mentem. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Ahogy komótosan mentem a parkban, egy alakot véltem felfedezni a sötétben. Azon a padon feküdt, ahol én is múlt este. Ahogy közeledtem, feltűnt, hogy az illetőnél cigaretta van. Az alak egyre ismerősebb lett számomra. Tudtam, hogy Luhan volt az. Halkan léptem közelebb. Luhan hanyatt feküdt és szemeit lehunyva tartotta. Fölé álltam, mire kinyitotta a szemeit. Szívott a cigiből és rám fújta a füstöt. Leguggoltam, ő pedig hasra fordult, hogy szembe lehessünk.
- Mit akarsz? - kérdezte halkan. - Miért vagy mindig ott, ahol én? Hogy találsz meg folyton? - kérdezte.
- Ilyen a sors. - feleltem mosolyogva. - Röstellem amit tettem. - mondtam neki. Luhan nem mosolygott vissza.
- Tudom! Megbocsátok Sehun! De rettenetesen fáj! - felém nyújtotta a cigit. Elvettem és én is szívtam a csikkből.
- Nem akarlak elveszíteni! - mondtam neki.
- Ezzel elkéstél! - nézett a szemeimbe. - Meg kell értened, hogy nem akarok szétbaszni semmit! Te Yerivel maradsz, mert ez a helyes. Elkerüljük egymást és mindenki boldog!
- Kivéve téged! - simogattam meg az arcát.
- Ne félts ennyire! Öt évet lehúztam nélküled, talán menni fog még addig, míg nem találok valaki mást! - hajolt közelebb. - Felejtsük el egymást, jó? - bújt a tenyerembe.
- Nem akarlak elengedni! - feleltem neki.
- Nem akarlak elhagyni! De muszáj! Te is tudod, hogy ez hiba volt! - túrt a hajamba. Közelebb vont magához és megcsókolt.
- Szeretlek! - mosolygott rám. Elengedett és felült, majd megállt velem szemben.
- Soha többé nem akarlak látni! - dugta kabátzsebeibe a kezeit, majd elment. A padra rogytam. Nem akartam, hogy így legyen. Nem akartam elveszíteni! A nagyszüleim után, ő a legfontosabb ember az életemben. Ő volt az egyetlen, aki anélkül is tudta mi bajom, hogy mondtam volna, minden titkom tudta. Bármit hajlandó voltam elviselni, de ez sok volt. Luhant nem akartam elveszíteni!

Luhan:
Magam alatt voltam. Láttam Sehunon, hogy megbánta. Láttam, hogy tényleg nem akar elengedni, de nem tehettem mást. El kellett engednem. Nem akartam tönkretenni semmit, márpedig jó úton haladtam afelé, hogy én legyek az a bizonyos harmadik. Nem haza mentem, hanem a törzshelyemre. A srácok amúgy is kibuktak a múltkor, mert öt évre elhagytam az országot. A zene már bömbölt, ahogy szokott, a srácok már vártak.
- Naaaa! Végre itt vagy! - vigyorogtak rám. A legtöbben megismertek és odajöttek hozzám beszélgetni a tánctérről. Az egyik pultos meg is hívott egy italra, mondván, végre visszatértem. Otthon, édes otthon! Míg a többiek nagyban buliztak, én az asztalomnál ültem és ittam az italaimat. Nem volt kedvem sem a tánchoz, sem a beszélgetéshez. Hirtelen Lay bukkant fel a tömegből és leült elém.

- Hoztam füvet! Kérsz? - mosolygott rám.
- Már cigiztem, most nem akarok betépni! - ráztam a fejem.
- Nem tűnsz vidámnak! Minden oké? - kérdezte.
- Nem. - feleltem neki.
- Ennek köze van ahhoz a sráchoz, akivel a múltkor is találkoztunk? - gyújtott a fűre és beleszívott. Felém nyújtotta, de megint nemmel reagáltam.
- Lehet! - vontam vállat.
- Őszinte leszek veled! - könyökölt az asztalra. - Hülye vagy! - meglepetten vontam fel a szemöldököm. - Minek jöttél vissza? Tudtad, hogy Sehunnak lesz valakije, nem? - bólintottam. - Akkor meg? Fasz ötlet volt visszajönni, hiszen semmi nem köt ide rajta kívül! Munkád van kint, barátaid szintén és a nagyszüleid kint élnek. Mit akarsz itt?
- A kérdés inkább az, hogy kit? - mondtam neki. Lay vállat vont.
- Csak azt mondom, hogy nem kéne olyan szekér után futni, ami nem vesz föl! - mondta, majd felállt az asztaltól és a tömegbe vetette magát. Felsóhajtotta. Igaza van! Lehet, hogy semmi értelme annak, hogy itt vagyok, de a helyzet az, hogy nem tudok távol maradni Sehuntól.