28.fejezet

- 28 -

Baekhyun:
Fejemet fogva ültem. Nem! Ez nem történhet meg! Riadtan néztem Taeyeonra, aki ébredezni kezdett.
- Jó reggelt! - mosolygott rám. Nem viszonoztam, csak meredtem rá, mint egy szellemre.
- Mi bajod? - kérdezte. Nem válaszoltam.
- Baekhyun! Hallasz? - integetett a szemem előtt.
- Ez... Ez nem történhet meg! Ne haragudj, de én most elmegyek! - összeszedtem a holmim és menet közben kezdtem öltözködni.
- Mi van? Várj! - a csuklóm után kapott, ezzel megállítva engem. Felé fordultam. Értetlenül meredt rám, én meg legszívesebben a föld alá ástam volna magam.
- Elmondanád, hogy mi bajod?
- Nem! És ha megkérhetlek rá, erről te se beszélj senkinek! - kezdtem nagyon ideges lenni.
- Miért? Talán annak a kis ribancnak is a fülébe jut, akivel megcsaltál? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Ha tudnád mekkorát tévedsz! - sóhajtottam fel. Kirántottam magam a szorításból és kirongyoltam az ajtón. Arra azonban nem számítottam, hogy utánam rohan és megáll a bejárati ajtó előtt.
- Addig nem mész sehová, amíg el nem mondod mi folyik itt! Amióta elkezdődött ez a tanév, le se szarsz, közlöd velem, hogy szakítsunk, majd megfektetsz és azt akarod, hogy ne beszéljek róla senkinek!
- Igen így van! Hülyeségek sorozatát követtem el, mert hülye vagyok! Nem figyeltem sem rád, sem Chanyeolra!
- Chanyeol? Hogy jön ő most ide? - nézett rám értetlenül. Nagyot nyeltem. Gondolkodott pár percig, majd mint aki megvilágosodott, döbbenten meredt rám.
- Nem mondod, hogy Chanyeol... - erre, most mit reagáljak? Lehajtott fejjel néztem a földet. Tényleg nem tudtam mit tegyek. Egyszerűen nem volt szívem letagadni, ahhoz túlságosan jó volt, de azt sem akartam, hogy az ex-barátnőm rájöjjön, nem egy lány volt akivel megcsaltam.
- Hát tudod... Mindent kinéztem belőled, csak ezt nem. - fintorodott el.
- Remek. Azért kiengedsz? - kérdeztem hidegen. Félreállt az ajtóból és készségesen kinyitotta nekem.
- Remélem tudod, hogy ez egyszeri alkalom volt? - nézett rám még az ajtóból.
- Remélem tudod, hogy engem nem érdekelsz? - néztem vissza rá. Mérgesen rám meredt.
- Azért kösz azt a pár évet. - szemeit dühös csíkba húzta össze. Vállat vontam.
- Igazán nincs mit! - hátat fordítottam neki és elrohantam. Két dolog zakatolt az agyamban. Az egyik, hogy ezt, hogy mondom el Chanyeolnak? A másik, hogy rettenetes bűntudatom volt. Nem csak azért, mert összefeküdtem Taeyeonnal, hanem mert most jöttem rá, hogy sosem szerettem igazán. Igen, rajongtam érte, de az érzelmeim még elég gyermekiek voltak. Nem úgy mint amit Chanyeol iránt érzek. Megpróbáltam halkan beosonni a szobánkba, de pechemre Yeol már fenn volt. Tipikus. Akármikor próbálom kirángatni az ágyból, nem megy. Bezzeg amikor nem kéne, hogy fenn legyen, simán kikel akár reggel hétkor is.
- Te meg hol a fenében voltál? - nézett rám ijedten.
- Csak sétáltam egyet. - vontam vállat.
- Ilyenkor? - nem akartam azzal kezdeni, hogy a buli után Taeyeonnál kötöttem ki.
- Ja, miért ne? - kicsit furán nézett rám, de megpróbáltam elővenni a legmeggyőzőbb mosolyom. Végül nem kérdezett többet, bár éreztem, hogy gyanít valamit. Szombat lévén, csak egy kicsit tanultunk, a könnyebb tárgyakat, majd dél körül kezdünk el készülődni, hogy elmenjünk az egyik közeli kis kávézóba. Alig léptünk ki az ajtón, Sehunnal találtuk szemben magunkat. Fáradtnak tűnt és még nem egészen tért magához.
- Ez valami új stílus? - vigyorgott Chanyeol és beletúrt a kisebb kócos hajába.
- Lehet. - nézett ránk közömbösen. Alkohol szagot árasztott és a nyaka tele volt színes foltokkal.
- Te Sehun, hol jártál az éjjel? - kérdeztem. Vállat vont és hátrasimította a haját.
- Bulizni. Szóval fáradt vagyok.
- Akkor nem zavarunk. - intettünk neki. Ő is elköszönt és benyitott a szobájába. Összenéztünk Yeollal.
- Te is láttad...
- Még szép. - vágott közbe. Elindultunk, de a látottak nem hagytak nyugodni.
- Szerinted, lefeküdt valakivel? - kérdeztem már a liftben.
- Csak nem. Van annyi esze. - gondolkodott Yeol is.
- Hát, remélem. Bár nem vagyok róla meggyőződve. - kiléptünk a koliból és elindultunk. Ahhoz képest, hogy tavasz volt, majd megfagytam kint. Mire a kávézóba értünk, teljesen átfagytam. Dideregve ültem a helyemre.
- Nyugi, mindjárt felmelegszel. - vigyorgott Chan és egy puszit nyomott az ajkaimra. Egyszerre lett melegem és bűntudatom. Kikértük a kávénkat és beszélgettünk kicsit. Mostanában gyakran beszélünk Sehunról és a hirtelen változásáról. Amióta Luhan elment, kezelhetetlenné vált. Nem először hallottuk Chentől az osztálytársától, hogy verekedett. A fiú egyből hozzánk rohant, hátha mi tudunk hatni rá. Megígértük neki, hogy beszélünk a fejével, bár nem fűztem hozzá sok reményt, hogy visszatér a régibe, csak mert mi megkérjük. Igazából az lenne a legjobb, ha maga Luhan beszélne a fejével. A kávézás után hazamentünk és szórakoztunk kicsit a koliban. Az elkövetkezendő hetek, zűrösen teltek. Állandóan készülni kellett valamiből és az sem könnyítette a helyzetet, hogy Sehun már legalább háromszor ellógott kíniról. Nem győztünk mit kitalálni. Az a szerencséje, hogy jó ebből a tárgyból és a tanár is szereti, különben már az igazgatóiban végezte volna. Bár így is, úgy is oda került, csak épp nem a lógás miatt. Épp fizikára siettünk, amikor Chan közölte, hogy fent hagyta a tankönyvét.
- Megvárjalak? - néztem rá. Mosolyogva rázta meg a fejét.
- Menj, ne késs miattam. Majd sietek.
- Oké. - bólintottam, ezzel fel is szaladt az emeletre. Ahogy áthaladtam a folyosón, Sehunt láttam az igazgatói előtt várakozni.
- Hát te? - csodálkoztam rá, ám mikor rám nézett, megértettem. Orra vérzett, szeme alatt monokli és a ruhája poros volt.
- Szerinted? - kérdezte zsepit tartva vérző részeihez.
- Megint verekedtél?
- Most mit izélsz? Nem olyan komoly. - vont vállat. Ideges lettem.
- De igen komoly! Sehun, nem először teszel kihágást! Mit akarsz elérni, hogy kicsapjanak? - nagyon dühös voltam rá. Nem ilyennek ismertem.
- Komolyan Sehun! Én értem, hogy fáj Luhan távolléte, de nem gondolod, hogy túlzás amit csinálsz? - megforgatta a szemeit és flegmán rám nézett.
- Úgy beszélsz, mintha te olyan jó gyerek lennél. - rossz érzésem támadt.
- Mire gondolsz?
- Azt hiszed nem tudom, hogy megdöntötted Taeyeont? - ledermedtem.
- Te... Honnan...
- Honnan tudom? Onnan, hogy én is ott voltam azon a bizonyos bulin. - nézett rám és flegmán elmosolyodott. - Láttam, hogy kimész vele és innen nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy tudjam mit csináltatok.
- Sehun, ha ezt bárkinek el mered mondani, én esküszöm kicsinállak. - sziszegtem a fogaim közt.
- Például Chanyeolnak? - nem válaszoltam, csak dühösen néztem íriszeibe. - Szerintem már ne fáradj azzal, hogy adagolod majd neki a dolgot. - nézett mögém. Lefehéredve fordultam meg.

- Baekhyun... Mond, hogy nem igaz. - nézett rám döbbenten. Nem tudtam mit mondani. Ennek nem így kellett volna bekövetkeznie!
- Baekhyun! - szinte könyörgő tekintettel meredt rám.
- Sajnálom. - suttogtam neki. Teljes letargiába kerültünk. Chan idegesen túrt a hajába, én elsírtam magam, Sehun meg... Csak állt és tovább itatta fel a vért az arcáról.
- Chanyeol...
- Mikor történt ez? - kérdezte és szemeiben düh villant.
- Körülbelül három hete. - nyögtem ki. Chanyeol idegesen lépett közelebb hozzánk.
- Miért így kellet megtudnom? Miért nem mondtad el? - fájt neki. Nagyon fájt neki.
- Nem mertem, mert féltem, hogy megbántódsz.
- És szerinted ez így jobb volt? - kiabált. Összerezzentem.
- Neki mindenképp jó volt. - szólt közbe Sehun, de bár ne tette volna. A következő percekben ugyanis az események úgy folytak előre, mint a gyors sodrású folyó, melyen átszakítják a gátat. Én sírtam tovább, Chanyeol egy "Baszd meg Sehun!" felkiáltással bevert egyet a fiatalabbnak, aki az erőteljes ütéstől hanyatt vágódott. Az igazgató pedig ebben a pillanatban lépett ki az irodájából és döbbenten figyelte az eseményeket.
- Cseszd meg. - sziszegte Sehun az orrához kapva.
- Menjetek a picsába mind a ketten! - kiabált ránk Chanyeol, majd sarkon fordult és elrohant. Ezt már a diri sem hagyhatta szó nélkül és abban a reményben, hogy megállíthatja a fiút, utánakiabált.
- Állj csak meg, fiatalúr! - de Yeolt ez most egy cseppet sem izgatta. Befordult a folyosó végén és eltűnt a lépcsőnél. Én ledobálva a tankönyveimet, szaladtam utána.
- Chanyeol várj! - otthagytam Sehunt is és az igazgatót is, leszarva, hogy ezért kapni fogunk nem is kicsit. Az utcán értem utol a colost.
- Chanyeol! - kaptam el a karját.
- Mi van?! - fordult meg dühösen.
- Sajnálom! Kérlek ne haragudj! - sírtam.
- Én nem haragszom, hanem csalódott vagyok! Elmondhattad volna! - szemeiben szomorúságot láttam.
- De nem mertem. Nem akartam, hogy fájjon.
- Hát... Ez nem jött össze. - hátat fordított nekem és elindult.
- Chanyeol! - utánakiáltottam, de mint aki meg sem hallja. - CHANYEOL! - szinte hisztérikusan kiabáltam, de már el is tűnt az utcasarkon. Hullottak a könnyeim, mint a monszun. Dühös voltam és szomorú. Tehetetlenségemet egy kukán vezettem le. Belerúgtam és nem érdekelt, hogy hatalmas zörejt hallatva borul a járdára. Nem mentem vissza órára. A terembe akartam vonulni, de az igazgató elkapott. Ám amikor meglátta a fejemet, csak legyintett, hogy majd holnap megbeszéljük. Nem tudtam mi tévő legyek.