8. Ki az a Kim Jong In?

Sehun:
Körülbelül egy fél évre mentem Amerikába. Pár ottani barátomat látogattam meg. Bár valószínűleg, ha ők nem lennének, soha nem utaztam volna el az USA-ba. Nem szerettem. Minden olyan nagy. Az ételek, a házak, az emberek, minden. Borzasztó. Már nagyon vártam, hogy végre hazamehessek. Bár egy pozitívumot el tudtam mondani. Az éjszakákat nem töltöttem egyedül és most nem a haverjaimra gondoltam. Miközben utaztam hazafelé, két telefonhívásom is volt. Az egyik Kaitól. Ez nem lepett meg, különösen, mert már én is akartam vele beszélni. Azt mondta, hogy ne csodálkozzak, ha este nem lesz otthon. Erre csak annyit válaszoltam, hogy ez esetben, egyszerűbb lenne, ha egyenesen odamennék hozzá. Megadta a címet. Eldorado. Milyen érdekes neve van. Állapítottam meg, de ennyi is volt. Nem érdekelt túlságosan hova hív. Miután letettük, szinte azonnal jött egy újabb hívás. Na, ez volt az, amire nem számítottam. Apu hívott. Amióta kiköltöztem tőle, nem keresett. Csak nagyon ritkán.
- Mond! - szóltam a telefonba.
- Egy kis tiszteletet fiam! Az apád vagyok! - megforgattam a szemeim.
- Sajnos. Szóval? Mi van? - megint akart valamit. Most pénzt, mert ki kellett fizetnie az aktuális kurváját. Nem mintha nem keresett volna jól, de inkább az én pénzem fogyjon, mint az övé. Legalábbis, ő ezt vallotta. Dühösen tettem le a telefont és fogtam a homlokom. Alig vártam, hogy végre találkozhassak Kai-al és elfelejtsem ezt a beszélgetést. Bementem az étterembe és kerestem egy asztalt. Áh, nem néztem ki hülyén hatezer batyuval! Kimerülten dobtam le magam az egyik székre és körbepillantottam. Hangulatos hely volt, csendes, kellemes. Az illatok jók voltak, a választék hihetetlen. Ahogy össze-vissza bámészkodtam, tekintetem megakadt az egyik pincéren. Mivel először csak a hátát láttam, rögtön a fenekére tévedtek a szemeim. Az igen! Elismerően néztem, de rögtön elkaptam a tekintetem, mikor észrevett. Mosolyogva indult meg felém.
- Jó estét! Választott már, vagy esetleg jöjjek vissza később? - kérdezte vidáman. Elmosolyodtam.
- Nem, már tudom mit akarok. - néztem rá. Leadtam a rendelésem és vártam, hogy kihozza a vacsorám. Ám sajnos, nem ő tért vissza, hanem egy másik pincér. Enni kezdtem, de elég szar volt úgy, hogy közbe mindenki másnak, volt párja körülötted. Rögtön a konyhába mentem. Nem tudom, hogy honnan tudtam, hogy Kai is ott lesz, de megéreztem. Persze a szakács egy pillanat alatt leoltott. Már épp készültem volna visszavágni, mikor az előző pincér jelent meg az ajtóban és majdnem hanyatt vágódott. Épp sikerült megtartanom őt, de ahogy láttam, rendesen zavarba jött. Ismét a szakács felé fordultam, aki idegesen válaszolt vissza.
- Tudod mit? Luhan majd eszik veled! Az is jó? - szó szerint, nekem lökte a srácot, aki fülig vörösödött, főleg miután végigmértem.
- Tökéletes. - megragadtam és kivonszoltam a helyiségből. Leültettem velem szemben és folytattam az evést. Ám mikor felnéztem rá, ő engem bámult és hatalmas szemei csillogtak. Ez tetszett. Igen, rólam köztudott, hogy a szemekre bukom. Imádom, ha valakinek hatalmas és csillogó. Ennek a fiúnak pedig pont az elvárásaimnak megfelelő íriszei voltak.
- Mi az? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Semmi.
- Éhes vagy?
- Nem. - válaszolta, ám a következő pillanatban, gyomra megcáfolta az állítását. Elvigyorodtam.
- Ja, hallom! Gyere, egyél! - toltam közelebb a tányérom. Kicsit bizonytalankodott, mire egy adag rizst szedtem fel a pálcikámmal és felé nyújtottam.
- Mond, áááá! - kinyitotta a száját, én pedig belehelyeztem a falatot.
- Köszönöm. - mosolygott rám, miután lenyelte.
- Semmiség! Egyébként, hogy hívnak? - kérdeztem.
- Luhan!
- Kínai vagy? - lepődtem meg.
- Igen! - bólintott. - És neked, mi a neved?
- Sehun!
- Nagyon örülök! - vigyorodott el.
- Szintúgy! Szóval, te itt dolgozol?
- Hát, fogjuk rá. Igazából csak besegítek. Tudod Do az egyik legjobb barátom és ha tehetem, ide jövök esténként.
- Csak úgy? Nem is fizet? - lepődtem meg.
- Már, hogy fizetne? Hiszen a barátom! Nem azért dolgozom neki mert a munkása vagyok! Amúgy sem lenne pofám pénzt kérni tőle! - teljesen meglepődtem. Apám szöges ellentétével álltam szemben. Ő már azért is fizetést akar, mert valaki elszívja előle a levegőt. Ahogy elnéztem Luhant, három dolog ragadott meg benne. Először is a szemei. Még sosem láttam ilyeneket. Másodszor a hangja. Kellemes volt és gyengéd. A másik pedig a naiv kisugárzása. Én megérzem, ha valaki ilyen. Bár Luhanra a legjobb jelző inkább, a kedves. Süt róla, hogy nem egy karakán személyiség.
- Látom nagy csomagokkal jöttél! - pislogott. - Megkérdezhetem, hogy honnan utaztál ide?
- Amerikából.
- De jó! És milyen volt? - kérdezte.
- Szar. Nem szeretem. Olyan kicsinek éreztem magam. - válaszoltam. Láttam, hogy meglepődött.
- Jártál, más helyeken is Amerikán kívül? - pislogott. Bólintottam, majd egy újabb adag rizst nyomtam a szájába.
- Sok helyen. Szeretek utazni. Például voltam Vietnamban, Kínában, Oroszországban, Olaszországban...  - elakadtam a beszédben, mikor Luhan hatalmas szemeivel találtam magam szemben.
- De jó neked! Én Koreán és Kínán kívül, nem jártam sehol. Kínába is csak azért megyek, mert ott vannak a szüleim és meglátogatom őket. - nekem az a fura, hogy te meglátogatod a szüleid. Gondoltam.
- Ha szeretnéd, szívesen mutatok majd fotókat a helyekről ahová eljutottam. - mosolyogtam rá. Hevesen bólogatni kezdett.
- Jó! Benne vagyok.
- Holnap ráérsz? - kérdeztem.
- Umm, holnap pont nem, de holnap után igen! - vigyorgott.
- Miért? Mi lesz holnap? Azt ne mond, hogy bejössz reggel. - mosolyogtam.
- Dehogy! - nevetett. - Csak bevásárolok! Valamit nekem is ennem kell. - vigyorgott. Miután elfogyasztottuk a vacsorám, kifizettem és elindultam.
- Már látom, hogy Kai nem fog velem jönni. - sóhajtottam. - Ő is itt önkénteskedik?
- Mondhatjuk így is. Do kutyadadusa. - kérdőn pillantottam rá.
- Milye?
- Kutyadadus. Ő találta ki. Pár napja vettem Kyungsoonak egy kutyát, mert egyedül él és nem akartam, hogy unatkozzon. Viszont este dolgoznia kell, ezért Kai lett Menta felvigyázója. - magyarázta az őzikeszemű.
- Menta? Miért lett Menta? - nevettem fel.
- Mert mentás cukrot ettem, miközben vittem a kutyát! - válaszolta.
- Aha. - vigyorogtam. Komolyan, ez a srác állati aranyos.
- Nem jössz velem egy darabig? - kérdeztem hirtelen.
- Mármint haza? - csodálkozott.
- Igen.
- Hát, jó. Do biztos nem bánja. - megvártam míg átöltözik, majd együtt indultunk haza.
- Merre laksz? - kérdezte.
- Kai-al. Az Eldoradotól szerintem olyan másfél órára. - gondolkodtam el. - És te?
- Én is körülbelül. - meg kellett állapítanunk, hogy nem is lakunk egymástól olyan messze. Bár ő még utazott egy kicsit. Megvártam vele a buszt, majd elköszöntünk egymástól és hazamentem. Fáradtan zuhantam ágyba és elhatároztam, hogy csak másnap fogok megfürdeni. Reggel persze, Kai durmolt, így esélyem sem volt, hogy beszélgessünk. Első dolgom az volt, hogy bepótoltam a kihagyott tusolásom, majd magamra kaptam valami göncöt és a bevásárló központ felé vettem az irányt. Épp a ruhaüzletben tébláboltam, mikor Luhant véltem fölfedezni a sorok között.
- Nem azt mondtad, hogy kaját veszel? - a háta mögé léptem és a fülébe súgtam. Ijedten fordult meg és meredt rám.
- Jó ég! Sehun, a frászt hozod rám! - elmosolyodtam.
- Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.
- Már mindegy. Egyébként, de. Fogok kaját is venni, de előtte úgy terveztem, hogy veszek magamnak valami fölsőt, vagy nadrágot. - tanakodott. Vigyorogva léptem közelebb.
- Segítek választani. - Luhan kicsit meglepődöttnek tűnt, mire leakasztottam egy szűk farmert és a kezébe nyomtam. - Kezdheted is a próbát. - mivel még mindig csak dermedten állt, megfordítottam és belöktem az egyik próbafülkébe. Vártam egy kicsit, majd beszóltam hozzá.
- Na? Kész vagy? Vagy segítsek?
- Ne! Megvagyok! - szinte azonnal kirántotta a függönyt és megállt előttem. Végigmértem vagy háromszor, ami zavart keltett benne. Élveztem.
- Hm. Nem tudom. Fordulj meg! - Luhan, pirultan fordított hátat. Anyám, de jó segge van! Legszívesebben belemarkoltam volna, de azért az mégiscsak sok lenne így kezdésnek.
- Visszafordulhatok? - kérdezte halkan.
- Ja, persze! - ismét szembe kerültünk egymással.
- Na? Milyen?

- Remek látványt nyújtasz! - mosolyodtam el. A feje, akár a paradicsom.
- Jó, akkor... Megveszem. - a pénzárhoz lépett és kifizette a ruhadarabot. Átmentünk a következő üzletbe és az őzike, egy listát húzott elő.
- Jó hosszú! - döbbentem le.
- Igen! Elfogyott otthon minden, úgyhogy muszáj vennem valamit. - magyarázta. Felajánlottam, hogy segítek neki, így én a zöldséges standnál ragadtam le, ő meg elment az ellenkező irányba. Miután összeszedtünk mindent ami a listán szerepelt, Luhan kifizette és elindultunk hozzá.
- Elbírom. Nem kell cipekedned! - próbálta elvenni az egyik szatyrot, de nem hagytam neki.
- Hülyén érezném magam, ha nem segítenék. - végül egy bólintással letudta a dolgot és előkereste a kulcsát, miután a lakásához értünk. A cuccokat a konyhába vittem, majd segítettem neki elpakolni.
- Kösz, hogy segítettél. - nézett rám mosolyogva. - Akarsz maradni?
- Akarok! - vágtam rá. Kuncogott kicsit a hevességemen. Ne csodálkozzon! Bármit, hogy a fenekét bámulhassam!
- Te nem vagy éhes? - kérdezte tőlem.
- De. Miért? Főzöl? - könyököltem a pultra. Luhan bólintott, majd edényeket szedett elő és a kezeimbe nyomta őket.
- Segítesz? - kérdezte.
- Naná! - jól éreztem magam vele. Vicces volt az együtt főzőcskézés, utána ebédeltünk és közben beszélgettünk egy csomót. A vége az lett, hogy estig nála maradtam filmezni és olyan nyolc körül indultunk el, hogy beérjünk az Eldoradoba. Gondoltam, megint ott eszem és azzal kezdem szórakozni, hogy mindenféle hülyeséget összevásároltam, csakhogy addig is velem foglalkozzon a Bambi. Kellett nekem. Vágytam rá. Meg akartam kapni.