The new school 8. +18

Egyre beljebb és beljebb toltam Luhant a házba, míg neki nem ütközött a szobaajtómnak. Kinyitottam és bevonszoltam, miközben a csókáradatot egy percre sem hagytam abba. Ám mielőtt ledönthettem volna az ágyamra, ellökött magától, így én kerültem arra a helyre, ahová eredetileg őt szántam. Miközben felém lépkedett, egy mozdulattal lerántotta a felsőjét és az ölembe ült. A nyakamba csókolt, ami halk nyögést váltott ki belőlem. Keze a pólóm alatt kalandozott és mikor megunta, hogy még rajtam van, leszedte rólam felsőm. Hanyatt döntött és a mellkasomat elhalmozta puszikkal. Nem tetszett a felállás ezért, mikor visszatért csókjaira szomjazó számhoz, magam alá gyűrtem. Nem ellenkezett, sőt élvezte, hogy most én kényeztetem őt. Nyakát hol megnyaltam, hol puszikkal halmoztam el, miközben a nadrágja övével kezdtem bajlódni.

- Segítsek? - nevetett pimaszul. Vagyis, csak akart nevetni, mivel folyamatosan sóhajtozott, ez inkább egy kéjes kérdésnek hatott, amitől még jobban beindultam. Úgy tűnik a nyaka az egyik erogén zónája! Állapítottam meg, ahogy egyre lejjebb adtam a csókokat. Lehúztam róla az alsóját, majd egy vicces dolog történt. Végig nyaltam merevedésén, mire hangosan felnyögött. Puszikkal halmoztam el, majd a számba vettem. Alighogy ajkaim fogságába zártam, hatalmasat kiáltott.

- Danshi! - kicsit meglepődtem. Tudtam róla, hogy kínai, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy

élvezkedés közben, az anyanyelvét használja. Ezt elég viccesnek találtam, de a fejem mozgatását nem állítottam le. Mikor láttam, hogy már nagyon kínlódik, visszahajoltam hozzá és csókokkal halmoztam el ajkait, míg leügyeskedtem magamról is a nadrágot. Ismét nyakára hajoltam és megszívtam az érzékeny bőrfelületet. Felnyögött, majd elkezdtem kitágítani. Amikor úgy éreztem, hogy elég lesz, elhelyezkedtem a lábai közt és lassan, belé nyomtam magam. Fájdalmasan nézett rám és elkapta a vállaim. Körmei a bőrömbe mélyedtek.
- Luhan, szétszeded a vállam! - szóltam rá, mire leengedte a kezeit maga mellé. Ezt kihasználva, ujjaim az övére kulcsoltam és a feje fölé emeltem karjait. Vártam, hogy megszokjon, majd lassan mozogni kezdtem, aminek az lett a következménye, hogy Luhan egyre hangosabban kezdett nyögni és számomra ismeretlen szavakat mondogatni. Hihetetlen érzés volt elmerülni benne. Bizseregtem mindenütt és Luhan élvezettel vonaglott meg, minden egyes lökésnél. Háta ívbe feszült és kéjes hangon mondogatta a nevem. Az összkép, felbecsülhetetlen volt. Egyre vadabb tempót diktáltam, Luhan pedig egyre hangosabban és hangosabban kiabált. Az volt a szerencsénk, hogy anyut bent tartották éjszakára, így nem féltem, hogy felébred. Éreztem, hogy hamarosan elérem a gyönyört, így gyorsabban mozogtam a kis Bambiban. Hirtelen, hangos sikoly szökött ki ajkai közül és elélvezett. Nem sokkal ezután, én is követtem őt a gyönyörbe. Zihálva adtam puszit ajkaira. Ki akartam húzódni, de rám szólt.
- N... Ne! - mondta kissé akadozva. Kérdőn pillantottam rá.
- Ne menj el! - tekintete vágytól ködös volt. Teljesítettem a kérését.

Az egész éjszaka így telt el. A szoba párássá vált és hangos nyögéseink és sóhajaink töltötték meg a helységet. Üldöztük a beteljesülést, de mindannyiszor újra és újra kergetni kezdtük, mikor elértük. Az ágytakaró izzadságtól nedves volt, a sós vízcseppek lefolytak rólunk és a lepedőn végezték. Nem érdekelt, hogy másnap iskola és nem fogok tudni figyelni. Csak Luhanra koncentráltam és a testére, mely élvezettel mozgott alattam. Körülbelül egy órával azelőtt, hogy kelni kellet volna, fejeztük be és próbáltunk aludni.
Az órám csörgése, keltett mindkettőnket. Egyik kezemmel Luhant öleltem, ő pedig szorosan bújt hozzám. Megpusziltam a nyakát és szóltam neki, hogy kelni kell. Lassan kászálódtunk ki az ágyból és a fürdő felé mentünk. Vagyis... Csak én. Luhant cipelnem kellett, mert nem bírt lábra állni. Zuhanyzás közben, egy dolog zakatolt az agyamban. Nem vagyok normális! Alig két hete ismerem Luhant és képes voltam megfektetni. Hiszen nem is ismerem! A zuhany után, reggeliztünk és elindultunk az iskolába.
- Fáj a fenekem Sehunie! - panaszkodott az idősebb.
- Nem az én hibám! Te kérted, hogy csináljam még! - vigyorodtam el perverzem, mire elvörösödött.
- Az mindegy! A lényeg, hogy fáj! Vigyééél! - nyafogott. Felnevettem. Kicsit lejjebb guggoltam, hogy rám mászhasson. Felkapaszkodott a hátamra és átkarolta a nyakam. Folytattuk utunk az iskolába. Az udvaron, már ott voltak a többiek is.
- Sziasztok! Hát ti? Miért cipeled? - röhögött Kai.
- Hát... - nem tudtam mit kitalálni, de nem is kellett, mert a defekt trió rögön mellettünk termettek.
- Ezeknek tiszta foltos a nyakuk! Na dobd le hyungot! - elengedtem Luhant, aki alighogy talajt ért, kissé összerogyott. A többiek hatalmas nevetésben törtek ki.
- Te megfektetted Luhant? - veregetett vállon Chanyeol. Elvörösödve néztem a földre.
- Gratulálok Sehun! - fogott velem kezet. Miután jól kiszekálták maguk, elindultunk az épületbe. Mindenki a maga terme felé vonult, de mi Luhannal még ott maradtunk beszélgetni a folyosón.
- Akkor, nincs több "nem beszélünk" fogadalom? - kérdeztem, mire Luhan elmosolyodott.
- Ezek után? - kérdezte. - Csapj le, ha még egyszer ilyet mondanék!
- Vagy megismételhetjük az estét! - húzogattam a szemöldököm.
- Azt egy darabig biztos, hogy nem! Örülök, hogy megmaradok két lábon! - nevetett. Hirtelen csattanás hallatszott a hátunk mögül. Megfordultunk és Kangdae döbbent arca üdvözölt minket. Cucca a lábai előtt, ami azt jelentette, hogy kiestek a kezei közül. Nem szólt semmit, csak tágra nyílt szemekkel nézett hol engem, hol Luhant.
- Ti... Lefeküdtetek? - kérdezte, de hangja halk volt, szinte nem is értettem.
- Közöd? - kérdezte Luhan. Kangdae rám pillantott, én viszont elfordítottam a tekintetem. Kangdae idegesen túrt a hajába és a lépcső felé indult.
- Ezt nem hiszem el! - mondogatta hitetlenkedve. Eltűnt a szemünk elől, Luhan pedig felém fordult. Puszit nyomott ajkaimra, majd elköszönt tőlem.
- Jó órát! - intett, majd elbicegett a terme felé. Sóhajtva fordultam el és én is az osztályom felé vettem az irányt. Épp csengetés után egy perccel léptem be órára.
- Már nagyon unlak Sehun! - könyökölt a tanárnő az asztalra. Igen, ismét töriről késtem. A táblához léptem. A tanárnő megadta, hogy miről kell beszámolnom, ám mielőtt nekikezdhettem volna, egy hatalmasat ásítottam.
- Látom jó éjszakád volt. Remélem az anyagot is átnézted két aktus között. - döbbenten meredtem a tanáromra, aki vigyorát próbálta rejtegetni. Az egész osztály röhögött, én meg csak álltam egy helyben.
- Na! Most már csendet! - kiáltott föl a történelem tanárnő, majd intett, hogy kezdhetem. Elmondtam mindent amit tudtam, így egy négyessel a helyemre küldött. Nagyon fáradt voltam. Az óra anyagára nem is emlékeztem és a nap további részében is inaktív voltam. A tanárok azt hitték rám, hogy passzív ellenálló vagyok és állandóan rám szóltak.
- Hát igen, aki este legény, legyen legény reggel is. - mosolygott rám Do.
- Egy frászt! Aki este legény, az reggel kurva fáradt! - javította ki Kai. Neki adtam igazat, ez egyértelmű. Amint hazaértem, bedőltem az ágyamba és estig aludtam.
- Fiam! - lépett anya a szobába. Álmosan pislogtam fel rá.
- Ha? - tettem fel a legértelmesebb kérdést a világon.
- Te már alszol? Beteg vagy? - jött oda és összetapogatta a fejem.
- Nem, csak nagyon fáradt. - ellenkeztem. Anya felkapcsolta a villanyt és döbbenten meredt rám.
- Mik ezek a foltok a nyakadon? - nézegette. Próbáltam hátrálni, de hiába. Észrevette.
- Te Sehun, ki tette ezt veled? - vigyorodott el. Vörös fejjel néztem vissza.
- Anyaa! Hagyj!
- Luhan, ugye? - húzogatta a szemöldökét. A másik oldalamra fordultam és a fejemre húztam a takarót.
- Alszom! - anyu felsóhajtott és magamra hagyott. Ismét lehunytam a szemeimet és mély álomba merültem.

A következő napok, felszabadultan teltek. Kangdae nem jött suliba. Ennek én nagyon örültem, de a többiek elég feszültek voltak. Persze az okát, nem mondták meg. De, hogy őszinte legyek, már nem is nagyon érdekelt a dolog. Akkor még nem tudtam, hogy ez a nagy hallgatás, a vihar előtti csönd volt. Szörnyű volt. Délután a könyvtárba maradtam tanulni, ezért csak sötétedés után indultam haza. Luhan már hamarabb lelépett, mert a nagyijának segített. Lassan ballagtam hazafelé, ám hirtelen az egyik mellékutcából, négy sötét alak lépett elő. Felnéztem és felismertem az egyik srácot. Kérdőn néztem körbe. Kangdae sehol, csak a haverjai.
- Szóval, te vagy Sehun? - fintorgott a legmagasabb. Nem válaszoltam. Hátrálni kezdtem, de hátam nekiütközött valakinek, aki lefogott, hogy a többiek szélesen vigyorogva, hasba tudjanak ütni, vagy rúgni. Fájdalmasan estem a földre. Megrúgtak, így frissen gyógyult sebeim ismét felszakadtak. Az egyik srácnál baseball ütő is volt, amit nagy örömmel tesztelt bordáimon és egyéb testrészeimen. Orromból folyt a vér, éreztem, hogy a szám is felszakad és a vörös, fémes ízű nedv a számba folyik. A fiúk sértegetni kezdtek, majd az egyik megszólalt.
- Te, nem kéne abbahagyni? - csak a hangokat hallottam, de mozdulni már nem tudtam. Szemem csukva volt, úgy éreztem magam, mint egy félholt. Bár, úgy megvertek, hogy lehet nem álltam messze tőle.
- Miért? - kérdezte egy másik hang.
- Él még? - jött egy harmadik. Megütögették az arcom.
- Hé! Kelj föl! Hallasz? - nem válaszoltam. Nem voltam rá képes.
- Baszd meg! Meghalt?
- Csak nem! - innentől minden kiesett. Csak futólépéseket hallottam, gondolom elrohantak, én meg ott maradtam a hideg betonon. Belezuhantam egy puha sötétségbe, ahol nem volt sem félelem, sem fájdalom.