1. Marriage or love?

Kris:

- MI EZ A ZAJ? - kérdeztem dühösen, ahogy kirobbantam a szobámból. Luhan vigyorogva nézett rám.

- Ó, felébresztettelek? Ne haragudj! Nem szándékos volt! - pislogott ártatlanul, de tudtam, hogy kamuzott. Akkor vág ilyen fejet, mikor szándékosan tesz ellenem valamit és örül magának.

- Most éppen, miért kellett felkeltened? - kérdeztem mérgesen, utalva arra, hogy a héten már harmadjára "ébreszt fel" a legkreatívabb módokon. Hétfőn, jeges vizet öntött a nyakamba, kedden berongyolt és ugrált az ágyamon, most meg valami hülye dudát nyomott meg, de olyan erővel, hogy ijedtemben kiestem az ágyamból.

- Először is, mert ha nem teszem, megint nem jössz be előadásra, pedig tudod, hogy muszáj bejárni. A másik, hogy azt ígérted, hogy elmosogatsz este, de nem tetted és reggel nekem kellett eltakarítanom a mocskodat. Tudod, hogy utálom, ha nagy a kupi. - fonta össze maga előtt a karjait. Ja, valahogy mindig megfeledkezem róla, hogy unokatesóm a rendet szereti. Azelőtt, nem volt ennyire rendmániás, de mióta Koreába költöztünk és együtt élünk, egyszerűen kibírhatatlanná vált.

- Jaj, ne már! Elmosogattam volna ma reggel! - forgattam meg a szemeimet.

- Persze! Eddig folyton én takarítottam utánad! Légy már egy kicsit igényesebb az ég szerelmére! - korholt. Megforgattam a szemeimet.

- Jó, legközelebb odafigyelek!

- Ajánlom is! Most pedig készülődj! Megyünk órára!

- Azt már nem! Ezt szeretem a legjobban az egyetemben, hogy nem kötelező előadásokra járni! - ellenkeztem. Nem elég, hogy felkelt, még követeli is, hogy tanuljak!

- Kris, kérlek! Ne légy ilyen lehetetlen! - csóválta a fejét.

- Nem érdekel!

- Kapsz öt percet, hogy elkészülj! - fenyegetett meg.

- És, mi lesz, ha azt mondom leszarom? - Luhan olyan gyilkos pillantást vetett rám, hogy megborzongtam és fülem-farkam behúzva siettem a szobámba, hogy elkészüljek.

- Most nagyon utállak, ugye tudod? - kérdeztem dühösen, miközben az egyetem felé tartottunk. Luhan arcán, győzedelmes mosoly uralkodott.

- Miért? Mert elérem, hogy tanulj is és nem engedem, hogy csak a seggedet mereszd egész nap? Tényleg gonosz vagyok! - forgatta a szemeit. Utálom mikor ilyen kis kioktató.

- Mi van veled? Megjött, vagy mi? - kötekedtem, mire dühösen a vállaimba ütött.

- Gyökér!

- De tényleg! Miért vagy ilyen agresszív? Ennyire sosem szoktál flegma lenni. - meredtem rá.

- Nem lényeg. - legyintett.

- Luhan!

- Hagyjuk! Majd elmondom! De ez nem a megfelelő pillanat ehhez! - magyarázta. Ráhagytam a dolgot, de ki fogom kérdezni. Beléptünk az épületbe és elindultunk a terem felé, ahol óránk lesz. Épp benyitottunk volna, mikor az egyik professzor megállított minket.

- Várjanak! Maguk végzősök, ugye? - pislogott kérdőn. Luhan bólintott.

- Remek! Csak azért kerestem magukat, mert a gólyatábort meg kellene szervezni, de eddig egyik végzős sem vállalta, hogy megcsinálja.

- Gondolom azt szeretné, hogy szervezzük meg mi, igaz? - fintorodtam el.

- Hálás lennék érte, igen. De nekem az is megfelel, ha maguk hoznak össze egy csoportot, akik ezzel foglalkoznak. Nekem mindegy, csak legyenek meg vele!

- Rendben! - sóhajtott Luhan grimaszolva. - Megoldjuk!

- Hálás vagyok! - mosolyodott el a prof, majd tovább sietett az órájára.

- Remek! Nem elég, hogy tanulnom kell, még ezt is szervezhetem. - fújtattam idegesen.

- Hagyjuk már! Egy betűt sem lehet beléd verni. Szóval ez remek alkalom, hogy megcsillogtathasd szervezői képességeidet! - veregetett hátba Luhan.

- Most gúnyolódsz velem?

- Ugyan! Már miért tennék ilyet? - nézett rám ártatlanul. Mielőtt nekiugorhattam volna, beslisszolt a terembe és otthagyott. Én is benyitottam és naná, hogy a lehető legmesszebb ült tőlem. Amint láttam, jól elvolt a haverjaival, így én is kerestem magamnak egy helyet. Én nem voltam az a barátkozó típus. Mindenki azt hitte rólam, hogy egy "jégherceg" vagyok, ezért messziről elkerültek. Nem bántott a dolog, nem igazán érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Ehhez képest, Luhan a szöges ellentétem volt. Igényelte a társaságot és sok baráttal vette körbe magát. Haverjaim egy részét is neki köszönhetem, mivel folyton elrángatott mindenféle eseményre, hogy ismerkedhessünk. Ebben az egész gólyabuli dologban is csak az ismerkedést látja. Unottan ültem végig az előadásokat. Utáltam a japánológiát. Csak azért jártam erre a szakra, mert a szüleimnek, nem volt elég az angol és koreai nyelvvizsgám, illetve hogy kínai létemből kifolyólag, ezt a nyelvet is beszélem. Nem, nekik a japán is kell! Hát, remek! Mondhatom király! Nem szerettem ezt a nyelvet. Valahogy, nem állt rá a szám. Délután, hullafáradtan indultam haza és szinte beestem az ajtón.
- Elegem van! - nyafogtam mérgesen.
- Hány éves vagy? Öt? - forgatta Luhan a szemeit.
- Te meg bunkó! - öltöttem rá nyelvet, mire kaptam egy tockost. - Egyébként, ha már itt tartunk, elárulnád, hogy mi bajod volt egész nap?
- Nem akarok beszélni róla! - legyintett és levágta magát mellém.
- Ne már Luhan! Most, miért nem mondod meg? - kérdeztem.
- Mert nincs hozzá hangulatom. - néha olyan mint egy csaj. Nem az a baj, hogy mit mondunk neki, hanem az, ahogyan.
- Jó, akkor nem érdekelsz! - fordultam el.
- Egyébként, elkezdtem szervezni a gólyatábort! - jelentette be, én meg döbbenten meredtem rá.
- Máris?
- Ja!
- És, mire jutottál? - kérdeztem.
- Bevontam a többieket is, szóval a munka megoszlik. Baozi csinál egy csoportot a facebook-on,

amibe bevesszük a gólyákat és kiírjuk a programokat. - magyarázta Luhan. - Apropó, nagyon vicces volt ma az előadás...
- Elég szomorú az életed, ha viccesnek találtad Kang professzort. - vágtam a szavába.
- Veled élni szomorú! - ütötte meg a vállam. - Egyébként, ha nem vágtál volna bele, akkor elmondtam volna, hogy ma az egyik gólya betévedt az előadásunkra.
- Micsoda? Hogy? - néztem rá kérdőn.
- Azt mondta, hogy késett a sajátjáról és most járt itt először. Mivel minden ugyanolyan volt neki, megunta a mászkálást és nemes egyszerűséggel, beült az első előadásra, ami az útjába esett. - vigyorodott az idősebb. Felnevettem.
- Szegény, akkor jól megszívta Kang-al!
- Látnod kellett volna, hogy szenvedett. Láttam rajta, hogy már dögrováson van. - röhögött Luhan is. - Szóval ő volt ez első, akit meghívtam.
- Hogy hívják? - kérdeztem rokonom, aki elgondolkodott, majd válaszolt.
- Azt hiszem Tao-nak.