29.fejezet

- 29 -

Baekhyun:

Egész délután a könyvtárban ücsörögtem. Behúzódtam a leghátsó sarokba, de még így is sokan megbámulták, hogy bőgöm. Csak estefelé mentem haza és legnagyobb meglepetésemre Chanyeol sehol sem volt. Vártam rá, még sms-t is küldtem, de nem válaszolt. Halálra izgultam magam miatta, mikor olyan éjfél körül, jött az üzenet Xiumintól, hogy nála van, ne aggódjak. Hanyatt dőltem Yeol ágyán és magamhoz öleltem a párnáját. Chanyeol illata van! Szívtam egy mélyet a levegőből. Ismét a sírás kerülgetett. Marcangoltam magam belülről. Megpróbáltam elaludni, de csak hosszas próbálkozás után sikerült.
Azt hittem, hogy másnap már nem Minseoknál tölti az estét, de tévedtem. Yeol ugyanúgy nem volt otthon este, mint azelőtt. Kezdtem nagyon kiakadni. Az csak rátett egy lapáttal, hogy már Sehunnal sem beszéltünk, így nem tudtam kinek elsírni a nyomorom. Már rendesen év vége volt, de ez nem tántorította el a tanárokat attól, hogy dolgozatok tömbkelegét zúdítsák a nyakunkba. Sehun megint kihagyta a kínait, én pedig nagyon rosszul éreztem magam. Kikéredzkedtem a mosdóba, mert már éreztem, hogy kiesem a padból. Kisétáltam a teremből és a wc felé vettem az irányt. Ahogy mentem le a lépcsőn, szó szerint, majdnem átestem Sehunon.
- Te mit csinálsz itt? - kérdeztem meglepetten.
- Semmit. - vont vállat. - Bár ezt én is kérdezhetném.
- Rosszul lettem. - feleltem röviden.
- Chanyeol kiköltözött mi? - nézett fel rám.
- Honnan tudod?
- Reggel nem együtt jöttetek, meg Xiumin is mondta. - bólintottam. Nem tudom mikor lettek beszélő viszonyban, de nem is nagyon érdekelt.
- Tudod, elképesztő, hogy mennyire hülyék vagytok! - meredt maga elé. Idegesen fordultam felé. Mostanában elég nehezen viselem el őt. Különösen, amikor beszólogat.
- Ezt, hogy értsem?
- Úgy, hogy szeretitek egymást és nem becsülitek meg a lehetőséget, hogy együtt lehetnétek.
- Sehun, ez bonyolult...
- Nem, nem az! Itt vagytok egymásnak, minden nap lehetőségetek adódik helyrehozni a dolgokat, de nem teszitek! - kiabált rám. - Akit én szeretek, az kilométerekre van tőlem. Talán soha nem látom viszont, ki tudja. Ti meg itt szenvedtek, ahelyett, hogy végre összejönnétek! - dühösen villantak meg a szemei. Akármennyire nem kedveltem mostanában, el kellett ismernem, hogy igaza van. Ezt meg kell beszélnünk Chaneollal! Határoztam el magamban. Sajnos azonban, ez a terv megbukott, mikor visszamentem órára. Chanyeol kicsöngő után kirongyolt a teremből és utána egész nap, színét sem láttam. Furcsálltam a dolgot, de úgy voltam vele, hogy majd a koliban felmegyek hozzá. Arra azonban már egyáltalán nem számítottam, hogy Xiumin vállat vonva nyit ajtót.
- Szia! Chanyeol itt van? - kérdeztem félve.
- Nincs.
- És nem tudod hol van, vagy mikor jön vissza? - fura érzésem támadt. Minseok megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs. Egy cetlit hagyott csak az asztalon, hogy sürgősen el kell mennie, de majd jön. A cucca is eltűnt. - ledermedtem. Eltűnt? De hova ment? Elköszöntem a fiútól, majd megpróbáltam felhívni Chanyeolt. Sajnos a mobilját valószínűleg kikapcsolta, így nem tudtam elérni, így lövésem sem volt, hol lehet. Nagyon megijedtem. Remélem nem történt vele semmi! Azt nem tudnám elviselni! Egész Szöult bejártam, hogy megtalálhassam a nagyfülűt, de hiába. Vagy négyszer körberohantam a parkot, elmentem az összes olyan helyre, ahol ketten voltunk. Kávézók, teázók, a bár, még a falmászás helyszínét is megnéztem. Végső kétségbeesésemben, felhívtam Sulli-t hátha tud valamit, de nem tudott információkkal szolgálni. A számát még év elején mentettem el a telefonomba, mivel az osztálynévsorral együtt, mindenki mobilszámát leírtuk. De ennek nem sok hasznát vettem most. Majd megőrültem, és kimerülten mentem vissza a koliba. Chanyeol! Hol a fenében vagy? Sóhajtottam fel. A közös képünket bámultam. Annyira... Annyira szeretem! Nem voltam idegileg a legjobb állapotban. Folyamatosan pörgött az agyam. Hirtelen észbe kaptam. Tudom hol van! Összecsomagoltam pár holmim és ismét útnak indultam. Xiumin azt mondta, hogy a cucca is eltűnt, akkor pedig, csak egy helyen lehet. Buszra szálltam és leszarva azt, hogy másnap iskola, elbuszoztam Chanyeolhoz. Olyan két órát utaztam, mire a kapujukhoz értem. Becsöngettem rajta, de nem Yeol vette fel a kaputelefont, hanem egy idős néni.
- Hallo?
- Jó estét! Én Byun Baekhyun vagyok és Chanyeolt keresem. Egy barátja vagyok! - hadartam gyorsan.
- Baekhyun? Chanyeol nincs itt. Kórházban van.
- Hogy mi? Melyikban? - a néni megadta a címet, én pedig rohantam is. Jézusom! Ugye nem történet baja? A szívem a torkomban dobogott. Az ájulás kerülgetett. A kórház szerencsére nem volt olyan messze. Berongyoltam az ajtón és egyenesen a B épület felé szaladtam. Yeol a folyosó végén ült egyedül.
- Chanyeol! - kiáltottam neki, mire meglepetten felnézett. Megálltam előtte és a térdemre támaszkodva kapkodtam levegőért.
- Baekhyun? Te mit csinálsz itt?
- Még, hogy én? Te mit keresel itt? - fújtattam.
- A nővéremhez jöttem látogatóba. Nem rég született egy kisfia. - magyarázta. Ledöbbenve néztem rá. Akkor most... Miii? Csak álltam előtte tátott szájjal.
- És, te jól vagy?
- Persze. Miért kérded? - odaléptem elé és lekevertem neki egy hatalmas pofont.
- Au! Ezt miért kaptam? - kérdezte mérgesen.
- Még kérded? - rivalltam rá. - Köszönés nélkül jössz el, egy kurva szót nem szólsz arról, hogy hová, merre, meddig! A nagyidtól kellett megtudnom, hogy itt vagy és még azt kérdezed miért kaptad? Van fogalmad róla, hogy mennyire megijedtem? Te idióta! - ütlegelni kezdtem, mire hatalmas szemekkel nézett rám.
- Jól van, nyugi...
- Nincs nyugi! Én kirohanom a belem, hogy elmondjam sajnálom! Semmit sem jelentett az az este Taeyeonnal, csak annyira megijedtem, hogy képtelen voltam tisztán gondolkodni! Ha tehetném, visszapörgetném az időt és nem mennék el bulizni, de már késő!
- De mi ijesztett meg? - nézett a szemeimbe Chan.
- Az, hogy mennyire szeretlek! - bukott ki belőlem. Yeolnak leesett az álla. Nem csodálom. Most mondtam ki először.
- Hogy mit csinálsz? - kérdezte, mintha rosszul hallotta volna.
- Szeretlek! Szeretlek te idióta! - lerántottam magamhoz és ajkaimat az övére nyomta. Több sem kellett, azonnal falni kezdte ajkaim és szorosan magához ölelt.
- Én is szeretlek! - súgta a fülembe mikor elváltunk. - Kimondhatatlanul! - pár perc múlva megjelent az ápolónő az ajtóban, hogy bemehetünk. Chanyeol nővére, hatalmas vigyorral az arcán fogadott bennünket. A kicsi eszméletlenül aranyos volt és a kezünkbe vehettük a pillesúlyú csöppséget.

Egész este ott maradtunk volna, ha az orvos nem küld minket haza. Yeol ujjait az enyémekre fonta. A járdán sétálgatva meséltem el neki, hogy a folyosón összetalálkoztam Sehunnal.
- Nagyon hiányzik neki Luhan. - biggyesztettem le ajkaimat.
- Tudom. De mit tehetnénk? Luhan elment. - hirtelen egymásra néztünk. Mélyen meredtünk egymás íriszeibe. Tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. Előkaptam a telefonom és bepötyögtem egy rég hívott számot.
- Hallo? - szólt egy álmos hang a vonal végéről.
- Szia! Figyelj, van egy kis gond!