13. I kill your father (Vége)

Sehun:
Kirohantunk az épületből és Luhan autójába pattantunk. A fiú a gázra taposott és a kocsi csikorogva indult el.
- Honnan tudtad, hogy bajban leszek? - kérdeztem, mikor már a harmadik piroson mentünk keresztül.
- Ismerem apád reakcióit! - vont vállat. Végül a lakásánál álltunk meg, felmentünk és egymásra néztünk. A történtek valahogy... Megijesztettek. Féltem, hogy elveszítem. Ajkaira martam, amit viszonzott és a nyakamba csimpaszkodott. Lihegve váltunk el egymástól.
- Azt hiszem, beszélnünk kell! - mondta Luhan, homlokát az enyémnek döntve.
- Igen, én is így gondolom! - bólintottam. Leültünk az étkezőasztalhoz. Luhan főzött teát és öntött magunknak.
- Szóval... Mit tudsz apámról? - kérdeztem, mikor Luhan is helyet foglalt.
- Kínában volt egy fogadás. Akkor még kicsi voltam. A bébiszitterem nem ért rá, hogy vigyázzon rám, ezért anyáék magukkal vittek. Nagyon féltem, mert hatalmas volt a tömeg és valahogy elkeveredtem. Hirtelen, veszekedést hallottam, egy kis terem felől. Apa hangja volt az egyik és ezért benyitottam. Apukád nagyon dühösnek tűnt. Nem tudom min vesztek össze, de mikor észrevettek, apukád azt mondta, nem kéne ilyen korcsokat elhozni a fogadásra, majd kiment. Pár hétre rá, emberek törtek a házunkba. Apát megverték, majd megjelent a te apukád és megölte az enyémet. Anyát leszorította, megerőszakolta és megölte. Én a szekrénybe bújtam és onnan láttam mindent. Engem nem kerestek és gyorsan eltűntek, a szüleim holttestét pedig magukkal vitték. A nagyszüleimhez kerültem és megfogadtam, hogy megbosszulom, megölöm apádat. Sikerült bekerülnöm egy itteni egyetemre, de nem tudtam, hogy kerülhetnék közel apádhoz. Ekkor jutottál eszembe. - nézett rám.
- Ezért kezdtél kukkolni? - kérdeztem. Luhan bólintott.
- Honnan tudtad, hogy meleg vagyok? - kérdeztem.
- Nem tudtam. - vont vállat Luhan. - De... Azon az estén, mikor rám néztél, rájöttem. Nem akartam többet barátságnál, de... Beléd szerettem. - majdnem félrenyeltem a teám. Belém szeretett?
- Annyira sajnálom! - Luhan bűnbánóan nézett rám. Szemei benedvesedtek és egy könnycsepp csorgott le az arcán. Előre nyúltam és letöröltem.
- Csak azt nem értem, miért nem mondtad el az igazat?

- Ja, baromi jól hangzott volna! Figyi Sehun, meg akarom ölni az egyetlen élő rokonod, mert ő megölte az enyémeket! Ja és bocsi, hogy ezzel árvává teszlek! - mondta gúnyos hangon.
- Jó, igazad van! Ez tényleg szarul hangzik. - mivel Luhan arca még mindig rettenetesen szomorúnak tűnt, felálltam a székemből és az idősebbhez léptem. Megöleltem és megpusziltam a homlokát.
- Szeretlek Luhan! - súgtam a fülébe. Luhan eltávolodott kicsit és elmosolyodott.
- Én is! - közelebb hajoltam és megcsókoltam. Az idősebb a hajamba túrt és bele-bele nyögött a csókba. Leszedtem róla a pólóját és épp be akartam vinni a szobába, mikor valaki csöngetett.
- Ki lehet az ilyenkor? - kérdeztem mérgesen.
- Azt hiszem Xiumin. - válaszolta Luhan és visszavette a felsőjét.
- Ki? - pislogtam értetlenül.
- Csak egy barátom! - Luhan az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Egy srác állt előttünk, lihegve, leizzadva.
- Bocs a késésért! Megkaptam az sms-t! Minden rendben? - kérdezte aggódva. Kérdőn néztem Luhanra, aki beengedte a fiút.
- Sms-t? - Luhan egy "Mindjárt elmagyarázom!" pillantást küldött felém, majd leültette Xiumint a kanapéra.
- Mielőtt elindultam volna apád irodájába, küldtem egy sms-t Minseoknak. - mondta Luhan. - Ő rajtad kívül az egyetlen, aki tudott a tervemről. - bólintottam. Xiumin kifújta magát és egy borítékot nyomott Luhan kezébe.
- Rohadt nehezen, de sikerült jegyet szereznem! A géped holnap reggel indul! - döbbenten néztem rájuk.
- Hogy érted, hogy a gépe? Hová?
- Kínába! - szólalt meg Xiumin. - Miért? Mit hittél, hogy emberölés után nem megy el? Ha itt marad, lecsukják! Ezt gondolom, te sem akarod! - Luhanra meredtem.
- Te... Komolyan itt hagysz? - az idősebb lehajtotta a fejét. - De... Azért visszajössz, ugye? - kezdtem kiakadni.
- Ha elévült az ügyem. - mondta Luhan bizonytalanul.
- Oké, de az mennyi idő? - le kellett ülnöm.
- Öt-tíz év.
- Mennyi?! - megszédültem. Csak néztem magam elé. Alighogy visszakaptam Luhant, már el is vesztem. Xiumin felállt a kanapéról.
- Ha nem haragszotok, én megyek. Gondolom, szeretnétek kettesben lenni! - megveregette a vállam és elment. Ketten maradtunk Luhannal.
- Szóval... Elmész? Már holnap? - akadtam ki.
- Nagyon sajnálom! - sírta el magát ismét.
- Mikor indul a géped? - kérdeztem hirtelen. Luhan megnézte az időpontot.
- Reggel nyolckor. - válaszolta szipogva. Hirtelen felálltam és ajkaira nyomtam az enyémeket. Luhan meglepetten csókolt vissza. Homlokom az övének döntöttem és kezeimbe fogtam az arcát.
- Elmehetsz, de búcsú nélkül, sehová sem engedlek! - csókoltam meg ismét. Luhan vágyakozva ölelte át a nyakam. Azon az estén, nem aludtunk. Minden egyes másodperc azt jelentette, hogy hamarosan vége. Szörnyen fájt, nem akartam elhinni. Minden olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam.
Reggel Luhan gyorsan elcsomagolta a cuccait.
- Mi lesz a többivel? - kérdeztem.
- Xiumin utánam küldi a többit. - magyarázta. Bólintottam. Hirtelen az egyik fölsőn megakadt a tekintetem.
- Ezt megtarthatom? - kérdeztem és leakasztottam a fogasról. Luhan kérdőn pillantott rám, majd elmosolyodott.
- Persze! De, miért pont azt? - kérdezte.
- Ez volt rajtad, mikor először voltunk együtt! - válaszoltam. Luhan elvörösödött. Miközben pakolt, átöleltem hátulról.
- Szeretlek! - súgtam a fülébe.
- Én is! - bújt hozzám. Mikor végeztünk, természetesen kikísértem a repülőtérre.
- Hát akkor... Megyek! - sóhajtott szomorúan Luhan. Bólintottam. Szemeimbe könnyek szöktek.
- Ne! Ne sírj! - simogatta meg az arcom. Tenyerébe csókoltam és megöleltem.
- Itt leszek, mikor visszajössz! - Luhan eltolt magától és komolyan a szemeimbe nézett.
- Ne várj meg! - megrökönyödve néztem rá.
- Hogy mondhatsz ilyet? - kérdeztem.
- Túl fiatal vagy ahhoz, hogy rám várj! Ha csak egy-két évről lenne szó, nem mondanám azt amit. De lehet, hogy sosem jövök vissza! Nem kívánhatom, hogy várj. Találsz majd valakit, aki boldoggá tesz és nem vesz el tőled semmit. Boldog leszel és engem elfelejtesz! - megráztam a fejem.

- Nem! Nem akarok rajtad kívül senkit! - makacskodtam.
- Most ezt mondod, de még itt vagyok! - hirtelen egy női hang figyelmeztetett minket, hogy elég az enyelgésből, Luhan gépe mindjárt indul. Utolsó csókot leheltem ajkaira és elbúcsúztam. Luhan elfordult és eltűnt a szemeim elől. Lerogytam az egyik padra. Most mi lesz? Temettem arcom a tenyereimbe.
- Sehun? - egy idős hölgy hangja riasztott fel. A nénire néztem. Kedves arca volt és sajnálkozva mosolygott rám.
- Igen? - kérdeztem. - Miben segíthetek? - a néni megsimogatta a fejem és közelebb lépett.
- Gyere kis unokám! Hazamegyünk! - fogta meg a kezem. Meghökkenve néztem rá.
- U-unokám? - az idős hölgy elmosolyodott és leült mellém.
- Szóval neked még nem szóltak! Egy Xiumin nevű alak keresett fel azzal, hogy szükséged van rám!
- Nem értem! - néztem rá értetlenül.
- Gyere velem! Otthon mindent elmondok! - és vele mentem. Mint kiderült, apa eltitkolta előlem, hogy van még élő rokonom, azért mert ezzel is kibaszhatott velem. Miután a rendőrség rátalált apám holttestére, anya szülei vettek a szárnyuk alá, mivel az apai ágon, meghaltak a nagyszüleim. Többször is jártam kihallgatáson és folyton azt kérdezgették, milyen kapcsolatban álltam a gyilkossal és hol van. Én erre csak annyit feleltem, hogy nem tudom, nem ismertük egymást különösebben. Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy túltegyem magam Luhanon. Éjszakákat sírtam végig, mert tudtam, hogy nem jön vissza. Az elutazása után pár héttel, elmentem a lakásába. Az üresen állt, mintha soha senki sem lakott volna ott. Bementem a hálóba és elterültem az ágyon. Eszembe jutott az első közös éjszakánk. Szemeimből könnyek csorogtak ki és a matracra hulltak. Elképzelésem sem volt, hogy mi lesz ezután. Összegömbölyödtem és lassacskán elaludtam. Álmomban ismét együtt voltunk és nevettünk, de mikor fölkeltem, rá kellett jönnöm, hogy mindez nem a valóság és Luhan talán sosem jön vissza.