7. Ki az a Kim Jong In?

Reggel fel akartam hívni Luhant, de nem vette föl. Furcsa volt, hiszen a hívásaim, mindig fogadni szokta. Rögtön írtam Baekhyunnak egy sms-t, hogy találkozott-e az őzikével, de ő sem tudott róla semmit. Kezdem megijedni. Remélem, hogy nem azzal a Sehun gyerekkel van! Járkáltam föl-alá a szobámban. Luhant azonban, egész nap nem értem el. Abban reménykedtem, hogy este megjelenik majd az étteremben. Ezen rágódtam, miközben az Eldorado felé siettem. Szerencsére Luhan már dolgozott, de ekkor megláttam, hogy az egyik asztalnál, ott ül Sehun és nagyon magyaráz valamit a Bambinak, aki felnevetett, majd bólintott. Gyorsan utána siettem a konyhába.
- Szia hyung...
- Ne most! - nyomtam Kai kezébe Mentát és Luhanhoz rohantam. Megragadtam a kezét és a mosókonyhába vonszoltam.
- Te, mit csinálsz? - estem neki.
- Hogy-hogy mit? Feveszem a rendeléseket! - pislogott értetlenül.
- Nem úgy! Sehunnal!
- Jaa! - világosodott meg. - Hát, izé...
- Vele voltál délelőtt? - kérdeztem vérben forgó szemekkel.
- Igen. De ne izgulj! Semmi olyat nem csináltunk. Csak összefutottam vele az üzletben és beszélgetni kezdünk. - magyarázta.
- Luhan, ismerlek. Simán belezúgsz egy-két perc alatt bárkibe. Vigyázz magadra! Jó? - Luhan elmosolyodott.
- Kösz, hogy aggódsz! Majd nem leszek szerelmes, jó? - vigyorgott. Bólintottam, de éreztem, hogy itt valami nagy baj lesz. Sehun olyan... Fura volt. Nem tudtam, hogy mi, sosem mondta nekem, de éreztem rajta valamit. Végül kimentünk a mosókonyhából és Luhan folytatta a rendelések felvételét, én meg főztem. Luhannak nem maradhatott meg sok minden a beszélgetésünkből, mert ismét Sehunnal ment haza, nekem meg maradt Kai.
- Min gondolkodsz hyung? - kérdezte a fiatalabb, ahogy hazafele ballagtunk.
- Igazán leállíthatnád Sehunt! - közöltem vele a kérésem. Elcsodálkozott.
- Ezt, hogy érted?
- Tudod, hogy Luhan gyorsan lesz szerelmes, nem? - néztem rá idegesen.

- És?
- Gondolkozz! Simán kiborul már akkor is, ha az illetőt alig ismerte és az otthagyja! Képzeld, hogy mi van, ha meg is ismeri azt a valakit? Mélyebb seb, jobban fáj!
- Ezért az a legjobb, ha nem is ismerkedik? - kérdezte.
- Nem azt mondom, hogy ne ismerkedjen, csak ha ő nem tud vigyázni magára, akkor kell valaki, aki megteszi helyette. - Kai elmosolyodott.
- Te nagyon jó barát vagy.
- Beszélj Sehunnal! - kértem még egyszer. Kai bólintott.
- Megteszem amit tudok, de mentségemre szóljon, hogy fogalmam sem volt, hogy Luhannal volt délelőtt.
- Kösz. - leszálltam a buszról és hazamentem. Tényleg éltem, hogy megint átbasszák Luhant. Nem érdemli meg. Idegesen feküdtem le aludni és próbáltam álomba merülni.
Másnap, a szokásosnál is hamarabb keltem és Mentával a parkba siettem. Körbenéztem a futók között és amikor észrevettem Kait, megragadtam a karjánál fogva és oldalra húztam. Csodálkozva vette ki a füléből a fülhallgatót és meredt rám.
- Szia hyung! Hát te? Azt hittem soha nem jössz ki azok után, hogy megtudtad, reggelente itt szoktam futni. - pislogott nagyokat.
- Nem is miattad jöttem! Beszéltél Sehunnal?
- Gondoltam. - húzta a száját. - Egyébként, igen.
- És?
- Nyugi! Nem tudom, hogy mi jár a fejében. Beszéltem vele és reméljük elgondolkodik rajta. Egyenlőre semmi ok az aggodalomra, mert reggel még otthon volt.
- Csodálkozol? Rohadt korán van. - Kai vállat vont.
- Te is fenn vagy.
- Mert aggódom. Ráadásul én korán szoktam lefeküdni. Nekem lehet. - Kai felnevetett.
- Vicces vagy. - ismét beállt a csönd. Csak Menta rohangált ide oda.
- Nem akarsz sétálni? - kérdezte Kai hirtelen. Kicsit meglepett a kérdése, de vállat vontam és követtem őt. Beszélgettünk kicsit és igazán meglepődtem. Kai sok mindent mesélt magáról. Nem gondoltam volna, hogy ilyen aktív volt. Kiderült, hogy táncolt, írt, versenyekre járt.
- Egész végig én dumáltam! Mesélj magadról valamit! - kérte. Elgondolkodtam.
- Nem tudom mit mondhatnék ezek után.
- Mármint?
- Sosem néztem volna ki belőled, hogy ilyen...
- Milyen? - hajolt közelebb.
- Értelmes vagy.
- Ezt nem tudom hova rakni. - vigyorgott. - Azért kösz. De biztos te is nagyon érdekes múlttal rendelkezel.
- Nem hiszem.
- Naaa! Hyung!
- Jó, hát... - gondolkodtam el. - Fogalmam sincs. Velem semmi érdekes nem történt. - vontam vállat.
- Könnyebb lenne, ha kérdezgetnélek? - meredt rám.
- Próbáld meg!
- Rendben. Mikor döntöttél úgy, hogy szakács leszel?
- Ez egy jó kérdés. Igazából nem érzem azt, hogy én választottam volna ezt a hivatást. Inkább a hivatás választott engem. - Kai elmosolyodott. - Gyerekkorom óta, mindig volt valaki aki ezzel foglalkozott. Valahogy, ez olyan természetes volt.
- És nem is volt "b" terved? - csodálkozott.
- Nem tudok róla. Nekem ez volt az álmom. Nem tudtam volna elképzelni mást.
- Hihetetlen vagy! - mosolyodott el.
- Miért?
- Én sosem voltam ennyire biztos a dolgaimban.
- Őszintén, én sem. De éreztem, hogy ezt kell csinálnom, így nem féltem. - Kai bólintott. A délelőttöt elbeszélgettük és sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de egészen kellemes társaságot nyújtott. Nem sokkal később, hazaindultunk. Jó kedvem volt, ahogy hazaértem és eldöntöttem, hogy talán nem ártana Kait egy kicsit jobban emberszámba venni. Na, nem nagyon, de egy picit. Azért az, hogy szekál, még mindig zavart. Abban is reménykedtem, hogy Luhan észnél lesz, de csalódnom kellett. AZ elkövetkezendő napokban, csak esténként láttam, akkor is leginkább Sehun társaságában. Még mindig úgy érzem, valami nincs rendjén! Tanakodtam. Nem tudtam miért, de akárhányszor szóltam Luhannak, csak mosolygott és megígérte, hogy vigyáz magára. Hittem neki. Vagyis, nem neki, de reménykedtem, hogy próbálkozik. Kár volt. Mint később megtudtam, nem szabadott volna magára hagynom. Nem Kaihoz kellett volna mennem, hanem egyenesen Sehunhoz és lekeverni neki egy pofont. De naiv voltam. Túl naiv és nem figyeltem eléggé a hatéves hyungomra. Persze, ezt akkor nem tudhattam, hisz a jövőbe senki sem lát bele, de tény, hogy ami ezek után történt, az sok embernél kiverte a biztosítékot. Az eddig elnyomott és lappangó érzések a felszínre kerültek és egy olyan lavinát indított el, amelyből nem tudtam, hogy mászhatnánk ki.