4. I kill your father

Sehun:
Unottan ültem az órán. Gondolataim folyton visszatértek Luhanra. Nagyon-nagyon bejött nekem.
- Sehun! SEHUN! - a kiáltásra visszazökkentem a valóságba.
- Igen? - néztem a tanárnőmre aki előttem állt és csípőre rakta a kezeit.
- Mi lenne, ha figyelnél? - kérdezte.
- Elnézést! - hajoltam meg picit.
- Lányokról majd agyalj otthon! - fordult el és visszaállt a táblához. Pfff! Lányokon, mi? Ha tudná, hogy épp egy fiún járt az eszem... Szünetben ki akartam menni a levegőre, de Kai megállított.
- Haver, megint szarul festesz, mi bajod? - milyen kedves...
- Kösz, hogy érdeklődsz! Kábé, mintha megölelne egy kaktusz. Kedves gesztus, de rettentően szarul esik! - Kai legyintett, hogy "Ugyan!". Megforgattam a szemeim.
- De komolyan! Mi a baj?
- Semmi, csak nem éreztem jól magam szombaton, de ennyi. - vontam vállat.
- És ezért vagy lehangolva? Jaj már! Most hétvégén megyünk megint bulizni, tarts velünk! - megráztam a fejem.
- Nem lehet! Apa beszervezett egy vacsorát az egyik ügyfelével meg a lányával! - húztam el a szám.
- Nahát! Lehet, hogy becsajozol végre? - bökött oldalba. Felhúztam az egyik szemöldököm.
- Nem valószínű!
- Adj neki egy esélyt! Lehet, hogy megtalálod az igazit! - kacsintott. Persze! Valószínű! Mivel Kai a nap további részét Krystallal töltötte, én kicsit unatkoztam. Oké, nem kicsit, nagyon! Hazafelé menet, a park útvonalán mentem. Alig értem oda, már éreztem is, azt az idegesítő, bizsergető érzést. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Kezdett az agyamra menni és elég para volt a helyzet. Otthon nekiültem a tanulnivalóknak és benyaltam amit lehetett. A baj az volt, hogy rohadtul nem tudtam koncentrálni. Mi bajom? Jobb lenne, ha elfelejteném, mert sose látom többé Luhan! Különben is, alig töltöttünk el együtt pár órát.
- Elegem van! - nyögtem fel.
Apám a hét többi napján, csak későn ért haza, így jóformán nem is láttam, bár nem bántam. Nem szerettem, ha itthon van. Mindig attól félek, hogy rám tör és megüt. De még ha csak megütne. A bajom az volt vele, hogy elég kreatívan szeret velem kibaszni. Nekem meg nem lehet egy árva szavam sem, mert az apám. A vacsorához sem volt semmi kedvem. Úgy éreztem magam, mint a mosott rongy. Nagy nehezen elkészültem, de nem tudtam jó képet vágni hozzá. Ezt apám is észrevette és rám szólt.
- Melegen ajánlom, hogy a lánnyal legyél kedves! - csak bólintottam, hogy megértettem, de elmémben újra és újra Luhan alakja bontakozott ki. Hogy miért? Fogalmam sincs.
Időben megérkeztünk a puccos étteremhez. Amint beléptünk, már el is vették a kabátjainkat és az asztalunkhoz kísértek. Mr. Kim és a lánya már ott voltak. Nem mondom, tényleg szép lány volt és ha nem lettem volna meleg, valószínűleg be is jött volna. Így azonban esélytelen volt.
- Örülök, hogy eljöttek. A lányom, Yeri! - mutatott rá. Meghajoltam és megpróbáltam mosolyogni,

bár ez nem sikerült valami őszintére.
- Már szóltunk, hogy küldjenek pincért! - mosolygott ránk Mr. Kim. Nem igazán tudott izgatni az este, egészen addig, míg meg nem jelent a pincérünk.
- Jó estét, mit hozhatok? - a hangra felkaptam a fejem. Döbbenten meredtem a srácra, aki vigyorogva nézett ránk. Tátva maradt a szám. Luhan állt mellettem és kezében egy noteszt tartott.
- Már megint ön? - kérdezte apám, nem kevés gúnnyal a hangjában.
- Sok helyen dolgozom! - vont vállat Luhan. - Szóval? Mit szeretnének? - kérdezte újból.
- Én egy lazacot, a fiamnak pedig gombával töltött húst! - adta le apám a rendelést.
- De apa, allergiás vagyok a gombára! - fordultam felé.
- Majd kipiszkálod! - förmedt rám. Luhanra néztem, aki összehúzott szemekkel nézett apámra. Miután mindenki elmondta mit kér, a fiú eltűnt. A két apa beszélgetett, de mi Yerivel inkább csak kerültük egymás tekintetét. Elég kínos volt a szitu, főleg, hogy végig Luhan hátsóját stíröltem míg távozott és ezt a lány is észrevette. A kínos csendet, Luhan mentette meg azzal, hogy kihozta a vacsorát.
- Jó étvágyat! Ja, és elnézést, elfogyott a gombánk így inkább spagettit hoztam a kedves fiának! - vigyorgott Luhan az apámra, aki tiszta ideg lett. Nem mondta, de látszott rajta. Luhan meghajolt és távozott, nekem pedig egyetlen kérdés zakatolt a fejemben. Vajon direkt csinálta? Enni kezdtünk, így nem kellett beszélgetnem Yerivel sem. Hamarosan Luhan is felbukkant egy üveg borral a kezében. Mindenkinek töltött egy pohárral, majd visszament a konyhába. Sóvárogva néztem utána. Koccintottunk, majd a vacsora végeztével, elköszöntünk Mr. Kiméktől. Én gyorsan elszaladtam mosdóba, ahol összefutottam Luhannal.

- Szia! - mosolyogtam rá.
- Szia! - üdvözölt ő is.
- Nem is tudtam, hogy itt dolgozol! - Luhan elvigyorodott.
- Sok helyen dolgozom.
- Bocsánat, hogy a múltkor csak úgy otthagytalak, csak... - kértem bocsánatot, de Luhan közbeszólt.
- Semmi gond! Láttam, hogy az apád elráncigál. - legyintett.
- Igen. - hajtottam le a fejem. - A maival kapcsolatban... Köszönöm. - néztem az idősebb szemeibe.
- Ugyan! Nem bírom, ha valaki ilyen! - vonta meg a vállait. - Na, menjünk! Úgyis végeztem mára! - kimentünk a mosdóból, majd a kijárat felé vettük az irányt. Amikor kiléptünk, szemeimmel apa kocsiját kerestem, de nem találtam. Tuti, hogy itt hagyott!
- Mi van? - kérdezte Luhan és a vállamra helyezte a kezét.
- Úgy néz ki, itt hagytak! - néztem arra a helyre, ahol elméletileg a kocsinknak kellene állnia. Luhan végigsimított a karomon, majd megfogta a kezem.
- Gyere velem! - húzott maga után. Odamentünk az ő kocsijához és beültünk. Ám ahelyett, hogy hazadobott volna, a saját lakásához ment.
- Ha nem baj, inkább hazahoztalak! Holnap úgyis dolgozom, szóval a munkába menet hazadoblak, oké? - pislogott rám. Bólintottam. Felmentünk a lakásába és körülnéztem. Kis lakás volt, de nagyon otthonos. Sokkal jobban tetszett, mint a mi házunk. Luhan adott nekem pizsamát meg törülközőt, így el tudtam menni zuhanyozni. Mikor végeztem, leváltott engem. Miután kijött a fürdőből, rám nézett.
- Ne haragudj, de nincs két ágyam... - kezdett bele, de közbeszóltam.
- Semmi gond! Alszom a kanapén! - Luhan felnevetett.
- Hülye vagy? Mellettem alszol! - fogta meg a kezem és maga után húzott a hálóba. Megilletődve követtem az idősebbet, majd befeküdtem az ágyba.
- Jó éjt! - mosolygott rám, majd leoltotta a villanyt. Luhan viszonylag gyorsan elaludt, de én megint csak a plafont bámultam. Attól féltem, hogy problémáim lesznek... Szóval... Ott lent és ez elképzelhető is volt, tekintettel arra, hogy a srác nagyon bejött és itt fekszik mellettem. Elkezdtem gondolkodni. Tulajdonképpen, nagyon kedves volt Luhantól, hogy elhozott magához! Már csak az lenne az igazi, ha korán vinne haza, mert nem akarom, hogy apám nagyon kiakadjon. Lehunytam a szemeimet és megpróbáltam elaludni.
Reggel hatalmas merevedéssel ébredtem. Fasza! Ettől féltem! Oldalra pillantottam. Luhan még aludt, így kilopóztam a fürdőbe, hogy megoldjam a problémát. Inkább nem ecsetelem kire történt az önkielégítés. Mikor végeztem, vissza akartam menni a hálóba, de orromat nagyon finom illat csapta meg. Kimentem a konyhába, ahol Luhan épp reggelit készített. Mikor meglátott, elmosolyodott.
- Na? Sikerült elintézned? - elvörösödtem. Luhan felnevetett és megveregette a vállam.
- Ne érezd cikinek! Én is szoktam! - csóválta a fejét, majd feltálalta a reggelit. Evés után, felajánlottam, hogy elmosogatok, majd felöltöztünk és beszálltunk a kocsijába. Mikor a házunk elé értünk, Luhan elővett egy cetlit.
- Ha nagyon szarul éreznéd magad! - nyomta a kezembe. Bólintottam, majd intettem és kiszálltam a kocsiból. Miután Luhan elhajtott, megnéztem mi van a papíron. Döbbenten meredtem a cetlire. Ráírta a számát! Vigyorogva raktam el a lapot, majd beléptem a házba. Alig értem haza, pofon csattant az arcomon.
- Nem elég, hogy nem vagy kedves Yerihez, még haza sem jössz! - kiabálta apám. Arcomat fogva néztem rá.
- Te hagytál ott!
- Ne feleselj! Haza kellett volna jönnöd! Hol aludtál? - ütött meg ismét. Kezében az öve volt. Úgy éreztem magam, mint amikor nagyon kicsi voltam. Én a földre kerültem, apám pedig az övével ütötte a hátam.
- Kérdeztem valamit hülye gyerek! Hol aludtál? - szemeimbe könnyek gyűltek. Nem akartam válaszolni. Hátamon megint csattant a bőröv. Szinte visszhangzott a házban.
- Kitaláljam hol voltál? - hajolt le apám és a hajamba markolt. Fejemet maga felé fordította.
- Azzal a kis pincérrel voltál, mi? Annak ellenére, hogy mondtam, hogy ne tedd! - kiabált velem. Lökött rajtam egyet és megint megütött. Mikor végre befejezte fogta magát és elment dolgozni, míg én összegörnyedve ottmaradtam a földön. Nagy nehezen feltápászkodtam és a fürdőbe mentem. Megnéztem a hátam, amely újabb sebekkel gazdagodott. Ezek már soha nem gyógyulnak meg és ezt én is tudtam. Megtapogattam a monoklim, de annyira fájt, hogy felszisszentem minden érintésnél. Rongyot vettem elő, amibe jeget raktam, majd rányomtam a szememre. Abban reménykedtem, hogy nagyjából eltűnik mire suliba kell mennem, mert ha nem, megint találhatok ki valami hazugságot, hogy miért vagyok összeverve.