8. I kill your father

Sehun:

- Naaa haver! Most aztán beszélj! - vigyorgott rám Kai. Kérdőn néztem rá.
- Miről is?
- Egész múlt héten a nőddel találkozgattál! Mit csináltatok? - húzogatta a szemöldökét.
- Hát... Semmit! - néztem oldalra.
- Ezt úgysem veszem be! - fonta össze a karjait Jongin. - Szóval? Volt valami?
- Attól függ, mit értesz "valami" alatt! - zavarba jöttem, amit sajnos ő is észrevett.
- Te jó ég! Volt valami! Totál elvörösödtél! Mesélj! - vigyorgott rám.
- Lehetne, hogy nem viselkedsz úgy, mint egy nő? - fintorogtam rá.
- Csak, ha mesélsz is valamit! - ült elém, mire felsóhajtottam. Nem akartam, hogy kiderüljön a "barátnőmről", hogy fiú és nem a "barátnőm".
- Szóval? Mit csináltatok? - kérdezte.
- Hát... Lementünk a tópartra.
- És? - pislogott.
- Sétáltunk...
- És? - gondolkodtam, hogy mitől nyugodna le, aztán eszembe jutott.
- Hát... Csókolóztunk és ennyi! - hazudtam. Tényleg! Ha jobban meggondolom, még soha nem csókolóztam Luhannal, ennek ellenére kielégítettem a tónál. Vajon, miért csinálja ezt?
- Csak ennyi? Igazán azt hittem, hogy valami izgi is történt. - nézett rám csalódottan.
- Pedig nem. - ráztam a fejem. Azért vicces, hogy így is többet mondtam, mint ami valójában történt.
- Nyomi! - nevetett Kai.
- Ha már itt tartunk, ti csináltok valamit Krystallal? - kérdeztem. Kai fülig vörösödve nézett rám.
- Hát... Lépésről lépésre haladunk! - aha. Szóval náluk is volt valami! Nem kérdeztem rá, nem úgy tűnt, mintha mondani akarná.
Délután szépen hazamentem és nekiálltam a leckémnek, ahogy szoktam. Olyan kilenc körül kész is lettem vele és mivel apa már aludt, kilopóztam a házból, hogy sétálhassak kicsit. Az eső közben eleredt, ezért ernyőt tartottam a fejem fölé. Most nem a park felé mentem, hanem csak úgy, a csendesebb utcácskákon keresztül barangoltam. Hirtelen kisebb zajt hallottam. Kíváncsian fordultam a hang irányába. A távolban, egy ismerős alakot vettem észre, aki valami kockaszerű dologhoz guggol és megsimogat valamit. Halkan mentem közelebb. Ahogy sejtettem, Luhan volt az a valaki és a kockaszerű dolog pedig egy doboz.
- Szia! - köszöntem neki, mire meglepetten rám nézett.
- Szia! Nincs kicsit késő a sétához? - kérdezte mosolyogva.
- Ezt én is kérdezhetném! - válaszoltam.
- Én már nem vagyok gimis! - állt föl velem szemben. Mivel Luhannál nem volt esernyő, fölé tartottam az enyémet.
- Kösz! - mosolygott rám.
- Amúgy, mit csinálsz? - kérdeztem. Luhan szétnyitotta a tenyerét, ahol egy pici kiscica feküdt dideregve.
- Erre jártam és mikor megláttam, nem volt szívem itt hagyni. - vont vállat.

- Ez kedves! - mosolyodtam el. Luhan felnézett rám. Haja kicsit vizes volt, szemei csillogtak. Nem bírtam! Egyszerűen nem bírtam tovább. Közeledni kezdtem felé. Az idősebb, félig lehunyt szemekkel várt, de megint eljátszotta ugyanazt, amit a múltkor. Már épp elértem volna ajkait, mikor az egész helyzetet tönkretette.
- Menjünk haza Sehunie! - súgta, majd elindult előre. Kezdett elegem lenni ebből, de nem tettem szóvá. Csak mentem utána és tartottam az ernyőt. Amikor ahhoz a részéhez értünk az útnak, ahol szétválunk, Luhan kezébe nyomtam az esernyőmet.
- Én közel lakom. Vidd csak! Majd odaadod később. - mosolyogtam rá. Luhan tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Köszönöm! - mosolyodott el, majd hazaindult. Egy ideig néztem utána és mikor eltűnt a szemem elől, megfordultam és én is hazamentem.
Másnap apa, kivételesen korán lépett le, így nyugodtan tudtam készülődni. Az eső sajnos továbbra sem állt el, ráadásul az előrejelzések szerint, egész héten zuhogni fog. Mivel esernyőm nem volt, rendesen megáztam.
- Haver, jó csapzott vagy! - röhögött Kai mikor meglátott.
- Kösz, hogy szólsz, magamtól nem vettem volna észre! - fintorogtam.
- Jaj már, miért vagy ilyen ideges? - biggyesztette le az ajkait Jongin.
- Bocs. Csak fáradt vagyok!
- Nem aludtál? - vigyorgott perverzen.
- Na húzás innen! - förmedtem rá, mire röhögve elrohant. Az igazság az, hogy tényleg feszült voltam, jobban mint általában és ennek az az oka, hogy Luhan úgy szórakozik velem, ahogy akar.
Délután a parkba mentem, bár az eső zuhogott. Beálltam az egyik fa alá, hogy kevésbé ázzak meg, de úgy zuhogott, hogy kábé semmit sem segített.
- Tudtam, hogy itt leszel! - egy kedves hang szólalt meg a hátam mögül és fölém tartotta az esernyőm.
- Én is. - mosolyogtam Luhanra. A fiú viszonozta a gesztust, majd el akart indulni, de elkaptam a csuklóját.
- Van valakid? - kérdeztem. Az idősebb, csodálkozva nézett rám.
- Tessék?
- Jól hallottad! Van valakid? - ismételtem meg a kérdést. Luhan kissé mérges arckifejezést vágott. Kisebb pofont kevert le nekem, majd ideges hangon megszólalt.
- Ilyennek látszom? Szerinted csinálnék veled olyan dolgokat, ha lenne valakim? Ilyenek képzelsz rólam? - nem kiabált, de hangján érződött a düh.
- Nem tudom. Semmit sem tudok! Olyan furcsa vagy! Nem tudom, hogy mit, miért teszel és nem tudok rajtad kiigazodni! Bármikor, mikor meg akartalak csókolni, te ellöktél! Ilyenkor nem tudom, hogy mit is higgyek! - válaszoltam neki. Luhan bólintott.
- Azért nem engedtem, mert annyira kívánlak! - na erre a válaszra, pont nem számítottam! - Attól féltem, ha megteszed, nem tudok majd uralkodni magamon! - vallotta be nagyot sóhajtva. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Hát ezért nem engedtem! - hirtelen rántottam rajta egyet és beszorítottam magam és a fa közé. Nyelt egyet, mire még közelebb léptem. Végigsimítottam arcán, ő pedig félig lehunyta a szemeit. Arra várt, hogy megcsókoljam, de csak azért sem.
- Ugye milyen szar érzés? - vigyorodtam el. Ott akartam hagyni, de nem engedte. Mivel még mindig fogtuk egymás kezét, visszarántott. Kezei közé fogta az arcom és kérlelő, már-már könyörgő arckifejezéssel nézett a szemeimbe.
- Csókolj meg! - nem válaszoltam. Szájára hajoltam és finoman megszívtam ajkait. Tényleg nagyon fel lehetett tüzelve, mert bele-bele sóhajtott a csókunkba. Én komolyan nem hittem volna, hogy lehet valami ennyire kellemes. Átöleltem a derekát és a lehetetlennél is közelebb húztam magamhoz. Az a legkevésbé sem érdekelt, hogy közben az esernyőm a földre esett. Kicsit elváltunk egymástól, hogy levegőhöz is jussunk, de szinte azonnal egymásnak estünk. Nyelvemmel végigszántottam Luhan ajkain, aki értette a célzást és beengedett a szájába. Karjaival a nyakamat ölelte és megpróbált közelebb vonni magához.
- Ne engedj el! - nyögte két csók között. Kezdtem kicsit szédülni, így a fa törzséhez araszoltunk, hogy nekinyomhassam. Órákig bírtam volna csókolni, de levegőt azért kellett vennünk. Zihálva váltunk el egymástól, de nem bírtuk sokáig. A csókcsatának végül az vetett véget, hogy mindkettőnk szája elzsibbadt. Homlokomat Luhanénak döntöttem és elmosolyodtam.
- Sehun... - Luhanra néztem. - Leejtettem az ernyőd. - elnevettem magam.
- Neked érzéked van tönkretenni az ilyen pillanatokat! - az idősebb, játékosan lökött rajtam egyet.
- Ne szekálj! - megcsóváltam a fejem és nyomtam egy puszit az ajkaira.
- Mindegy! Ha már így alakult, akkor menjünk haza! - javasoltam.
- Sehun... - fogta meg a kezem az idősebb. Kérdőn néztem rá.
- Nem akarsz... Feljönni hozzám? - kérdezte félve.