16. Ki az a Kim Jong In? (Vége)

Jongin:
A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor azt mondta, megbocsát. Komolyan azt hittem, hogy az első adandó alkalommal kidob a házból, de nem így történt és ennek nagyon örültem. Kifújtuk magunkat, majd bevonultunk a fürdőbe, hogy letusolhassunk, majd összeszedtük a cuccainkat.
- Itt alszol ma? - kérdezte tőlem Do, miközben a felsőjét vette föl.
- Szeretnéd? - pillantottam rá.
- Nem utasítanám el. - mosolygott rám. Viszonoztam a gesztust, majd kinyitottuk az előszobát, hogy Menta bejöhessen az ajtón. Amint meglátott, beleugrott az ölembe.
- Na, mi van? Hiányoztam? - nevettem.
- Gyere! Etessük meg. - javasolta Do, majd a konyha felé indult, hogy előkeresse a kutyakaját. Leraktam Mentát és simogattam, amíg Do enni adott neki.
- Éhes vagyok! - közöltem hirtelen.
- Jó, akkor csinálok kaját. - egyenesedett fel Kyungsoo és előszedte a zöldségeket, a tojást és minden olyan kelléket, ami az elkövetkezendő egy-két órában, kelleni fog. Én leültem az asztalhoz, de mikor láttam, hogy Do főzni kezd, nem bírtam megállni, hogy ne szóljak be neki.
- Nem úgy kéne vágni azt a szerencsétlen uborkát! Mi vagy te? Hóhér? - Do megforgatta a szemeit.
- Ez, nem hiányzott! Minek szólsz be mindig? - nézett rám dühösen.
- Mert rosszul csinálod. - közöltem vele. Hirtelen lecsapta elém a kést.
- Tudod mit? Akkor csináld meg te! - vigyorogva vettem el a vágóeszközt és helyet cseréltem a hyungommal. Nekiláttam felszeletelni a zöldségeket, feltettem a rizst főni és később a hússal is foglalkoztam egy kicsit, mielőtt megsütöm. Kyungsoo megbűvölten figyelte minden mozdulatomat. Miután elkészültem, letettem elé a tányért. Elvette a pálcikákat és belekóstolt a vacsorába. Hirtelen elkerekedett a szeme és rám meredt.

- Kai... Ez Isteni! - vigyorogva ültem le elé.
- Tudom!
- Magyarázd meg, hogy csináltad! - fonta össze maga előtt a karjait. Felnevettem és belekezdtem a magyarázatba.
- Gyerekkoromban nem kritikusnak készültem. - mondtam. - Én is szakács akartam lenni, akárcsak te. Volt is egy éttermem...
- Tényleg? Mi volt a neve? - csillantak fel Kyungsoo szemei.
- Empire. - válaszoltam. - Ma mint szálloda működik. Eladtam.
- Miért?
- Mert rájöttem, hogy szeretek kontaktusba kerülni a vendégekkel. Szeretem elmondani a véleményem, enni annál inkább és miután eladtam az Empire-t, beálltam kritikusnak.
- Hová jártál? - kérdezte.
- A Min Jun Seo egyetemre. - válaszoltam, mire elkerekedtek a szemei.
- De az Dél-Korea legjobb egyeteme. Hogy jutottál be? Nekem alig ment! - felnevettem.
- Tehetséges voltam. - vigyorogtam. - Szóval, évekig én is szakácsként dolgoztam, vezetgettem az éttermem, de rájöttem, hogy ez nem nekem való, ezért lettem kritikus.
- És miért szólsz le állandóan, ha közben folyton jókat írsz rólam? - pislogott. Felsóhajtottam.
- Először is, mert szerintem jól főzöl. Az egyik legkiválóbb vagy. De nem a legjobb. Ezt vedd számításba. Egyébként, nem te vagy az egyetlen, akihez bementem a konyhába panaszkodni. Mindenkinek az agyára mentem eddig, akinél jártam, de te voltál az egyetlen, aki megtetszett. Kíváncsi voltam, hogy lehetne-e köztünk valami, így folyton bejártam hozzád. Terveztem, hogy elmondom ki is vagyok, de így viccesebb volt. Játszani akartam kicsit, mielőtt elmondom a titkom. - Do elvörösödött.
- És mi van Sehunnal? - nem értettem a hirtelen témaváltást.
- Mi lenne?
- Luhan a barátom. Szerinted bízhatok benne?
- Sehun egy pöcs, de megbánta amit tett. Nem fog még egyszer szórakozni az őzzel, ne aggódj. - mosolyodtam el. Do bólintott.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy Luhan volt az egyetlen, akivel egy héten keresztül találkozgatott, mielőtt megfektette. - Kyungsoo ismét csak bólintott, majd megette a vacsorát. Csendben majszolt, majd elmosogatott maga után.
- Nézzünk filmet! - ültem a kanapéba.
- Jó, mit nézzünk? - kérdezte.
- Nem tudom. Mi van? - nagy nehezen találtunk egy filmet, ami mindkettőnknek megfelelt, bár közben összevesztünk, mivel Kyungsoo nagyon uncsi filmeket szeret nézni. Benyomtuk a lejátszás gombot és elkezdtük a házimozit. Nem sok mindenre emlékszem, mert főleg Kyungsoo-t bámultam, aki egy idő után, ezt érzékelte és zavarba jött. Már csak egy dolog zavart. Ő még egyszer sem mondta nekem, hogy szeret. Azt hittem, hogy csak fél és hamarosan ő is kimondja, de nem. Körülbelül egy héten keresztül várakoztam, mire meguntam és idegesen vonultam a konyhába. Már mindenki elment az Eldorado-ból, épp záróra volt, de nekem szabad volt a bejárás.
- Mond Do! Nem akarsz mondani nekem valamit? - csodálkozva pillantott fel rám.
- Mire gondolsz?
- Nem is tudom! - folyton szuggeráltam, de semmi hatása nem volt.
- Idegesnek tűnsz.
- Mert az vagyok! Mikor akarod már kimondani? - keltem ki magamból.
- Mit? - nézett rám döbbenten.
- Mit? Hogy szeretsz!
- Jon...
- Nem! Figyi! Én már hetekkel ezelőtt kimondtam, de te semmi hajlandóságát nem mutattad, hogy be akarnád vallani! - fontam össze a karjaimat. Fura volt ez a helyzet. Pont úgy viselkedtem, mint hyung amikor szekálom. Do felnevetett, majd megcsóválta a fejét.

- Idehoznád azt a dobozt? - kérdezte. Odafordultam, amerre mutatott.
- Minek?
- Csak hozd ide! - vigyorgott. Nem igazán értettem, de tettem amit mond és a pulthoz vittem a tortatartót. Lezárta a tűzhelyet és kinyitotta a dobozt. Elállt a szavam, mikor megláttam, hogy mi van benne. Egy csokitorta virított benne, rajta hatalmas, piros betűkkel pedig az állt: "SZERETLEK!". Döbbenten meredtem hol rá, hol a tortára.
- Nem most akartam a meglepetést, de ha ilyen ideges vagy, nem tudok koncentrálni! - mosolygott rám. Megragadtam és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira.
- Fogadjunk nem tudod milyen nap van ma! - vigyorgott mikor elváltunk. Megráztam a fejem.
- Nem lep meg. Ma van két hónapja, hogy besétáltál ide és az agyamra mentél! - elröhögtem magam.
- Ezt te fejben tartottad?
- Persze! Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen idegesítő voltál! - nevetett.
- Voltam?
- Igaz! Vagy! De én így szeretlek. - puszilt ajkaimra.
- Én is! - azon a napon, sokkal később mentünk haza mint szoktunk, de szerintem még soha nem szeretkeztünk ilyen jót, mint akkor. Őszintén nem gondoltam volna, hogy már két hónap is eltelt azóta, de az idő szalad, ha élvezed. Sokat beszélgettünk Do-val és bevallotta, hogy örül, hogy megtudta ki vagyok és csalódott volna, ha valaki más lenne a híres kritikus. Sokkal jobb, hogy én vagyok az és nem más. Bár őszintén megvallotta, hogy sosem gondolta volna, hogy én vagyok Kim Jong In. Hát igen! Szeretem meglepni az embereket, különösen azokat, akiket szeretek!