- Hányszor mondtam, hogy kelj föl időben? - förmedt rám apám.
- Elnézést! - húztam el a szám.
- Ne grimaszolj, mert kapsz egy pofont! - nézett rám dühösen, majd elrobogott a dolgozószobájába. Felsóhajtottam. Mindig ezt csinálta ha ideges volt, rajtam vezette le a feszültséget. Márpedig a nap nagy részében ideges, szóval amíg itthon vagyok, hallgathatom, hogy mi mindent basztam el. Komolyan, még azon se csodálkoznék, ha egyszer azért cseszne le, mert rosszul veszem a levegőt, bár megjegyzem, volt rá példa, hogy lebasztak, mert túl hangosan lélegeztem. Ja, szóval nincsenek éppen nyugodt körülmények itthon. Ehhez még jön az is, hogy anyukám meghalt, mikor ötéves voltam. Azóta apu velem is durvább lett. Volt olyan is, hogy megütött. Ezt még mindig csinálja, de már ritkábban. Valószínűleg azért, mert lassan tizennyolc éves leszek és már meg tudnám magam védeni. Gyorsan összekaptam magam és elindultam az iskolába. Az osztályba érve, leültem a helyemre és kipakoltam a táskámból.
- Na, hogy vagy? - vigyorgott Kai, mikor meglátott.
- Mondjuk, hogy jól, bár elég fáradt vagyok! - bólintottam. - Veled, mi van? - kérdeztem.
- Jól, ma randizni megyek! - ugrált össze-vissza.
- Sikerült hát! Jongninnak senki sem tud ellenállni! - vigyorgott. Megforgattam a szemeim. Jellemző! Nekem kellett seggbe rúgni, mert nem merte elhívni azt a lányt, akibe már négy éve bele van zúgva, de amikor sikerül neki, úgy csinál, mintha nem nekem kellett volna unszolni!
- Szóval, ma segítesz nekem felöltözni! - meredt rám szigorúan.
- Miért? A komornyikod nem ér rá délután? - vigyorodtam el, mire beleboxolt a vállamba.
- Hülye! Nincs is komornyikom! - nevetett. - Na? Akkor jössz, vagy nem?
- Nem tudom! Majd hívlak, ha tudok menni. - vontam vállat.
- Ne már Sehun! Akárhányszor próbáltalak elhívni valahová, nem jöttél el! - biggyesztette le az ajkait.
- Mert nem vagyok a csajod! - erre megint egy ütést kaptam, de nem akartam elmondani neki, hogy tartok az apámtól, hiszen ő úgysem értheti meg, hogy milyen a viszonyunk.
A tanár éppen akkor érkezett, mikor Kai reagálni akart a beszólásomra.
Mindig is utáltam a matekot. Szerencsére nekem nem az volt vele a problémám, hogy nem értettem, mert hamar felfogtam, hogy miről van szó, egyszerűen csak nem találtam benne semmi élvezhetőt, nem úgy mint a tanárnő, aki teljes átéléssel magyarázott. Az óra végén, végre pihenhettünk kicsit. Legalábbis akartam, de Kai nem hagyott békén. Folyton mondogatta, hogy Krystal milyen szép és okos és kedves. Én örülök, hogy ha összejönnek, de melegen ajánlom Jonginnak, hogy engem hagyjon ki a magánéletéből. Utálom azokat a kérdéseit, amik arról szólnak, hogy mikor akarok már becsajozni? Még egy dolog, amit nem tud rólam. Meleg vagyok. De úgy, nagyon. Semmi bajom a lányokkal, jóban vagyok velük, de nem tudom elképzelni, hogy úgy is együtt legyünk. Viszont még olyan fiút sem találtam, aki igazán megtetszett volna. Bár az is igaz, hogy alig járok el otthonról, így viszonylag nehezen ismerkedem.
A nap végén, hazasiettem. Apa épp akkor indult, gondolom az irodájába, mikor hazaértem.
- Későn jövök! Ja, és hétvégén konferenciára megyünk! - meglepődtem.
- Megyünk? Mi? De, én miért? - kérdeztem értetlenül. Elképzelésem sem volt, hogy minek akar engem is elrángatni.
- Kapcsolatépítés. Ezen kívül, szeretném, ha látnád, hogy végzem a munkám. Tanulhatsz belőle később. - nézett rám szigorúan, majd elrobogott. Még mindig értetlenül álltam, de végül rá hagytam. Csak teszem amit mond. Viszont az, hogy későn jön, azt jelenti, hogy át tudok menni Kai-hoz. Fel is hívtam és mondta, hogy négyre vár. Addig leültem, megtanultam amit tudtam, megvacsoráztam, a maradékot meghagytam apának, bár tudtam, hogy úgysem eszi meg. Amikor idő volt, elindultam Kaihoz.
- Na? Mikor találkoztok? - kérdeztem, mikor beléptem a szobájába.
- Hatkor. - válaszolta és arrébb tolt egy ruhakupacot az ágyán, hogy le tudjak ülni.
- Akkor van másfél óránk. - állapítottam meg. Kai kutakodni kezdett a ruhái között, de mindegyikkel volt valami baja. Az egyik túl gyűrött volt, a másik túl elegáns, vagy éppen nem eléggé alkalmi, amit fel akart venni az koszos volt... Szóval eltelt egy és egy negyed óra, de eredmény nélkül. Én már kifáradva és idegileg kikészülve feküdtem az ágyon.
- Ez milyen? - kérdezte.
- Szuper! - mutattam fel a mutatóujjam, de nem néztem rá. Engem már az sem érdekelt volna, ha meztelenül áll elém, csak engedjen már el!
- Meg se nézted! - nyafogott. Sóhajtva fordítottam oldalra a fejem, hogy szemügyre vehessem öltözetét. Nem volt rossz, sőt, jól nézett ki. Sportcipő, fekete farmer és egy viszonylag csinosabb ing.
- Jó lesz! - bólintottam.
- Remek! - vigyorgott.
- Elmehetek? - kérdeztem nyúzottan. Kai megforgatta a szemeit és kinyitotta a szobája ajtaját.
- Menekülj csak! - nevetett. Megveregettem a vállát és elindultam haza. A bejárati ajtón kilépve, összehúztam magamon a kabátot. Hűvös volt és sötét. Szerettem este az utcán sétálni. Ha tudtam, hogy apa éjszakás, vagy már alszik, néha kiszöktem. Azt mondta, hogy későn jön. Tanakodtam. Az azt jelenti, hogy olyan tíz körül érhet haza. A szokásos hazaút helyett, lefordultam a sarkon, hogy tegyek egy kört a park körül. Lassan mentem, nézegettem a fák fekete árnyékát. Valahol találtam egy padot, így leültem rá és hátrahajtottam a fejem. A csillagokat bámultam. Tulajdonképpen, valahol irigylem Kait. Végzősök vagyunk és ehhez képest, nekem egyáltalán nem volt semmilyen tapasztalatom párkapcsolatokban. Szerettem volna már valakit, de az iskolában nem hangoztatom, hogy meleg vagyok, így onnan esélytelen, hogy legyen valakim. Talán el kellene mennem egy ilyen helyre? De mikor? Apám utálja, ha elmászkálok, simán felpofoz csak azért, mert késem. Ráadásul, kidobna az utcára, ha megtudná a ferde hajlamom. Nem! Apámat ebbe nem szabad belekeverni. Örülök, hogy már nem ver... Legalábbis nem annyira. Hirtelen nagyon fura érzésem támadt. Mintha figyelnének. Megpróbáltam elhessegetni a gondolatot, hiszen ki figyelne pont engem, de váratlanul zörgés hallottam magam mögül. Hátra fordultam, de a sötét miatt, nem láttam senkit. Felálltam, hogy közelebb menjek, de bevallom, kicsit féltem. Végül nem mentem tovább, inkább elindultam haza, amúgy is kezdtem fázni. Szerencsére apa még nem ért haza, így nem tudta meg, hogy elmentem hazulról. Gyorsan befejeztem a házijaim és lefeküdtem aludni, ám álom nem jött a szememre. Valahogy az a kellemetlen érzésem támadt, hogy valaki követett az este. Azt tudtam, hogy a házban nincs senki rajtam kívül, de a parkban biztos, hogy volt velem valaki. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ugyan ki követne pont engem, de akkor is nyugtalan maradtam. Forgolódtam egy ideig, míg végül csak sikerült elaludnom, bár nem pihentem ki magam. Másnap szinte zombinak éreztem magam, ahogy ültem a buszon és utaztam. A suliban a legtöbb órán aludtam, pont nem érdekelt, hogy mit hablatyolnak a tanáraim. Ezt Kai is észrevette és odajött hozzám.
- Haver, nem festesz valami jól. Nem aludtál este, vagy mi? - hajolt a képembe.
- Nem igazán. - ráztam meg a fejem.
- Miért? Mit csináltál? - ült mellém. Nem akartam neki beszélni arról, hogy be voltam fosva, így inkább csak vállat vontam.
- Egyébként, milyen volt a randi? - kérdeztem csak, hogy tereljem a témát. Ez meg is tette a hatását, Kait már nem is érdekeltem, rögtön belefogott a mesélésbe, hogy milyen szuper volt meg, hogy Krystal mennyire szép és kedves meg okos, egy szóval be sem állt a szája.
- És elhívtam a hétvégén moziba és igent mondott... - kikapcsolt az agyam. Nem bírtam figyelni, Jó ha az este aludtam két órát. Maximum! Ezzel a mennyiséggel pont leszarom, hogy Krystal mennyire cuki és jó fej! Csak éljem túl a napot és megyek haza aludni! Legalábbis ezt terveztem, de persze nem jött össze, mert alig értem haza, apa már jött is, hogy csináljam meg a házimunkát én, mert a bejárónőnk ma nem tud jönni. Persze igent mondtam, de tudtam, hogy ebből az estéből sem lesz alvás. Szögezzük le, nem a házimunka megcsinálásával volt problémám, hanem azzal, hogy apámnak fontosabb volt a tiszta ház, minthogy én kialudjam magam. Mivel nem tehettem mást, nekiláttam a takarításnak. Minél hamarabb elkezdem, annál hamarabb fejezem be! Gondoltam én, de rohadt késő lett mire végeztem, így megint nem aludtam semmit, tekintve, hogy a házimnak még rohadtul nem álltam neki. Csak legyen már vége a hétnek! Sóhajtottam és a történelemkönyvem fölé hajoltam, hogy megpróbáljam legalább átolvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése