17. Ki az a Kim Jong In? Extra!

Sehun:
Amióta kibékültünk Luhannal, megbeszéltük, hogy csak lassan haladunk, nem sietjük el a dolgokat. Ez mind rendben is van, de egyszerűen nem tudom eltitkolni, hogy felizgulok rá. Főleg amikor közli, hogy fürödni megy és vizes hajjal, törülközővel a derekán jön ki a fürdőből. Mintha direkt kínozni akart volna, csak nem mondja. Amikor meg rákérdezek, hogy nem akar-e felöltözni, értetlenül mered rám, hogy ugyan miért? Még nem száradt meg! Ilyenkor persze én vagyok a perverz, mikor eltűnök egy jó fél, háromnegyed órára. Komolyan nem tudok vele mit kezdeni. Én persze várok türelemmel, hiszen szeretem, de nem ehhez vagyok szokva. Engem nem hosszútávra terveztek. Sokszor felhozom neki a témát, de csak finoman, mire mindig közli, hogy várjak még. Ilyenkor csak sóhajtok egy nagyot és megpróbálom elterelni a gondolataimat arról, hogy milyen jó is lenne szeretkezni vele. Viszont hónapok teltek el így. Kai-ék összejöttek és haverom, imád ezzel szekálni, hogy hát bizony neki milyen jó élete van. Bár megjegyzem, nagyon büszke rám, hogy eddig bírtam. Igen! A hangsúly az eddig-en van! Mivel nem tudtam, Luhan mikor lesz hajlandó igent mondani. Nem egyszer kértem Kai-t, hogy beszéljen Do-val, hogy csináljon valamit Luhannal, de Kyungsoo természetesen nem akar segíteni rajtam. Még mindig nem bírja a burám és állítása szerint, megérdemlem. Én sem vitatom, hogy egy fasz vagyok, de ez már emberkínzás! Kai végül megkegyelmezett és kitalálta, hogy menjünk hatan bulizni, hátha Luhan is megadja magát. Szépen el is készültünk, megbeszéltük a találkozót a srácokkal. Már mindannyian ott voltunk a találkozóhelyen, csak Luhan nem. Kezdtem aggódni, ezért felhívtam, hogy hol van.
- Induljatok nélkülem! Közbejött valami, de sietek! - felajánlottam, hogy odamegyek segíteni, de Luhan ragaszkodott hozzá, hogy induljunk mindannyian. Beadtam a derekam, elindultunk a cél felé.
- Mit is mondtál? Hogy hívják a helyet? - kérdezte Baekhyun Kai-t.
- Party Box! Hülye neve van, de jó a pia meg a zene is. - nem sokáig utaztunk, csak fél órát, mire odaértünk. Letettük a kabátunkat és a pulthoz siettünk. Legurítottunk egy-két koktélt és ahogy számítottam rá, engem otthagytak, hiszen mindenki a párjával táncolt. Unottan meredtem a poharamra. Rendesen beálltam, konkrétan félig be voltam rúgva. Ez azért is veszélyes nálam, mert ebben az állapotban, félő, hogy megfektetek valakit. Mintha csak szórakozni akartak volna velem az égiek, egy nagyon csinos lány ült le mellém. Természetesen ruhát, keresve sem talált volna rajta az ember, így a lehető legrosszabb helyet választotta magának az iszogatásra. Alkohol, beállt állapot plusz jó nő, rossz egyveleg. Próbáltam még véletlenül sem szemezni vele, de a ribancokat az sem tartja vissza, ha valaki házas.
- Szia! - szólított meg. - Egyedül vagy? - erőltetett mosollyal néztem vissza rá, majd bólintottam. - Miért? Felültettek? - kérdezte.
- Nem. Csak... Késik. - vontam vállat és nagyon imádkoztam, hogy segítsen rajtam valaki.
- Értem. Nos, ha nem bánod, amíg várakozol, szívesen lennék a társaságodban. - villantott rám egy mosolyt.
- Remek! - meredtem rá ijedten. Ez. Így. Kurvára. Nem. Lesz. Jó.
- Egyébként Haneul vagyok!
- Sehun.
- Szép neved van! Akarsz táncolni? - gyorsan vált témát. Semmi logikai kapcsolat nem volt a két mondat között.
- Öhm... - nem tudtam ellenkezni, mert a következő pillanatban, már húzott is a táncparkettre és nekem dörgölőzött. Pia, jó nő, szexmentes hónapok... Kurvára rossz kombó! Éreztem, hogy lent már nem tudom visszafogni magam. A legrosszabb pedig akkor lett az egész, mikor a csaj keze, a nadrágomnál kezdett matatni. Ilyenkor, hol vannak a többiek? Elkaptam Haneul csuklóját és leszedtem magamról.
- Oké, figyi, ez így nem jó! - szóltam rá, mire elmosolyodott.
- Igazad van! Nem lakok messze! Lehet, hogy otthon kényelmesebb lenne. - súgta a fülembe. Anyám!
- Nem! Nem úgy értettem! Táncoltam veled, de részemről ennyi!
- Ugyan! Tudom, hogy akarod! Látom rajtad! Érzem. Mi akadályoz? - értetlenkedett.
- Sok minden! Például, hogy nem veled akarom és van valakim, akit szeretek! - magyaráztam idegesen.
- Nem mondom el neki. - nyúlt ismét felém, de lefogtam a kezét.
- Nem fogok hazudni neki! Nem fogom megcsalni! Húzz innen, de kurva gyorsan! - a csaj, mérgesen fújtatott egyet, majd a tömegbe vetette magát. Felsóhajtottam és indultam volna el, mikor Luhannal találtam szemben magam. Dermedten néztem rá.
- Luhan...
- Ez, mi volt? - pislogott értetlenül.
- Sajnálom, ne haragudj, többet nem fordul elő, ígérem... - nem tudtam befejezni, mert lehúzott magához és megcsókolt. Nem értettem.
- Te... Nem haragszol? - értetlenkedtem.
- Miért? Mert elküldted azt a ribancot? De, állati dühös vagyok! - nevetett fel.
- De, táncoltam vele és...
- Sehun! Nyugi! Én nem haragszom, hogy jól érzed magad. Sőt. Azok után, hogy ezt mondtad a csajnak, nagyon boldog vagyok! - vigyorgott.
- Akkor... Semmi baj?
- Dehogy! Most már tudom, hogy bízhatok benned! - ölelt át.
- Mi? - pislogtam.
- Tudom, hogy kívánsz! Igazából, már hetek óta le akarok veled feküdni, de nem mertem. Féltem, hogy megint elveszítelek. Meg, próbára is akartalak tenni, hogy mennyit vagy képes várni rám. De ezek után, nincs több kétségem. - adott puszit az ajkaimra.
- Szóval... Te egész végig, direkt szívattál? - csodálkoztam.
- Igen. A ribi pedig jókor jött. - nevetett. Elvigyorodtam.
- Szemét vagy!
- Jó okom volt a szívatásodra. - megcsóváltam a fejem és megcsókoltam Luhant. Nyelvem átcsúsztattam a szájába és egyre vadabbul kezdtem falni ajkait. Lihegve váltunk el egymástól. Homlokom az övének döntöttem és a szemeibe néztem.
- Menjünk haza. - suttogta nekem. Nem kellett biztatni. Mint akit ágyúból lőttek, olyan gyorsan szereztem vissza a kabátom és indultunk el Luhan lakására.
- Mit röhögsz? - néztem rá kérdőn, mikor a buszmegállóba álltunk és türelmetlenül doboltam a lábammal.
- Rajtad! - vigyorgott. - Ennyire kívánsz?
- Mi tagadás... - néztem végig rajta.
Alig értük el a lakását, heves csókba vontam és még akkor sem engedtem, hogy kiszálljon belőle, mikor kinyitotta az ajtót. Belöktem a lakásba, bezártam az ajtót és a szoba felé vonszoltam az őzikét. Rálöktem az ágyra és fölé másztam. Leszaggattam róla a felsőjét és puszilgatni kezdtem a mellkasát. Nem hagytam olyan felületet a bőrén, ahol ajkaim ne időztek volna el, legalább egy kicsit. Percek kérdése volt és már egyikünkön sem volt ruha. Vadul csókoltuk a másikat, nem bírtunk betelni egymással. Már nagyon vágytam rá, ráadásul az, hogy Luhan kéjes hangon szólongat, egyáltalán nem segített a helyzeten.
- Mire vársz? Gyere már! - szólt rám. Elmosolyodtam, majd megtettem amire kért. Az este, varázslatosan telt. Végre ismét érezhettem, hogy ő az enyém és senki másé. Alattam nyög, én okozok neki örömöt és nem más. Gondoskodtam róla, hogy az elmúlt hónapokban visszafojtott vágyaink, ma beteljesülhessenek. Életem legjobb szeretkezései voltak ezek. Luhant senki sem tudja überelni. Miután mindketten kifárasztottuk a másikat, mellé feküdtem és szorosan megöleltem. Eszembe sem jutott lelépni. Egyrészt, annyira kimerültem, hogy egy évig tartana kimászni az ágyból. Másrészt, nem is akartam. Luhan sokkal többet jelent nekem annál, minthogy lelépjek mellőle.
- Min agyalsz? - kérdezte közelebb húzódva hozzám.
- Rajtunk.
- És? - pislogott kíváncsian.
- Szeretlek. - mosolyodtam el. Luhan hosszú csókot nyomott ajkaimra.
- Én is! - másnap, nem mentem haza. Luhannal töltöttem a napot és segítettem neki kitakarítani és főzni. Sokat beszélgettünk és szórakoztunk együtt. Még mindig alig tudom elhinni, hogy ez igaz. Sosem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek megállapodni egy ember mellett, de azt hiszem igaz az, hogy a szerelem csodákra képes. Luhan mellett, nem vágytam már egy éjszakás kalandokra. Őt akartam, testestül, lelkestül, mindenestül. Kellett a kedvessége, a szeretete, mindene. Ő volt a másik felem, a lelki társam, aki után, annyi éven át kutattam.
- Sehun! Gyere segíts! - hallottam hangját a konyhából.
- Megyek! - kiáltottam vissza, majd megindultam a konyha felé, hogy segíthessek a hatéves hyungomnak.