10. Marriage or love?

- Hazajöttem! - kiáltottam az otthoniaknak.
- Kis unokám! - csoszogott ki nagyi az előszobába. Nagyon megijedtem.
- Mami! Ezt nem szabad! Tudod, hogy pihenned kell!

- Ugyan! Csak üdvözöllek! Különben is, egész nap fekszem! Mozognom is kell néha, különben megőrülök! - hozzám lépett és megölelt. - Hogy érezted magad?
- Nagyon jól. Vicces volt! - mosolyogtam.
- Gyere! Vedd le a kabátod! Főzök egy teát és mesélhetsz is! - kiabálta, miközben kiment a konyhába.
- Nagyapa? - kérdeztem, mert sehol sem láttam.
- Horgászik! Tudod ő rossz fiú és most bandázik a többiekkel. - felnevettem. Imádtam a nagymamámat. Éppen ezért féltettem is nagyon. Mostanában nagyon beteges szegény és az orvosok azt tanácsolták, hogy maradjon az ágyban, de persze nagyi önfejű és sosem hallgat senkire. Legelső nagy rosszulléte, még akkor volt, amikor nyolcadikos voltam. Szívrohama volt és kórházba kellett vinni. Ott ismerkedtem meg Irenevel. Az anyukája ápolta, majd mikor hazahozhattuk, Irene volt, aki folyton segített neki mindenben. Akkor jöttünk össze. Nagyon hálás voltam neki és megkedveltem, ahogy a nagyim is. Kimentem utána a konyhába és leültem az asztalhoz, amin már ott gőzölgött a tea. Belefogtam a mesélésbe és mondtam és mondtam. Nagyi mindent meghallgatott, bólogatott és mosolygott.
- Ezek szerint jól érezted magad. - hevesen bólogatni kezdtem.
- Igen! Nagyon jó volt.
- És ez a Luhan fiú is nagyon érdekes. - gondolkodott el.
- Hogy érted?
- Hát... Ahogyan mesélsz róla az vicces. Nagyon hevesen gesztikulálsz ilyenkor.
- Igen, mert rettentően idegesítő! Nagyon nem bírjuk egymást! - mondtam és a teámba ittam.
- Ugye tudod, hogy a szerelem és az utálat között csak egy hajszál van? - kérdezte, én meg majdnem félrenyeltem a teámat.
- Ezt, hogy érted? - köhögtem.
- Tudod te! Na, visszafekszem abba a nyavalyás ágyba, hogy az orvosom is meg legyen elégedve! - visszacsoszogott a szobába, én pedig megittam a teám és elmostam a bögrém. Hogy érthette? Tanakodtam, de semmi nem jutott eszembe.
Az elkövetkezendő hetek, zűrösen teltek. Tárgyfelvétel, egyik előadás a másik után, ZH-k hegyén hátán. Más szóval, nem kíméltek minket.
- Jössz a hétvégén?
- Hm? Hova? - pillantottam Taora.
- Bulizni.
- Hova? - kérdeztem megint.
- Nem tudom! Krissék szervezik és meg vagyok hívva. - mosolygott.
- Te nagyon jóban vagy ezzel a sráccal. - vigyorogtam.
- Nem Luhan vagyok, nekem ne szólj be légyszíves! Ha annyira hiányzik, ülj be az előadásukra.
- Miért hiszi azt mindenki, hogy odavagyok érte? - fakadtam ki.
- Ezt egy szóval sem mondtam. - lapozott Tao a könyvében. - Egyébként azért, mert úgy viselkedsz.
- Hogy?
- Ha annyira nem bírnád, nem mennél minden előadás után oda és nem idegesítenéd halálra.

- Jaj, de azt csak szórakozásból csinálom! Olyan vicces mikor pattog! - nevettem.
- Mert bejön. - bólintott.
- Nem is!
- De!
- Nem!
- Min veszekedtek? - kérdezte Irene és leült hozzánk.
- Semmin. - feleltük egyszerre, mire barátnőm, furcsán ránk nézett. Épp beszélgetésbe kezdtünk volna, mikor az ebédlőbe léptek Luhanék is. Pontosabban Luhan és a haverjai.
- Akkor jössz hétvégén? - kérdezte Kris és az asztalunkhoz lépett.
- Persze! Nem baj, ha hozom Sehunt is? - kérdezte Tao.
- Dehogy! Minél többen vagyunk, annál jobb!
- Ja, hurrá. - Luhan hangja kicsit sem volt boldog, sőt, olyan fapofával "lelkesedett", hogy az már engem zavart.
- Bajod van?
- Eltaláltad! Te! - közölte és szikrázó szemekkel nézett rám.
- Mert veled olyan könnyű!
- Engem el lehet viselni!
- Srácok, senki se gyújtson rá amíg ezek egy légtérben vannak! - szólt a veszekedésünkbe Lay.
- Mert? - pislogtunk rá.
- Mert akkor leég az egyetem. - távozott köreinkből és leült az egyik üres asztalhoz. Suhoék követték, csak Kris és Luhan maradtak még.
- Milyen buliról beszéltek? - kérdezte Irene.
- Én is nemrég tudtam meg. Hétvégén lesz valami. Szeretnél jönni? - a lány bólintott, majd Krissékre néztem.
- Plusz egy fő. - mondtam, mire a magasabbik bólintott.
- Listára vesszük a neveteket. - forgatta Luhan a szemét, majd menni akart, de nem engedtem.
- Ne legyél már ekkora bunkó!
- A te szintedig nem fogok felérni! Szóval nyugi! - rántotta ki a karját a kezemből és csatlakozott a többiekhez. Megőrülök! Komolyan! Így utólag visszagondolva, nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy elmentem erre a bulira. Vajon ugyanúgy alakultak volna a dolgok, ha nem megyek, vagy egészen máshogy? Ezt már nem tudom meg, de tény, hogy jól összekavartunk mindenfélét. Talán hálásnak kellene lennem miatta. Nem tudom miként alakult volna az életem, ha nem megyek és ezt már sosem tudom meg. De tény, hogy miért történt ami történt azon az ominózus éjszakán, máig nem tudom elmagyarázni.