2. I kill your father

Sehun:

- Fiam! Fiam! - ijedten emeltem fel a fejem és néztem körül. Apám állt a szobámban és idegesen meredt rám. Először nem értettem, hogy mi baja, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg elaludtam.
- El fogok késni! - kiáltottam föl. Felpattantam a székemről és gyorsan összepakoltam. Ha most elindulok, talán nem kések!
- Remélem a konferenciára nem így jössz! Olyan a fejed, mintha behúztak volna! - állított meg az ajtóban. Hm, milyen jól esik ilyen dicsérő szavakkal elindulni...
- Sajnálom! - hajoltam meg. - Addigra kialszom magam. - mondtam.
- Ajánlom is! Nem hozhatsz rám szégyent! Világos? - bólintottam, hogy megértettem, majd elsiettem a suliba. Épp a tanár előtt értem be, de legalább nem írt késést.
- Hallod, szörnyen festesz! - súgta nekem Kai.
- Kösz! Szavaid simogatják a lelkem! - húztam el a szám. Kai csak nevetett, majd megbökte az oldalam.
- Hétvégén bulizni megyünk. Nem jössz? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Nem tudok. El kell kísérnem apát egy konferenciára és annak a báljára, hogy "kapcsolatokat építsen". - magyaráztam.
- Bál? Az olyan kiöltözős, sznob izé, ugye? - nevetett.
- Igen. Legalábbis ahová mi megyünk. - bólintottam.
- Sok sikert! Te figyi, ha nagyon gáz, hívj fel! - veregette meg a vállam.
- Kösz! - mosolyodtam el, ám a következő pillanatban, ijedten ugrottunk egyet. A tanárnő ugyanis, megelégelhette, hogy nem rá figyelünk és nekünk dobta a krétát.
- Mi lenne, ha a szünetben beszélnétek meg a dolgokat és nem az óra alatt? - nézett ránk szigorúan.
- Elnézést! - mondtuk egyszerre. A tanárnő megcsóválta a fejét, majd elővett egy másik krétát és tovább irkált a táblára. Unottan rajzolgattam a füzetembe, rohadtul nem volt kedvem ehhez az egészhez.
Ebédszünetben leültünk egy asztalhoz, hogy együnk, mikor Kai hirtelen megszólalt.
- Nem akarsz magadnak egy barátnőt? - kérdezte teli szájjal. Na, helyben vagyunk!
- Most nem. - ráztam a fejem.
- Jaj, ne csináld már! Úgysem hiszem el! - csapta le a pálcikáit.

- Szeretnék előbb az érettségire koncentrálni! - magyarázkodtam.
- Mindig csak a kifogások! Ha majd egyetemre jársz, akkor meg az lesz a bajod, hogy vizsgáid lesznek! Ne legyél már ennyire nyomi! - akadt ki.
- Nem vagyok nyomi, csak most nem akarok barátnőt! - hazudtam.
- Ja, persze! - tudtam, hogy Kai nem hiszi el, így nem álltam le vele vitatkozni. Felkaptam az ebédem és felrobogtam a tetőre. Minek kell engem folyton nyaggatni? Elegem van! Leültem a földre és folytattam az evést. Épp nagyban majszolom az ebédem, mikor a nyakam kellemetlenül bizseregni kezdett. Tudtam, hogy miért. Valaki figyel! Körbenéztem, de nem láttam senkit. Felálltam, hogy jobban lássak, majd arra indultam, ahonnan az érzés is érkezett. Az iskolával szemben állt egy épület. A baj csak az volt, hogy nem láttam el odáig rendesen. Hunyorogtam és mintha egy alakot vettem volna észre. Integetni akartam neki, de valaki a vállamra tette a kezét. Kissé ijedten ugrottam meg.
- Kai! Megijesztettél! - tettem a szívemre a kezem.
- Bocs! Amúgy, jól vagy? Mit néztél annyira? - kérdezte. Vissza pillantottam a szemben lévő épületre, de addigra az alak is eltűnt. Hm... Talán képzelődtem?
- Semmit! - ráztam meg a fejem. Elfordultam és visszamentünk a terembe. Vajon ki figyelt? Figyelt egyáltalán valaki? Lehet, hogy csak beképzeltem? Tanakodtam, de egyre biztosabbá vált számomra, hogy valaki követ. Viszont fogalmam sem volt, hogy ki és miért. Megpróbáltam lenyugodni. Azt hiszem, mostanság nem nagyon fogok este mászkálni. Ám a következő pillanatban, legszívesebben behúztam volna magamnak. Nem lehetek ennyire beszari! A nap további részében, csak őrlődtem magamban. Egyik énem folyton mondogatta, hogy márpedig legyek óvatos, míg a másik rá akart jönni, ki követ, ha követ egyáltalán valaki és nem csak beképzeltem magamnak.
Délután gyorsan hazasiettem és elkezdtem megírni a leckém.
- Fiam, ma sem jövök haza! - közölte apám és lelépett. Nem nagyon érdekelt, hogy mit csinál. Igazából, én örültem, ha nincs otthon, legalább nem baszogat. Már eléggé késő volt, mikor letettem a tollam és felöltöztem. Nem vagyok normális! Állapítottam meg, mikor a parkba értem. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Leültem az egyik padra és vártam... Valamire. De nem történt semmi. Még az érzés, hogy figyelnek, az sem érkezett meg. Lehet, hogy tényleg csak képzelődtem? Végül nagyot sóhajtva indultam haza. Valószínűleg csak képzelődtem. Otthon azonban megváltozott a véleményem. Fürdés után ugyanis lefeküdtem aludni, de megint csak forgolódtam az ágyamban. Majd hirtelen megint elkapott az a fura, bizsergető érzés a nyakamon. Az ablakhoz léptem és kinéztem a távolba. Valahol, az egyik ház tetején, megcsillant valami. Megint nem láttam rendesen, de nem lehet véletlen, hogy már harmadjára történik ez. Lehúztam a redőnyt és visszafeküdtem. Most lettem biztos abban, hogy valaki követ és figyel engem. De miért? Tanakodtam. A plafont kezdtem bámulni. Lehet, hogy valaki csak meg akar szívatni? De ki? És miért? Ugyanazokhoz a kérdésekhez tértem vissza, de választ nem kaptam. Végül nagyot sóhajtva fordultam a másik oldalamra. Ez azért elég ijesztő! Állapítottam meg, mielőtt elaludtam.
Reggel kivételesen korán keltem. Felhúztam a redőnyömet és kinéztem az ablakon. Napos idő volt. Az egyenruhámba öltöztem és elindultam az iskolába. Leültem a székemre és a könyvem fölé görnyedtem. Megpróbáltam még átnézni az anyagot, de újból visszatért a gondolat, engem valaki figyel!
- Hé, minden rendben? - vetr hátba Kai. Kissé meglepetten néztem rá.
- Te itt vagy? Ilyen korán? - csodálkoztam.
- Ja, bekísértem Krystalt. - vigyorgott.
- És, hogy vagytok? - kérdeztem mosolyogva. Kai egyből felpörgött.
- Jól! Szépen haladunk előre! Már várom azt a mozit! - ugrált örömében.
- Sok sikert! - mosolyogtam rá. Kezdtem reménykedni, hogy talán ma békén hagy ezzel a barátnő témával, de tévedtem.
- Gondolkodtam tegnap! - jelentette be nagy komolyan.
- Rosszul kezdődik! - sóhajtottam fel, mire Kai vállon ütött.
- Szóval gondolkodtam és rájöttem, hogy miért nem akarsz barátnőt!
- Igen? - kezdtem kicsit félni.
- Igen. Félsz a lányoktól! - meglepődtem.
- Mi?
- Miért? Nem? - pislogott rám.
- Nem hát! - röhögtem el magam. Kai kissé csalódott fejet vágott.
- Basszus! Pedig úgy örültem, hogy kitaláltam. - húzta el a száját, ám a következő pillanatban megint felcsillantak a szemei. - Impotens vagy!
- Mi van? - kiáltottam fel.
- Vagy nem? - pislogott rám.
- Még szép, hogy nem! - förmedtem rá.
- Akkor meleg! - csettintett az ujjával. Hirtelen nem tudtam mit feleljek erre, de szerencsémre nem is kellett. Éppen ekkor lépett be az egyik tanár, hogy szóljon, menjek segíteni neki. Megkönnyebbülve követtem a nőt és a tanáriig kísértem, ahol a kezembe nyomott egy köteg mappát és átvittem az egyik terembe. Mire visszaértem az osztályomba, Kai már Krystallal volt elfoglalva, így én már nem is érdekeltem. Leültem a helyemre és előpakoltam az első órára.