2.12 I kill your father

Sehun:
Annyira magam alatt voltam, hogy nem kerestem Luhant többé. Nagyon fájt amit mondott, de megérdemeltem. Viszont a következő időszakba bezárkóztam. Senkit sem akartam látni. Yeri és Kai többször kerestek, de nem akartam velük beszélni. A nagymamám nagyon megijedt a viselkedésemtől. Aztán, nem is tudom hány hét telt el, de mindenféle kopogás nélkül, rámtört a nagypapám.
- Na jó fiam! Most azonnal kijössz velem a kertbe és segítesz! Ha már itthon vagy, vegyük valami hasznod is! - nyomott a kezembe egy kertészkesztyűt. Felrángatott az ágyról és kivonszolt a szobából. A kertbe kiadta az utasításokat, mit és hogyan csináljak. Nem sokat beszélgettünk, de nem is baj. Mindketten koncentráltunk a feladatunkra és végül a kert egy része elkészült.
- Látod? Nagyanyád nagyon fog örülni az új virágoknak! Igaz nekem kell őket gondozni, de olyan szépen dolgoztál ma, hogy megengedem, hogy te is foglalkozz a virágágyással! - kacsintott rám a papám, mire elmosolyodtam. A veteményes következett, aminek szintén sikerült befejeznünk egy részét. Teljesen kiment a fejemből minden gondom. A nap végére, egész vidám lettem. Mikor már ment le a Nap, leültem a kerítésre és szemléltem a munkánkat.
- Na fiam! Jobban vagy? - kérdezte a nagypapám, mikor mellém lépett.
- Fogjuk rá! - bólintottam.
- Tudtam én, hogy csak friss levegőre van szükséged! Teljesen elhalnak az agysejtjeid, ha csak odabent ülsz és sajnálod magad! - elmosolyodtam. - Most pedig, mond el szépen, mi nyomja a lelked! - nagyapára néztem, aki kíváncsian meredt rám. És elmondtam neki. Mindent!
- Kai azt javasolta, hogy döntsek Yeri vagy Luhan! De... Képtelen vagyok erre! Yeri három éve mellettem van. Akkor is ott volt, mikor Luhan nem!
- Én úgy látom, haragszol erre a fiúra! - vakarta meg a tarkóját a nagypapám. Csodálkozva néztem rá.
- Nem haragszom! - ellenkeztem.
- Nem? Elvesztetted a családod, árva lettél és ahelyett, hogy melletted maradt volna, inkább lelépett Kínába! Szerintem ez elég ok arra, hogy haragudj! - szemeim elkerekedtek.
- Nem tehetett mást! Ha itt marad, lecsukják! - magyaráztam.
- Ez ettől független! Én teljesen megértem, hogy Luhan a menekülés mellett döntött, de most rólad van szó. Ha nem is érzel dühöt, valahol a szíved mélyén csalódtál, hogy nem maradt itt, hanem elment. Én úgy látom, hogy neked sem volt elég az az öt év, mert ahogy említetted, nem tudsz nélküle élni! - nagyon meglepett amit mondott.
- Szerinted... ez a baj? - kérdeztem.
- Persze, hogy ez! Ja, és még valami! Tegyél le erről a "legyünk barátok" maszlagról! Nem működik! Már csak azért sem, mert te is vonzódsz hozzá!
- Akkor mit tegyek? - kérdeztem a nagypapát, aki elgondolkodott, majd rám nézett.
- Tudom nem fog tetszeni amit most mondok, de  dönts valamelyik mellett és felejtsd el a másikat. - bólintottam.
- Köszönöm nagypapa!
- Ugyan! Az egyetlen unokámnak bármit! - borzolta össze a hajam. Bementünk a házba, ahol már kész volt a vacsora. Nagyon jókedvem volt. Mikor este lefeküdtem, gondolkodni kezdtem. Nem választhatok kettejük közül! Fogtam meg a fejem. Úgy döntöttem, hogy alszom rá egyet.
Mikor reggel felkeltem, össze voltam zavarodva, mert nagyon furcsát álmodtam, mégis ez vezetett oda, hogy elhatároztam magam. Miközben összeszedtem a cókmókom, küldtem egy sms-t Kainak, hogy beszélni akarok vele. Az egyetem felé menet találkoztam az idősebbel, aki mosolyogva köszönt.

- Rég láttalak! Hogy megnőttél! - nevetett.
- Fogd be! - forgattam a szemeim.
- Oké, de tudnod kell, hogy nagyon aggódtunk.
- Tudom és sajnálom, de időre volt szükségem, hogy dönteni tudjak! - magyaráztam.
- És? Sikerült? - pislogott rám Kai. Bólintottam.
- Igen... Yerit akarom! - mondtam határozottan. Kai mintha meghökkent volna, de végül csak annyit kérdezett:
- Miért mellette döntöttél?
- Múlt éjjel nagyon furát álmodtam! Yerivel voltam! Össze voltunk házasodva és gyerekeink voltak! Sosem gondolkodtam apaságon, de mióta Yeri belépett az életembe, egyre többet gondolkodom ilyesmin. Luhan viszont nem tudná megadni nekem ezt az érzést! Tőle sosem lehetne gyerekem. Ezen kívül, látni sem akar! - Kai bólintott.
- Hát... Akkor gratulálok! - hangja fura volt, de ezzel most nem törődtem. Végre egyszer kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Hirtelen rohanó léptek zaját hallottam távolodni, de nem érdekelt, hogy mi lehet. Valaki nagyon siethetett! Gondoltam én.

Luhan:
Miután hetek múlva sem láttam Sehunt, megkerestem Kait, hogy megkérdezzem, mi van a fiatalabbal. Viszont a fiú nem tudta, hogy mi lehet vele. Mikor már eltelt pár hét, eldöntöttem, hogy nem csinálom ezt tovább. Mégis megpróbálok a barátja lenni! Hiányzik és ha így legalább a közelébe lehetek, akkor leszarom, hogy nekem ez mennyire fog fájni! El is mentem, hogy beszéljek Sehunnal, előtte azonban vettem egy kis kaktuszt, majd becsöngettem a fiatalabbhoz. Ám helyette egy kedves idős hölgy fogadott, aki azt mondta, hogy nemrég indult el.
- Akkor utánaszaladok! Talán még utolérem! - mosolyogtam rá. Gyorsan átadtam a növényt, azzal az indokkal, hogy nem akarok egy kaktusszal a kezemben rohangálni. Az idős hölgy mosolyogva búcsúzott tőlem, majd elrohantam. Szinte kiköptem a tüdőm, mire megtaláltam Sehunékat. Bár nem sokkal ezután, azt kívántam bár ne kerestem volna őket. Épp akkor értem oda, mikor Sehun elmondta, hogy Yeri mellett marad és meg is indokolta, hogy miért. Rettenetesen rosszul esett amit mondott. Csak mert nem vagyok lány és nem tudok szülni... Részben megértem, de mégis nagyon fájt! Ez még annál is rosszabb volt, mint mikor kihasznált. A számra nyomtam a kezem, hogy visszatartsam a sírást, majd sarkon fordultam és elrohantam. Egészen a következő utcasarokig jutottam, ahol aztán megálltam, hogy elbőgjem magam. Hirtelen rám tört az erős hányinger. Az utóbbi időszak nagyon megviselt és stresszes helyzetben mindig ilyen vagyok. A falnak támaszkodtam és kiadtam a reggelim. Mikor végeztem, letöröltem a könnyeim és elindultam haza, hogy összeszedjem magam, mire mennem kell dolgozni. Akkor döntöttem úgy, hogy Sehunról soha többé, hallani sem akarok!

Sehun:
A napom eleje, hihetetlenül jól telt. Sokat voltam Kai-al, majd találkoztunk Yerivel, sokat beszélgettünk, majd este hazamentem. A szobámba érve egy csomagot találtam, amit kinyitottam és egy kaktuszt találtam benne.
- Nagyi! - rohantam a konyhába. - Ki küldte a csomagot? - kérdeztem meglepetten.
- Volt itt egy fiú, aki téged keresett, de nem talált. Mondtam neki, hogy hol vagy és azt modta, hogy utánad megy! - elfehéredve meredtem a nagymamámra.
- Ki... Ki volt a fiú?
- Azt hiszem valami Luhan... Miért? - kérdezte nagyim. Az ajtóig hátráltam. Ha utánunk szaladt, feltételezem, meg is talált, márpedig akkor hallhatta, hogy mit mondtam. Nagyon megijedtem Egyáltalán minek jött ide Luhan? Tanakodtam. Mikor sikerült nagyjából összeszednem magam, vettem a kabátom és futva rohantam Luhanhoz. Becsöngettem a lakásba, majd vártam pár pillanatot. A zár zörgött, majd kinyílt az ajtó.
- Luhan... - ám mikor az idősebb meglátott, rám vágta az ajtót.
- Húzzál el! - ezek szerint hallotta!
- Luhan nyisd ki az ajtót! - kértem.
- Nem nyitom ki! Menj el! Nem akarlak látni! - hangja kissé sírós volt.
- Luhan kérlek! Nem tudtam, hogy ott vagy mögöttem! Nem akartalak megbántani! - kopogtam be ismét. Hirtelen kitárult az ajtó és egy nagyon dühös, nagyon kisírt szemű Luhan állt előttem.
- Nem akartál megbántani? Nem akartál megbántani?! - kiabált velem. - Tudod mit te pöcs? Menjél vissza Yerihez! Leszarom, csak engem hagyj békén! Soha többé nem akarlak látni!
- De egyáltalán, minek kerestél? - kérdeztem.
- Hogy megmondjam, mégis megpróbálok a barátod lenni! De ezek után, legszívesebben kinyírnálak! - zokogott föl. - Ez a bajod? Hogy nem tudok családot nyújtani? Sajnálom! Sajnálom, hogy nem vagyok lány! - Luhan könnyei úgy potyogtak, hogy azt hittem, kiszáradnak a könnycsatornái.
- Luhan... Sajnálom!
- Ezt már mondtad! Nem is egyszer! De ezzel elkéstél! Nem is kicsit!
- De te hagytál itt! - fakadtam ki én is. Luhan kissé meglepődött.
- Mi?
- Itt hagytál! Pedig szükségem lett volna rád, de elmentél! Nincs jogod, hogy ezt mond! Te voltál aki elkésett! Öt évet! - vágtam a fejéhez. Luhan keze ökölbe szorult.
- Azt akarod mondni, hogy az egész az én hibám? Jobban érezted volna magad, ha inkább tömlöcbe zárnak? - nem feleltem. - Tudod mit? Menj a picsába! - kiabálta. - Menj Yerihez és alapíts családot! - ezzel bevágta az ajtót, de hallottam, hogy nem ment el, mert az ajtónál még hallottam a sírását. Lerogytam a földre és nekidőltem az ajtónak.
- Sajnálom! - súgtam. Tudtam, hogy meghallotta, de nem felelt. Csak szipogott ő is az ajtónál, valószínűleg ugyanúgy nekidőlt, mint én. Megvártam, míg megnyugszik, majd felálltam és távoztam. Volt egy olyan érzésem, hogy Luhan nem fog megbocsátani egyhamar. Sőt! Talán már soha.