4. Sorry! I'm a journalist.

Xiumin:
Reggel egy hatalmas sikolyra ébredtünk. Ijedten pattantak ki szemeim és ültem fel. Chenre néztem, aki hasonlóan reagált mint én. Fogalmunk sem volt, hogy ki sikított és miért. Hirtelen azonban beugrott. Baekhyunt egyedül hagytuk Chanyeollal! Kipattantam az ágyból és a szobába rohantam. Mikor kinyitottam az ajtót, egy rettentően ijedt Baekhyunt találtam a szoba egyik sarkába és egy kétségbeesett Chanyeolt, aki próbál közelebb menni hozzá. Mit is gondoltam múlt este? Baekhyun, csak piásan bátor, valójában retteg az ilyen szituációktól!
- Én... Nem tudom mi történt! - magyarázkodott Chanyeol zavartan. Kedvesen elmosolyodtam.
- Az én hibám! Most viszont menj ki! Megnyugtatom Baekhyunt! - a magasabb bólintott és szomorú pillantást küldött Baekhyun felé, aki fülig vörösödve bújt takarója mögé. Miután Chanyeol becsukta az ajtót, közelebb mentem a fiatalabbhoz.
- Nem tudtál volna kicsit jobban reagálni? - csóváltam a fejem mosolyogva. Baekhyun mérgesen nézett rám.
- Hülye! Hogy reagáltam volna? Egy idegen pasi mellett ébredtem, ráadásul a saját lakásomban! Egyáltalán, hogy kerültem haza? És ki van még itt rajtunk kívül? - elmondtam neki, hogy az este folyamán berúgott, ezért hazahoztuk és itt maradtunk, hogy ne kelljen este mászkálnunk. Baekhyun idegesen túrt a hajába.
- És nem tudtál volna mellettem aludni? Hogy hagyhattál egyedül? Tudod milyen vagyok, ha ismeretlenekkel találkozom! - Baekhyun szemeibe könnyek gyűltek. - Ráadásul mit gondolhatnak most rólam? - szipogott.
- Ezt most értsem úgy, hogy ki se jössz? - kérdeztem. Baekhyun rám meredt. Szemeitől egy hatalmas "IGEN!"-t kaptam válaszul. Felsóhajtottam és kimentem a szobából.
- Na? Hogy van? - kérdezte Chen. Megcsóváltam a fejem.
- Nem jön ki. - mondtam.
- Azt hiszem mennünk kell. Illetlenség volt idejönni az engedélye nélkül. - sóhajtott Chen.
- Nem ezzel van a probléma. Ez annál komplikáltabb. - magyaráztam. - Az én hibám volt, mert hagytam, hogy Chanyeol befeküdjön mellé. Pedig őszintén azt hitten, hogy mivel az este olyan jól elvoltatok, nem lesz probléma.
- De... Mi történt? - kérdezte Chanyeol. Mivel láttam, hogy tényleg bántja ami történt, elmondtam.
- Baekhyun rettenetesen fél az emberektől. Csak nagyon nehezen enged közel magához valakit. A barátaival persze tök közvetlen és ha elkísérjük egy ismeretlen társaságba, akkor bátrabb, de egyébként mindenkivel ilyen, ha nem ismeri annyira. - Chanyeol elszomorodott.
- Fél tőlem? - kérdezte. Elmosolyodtam.
- Ez nem azt jelenti, hogy nem is kedvel! Csak idő kell neki, hogy megszokjon. - Chanyeol kicsit megvigasztalódott, de láttam rajta, hogy bántja ami történt.
- Minden esetre, mennünk kell! Dolgunk is van és Baekhyunnak is jobb, ha nem vagyunk itt! Köszönjük az estét! - mosolygott Chen. - Ha a barátod már jobban van, gyere be. - villantott rám egy mosolyt. Elköszöntem tőlük, majd bekopogtam Baekhyun szobájának ajtaján.
- Elmentek! Kijöhetsz! - az ajtó, szép lassan kinyílt és a fiatalabb buksija tűnt elő.
- Nem hazudsz? - kérdezte.
- Így ismersz? - vontam fel a szemöldököm. Baekhyun előmerészkedett és kibaktatott a konyhába.
- Meg sem tudtam kínálni őket semmivel! Annyira gáz vagyok! - törölgette a szemeit.

- Nem vagy az! Csak félénk! - léptem közelebb.
- De! Gáz vagyok! Rajtad kívül egy barátom sincs! Azzal a sráccal is megjártam! Csak hülyített aztán otthagyott, pedig bizalmat vetettem belé! Aztán végre adódik egy lehetőség, hogy találkozhassam a kedvenc énekesemmel és mit csinálok? Elriasztom őket a viselkedésemmel! - sírta el magát. - Ez annyira ciki! Mit gondolhatnak most rólam? Chanyeol tuti, hogy látni sem akar többé! - Baekhyunra kaptam a tekintetem.
- Hogy mondtad? - Baekhyun a szája elé kapta a kezét. - Neked bejön Chanyeol? - kerekedtek ki a szemeim.
- Ne mond el neki! - nézett rám Baek riadtan.
- Miért ne? - kérdeztem. - Szerintem tetszettél neki! - mosolyogtam, de Baekhyun megrázta a fejét.
- A mai után tuti, hogy látni sem akar. Különben is, jobb lesz neki, ha nem én vagyok neki. - hajtotta le a fejét és töltött magának egy csésze teát. Felsóhajtottam. Miután sikerült nagyjából megnyugtatni, visszamentem a munkahelyemre. Idő közben kitaláltam a dalszöveget és még címet is tudtam adni neki.
- Unknown? - kérdezte Chen mosolyogva.
- Nem tetszik? - kérdeztem kicsit félve.
- Nem mondtam ilyet! - nevetett Chen és elolvasta a szöveget. Arca elkomorodott. Hirtelen megállt bennem az ütő. Nem tetszik neki!
- Ez egy remekmű! - döbbenten néztem a srácra.
- Tetszik? - kérdeztem.
- Nagyon! Ez... Ez egyszerűen remek! Köszönöm! - Chen kitörő örömmel ugrott a nyakamba és megölelt. Kissé meglepődve viszonoztam. Nem tudom meddig állhattunk így, de hirtelen valaki megszólalt.
- Zavarok? - odapillantottunk és Luhan állt az ajtóban.
- Hát te? - csodálkozott Jongdae. - Azt hittem, hogy csak később jössz ide! - Luhan elmosolyodott.
- Gondoltam beugrom egy kávéra.
- Tudod, hogy most dolgom van. - Luhan elhúzta a száját és bólintott.
- Kár! Pedig úgy vágyom egy kávéra. - ekkor rám meredt, én meg nyeltem egyet. Valami nagyon furát éreztem.
- Tudod mit? Xiumin biztos szívesen elkísér! - vigyorodott el Chen.
- Ez egy remek ötlet! - mosolygott Luhan féloldalasan.
- Hát... Én... Szóval nem hiszem, hogy... - kezdtem bele, de Chen szó szerint nekilökött Luhannak.
- Ugyan már! Menj csak! Később találkozunk! - el sem tudtam köszönni, Luhan már ki is rángatott az épületből. Valamiért olyan érzésem volt, hogy ezt az egészet, direkt csinálta. Épp ez egyik kocsi felé tartottunk, mikor egy hang megállított.

- Luhan! Te meg hová mész? - megfordultunk. Luhan testőre rohant felénk.
- Csak kávézom egyet! - vont vállat az énekes.
- És... Nélkülem mész? - kérdezte a magasabb. Láttam rajta, hogy rettentően csalódott volt. Rám pillantott és nagyon mérges szemekkel kezdett méregetni.
- Nem is szereted a kávét! - felelte Luhan. - Inkább menj vissza az épületbe, biztos találsz valami érdekesebbet! - Luhan elfordult és magával vonszolt. Hátra pillantottam. A testőr, szomorú arccal nézett utánunk, majd elfordult és vissza baktatott az épületbe. Beültünk Luhan kocsijába és elindultunk.
- Nem voltál túl... Kemény vele? - kérdeztem félénken. Luhan elmosolyodott.
- Megérdemli! - vont vállat. - Egyébként... Megbántottál! Úgy tűnt, nem akarsz velem jönni! Valami baj van? - kérdezte Luhan.
- Semmi. Csak meglepett, hogy elhoztál. - feleltem.
- Ennyire ne légy megdöbbenve! - nevetett az énekes. - Szívesen találkozom veled. - nézett rám. Zavartan bólintottam. Nem értettem, hogy mi történt!