The new school 2.

Másnap sikerült időben felkelnem és elindulnom az iskolába. Szép lassan battyogtam be az iskola épületébe, majd fel a lépcsőn.

- Jó reggelt Sehun! - kiáltott hangosan Kai, amint meglátott.

- Szia! - ültem le mellé. - Hogy vagy?

- Fáradtan! - nyúlt el a padon.

- Miért? Annyit tanultál?

- Höh, na nem! Videojátékoztam! - úgy nézett rám, mintha én kérdeztem volna hülyeséget. Szinte késztetést éreztem, hogy én kérjek elnézést amiért azt feltételeztem róla, hogy ki merte nyitni a tankönyvet. Az első óra után, Kai kirángatott az udvarra, majd leültetett az egyik padra.

- Szóval... Mesélj magadról!

- Mit meséljek? - néztem rá kérdőn.

- Nem tudom. Amit akarsz! Osztálytársak lettünk, szeretnélek megismerni! - hajolt a képembe.

- Hányszor mondtam már, hogy ne zaklasd az embereket? - kérdezte egy hang. Megragadta Jongin grabancát és visszarántotta.

- Ne már Kyungsoo! Csak barátkozom! - nyafogott Kai. A nagy szemű megcsóválta a fejét, majd felém fordult.

- Szia! Do Kyungsoo vagyok! Ne haragudj Kaira. Tudod kicsit hiperaktív. - magyarázta.

- Nem haragszom. - vigyorodtam el. - De... nem te ülsz előttem kémián?

- De, én vagyok. Eredetileg én ülnék Kai mellett, de megkértem a tanárt, hogy tegyen el mellőle, mert egész órán beszélt. - Do szúrós szemekkel meredt Kaira, aki felhorkantott.

- Pff! Stréber!

- Jongin! Kapsz egy taslit! - veszekedtek tovább.

- Hyung...

- Kai, nyughass! - már kezdtek belemelegedni a civakodásba, amikor hangos visításra lettünk figyelmesek.

- Gegeee! - odakaptuk a fejünket. Egy nagyon magas srác állt tétlenül az udvar közepén, miközben egy kicsit alacsonyabb, folyamatosan ölelgette.

- Szedje le rólam valaki! - a magasabb, próbálta leszaggatni magáról a srácot, de az szinte rátapadt.

- Ők ott Tao és Kris. - mutatta be őket  Do. Taot felismertem, hiszen osztálytársam volt.

- Na, Tao, elég! - próbálkozott tovább Kris, de hiába.

- Jaj, maradj már! Úgy csinálsz mintha nem élveznéd! - kiáltott oda Kai. Kris felénk fordult.

- Az ölelkezés nem az én stílusom! - közölte összefont karokkal.

- Ja tudjuk! Ahogy a foci, a rajz és a csirke sem! - legyintett Do is. Végre sikerült levakarni magáról Taot és a kosárpálya felé vették az irányt. Odanéztem. Luhan is ott volt, meg még pár, vele egykorúnak tűnő srác.

- Én bemegyek. Átnézem az angolt. Jongin, rád is rád férne a gyakorlás! Gyere át este! - szólalt meg Kyungsoo, ezzel kizökkentve engem merengésemből.

- Azt várhatod. Nem akarok veled tanulni. Állandóan csak oltogatsz, hogy ilyen meg olyan béna vagyok. - fordította el a fejét Kai.

- Jó, akkor magyarázd ki édesanyádnál a múltkori témazáró egyest. - Jongin sóhajtva hajtotta le a fejét.

- Jó, átmegyek. Örülsz?

- Felettébb! - Kyungsoo megforgatta a szemeit, majd megragadva a fiatalabbat, beráncigálta a suliba. Én ott maradtam egyedül a padon. Hm, de király! Sóhajtottam hatalmasat. Hirtelen egy srác lépett hozzám a haverjaival. Pontosabban Kangdae.

- Nicsak! Látom átöltöztél! Nagyon ragadtál mikor átvetted a ruháid? - vigyorgott gonoszul. Csak néztem rá, de nem válaszoltam.

- Mi van? Elvitte a cica a nyelved? - pöckölt homlokon.

- Békén hagynál? - förmedtem rá.

- Hogy mondod?

- Békén hagynál? - ismételtem magam. - Nincs kedvem beszélgetni, főleg nem veled!

- Na idehallgass! Velem így nem beszélhetsz, hallod? Különben...

- Különben mi? - egy ismerős, harmadik hang lépett közbe. Oldalra néztem és Luhanék álltak meg mellettünk. Kangdae lefagyott egy percre.

- Ah, itt a felmentősereg? - vigyorgott gonoszul. Luhan közénk állt és villámló tekintettel nézett a magasabb szemeibe.

- Elhúzni! Most! - Kangdae hátrált pár lépést, majd sarkon fordult és elment. Hogy bír ekkora hatással lenni rá? Döbbentem meg ismét. Luhan szembe fordult velem és elmosolyodott.
- Hogy csinálod ezt? - kérdeztem meglepetten.
- Mondjuk úgy, hogy megvannak az eszközeim. - mosolygott sejtelmesen. Éreztem, hogy titkol valamit, de tudtam, felesleges lenne megkérdezni. Úgysem mondaná el.
- Még be sem mutatkoztam Luhan vagyok! Ők pedig itt a barátaim. Xiumin, Kris, Lay és Suho. Taot már ismered. - mutatott végig a fiúkon, akik sorban intettek nekem. Biccentettem nekik.
- Nincs kedvetek folytatni a játékot? Még van tíz perc a szünetből. - dobálta a labdát Xiumin. Luhan a fejét rázta.
-Menjetek csak. Én váltok pár szót Sehunnal. - a fiúk bólintottak, majd visszamentek a pályára. - Szóval? Milyen volt az első napod? - kérdezte kíváncsian.
- Hát, átlagos. Bár az előző sulimban nem öntöttek le üdítővel.
- Ne foglalkozz Kangdaevel. Ő egy pöcs. - ült le mellém. - Láttam beszélgettél Kai-al. Jó fej. Csak hiperaktív.
- Igen. Láttam. - mosolyodtam el. - Te mindenkit ismersz? - néztem csillogó szemeibe.

- Nem mindenkit, de a legtöbb embert igen. - nevetett fel. - Egyébként, hogy tetszik a suli?
- Egész jó. Bár lehetne kisebb. - utaltam arra, hogy már az első alkalommal képes voltam eltévedni.
- Majd megszokod. Ha meg nem, majd beszerzünk egy GPS-t! - elnevettem magam. Beszélgetésünkbe a csengő zavart bele. A nap további részében, nem találkoztunk össze a folyosón, így a reggeli után, nem váltottunk szót a továbbiakban. Az utolsó óra végeztével, Do a szó szoros értelmében kirángatta Kait a teremből.
- Muszáj javítanod a jegyeiden! - szólt a fiatalabbra.
- De ma nem akarok angolozni! - fintorgott Jongin.
- Márpedig fogsz! Sőt! Ma nálam tanulunk. Elegem van, hogy csak kapákat vagy képes begyűjteni!
- Nem tudtad? Földművesnek készülök! - röhögte el magát Kai, mire Do lekevert neki egy tockost.
- Nem érdekel! Átjössz!
- Neee! - Jongin feljajdult fájdalmában, mikor Kyungsoo a fülénél fogva kihúzta a teremből. Vigyorogva néztem utánuk. Mint a rossz házaspár! Összepakoltam a cuccom és elindultam haza. Lazán sétálgattam az utcán, ám mikor befordultam a sarkon, ledermedtem. Kangdae és a haverjai álltak előttem és fenyegető szemekkel méregettek.
- Átengednétek? - próbáltam utat törni, de nem engedték.
- Mi van, ha nemet mondunk? Mit csinálsz? Most nincs itt Luhan! - hajolt a képembe. Nem értettem mi baja van. Mi rosszat tehettem ellene? Ám ahogy ezen kezdtem gondolkodni, egy hatalmas ütést éreztem a szememnél és hátraestem.
- Mi a...? - Kangdae és a haverjai vihogva néztek rám, majd megragadták a gallérom és felhúztak a földről. Elegem lett. Akkorát vágtam Kangdae gyomorszájába, hogy elengedett és hátratántorodott. Haverjai csak nézték, ahogy az utcára hányja az aznapi ebédjét, de én nem foglalkoztam vele. Sarkon fordultam és úgy rohantam hazáig, mintha az életem múlna rajta. Bár ki tudja? Ha eddig nem tervezték a halálom, ezek után én leszek a halállistájuk élén! Szerencsére anya még nem ért haza, de ki kellett találnom valami kifogást, ugyanis a szemem alatt, egy hatalmas lila folt keletkezett. Kimerülve nyúltam el az ágyamon. Mi a faszt csináljak!?