Hatalmas késéssel indultam el otthonról. Nem mintha annyira érdekelt volna a gólyatábor. Csak azért voltam hajlandó eljönni, mert vigyázni akartam Irene-re. Persze, nem siettem el a dolgokat, beugrottam sörözni a kedvenc kocsmámba, majd folytattam utamat. Alig érkeztem meg, máris jött az egyik tutor, aki szó szerint nekem ugrott. Hogy lehet valaki ennyire merev? Annyira idegesített a gyerek, hogy elhatároztam, kikészítem ebben a négy napban annyira, amennyire csak lehet. Egy ideig felhúztam magam minden visszabeszélésén, de egy kis idő után, már csak mosolyogni tudtam rajta. Viccesnek találtam, hogy ennyire harcias. A gólyatábor egyébként, elég jóra sikeredett. Bár volt egy pillanat, amikor majdnem káromkodva mentem haza. Valamelyik este épp kint gitározgattam, mert nem tudtam aludni. Mikor megelégeltem a zenélgetést, visszamentem a szobámba. Valószínűleg ekkor esett ki a zsebemből a pengetőm, mert amikor reggel felkeltem, nem találtam sehol, pedig ha épp nem gitározom vele, akkor a nyakamba akasztom. Tudom fura, hogy ennyire ragaszkodom egy ilyen kis vacakhoz, de az igazság az, hogy ez az egyetlen dolog ami a szüleimből maradt. Apu és anyu is nagyon muzikálisak voltak és sokszor gitároztak együtt. Ez a pengető az anyukámé volt. Körülbelül hat éves lehettem, mikor a házunk leégett. Anya kimentett, de magát már nem tudta és apával együtt a házban maradtak. Rettenetes volt. Mikor a tűzoltók kint jártak, hogy megtalálják a holttesteket, helyettük csak ez a kis pengető maradt meg. Azóta sem tudom, hogy lehetséges, de végül ez vészelte át a tüzet és a tűzoltó odaadta nekem. Ekkor kerültem a nagyszüleimhez és azóta is velük élek. Ők a családom. Ezért olyan fontos nekem, hogy meglegyen. Ez az egyetlen emlékem a szüleimtől. A srácok már kimentek a szobából, de én még mindig idegbeteg állapotban voltam. Hol lehet? Nem veszhet el! Hirtelen kopogtattak az ajtómon. Ki az épp most?
- Mi van? - kérdeztem idegesen.
- Ennél bunkóbban nem megy? - kérdezte Luhan. Épp ő hiányzott most az életemből!
- Mit akarsz?
- Némi tiszteletet. - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Figyelj! Most nem érek rá veszekedni! Mi lenne, ha később jönnél vissza és cseszegetnél? - kérdeztem, mire megforgatta a szemeit.
- Azt hiszed, hogy magamtól felkeresnélek? Ez igazán aranyos gondolat, de ne reménykedj! - a zsebébe nyúlt és előhorgászta a pengetőmet. Hatalmas szemekkel néztem rá.
- Ez, hogy került hozzád?
- Tegnap este láttam, hogy kiesett a zsebedből. Mármint, azt láttam, hogy bemész és mikor én is visszajöttem, megtaláltam a földön. - átnyújtotta, én pedig elvettem a kis tárgyat. Ő is kint volt? Nem is láttam. Lehet, hogy egy másik padon ült?
- Nincs mit! - épp indulni akart, de nem bírtam ki, hogy legalább egy kicsit ne húzzam fel.
- És, tetszett ahogy játszottam? - vigyorodtam el.
- Kissé hamiskás volt, de végre találtunk valamit, amiben jó vagy! - fonta össze a karjait.
- Ezt csak azért mondod, mert nem tudod mi az, ami igazán jól megy! - hajoltam közelebb hozzá és szinte a fülébe suttogtam. Imádom kikészíteni. Olyan vicces!
- Nem is akarom tudni hülye gyerek! - lökött el vörös fejjel. - Inkább készülődj, mert hamarosan reggeli. - vágott a hasamba egy kicsit, majd otthagyott. Kivételesen örültem, hogy Luhan bekopogott hozzám. Aznap este, úgy éreztem, hogy muszáj valahogy meghálálnom neki és jobb ötlet híján, vettem egy koktélt és odavittem neki. Meglepődött, mikor elé álltam az itallal, de elfogyasztotta és nekem ez éppen elég volt. Persze ez nem jelentette azt, hogy szent a béke. Sőt. Konkrétan lebuziztam szerencsétlent, de komolyan kinézem belőle, hogy a másik csapatban játszik.
A gólyatábor alatt, sokat voltunk a tengernél, amit nagyon élveztem. Imádtam úszni, a fagyit még inkább. Ezért is találtuk ki, hogy szabad ég alatt akarunk aludni. A többiek persze, nem tudom milyen megfontolásból, de azt akarták, hogy ezt én közöljem Luhanékkal. Előre elkönyveltem, hogy nem fogja engedni, de legnagyobb meglepetésemre, igent mondott. Mikor mindennel elkészültünk, sétálni vittem Irenet. A parton maradtunk, de a késői órák miatt, senki sem volt a közelben.
- Gyönyörű! Bárcsak itt maradhatnék! - sóhajtotta. Megöleltem és belepusziltam a nyakába.
- Egyszer ideköltözöm veled. - mosolyogtam rá, majd visszahajoltam a nyakához és puszilgatni kezdtem. Nem kellett nagyon biztatni, értette, hogy mit akarok. Gyönyörű órák voltak ezek. Mindig szerettem Irenevel lenni, de ha teljesen őszinte akarok lenni, sosem szerettem úgy, mint ő engem. Mármint, tényleg kedvelem, de inkább hálából vagyok vele és nem azért, mert tényleg annyira szerettem. Sokat köszönhetek neki és nem vagyok képes elhagyni. Mikor visszamentünk a táborhoz, már mindenki az igazak álmát aludta, vagy egyszerűen csak az eget kémlelték. Ahogy körbepillantottam, láttam, hogy valaki a parázsnál ügyködik. Távolról nézve, nagyon Luhan alakja volt, így miután elköszöntem Irenetől, Odamentem az idősebbhez.
- Ne segítsek? - kérdeztem, mikor láttam, hogy egy vödör vizet próbál a parázsra önteni.
- Megy egyedül is, de kösz! - hárította el a javaslatom.
- Jaj, ne izélj már! - elvettem tőle a vödröt és leöntöttem a tűzrakóhelyet.
- Ez nekem is ment volna! Ha annyira locsolni akartál, lepisilhetted volna.
- Ennyire látni akarod mekkora? - vigyorogtam rá.
- Így látszik? Kívánlak! Gyere, feküdj le velem! - forgatta a szemeit. Hangja merő gúny volt. Megragadta az egyik üveg bort ami a lábánál hevert. Felnyitotta és jól meghúzta.
- Menjél aludni! - szólt rám.
- Nem vagyok álmos!
- Nekem mindegy! - vont vállat és a part felé indult. Követtem őt, bár nem egyszer próbált elküldeni.
- Muszáj állandóan a nyakamon lógnod? - kérdezte mérgesen. Leült a homokba és a hullámzó vizet kezdte bámulni. Leültem mellé és ránéztem. Felém nyújtotta az üveget, amit elfogadtam és én is belekortyoltam.
- Most nem zavar a nyálam? - kérdeztem. Rám nézett.
- Kezdem feladni, hogy valaha is leszállsz rólam, ezért inkább megpróbálom magam immunissá tenni. - felelte, majd elvette az üveget és ivott egy kis bort. Hanyatt dőlt a homokban és az eget kezdte kémlelni. Én a kezemen támaszkodtam és hol a csillagokat, hol Luhant bámultam.
- Tudod, lebuziztál engem azon a bulin. De amilyen szemeket meresztesz rám, kezdem azt hinni, hogy Irene csak alibi. - valószínűleg a bor hatása is volt, hogy nem lettem dühös, hanem felnevettem.
- Persze! Mert nekem pont az esetem vagy!
- Ahogy én sem tagadhatom le erős vonzalmamat, amit irántad érzek! - vigyorgott. Átnyújtotta az üveget. Miután beleittam, nem tudom milyen megfontolásból, de ahelyett, hogy odaadtam volna neki, a szájához tartottam az üveget és megitattam. Végig engem bámult, miközben nagyokat kortyolt. Egy kis része, mellé folyt és halvány csíkot hagyott a szájánál. A sötétben, szinte alig láttam. Kedvem támadt valami olyat tenni, amit tudtam, hogy nem szabadna, illetve ha mégis megtörténne, soha többet nem beszélnénk róla. Végighúztam hüvelykujjam Luhan ajkain és lenyaltam róla a bort. Szemei csillogva figyelték a mozdulataimat. Tuti be voltam rúgva, mert ilyet józanon sosem csinálnék. Lefeküdtem mellé a homokba és miközben az eget bámultuk, felváltva ittunk az üvegből.
- Buzi! - szólalt meg Luhan hirtelen.
- Kicsit késett a reakció! - vigyorogtam rá.
- Le se tagadod? - kérdezte.
- Mit tagadjak? Barátnőm van, aki gyönyörű, kedves és okos. Aki ezek után azt állítja, hogy meleg vagyok, az hülye.
- Sok buzinak van barátnője alibiből. Nálad is ez lehet. Nem hiszem el, hogy egy ekkora taplónak, mint te, ilyen barátnője van.
- Nem vagyok mindenkivel bunkó. - válaszoltam.
- Ó, szóval csak engem tisztelsz meg ezzel? Milyen kedves! Kérhetem, hogy többet ne tedd? - egymásra néztünk. A szemei, vadul villogtak. Erősebb fényük volt, mint a csillagoknak. Nem tudtam egyszerre befogadni a látványt. Hol a szemeit néztem, hol az ajkait, a haját... Tekintetemmel minden kis zugot bejártam az arcán.
- Mondja az, aki folyton stíröli a hasam úszás után.
- Én nem szoktalak bámulni.
- Dehogynem! - vigyorodtam el.
- Annak nyoma lenne! Kiégtek volna a szemeim.
- A farkad meg állna. - dühében megpöckölte a homlokom.
- Ne pofázz úgy, hogy mindjárt merevedésed lesz csak attól, hogy engem bámulsz! - a legidegesítőbb az volt, hogy volt benne igazság.
- Szerintem én lefekszem aludni! - közölte ásítva.
- Kivel? - kérdeztem, mire csak megforgatta a szemeit.
- Veled!
- Teljesült az álmom!
- Gondoltam. - felálltunk és a többiek felé vettük az irányt.
- Jó éjt! - köszöntem el tőle.
- Neked is! - Irene mellé feküdtem és magamhoz vontam a lányt.
Másnap egy lég laza délelőttünk volt, bár Luhan szokás szerint nem bírt megülni a seggén. Mivel én motorral mentem haza, elköszöntem a többiektől. Még gyorsan megnéztem nem hagytam-e valamit a szobában, majd a terveim szerint, indultam volna haza.
- Gondolom mondanom sem kell, hogy a tegnapi tabu téma! - jelent meg Luhan a hátam mögött.
- Szerinted nem tudom? Nem fogom felemlegetni, hogy miket mondtunk ittas állapotban!
- Vagy amit csináltál. - motyogta az orra alatt.
- Tessék? - kérdeztem és odapillantottam. Luhan épp az ajkain simított végig az ujjával, de mikor látta, hogy nézem, úgy kapta el a kezét, mintha ott sem lett volna.
- Semmi. Mi megyünk! Gyere te is!
- Oké! - követtem lefelé, majd szétváltak útjaink és miután felültem a motoromra, elindultam haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése