2.1 I kill your father

Sehun:
"- Hát akkor... Megyek! - fordult felém Luhan. A repülőtéren nyüzsögtek az emberek. Nem tudtam megszólalni. Luhan alakja egyre csak távolodott. Megpróbáltam utánarohanni, de a lábaim mintha ólomból lettek volna. Hirtelen a háttér megváltozott. Egy ismeretlen helyen találtam magam. Apát láttam a távolban, ahogy egy fiatal nőt ver. Kiabáltam, sírtam, hogy hagyja abba, de meg sem hallott.
- Elég volt! - zokogtam fel."
Zihálva és verejtékben úszva ébredtem. Megráztam a fejem. Nem értettem magam. Jó rég, körülbelül három éve álmodtam ilyesmit. Luhan elutazása után, a nagyszüleimhez kerültem. Az első évben rettenetesen magam alatt voltam. Kai nem győzött vigasztalni. Próbált meggyőzni, hogy felejtsem el, de nem ment. Aztán, ahogy ment az idő, úgy homályosodtak el az emlékek és Luhan arca a fejemben. Lassan túltettem magam a fiún és nem foglalkoztam többet a múlttal. Jártam az egyetemre, tanultam, vizsgáztam.
Lassan mentem le a lépcsőn, amely minden lépésemnél nyikorgott. Amikor leértem a konyhába, a naptárra néztem. Pontosan ma van öt éve, hogy Luhan elutazott! Jutott eszembe. Lehet, hogy ez az oka az álmomnak? Tanakodtam.
- Felkeltél? - kérdezte a nagyim, mikor belépett a konyhába.
- Igen. - bólintottam.
- Csinálok reggelit! Ülj le! - mosolygott rám.
- Nem kell, köszönöm! Csinálok magamnak! - hárítottam a javaslatot, de a nagyim makacskodott.
- Csak mert öreg vagyok, nem fogok kidőlni egy kis reggelikészítéstől! Ülj le és ha nagyon marcangol a bűntudat, majd elmosogatsz! - kacsintott rám, mire felnevettem.
- Nagyapa? - kérdeztem.
- A kertben tevékenykedik! Írtja a gyomokat! Legalábbis ezt állítja! - vigyorgott a nagymamám. Jó volt velük lenni. Mióta a nagyszüleimhez kerültem, sokkal nyugodtabb voltam. Nem féltem hazamenni és tudtam beszélgetni valakivel. Az életem, mondhatni rendbe jött. Miután megreggeliztem és elmosogattam, átöltöztem és elindultam az egyetemre.
- Szevasz haver! Mizu? - vigyorgott Kai, mikor összefutottunk az utcán.
- Semmi különös! Csalódott vagyok! - vontam vállat.
- Mert?
- Mert nem elég, hogy négy évig egy osztályba jártunk, még az egyetemre is követsz! - Kai a vállamba boxolt.
- Inkább örülnél, hogy egy ilyen faszagyerek a haverod! - megforgattam a szemeimet. Beültünk az előadásokra, ahol én figyeltem, Kai meg... Ki tudja? Meredt maga elé és nem csinált semmit. Délután, mikor hazafelé indultunk, Jongin rám nézett.
- Milyen nap is van ma?
- Péntek. Miért? - kérdeztem.
- Nem megyünk bulizni? - vigyorodott el. Elgondolkodtam.
- Jó, miért is ne? - vontam vállat. Elköszöntünk egymástól és én hazamentem, de alig töltöttem otthon pár órát, már rohantam is el.
- Randid lesz? - vigyorgott nagypapám. Bólintottam, mire közelebb jött.
- Aztán óvatosan! - fenyegetett meg. Elmosolyodtam és szinte futottam a kávézóhoz. Kicsit késve ugyan, de odaértem. Körbepillantottam a kis helyiségben és szemem rögtön megakadt valakin. Elmosolyodtam és a lány háta mögé léptem.

- Szia édes! - adtam puszit az arcára, mire meglepetten fordult meg.
- Jó ég! Nem is láttam, hogy bejöttél! - mosolyodott el Yeri. A lány, apám ügyfelének a lánya. Eleve össze akartak hozni minket, de akkor még Luhanba voltam belezúgva. Aztán, mit ad Isten, három éve összefutottunk egy fesztiválon és nagyon jól éreztük magunkat. Annak ellenére, hogy elvileg meleg vagyok, a lány belopta magát a szívembe és nemsokára össze is jöttünk. Azóta vagyunk együtt. Leültem elé és megnéztem az itallapot.
- Na? Mi volt ma? - kérdezte a lány.
- Semmi különös. Egyébként, mit szólnál, ha ma bulizni mennénk Kai-ékkal? - a lány szemei felcsillantak.
- Benne vagyok! Bírom őket! Meg amúgy is, rég voltunk már szórakozni! - sóhajtott fel Yeri. - A nagyszüleid, hogy vannak?
- Jól! - mosolyodtam el. - Aranyos vagy, hogy megkérdezted.
- Kíváncsi vagyok! Szeretem őket! Nagyon kedvesek! - ekkor megjelent a pincérünk, én pedig kértem egy teát. Ám hirtelen eszembe jutott az álmom és elkomorodtam. Valahogy felkavartak az emlékek.
- Hé! - Yeri az enyémre rakta a kezét. - Minden oké? Rosszkedvűnek tűnsz. - a lányra néztem és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Igen! Csak rosszul aludtam az este. - Yeri gyanakodva méregetett, de végül nem kérdezett rá. Tudta, hogy ha nagyon nagy a gond, elmondom.
A randi után, hazamentem, segítettem kicsit a ház körül, majd készülődni kezdtem az esti bulira. Mit vegyek fel? Tanakodtam. Hirtelen, egy ing akadt a kezem ügyébe. Összerándult a gyomrom.
"- Ezt megtarthatom? - fordultam Luhan felé.
- Persze! De, miért pont azt? - kérdezte.
- Ez volt rajtad, mikor először voltunk együtt! - válaszoltam." Az egész jelenet lejátszódott a szemeim előtt. Nem tudom miért, de úgy döntöttem, hogy ezt veszem fel ma estére. Amikor elkészültem, fogtam a telefonom és a pénztárcám, majd elindultam. Először Yerivel találkoztam, majd felszedtük a többieket is. Amikor a szórakozóhelyre érkeztünk, Kai szerzett négy koktélt és koccintottunk.
- Nagyon jó! Rég voltam már szórakozni! - sóhajtott Jongin.
- Ja, pontosan három napja! Hogy bírtad eddig? - kérdezte Krystal, mire Jongin megcsókolta.
- Az már rég volt! Világos? - vigyorgott a lányra. Megittuk a koktéljainkat és a tánctérre mentünk. Yerivel egymásnak simultunk és csókot válta táncoltunk.
- Nem is mondtam, de nagyon tetszik a fölsőd! - mondta. - Még nem láttam rajtad! Honnan van? - kérdezte. Hezitáltam.
- Egy... Barátomból kaptam. - Yeri bólintott. - Egyébként, mi lenne, ha ma este nálunk aludnál? - kérdeztem.
- Jó, apáék amúgy sincsenek otthon. - bólintott. - Remélem a nagyszüleidet sem fogom zavarni.
- Dehogy! Imádnak és rég láttak. - a lány átölelt és hozzám bújt. Boldogan szorítottam magamhoz. Mégis, nem tudtam elengedni magam teljesen. Fura érzésem volt. Úgy éreztem, nem véletlenül álmodtam azt amit. Mintha nemcsak az emlékek tértek volna vissza. Valami furcsa volt az egész dologban. Három év után, hirtelen megrohannak az érzések, ráadásul pont ma kellett megtalálnom az inget is. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy az emlékeim és az érzéseim, egyszerre és egy személyben fognak várni, ráadásul nem is akárhol.
Igen! Az életem tényleg rendbe jött!
Nem tudom hány óra lehetett, de végül mind a négyen elindultunk haza. Kai és Krystal Jonginékhoz, én pedig Yerivel a nagyszüleimhez. Mivel a nagyiék már aludtak, szinte nekiestem a lánynak. Egymást csókolva vonultunk a szobába. Egészen addig fel sem tűnt, hogy nem vagyunk egyedül, míg valaki meg nem szólalt.
- Szia Sehun! - Yerivel egyszerre dermedtünk meg, majd az ágyam felé pillantottunk. Kikerekedtek a szemeim.
- Luhan?! - döbbentem meg, mikor megpillantottam a fiút, ahogy törökülésben nézett rám az ágyamról.