5. I kill your father

Sehun:
Ahogy sejtettem, a véraláfutásom nem tűnt el hétfőre. Kai szóvá is tette a dolgot, mire azt hazudtam, hogy verekedtem. Kai vigyorogva adott pacsit. Nem akartam, hogy erről bárki is tudjon. Ez az én titkom és senkinek semmi köze hozzá. Órák után, nem mentem egyenesen haza. Kicsit benéztem a városba. Egyszerűen nem akartam most otthon lenni. Ahogy sétálgattam, véletlenül nekimentem valakinek.
- Bocsánat! - kértem elnézést.
- Jó ég! Mi van a szemeddel? - döbbenten meredtem Luhanra. Mit keres ő itt? Azt hittem dolgozik.
- Ja, semmi... - fordultam el, de az idősebb nem hagyta  magát. Arcomat maga felé fordította és tekintetét az enyémbe fúrta. Annyira tetszettek a szemei, hogy nem fordultam el még egyszer.
- Valaki megütött? - kérdezte aggódva.
- Csak... A suliban összekaptam valakivel. - hazudtam. Luhan gyanakvóan mért végig.
- Aha. Na, gyere! Tegyünk rá valamit! - megragadta a csuklóm és maga után húzott. Egy hotelba mentünk és a recepció felé vonszolt. Kinyitott egy ajtót és belépett. Leültetett egy székre, amíg a szekrénybe kutatott valami után.

- Szóval... Te itt is dolgozol? - kérdeztem.
- Igen. Reggel itt, este az étteremben és levelezőn végzem az egyetemet. Ha van valami rendezvény, akkor oda is szoktam menni segíteni. - magyarázta és előszedett egy dobozt, amit kinyitott és előszedett belőle valamit. Valami kenőcs volt, amiből nyomott az ujjára, majd hozzám lépett. Lehunytam a szemeim, hogy könnyebben tudjon dolgozni, de mikor hozzám ért, fájdalmasan szisszentem fel és elhúztam a fejem.
- Ne haragudj! - szólt halkan Luhan és óvatosabban ért hozzám. Bár ekkor is fájt, nem húzódtam el. Szépen leápolta a szemem, majd elkezdte megfújni, hogy hamarabb felszívódjon. Hirtelen kinyitottam a szemeim és az íriszeivel találtam magam szemben. Nagyot nyeltem. Luhan elmosolyodott.
- Kész vagy! - veregette meg a vállam. Elfordult és elrakta a kenőcsöt és a dobozt.
- Köszönöm! - álltam fel. Azt terveztem, hogy elmegyek, nem tartom fel a munkában, de mielőtt kiléphettem volna az ajtón, utánam szólt.
- Csinálsz valamit ma este? - kérdezte.
- Nem igazán. Miért?
- Jó, akkor gyere a parkba kilenckor! - kacsintott rám és elhagyta a szobát. Döbbenten pislogtam utána. Hát, jó! Csak apám meg ne tudja! Hatalmas mázlimra, arra értem haza, hogy apa egy hatalmas bőröndöt cipel maga után.
- A hét végéig Japánban leszek! - közölte és elment. Fellélegeztem. Nem sokkal később, apám elhagyta a házat, én meg végre nyugton lehettem kicsit. Megírtam a leckémet és mivel apa elutazott, elmehettem akárhová, nem kellett az engedélye. Háromnegyed kilenckor el is indultam és időben megérkeztem a parkba. Luhan már ott volt, szájában egy nyalókát forgatott.
- Szóval? Hová megyünk? - kérdeztem, miután üdvözöltük egymást. Elmosolyodott, de nem válaszolt, csak megindult előre. Nem értettem. Olyan titokzatosan viselkedik... Követtem őt, érdekelt mit akar. Végigmentünk a városon, kis sikátorokon át, embertömegeken keresztül. Befordultunk egy szűk utcába. Zenét hallottam. Luhan a falba épített ajtóhoz lépett és kinyitotta, majd belépett. Követtem őt. A viszonylag tágas helyiségben mindenféle fények villóztak, cigaretta és alkohol szag volt, a zene bömbölt. Körbenéztem. Rengeteg ember táncolt egymással. Luhant kerestem a szemeimmel. A terem végében találtam meg, ahol egy csapat fiú köszönt neki. Úgy tűnt, elég népszerű ebben a körben. Rám pillantott és elmosolyodott. Nem jött oda. Szemeivel üzent nekem, hogy kövessem. Átvergődtem a tömegen és kiléptem egy másik ajtón. A helyiséghez tartozó kis udvar lehetett ahová értem, mert a friss levegőn voltunk, de nem az utcán. Luhant a falnak dőlve találtam, kezében egy cigivel. A fiú rám nézett és beleivott az üvegébe, amit kihozott. Én csak néztem, hogy mit csinál és megpróbáltam megérteni. Ismét szívott a cigiből és nevetve fújta rám a füstöt. Már a szagából rájöttem, hogy nem szokványos dohányról van szó. Felém nyújtotta, én pedig elfogadtam és megszívtam. Felváltva ittunk az üvegből és szívtuk el a cigit, majd Luhan megfogta a kezem és visszamentünk a tánctérre. Nem tudom melyik volt jobban hatással rám, a fű vagy a pia, de tény, hogy állati jókedvem lett. Elkezdtünk táncolni, majd odajött hozzánk két lány, így velük vonaglottunk tovább, de nem mentünk egymástól messze. Sőt, Luhan a hátát az enyémnek döntötte. Hirtelen éreztem, hogy ujjak kulcsolódnak az enyéimre. Lepillantottam. Mintha misem történt volna, Luhan tovább táncolt a lánnyal, viszont ő volt aki megfogta a kezem. Kicsit meglepődtem, de

rászorítottam ujjaira, hogy érezze, nem vetem meg a dolgot. Így táncoltunk tovább, közben valahogy mindig a kezem ügyébe akadt egy pohár vagy egy üveg, így rendesen kiütöttem magam. Olyannyira, hogy az este további részéből semmire sem emlékeztem.
Annyira fájt a fejem, hogy legszívesebben letéptem volna az arcom. Másnap reggel állati szarul éreztem magam. Hányingerem volt, szédültem és azt sem tudtam hol vagyok. Nem otthon, ez biztos! Körbenéztem. Ismerős volt a hely, de olyan ramaty állapotban voltam, hogy faszom sem emlékszik miért tűnik ismerősnek. A fejem mellett egy vödör hevert. Nem tudom ki tette oda, de tudhatta, hogy szarul vagyok, mert az este folyamán kihasználtam, hogy ott van. Fintorogva fordultam el. Hirtelen nyílt az ajtó.
- Jó reggelt! Jobban vagy? - Luhan mosolygós arca fogadott. Hát ezért ismerős a szoba! Luhané!
- Mondjuk! - nyögtem. A fiú egy tálcát tartott a kezében, rajta egy bögrével. Lerakta az éjjeliszekrényre és leült mellém. Hirtelen észbe kaptam.
- Basszus! Nekem ma suli van! - fel akartam ülni, de Luhan nevetve nyomott vissza az ágyba.
- Az ajtóig sem jutnál el! Maradj itt míg jobban nem leszel! Inkább idd meg a teát. - adta nekem a bögrét. Sóhajtva tettem amit mond.
- Egyáltalán, minek mentem én bulizni tegnap? - akadtam ki magamra.
- Ne legyél ilyen merev! Csak szórakoztál kicsit! Az nem árt! Jó, mondjuk nem gondoltam, hogy így kirúgsz a hámból, de vicces voltál. - vigyorgott rám Luhan. Amíg a teámat kortyolgattam, kivitte a vödröt a szobából, majd visszajött.
- Sajnálom, hogy neked kellett vigyáznod rám! - kértem bocsánatot a vödörre utalva. Luhan csak legyintett.
- Ugyan! Megesik! Fogalmad sincs hányszor fogtam a fejüket a haverjaimnak. - elmosolyodtam. - Figyi, szerzünk neked igazolást, hogy "beteg" lettél! - nézett rám Luhan. Bólintottam. Mikor nagyjából kihevertem a tegnap estét, elmentünk az orvoshoz, hogy bekamuzzuk neki, beteg voltam. Adott igazolást, szóval nem keveredtem zűrbe a múlt este miatt. Délután elkértem a leckét, megcsináltam és lefeküdtem aludni, mert a fejem megint fájni kezdett. Egészen másnapig aludtam. Bementem suliba ahogy szoktam és megpróbáltam figyelni. Elmém azonban nem engedett koncentrálni. Gondolataim Luhan körül forogtak. Újból láttam magam előtt, ahogy rám néz, mosolyog és beszél. Nem tudom mi lelt, de nem is érdekelt. Jól éreztem magam vele és ez a lényeg.