3. Ki az a Kim Jong In?

- Főnök! - hallottam egyik pincérem hangját. Kérdőn néztem a hátam mögé.
- Mond!
- Van itt valaki, aki beszélni szeretne önnel! - meglepetten fordultam meg.
- Ki?
- Hát... - rosszat sejtettem. Mielőtt bármit mondhattam, vagy tehettem volna, kinyílt a konyha ajtaja és egy nem várt, sőt, különösen ellenszenves személy lépett be rajta.
- TE? - nyíltak ki a szemeim. A srác, pimaszul elvigyorodott és közelebb lépett. - Mit keresel a konyhámban?
- Gondoltam meglátogatlak! Meg rendelek magamnak valamit. Éhes vagyok! - biggyesztette le az ajkait, amit Luhantól aranyosnak vettem volna, de jelen helyzetben, roppantul irritált.
- Nem megmondtam, hogy látni sem akarlak? - kérdeztem mérgesen.
- Nem. Ezt nem mondtad, viszont örülök, hogy örülsz a látogatásomnak. - nevetett. Ez hülyeee!
- Mit akarsz? - köptem felé a szavakat, de ő nem zavartatta magát. Felült a pultra, velem szemben.
- Mondtam már! Rendelni! Nem is figyelsz rám? Pedig a vendéged vagyok!
- Ha a vendégem lennél, nem itt ülnél, hanem odakint és nem velem tárgyalnál, hanem a pincérrel! - kiabáltam vele, de ő csak vállat vont.
- Jó, akkor különleges vendég vagyok, aki idebent fog enni ezentúl! - vigyorgott tovább. Leesett az állam. Hogy lehet valaki ennyire pimasz?
- Hogy mit akarsz csinálni? - azt hittem, rosszul hallok.
- Itt akarok enni!
- Azt már nem! Menj innen! - rivalltam rá, de ő erre nem reagált.
- Nem már! Most mit problémázol? Nem zavarnék senkit!
- DE! ENGEM! - méregtől vöröslő fejjel kiabáltam.
- És, ha megígérem, hogy csendben maradok? - nézett rám könyörgő szemekkel. Nagyot sóhajtottam.
- Kivételesen. De akkor kussolsz és zabálsz! Megértetted? - fenyegettem meg a kezemben tartott

fakanállal, mire bólintott. - És az ég szerelmére, ülj már le valami székszerű ülőalkalmatosságra! - Kai egy szó nélkül tette amit mondok és leült az egyik székre. - Szóval, mit ennél? - kérdeztem, mire fellapozta az étlapot, amit a kezébe nyomtam és rábökött az egyik ételre. Nekiláttam, hogy elkészítsem. Néha hátrasandítottam idegesítő vendégemre, aki mereven nézte, hogy mit csinálok. Nem kicsit zavart. Mikor elkészültem az étellel, letettem elé.
- Szabályok: Pofa be és eszel! - nem vártam meg, hogy reagáljon, elfordultam és folytattam a munkámat. Betartotta a szavát. Meg sem szólalt. Egy rossz megjegyzést sem tett rám. Legalábbis ezt hittem. Mint kiderült, egész listát készített a fejében. Amint zárt az étterem és hazaindultunk, regélni kezdett, hogy mit hol csesztem el.
- A tésztát túl hamar szedted ki a vízből. A szósz nem volt elég csípős és kevesebb sót használhatnál! - állati ideges lettem. Felemeltem a kezem és nemes egyszerűséggel, jól tarkón vágtam.
- Nem érdekel a véleményed! - a buszmegállóhoz érve, reménykedtem, hogy csak én várok majd a járműre, de tévedtem. Kai jött velem és egészen a leszállásom pillanatáig boldogított. Mikor végre megérkeztem a házhoz, nagyot sóhajtva léptem be és rogytam a kanapémra. Elegem volt a mai napból. Gyorsan lefürödtem és olvasgattam még egy kicsit. Legalábbis akartam, mivel Baekhyun közvetlenül azelőtt hívott, hogy a könyvespolchoz léphettem volna.
- Szia hyung! Mizu? - kérdeztem.
- Velem semmi. Te, hallod! Tudsz valamit Luhanról?
- Nemrég értem haza, szóval semmit. Miért? - kérdeztem és kezdett nagyon rossz előérzetem lenni.
- Mivel nemrég hívtam és nem vette föl. - ez csak egy dolgot jelenthet.
- Ugye nem gondolod, hogy megint? - fogtam a homlokom.
- Hogy megint megfektetik? Nem kizárt, sőt, több mint valószínű. - idegesen vettem levegőt. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen?
- Annyira gyerek még, hogy az valami hihetetlen! - Baekhyun helyeselt a vonal túlvégén.
- Az hát. Mi legyen, ha megint otthagyják?
- Egyenlőre reménykedjünk a lehetetlenben. - ültem ismét kanapémba, hogy jobban tudjak koncentrálni.
- Mármint, hogy kivételesen normális faszit fog ki? Naiv vagy. Kell egy "b" terv.
- Jó, ha bármelyikünket hívja, értesítjük egymást. Te hozod a szokásos piát, én meg veszek fagyit. - végül ebben egyeztünk meg. Miután leraktuk, elment a kedvem az olvasástól, így a szobám felé vettem az irányt, csakhogy valaki megint fölhívott. Ismeretlen szám.
- Hallo? Itt Do Kyungsoo! - szóltam a telefonba.
- Remek. Akkor jó telefonszámot találtam. - a hang ijesztően ismerős volt.
- Ki vagy? - kérdeztem félve.
- Kai, ki más? - ó, baszd meg!
- Honnan tudtad a számom? - kérdeztem mérgesen.
- Fenn volt a honlapodon. - válaszolta egyszerűen.
- Kai, nincs hozzád kedvem! Mi lenne, ha békén hagynál?
- Miért? Csak kérdezni akartam valamit.
- Mit akarsz?
- Melyik egyetemre jártál? - meglepett a kérdése.
- Miért?
- Rájöttem, hogy nem hibáztathatlak azért, mert rosszul főzöl. Ha rosszul tanítottak meg, az nem a te hibád. Szóval arra gondoltam, írok egy jelentést az oktatás színvonalának csökkenéséről. - felforrt az agyvizem.
- Menjél aludni és ne baszogass! - kiabáltam a telefonomba és kinyomtam. Istenem, ez a kölyök! Annyira pofátlan, hogy az valami hihetetlen. Felballagtam a szobámba és lefeküdtem aludni.
Másnap olyan dél körül kaptam a riadót, hogy azonnal át kell mennünk Luhanhoz. Út közben vettem vagy három doboz fagyit, majd egyenesen a kicsi hyungomhoz siettem. A lakása előtt találkoztam össze Baekhyunnal.
- Mi történt? - kérdeztem, mire vállat vont.
- Tudom is én! Gondolom, mint eddig minden alkalommal. - benyitottunk a lakásba. Szokás szerint, Luhant az ágyában találtuk, egy tucat zsebkendő mellett, kisírt szemekkel.
- Na? Hogy vagy? - kérdeztem és leültem mellé. Vállat vont.
- Szarul. - törölgette a szemét.
- Mesélj! - Baekhyun szerzett egy kanalat és felbontotta az első vödör fagyit. Kilapátolt belőle egy jókora adagot és Luhan szájába nyomta. Az őzike lenyelte a falatot, majd elmondta a történetet.
- Hát... Seung elvitt egy étterembe. Beszélgettünk, meg minden, de... Kiderült, hogy nem komoly kapcsolatot akar, hanem szexpartnert.

- Szegénykém. - simogattam a fejét.
- Mondtam, hogy megértem, de... Olyan hülye vagyok! - fakadt ki. - Felmentem hozzá.
- Lefeküdtél vele? - döbbent meg Baekhyun. Luhan bólintott.
- Az még csak hagyján, de kiderült, hogy felesége meg két gyereke van. Olyan hülyén érzem magam! - zokogott fel. Nem győztük vigasztalni. Már azon voltunk, hogy felbontjuk az egyik üveg bort, amikor Baekhyun kezdett ideges lenni.
- Figyu, mindjárt jövünk, csak csinálunk neked egy szendvicset. Oké? - Luhan bólintott. Baekhyun karon ragadott és kivonszolt a konyhába.
- Sosem szoktunk szendvicset készíteni neki. Mi bajod? - kérdeztem meglepetten Baekhyunt.
- Az a baj, hogy nekem lassan mennem kéne. - kérdő pillantásokat vetettem rá. - Chanyeollal randizom. Nem mondhatom le és nem akarom, hogy Lulu megtudja, mert... Elég szar érzés lenne neki. - magyarázkodott.
- Ne! Ne hagyj itt vele! Nekem dolgoznom kell menni. Mit csináljak, ha megint elbőgi magát? - Baekhyun vállat vont.
- Nem tudom! Okos vagy, majd kitalálod. De én leléptem.
- Jó, de mit mondjak neki? Hová mész?
- Mondjuk, hogy anyámék sürgősen hazarendeltek. - vont vállat.
- Kikészült és még hazudjak is. Jó barátok vagyunk! - puffogtam.
- Sok sikert. - veregetett vállba, majd elrobogott. Készítettem Luhannak egy kis kaját, hogy ne legyen túl feltűnő, majd bevittem a szobába.
- Baekhyun? - kérdezte egyből.
- A szüleinél krízishelyzet alakult ki. Nem mondta, hogy mi. - ültem le mellé.
- Ó! Remélem nem történt nagy baj. - csak bólintani tudtam. Szép lassan megeszegette a szendvicset, majd folytatta a bömbölést. Mondom. Mint egy hatéves. Az órára pillantottam. Dolgoznom kell! Nem akartam itt hagyni Luhant, de a vendégeimet sem akartam megváratni. Végül felálltam és határozottan felhúztam Luhant is.
- Gyere! Nem ülhetsz itt egész nap! - kíváncsi tekintettel meredt rám. - El kell terelnünk a figyelmed, szóval most bejössz velem az Eldoradoba! - hm, ez így egészen jól hangzik! Legalábbis jobban, mintha az igazi okát mondanám a távozásunknak. Luhan nem ellenkezett. Összeszedelőzködött és elindultunk az étterem felé. Mindketten átöltöztünk és én nekiláttam a munkámnak.
- Luhan, próbálj meg mosolyogni! Tudom, hogy nehéz, de nem mehetsz úgy oda a vendégekhez, mintha éppen vernének! - ő csak bólintott és egy nagy sóhaj keretében, elhagyta a konyhát. Már épp kezdtem összeszedni a gondolataim, hogy mit hogyan csináljak, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy olyan személy, akit a hátam közepére sem kívántam.
- Ne! Már megint! - fintorodtam el. Kainak szokás szerint, letörölhetetlen vigyor uralkodott arcán.
- Megjöttem! Szeretnék rendelni! - ült le az egyik székre.
- Akkor menj ki és majd valaki felveszi a rendelésed. - válaszoltam fel sem nézve.

- Ne már! Tegnap is jól viselkedtem!
- Ez nem jelenti azt, hogy ezentúl itt ehetsz! Mars ki! - néztem rá dühösen. Épp válaszolt volna, amikor Luhan nyitott a konyhába.
- Do, homárt rendeltek az ötös asztalnál... - megakadt mondandójában, amikor meglátta Kait. Ó, ne! Csak ezt ne!
- És benned, kit tisztelhetek? - Kai egy döglesztő mosolyt villantott. Kész! Luhannak annyi. A fiú fülig vörösödve állt és csak makogni tudott. Még a tálca is kicsúszott a kezéből. Na! Fasza!