My psychiatrist 13

Suho:
- Lay! Elegem van már! Éhes vagyok, fáradt és unom magam! - panaszkodtam, mikor már a hatodik

meleg bárból jöttünk ki. Fogalmam sem volt róla, hogy miért rángatott el ilyen hirtelen ilyen helyekre és miért kérdezgette folyton, hogy ki tetszik a jelenlévők közül.
- Ne panaszkodj annyit! Inkább gyere! - szólt rám. Dacosan torpantam meg.
- Legalább együnk valamit! Mindjárt kilyukad a gyomrom! - néztem rá kérlelően, mire megforgatta a szemeit.
- Jó, üljünk be valahova! De közlöm, ilyen hozzáállással már kitettek volna a hadseregből! - furán néztem rá.
- Ki mondta, hogy katonának készülök?
- Senki. Csak gondoltam szólók, hogy puhány vagy! - vont vállat.
- Puhány a... Tudod mit? Inkább eszem egyedül! - néztem rá dühösen.
- Felőlem! Amúgy is, van jobb dolgom is! - mérgesen villantak meg a szemei, majd elfordult és elindult a másik irányba. Fújtattam egyet, majd nekiláttam valami kaját keresni. Az egyik sarkon, találtam is egy gyrosost. Vettem magamnak enni, majd elindultam megkeresni Layt. Mérges voltam rá, de nem akartam külön lenni tőle. Ahogy az utcán sétáltam és nézegettem a kirakatokat, elgondolkodtam. Tulajdonképpen, Layt már egy hónapja ismerem. Egyre jobban kiismerjük egymást és kezdem megszokni a hülyeségeit. Hirtelen eszembe jutott a tegnap. Lay egy szót sem szólt arról, mit beszéltek egymással a hipnotizőrrel, miután rohamot kaptam. Próbáltam kiszedni Yixingből, de nem mondta meg. Egyre jobban idegesített hogy elzárkózik előlem, pedig igazán nem érdemlem meg, hogy így viselkedjen velem. Egy kisebb parknál lyukadtam ki. Körbepillantottam és Yixinget vettem észre, ahogy az egyik padon üldögélt és telefonált. Miután lerakta, odaléptem és leültem mellé.
- Gondolom, nekem nem hoztál. - pillantott a gyrosomra.
- Jó megállapítás. - bólintottam. Lay elfordult, de én felé nyújtottam a kajám.
- Egyél belőle, ha szeretnél. - Yixing fura tekintettel vette ki a kezemből az ebédem, majd beleharapott. Egészen addig üldögéltünk ott, míg el nem fogyasztottuk a gyrost.
- Na? Menjünk tovább? - kérdeztem Yixinget, aki legyintett.
- Fölösleges. Reménytelen eset vagy!
- Tessék? - kérdeztem felháborodva. Lay csak mosolygott és megrázta a fejét.
- Semmi. Mindegy. Menjünk haza! - indult el a buszmegálló irányába. Meglepetten követtem. Otthon ledőltünk a kanapéra és a TV-t kezdtük kapcsolgatni.
- Menj tovább! Ez szar! - nyúlt Lay a távirányítóért, de nem hagytam, hogy elvegye.
- Ne már, ez egy jó film!
- Dehogy jó! Nézzünk mást! - mászott közelebb, de nem hagytam magam. Eltartottam a távirányítót, de így csak annyit értem el, hogy Lay szinte rám feküdt. Rám pillantott, mire elvörösödtem. Sikerült realizálnom, hogy milyen pózba is vágtuk magunkat. Szép lassan odanyújtottam neki a kapcsolót, ő pedig lemászott rólam. Nem szóltunk semmit, csak ültünk egymás mellett és meredten néztünk a TV-re. Lassan és óvatosan Yixingre pillantottam, aki viszont maga elé nézett. Összezavarodva álltam föl és kimentem az előszobába. Sétálni akartam, ki akartam üríteni a fejem. Délután volt, a nap lefelé ment már. Beültem az egyik bárba és rendeltem magamnak egy italt, majd még egyet és még egyet. Tulajdonképpen, rendesen leittam magam. Nem is csoda, hogy csak képekre emlékszem az estéből. Táncoltam, jól éreztem magam, nevettem, beszélgettem és... Ennyi.

- Mi a...? - fejemet fogva néztem körbe az ismeretlen szobában. Hol vagyok? Tettem fel magamban a kérdést. Magam mellé néztem és nem hittem a szememnek. Egy karcsú test feküdt az ágy másik oldalán, halkan szuszogva. Mivel nem akartam felkelteni az illetőt, csak ültem egy helyben és vártam, hogy felkeljen magától. Hirtelen mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemeit és rám nézett.
- Jó reggelt! - nyújtózott.
- Neked is! - mosolyogtam és próbáltam visszaemlékezni, mi is lehet a neve. A lány felnevetett, majd felült az ágyban.
- Fogalmad sincs ki vagyok! - bólintottam, mire jobban elmosolyodott. - Lee Soon Kyu a nevem, de jobb szeretem, ha Sunnynak becéznek. - rémlett valami, de nem mondhatnám, hogy többre emlékeztem. Mivel Sunny látta rajtam az értetlenséget, ismét megszólalt.
- Tegnap találkoztunk egy bulin. Már részeg voltál mikor megjelentél, de vicces voltál ezért elkezdtünk táncolni meg beszélgetni.
- És, hogy kerültem hozzád? - kérdeztem.

- Hazakísértél, de láttam, hogy nem jutsz egykönnyen haza, szóval felhívtalak. Mivel nincs két ágyam, mellettem aludtál. - vont vállat.
- Értem. Akkor... Nem történt semmi... Igaz? - kérdeztem bizonytalanul. Sunny bólintott.
- Nyugi. Hozzád sem értem. - vigyorgott. Elmosolyodtam. Kikászálódtunk az ágyból és a konyhába mentünk, hogy együnk valamit. Reggeli közben sokat beszélgettünk és Sunny igazán megtetszett. Addig jutottunk, hogy mielőtt hazaindultam volna, elkértem a számát és megegyeztünk, hogy máskor is találkozunk.
Elindultam haza és meglepetten tapasztaltam, hogy nem is lakok olyan messze a lánytól.
- Te meg, hol a pokolban voltál? Tudod hányszor hívtalak? - alig értem haza, egy tajtékzó Lay esett nekem.
- Kiszellőztettem a fejem. - vontam vállat.
- Ennyi ideig? Mit akartál? Hogy átfújjon a fejeden a szél? - veszekedett velem.
- Te kérted, hogy ismerkedjek, nem? Hát, örülhetsz, mert felcsíptem valakit. - Lay ledermedt a kijelentésre. Pislogott párat, majd arcvonásai megkeményedtek.
- Tényleg? Máskor is találkoztok? - kérdezte. Bólintottam. Maga elé meredt, majd távolabb lépett tőlem és elfordult.
- Sok sikert. - a szobájába vonult és egy hatalmas csattanással, bevágta maga mögött az ajtót. Nem értettem a reakciót. Bűntudatot éreztem, de nem tudtam miért. Nem mertem bemenni Layhez, ezért a telefonomért nyúltam és felhívtam Luhant. Elmeséltem neki a dolgot, mire pár percig gondolkodott, majd a telefonba szólt.
- Nem lehet, és kérlek ne égess el, de nem lehet, hogy neked tetszik Lay? - kérdezte.
- Mi? Kizárt! - tiltakoztam hevesen.
- Miért ne lehetne? Hidd el, hogy jó pasi, csak egy kis nevelésre van szüksége.
- Te tiszta hülye vagy! - akadtam ki. - Még ha igazad is lenne, cseszhetném, mert neki nem tetszem.
- Ebben nem lennék olyan biztos. A mai reakciójából ítélve, szerintem aggódott érted és dühös lett. Egyébként minket is hívott tegnap, hogy hol vagy. Állítólag elindult megkeresni, de nem talált és nem vetted fel a mobilod! - megdöbbenve hallgattam. Lay komolyan aggódott volna? Nem, kizárt! Miután "megegyeztünk" Luhannal, hogy amit beszél az baromság (jó, én elkönyveltem, ő meg megsértődött), letettük a telefont, én pedig bátorkodtam bekopogni Lay szobájának ajtaján.
- Mi az? - hallottam az elég ideges hangot.
- Bejöhetek? - nyitottam be és Yixingre pillantottam.
- Már bejöttél. - vont vállat. Fel sem nézve rám válaszolt és a gépét nyomkodta. Mellé ültem az ágyon, majd meglestem, hogy mit ügyködik annyira.
- Rólad írok jelentést. - magyarázta.
- A főnöködnek? - kérdeztem.
- Én a magam ura vagyok. Szóval nem. - rázta a fejét. Bólintottam. Egy kis ideig még néztem, ahogy pötyög a laptopján, majd nagy levegőt vettem.
- Ne haragudj! - kérdőn nézett rám. - Ne haragudj, hogy nem vettem fel a telefont. - pontosítottam. Lay vállat vont.
- Semmi közöm a magánéletedhez, szóval nem kell bocsánatot kérned.
- Akkor miért voltál mérges? - kérdeztem.
- Nem voltam az. - válaszolta. Megpróbált nyugodt lenni, de láttam rajta, hogy megint megfeszül. Leállt a billentyűk nyomkodásával és teste megfeszült.
- De miért ordibáltál velem? - fokoztam idegességét.
- Nem ordibáltam, csak hangosan beszéltem.
- Mérges voltál!
- Nem voltam! - kiabált rám.
- De az voltál! - veszekedtem tovább. Lay szemei vérben forogtak.
- Nem!
- Most is az vagy! - folytattam. Ezek után, Lay nem szólt semmi. Idegesen lökte le magáról a laptopját, ami végül szerencsére a takarón kötött ki. Yixing hátra lökött és fölém mászott, majd leszarva, hogy megint milyen pozícióba kerültünk, lehajolt hozzám és hevesen megcsókolt. Nem tudtam mit reagáljak, de nem is igazán érdekelt most semmi. Nagyon izgatott lettem. Karjaimmal átöleltem Yixing nyakát, aki elmélyítette a csókot és nyelvével, átmászott a számba. Egy pillanatra ledermedtem, mert ilyen kellemes érzésben, még sosem volt részem. Mikor elvált tőlem, a szemeimbe meredt és féloldalasan elmosolyodott.
- Legközelebb fogd be időben! - lemászott rólam, majd ismét ölébe vette a gépét és folytatta a pötyögést. Én döbbenten, hevesen verő szívvel hagytam el a szobát. Bementem a sajátomba, ledőltem az ágyamra és legszívesebben felüvöltöttem volna. EZ MEG, MI A FRANC VOLT?

Lay:

Mi a fene ütött belém? Tettem fel magamban a kérdést. Eleve azt sem értettem, miért izgultam annyira, hogy hazajön-e? Hiszen a célom éppen az volt, hogy találjon magának valakit, csakhogy már a gondolattól is undorodtam, hogy valaki más karjai közt lássam. Egyre furábban viselkedtem és nem tudtam hova tenni a hirtelen reakcióimat. Miután lesmároltam, úgy tettem, mint aki ismét dolgozik, de valójában, felváltva nyomogattam két billentyűt. Gondolataim elkalandoztak és folyton a csókra tértek vissza. Megráztam a fejem és inkább a konyhába mentem, hogy igyak valamit, mert kezdett nagyon melegem lenni. Hirtelen támadt egy ötletem. A telefonom után nyúltam és tárcsáztam.
- Szia Luhan!
- Mi van ma? Mindenki engem hívogat! - szólt a telefonba az őzszemű.
- Nyugi, csak pár percet kérek az életedből. - elmeséltem neki a történteket, mire teljesen kiakadt.
- Hogy lehet két ember ennyire idióta? - elhúztam a szám a kijelentésre.
- Azért te sem vagy semmi.
- Menj a fenébe! Tudod mit? Leszarom! Ha ennyire hülyék vagytok, nem tudok segíteni! - lecsapta a telefont, mire felsóhajtottam. Sejtettem ugyan, hogy mire akar kilyukadni, de teljesen kizártnak tartottam, hogy Luhannak igaza legyen. Nem! Az teljességgel lehetetlen!