25.fejezet

- 25 -

Sehun:

A zene egyre hangosabban dobolt a fülemben. Minden egyes porcikámban éreztem a ritmust. Igen! Ez kell nekem! Ki kell adnom s feszültséget. Ezt a rettenetesen eldugott kis helyet, még Kai találta. Nem tudtam honnan ismeri, de tény, hogy a célnak megfelelt. Hogy kitomboljam magam. Kai javasolta azt is, ha nagyon betelne a pohár és már tényleg nem bírom tovább, jöjjek ide. Csak annyit kell mondanom, hogy Kim Jongin ismerőse vagyok. Valóban. Amint meghallották, hogy Kai a haverom, rögtön beengedtek és nem kérdezték ki vagyok, mi vagyok. A viszonylag tágas teremben, alkohol és cigiszag terjengett. Az utcai táncosok százával özönlenek ide, hogy megmozgassák izmaikat. Rendkívül ügyesek. Gondolom Kai, táncos múltjából kifolyólag, ismert pár embert és rendesen benne van a dologban. Az egyik srác, aki szintén hallotta a Kim Jongin nevet kiejteni a számból, megkínált egy cigivel, amit készségesen elfogadtam. Igen, tudom, hogy ennyi idős korban nem illik, de most úgy éreztem szükségem van rá. Nem is kicsit. Hátamat a kopott falnak döntöttem. Mélyet szívtam a bagón és letüdőztem. Kicsit szúrt, meg először köhögtem, de a végén már kellemes volt. Csak álltam és néztem a táncoló embereket. Nem különösebben akartam még beállni a bulizó tömegbe, egészen addig, amíg egy lány oda nem tipegett hozzám. Elég kihívóan öltözött fel, de nekem megfelelt.

- Szia! - köszönt rám. Egy mosollyal ajándékozott meg, amit viszonoztam.

- Szia! Mi kéne? - kérdeztem. Felkuncogott.

- Csak azon tűnődtem, hogy egy ilyen helyes fiú, hogy lehet egyedül. - lépett közelebb. Féloldalas mosolyra húztam a számat.

- Mint látod, nem vagyok egyedül, hiszen te is itt vagy. - ismét egy aprót nevetett.

- Szóval, ha már voltam olyan kedves és idefáradtam, nem akarsz táncolni? Vagy egész este a falat akarod támasztani? - nem válaszoltam. Kivettem számból a cigit és felé nyújtottam. Ujjaim hozzáértek ajkaihoz, ahogy megszívta a cigit. Ismét mosolyt villantott és kifújta a füstöt. Elnyomtam a bagót és a lány füléhez hajoltam.

- Ha megvárod, hogy szerezzek valami piát, utána táncolhatunk. - a válasz egy apró puszi volt a nyakamba. Gyorsan a pulthoz siettem. Legurítottam egy felest és meghívtam a lányt is egy körre. Kézen ragadtam és a tömegbe vezettem. A lány kifogástalanul táncolt. Hihetetlen milyen csípőmozgással van megáldva. Hátulról öleltem magamhoz, hogy összesimulhassunk. Megpróbáltam átadni magam a ritmusnak. A lány megfordult, hogy szembe kerülhessen velem. Nem terveztem lefeküdni vele, bár lassan kezdtem áttérni az ahogy esik, úgy puffan szemlélethez. Tuti, hogy ezt az alkohol mondatja velem. Akaratlanul is Luhan arca kúszott elmémbe. Pedig olyan erősen próbálkoztam ignorálni, legalább ebben a pár órában. Letoltam még egy két pohár alkoholos löttyöt és ez, ha nem is teljesen, de segített. Nem tudtam hány óra lehet, de abban biztos voltam, hogy másnap nem megyek iskolába. A tánc, a ritmus vitt előre.

Hajnali négy körül lehetett, mikor kitántorogtam a kis helyiségből. Kissé imbolyogva indultam utamra, néha meg kellett fognom a falat, hogy ne essek el. Tél lévén, rettentően hideg volt. A leheletem, hideg páraként gomolygott a levegőben. Felsóhajtottam. Az utcán nem sok ember mászkált, pedig azt hinné az ember, hétköznap ilyen tájt mindenki rohan a munkahelyére. De nem. Nagy nehezen vonszoltam magam a koli felé. Az ajtóhoz érve előhalásztam a kulcsom és szinte a szó szoros értelmében, beestem az ajtón. Az ágyhoz támolyogtam és úgy ahogy voltam, ruhástul, mindenestül, bedőltem az ágyba. Valamikor dél körül nyitottam ki ismét a szemeimet. Kimentem a konyhába, ahol Lay fogadott egy bögre teával.
- Jó reggelt Csipke Józsika! - a fejemet fogva ültem asztalhoz. Úgy lüktetett, hogy azt hittem, menten felrobban az agyam.
- És merre jártál? A haverjaid aggódtak miattad.
- Valamerre. - kortyoltam az italomba.
- A szagodból és az állapotodból ítélve bulizni voltál este. - bólintottam. Minek tagadjam a nyilvánvalót?
- És, mi van Luhannal? - kérdezte. Vállat vontam.
- Remélem jól.
- Ezt, magyarázd meg. - nem akartam ismét elmondani a történetet. Elég volt egyszer átélni és egyszer elmondani BaekYeoléknak.
- Kérlek Lay, ne nyaggass! - kértem nyűgösen. A fiú a szemeimbe meredt.
- Szakítottál vele? - bólintottam. Tessék! El sem kell mondani. Olvas a fejemben. Nem kérdezett többet, csak bólintott. Visszament a szobába és gitározott. Délután felhívtam Jongdaet, hogy elkérhessem a leckét. Nekiültem, hogy majd megcsinálom, bár ez volt az utolsó, amihez kedvem volt. Hirtelen valaki kopogtatott az ajtón. Azt hittem Baekhyunék lesznek, de ahogy kinyitottam, azzal a lendülettel is zártam volna vissza. Minseok állt előttem és komoly arccal meredt rám.
- Beszélnünk kell! - közölte. Tévedtem. Ez az utolsó dolog amihez kedvem volt.
- Mit akarsz? - vágtam egy fintort.
- Sehun, ne legyél ennyire makacs! Vedd a kabátod és gyere! - kelletlenül tettem amit mond. Ő az idősebb, nem szállhattam vitába vele. Átöltöztem és követtem Xiumint. Sokáig csak szótlanul sétáltunk egymás mellett. A parkba érve kezdett csak beszélni.
- Honnan tudtad, hogy viszonyom volt Luhannal?
- Lay mondta. Elég gyorsan levágja a dolgokat, csak el kellett mesélnem neki az elmúlt időszakot. - az idősebb bólintott.
- Luhannak mikor kell hazautaznia? - kérdeztem. Tudtam, hogy vele beszélt erről a dologról.
- Az érettségi után rögtön. Az évzárón már nem lesz itt. - nem válaszoltam. Addig csap pár hónap...
- Sehun tudom, hogy szar érzés ez az egész, de Luhan szeret téged! Ma nem is jött suliba.
- Nem csak miattad szakítottam vele. Az lenne a legjobb neki, ha csak a tanulásra tudna koncentrálni, ami az utóbbi időben nem ment neki. Ráadásul ha elmegy, csak még egy gond leszek neki. Valaki akivel foglalkoznia kell. Mi van, ha nem én vagyok az a valaki, aki neki kell. Ha nem szakítunk és kint rátalál valakire akivel jobb, az egyikünknek sem lesz jó.
- Ezt nehezen tudom elképzelni. Én nem akarok beleszólni. Viszont úgy gondolom jó lenne, ha volna némi fogalmad a köztem és a Luhan közti dolgokról.
- Nem vagyok rá kíváncsi! - fintorodtam el. Minseok megragadta a karom és szembe fordított magával.
- Nem érdekel! Meghallgatod amit mondok! - kezdett kijönni a sodrából. - Luhan nem tervezett senkivel sem összejönni hosszútávon, mivel tudta, hogy miután kijárta a gimit, vissza kell mennie. Egészen addig biztos volt a dolgában, amíg meg nem jelentél az életében.
- Hogy érted, hogy tudta, el kell mennie? - kérdeztem.
- Volt egy lehetősége. Még Kínában kapta a felajánlást, hogy amennyiben a megadott általánosba és gimnáziumba jár és jól teljesít, felveszik az akadémiára. Ez pedig sikerült neki. - magyarázta. - Tudod mi volt a reakciója, mikor megkapta az értesítőt? Sírt. Sírt, mert tudta, hogy el kell hagynia. - a sírás kerülgetett, de megpróbáltam elfojtani.
- Mikor kezdődött a viszonyotok? - kérdeztem inkább. Nem akartam arról hallani, hogy Luhan el fog menni.
- Nyolcadikban. A szüleim elmentek otthonról, mi meg megbontottuk az egyik üveg piát otthon. Elég sokat beszélgettünk és megtörtént a dolog. Mivel mindkettőnknek jó volt, folytattuk. Luhan abban reménykedett, talán elfelejt téged. Én abban reménykedtem, hogy lesz belőle valami, de amikor te megjelentél az iskolában közölte, hogy nem akarja tovább csinálni a dolgot.
- Szeretted őt? - néztem rá kérdőn. Xiumin lehajtotta a fejét és úgy mondta nekem a választ.
- Még mindig szeretem. Ezért kérlek rá, hogy gondold meg mit teszel! Szörnyű látni ahogy szenved. - farkasszemet néztünk. Igaza volt, de ez nem változtat a döntésemen.
- Sajnálom. - motyogtam. - Viszont te is értsd meg, hogy hosszútávon jobb amit most tettem. - nem válaszolt. Visszamentünk a koliba, ahol szétváltak útjaink.
- Sehun! Hol a fenében voltál? - rontott nekem a BaekYeol páros, amint a szobámba léptem.
- Xiuminnal beszéltem.
- Nem most! Ma! Miért nem jöttél suliba? - kérdezte Chanyeol.
- Mert nem éreztem jól magam.
- Este leitta magát és szarul volt reggel. - hallottam Lay hangját magam mögül. Beköpött. Remek!
- Mi? De megígérted, hogy nem lesz balhé! - akadt ki Baekhyun.
- Nem is volt. - ültem az ágyamra. A két fiú összenézett, majd ismét rám.
- Voltunk Luhannal is.
- És? - kérdeztem.
- Elég szarul néz ki. - bólintottam. Nem tudták mit csináljanak. Csak álltak és engem figyeltek.
- Már elmagyaráztam, hogy miért szakítottam vele, nem? Én sem vagyok jól, de majd elmúlik. Szóval nem kell aggódni. - vonakodva, de elfogadták. Az ajtóhoz léptek és mielőtt kimentek volna, Baekhyun még mondott valamit, amit nem engedhettem el a fülem mellett.
- Azért remélem, hogy nem bánod meg. - ezzel már elkéstek, de nem számított.