4. Marriage or love?

Luhannak végül igaza lett, majdnem nem adták oda a szobákat, de rokonom határozott fellépésének hála, sikerült megszerezni a kulcsokat.
- Ugye tudják, hogy több mint másfél órát késtek? - kérdezte a recepciós.
- Igen! Elnézést! Csak tudja, volt egy kis probléma! - magyarázta Luhan. Meglepődtem, hogy nem köpte be Sehunt, de valószínűleg azt gondolta, hogy a pontos ok, senkit sem érdekel.
- És? Annyian vannak! Miért nem küldtek ide valakit?
- Ismétlem magam, elnézést! Azért nem küldtünk senkit, mert szerettünk volna együtt mozogni és senkit sem elveszíteni! Volna olyan kedves és átadná a kulcsokat? - kérdezte Luhan.
- Nézze kislány, megegyeztünk egy időpontban! Késtek! Nem is keveset! Mi van, ha én is késlekednék a kulcs átadásával? - Luhan erre olyan ideges lett, hogy dühösen támaszkodott a pultra és e recepciós képébe hajolt.

- Ide figyeljen! Körülbelül negyvenen vagyunk ezen a kurva helyen, mind fizető vendégként! Szóval, ha nem akarja, hogy hívjam a főnökét azzal a szöveggel, hogy nem engednek be és másik helyet keresünk, befogja szépen és átadja a kulcsokat! Világos? - a srác ijedten nézett Luhanra, majd egy hang nélkül adta át a kulcsokat.
- Kösz! Lekötelezel! - döbbenten meredtünk Luhanra.
- Szép! - bólogattam elismerően.
- Most mi van? Igazam van, nem?
- Ahogy nekem is! - lépett közénk Sehun.
- Hogy neked? Majdnem nem adták oda a kulcsokat miattad! - förmedt rá Luhan.
- Lehet, de az én érvemmel jutottunk be! Neked eszedbe sem jutott volna, ha nem mondom!
- Most ugye, nem azt akarod beadni nekem, hogy az egész a te érdemed? - az egész folyosó tőlük zengett. Megint Taonak és nekem kellett közbelépnünk, hogy  ne essenek egymásnak. Bevonszoltuk őket a szobáikba és megpróbáltuk megnyugtatni őket.
- Annyira utálom ezt a gyereket! - fakadt ki Luhan dühösen.
- Én értem, de nem kéne folyton nekimenni!
- Ő kezdi!
- Mind a ketten hülyék vagytok! - szóltam rá. Luhan duzzogva fordult el. Mivel elég késő volt már, nem tudtuk a mai napi programot elkezdeni. A szálláson megvacsoráztunk és mindenki visszament a szobájába, hogy elkészülhessen az esti bulira. Természetesen inni azért elmegyünk esténként, függetlenül attól, hogy a program nem a tervek szerint alakult. Kilenc körül indultunk el és olyan negyed órát sétáltunk, mire odaértünk. Eleve nem voltak kevesen, de velünk együtt, kész tömeg lett odabent. A csoport szétszóródott a helyiségben. Luhannal a pulthoz mentünk és egy koktélt szorongatva ültünk és a táncoló tömeget figyeltük.
- Jaj ne! - nyögött fel Luhan, mikor észrevette, hogy Sehun felénk tart.
- Nyugi! Csak egy italt kérek és már itt sem vagyok! - pillantott ránk a fiatalabb, majd kikért két koktélt.
- Minek veszel ennyit? Egy túl kevés abba a nagy pofádba? - kérdezte Luhan grimaszolva.
- Nem. A másikat a barátnőmnek viszem. - közölte semleges arckifejezéssel.
- Neked van barátnőd? - döbbent meg a rokonom.
- Ja. Miért? Féltékeny vagy rá?
- Rá? Mert ilyen seggfej a pasija? Nem! - fonta össze Luhan a karjait.
- Valld be, hogy megveszel értem! - vigyorgott döglesztően Sehun, de unokatesómat ez nem hatotta meg.
- Ha az utolsó ember lennél a Földön, akkor sem kellenél!
- Nem tudod mit hagysz ki! - vigyorgott Sehun.
- Nem is akarom! - Sehun épp visszavágott volna, mikor egy lány jelent meg mögötte és megölelte. Luhan döbbenten nézett rá. Nem csodálom. Ilyen szép lányt, még életemben nem láttam.

- Már kezdtem aggódni hol vagy! - mosolygott és egy csókot nyomott a fiú szájára.
- Nem kellet volna! Épp menni készült! - szólt közbe Luhan. A lány lánk pillantott.
- Jaj! Bunkónak érzem magam! Be sem mutatkoztam, elnézést! Irene vagyok! Azt hiszem a vonaton már beszéltünk. Luhan, ugye? - rokonom bólintott, majd Irene rám pillantott.
- Kris vagyok! Luhan rokona.
- Nagyon örülök! - mosolyodott el. Végül Sehun és Irene távoztak és Luhannal ketten maradtunk.
- Hogy lehet egy ilyen bunkó embernek, ennyire jól nevelt és szép barátnője? Ezt mond meg!
- Honnan tudjam? Nem érdekel. - Luhan felsóhajtott, majd egy kortyra lehúzta a koktélját és a táncoló tömegbe vetette magát. Már kezdtem azt hinni, hogy egyedül maradok, amikor Tao ült mellém.
- Szia! Csatlakozhatok? - kérdezte, mire bólintottam. - Kösz. - ült le mellém és kért egy italt. - Hogyhogy így egyedül?
- Itt hagytak. - vontam vállat.
- Pedig felkérhetnél valakit táncolni. Történetesen tudom, hogy nem egy lánynak jössz be! - vigyorgott.
- Nem vagyok az az ismerkedős fajta, de örülök, hogy ilyen népszerű vagyok! - nevettem el magam. - Egyébként, ha már itt tartunk, te nem akarsz bulizni?
- Az előbb táncoltam ki a lelkem is! Most inkább kifújom magam! - mosolygott rám. - Szóval, ha nem bánod, megint boldogítalak a társaságommal!
- Csak nyugodtan! Nem zavarsz! - ittam a koktélomba és ismét beszélgetésbe kezdtem a fiatalabbal.