My psychiatrist 19 (Vége)

Lay:

Egy év, majdnem egy év telt el a balesetem óta. Ez alatt az idő alatt, sok minden változott. Én odaköltöztem Suhohoz és onnan jártam be dolgozni. Suho megbocsátott a bátyjának és ha már Joonyoung szóba került, a srác és Sunny randizgatni kezdtek és nagyon jól megvannak. Sehun és Luhan pedig maradtak ugyanolyan szerelemben, mint azelőtt. Sőt. Le se lehet őket vakarni egymásról. Csak egy dolog zavart igazán, nem emlékeztem a fiú nevére, akit a kóma alatt láttam. Egyszerűen nem tudtam felidézni a nevét, pedig tudom, hogy elmondta. Ez már az őrületbe kergetett és Suho sem tudott lenyugtatni. Folyton ezen agyaltam, de semmi. Kezdtem feladni, hogy valaha is megtudom.
- Jól van! Nyugi Lay! Ha nem gondolsz rá, eszedbe jut! - mosolygott rám Suho biztatóan.
- De nem tudok nem rá gondolni! - fogtam a fejem. - Egyszerűen nem megy!
- De majdnem egy éve volt! Miért olyan fontos ez hirtelen? - kérdezte Suho.
- Fogalmam sincs. De úgy érzem, hogy tudnom kell. - néztem Suhora.
- Én megértem, de nem lehetne, hogy most pár óráig nem ezen rágódsz? Tudod, múlt héten beszéltük, hogy mindannyian meg vagyunk hívva Sunny-hoz.
- Jó, készülődöm! - nagyot sóhajtva adtam meg magam. Felbaktattam a szobánkba, hogy átöltözzem. Szép komótosan elkészültem, majd kocsiba ültünk és elhajtottunk. Mikor megérkeztünk Sunny házához, leparkoltam, majd kiszálltunk a kocsiból.
- Sziasztok! - mosolygott ránk a lány, miután becsöngettünk és ő kijött, hogy beengedjen minket. - Gyertek! A többiek már itt vannak. - amikor beléptünk láttuk, hogy tényleg mi voltunk az utolsók. Sunny még gyorsan kiszaladt a konyhába, hogy befejezze a főzést, mi pedig az ebédlőben ültünk le. A többiek nagyban beszélgettek, de engem nem kötött le. Egyre jobban belemerültem a gondolataimba. Hogy a fenébe hívták? Tanakodtam. Hirtelen egy kéz ért a vállamhoz.
- Lay! Megint agyalsz! Szinte hallom, hogy kattognak a kerekeid. - súgta nekem Suho. Kissé nyúzottan néztem rá.
- Bocs, de annyira zavar!
- Micsoda? - lépett be Sunny az ebédlőbe, kezében a levessel.
- Lay látott valakit a kómája alatt, de nem emlékszik a srác nevére. - magyarázta Suho. Sunny elgondolkodva tette le a tálcát.
- Ez előfordul. Majdcsak eszedbe jut! Most együnk! - mosolygott. Ebéd közben, sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy Sunny és Joonyoung már nemcsak randizgatnak, hanem ténylegesen együtt járnak, Luhanék ugyanolyan kanosak mint azelőtt és mi is elmondtuk a többieknek, hogy összebútoroztunk Suhoval. Jó hangulatban telt a délután, de nekem szörnyen fájni kezdett a fejem.
- Ez is azért van, mert alvás helyett gondolkodtál! - csóválta a fejét Suho.
- Oké anya! - forgattam a szemeim.
- Menj és feküdj le az ágyamba! - mosolygott rám Sunny. - Ha felébredtél, majd csatlakozol a beszélgetéshez! - elfogadtam az ajánlatot. Konkrétan olyan álmos voltam, hogy azt hittem, leesik a fejem. Bementem Sunny szobájába és ledőltem az ágyra. Szinte azonnal álomba is merültem.

"- Szia! Rég találkoztunk! - vigyorgott rám egy srác.
- Te... Te vagy! - nyíltak tágra a szemeim.
- Igen! - nevetett. - Egyébként, még mindig Xiumin!
- Nem emlékeztem! Hogy kerülsz ide? - kérdeztem csodálkozva.
- Ja, kávészünetem van! - elmosolyodtam. - Milyen az élet?
- Jó. Boldog vagyok! - bólintottam.
- Az a lényeg! Én meg közben rájöttem, hogy miért sikerült felébredned!
- Na, miért? - kérdeztem kíváncsian.
- Amiért nekem nem. Neked sikerült bevallanod magadnak, hogy szerelmes vagy Suhoba. Nekem ez nem ment. - hajtotta le a fejét. Gyanúsan néztem rá.
- Kit szerettél?
- Sunny-t! - nézett rám. Döbbenten meredtem az idősebbre.
- Hogy?
- Jól hallottad! De ezt sosem mondtam neki. Szó szerint sírig tartó titkom volt. - nevetett fel.
- De... Honnan ismered Sunnyt? - kérdeztem. Kezdett összeállni a kép, de még mindig nem volt tiszta.
- Én voltam az a barátja, aki belehalt egy autóbalesetbe. - szemeim kétszeresére tágultak.
- Hogy?
- Bizony! - bólintott. - De, ez van, ezt kell szeretni! Változtatni már nem tudok rajta.
- Sajnálom! - Xiumin megrázta a fejét.
- Mindegy! Már mindegy! Na de, ébredj fel! És ne felejtsd el a nevem!"

Kipattantak a szemeim. Szinte kirohantam a szobából, de szemeim megakadtak az egyik polcon. Egy kép volt rajta. Közelebb mentem, hogy szemügyre vehessem. Sunny és Xiumin voltak rajta, egymást ölelve. Ekkor eszembe jutott, hogy miért is nem ébredt föl a fiú. Kirongyoltam a szobából.
- Mi történt? - kérdezték a többiek, mikor megláttak, de nem válaszoltam. Felhúztam a cipőm és a kocsi felé mentem.
- Várj! Hová mész? - jött utánam Suho és Sunny. Nem reagáltam beültem a kocsiba és rájuk néztem.
- Szálljatok be! - döbbenten meredtek rám, de nem mertek ellentmondani.
- Otthagytam három srácra a házamat! - fogta a fejét Sunny.
- Nyugi, csak egy kis időt kérek! - Suho értetlenül pillantott rám. Út közben, megálltunk, hogy vegyek pár szál virágot, majd ismét a kocsiba ültem.
- Hol van eltemetve Xiumin? - kérdeztem.
- Hogy? - pillantott rám Sunny meglepetten.
- Hol van? - kérdeztem ismét.
- Itt, nem messze! - a gázpedálra tapostam és elindultunk. Közben ismét megeredt az eső, mint akkor. Odaértünk a temetőhöz és megálltunk a fiú sírjánál.
- Honnan tudtad a becenevét? - kérdezte Sunny halkan.
- Ő mondta. - néztem rá.
- Mikor?
- Amikor kómában voltam. - Suho és Sunny döbbenten meredtek rám. - Tudod, hogy mit mondott? - a lány megrázta a fejét. - Hogy szeret téged! Szerelmes volt beléd! - Sunny szemeibe könnyek gyűltek. Konkrétan a sírra rogyott és átölelte.
- Annyira hiányzol! Annyira szeretlek Minseok! - zokogott fel. Én a sírra helyeztem a virágokat és megsimogattam Sunny hátát. Suhoval vigasztalni kezdtük a lányt. Hirtelen felpillantottam és mintha a távolba egy fiút láttam volna mosolyogni. Biccentettem felé, mire tátogni kezdett.  Köszönöm! Formálta ajkaival, majd a következő pillanatban eltűnt. Nem! Én köszönöm! Egy ideig még áztunk a temetőben, majd visszaindultunk Sunny-hoz. A lány nagyjából megnyugodott, de szótlanabbá vált. Tudtam, hogy rendbe fog jönni. Joonyoung azonnal a karjaiba zárta és megvigasztalta. Hamarosan mindannyian távoztunk és elindultunk haza.

- Ez kedves volt tőled. - mosolygott rám Suho.
- Tudnia kellett róla. - vontam vállat. Suho közelebb hajolt és puszit nyomott az arcomra.
- Te vagy a legnagylelkűbb ember, akit valaha láttam. - súgta. - Nagyon szeretlek!
- Én is! - mosolyodtam el. Innentől sikerült nyugodtan aludnom. Soha többé nem álmodtam Xiuminnal, de úgy éreztem, ez így van rendjén. Talán ezért kellett nekem is balesetet szenvednem, hogy az ő lelke se a kórházba barangoljon. Minden esetre, hálás voltam Xiuminnak, hiszen ha ő nincs, soha nem vallottam volna be Suhonak, hogy szeretem.
- Apropó! A bátyádnak nincs véletlenül menyasszonya? - kérdeztem, mert úgy rémlett, hogy valami ilyesmit mondott még anno, de rohadtul nem úgy viselkedik.
- Kamuzott. Azért mondta, hogy megbocsássak neki. Gondolom neked is azért ezt adta be, mert remélte, hogy majd elmondod nekem. De nincs senkije. Vagyis, most már Sunny. - mosolygott Suho.
- Világos! - bólintottam. Amikor hazaérkeztünk, ledobtuk magunkat az ágyra és összeölelkezve aludtunk el. Azon az estén mérhetetlenül boldognak éreztem magam. Végre minden tökéletes!